Nem dönthetnek valaki helyett

Beszélgetés Somlai Péter szociológussal

Erőszak alkalmazása nélkül lehetetlen gyerekeket felnevelni – véli Somlai Péter szociológus. Szerinte olyan család is elképzelhetetlen, ahol még nem veszekedtek. Vagyis a kérdés nem az, hogy miért van erőszak a családban, hanem inkább az lehet, hogy hogyan működnek azok a családok, ahol nem rendszeres az erőszak.

– Miért csak most kezdünk el beszélni a családon belüli erőszakról, mert eddig nem létezett, vagy megvolt, csak nem gondoltuk problémának?

– Számtalan forrásból tudunk arról, hogy a történelem során mindig is volt családon belüli erőszak. Ez nem új jelenség, csak nagyon sokáig nem volt rá elég érzékeny a társadalom. Korábban tudomásul vették a családon belüli erőszakot, úgy gondolták, hogy a férj joga, hogy verje a feleségét, a szülők joga, hogy verjék a gyermeküket, és az idősebb testvér joga, hogy verje a kisebbet. A XX. században a gyerekek és felnőttek, nők és férfiak testi és mentális fejlődésének alaposabb megismerése miatt látjuk másként az ilyen eseteket. Fokozott érzékenységünk szélesítette ki az emberi jogok körét is, ez vezetett el például a gyermeki jogok elismeréséhez és számos nemzetközi egyezményhez. Ez vezetett ahhoz is, hogy a szakemberek is felfigyeltek a családon belüli erőszakra. Elsőként egyébként gyermekorvosok voltak azok, aki megvizsgálták a kérdést. Közülük Magyarországon, még a 80-as években Velkei László miskolci gyerekgyógyász vizsgálódott először a megyében. A gyerekorvosok egy új tünetcsoportot neveztek meg: a súlyos bántalmazást. Ezek nem új tünetek voltak, hiszen már korábban is jelentkeztek szülők megvert kisgyerekekkel, csak az orvos is – a társadalom részeként – sokáig azt gondolta, az ő dolga a gyermek ellátása, nem pedig az, hogy megpróbálja megvédeni. Nem akart hatóságként eljárni.

– Mi változtatta meg az orvosok, a társadalom hozzáállását, miért nem hiszik már el, hogy a gyerek csak nekiment az ajtónak?

– Ezt régebben sem hitte el senki, csak mindenki úgy gondolta, nem az ő dolga, hogy beleszólon mások családjának ügyeibe. Most már az orvosoknak legalább egy része azt hiszi, hogy ez az ő dolga is. A szemlélet változott meg.

– Mitől?

– Az utóbbi 100 évben fokozatosan változott meg a társadalom elképzelése a nőkről. Ma már a társadalom nem úgy tekint a nőkre, mint például Nórára Ibsen darabjában. Vagyis a babaház lakójára, akinek csak a családon belül van csak dolga, és ott is a férj irányítása alatt áll. Mára már nagyon sok területen nyert teret a női egyenjogúság. Ennek a térnyerésnek egyik folyománya az is, hogy ma már másként tekint a társadalom férfi és nő kapcsolatára és az azon belüli erőszakra is. A gyerekek megítélése is megváltozott, és az is, hogy mit lehet, és mit nem lehet velük megtenni. Bár még mindig többségben vannak, akik szerint a szülőknek mindenhez joguk van. Változtak a férfi szerepek is. Itt szeretném leszögezni, hogy téves elképzelés az, hogy a családon belül erőszak áldozatai csak nők és gyerekek. Tény, hogy döntően a feministáknak köszönhetőn került előtérbe a családon belüli erőszak kérdésköre. Ez mindenképpen érdeme a feminizmusnak, a baj az, hogy mindeközben nem hajlandók tudomásul venni arról, hogy férfi is lehet áldozat. Az általuk szorgalmazott törvénymódosításokban is csak a nőt, a feleséget és a gyereket kell védeni. Ez szerintem az egész kérdéskört eltorzíthatja.

– Az emberek agyában előbb jelenik meg egy kékre-zöldre vert nő képe, ha a családon belüli erőszak áldozatára gondol, mint egy férfié.

– Ez téves elképzelés. Először is van olyan asszony, aki kékre, zöldre veri az urát, aki történetesen lehet beteg és így kiszolgáltatott. De ez persze csak az esetek töredékében van így, nem ez a döntő jelentőségű a férfiak bántalmazásában. A lelki bántalmazásról van szó, amit sokkal nehezebb definiálni, mert nincsenek közvetlen fizikai nyomai. A szomatikus következmények későbbiek és másmilyenek. Arról van szó, hogy a férfiak közül is nagyon sokan menekülnek el, mert nem bírják el azt a lelki terrort, ami otthon éri őket. Súlyos lelki trauma éri azt a férfit is, akit megaláznak. Dehát ez is bántalmazás. Lehet egy férfi két méter magas és bivalyerős, közben pedig kiszolgáltatott. Lehet mellette egy alacsony és gyenge nő az úr a háznál, aki adott esetben képes megalázni férjét. Erre számtalan példa van.

– Az ember természetéből fakad az erőszak?

– Nem tudom, mert az ember természetéből nagyon sok minden fakadhat. Az erőszak is, de a nagylelkűség is. Fakadhat a megalázás, de a gyöngédség is. Az emberek sokfélék. De az erőszak ügyét még egy dolog bonyolítja. Mégpedig az, hogyan értelmezzük a családon belüli konfliktust. Sokan azt gondolják, hogy a családon belüli erőszak a konfliktusok következménye, hiszen azok destruktívak, rombolóak. Pedig nincs olyan család, amelyben ne lenne vagy ne lett volna korábban konfliktus. Azokban a családokban is van konfliktus, ahol nagyon kis mértékű az erőszak. Teljesen irreális cél az, amikor két fiatal úgy képzeli el közös életét, hogy közöttük nem leszek konfliktusok. Ez nem lehetséges. A család ugyanis nem tud konfliktusok nélkül hosszú ideig fennállni. Már említettem, hogy nem lehet erőszak gyakorlása nélkül gyereket nevelni: ha a másfél éves gyerekem bele akar nyúlni a lángba, nekem kötelességem megvédeni, és ezt nem tudom erőszak nélkül megtenni. Vissza kell őt rántanom, tehát akadályoztam őt, vagyis erőszakot gyakoroltam. E nélkül lehetetlen gyerekeket felnevelni. Nincs olyan család, ahol ne fordulna elő hasonló eset. Olyan család is elképzelhetetlen, ahol még nem veszekedtek. Így ebből nem érdemes kiindulni. Vagyis a kérdés nem az, hogy miért van erőszak a családban, hanem inkább az, hogy hogyan működnek azok a családok, ahol nem rendszeres az erőszak. Ez ugyanis hozzá tartozik a mindennapi élethez, de ebből nem következik, hogy az erőszak gyakorlásának olyan módjai is hozzá tartoznak a mindennapi élethez, amelyek veszélyeztetik a gyerekek, nők, férfiak testi épségét vagy torzítják a személyiségét. Nagyon fontosak a fokozatok és azt tudnunk, hol vannak az állami beavatkozás, a büntetőjog határa. Ez az a másik pont, ahol vitatkozom azokkal, akik azonnal büntetnék a feleségükkel konfliktusba keveredett férjeket. A feminista jogvédők ugyanis azt mondják, hogy sok nőnek kell elmenekülnie az erőszak elől, és őket jogszabállyal kell megvédenie az államnak. Ezzel elvileg egyetértek, de nagyon tudnunk kell, hogy a büntetőjog gyakorlása nemcsak védelmet jelent a családtagok számára. Adott esetben ronthatja az esélyét annak, hogy a család rendbe jöjjön. Nem lenne jó, ha a rendőrök sokszor kopogtatnának be egy hangoskodó családhoz a szomszédok bejelentése alapján. A hangoskodás is hozzá tartozhat a mindennapi élethez. Nagyon rossz lenne egy olyan társadalomban élni, ahol hozzám bármikor becsengethet a rendőr azzal, hogy a szomszédom feljelentett a hangos veszekedés miatt.

– Mégis kell a családon belüli erőszakkal foglalkozni.

– Nem azt akartam tagadni, hogy vannak valóban súlyos konfliktusok, csak azt mondom, hogy nem minden konfliktus destruktív és nincs élet konfliktus nélkül. Az a fontos, hogy legyen esély arra, hogy a családi élet, a családon belüli kapcsolatok megjavuljanak. A büntetőjog és a család között lennie kell egy szélesebb sávnak. Ebben kellene – a mainál hatékonyabban – tevékenykedniük például szexuális, nevelési, jogi tanácsadóknak. Olyan intézményeknek, amelyekben tanácsokat kaphatnak, akik úgy érzik, egyedül nem tudják megoldani problémáikat. Ide tartozik a családgondozás – amit szintén ki kellene szélesíteni – a pártfogás, a különféle szociálpolitikai intézkedések is. A lakásügytől kezdve a gyerekjóléti szolgálatokig. A hatékony szociálpolitikának azért van különös jelentősége, mert az erőszak egyik nagyon fontos forrása az, ha a férfiak munkanélkülivé válnak. A munkanélküliséget a nők valahogyan jobban fel tudják dolgozni. Számtalan vizsgálat bizonyítja, hogy fokozottan veszélyeztetett az a család, amelyben a férfi munkanélkülivé válik. A különféle gyereknevelési tanácsadások és munkaügyi irodák is ebbe a köztes sávba tartoznak. Úgy gondolom, hogy a büntetőjog csak végső megoldás lehet, mert ha az említett sáv leszűkül és a családon belüli erőszak azonnal rendőri és büntetőjogi reakciót vált ki, akkor ez több kárt okozhat, mint amennyi segítséggel és előnnyel jár.

– Ki és honnan tudja majd azt, hogy egy család már eljutott arra a pontra, ahol már állami beavatkozásra van szükség? Sokan vannak, akik az erőszak ellenére nem mernek kilépni a kapcsolatból, pláne nem akarnak segítséget kérni.

– Gyakori eset, hogy az erős kötöttség az erőszak ellenére sem engedi kiszabadulni az áldozatot. Mi most az emberi élet legintimebb területéről beszélünk, ami tényleg a magánélet centruma. Nem lehet célja az állami intézkedéseknek, hogy ezt ellenőrizze és az emberek helyetti döntéseket meghozza. Vannak olyan határok, amelyeken túl semmiféle intézkedésekre nincs lehetőség. A döntéseket a családtagoknak maguknak kell meghozniuk. Súlyos beavatkozás lenne a magánszféra legérzékenyebb területére, ha egy nőt, aki minden erőszak ellenére kötődik a férjéhez vagy az élettársához, arra kényszerítenének, hogy felszámolja ezt a kapcsolatát.

– Mennyire vagyunk felkészülve arra, hogy kívülről kérjünk segítséget?

– Ehhez egyáltalán nem vagyunk hozzászokva. Ebben is nagyon nagy szerepe lenne a nyilvánosságnak, a felvilágosításnak. Nagyon fontos, hogy legyen menedék és ennek legyen nyilvánossága. Arra is szükség volna, hogy tudják az emberek, hova fordulhatnak például szexuális zavarok esetén, kit keressenek fel, ha segítségre van szükségük a gyereknevelésben vagy az idősek ellátásában. Az emberek tudják, hogy ki a háziorvosuk, de nem tudják, hogy kihez lehet ilyen esetekben fordulni. Ebben volna még teendő. De egyik szakember nem dönthet helyette. Azt neki kell megtennie.

(Forrás: www.im.hu/csaladonbelul)