Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. május 4. hétfő, 16:25

OFOE Filmklub – A 15 éves Oliver Tate életének filmje

Az OFOE Budapest Filmmel közös filmklubjának következő találkozója május 5-én 17.30-kor lesz a Kino Caféban (Szent István krt.16,). Ez alkalommal  a 2011-ben készült Submarine című angol filmet nézzük meg.

Rendező: Richard Ayoade.
Jegyár: 700 Ft.

Túl sokáig vártam életem filmjével. Oliver Tate-nek hívnak. Ez a film fogja bemutatni különleges egyéniségemet, például azt, ahogyan elcsábítottam osztálytársamat. Jordana Bevant, pusztán az akaratommal. Valamint, mivel a szüleim házasságát fenyegette egy férfi, aki a spirituális erőről tart tréningeket, a filmben központi helyet kapnak az arra tett kísérleteim, hogy őt hatástalanítsam. Lesznek benne légi felvételek, lesznek benne lassítások, és olyan emelkedett részek is, mint például hogy hogyan próbálom az apukámat kigyógyítani a depresszióból. Felhívnám a sajtó figyelmét, hogy a mű jellemzésére a legalkalmasabb jelzők a következők: „lélegzetelállító”, „ellenállhatatlan”;, „hatalmas teljesítmény”– hangzik a Submarine című film elején a főszereplő monológja. (Tinédzserek vad élete, Gulya István, port.hu)

Nagyon jó hírekkel kezdünk: Jordana Bevan (15) ismét szingli, mivel Mark Pritchard (15) megcsalta Aby Smutsszal (15) az iskoladiszkóban. Soha vissza nem térő alkalom Oliver Tate (15) számára, hogy világfájdalmát és szobafilozófusi hajlamait félretéve helyzetbe hozza magát, s a dagadt Zoe Preece (15) vegzálásával imponáljon Jordanának. Miként arra előrehaladott kora minden bölcsességével Oliver rámutat, a döntés helyesnek bizonyult. Egyrészt azért, mert a dagadt Zoe táskájának elvétele önfeledt percekhez vezetett, melyeken az ember az időskor béklyói közt is szívesen elmereng majd, másrészt azért, mert a dagadt Zoe táskájának ide-oda dobálása remek alkalmat teremtett a helyes viselkedésről alkotott burzsoá nézetek tetemre hívására. (Submarine., – kg.,. Mancs)

S igen: Oliver Tate (Craig Roberts) tényleg becsajozik Jordana Bevannel (Yasmin Paige), és tényleg megmenekül a végtől szülei – apa: Noah Taylor, anya: Sally Hawkins – házassága. Csak hát nem egészen úgy történik minden a valóságban, ahogyan azt a tizenöt éves fiú prezentálja. (Tinédzserek vad élete, Gulya István, port.hu).

Az önéletrajzi ihletésű, fiatalok érzelemvilágára fókuszáló alkotások sikerre vannak ítélve, mert minden moziba járó ember volt fiatal, ha már nem is éppen az. Nem nagyon lehet mellélőni tehát még akkor sem, ha hiteltelen színészt, unalmas sztorit vagy tompa fényeket dobálnak elénk a vászonra azzal, hogy „mi, ha nem ez az igaz történet”?! De a Submarine című angol próbálkozás nagyon hatásos telitalálat, ami éppen a felsoroltak ellentettjeit hozza: profi fiatalokat és ismerős sztorit nagyon angol helyszínekkel. A Sue Towsend-féle Adrian Mole könyvek érzelem- és képi világára hajaz. (Angolkék, Kovács Eszter Málna,. Cseppek.hu)

Örömmel látom végre, ahogy a vásznon amúgy tündöklően irányított gyermekek tele vannak pattanásokkal, csúnyán beszélnek, de a legfontosabb talán az, hogy rosszul ítélkeznek. Életszerű hibákat és nem gépiesen megfilmesített tévedéseket követnek el, mint ahogy az lenni szokott. Az utóbbi két évtizedben elég is volt az átlátszó diákcsínyekből, az épp hogy nem szexbombává fabrikált kislányokból vagy az élettelen és agyonplasztikázott jellemhalmazokból. Ezentúl hátha követelmény lesz az az életszerűség, ami egy ilyen filmnek amúgy lételeme kellene legyen. Ayoade gyermekei egytől egyig hibákkal, családi problémákkal mutatkoznak meg, így esetleg merhetünk arra is gondolni, hogy közös kalandjuk tanulságai sem potyára íródtak meg a forgatókönyvben. (Not Another Teen Movie, Iszlai József, Filmtett Erdélyi Hírpotál)

Ha édesanyádat hatalmába kerítette egy misztikus nindzsa, vagy ha nem tudod, mihez kezdj első szerelmed rákbeteg anyukájának problémájával, akkor feltétlenül látnod kell a Submarine-t. Richard Ayoade abszurd vígjátékára azonban még úgyis érdemes befizetned, ha esetleg nem rendelkeznél hasonló gondokkal.(…) Elfajzott világban élünk, ahol éppúgy mindennaposak a halálos betegségek, ahogy az egymástól elhidegült szülők is. Nem csoda, ha a kamaszok még a látványosan jelentkező lázadások közepette is megpróbálják némi naiv értelemmel felruházni környezetüket. A Submarine főhőse pedig úgy hoz létre egy álomvilágot, hogy közben le is számol a mindennapok látszatboldogságával. Így nyernek a lepukkant kikötői negyed övezetében a tengerentúli tini-vígjátékokénál súlyosabb értelmet olyan kamaszkori gátak, mint a szüzesség elvesztése, az első szerelem (a maradéktalanul különc Yasmin Paige) felemésztő csődje vagy éppen a bullying. (A rutin abszurd árnyai, Kiss Tamás, Filmtekercs)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep