„Egyre nagyobb kincs az olyan tanár, aki szereti, amit csinál”

Milyen a jó tanár?

Az iskolai éveim során elég gyorsan rájöttem, hogy vannak jó, és vannak rossz tanárok (sajnos utóbbiból többet ismertem). A rossz tanárok sem egyformák, vannak akik csak tanítani nem tudnak, mások még rendet tartani sem. Gimnáziumban kicsit több az olyan pedagógus, aki kihasználja az erejét, de persze vannak jó tanárok is.

Mitől rossz?

Nem tud tanítani

Van olyan tanár, aki a diák szemével nézve egyszerűen nem tud tanítani. Nem a tudásával van a probléma, hanem több mint valószínű, hogy a módszereivel vagy a kisugárzásával. Úgy érzem, nem velünk foglalkozik, hanem azzal, hogy időben befejezze az órára szánt tananyagot. Lehangoló érzés, mikor nem vagyok az óra része, hanem csak kívülről figyelek. Nem magyaráz jól, vagy nem ír a táblára semmit. Nem áll meg, hanem az egész órát végigbeszéli. Rosszabb esetben még figyelni sem tudok az előadásmód monotonsága miatt. Idővel az ilyen tanár tárgyai elvesztik jelentőségüket. Sokszor a diákok más órára tanulnak, miközben a tanár szinte csak magának tartja az órát. Mindezek után számonkéri az anyagot, amit senki sem ért, és senkit sem érdekel. Természetesen a társaság fele egyesre írja a tesztet, mások nagy nehezen a hármas osztályzatot is megütik, az osztály legjobb tanulója pedig büszkén mutogatja épphogy elért négyesét. Végül mindig a diákok a hibásak, mondván, hogy „nem csak az órán kéne itt lenni, hanem otthon is elő kell venni az anyagot”. Hiába mondja az egész társaság egyhangúan, hogy nem tud tanítani. Nem történik semmi, a tanár nem változik, és a tantárgy marad a „felesleges” kategóriában.

Nem tud fegyelmezni

Néhány óra előtt a gyerekek nem a legutóbbi anyagrészt nézik át. Inkább arról beszélnek, hogy ezen az órán teljesen ki fogják készíteni a tanárt. Már amikor a terembe lép, elkezdődik a randalírozás. Egyesek papírgalacsinokat dobálnak társaik felé, mások szimplán csak trágár kifejezéseket ordibálnak, de a legsúlyosabb azoknak a csoportja, akik egyenesen vele kötözködnek. Ő megpróbál rendet teremteni, de egy idő után a tevékenysége átcsap komédiába. Mindenki nevet rajta, ő pedig láthatóan megalázottnak érzi magát. Ekkor egy fordulat szokott következni, amikor is elkéri néhány gyerek ellenőrzőjét. Csodák csodájára ezeknek az egyéneknek pont otthon maradt az ellenőrzője, így hát folytatódik a botrányos óra. Végezetül általában a tanár vagy összetörten leül a székére, vagy dühödten kirohan a teremből (harsány nevetés közepette). Természetesen arra senki sem gondol, hogy az az anyag, amely elméletileg ezen az órán került volna megtanulásra, esetleg hasznos lehetne, rosszabb esetben pedig muszáj lenne tudni.

A legrosszabb, amikor valaki se tanítani, se fegyelmezni nem tud. Óráján szinte mindig totális káosz uralkodik. Szerencsére ilyen pedagógust nem sokat ismertem.

Túlzottan szigorú

Egyes órákon sajnos nem arra figyelnek a tanulók, amiről az óra szól, hanem arra, hogy nehogy valami olyat tegyenek, ami miatt büntetést kaphatnak. Ilyenkor szinte tapintható a feszültség a levegőben. Nem tudni, miért, de azoktól a tanároktól, akiknél ilyen a hangulat, mindenki fél. Olyan kisugárzásuk van, ami egyszerűen hátborzongató. Mindezek mellett képesek rá, hogy diákokat alázzanak meg mindenki előtt. A pedagógus megjelenésekor még néhányan vakmerően szembeszállnak vele, de soha nem jönnek ki jól az ilyen szituációkból. Általában nevetségessé teszi őket a tanár. Az ilyen órákon általában síri csend van, de ennek ellenére a tananyagot senki nem tudja. Mikor az osztályfőnöknek panaszkodunk, a válasza, hogy „biztos nem csak egyoldalú ez a helyzet”. Természetesen, mikor bejön megnézni az órát, valahogy a hangulat megváltozik, és a tanár furcsa módon hirtelen kedvessé és törődővé válik. Végül a tanár soha nem hibás, mi pedig semmit nem fogunk fel az órai anyagból, mivel „mással” vagyunk elfoglalva.

A jó tanárok

Lehet, hogy úgy tűnik, hogy a diákok egyetlen tanárt sem kedvelnek, de ez a feltételezés nem fedi a valóságot. Néhányukat már-már szeretjük. Remek érzés, amikor például az ember az osztályfőnökével jó kapcsolatban van. Nagyon megnyugtató, hogy van egy tanár, aki nem automatikusan azt feltételezi, ha panaszkodok neki, hogy valótlant állítok. Mások úgy meg tudják találni a közös hangot velünk, hogy egy-egy óra már egészen élvezetessé válik. Nagyszerű egy olyan órára visszagondolni otthon, amit élveztem és közben tanultam is valamit.

Ezek a pedagógusok remekül fegyelmeznek, de senkit sem aláznak meg. Érdekesen tanítanak, így az óra nem a túlélésről szól. Kiegyensúlyozottnak látszanak, és végül, de nem utolsósorban, nem vezetik le rajtunk a feszültségüket. Azokat a tantárgyakat, amiket ők tanítanak, mindenki szívesen tanulja, és általában tudja is. Az ilyen pedagógusból persze alig van, és ez elég szomorú. Lelombozó, amikor arra gondolok, hogy pillanatnyilag csupán a tantárgyak töredékét tanítják ilyen tanárok.

Jó tanár is sokféle van. Legfőképpen a diákokhoz való hozzáállásuk alapján lehet megkülönböztetni tanítási stílusukat. Én két csoportra tudom osztani őket.

Mitől jó?

Közel engedi magához a gyerekeket

Nem biztos, hogy mindenki egyaránt pozitívan gondol arra a tanárra, akit a gyerekek szinte már családtagnak tekintenek. Szerintem ez nagyszerű dolog. Tapasztalataim szerint az osztályfőnökök szoktak leginkább törődni a saját osztályukkal, de persze vannak kivételek. Mivel a tanárok ismerik egymást, így tudnak is segíteni a gyerekeknek a konfliktusok megoldásában. A diákok szeretik elmondani problémáikat más pedagógusokkal kapcsolatban, és egy bizonyos idő után ez természetessé válik. Egy ilyen tanár órája kellemes időtöltés (ha lehet így mondani). A tanulók felszabadultak, de mégsem zavarják meg az óra menetét. Megvan a felek között a kölcsönös tisztelet. Az órán gyakran helyet kap a humor, ami nagyon üdítő tud lenni. A tanár is érzékelhetően jól érzi magát, ami talán a legfontosabb, mert ez mindenre hatással van.

Képes tekintélyt parancsolni

Ez első hallásra egy rossz tanár tulajdonsága is lehetne, de igazából nem az. Ha rossz tanárokra gondolok, gyorsan rájövök, hogy valamilyen szinten mindegyikük elvesztette a tekintélyét (az is, akitől mindenki fél). Egy tekintélyt parancsoló tanárra mindenki felnéz. Nem úgy szólunk hozzá, mint aki egy szinten van velünk. Ő az, aki mindent tud a tárgyáról, és mindenben segít is. Magyarázatai benne ragadnak az ember elméjében, és nem kell kétszer megtanulni őket. Ha beszél, mindenki figyel, amennyire csak tud, mert neki minden szava értékes információ. Általában sok érdekes példát hoz fel az óráján a tananyaggal kapcsolatban, így még jobban érthető, amit mond. Egy ilyen tanárnál nincs helye a humornak, de nem is hiányzik. Ő nem úgy kezel már, mint egy gyereket, hanem úgy, mint egy felnőtt embert. A legtöbb diáknak sokat jelent, ha így állnak hozzá (ez főként a középiskolásokra jellemző).

Mindenkinek a szerencsén múlik, hogy milyen pedagógusokat kap. Biztosan minden iskolában más a helyzet. Sajnos a gyerekek nem maguknak választják meg a tanáraikat. Lehet, hogy valakinek pont az lenne a jó, aki a másiknak rossz. Egyre többször érzem (és egészen biztosan más is érzi), hogy néhányan nem igazán akarják átadni a tudásukat, éppen ezért egyre nagyobb kincs az olyan tanár, aki szereti, amit csinál.

J.B.