Budai törvénylátó napok

Volt egyszer egy találkozó a vezetőinkkel…

Egy résztvevő visszaemlékezései, mellyel műfajt teremtett: anakronisztikus sci-fi vagy tudományos fantasztikus népmese? Kinek hogy tetszik. De ami biztos: párhuzamos valóságok igenis vannak.

„Talán igaz sem volt, mit én elregélek alább. Akkoriban nagy elégedetlenség volt az birodalomban, a népek éheztek, a jogaikban csorbított katonatanárok egyre másra vonultak ki az utcára. Tiltakoztak, össze-össze sereglettek a birodalmi fővárosban, és mind több kisebb helyeken, ahol addiglan még nem is láttak ilyen protestáló tömegeket. A katonatanárok összeszedték panaszaikat, itt-ott felolvasták azokat, de a várkerületek, a várközpontok nem igen méltatták őket figyelemre.

És ekkor jött az első csoda. Híre ment, hogy a birodalmi főváros egyik várkerületének vezetői hajlandóak fogadni a panaszosok hadát. Nosza, lett nagy toborzás, óhaj-sóhaj összeállítás a várkerület minden szegletében. Legalábbis ott, ahol a katonatanárokat nem tiltották el a kisebb várigazgatók, vagy nem szegte kedvüket a félsz.

A fellelkesült várkatonák elküldték panaszos lajstromukat a várkerületi potentátoknak, és izgatottan várták a személyes találkozót. Kivonult az egész várkerületi vezetés, sőt, magának a várközpontnak a vezetője is tiszteletét tette. És hogy ott mik történtek, azt talán nem fogjátok elhinni sem! Egyik csoda követte a másikat! Kiderült ám sok minden a várközpontiak életéből.

Annak vezetője például Mátyás királyként rója az országot, hol Szerencsen, hol Zalában tart fórumot a vártanároknak, találkozik a rongyosok hadával, de erről nem tud senki se! Sőt, még egyet is ért a várkatonák egy-két követelésével. Zsoldot ő is emelne, ha tehetné, csökkentené az őrségben eltöltendő órák számát is, és ezt már számtalanszor a birodalmi tűz közvetlen közelében pecsenyét sütögetőknek is elmondta. De írásos nyoma fura mód ennek sincs. Egyébként nagyon gyanakvó a központi vezér, nem bízik egy hírharsonában sem, emiatt viszont a katonatanárok egy része kételkedve susmorgott is a háta mögött, hogy ennek biza fele sem igaz. De ez még mind semmi! Kiderült az is, hogy a várkerületi vezető nagyon szeret leveleket írni, nem ám fenyegetőket, hanem csak tájékoztató levelet a kedves várkatonáinak, ha azok éppen nem jelennek meg a várőrségben, mert már annyira tele van a bakancsuk!

Egy-egy várkatona még hallatlan bátorsággal személyes magyarázatot kérő levelet is írt a várkerületi vezérnek, amikor levonták a zsoldját, de arra a várkerületi vezető már nem reagált. Elfoglalt ő mostanában, időnként az ellenség egészen a központi várig nyomul előre. És még nem volt vége a rácsodálkozásnak! Az is elhangzott, hogy miközben a birodalomban mintha egyre kevesebb bevethető vitéz lenne, mintha egyre több veteránt, néha már csak obsitost találnánk a végeken, és mind több a kiégett, harcokba belefáradt helyi hős, addig a vidéki, többségében felújított végvárakban továbbra is szép és jó a katonatanári élet, ott semmitől nem félnek, elegen is vannak, elégedettek a zsoldjukkal, és –ráadásul-ők még őrséget állni is sokkal jobban szeretnek, nekik az a legfontosabb, nem pedig a lázongás.

A fővárosi katonatanárok egyre jobban elszomorodtak, hiszen belátták, hogy hiába várnak támogatást a várkerület magasabb posztjain ülő, végzettségüket tekintve ugyanolyan egykori közkatonáktól. A központi vezér bizalmasan még azt is elmondta, hogy a zsold bizony soha nem volt túl magas, a haza szolgálata soha nem ért többet, mindenki nyugodjon meg. A leforrázott katonatanárok lassan elhagyták a gyűlést, és halkan ismételgették magukban, hogy legalább megpróbálták.”

egy ismeretlen krónikás