Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. június 18. csütörtök, 16:17

Szunyogh Szabolcs könyve a zsidó kultúráról1

A zsidóságról tankönyveink eddig szinte csak a holokauszt kapcsán írtak valamennyit, a magyar történelemben játszott szerepéről, kultúrájáról, vallásáról, etikájáról, humoráról semmit. Szunyogh Szabolcs Jákób csillaga című, frissen megjelent könyve ezt a hiányosságot szeretné pótolni.

A Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent kötet első sorban pedagógusok számára kíván háttér-információkat nyújtani ahhoz, hogy a fiatalokkal megismertethessék a judaizmus értékeit. Bemutatja a zsidó vallást, az ünnepeket, a szokásokat, az életvitelt, a kóserség törvényeit, a zsidóság szent könyveit, külföldi és hazai történelmét, fontosabb magyarországi műemlékeit. Részletesen szól a zsidó kultúra és életmód sajátosságairól, – többek között – a nők tiszteletéről a zsidó közösségekben, a zsidó vallásjog demokratikus szerkezetéről, a zsidó vallás racionális probléma-megközelítéséről, emberközpontú moralitásáról. Felhívja a figyelmet a kultúra iránti nyitottságra, a zsidó nevelés jellemzőire, valamint a zsidó humorra, amely még a legnehezebb helyzetekben is képes megnevettetni az embereket. A könyvből megismerhetjük a zsidóság fontos történelmi személyiségeit, és tájékozódhatunk Izrael Állam életéről. A szerző emellett szembesít a legismertebb antiszemita vádakkal, tájékoztatást ad ezek eredetéről, következményeiről, és egyúttal bemutatja cáfolataikat is.

A könyvről részletes információ olvasható itt.

A könyv támogatóinak és a Kiadó nagyvonalúságának köszönhetően lehetőség van arra, hogy azok a kollégák, akik a munkájuk során használni szeretnék a Jákób csillaga című könyvet, illetve a könyvben olvasható információkat be szeretnék építeni a pedagógusi munkájukba, kedvezményes áron jussanak hozzá a kötethez.

A könyv bolti ára 3999 Ft, de az a kolléga, aki a kiado@noranlibro.hu e-mailcímen jelzi az igényét, 1000 Ft-ért megvásárolhatja. (Ez az ajánlat egy meghatározott nagyságú kontingensre szól.)

Aki a könyvet postai kézbesítéssel kéri, annak ki kell fizetnie még 810 forint postaköltséget is, de aki a regisztrációra kapott visszajelzés után személyesen bemegy az alábbi könyvesboltok valamelyikébe, 1000 forintért átveheti a könyvet.

Toldy Ferenc Könyvesbolt és Vevőszolgálat
1011 Budapest, Fő utca 40.

Örkény István Könyvesbolt
1137 Budapest, Szent István körút 26.

Fejtő Ferenc Könyvesbolt
1043 Budapest, Bocskai utca 26.

Anno Mesebolt
1013 Budapest, Krisztina tér 7.

Várjuk a jelentkezéseket!

1Szunyogh Szabolcs: Jákób csillaga. Zsidóság: vallás, hagyomány, kultúra. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2015. 416 oldal, 3999 forint

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep