Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. október 18. vasárnap, 18:54
Címkék:

Mi így ünnepeljük október 23-át

Ünnepi forgatókönyvek

Hadnagy Márta, a balatonfűzfői „Öveges iskola” tanára bocsátotta rendelkezésünkre az alábbi forgatókönyveket. Nem csupán az ünnepi műsorok, hanem a felkészülés módja is figyelemre méltó.

Mindig bosszantottak az öncélú műsorok. Nagy munkával elkészített verses összeállítások, amelyek nagyon szépek lehetnek, de már a második versszaknál mindenki unja: a szereplők ugyanúgy, mint a közönség. Ezért döntöttem néhány éve úgy, hogy mi csináljuk másképpen ezeket a megemlékezéseket. Azóta nálunk mindig tematikus műsorok vannak, amelyekből lehet tanulni valamit, és tekintettel az érintett korosztályra, a témához illő rockzenei betétdalokat is válogatunk.

Két évvel ezelőtt megyénk, Veszprém megye 56-os eseményeit gyűjtöttük össze, tavaly a forradalom előzményei között kutakodtunk, idén pedig azt „tanuljuk meg”, hogy kik voltak a pufajkások.

Minden évben összejön egy 8-10 főből álló lelkes kis csapat. Többen közülük már előző években is szerepeltek, és próbák közben még további 8-10 diák lebzsel ott körülöttük, figyelik a próbát. És ami nem elhanyagolható: ilyenkor mindig nagyon jó hangulat van! Együttesen találjuk ki, hogy miről szóljon a műsor, beütjük az internet keresőjébe a megfelelő kulcsszót, letöltünk 60-70 oldalt, amiből végül összeáll a 4-5 oldalas forgatókönyv. Ezt követően keressük meg az odaillő zenéket. A forgatókönyv ekkor még nem végleges, a szereplők alakíthatják azt a saját ízlésük szerint, És persze vannak kedvenc koreográfiai elemeik, például a műsor elején vagy végén lemennek a közönség közé, vagy barikádot emelnek, és arra felmásznak stb.

A legnagyobb gondot nálunk is a délutáni próbák jelentik. Mivel a szereplők éppen azok közül verbuválódnak, akik amúgy is sok mindenben részt vesznek, komoly probléma az időegyeztetés. Délelőttönként meg a tanítási óráról kellene elkérni az érintetteket, amit viszont csak a legvégső esetben szoktunk megtenni.

A végére azért mindig összeáll a műsor, a gyerekek sikert aratnak, és ez nagyon jó. Ha arra gondolunk, hogy a szereplőink csaknem fele dislexiás, akik az iskolában ritkán jutnak sikerélményhez, különösen értékes az így aratott siker.

Hadnagy Márta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.01.
400 ezer gyerek él alkoholista szülővel
Alapítvány 2022-es jelentése. Mint írták, idén nagyon kevés adatból és kutatási eredményből dolgozhattak, de annak alapján is egyre szomorúbb kép rajzolódik ki a hazai gyermekjogi helyzetr...
(Forrás: Házi Patika)
--
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep