A közoktatás SWOT-analízise 4.

Vélemények a fenntartókról

A fenntartókkal kapcsolatban 82 vélemény érkezett, ezek közül 20 (24,4%) erősségekre, 62 (75,6%) pedig gyengeségekre utal.

Erősségek

A válaszadók a fenntartókkal kapcsolatban 20 erősséget említenek. Ezek közül néhány a helyi érdekeltségre és a személyes érintettség következtében vállalt felelősségvállalásra utal. A helyi igények érvényesítésére való igényt többen megerősítik, de felmerül az a gondolat is, hogy hiába az igyekezet, ha általában hiányoznak a minimális feltételek.

Mint szülők, illetve potenciális szülők a fenntartók sok esetben közvetlenül érintettek abban, hogy biztosítsák az iskola működésének feltételeit. Mivel a helyszínen vannak, személyes kapcsolatban az érintettekkel, bizonyos fokú biztonságérzetet is nyújtanak.

Akad olyan vélemény, amely szerint ha az érintett fenntartók fontosnak tartják az iskola ügyét, hajlandók annak érdekeit más ügyekkel és érdekekkel szemben hatékonyan képviselni. A fenntartók egy része szakmai szempontból is igényes, elismeri és elismerteti a minőségi pedagógiai munkát, és előfordul, hogy szélesebb körű szakmai kapcsolatok kiépítésére törekszik.

Számos megállapítás érinti a gazdálkodást. Méltányolják, hogy a fenntartó kihasználja a pályázati lehetőségeket, hogy bővítse a rendelkezésre bocsátható pénzforrásokat. Általában érdekelt a költséghatékony megoldások felderítésében. A válaszadók megemlítik, hogy szorult helyzetben a fenntartók egy része roppant találékony, és mindent megpróbál, hogy a hatáskörébe tartozó iskolát életben tartsa (ha a szükség úgy kívánja, áttér például a szalmával történő fűtésre).

A fenntartók egy része őrködik a törvényesség felett, bár az egyik válaszadó szerint ez a tendencia inkább a vidéki fenntartókra érvényes.

Gyengeségek

A felsorolt gyengeségek egy része az erősségeknél említett jellemzők másik oldala. A személyes kapcsolatok, a közvetlen érdekeltség számos visszaélésre ad alkalmat. Többen felpanaszolják a helyi feudális jellegű viszonyokat. Felmerül, hogy a helyi hatalom esetenként valóságos kiskirályságként működik. Az uralmi logika olykor „bratyizással” párosul, és a helyi hatalom holdudvarához tartozóknak sok minden megengedett. Akadt a válaszadók között olyan is, aki felemlíti, és rossz néven veszi, hogy az iskolavezetők akár a pedagógusok ellenére is „lepaktálnak” a fenntartókkal.

Számos fenntartó eltúlozza hatósági szerepét, visszaél a függelmi viszonnyal. Gyakran üres formalizmussal átitatott bürokratikus szemlélet és a felelősség elhárítása jellemzi működésüket. Érdekükben áll a meglévő, számukra kedvező pozíció, de legalábbis biztonságot ígérő viszonyok megőrzése, ezért gyakran ellenérdekeltek a változtatásban, a fejlesztésben. A valódi szükségletek, értékek érvényesülését sok esetben gátolják a közvetlen hatalmi érdekek.

Leggyakrabban a szakmai hozzáértés hiánya merül fel a fenntartók gyengeségei között. Elégtelennek bizonyul az alapvető szakmai, oktatáspolitikai kultúra, még az is előfordul, hogy az elemi hozzáértés is hiányzik. A fenntartók sok esetben nem képesek a helyzetet összefüggésében látni, a felületen mozognak. Tájékozatlanok a közoktatás ügyeiben, nem ismerik az oktatási rendszer működési mechanizmusát, a korszerű szervezetfejlesztés technikáit, és nagyrészt ezért képtelenek a megalapozott tervezésre és a rendszer hatékony működtetésére. Nincs kidolgozott stratégiájuk, a jövőre vonatkozó víziójuk, és nagy részük nem képes az adódó pályázati források kiaknázásra. Gyakori jellemző az innovációra való csekély hajlandóság.

A szakmailag hibás, rossz döntéseket a hiányzó szakértelem is magyarázza Erős a politikai befolyásoltság, ennek következtében az éppen hatalmon lévő pártérdekek érvényesülése közvetlenül tetten érhető. A hatalmi helyzet változásai következtében hiányzik a folyamatosság, inkább a ciklikusság tapasztalható a fenntartók működésében.

A válaszadók megemlítik a konzervatív választói igények túlzott kiszolgálását. A helyi közigazgatási apparátusban többségében nem szakemberek ülnek, ennek következtében a döntések gyakran szubjektívek, olykor a saját diákkori emlékek által befolyásoltak, kiszámíthatatlanok, ráadásul nem ritkán antidemokratikusak, a pedagógusok kihagyásával, az „ő fejük felett” születnek. Nem ritkák a törvénytelen intézkedések sem. Sorozatosan hozzá nem értők avatkoznak be az iskola életébe, így fordulhatnak elő – többek között – olyan anomáliák, hogy a szociális háttérintézmények összehangolatlanul és rossz hatásfokkal működnek. A szakmai érdekérvényesítésre a döntéshozatal során szinte egyáltalán nem nyílik lehetőség.

Az országban általában elégtelenek az anyagi feltételek, nem meglepő tehát, hogy a költséghatékonyság szinte az egyetlen igazán érvényesülni tudó prioritás a fejlesztésben. A fenntartók is ezt a szempontot említik, amikor elégtelenül finanszírozzák, összevonják, megszüntetik az intézményeiket. A rendelkezésre álló erőforrásokat nem egy esetben megkurtítják, és előfordul, hogy a pedagógusokra hárítják át az anyagi terheket. Például, amikor nem fedezik a kötelező továbbképzések költségeit. Nem elég találékonyak a megfelelő pénzforrások feltárásában, és amellett, hogy nem elég aktívak pályázatok készítésében, nem törekednek más pénzforrásokat találni, nem buzdítják például a tehetősebb helyi vállalkozókat arra, hogy segítséget nyújtsanak az iskoláknak.

A válaszadók egy része szerint kevés az iskola- és gyerekbarát fenntartó, és a közelség ellenére hiányzik a pedagógusokkal, a tanulókkal és a szülőkkel való közvetlen kapcsolat. A fenntartók egy jelentős hányada számára mintha nem lenne igazán fontos a saját iskolája, nem törekszik arra, hogy az igazán jól működjön, sikeres legyen, és helybéliek valóban büszkék lehessenek rá.

Szekszárdi Júlia

—

Kommentár a fenntartói vizsgálat eredményeihez

1948 és 1990 között olyan mértékben volt centralizált az oktatásügy, hogy igazán nem lehet csodálkozni azon, ami ’90 után történt. Akik az oktatási rendszer új kereteit kigondolták, valószínűleg a lehető legtávolabbra szerették volna helyezni azt a papíron uniformizált, ám a valóságban kiskapu-keresgélő és igencsak divergens iskolavilágtól.

Az, hogy a helyi közösségnek legyen beleszólása abba, hogy mi történik a fiataljaival, nem ördögtől való gondolat. Az elemzésben is megjelenik pozitívumként a helyi érdekeltség és a személyes érintettség. Mai problémáink nagy része véleményem szerint abból ered, hogy senki nem gondolta alaposan végig, hol húzódik a helyi közösség határa – azé a helyi közösségé, amely iskolát képes fenntartani.

A ma Magyarországon létező több mint háromezer önkormányzatból alig ezer olyan akad, amely nem tart fenn oktatási intézményt. Az oktatási törvény úgy rendelkezik, hogy a fenntartónak kell az intézmény szakmai munkáját ellenőrizni, annak minőségéért is ő felel. Így amikor azt hallom valahol, hogy a különféle méréseken rosszul teljesítenek a magyar diákok, mindig eszembe jut, hogy lehet menni reklamálni a felelősökhöz. Kétezer helyre. Ugye nonszensz?

Ami még gyönyörűen kijött a vizsgálatból, az az, hogy a fenntartó szakmailag hozzá nem értő, ám a törvényesség kitartó őre, utóbbi szerepében talán még visszatetsző is. Ezeket a megfogalmazott érzéseket kutatási eredmények is alátámasztják. Törvény írja elő a rendszeres fenntartói ellenőrzést és ennek nyilvánosságra hozatalát, ugyanakkor ezek az ellenőrzések nagyon gyakran kimerülnek a törvényességi felügyeletben és magának az ellenőrzésnek a részletes kifejtésében, az intézményi értékelések pedig a legtöbb esetben pusztán az intézményi önértékelésre alapulnak. Honnan is lenne minden fenntartónak olyan szakembere, aki ért az oktatásirányításhoz, az iskolaértékeléshez?! Hiszen összesen talán párszáz ilyen szakember van az országban. Azon ritka esetekben pedig, amikor van szakmai értékelés, azt szinte bizonyosan egy szakértőre vagy cégre bízzák. Ha meg tudják fizetni. És itt el is érkezünk a problémák legfőbb forrásához, a finanszírozáshoz.

Az utóbbi évek gondokról, bezárásokról, összevonásokról, társulásokról szóltak. Ez utóbbi, a társulás éppen azt a pontját feszegeti a rendszernek, hogy hol is a határa a helyi közösségnek. Évről évre csökken az iskolát kezdő diákok száma, erre valahogyan reagálnia kell a rendszernek. Jó lenne, ha ez úgy történne meg, hogy se szellemi, se infrastrukturális tőke ne menjen veszendőbe. Mert a tanulás itt, a tudás társadalmában nagyon ráfér erre az országra. Akkor is, ha már kinőtt az iskolapadból, és akkor is, ha az iskolát valakinek fenn kell tartani.

Sinka Edit,
Tárki-Tudok