Tasnádi István: Cyber Cyrano

(14 éves kortól)

Bemutató: 2010. november 5. 19 óra, Kolibri Pince (Bp. VI., Andrássy út 77.)

2010. november 5-én Cyber Cyrano címmel mutatja be Tasnádi István drámáját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház a Kolibri Pincében. A Platform 11+ uniós együttműködés keretében, igaz történet alapján készülő színdarab egy középiskolás lány internetes manipulációját meséli el. A kis híján tragédiával végződő bizarr játékot az ifjúsági színházi rendezéseiért számos elismeréssel díjazott Vidovszky György állítja színpadra.

Az osztályba újonnan érkező Heni azonnal felkelti Máté érdeklődését. Zsuzsi, aki régóta viszonzatlanul szerelmes a fiúba, hogy megakadályozza románcuk komolyra fordulását, egy közösségi oldal segítségével akcióba lép…

„Szerettem volna valahová tartozni. Számomra ez nem egy átverés volt, hanem egy hatalmas regény – amit a valósággal írtam. Akik nagyarcúak voltak az életben, azok fejet hajtottak a figuráim előtt.”

Szereplők:
Zsuzsi – Nemes Anna
Máté – Dér Zsolt
Heni – Varga Lili
Viktor – Vecsei Hasi
Moira – Baò D. Àszàm

Látványtervezők: Sárosi Anita és Vicsek Viktor

Zene: Monori András
Konzultáns: Varga Bence
A rendező munkatársa: Gyevi-Bíró Eszter
Rendezőasszisztens: Hajsz Andrea
Rendező: Vidovszky György

Kettőspont kötőjel zárójel bezárva

„A Platform 11+ együttműködés nagyon jól megfogalmazza az ifjúsági színház lényegét: az előadásoknak olyan témáról kell szólniuk, ami a kamaszokat érinti – mondja Vidovszky György rendező. – Még csak nagyvonalakban jutott el hozzánk a történet híre, amiből Tasnádi István később a darabot írta, de már tudtuk, hogy ennél jobb, a tinédzserek életétben meghatározó szerepet betöltő jelenséget, mint a web 2.0, nem is találhattunk volna az előadás témájának.”

Vidovszky szerint az internet, és azon belül a közösségépítő oldalak olyan új lehetőségeket nyitottak meg, amiknek az előnyeit és veszélyeit még mindig csak tanuljuk, de amik használatában, nyelvének alakításában a fiatalok a főszereplők. Nemcsak arra jók ezek a szájtok, hogy ápoljuk kapcsolatainkat, ugyanilyen fontos jellemzőjük, hogy egyfajta önkifejezési eszközként működnek. Mit és mennyit írunk magunkról; milyen fotókat töltünk fel; milyen linkeket, videókat ajánlunk; hány ismerősünk van; milyen alkalmazásokat aktiválunk; miket kommentelünk – mindezekkel meghatározhatjuk, de bármikor könnyedén meg is változtathatjuk a magunkról mutatott képet.

A Kolibri évek óta bővíti ifjúsági színházi repertoárját. A középiskolásoknak szóló drámákhoz színházpedagógiai foglalkozások kapcsolódnak, melyek amellett, hogy segítik a részvevők konfliktuskezelő- és problémamegoldó készségeinek fejlesztését, lehetőséget teremtenek olyan korosztályos kérdések, tabutémák megvitatására és feldolgozására is, amiket a kamaszok sokszor nem tudnak kivel megbeszélni.
A 2009 szeptemberében indult Platform 11+ uniós együttműködés a 11-15 éves korosztálynak szóló új előadások születését segíti elő. A projektben részt vevő 12 ország 13 ifjúsági teátrumának írói, rendezői, színházpedagógusai iskolákba látogatnak megismerni a kamaszok életét, problémáit, majd történeteikből színdarabokat készítenek. Az országok kulturális és társadalmi sajátosságainak bemutatását is ösztönző programmal a Kolibri régi törekvése válik valóra: a külföldi sikerdarabok után hazai szerzők magyar tizenévesekről írt művei kerülnek színpadra.

Lájkolj!

„Én is regisztráltam korábban az egyik közösségi oldalon, így tapasztalom, mennyire másképp, mennyire más céllal használják azt a tinédzserek – magyarázza Vidovszky. – Míg felnőtt ismerőseim csak alkalomadtán adnak hírt magukról, profiljaik pedig gyakorlatilag állandók, a tanítványaim szinte percenként osztják meg a vicces videókat, megállás nélkül kommentelnek, cserélgetik feltöltött fotóikat, és még azt is kiposztolják, hogy mondjuk épp várnak a buszra. ”

A rendező azt mondja, hogy a tizenévesek internetes aktivitásának köszönhetően új kommunikációs minták alakultak ki, amelyek sajátos módon vegyítik a közvetlen, élő beszéd igényét a közvetett, írott formákkal. Ez azt teszi lehetővé, hogy a közléseinkben egyszerre lehetünk bátran kitárulkozóak, és személytelenül elrejtettek. Aki szinte kizárólag így tart kapcsolatot a társaival, könnyen veszítheti el valós önképét: másnak mutatja magát, mint amilyen a valóságban. És innen néha elég egy kis lökés, hogy valaki már ne is a saját, hanem egy elképzelt, egy vágyott ideál bőrébe bújva jelenjen meg a virtuális világban, akinek a nevében büntetlenül írhat bármit.
„Zsuzsi például azt érezte, hogy nem kapja meg a kellő figyelmet az osztálytársaitól, főképp persze Mátétól, és kíváncsi volt, mit beszélnek róla a háta mögött. Csakhogy a további lépéseket már az élet diktálta, és a szinte ártatlan játéknak induló történet óriási hazugságlavinává duzzadt.”

Mivel a történet jó része virtuális környezetben játszódik, az előadásban nincsenek díszletek. A jelenetekre és a szövegre reflektáló, projektorral vetített statikus és mozgó képek az üres falakon futnak, amik így állandóan változó elektronikus paravánként jelenítik meg a tizenévesek világát. A speciális videó- és vizuális munkát a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet szakemberei készítették – Sárosi Anita intermédia-művész és Vicsek Viktor multimédiafejlesztő elmúlt években számos hazai és nemzetközi díjat nyert interaktív vetítési technikái először szerepelnek prózai előadásban.

Vidovszky szerint a Cyber Cyrano nem csupán egy internetes átverés elbeszélése, hanem annak a közegnek a megjelenítése, amelyben a kamaszok szabadidejük meghatározó részét töltik. Az előadás arról szól, amilyen kérdések elé a web 2.0 is állít bennünket. Mennyire számítanak a külsőségek? Kik vagyunk valójában? Azok, akik a való világ mindennapjait éljük, vagy azok, akiknek egy nick mögött az interneten mutatjuk magunkat? Mi történik, ha a két világ találkozik egymással, és a virtuális térben elkövetett tetteink nagyon is valóságos következményeivel kell szembenéznünk?

Molnár Dénes