2010. szeptember 1. szerda, 7:43
Indul az új tanév
Egy tanévköszöntőnek buzdító hangvételűnek, optimizmust sugárzónak kellene lennie. Sajnos képtelen vagyok megfelelni ennek a hagyományos elvárásnak. Minden bizonytalan, minden változik körülöttünk, és nehéz eldönteni, hogy az új oktatási kormányzat által kirajzolódó út milyen kátyúkat rejt, és milyen jövő felé vezeti a közoktatás igen csak döcögős szekerét.
Mit tudhatunk, pontosabban sejthetünk erről? A választ az oktatásért felelős államtitkár asszony sajtónyilatkozataiban, beszédeiben próbálom megtalálni:
- Az új kormány új értékalapra kívánja helyezni az oktatásügyet, olyan szabályokat kíván rögzíteni, amelyek helyükre teszik azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt nyolc év kormányzása megbontott.
- Arra vállalkozott, hogy rendet és biztonságot teremt az oktatási rendszer egészében. Szakít az idegen minták kritikátlan követésével, és helyettük a legnemesebb neveléstörténeti hagyományaink erejére támaszkodva, azokat a mai kor követelményeihez igazítva építi tovább és újra a magyar iskolarendszert.
- Az új törvény egyensúlyt teremt majd a diákok, a pedagógusok és a szülők jogai és kötelességei között.
- A megújuló Nemzeti Alaptanterv kiegészül a tanítás-tanulás közös és kötelező tartalmi elemeivel, a nemzeti és egyetemes műveltség minden magyar gyermek számára biztosított átadásának garanciális feltételével.
- Az új tantervben a korábbinál hangsúlyosabb szerepet kap a mindennapos testmozgás, az egészségnevelés, a művészeti nevelés és a természettudományok, valamint a XXI. században történő boldoguláshoz szükséges tudáselemek.
- Kidolgozzák a pedagógus életpálya-modellt, megújítják a tanárképzést.
Mindezeket olvasva, hallva sorjáznak (feltételezhetően nem csak bennem) a kérdések, s újabb problémákra, kétségekre várom/várjuk az ezeket eloszlató válaszokat.
A kormány új értékalapra kívánja helyezni az oktatásügyet. Jó két évtizeddel ezelőtt, az alaptanterv elkészítésének idején tervezték egy az alapértékeket tartalmazó bevezető fejezet elkészítését. Létrejött is e célból egy a legkülönbözőbb világnézetű szakemberekből álló grémium, ahol az általánosság szintjén rendkívül hamar megegyeztünk a legfontosabb alapértékekben (humanizmus, igazságosság, szeretet stb.). Amint a konkrét megfogalmazásokkal próbálkoztunk, elbizonytalanodtunk, és a megbeszéléseink rendre lezáratlan vitákba torkollottak. Végül nem született meg ez a fejezet, és utólag nehéz eldönteni, hogy múlt-e ezen egyáltalán valami. Vajon ki/kik és milyen alapon döntenek majd erről az új, valamennyi hazai iskola számára kötelezően közvetítendő értékalapról? És hogy képzelik el pedagógiai szempontból a kötelező értékek közvetítését, elfogadtatásukat a diákokkal?
Az illetékesek a rend és a biztonság megteremtését ígérik az iskola világában (is). Milyen tartalmú lesz ez a rend? Ha a József Attila által elképzelt „gyönyörű képességünk” kibontakoztatása a cél, akkor egy szavam sincs ellene, de mintha nem egészen ezt támasztanák alá az eddigi megnyilvánulások. Vajon ki fogja magát biztonságban érezni ebben a bekeményítő iskolában? Az, aki engedelmes, akinek nincs önálló véleménye, aki feltétel nélkül követi a megmásíthatatlan szabályokat?
Tisztelem kiváló neveléstörténeti hagyományainkat, de ezekből csak akkor lehet megfelelő következtetéseket levonni, ha nem a múltat erőltetjük a dinamikusan változó jelenre, hanem az aktuális jelenségek alaposan ismeretében, azokat megértve próbáljuk hasznosítani (adaptálni) a ma is érvényesnek számító tanulságokat. A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, és nagyon nagy kárt okozna mindannyiunknak, ha a tagadhatatlan visszásságok, dühítő hibák miatt szemétre vetnénk azokat a biztató eredményeket, amelyeket a magyar iskolaügy az utóbbi néhány évtizedben kiizzadott magából. (Szép számmal akadnak ilyenek, csak meg kell keresni, óvni, átmenteni őket. A kompetencia alapú fejlesztés például az évszázad fejlesztése lehetne. Vagy már csak lehetett volna?)
Csak örvendeni lehet annak, hogy a kormányzat biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá akarja tenni a pedagógusok életét, és pedagógus életpályamodell kidolgozását ígéri. Üröm az örömben, hogy mindehhez pillanatnyilag hiányoznak a források, tehát csak hosszabb távon lehet számítani például a bérek jelentősebb növelésére. A gazdasági nehézségeket ismerve is határozottan állítom, hogy ezt a dolgot nem lehet sokáig halogatni. Elöregedő, elnőiesedő pedagógustársadalmunk nem sokáig bírja a ránehezedő terheket, s a kontraszelekció folyamata erősödő tendenciát mutat.
Egyesületünk tevékenysége szempontjából különös hangsúlyt kap az oktatásért felelős államtitkárnak az a bejelentése, amely szerint elkezdődött a nevelést a középpontba állító új értékrendre épülő közoktatási törvény előkészítése, nem is szólva arról, hogy erősíteni kívánják az osztályfőnöki szerep súlyát. Vajon milyen tartalmat szánnak ennek a sürgető megújítást igénylő pedagógiai feladatkörnek? Bízni szeretnék abban, hogy jól megalapozott szakmai (és nem politikai) döntések születnek majd.
A legjobbakat remélve kívánok minden kedves kollégánknak eredményes tanévet.
Szekszárdi Júlia
Köszönöm szépen ezt az írást, a kérdésekkel és a kételyekkel is együttmozdulok. Ahelyett azonban, hogy tovább kérdeznék, felhívnám a figyelmet H.R. államtitkár asszony egyik első megnyilvánulására az ország házában:
"Az Iskola a határon bizony sok szempontból határvonalat jelent. (…) Határvonalat jelent az erkölcsi értékrendben azon fiatalemberek számára, akik kisgyerekként, még tétova, talán sírós kisfiúként bekerülnek egy intézménybe, és onnan érett, edzett, erkölcsükben, testben, lélekben, tudásban megedzett férfiként távoznak." (2010.06.28, idézet a parlamenti ülés jegyzőkönyvéből)
Államtitkár asszony így értelmezte Ottlik regényét. Stimmt. Ha másból esetleg nem, ebből minden, ismétlem, MINDEN sejthető.
Bocs.
Nem. Az OECD Education at a Glance, 2002-es kiadványából sejthető minden. S majd a 2011. ill. 2012-es kiadványokból lesz tudható is…
Kedves szummuri, megköszönném, ha ezt kifejtené néhány mondatban.
Természetesen.
Szerintem egy oktatási kormányzat munkáját nem az jellemzi, hogy milyen szép szavakat mond a miniszter/államtitikár/… a (nemzeti) tanévnyitón, vagy hogy milyen terveket vázol fel a pedagógustársadalom számára a távoli jövőre nézve ("életpálya modell"). Ami sokkal jellemzőbb, hogy a kérdéses kormányzat alatt az ország GDP-jének hány százalékát költi az oktatásra, vagy pl. az, hogy az egy főre jutó GDP-hez képest mekkora egy tanár keresete.
Tehát ha megalakul egy új oktatási kormányzat, akkor azt kell megvizsgálni, volt-e már lehetősége a kérdéses politikai erő(k)nek a kormányzásra, s ha a válasz igen, akkor meg kell nézni, mit ért el (az oktatásban) előző kormányzása alatt.
Az OECD – sok más mellett – az oktatást is monitorozza, a főbb mérőszámokat évente közzéteszi az Education at a Glance c. kiadványban.
Amikor valaki megkérdezi, vajh mire számíthat az új, "jobboldali" kormánytól oktatásügyben, legutóbbi kormányzásuk (1998-2002) adataiból kell kiindulnia. (Gondolom én.)
Az adatok nem túl szívderítőek. A fent említett második mutató például:
Ratio of salary after 15 years of experience to GDP per capita, Primary education:
Mexico: 1,62 Turkey: 2,06 Portugal: 1,52 Hungary: 0,71
Ebből lehet "sejteni", mi következik az előttünk álló (tan)években.
S amikor megjelenik a 2011-es (de még inkább a 2012-es) kiadás, akkor már tudni is lehet.
Elég részletes voltam? :-)))
Ja igen, a legfontosabb lemaradt.
A kiadvány – természetesen – nem (volt) ingyenes, de az adatok hozzáférhetőek:
http://www.oecd.org
és persze a 2010-es kiadás adatai is rendelkezésre állnak:
http://www.oecd.org
Kedves szummuri, köszönöm, akkor ezek szerint jól értettem első beírását is:) Én ugyan, bevallom, inkább máshová járok sejteni meg tudni, de bizonyos szempontból igaza van.
Hoffmann Rózsa lenti mondatait egyébként főként azért idéztem, mert nemigen tette meg más.
Kedves Attila!
Vannak, akik mást vizsgálnak, pl. megnézik a kérdéses személy (miniszter, államtitkár) szakmai önéletrajzát/publikációs listáját – már ha van ilyen. P. Zoltán és H. Rózsa esetén ez működött/működik/működni fog (?), de pl. P. József esetén nem, jelentősnek mondható szakmai (fizika) publikációs lista után szépen produkálta a siralmas mutatókat az OECD említett statisztikái szerint.
Politikusok által kimondott/leírt szavakból bármilyen következtetést levonni – szerintem – kb. olyan, mintha a jövőt egy frissen lopott tyúk beleiből próbálnánk megjósolni. (Illetve szerintem az utóbbi hatékonysága nagyobb…)
Kedves szummuri!
Én nem a pedagógusok GDP-arányított fizetéséről és az oktatás"ügy" táblázatban kimutatható jövőjéről gondoltam következtetést levonni HR szavaiból. Ezek fontos tényezők ugyan, de nem kizárólagosak. Létezik pl. az életnek nevezett – meglehetősen elhanyagolt – érdekesség is, amit messze nem az OECD-monitorozás által kimutatott adatokon, hanem azon múlik, hogy békén _hagynak-e_ engem élni, ahogy szeretnék, vagy halálomig cseszegetnek, hogy én milyen legyek és mit szabad csinálnom, hogy megengedjék, hogy éljek. Istenbocsá, lehet, hogy még az a fránya GDP is ezen múlik.
Ottlik regénye az iskola, a társadalom, a nemzet, az erkölcs és mindenféle szimbolikus rendszer darálójából történő menekülés, a mindenkori "könyöktérnyi szabadság" fellelhetőségének gyógyító erejű regénye. Azt próbáltam jelezni, hogy ha az okt. államtitkár a magyar irodalom messze legérzékenyebb tekintélyelvűség-, kontroll- és intézményellenes regényét a körötte állók fájdalmas sziszegése nélkül képes egy szimbolikus rendszert igazoló (!) hülye szóvirágban összefoglalni az ország nyilvánossága előtt, akkor az megér egy idézetet. A következtetésem pedig az, hogy az oktatásügyi intézkedéseket vezérlő államtitkár mélyen alszik, miközben azt hiszi, hogy ébren van. Ahogy a csirke beleiből is nagy biztonsággal következtethetek arra, hogy a csirke halott. Ennél többet – most, itt – nem akartam ezzel.
De ha hülyeség, amit mondok, tekintse játéknak:) Eszem ágában sincs meggyőzni senkit semmiről. És nem véletlenül mondtam, hogy igaza van. Tényleg van.
Kedves Attila!
Ottlik regényének értelmezésében – úgy tűnik – nincs vita közöttünk. Az Ön által idézett H.R.-i mondatok – s a mögöttük felsejlő szellemi kapacitás (hiány) – tényleg kétségbeejtő. Én mindössze annyit akartam mondani, hogy a regnáló oktatási kormányzattal kapcsolatos várakozásaimat a múltbéli tetteikre alapozom. S ezeket – számomra – a (komolyan vehető módszertannal összeállított) statisztikák mutatják meg.
Kedves szummuri!
Az, ami miatt én nem nyeltem le szó nélkül első reakcióját, valóban inkább filozófiai probléma. Tulajdonképpen jó volna, ha én is tudnék olyan józan és türelmes módon várakozni (lásd. "várakozásaimat"), mint ön, de nem így van. Meglehet, még vagy már kicsi vagyok:) De most már nem rabolom itt a tért.
Kedves Szummuri, kedves Attila!
Megnéztem Szummuri 2008-as adatait is: semmi okunk a büszkeségre, sőt: úgy látszik, ez pártoktól, kormányoktól (sőt, rendszerektől) független átok, rövidlátás, butaság, töketlenség, aljasság. És most, hogy az első félidőt látva otthagytam a Debrecen meccsét, azt mondom, hogy aki nem látja például ezen a meccsen (meg az Újpest-FTC közönségén – de akár az erdőbe hordott szemét mennyiségén), hogy azonnal rendbe kell hozni az oktatást, kerül, amibe kerül, az nem lát semmit.
A vitatkozó feleknek igazuk van: egyrészt nem feltétlenül a pénz miatt van baj, mi akik itt vagyunk, valahogy felmértük, hogy sose leszünk normális anyagi helyzetben (bár a hónap elején, első lányom felsőfokú tanulmányainak elkezdésekor összerándult a gyomrom: ugyan mi lesz a többivel?) Viszont magalapozottan félünk: a Magyar Bálint fémjelezte, általunk (legalább is általam) gyűlölt iskolapolitika ellentéte nem a buktatás, vagy a bekeményítés, semmiképpen sem a hatalom által kedvelt, eleve zsírgazdag, a nehéz sorsúakat álságosan távol tartó (lásd Ritók Nóra cikkét a Taní-taniban), a középosztály gyermekeinek megálmodott iskolák milliárdokkal való támogatása a többi ellehetetlenedése közben, nem a "kötelességek" mantrázása, nem a központilag előírt tanári tekintély. Magyarán igaza van, aki a szellemiséget félti.
De egy példával a másik álláspont mellett: Az idén hat osztályban tanítok matekot, az összóraszámom megint harminc, mert egyszerűen ki az a hülye, aki az elég húzós matektanári szakot elvégezné ennyi pénzért – vállalnom kellett a matekokat. Drámára nincs időm, színjátszókra nincs időm, semmi olyanra nincs időm, amit végtelenül fontosnak tartanék a gyerekek oldására, arra, amiben végképp jól érzem magam, hiába szántam erre eléggé szegényes életvitelű életemet. Magyarán Szummuri szempontjai abszolute érintkeznek Attila szempontjaival.
Kedves achs, én is valahogy így gondolom, noha nem vagyok állásban tanár (hanem olyan, aki még annál is szegényebb), és minden iskolapolitikát gyűlölök, nem csak Magyar Bálintét, amellett, hogy rengeteg energiámat elveszi az az őszinte erőfeszítés, hogy viszont az azt csináló _emberek_ közül egyet se gyűlöljek, ráadásul ugyanezt a hozzáállást el se várjam tőlük. Pedig az energiám azért inkább a gyerekekkel való munkára kellene, de nagyon.
Tulajdonképpen mit rinyálok, még jól is érezhetném magam, hiszen lassan majd megint nem ciki szar hippinek lenni, amikor:
"Ma az oktatási rendszer nem a hagyományos értékeknek, hanem a gyermeki vágyaknak kedvez" – mondja feddőleg Hoffmann "Fuj Pornókép" Rózsa.
Csak érzem, hogy nincs még hasznosítható reakcióm. Egyelőre még ott tartok, hogy "Eszem megáll. Eszem megáll, komolyan." Most kéne valami szegénységi fogadalmat tenni, vagy egy Fodor Ákos-haiku szerint élni kezdeni, vagy valami – harc nélkül kicselezni ezeket. Vagy legalább lelki szegénynek lenni mindenáron. Most.
Lehet, hogy ezt még Rózsa néni is értené.