Szabó Anna: Míg roppan egy utolsót

Ahogy a saját gyerekkor, úgy a gyógypedagógusként átélt tapasztalatok megjelenítése is nélkülöz minden hamis érzelgést vagy megszépítő nosztalgiát. Az utazó gyógypedagógus, aki látássérült gyerekkel foglalkozik a legkülönbözőbb állami intézményekben, gyakran szembesül reménytelen élethelyzetekkel. Iskolát agyonnyomó bürokráciával vagy épp pedagógiai „vaksággal”, tehetetlen, nyomorban vergődő családokkal és dacos, kudarcra ítélt gyerekekkel. Lehetne naiv, naplószerű könyvet írni ilyen élettapasztalatokból, valószínűleg már csak a puszta „események” dokumentumszerű rögzítéséből is figyelemreméltó olvasmány születne. Szabó Anna azonban ennél jóval többet nyújt. Írása nemcsak a túlélésben segít, neki, és persze nekünk is, és nemcsak azt mutatja meg, hogy miképp is szabadulhatnak meg sebeink a salakdaraboktól”. A legfájdalmasabb alámerülések közepette is – gyönyörködtet. Mert olyan jól ír. Hogy az már szépirodalom. (Sulyok Blanka)