Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. augusztus 22. vasárnap, 8:09

„Nagyon erősen meg fognak jelenni a tanulási zavarok”

A járvány nem elsősorban új problémákat generál, hanem felnagyítva mutatja meg azokat, amelyek már korábban is megvoltak az élet minden területén, így az oktatásban is – mondja Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus. „Nem mondhatjuk, hogy visszamegyünk a normalitásba, mert nem volt normális az, amit csináltunk.”

A szakembert azután kereste meg a Szabad Európa, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a gyermekek koronavírus-járvánnyal összefüggő mentálhigiénés helyzetével kapcsolatban született javaslatokról egyeztetett szakmai szervezetek bevonásával, majd konkrét javaslatcsomagot tett a kormány asztalára.

A javaslatcsomag része egyebek között:

  • minden tanuló mentálhigiénés állapotának felmérése még 2021 szeptemberében, különös hangsúlyt fektetve a Coviddal összefüggésben lévő tünetekre;
  • biztosítson forrást a kormányzat egy általános, az érintett szakmai és civil szervezetek összefogásában készülő közérdekű tájékoztatókampányhoz (Lélekvakcina), amely tudatosítja a mentális egészség fontosságát;
  • lehetőség szerint még a szeptemberi iskolakezdés előtt módszertani képzéseket kell biztosítani és szervezni a pedagógusok számára a Covid-járvánnyal összefüggő mentálhigiénés problémák felismerése, kezelése, az érintettek esetleges továbbirányítása érdekében;
  • növelni kell az iskolapszichológusok számát az intézményekben. A jelenlegi ötszázzal szemben legalább kétszázötven tanulóra jusson minimum egy elérhető szakember.

A Covid felnagyítja a már meglévő problémákat, ahol valóban hiányok voltak, ott még nagyobb hiányok keletkeztek, és ennek csak részben a járvány az oka – mondja Gyarmathy Éva, emlékeztetve arra, hogy már a pandémia előtt is évről évre nőtt a tanulási, magatartási, önértékelési zavarokkal küzdő gyermekek száma. Miközben az alulfinanszírozott és folyamatosan leépülő iskolapszichológusi hálózattól várták, hogy vigye el a hátán az oktatás gyengeségeit.

Az iskolapszichológus azonban ezt nem tudja megtenni, nem is ez a dolga – hangsúlyozza a szakember. Mint mondja, olyan oktatás kell, amely nem ártalomként éri a gyermeket.

A teljes interjú a Szabad Európa oldalán található. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep