Egy magyar kisgyerek brüsszeli iskolajárása

1. rész

Főhősünk, nevezzük Daninak, negyedik osztályos egy brüsszeli iskolában. Szülei külszolgálata nyomán került oda, az általános iskola első osztályát Strasbourgban végezte. A bizonyítványról készült hiteles fordítás, illetve annak elfogadása után a kisfiú itthon folytatta a második osztályt. (Megjegyzendő: a tanuló októberi születésű, a francia beiskoláztatás a születési év szerint történik.)¹ A pedagógus nagyapa, a frankofón iskolarendszer ismerője ezúttal a brüsszeli kisiskolás kalandjait követi részben a helyszínen, részben levelezés nyomán, és készít jegyzeteket Tanári noteszében. Ebből adunk közre néhány epizódot, ami érdekes és tanulságos lehet a magyar olvasónak. Az anyag egyedi, és egyre csak bővül.

Még itthon. Csönge varázsa. Az áprilisi versmondás vidám hangulata sugallta: Csöngére vissza kell térni. Kapóra jött: júliusban úgyis Bükfürdőn vagyunk, jó kirándulásnak nézünk elébe.

Daninak még otthon beharangoztuk a tervet, tudott néhány Weöres-verset, még második, harmadik osztályban tanult meg tanórán, párat édesanyja mondogatott neki Luxemburgban. Tájékozódtunk az internetes térképen, még két szabadon választott verssel is „kellett” rákészülnie az eseményre. A fiú teljesítette, amit vállalt: Birkaiskola, Csipp, csepp… Készülve a kirándulásra, összefutottunk az Apartman Hotel előtt egy ismerős házaspárral, újságoltuk tervünket, s jött az ötlet: mondjon verset Dani. Persze a Birkaiskolát választotta. Tamás, 56-os Nyugat-Németországba távozó mérnökember, lényegi fordítást végzett, felesége, Helga jókat kacagott. A versmondásért járó dicséret növelte a fiú önbizalmát, a vers, és a hevenyészett kísérő ismertetés kiváltotta a hölgy elismerését. Rácsodálkozott, s mint egykori könyvkiadós szerkesztő, irodalombarát értékelte a hallottakat. Majd megkeresi a német fordításokat.

Délután érkeztünk a Weöres Sándor-Károlyi Amy-emlékház elé. Nyitva is volt, látogatók is voltak odabenn. Minden várakozásunkat felülmúlta Dani találkozása a költői hellyel. Fényképeztette magát a szobákban, kint a szobor mellett, böngészte a kiállított tárgyakat, néhány szöveget elolvasott, leginkább a hangos költészet kötötte le. Fülhallgatóval a fején követte a megzenésített verseket, ritmusra mozgott, olykor hangosan együtt mondta a szöveget. Mosolyogva, lelkesen lépett a következő hangdobozhoz, a művészeten kívül csak a technika érdekelte jobban: gombok nyomkodása, magnón keresés előre-hátra. Szóval, fel volt dobódva. A visszaúton folyvást fújta: Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp, meg tíz…”, mind gyorsabban, az érthető kiejtés határáig. Végtelenített szalag vagyok, hárította el a csendesítést. Kapcsoljatok ki, gondolhatta. Nem mondta, verselt. (2013. július 12.)

Brüsszelben. Első nap az iskolában. Dani és Kristóf bekezdett, tegnap reggel iskolába mentek hát. Nagyon készültek erre, Dani tanulással, a kicsi lelkes utánzással, kérdezgette, hogy mondják ezt meg ezt franciául. Várták a kezdést. Daninak egyenruhát kell viselni, az iskola írja elő, fehér ing, sötétkék nadrág. (Édesanyja egy árnyalattal világosabbat vett, újat kértek, sötétebb kéket.) Egyenruha kötelező a belga iskolában. Hát nem diktatórikus ez? A fiú csinosan feszít az öltözékben. Még, sok más mellett, kötényt is kell venni, ha festenek, vagy gyurmáznak, azt veszik föl. Sok a gond a kezdéskor, a felszerelési listát ellenőrzik a szülők, pótolják a hiányokat. Az órarendet az iskola felteszi a honlapjára, a hét elején már olvasható. (A kezdéskor még nem kész.) Sok minden nem tisztázott még az iskolai menetrenddel, programokkal kapcsolatban. A szülők nem, vagy csak alig tudnak szót váltani a tanítókkal, üzenő füzeteken, honlapokon keresztül cserélnek információt. A napi gyakorlat során a szülő az iskolába egy meghatározott pontig mehet be, ott elbúcsúzik gyermekétől, s távozik. A nem napközisek délután hazamennek, a napközisek, mint Dani, délután is ott marad. Hogy mit csinálnak, az elválik, tegnap csak ücsörgött, se foglalkozás, se játék. Majd kialakul. Azért jól kezdődött a suli: Dani hibátlanul oldotta meg a matematikai tájékozódó-felmérő feladatokat, „csillagos ötöst” kapott, dicsekedett széles mosollyal, jogosan. Megnéztem a könyveit, inkább munkáltató tankönyvek, ahogy gondoltam. Este kézbe vesszük őket Danival, megnézzük a nyelvtan és az írás munkafüzetet, segítek neki a használati metódusban. Ha rájön a gyakorlatok jellegére, a feldolgozás menetére, menni fog. Ilyen a szerkezete, technológiája azoknak a könyveknek, amelyekkel otthon dolgoztunk: Olvasni tanulok, Írni tanulok, Nyelvtani összefoglaló. A Zsolnai-programban kifejlesztett, kipróbált munkáim máig használhatóak. Ezt azért lejegyezzük. Érdekes kutatási téma lenne nyomon követni egy magyar iskolás beilleszkedését a francia nyelvű belga iskolába, megismerni a tanulási problémáit, nehézségeit, sikereit. Erről már csak iskolai dokumentációkból, bizonyítványból, tanulói elmondás és a tapasztalható nyelvi-kommunikációs fejlődés alapján szerzek tudomást. Erre fél évet mindenképpen várnom kell. Kibírjuk. (A tapasztalatokról sajnos már nincs kinek beszámolni, Zsolnai József egy éve meghalt, nem alakult utód munkacsoport, nincs „követő” csapat, mint voltak annak idején a „követő iskolák”, így a Zsolnai-pedagógia utóéletéről csak kevés marad fenn. Ez pedig a felejtést erősíti, a létezését halványítja. Az egészet, a hatalmas pedagógia munkát, az erőfeszítéseket, az eredményeket. Kár, hogy ez így alakult.)

Az is fontos, hogy Dani tulajdonképpen „visszament”, három év kihagyás után „újrakezdett” a francia nyelvű iskolában, miután az első osztályt Strasbourgban végezte el. Kristóf abban az időben és ott bölcsődés volt. Azóta megtanult magyarul beszélni (de még hogyan!), a magyar óvodai kapcsolatok után hasonlóra vágyik itt is. Erre még várnia kell. Biztattuk, ne akarjon beszélgetni, álljon a fogócskázó gyerekek közé. Mindenesetre, nem sírva jöttek haza, és ma reggel is kedvvel indultak útnak. Hullámzó félévnek néznek elébe. Biztató neve van az iskolának: „Providence”. Hát, a Gondviselés legyen velük. (2013. szeptember 3.)

Vörös vonal. A brüsszeli iskola előcsarnokában a padlózatra felfestett vörös vonal jelzi, meddig mehetnek be a szülők. A vonalig. Ott elbúcsúznak a gyerkőctől, majd délután szintén ott találkoznak. A tanulónak mobiltelefont tilos az iskolába vinni, ha mégis megtörténik, büntetés jár érte, a szülő kapja, tanuljon belőle. A szigorú házirend még tartalmaz néhány szabályozó passzust, az iskola neve: Gondviselés, kötelez. A szülők másnap is odaviszik a gyermeket, a kívánt sötétkék nadrágban, fehér ingben, sötétkék kardigánban. Egyenruha, nem ünnepre, a mindennapokra. Munkaruha. Dani elegánsan feszített benne, az első napokban legalábbis, akkor magunk is láttuk. Úgy tűnt, nem sóvárog az itthoni vegyes, cifra feliratos pólók után. Az uniós szabadságot másként értelmezi ez az iskola, amit különböző szlogenekkel tudatosít. Az ars poetica: „Rien n’est facile, mais tout est possible.” – Semmi nem könnyű, de minden lehetséges. Aztán: „Toutes les solutions sont en moi.” – Minden megoldás bennem van. „J’en suis capable.” Képes vagyok rájuk. Ismerős,  emlékeztetnek a Zsolna-pedagógia elveire. Ott ilyen is volt: Képes vagyok rá… tanulói értékelő füzet az elért, mérésekkel igazolt teljesítményekről, a számszaki bizonyítvány mellé. Az önbizalom erősítésére, az önértékelés alakítására. Az osztályban tanítók munkáját, munkaidejét jelentősen megterhelte a képességek nyomon követése, kimutatása, nem járt érte plusz fizetség.

A belga iskolában egész napos a tanítás. Dani szülei direkt ilyet választottak, munkájuk mellett csak ez jöhetett szóba: reggel nyolcra viszik a gyerekeket iskolába, a vörös vonalig, aztán gyerünk a munkahelyre. A tanítás is, a munka is fél kilenckor kezdődik. Délután visszamenet, ötig el kell érni a gyermeket. Az iskola délutáni műszakja nem amolyan „napközi” jellegű, „étude dirigé”, irányított tanulás folyik. Szerda délután nincs foglalkozás, gyermekmegőrzés sem. Nagy gond a szülőnek, ekkorra igyekeznek sport-vagy más kulturális programot szervezni, beleértve a gyermek szállítását is. Ha a szülő meg tudja oldani, ebéd után elviheti gyermekét, vannak, akik ebédet sem igényelnek az iskolában. Az egész napos iskola nem ördögtől való hát. 1972-ben az egész napos iskola-témából írtam a szakdolgozatomat a szegedi Bölcsészkaron, orosz-francia szakos létemre, pedagógiából. A Zsolnai-programban ebben a szervezeti keretben dolgoztam végig, a szülők kedvelték, sőt igényelték. Dani itthon az általam készített francia nyelvű munkafüzetekben tanult néhány szép mondást, például: „Les voyages forment la jeunesse”. – Az utazások alakítják a fiatalságot. Vagy a híres descartes-i mondatot: „Je pense, donc je suis.” – Gondolkodom, tehát vagyok. Értette, szereti az ilyeneket. Elvek és gyakorlat harmóniája. Csak reméljük, hogy a belga iskolában nemcsak írják a jól hangzó jelszavakat, hanem azok szerint tesznek is. Uniós iskola, Belgiumban érvényes. (2013. szeptember 16.)

Sz. Tóth Gyula

¹A magyar iskolai beilleszkedésről tanulmány jelent meg (lásd „Így írvasunk mi”, avagy az olvasás nehézségei és örömei = Az olvasás össztantárgyi feladat, szerk. Nagy Attila, Imre Angéla, Köntös Nelli, Savaria University Press, 2011. 113-118. és http://mek.oszk.hu/10600/10605/).