Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. október 30. vasárnap, 12:03

„Szerintem a halált nem lehet megérteni, felfogni”

„Hát más a halál, mint a mély és tartós alvás?”
(Holbach)

A pedagógiának nincs mindenki számára használható eszköztára a halál közvetlen élményének a feldolgozására. Hogy hogyan lehet mégis megtenni ezt? A gyerekek érzelmi állapotát, érettségi szintjét, érintettségét szem előtt tartva empátiával, tapintattal és hitelesen. Mint annyi másra, erre sincsenek kész receptek, rengeteg múlik az adott nevelő lelkierején, mentálhigiénés állapotán, önreflexióján. Az sem baj, ha látszik rajta: őt is megviselik a történtek.

Következzék néhány továbbgondolásra érdemes konkrét példa!

Gyászmunka az osztályban

Ötödikesek voltunk, amikor egyik kis osztálytársnőnk gombamérgezésben meghalt. Rendkívül kedves, mosolygós kislány volt gyönyörű, a derekát verdeső aranyszőke copfokkal. Nagyon szerettük. A halálhírét nem is fogtuk fel igazán. A magyartanárnőnk, akit tiszteltünk, de akitől szigora miatt kicsit tartottunk is, olyan őszinte fájdalommal az arcán lépett be a terembe, hogy meglepődtünk. Könnyes szemmel mondta, hogy a közös fogalmazást (akkor még létezett fogalmazás óra is) ezúttal Bari Marika haláláról írjuk meg. Mondatról mondatra haladva kerekedett ki a történet. Egyetlen részére szó szerint emlékszem: „Legyöngült kis szíve nem bírta ki a gyomormosást, belehalt”. Utólag visszagondolva a történetre: igazi gyászmunkát végzett velünk a tanárnőnk, közös élménnyé nemesítette a szörnyű eseményt.

Néhány évvel ezelőtt szintén egy ötödik osztályban történt, hogy az egyik kisfiú tartósan beteg lett, sokat hiányzott, majd kórházba került. Az osztálytársai, barátai nem látogathatták meg, de valamennyien tudták: nagy a baj. Sajnos a kezelés nem használt, és a gyerek meghalt. Az osztály reagálása nagyon tanulságos volt. Sajnálták ugyan, sokan el is sírták magukat, de mivel már egy fél éve nem volt közöttük, nem tartozott a napi életükhöz, nem érezték igazán a hiányát. Sokat dilemmáztunk, hogyan búcsúzzunk el tőle. Végül azt hiszem a gyerekek életkorához alkalmazkodva jól döntöttünk: egy rendhagyó osztályfőnöki órát tartottunk. A kisfiú képét kitettük az asztalra, gyertyát is gyújtottunk. Először a gyermekvédelmi felelősünk beszélgetett a gyerekekkel a halálról, az elmúlásról és az emlékezésről. Ezután a felnőttek szóltak néhány szót, majd a gyerekek meséltek néhány közös emlékről, majd a helyzethez illő zenét hallgattunk. Én kezdetben idegenkedtem ettől a szertartásos megoldástól, de rájöttem: nem volt igazam. Szükség van a veszteség tudatosítását és egyben megkönnyítését is segítő rituáléra.1

`99-ben, amikor a nyár utolsó napjaiban meghalt az egyik diákom. Osztályfőnök helyettes és magyartanár voltam náluk, humán tagozatosok is voltak, így nagyon közel kerültünk egymáshoz. A fiú repülőbalesetben halt meg, villám csapott a kisrepülőbe, amit sporttársával a hangárba igyekeztek betolni. Az osztály engem kért meg, és ebben a szülők is megerősítettek, hogy emlékezzem meg róla. Az osztálytársak próbáltak valami megemlékezést összeállítani, de nem sikerült. Szerintem nem a produktum volt számukra fontos, hanem hogy közben a társukról beszéljenek, vele foglalkozzanak. Végül én mondtam el Kosztolányi: Halotti beszéd című versét. A temetésre, pontosabban a hamvak szétszórására a baleset helyszínén a budakeszi reptéren került sor. A szülők, főleg az anyuka később is többször bejött a suliba, ott volt az osztály szalagavatóján is, és megajándékozta fia osztálytársait. A fiú helye a tanév végéig üresen maradt.2

Osztályfőnöki óra a halálról és az életről

Majdnem két évtizede már, hogy egy fővárosi középiskolában öngyilkosságot követett el egy diáklány. Az osztálytársakat nagyon megviselte a tragédia, pedagógusaik azonban kerülték a témát, s jelezték, hogy nem érzik magukat felelősnek a diáklány haláláért. Az osztályfőnök K. András azonban érezve a rejtett feszültséget szükségét érezte annak, hogy egy osztályfőnöki órán felvesse a témát. Következzék néhány tanulságos részlet3 a beszélgetésből.

K. András: Hosszú töprengés, jó néhány álmatlanul eltöltött éjszaka után határoztam el, hogy megpróbálok beszélgetni veletek arról, amit nagyon nehéz kimondanom, a halálról. Amint emlékeztek rá, amikor Virág elment közülünk, mi, akik közelről ismertük őt, szerettük volna itt az iskolában is meggyászolni halálát. A tanári karból is, de a diáktársaitok közül is sokan úgy vélték, hogy ez nem idevaló, az iskola alapvetően egy élettel teli, úgymond derűs munkahely, ahol nincs helye a halálnak. A tragédia jó néhányunkat megviselt, de voltak, akiket főleg Virág legjobb barátait, annyira megrendített, hogy napokig, hetekig szavuk sem volt hallható, fizikailag rosszul voltak, szüleik és én is komolyan aggódtunk értük. (…)

Dóra: Szerintem a halált nem lehet megérteni, felfogni. Aki az értelmével szemléli a világot, az abba soha nem tud belenyugodni, hogy akár ő vagy akár valaki, akit szeret–szülő, gyerek, testvér, barát -, akárki, aki van, aztán egy ponton túl nincs, csak az emlékekben, a fényképeken vagy a videón. Ezt nem lehet megérteni! Szerintem azért jó a transzcendens szemléletmód, mert ezáltal a nemlétezés, a halál másként jelenik meg az emberek előtt. Én szeretnék hinni abban, hogy az általam szeretett, de meghalt emberek továbbra is vannak, s hogy egyszer én is találkozom velük.

Péter: Szerintem biológiailag belénk van programozva az önzés, különben nem tudnánk életben maradni, a biológiai értelemben vett versengésben alul maradnánk. Ebből következik, hogy a halállal, amennyire csak lehet, nem akarunk foglalkozni, legalábbis most nem, amikor buzog bennünk az életerő, tele vagyunk tervekkel. Nálunk a családban volt most egy szomorú haláleset, a nagybátyám 45 évesen infarktusban meghalt. Az unokatestvérem elsőéves orvostanhallgató, ő a fia az elhunytnak, a temetés előtti napon nyugodtan elment vizsgázni, mert azt mondta, hogy ha élne a papája, akkor örülne ennek a kemény, fegyelmezett magatartásnak.

Olga: Az, hogy jól kizokogjuk magunkat, hogy a haláleset után sokszor beszélünk arról, aki elment, azzal a hiányának az elfogadását könnyítjük meg. Én egyáltalán nem adok a Dórának igazat, hogy a halált senki nem tudja felfogni. Ez ennek a túlcivilizált világnak az eredménye. A természeti népek ma is együtt élnek a halál közelségével, az életük része, hogy vannak, akik elhalnak, el kell tőlük búcsúzni, virrasztani kell a ravataluknál, temetési szertartások vannak, akiket nem ilyen fizetett gyászhuszárok, hanem maga a közösség tagjai csinálnak meg. Nem idegenként, hanem teljes átéléssel vannak jelen ezekben a dolgokban az emberek. Ezt ők élik meg, s közben rákényszerülnek, hogy az életükről, a saját „porszem” voltukról gondolkodjanak. (…) A sírás, a fájdalom kibőgése, kiüvöltése megnyugváshoz – és nem a felejtéshez – vezet. Az a baj, hogy ez a túlhajszolt, rohanó, mindig feladatokra kihegyezett élet éppen ezt a fajta elmélyedést nem engedi meg, s ettől ürülnek ki az emberek.

Beszélgetés kamaszokkal az élet tiszteletéről4

2005. április 12-én részt vettem egy 11. évfolyamos osztály etikaóráján. Mint a tanáruktól előzetesen már tudtam, az emberi élet tiszteletének témakörén belül az eutanázia volt a fő téma. Magam etika, ember és társadalomismeret szakos hallgató vagyok. Hiszem és vallom, hogy az emberről, a mindennapi, hétköznapi, esendő lényről gondolkodni, önmagunkat, saját egónkat feltérképezni egyfajta életstratégia.

Mikor a srácok többsége megérkezett, megkérdeztem tőlük, mit szólnának hozzá, ha nemcsak egymás hátát látnák, no meg engem, magukkal szemben, hanem egymást, hisz egymásra kellene figyelniük. Tetszett nekik az ötlet, pillanatok alatt átrendeztük a termet.

(…) Meséltem nekik a családomról, a nagypapámról, aki pár éve halt meg, és arról, hogy az évek múlásával mik azok a dolgok, amelyekről máshogy gondolkodom, vagy amelyekre keresem a választ. Figyeltek, kérdeztek(…)

Ákos egy festett hajú, lógó nadrágos kamasz karbafont kézzel, keresztezett lábakkal ült mellettem, néha beszúrt egy-egy meglehetősen szkeptikus kérdést. (…)Elmondta, hogy az osztálytársaival elment színházba, megnézték a Rómeó és Júliát, meg persze olvasta is, és az egészből a gyilkosság-öngyilkosság kérdése számára a legérdekesebb. A fiú mondataiból kitűnt, hogy azon szerencsés kevesek egyike, akik családjukban, környezetükben nem találkoztak még a halállal. Volt egy mondata, ami mélyen szíven ütött: „ha valaki öreg, és meghal, az tök normális…”. (…)

Az egyik lány elmondta, hogy a kutyája nagyon öreg volt, beteg, és a szülei elaltattatták. Ő azt mondta, ez is eutanázia. Nagy vita kerekedett. (…)Volt, aki tiltakozott az állat elaltatása ellen, volt, aki érvelt, hogy a nagyon beteg emberekkel szemben is ez lenne a jó megoldás…

A beszélgetés elején passzivitást mutató fiú – Gábor – ekkor szólt hozzá a témához érdemben, először. Elmondta, hogy a kistestvére leukémiás, sokat van kórházban. A kezelések nagyon megviselik, az egész család élete megváltozott. Azt mondta, hogy ha valaki az ő testvérét el akarná altatni, hogy ne szenvedjen tovább, meggyűlölné. Nehéz pillanat volt. Az idő szorított bennünket, de tudtam, addig nem szabad befejeznem ezt a foglalkozást, míg ezt a kérdést s az itt felmerült traumát nem oldom fel. Arra kértem a gyerekeket, hogy mindenki vegyen elő egy papírt, és írjon rá egy gondolatot. Valamit, amit Gábornak szeretne mondani. Valami olyat, amire szüksége lenne, ha ő maga lenne ilyen helyzetben.

Természetesen nem láttam, hogy mi került ezekre a lapokra, hisz mindet odaadtam Gábornak.

Megilletődötten, csendesen mentek el a gyerekek…

Összeállította: Szekszárdi Júlia

1Török Ildikó közlése alapján.

2Gyulai Zsuzsa közlése alapján.

3A beszélgetés az Új Pedagógiai Szemle 1993/2. számában jelent meg Osztályfőnöki óra a halálról és az életről címmel Schüttler Tamás szerkesztésében. A teljes beszélgetés megtalálható az osztályfőnök.hu honlapon

4Részletek Vörös Éva: Beszélgetés kamaszokkal az életről és a halálról című írásából.

5 üzenet

  1. csilla szerint:

    És mi van akkor, ha az élmények, érzelmek nem pozitívak?

  2. Juli szerint:

    Kedves Csilla! Arra gondolsz, hogy a gyerekek reakciója nem ilyen békés, és nem lehet csoportos beszélgetés, bizonyos rituálék segítségével kezelni a helyzetet? Jó lenne, ha írnál legalább egy konkrét példát, mert általában nem tudok választ adni a kérdésedre.

  3. csilla szerint:

    Bonyolítsuk meg az élet szerint egy kicsit ezt az alaphelyzetet: mind a két felnőtt ember második házasságáról beszélünk, kis településen, erős megítélés mellett: gyerek nem születik e kapcsolatból évekig, majd mindenki számára nyilván valóan megfogan a magzat. amikor megszületik egy a biztos: az anya személye. A két embert, ami összeköti a szerelem, az összetartozás, de a férfi és a nő is tudja, hogy a gyermek nem a férfi magzata. a nő, az anya, a szerelem tárgya meghal és marad az apasági nyilatkozatban, mély szerelem és elfogadás által valakitől, meghatározott személytől fogantatott gyermek. A férfi tudja,hogy nem ő az apa, de mindent megad a gyermeknek a veszteség és a gyász idején és azon túl is, elkényezteti,eldönti, hogy sajátjaként neveli fel,szembekerül vérszerinti fia szembenállásával: örökség, anyám megsértése, közvélemény: nem hasonlítanak. élnek apa és fia a kamaszkorig, a gyermek okos, apa szeme-fénye, elkényezteti, ügyesebb, mint a vér szerinti gyermek és azt hiszi gondviselőként, hogy csak az ő érdeme. De rá kell döbbennie, hogy nem, csak illúzió volt, maga önigazolásaként és nem szeretetként kezelte a gyermeket. Na de kistelepülésen van olyan ember, aki felhomályosítja fiatalkorúvá vált gyermeket: tudod te ki az apád, na nem ő akivel élsz: értékválság, kamaszkor, identitáskeresés, és sok más változó bekapcsolása a mai média által közvetített valóságba. tényleg ennyire egyszerű lenne Juli? Nálam adódnak extrém példák, amik sok más dimenziók mentén meghatározzák egy kistelepülés diákéletét és pedagógus életkörülményeit is! Örülnék, ha egy felkészült pedagógus, felkészült környezettanulmánnyal, felkészült gyermekjólétissel ezt feltérképezi és felkészült pedagógus tart erről didaktikailag teljesen helyes osztályfőnöki órát. Szerintem ez, amit írtatok nagyon jó példa, de nem működik így, ott ahol én élek. az élet nagyon sok dimenziós!
    az élet a legbonyolultabb, többismeretlenes egyenleteket hozza létre. = érdekes: a vége mindig az ember. Ő az, aki az ismeretlen az n-diken változót hozza. Hogy mi az értelmezési tartománya? és mi az értékkészlete? talán ax karcsit kellene megkérdezni, hogy végzett-e ilyen irányú matematikai megfigyeléseket drámapedagógiai óráin az osztályában? vagy valakiken még, akiket ez érdekelt?

  4. Juli szerint:

    Kedves Csilla! Egy ilyen témáról, ami ráadásul személyesen érint egy osztálybeli gyereket nyilván nem tartanék osztályfőnöki órát. A probléma kezelése egészen más megközelítést kíván és szükség esetén más szakembert is igényel. A leírt példák nem receptek, ilyenek nem is léteznek. A drámapedagógia eszköztára is véges, nem alkalmazható minden emberi tragédiára. Extrém példák pedig mindenütt akadnak, s vagy tudunk ezekkel szakemberként (pedagógusként, pszichológusként, családgondozóként) esetleg empatikus, tapintatos, segítőkész laikusként kezdeni valamit, ha nem is megoldani, de legalábbis elviselhetővé tenni az érintettek számára, az rajtunk is múlhat. De nyilván vannak olyan esetek, amikor tehetetleneknek bizonyulunk, és ez a tudat nagyon nyomasztó lehet.

  5. Dotty szerint:

    Kedves Mindenki!
    Tudtok-e arról a rendkívüli lehetőségről, amit a Sapientián -Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola – a Családpedagógiai Intézet nyújt? Előadásokat, foglalkozásokat tartanak pl.: ilyen témakörről is mint a halál, az ezzel járó veszteség és annak feldolgozása. Nekem személyesen Hortobágyiné dr Nagy Ágnest és Kovács Évát van szerencsém ismerni. Hatékony munkájuk igénybevételét tiszta szívvel merem ajánlani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.12.01.
Rossz álom és józan ész – „A puszta hatalmi őrjöngésen kívül semmilyen alapja nincs a félév érvénytelenítésének”
Az egészségügyi helyzet miatt kihirdetett statárium árnyékában, sunyi módon meghozott \"lex SZFE\" pontosan illeszkedik a hatalom durva és folyamatos támadásainak sorába, 155 éves egyetem...
(Forrás: Népszava)
--
2020.12.01.
“Nem mondjuk ki hangosan: ég a ház!” – egy diák véleménye az oktatásról
A tanár választhat: vagy a kerettantervben foglaltakat tanítja meg, vagy az életre készít fel. Ez a választás, ahogy sok minden más kimeríti őt: amikor a fő tantárgyat tanító pedagógus...
(Forrás: Adom diákmozgalom)
--
2020.12.01.
Az iskolát be kell záratni, annyi fertőzött tanár volt- mutatjuk a tanárszűrés tapaszlatait
A lap megkereste a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ) a tesztelés kapcsán, Gosztonyi Gábor alelnök szerint vegyes a kép: sok helyen akadtak olyan tanárok, akik nem vállalták az önkéntes tesztel...
(Forrás: Hírhugó)
--
2020.12.01.
Hajnal Gabriella: Büszke vagyok a pedagógusaink helytállására
Az utóbbi időben számottevően javult az iskolák informatikai felszereltsége, az eszközpark több tíz milliárd forintos támogatásból bővülhetett – mondta lapunknak Hajnal Gabriella. A Klebelsberg...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.12.01.
Fullajtár Andrea egy különös SZFE-s tárgyalásról: „Azóta is hányingerem van”
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai szerint fenyegető trükkel érték el az új vezetők, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek velük az oktatók: azokat rendelték be elbeszélgetésre,...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.12.01.
\"Miközben ellenállunk, adjunk is valamit\" – az SZFE-sek tévéjével elviselhetőbb a bezártság
Az ellenállás és a sztrájk egyik formája lett az online nézhető Sztrájktévé, amelyen hazai filmes nagyágyúk, esztéták, újságírók szabad egyetemi előadásait nézhetjük meg. Ha már...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep