Fóti Péter: Mi a demokratikus nevelés?

Neill szilárdan hisz abban, hogy „a gyermek eredendően jó”. Meggyőződése, hogy az átlaggyerek nem egy félresikerült lény, nem gyávának vagy lélektelen robotnak születik, hanem minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy szeresse az életet, és érdekelődjék az élet iránt.

A nevelés célja – tulajdonképpen az élet célja -, hogy örömmel dolgozzunk, és boldogok lehessünk. Neill szerint boldognak lenni egyet jelent „az élet iránti érdeklődéssel”. Én ezt így fogalmaznám: boldognak lenni annyit jelent, hogy az életre nemcsak az értelmünkkel, hanem egész személyiségünkkel reagálunk.

Nem elegendő az intellektuális képességeket fejleszteni. A nevelésben mind az értelmi, mind az érzelmi erőket fejleszteni kell. A mai társadalomban egyre szélesebb a szakadék az értelem és az érzelmek között. A mai ember azt, amit megél, lényegében az értelmével ragadja meg, a helyett, hogy közvetlenül felfogná, mit érez, mit lát a szeme, és mit hall a füle. Ez a szakadék az értelem és az érzelmek között a modern emberben egy majdnem skizofrén lelkiállapotot hozott létre, amely szinte lehetetlenné teszi számára, hogy az értelmén kívül más úton is tapasztalatokat gyűjtsön.

A nevelést a gyermek lelki igényeihez és képességeihez kell igazítani. A gyermekek nem altruisták. A gyermek még nem tud úgy szeretni, ahogy egy érett ember. Helytelen a gyermektől olyasmit elvárni, amit csak színlelni tudna. Az önzetlenség, az emberszeretet csak a gyermekkor befejeztével fejlődik ki.

A kierőszakolt fegyelem ugyanúgy, mint a büntetés, félelmet vált ki, és a félelem gyűlöletet szül. Ennek a gyűlöletnek nem kell tudatosnak vagy nyíltnak lennie, mégis megbénítja az érzelmek erejét és valódiságát. A gyermek nagyfokú fegyelmezése káros, és árt az egészséges lelki fejlődésnek.

A bűntudatnak mindenekelőtt az a funkciója, hogy a gyermeket a tekintélyhez kösse. A bűntudat gátolja az önállóság kifejlődését. A bűntudat megteremti az ellenszegülés, a megbánás, a megadás és az újabb ellenszegülés ördögi körét. Társadalmunkban a legtöbb embernél a bűntudat nem a lelkiismeretből fakad, hanem a tekintéllyel szembeni engedetlenség érzéséből és az ezzel kapcsolatos büntetéstől való félelemből. Az, hogy a büntetés testi fenyítés, szeretetmegvonás vagy egyszerűen csak az, hogy az ember kívülállónak érzi magát, ebből a szempontból teljesen mindegy. A bűntudat minden fajtája félelmet szül, a félelem pedig gyűlölethez és alakoskodáshoz vezet.

Az olvasó felismeri majd, korunk társadalmából kényszerűen adódik, hogy azt a kísérletet, amelyről ez a könyv beszámol, nem lehet minden további nélkül megismételni. Nemcsak azért, mert ezt egy Neillhez hasonló különleges személyiségnek kell véghezvinnie, hanem azért sem, mert csak kevés olyan szülő akad, aki elég bátor és független ahhoz, hogy inkább a gyermekei boldogságára, semmint a „sikerére” gondoljon. Ez azonban semmiképpen sem csökkenti ennek a könyvnek a jelentőségét.

A könyv mondanivalója engem rendkívüli módon felvillanyozott, és felbátorított. Remélem, hogy ezzel sok olvasó is így lesz. Ez nem jelenti azt, hogy mindennel egyetértek, amit a szerző ír. A legtöbb olvasó nem evangéliumnak fogja tekinteni Neill könyvét, és meggyőződésem, hogy a szerző ezt várná el a legkevésbé.

Még akkor is, ha ma az Egyesült Államokban nincs a Summerhillhez hasonló iskola, ez a könyv minden apa és anya számára hasznos lehet. Arra készteti őket, hogy átgondolják saját nevelési módszereiket. Rá fognak jönni, hogy Neill nevelési módszereit nem lehet – mint azt sokan teszik -gúnyosan elintézni azzal, hogy ez a gyermeknek annyi hatalmat ad, amennyit maga a tanár nem alkalmazhat. Neill ragaszkodik egy bizonyos egyensúlyhoz a szülő-gyermek kapcsolatban. Szabadság féktelenség nélkül – ez a megközelítés a család életében radikális változásokat hozhat.

Az elgondolkodó szülők megdöbbenéssel fogják megállapítani, hogy mekkora kényszert és mennyi erőszakot alkalmaznak gyermekük nevelésében anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Ez a könyv új tartalommal tölti meg azokat a szavakat, hogy szeretet, elfogadás, szabadság.

Neill mélyen tiszteli az életet és a szabadságot, és radikálisan elutasítja az erőszak alkalmazását. A gyerekekben, akiket ebben a szellemben nevelnek fel, olyan tulajdonságok fejlődnek ki, amelyek a nyugat humanisztikus hagyományainak céljai közé tartoztak: értelem, szeretet, emberiesség és bátorság.

Ha Summerhillben mindez lehetséges, akkor máshol is lehetségesnek kell lennie, feltéve, hogy az emberek érettek hozzá. Mint a szerző helyesen kifejti, nincsenek „problematikus gyerekek”, csak „problematikus szülők” és egy „problematikus emberiség”. Azt hiszem, Neill műve egy mag, amely ki fog hajtani. Egy új társadalomban, ahol minden igyekezet középpontjában az ember és személyiségének kibontakozása áll, Neill gondolatai általános elismerésre találnak majd.