Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. december 2. csütörtök, 9:05

Fókuszban a szülők


Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szerveznek Országos Pályaválasztási Szülői Értekezletet december 4-én az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A rendezvény célja, hogy a felvételizők szüleinek a pályaválasztási kérdésekkel és a felvételi folyamattal kapcsolatban naprakész információkat nyújtsanak.

Az Országos Pályaválasztási Szülői Értekezlet hiánypótlónak számít, hiszen a pályaorientációs fórumok eddig háttérbe szorult, de fontos szereplőit, a szülőket szólítja meg. A rendezvény előnye, hogy a legfontosabb pályaválasztási információk egy időben, egy helyen elérhetővé válnak, eddig ez csak hosszú és kimerítő utánajárással volt lehetséges.

Az egész napos eseményen az érdeklődők olyan előadásokat hallhatnak, amelyek a gimnáziumi felkészülést, a felvételi eljárást és a felsőoktatási éveket is érintik. A meghívott előadók a középiskolai évekhez kötődően a pályaorientációról, a felvételi folyamatról és az elérhető jogorvoslati lehetőségekről tartanak előadásokat. A felsőoktatást érintő témák az egyetemi közösségi életet, a nyelvtanulási lehetőségeket, a különböző tehetséggondozó programokat és a diákhitelt is érintik. A vendégek az előadások mellett interaktív workshopokon is részt vehetnek, amelyeken a pedagógusok szempontjairól és a mentorprogramokról is szó lesz. A kiállítótérben az egyetemi élet és a felsőoktatási szektor fontos szereplői képviseltetik magukat, akik standjaiknál várják az érdeklődők kérdéseit. A rendezvény védnöke Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora lesz.

Az Országos Pályaválasztási Szülői Értekezlet tehát olyan kapaszkodót szeretne nyújtani a szülőknek, amelynek segítségével átláthatják a gyermekeik számára sorsdöntő időszak lényeges pontjait.

A hétvégi időpontnak köszönhetően az ország minden pontjáról várják az érdeklődő szülőket és pedagógusokat is. A rendezvény ingyenes, azonban reggel kilenc órától az előadótér befogadóképessége miatt kötelező lesz regisztrálni.

A rendezvény pontos helyszíne és időpontja:
2010. december 4. 10 óra (regisztráció 9 órától), ELTE BTK, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4.

Sajtókapcsolat és interjú-egyeztetés:
Tóth Anett
toth[pont]anett[kukac]karrier[pont]elte[pont]hu
+36 30 446 5550

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep