Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. április 2. péntek, 11:47
Címkék:

Fiatalok a gyermekéhezés ellen

Felhívás

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) a
Gyermekétkeztetésért Alapítvánnyal (GYEA) együttműködésben tartósélelmiszer-gyűjtést szervez

2010. április 5 és április 24. között rászoruló sokgyermekes családok számára.

Elsősorban iskolák, egyetemek és vállalatok fiataljainak a felajánlásait várjuk
2010. április 24-én 14 és 17 óra között a budapesti Gödör klubban, ahol önkéntesek veszik át és rendezik el az adományokat.

A részvétel lehet egyéni és csoportos, igény esetén munkatársaink felkeresik az intézményt, és segítenek felkészülni, eljuttatják az egységes dobozokat.

Az összegyűlt adományokat a Gyermekétkeztetésért Alapítvány szállítja tovább a budapesti és Budapest környéki rászoruló családoknak.

A Gödörben a Kurt Lewin Alapítvány által készített „A 100 legszegényebb” című kiállítás, játékok, kvízek stb. várják a látogatókat.

A kezdeményezés a KöZöD! Önkéntes Fiatalok Napja elnevezésű országos rendezvénysorozat része, melyet a DIA 2010. április 24-én immár ötödik alkalommal rendez meg. A program főtámogatója a NOKIA.

További információk: www.kozod.hu vagy (+36) 30-630-0942.

Egy üzenet

  1. Juli szerint:

    Szombaton(április 24-én) az MR1 Kossuth Rádió Történet hangszerelve című adásában izgalmas interjú hangzott el Rózsa Mónikával a DIA gyermekéhezés elleni akciójának sikeréről és még sok egyéb közérdekű kérdésről. Érdemes meghallgatni: http://www.mr1-kossuth.hu/musoraink/tortenet-hangszerelve.html#meghallgatom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza