|
Sajtófigyelő
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet) --
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline) --
2023.11.21. Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok? Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó... (Forrás: Eduline) --
2023.07.17. Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak... (Forrás: Index) --
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index) --
2023.07.15. „Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes... (Forrás: szabadeuropa.hu) Címkék
agresszió
civilek
család
digitális nemzedék
együttműködés
erkölcs
esélyegyenlőség
esélyek
felelősség
film
filmklub
generációk
gyerekek
gyermekvédelem
hátrányos helyzet
IKT
integráció
irodalmi mű feldolgozása
iskola
iskola és társadalom
kapcsolatok
kommunikáció
konferencia
konfliktuskezelés
kreativitás
kutatás
könyvajánló
közösség
módszerek
OFOE
oktatás
oktatáspolitika
osztályfőnöki szerep
pedagógia
pedagógus
pedagógusok
pályázat
rendezvény
szabályok
szakmai szervezet
szülő
szülők
tanulás
tanár-diák kapcsolat
tehetséggondozás
társadalom
történelem
verseny
virtuális kongresszus
ünnep          |
||||
|
|
Kedves Juli! A felvetett kérdésére az alábbiakat válaszolom.
Értetlenül állok a felvetése előtt. Eddig úgy tudtam, hogy a szervezete és a honlapja is az Osztályfőnökök Orsz. Egyesületeként működik.
Visszatekintve és felidézve azt a kisszámú bejegyzést, amihez véleményt írtam, nem látok okot arra, hogy egy személyre szabott önálló támaként jelenjen meg egy összefoglaló írása.
Nagyon súlyos szereptévesztés lenne, ha ilyen irányt venne a polémiánk. Mi lenne, ha minden média kiemelné egy-egy véleményezőjét ha nem ért egyet vele?
Nem szeretnék meddő polémiába bocsájtkozni, különösen pedig azért sem, mert az eddig hozzám intézett üzeneteiben következetesen elkerülte a feltett kérdéseimre adandó választ, és nem a lerírtakra reagál, hanem a kilétemmel foglalkozik, sérteget, megkérdőjelezi a jogomat a kommentálásra, és fenyegetőzik. Erre nyilvános írott üzenetváltásban nem tartom elfogadható mentségnek az indulatosságot.
Ha van közöttünk véleménykülönbség, annak megjelnítésére éppen elegendő teret kínálnak a kommentárjaink. Erre korábban, és itt, ezen az oldalon is volt lehetőség. Többre – számos ok, pl. elfoglaltség miatt sem – vállalkozom.
Amikor kollégáim felhívták a figyelmemet erre a honlapra és fórum felületre, akkor néhány rövidre fogalmazott vélemény leírására gondoltam. Ezt a jövőben is megteszem, ha olyan esszével vagy levéllel találkozom, ami a tartalma miatt megszólalásra késztet. Mert úgy gondolom, hogy itt annak van helye. Esetleg a provokáló megszólításokra válaszolok. A Juli által itt ajánlott vitában viszont nem veszek részt. Példát sem találok maguknál ilyenre a korábbiakból. Nem szeretném sem Szerkesztő asszonyt, sem kollégáit újabb intoleráns indulatokra inspirálni vele.
Különösen pedig azzal nem értek egyet, hogy szöveg- és kommentári környezetből kiemelt montadokat egyéni értelmezéssel bárki és bárkitől idézzen és értelmezzen. Mert nem tartanám helyesnek és tisztességesnek.
Befejezésül jeleznem kell, hogy tévesen emlékezik, amikor azt állítja, hogy "Nem személyes találkozót, hanem nyílt online vitát ajánlottam már a múltkor is." Személyes találkozóra hívott. Amivel nincsen semmi baj. Csak a pontosság kedvéért jelzem.
A felvetett kérdését a magam részéről megválaszoltnak tekintem és ezért itt befejezem.
Kedves Péter, akkor maradjon továbbra is minden úgy, ahogyan korábban. Lehet, hogy rosszul emlékeztem a múltkori javaslatomra, de ennek a világon semmi jelentősége nincs. Ha nem érzi szükségét egy érdemibb kommunikációnak, én nem erőltetem. Ha valamivel megbántottam volna, elnézését kérem. Én is lezártnak tekintem az ügyet.
Nem állhatom meg…
"Ha eddig nem derült ki, hogy … kompetens vagyok-e vagy sem"
Kiderült.
Rég sírtam. Nekem valahogy nem megy. Megtanultam, belémivódott, hogy nekem nem szabad. Most megtörtént. Köszönöm, Péter! Hálából megosztom utolsó írásom,a legutolsót, ami nem a maga két szeméért íródott, nem is a karácsony kedvéért, csak úgy. Hogy élni tudjunk. Most tényleg folynak a könnyeim. Végre.
Ildikó..
Két éve ismerem.18 éves. Még soha nem hallottam a hangját. A diagnózis: mutizmus.
Tudod mit jelent a mutizmus?
A mutizmus önként vállalt hallgatás. Pszichogén hallgatás. A beszédszervek épek, tudna beszélni, ha akarna. Beszélt is egykor… Most nem akar. Régóta nem akar. Ki tudja, befejezte-e akkor még az utolsó megkezdett mondatot?
Magas, vékony, szőke. Tavaly még nem értettem. Kellett egy év, hogy kommunikálni tudjunk. Mosolyok, felhúzott vállak, széttárt tenyér, konok tekintet, félrefordított szem, félénk érintések….. Igen. Talán…
Rendszeresen együtt tanulunk. A válasz írásban érkezik. Majd követi egy kérdő tekintet. Jó vagy nem jó? Én beszélek. Nem vagyok mutista. Hol dícsérek, hol pisszentek nagyot, ajjnye, hát ez meg mi? Nevet.
Ma, ahogy megyek le a lépcsőn az emeletről, elém áll. Én sietek. Hárítom: kicsim mennem kell az udavarra, ügyeletes vagyok. Elém áll. Nem enged. Ejnye, no! Ha jobbra lépek, ha balra, elállja az utam. Végre megértem, mondani akar valamit, leesik a tantusz: négyes lett a dolgozata! Az az átok, az a nehéz, amit olyan sokszor…. Hatalmas puszit nyomok az arcára. A szeme csillog. Ez az idén már a sokadik közös sikerünk.
Kiabálnak neki: Ildi, indulunk! No igen, hiszen most mennek a városi ünnepélyre…. Intek neki. Elindul, majd visszafut. Mintha még mondani akarna valamit. Reménykedem, na most. Egy szó. Talán. Egyre inkább sürgetik. Kiszalad.
Nem baj. Eljön az az idő is. Kivárom.
Az etikai kódexhez, illetve a vehemens viselkedési előírásokhoz egy kis Bunuel-részlet:
https://www.youtube.com/watch?v=h1Mptgi23YE
Pfeifer Erszébetnek
Minden könny kivált egy érzést, vagy hozzájárul a célunk eléréséhez. Együttérzést, sajnálatot, esetleg szánalmat vált ki, vagy jóindulatot, engedékenységet, netán engedményeket lehet elérni vele. Mint ahogy a sírásnak igen sokféle oka lehet. Meghatottság, öröm, fájdalom, netán tehetetlenség érzése, frusztráltság. Vagy valami egészen más.
Ha valaki első alkalommal találkozik valamilyen fogyatékossággal, betegséggel, lelki kórral, bizony előfordul, hogy eluralkodik rajta a szánalom, a sajnálat, az együttérzés, és fátyolos lesz a tekintete. De a szakember, akinek hivatása segíteni másokon – szánalom helyett- , az ritkán enged az elérzékenyülésnek, mert sokkal fontosabb dolog köti le. Ideje sincsen rá. A tudatos, szakszerű, tervezett és megszervezett segítés minden idegszálát uralja. Bár amikor a járóképtelen sérült feláll és elindul, az megható pillanat a hozzátartozónak, talán még a kezelőjének is. Vagy amikor a mutista megszólal. Megérthető, nincs ebben semmi kivetnivaló.
Ha azonban már egy éve együtt tanulunk vele, és tollat ragadunk, hogy másokkal is megosszuk tapasztalatunkat, akkor érdemes egy kicsit érthetőbben, pontosabban, részletesebben írni az esetről. Hogy az érzelmi túlcsorduláson kívül is érthető legyen a történet.
– A mutizmusnak mely típusa gátolja a fiatal beszédét?
– Mióta áll fenn ez az állapot? Társul-e a beszédzavarhoz egyéb zavar?
– Kikre terjed ki a beszédképtelenség? Milyen helyzetekben? Mindenkire? Minden helyzetben?
– Kikkel él együtt, és milyen kezelés alatt áll, illetve állt?
– Ismert-e a mutizmust kiváltó ok vagy körülmény?
– A tanárai ismerik-e az anamnézisét? Mikortól, meddig terjedően? És valamennyien, vagy nem mindenki? Ismerik-er a terápiát? Részesei-e annak?
– Van-e kidolgozott fejlesztési terv a kezelésére, kik vesznek benne részt, és kik nem?
– Az „együtt tanulás” tanórai vagy tanórán kívüli, egyéni vagy csoportos foglalkozást jelent kolléganő esetében?
Lehet, hogy ezen túlmenően is kiegészíthetjük a kérdéseket, minden esetre, ha közzé teszek egy ilyen esetet, és azt nem irodalmi munkásságom részeként teszem, hanem szakmai párbeszédet szeretnék róla ezen a fórumon (tudtommal ez a felület arra való, de most már kezdek kételkedni benne…), akkor valami hasonló részletességgel adok tájékoztatást, és ugyancsak kitérek a megválaszolandó kérdéseimre. Amire fórumozó társaimtól várom a választ. Hiszen ezért írom le a történetet.
– Ezt, vagy azt tettem, és jól tettem-e?
– Mi ért váratlanul vagy felkészületlenül, ami miatt elbizonytalanodtam és ami frusztrál? Hiszen nem lehet mindenki pszichopedagógus vagy logopédus. Különösen nem egy szaktanár.
– Mi okozza a meghatottságomat, esetleg tanácstalanságomat vagy kudarcérzésemet?
És kerülöm a hevenyészett megfogalmazást. Inkább alaposan átgondolnám, hogy mit írjak le, ha esetleg feldúlt vagy labilis lelki állapotba kerülnék. De ha önmagam iránt szeretnék szimpátiát vagy együttérzést kiváltani, akkor is érdemes pontosabban, konkrétabban fogalmazni. Én azt tenném, ha szükségét érezném. Ha pedig olyan mély gödörbe kerülnék, hogy azért fakadok ki, „hogy élni tudjunk”, akkor érdemesebb valamilyen szakember segítségét kérnie önmaga számára. És ezt őszinte kollegiális jóindulattal mondom, mert ezzel ellentétben a nagyon megértő és csak simogató szavak mindig félrevezetők, semmit sem segítenek.
Ahol egyébként a pedagógus magára marad az ilyen vagy ehhez hasonló gondjával, ott – véleményem szerint – valami nagy baj lehet az iskola szervezeti- működési rendjében.
Nem értettem, mire gondol a szomszéd néni, amikor "paraszttyúkért" ment a piacra.
Most már tudom. 🙂
Ha a "paraszttyúk" azt a különbséget fejezi ki, ami a nagyiparilag, műanyag fényben, műanyag koszton gyártott műanyag egyencsirke és a szabad levegőn egészségesen felnövő tyúkindividuum között van, akkor oké.
Ha viszont parasztozás, akkor ciki. Ezt nehezebben viselem, mint akár a bazmegolást is. Most először értettem meg az etikai kódex fontosságát is, de azt is, hogy nincs tökéletes kódex, állandóan fejlesztésre szorul. Ha valakik igénylik, hogy legyen külső, leírt szabályrendszer, amihez igazodhatnak, ám legyen! De úgy látszik sokkal-sokkal pontosabban és tételesebben kell: bele kell írni, hogy nem parasztozunk.
Péter, Péter! Maga megint bakot lőtt! Mégpedig kapitálisat! Egy árva szót nem ért az írásomból, csak egy betűhalmazt lát, amit a saját szájaíze szerint próbál meg értelmez. Sajnálom magát.
Maga úgy beszél hozzám, mint bölcs apa a hülyegyerekéhez, megpróbálja számba rágni, hogy miről szól a gyógypedagógia, vezetne lépésről-lépésre. Jót mulattam az írásán.
Nem tudom, mióta van a pályán. Nekem már csak néhány év a nyugdíjig. Most soroljam fel én is, hány diplomám van, hány kitüntetésem van, és hány cikkem jelent meg különböző oktatási-nevelési folyóiratokban vagy portálokon? Nevetséges.
Maga meglátott tőlem egy írást, amibe villámgyorsan és vehemensen belekötött. Kiragadott egy részt az életem egy szakából, próbál kiégett, tudatlan, dohogó libának feltüntetni, aki a fusztráltságát és tehetetlenségét köszönheti annak, hogy alkalmatlan a pályára.
Kedves Péter! Tudja tényleg fáradt vagyok. Napjaimat sok minden köti le. Tankönyvet írok természetismeret tantárgyból – fizika, kémia, biológia) a 9. előkészítős TANAK-os diákok számára, merthogy ilyen sajnos ma nem létezik, és a kollégák – velem együtt- vért izzadva készülnek egy-egy ilyen órára.
Előadásokra készülök, ahol több szakember – pszichológusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok, gyermekorvosok – közreműködésével az autizmusról osztjuk meg tapasztalatainkat a szülőkkel és egymással egy alapítványi kezdeményezés nyomán. Helyszíne a győri Petz Aladár Kórház.
No igen, és az irodalmi munkásság, amit pedzegetett. Az Ildikó c. írás valóban annak a része. Aki eddig olvasta az értette is. A gyerek anamnézisének és fejlesztési tervének közlése nélkül is.
Kereshet eztán is a kákán csomót. Csapkolódhat, akár Riska a farkával, fényezheti magát. Magának sosem lesz "Ildikója".