Állítólag tanárhiány van…

Tanárhiány van. Állítólag. Ezt nem a hivatal állítja, csak azok, akik mások helyett is tanárok, szaktól függetlenül.

Különösen sújtja a nem létező hiány a természettudományos tárgyakat, matematika és informatika szakosok sem nézelődnek hosszan az oktatási csatamezőn, felmérik az eleve vesztett csata összes következményét, majd biztosítók, elemző cégek, informatikai rendszerek üzemeltetése irányába távoznak. Ahol egyszerre van pénz, paripa, fegyver, még ha a magyarságtudatuk fejlesztését – már ha szükségét érzik ennek – önerőből kénytelenek is megtenni. Mondjuk Lisztet hallgatnak, Esterházyt olvasnak szabadidejükben. Hogy olyan nekik sincs? Meglehet. Ahogy akkor se lenne, ha a vesztes csata mezején szanitéckednének, gyalogosan, fegyvertelenül stb.

A meglepetés akkor ért, mikor megláttam a régi ismerőst a dombról lefelé baktatni. Mellé húzódtam a kocsival:  Beszállsz? Beszállt. Hogy vagytok? Hogy vagyunk?

Meséli hogy a fia informatikát tanít a helyi gimnáziumban. A fia, aki két éve élelmiszeripari felsőfokú végzettséget szerzett. Nagy piac, kevés cég, automatizált gyártás. Nem kell sok szakember. Ő manufaktúrában gondolkodott. Ennél többre aztán nem is jutott, mert ahhoz pénz kell. Kellene. Az meg nekik az utóbbi harminc évre, nagyjából az ő egész életére visszatekintve nincs, se egyénileg, se családilag. Se munka, se fizetés, se…

Szemben egy tanár lakik. Nyelvszakos, és még tanár. És még tanár? Igen, tudjátok, az a nyugdíjhoz közeledő, háztartást is vezető fajta, két egyforma nemi kromoszómával. Megemlítette, hogy az iskolájukban nincs informatikatanár. Ennek a hír értéke annyi, mint hogy Buda a Duna jobb partján fekszik, de azért elmondta. A fiú bólintott:

–  Aha.

–  Nem lenne kedved?

–  Nekem? – kérdezte a fiú.–  Én kenyérszakos vagyok, folyékonyan beszélem a maláta nyelvét, de az informatika…

– Azért csak próbáld meg!

Megpróbálta, és most tanít. Informatikát. Meg tanul is, hiszen képzettség nélkül legfeljebb 3-4 évet dolgozhat a magyar közoktatás középfokú szintjén egy ember.

Eddig ugye, semmi meglepetés.

Mielőtt kiszáll, még elmondja, hogy a fiú maga fizeti a tanulását. Már álltunk, sőt ültem a vezetőülésben, így a döbbenettől nem mentünk neki semminek. Hiány nincs, vagy ha igen, akkor csak ekkorka. A tanulását a horribilis béréből – nettó 140-150 – ő maga fizeti. Nos, ha a végzettség birtokában is tanár marad, akkor…

Akkor az lesz majd az igazi, ország-világ elé tárandó meglepetés!

Szabó Anna