Válasz Pribránszki Mariannának az „INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg kinek az árán?” c. írására

15 üzenet

1. Menyhért Ildikó szerint:

   2017.02.08. 18:30

   Kedves Petra!

   Helyesnek tartom a reakciódat, azt gondolom, a magatartászavar mögött mindig áldozatok vannak. Sokszor, elhanyagoló szülők, akik verik, éheztetik gyermekeiket. Kiszámíthatatlan viselkedésükkel állandó készenlétbe helyezik csöppségüket, akikben állandósul a félelem és a szorongás. Minden magatartás és viselkedés zavar más. Mindegyik más más oki hátterű. Egy azonban biztos, a pedagógus sem lehet áldozat és gyerekek egészséges fejlődése sem veszélyeztethető olyan tanulók miatt akiknél az agresszió minden kiváltó ok nélkül megjelenik. Nekem voltak tanítványaim, akiket kiismertem és tudtam, mit és hogyan kell szerveznem, tennem, hogy " ne törjön el a tojás héja". De volt olyan adhd -vel küzdő tanítványom is akit felhasználtak az iskolából való elűzésemre. A szüleit a tanárok biztatták, nem kell ideggondozóba vinni a kisfiút, stb… Holott már óvodás korától hordták a szülők, gyógyszert is kapott. Az elhanyagoló, rendszertelen, nem megfelelő életmódot folytató, gyógyppedagógiai intézményben tanult szülők gyerekei ezen a területen halmozott problémát jelentenek, valóban nem megoldás a magántanulóság a számukra. Azonban ha egy összevont osztályban elsősök, másodikosok és más alsó osztálybeli diákok tanulnak, akik képesek a rájuk mért követelményeket teljesíteni, akkor a kérdés mindenképpen indokolt hány áldozata van a látszatintegrációnak. Megmutatom annak a 14 éves fiúnak az írását, akit integráltak, azaz a szülő nem vitte el a tanulási képességet vizsgáló bizottsághoz. 14. éves korában mégis sikerült. Ekkor negyedik osztályos volt. Nálam tanulta meg lerajzolni a nevét. Ami nagyon szomorú, nálam tanult olvasni. Egy mondókát sikerült neki megtanulni órán, szünetben végigjárta az udvaron az ismerőseit és elmondta nekik. Szét van verve a gyógypedagógia, a gyógyító nevelés, falun még mindig képzetleneké terep.

   Válasz
2. hallgatozó szerint:

   2017.02.08. 18:37

   De nagy az Isten állatkertje! Beküldeném egy 30 fős osztályba suttogni. Visítva menekülne, igaz nem is fizetnek érte 9500 Ft-ot óránként.

   Válasz
3. Pfeifer Erzsébet. szerint:

   2017.02.09. 21:07

   Végignéztem a hölgy blogbejegyzéseit, olvastam írásait. Nos, nem kispályás, már ami az önmenedzselést illeti. A többi összeollózott termésnek tűnik számomra. A tarifája pedig enyhén szólva is kicsapja a biztosítékot.

   Válasz
4. L.Walker szerint:

   2017.02.10. 12:55

   Sok olyan szülõ van itt Angliában, aki addig nem nyugszik, amíg nincs papírja arról, hogy a gyereke autista vagy hiperaktív vagy egyeb magatartási zavarral küszködik. Ha van papír, akkor plusz segélyt kapnak és az iskola is több pénzt kap a kormanytól, hogy ezeknek a gyerekeknek extra támogatást nyújtson egy velük foglalkozó felnõtt személyében. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy megbíznak egy pedagógiai képesítéssel nem rendelkezõ ped. asszisztenst, hogy egy héten 1-2 órát beszélgessen / foglalkozzon a kirívó gyerekekkel – legalább addig is haladni tud az osztály a munkával. Teljesen egyetértek Mariann veleményevel – saját tapasztalatom is teljesen azt mutatja, amirõl õ írt. Sokszor az is igaz, hogy az integrálni szánt gyereknek semmi baja nincs, csak iszonyú rossz és rendkívül manipulatív. Otthon mindent megengednek neki, ha valaki rá mer szólni, akkor üvölt, dühöng, széket dobál, az öklét/fejét veri a falba, megtámadja a többieket. Azonban abban a pillanatban, hogy valaki azt mondja neki, hogy gyere, játszhatsz egy kicsit a termen kívûl amig megnyugszol, minden mérge elszáll, mert elérte, hogy ne kelljen óran lennie és azt csinálhat amit akar. A kisujja köré fon mindenkit. Fizikailag nem lehet lefogni, hiaba veszélyezteti a többi osztálytárs és a tanár fizikai épségét, mert bár a nevét még 16 évesen is kisbetûvel írja, a jogait ismeri. És hangoztatja! És minden el van neki nézve, mindenkinek kussolni kell körülötte és tûrni a terrort. Ha egy másik, rendes, jótanuló, szorgalmas, értelmes gyerek megkérdi, hogy XY-nak miért szabad azt csinalni és miért nem lehet kiküldeni, mit mondhat a tanár? Mert az a gyerek különleges???? Mindegyik az! De saját tapasztalatból tudom – általanos és középiskolaban is tanítottam/tanítok, hogy az ilyen viselkedésü gyereket mindenki utálja, félnek tõle, de rájuk van kényszerítve, hogy megtürjék maguk között. A tanulási szint pedig igenis romlik!! Teljesen mindegy, hogy hány órát tölt az ember azzal, hogy differenciált óratervet írjon, ha az ilyen gyerekek az osztályban vannak. Nekik édesmindegy, hogy miröl van szó, csak magukkal vannak elfoglalva és piszkalnak mindenkit, egyfolytában jár a szájuk és nem hallgatnak se a szép szóra, se a kiabálásra. A többivel pedig nem lehet haladni, mert állandóan arra kell figyelni, hogy az egy-két 'különleges' gyerek épp mikor fogja a másik szemét kiszúrni a körzõvel. Ha kiküldi öket az ember óráról, akkor nyitogatják az ajtót, beintegetnek, kapcsolgatják a folyosón a villanyt, rugdossák a terem falát – kifogyhatatlan a készlet! Tanulni nem akarnak, de ha bárki jobb jegyet kap náluk, vagy gyorsabban fut, vagy szebben olvas, megint csak dührohamot kapnak, mert veszíteni nem tudnak. És legtöbbször nem azért, mert egészségi okuk van a viselkedésre!!!! Hanem mert el vannak kényeztetve és az iskolában nem mindenki ugrik nekik csettintésre. Az integráció és a differenciált oktatás azoknál mûködik, akik eleve jól viselkednek és otthon is ugyanazok az elvárások, mint a suliban. A házit meg kell csinalni, visszabeszélni nem lehet, van kötelességük. Ezeket a gyerekeket a többi osztálytárs is szereti és befogadja, még ha kicsit lassabbak is az átlagnál. Nagyon sok továbbképzésen vettem részt az integrált oktatásról, magatartási problémák kezelésérõl – ezeket olyanok tartották, akik soha nem szembesültek egy majdnem 30-fõs osztállyal. Elméletben persze minden szép és jó, õk azért kapnak fizetést, hogy kirukkoljanak jobbnál jobb ötletekkel. Nekünk tanároknak meg ezeket hasznosítani kellene a gyakorlatban. Csak az a baj, hogy az osztály nem kísérleti nyúl. Ezek az elméletek nem válnak be a gyakorlatban – majdnem 20 éves tapasztalaból tudom! És nemcsak én, hanem minden tanár és tanuló, akit rákényszeritenek arra, hogy az ilyen gyereket próbalja meg az órán tartani, meg haladjon is az anyaggal és nyeljen le minden visszaszólást, káromkodást, bemutatást, piszkálást. A gyerekek nem hülyék; mindenkinek elege van a kezelhetetlen, neveletlen és manipulatív osztálytársakból, akik miatt nem halad a tanulás. A 'rendes' gyerekek fejüket lecsüggesztve ülik végig az órát. Volt több, papíron autista gyerek is az évek során az osztályomban – nekik nem voltak olyan kirívó viselkedési problemáik, amik zavarták volna az óra menetét. Nem szabad õket összekeverni a hiperaktív, elkényeztetett, öntörvényû rosszalkodókkal, akiknek akkor változott a magatartása, mikor végre begyógyszerezték õket, hogy viszonylag nyugodtabban teljen a nap, és senki ne reszkessen, hogy mikor tesznek másban kárt, mert nem tetszett nekik, ahogy rájuk néztek… Csak az akarja integrálni az ilyen gyerekeket, aki az elméletbõl él – az iskola küszködik velük pár évig, aztán az életben úgyis nagy pofonokat fognak kapni, mert még ha kapnak is munkát, ott nem lesznek velük elnézõek és nem fogják integrálni meg sajnálgatni õket, hogy jaj szegény, problémái vannak!

   Válasz
5. Petra szerint:

   2017.02.10. 16:03

   Kedves L.Walker,
   Amiről mi beszélünk, az nem „sajnálgatás”, sőt. A magatartászavarral küzdő tanulók fejlesztésének, integrálásának a kulcsa éppen a (megfelelő) követelésben van. A világos viselkedési szabályok és azonnali (szükség szerint pozitív!!! és negatív) visszajelzések segítenek a „hiperaktív, elkényeztetett, öntörvényû rosszalkodóknak” a szabálytartást fokról fokra megtanulni. Mindez persze nem lehet egyetlen pedagógus heroikus küzdelme: részben valóban szükséges hozzá a közösség egészének (a tanulóknak is) az aktív részvétele a szabályok óvásában, részben a tantestület egészének elköteleződése, hogy az adott tanuló minden órán a megfelelő kereteket tapasztalja. És ezek nem elméletek: épp hogy a gyakorlatban, tapasztalati úton született módszerekről van szó. Egy nagyon reflektív, friss írás a témában Szávai Istvánnak az Új Pedagógiai Szemlében megjelent gondolkodó szövege, ami azt üzeni számomra, hogy van remény – de csak ha a tantestület közös feladatként értelmezi és együtt kívánja megoldani a problémát (itt olvasható a cikk: http://folyoiratok.ofi.hu/uj-pedagogiai-szemle/az-arizona-program-avagy-egy-iskola-ahol-szabad-kikuldeni-a-diakot-az-orarol)
   Mindezzel együtt, valóban van olyan mentális állapot, amikor a tanuló nem integrálható – ám ezekre a helyzetekre is volna professzionális válasz: ilyenek a magatartás-reedukációs programok, ám ezeknek sajnos a mai napig nem sikerült a helyét a hazai oktatási/gyermekvédelmi rendszerben megtalálni.

   Válasz
6. Tamás szerint:

   2017.02.11. 09:24

   Ez a problémakör nem enged meg ilyen fekete fehér leegyszerűsítést. Rengeteg szakember, és szülő véleménye az, hogy a tömegoktatás nem alkalmas közeg a gyermekek tanítására több okból sem. Sőt, ez a közeg generál magatartászavarokat pl. azáltal, hogy elzárja az életkori sajátosságok miatt jelentkező alapvető igények kiélését, pl. a mozgásigény terén. Nem tudja figyelembe venni az igen eltérő kulturális háttereket, és a statisztikák szerint nem is tudja ezt egy hátrányos körülményekből jövő diák ledolgozni a tanulmányai során, hanem a hátránya csak nő. A magyar oktatás hatékonysága látványosan romlik, és ez nem az SNI-s gyerekek miatt van. Megértem a cikkíró indulatait, de a társadalom alapvetően szeret elzárkózni attól a gondolattól, hogy ilyen gyerekek vannak, és a többség szülei valójában egyáltalán nem csalók. A társadalom nem tudja elfogadni, hogy neki is dolga van a gyengékkel kapcsolatban, és ez szinte mindenkivel így van, amíg nem lesz érintett. Én érintett vagyok, de őszintén megmondva nem tudom mi a jó megoldás, hiszen minden eset más, egyéni vizsgálatot igényel. Ezért annyit jegyeznék csak meg, hogy ebben a témában sokkal nagyobb óvatossággal, és tisztelettel kellene nyilatkozni, hiszen így könnyen meg lehet bántani amúgy is nehéz helyzetű emberek tömegeit. Lehet, hogy épp ez a kulturális szemellenző az oka, hogy egy ország kénytelen viselni szociális, viselkedési alapokkal nem rendelkező személyek(pl. parlament) irányítását.

   Válasz
7. Pfeifer Erzsébet szerint:

   2017.02.11. 22:58

   Nem tudom,hogy az itt kommentelők közül olvasta-e mindenki Pribránszki Marianna blogbejegyzéseit, vagy csak csípőből tüzel dr. Földes Petra és Peer Krisztina írására.
   Vettem a fáradságot, én végigolvastam a hölgy blogbejegyzéseit.
   Megrökönyödve olvastam, hogy az ágál az integráció ellen, akinek semmi gyakorlata és tapasztalata nincs a témában.
   Sőt. Saját gyermekét 8 éven át elszeparáltan, szegregáltan otthon oktatta, tanítói végzettséggel. Teljesítményére rendkívül büszke. Hogy a gyereke kortársakhoz való viszonya, szociális kompetenciái hogyan alakultak, arról nem szól a fáma. Csak a sikerekről, tanulmányi szinten és a sport terén. Gratulálok neki.
   Nálam a csúcs viszont az, hogy ezek után még szakmai tudására és tapasztalataira hivatkozva kritizálni mer.
   Persze értem én, ma erre vevő a közönség. Ha nem segít az orvos, majd megyünk a "szakemberhez", aki kézrátéttel gyógyít. Esetleg a tv- vagy telefon segítségével küldi az energiát.
   Ami pedig végképp kiakasztott: forduljon hozzá mindenki bizalommal, 9500 Ft-ért olyan tanácsot ad, hogy ihajj! Nem tudom mostanság ezt minek hívják, régen szélhámosnak nevezték őket. És ha megengeditek, most én is előállnék a saját ötletemmel: Ha hozzám fordultok, én már 9000-ért is megmondom a tutit, ajándékba pedig küldök egy kockasajtot és egy képet a macskámról.
   Integráció. Hogy mi ennek a lényege, mik a buktatói, azt Peer Krisztina és Földes Petra már összefoglalta.
   Magam részéről csak annyival toldanám meg, hogy évtizedekkel ezelőtt ez nem is volt kérdés, nem is volt probléma. Illetve ha probléma volt, az megoldandó probléma volt. Megoldottuk. Nem ilyen létszámok mellett, hanem 38-42 gyerek esetében is.
   Szegregált iskolában tanítok, szakképzős osztályokban. Itt is van integráció. Többek közül egyikük 16 évesen még nem tud írni, olvasni, magatartászavaros. Agydaganattal műtötték.
   Kíváncsi lennék, ennek a gyerkőcnek vajon Pribránszki Marianna mit suttogna a fülébe 9500 Ft-ért.

   Válasz
8. Natália szerint:

   2017.02.12. 01:09

   "évtizedekkel ezelőtt ez nem is volt kérdés, nem is volt probléma. Illetve ha probléma volt, az megoldandó probléma volt"

   Az én tapasztalatom az, hogy de, probléma volt. Nekem is volt hiperaktív osztálytársam, hozzánk is bukott, aztán bukott tovább, volt magántanuló is. Értelmiségi szülők egyetlen gyereke volt, nem elhanyagolt. Volt diszlexiás osztálytársam is, ő is bukott hozzánk, a felsős magyartanárunk tagadta, hogy ilyen egyáltalán létezne.

   Nem fogadom el, hogy "régen minden jobb volt". Nem. Akkor voltak még kisegítő iskolák, és volt bukás is bőven.

   Válasz
9. Zsanett szerint:

   2017.02.12. 07:42

   Fogalmam sincs ki ez a hölgy. Vajon mi jogosítja fel erre az írásra. De úgy is mint integrált iskolában tanító pedagógus, és úgy is mint egy magasan funkcionáló autista gyermek édesanyja kikérem magmnak az összes idióta megnyilvánulását.Tele van tévedésekkel, és sértő megnyilvánulásokkal a pedagógusok munkaját valamint a BTMMn-es, SNI-s gyermekeket illetően is. Duplán is sértettnek érzem magam. És javaslom ha legközelebb írni kiván valamiről, olyasmiről tegye, amiről legalább alapvető információkkal rendelkezik

   Válasz
10. Pfeifer Erzsébet szerint:

    2017.02.12. 12:42

    Kedves Natália! Félreértett. Nem azt állítottam, hogy egy osztályon belül nem volt probléma néhány gyerekkel, hanem azt, hogy évtizedekkel ezelőtt nem is volt kérdés az, hogy integrálnunk kell.
    Ha megengedi, megosztok egy személyes példát:
    1984-ben egy "sötét" zalai faluban tanítottam, elsősöket, 4 faluból járó diákokat, ÁMK-ban. 42 gyerek járt az osztályba. Lehet tippelni, hány hátrányos helyzetű, vagy túlkoros cigánygyerek, szociális hátrányból fakadó áldebil, magatartászavaros, diszlexiás, stb. járhatott az osztályba? A legközelebbi kisegítő iskola kb. 30 km-re volt. Ez napi 60 km, plusz a várakozás, netán a bentlakásos megoldás. Ön szerint hányan választották ezt a megoldást?
    Nem azon agyaltam, hogy megoldom-e, hanem azon, hogy hogyan tudom megoldani.
    Az akkori osztályom felnőtt. Sokan tanultak szakmát, érettségiztek, főiskolát vagy egyetemet végeztek. Nem tudok róla, hogy bárki is azért nem tudott érvényesülni, mert volt egy-két hiperaktív osztálytársuk.
    Ma is vannak kisegítő iskolák, bár már nem így hívják őket. Jómagam is ilyenben tanítok, szakképzőben. Tudja mi az igazán felháborító? Amikor azt tapasztalom, hogy a normál értelmi populációba tartozó, esetleg magas IQ-val rendelkező gyereket becsapják hozzánk, gyógypedagógiára, mert problémás a magatartása, míg a valóban értelmi fogyatékos gyerek ott csücsülhet a normál tantervű iskolákban, nem oszt és nem szoroz, amolyan "ideraktalak ittmaradsz", fejlődni nem fejlődik, töltelék, a neve viszont remekül mutat a statisztikákban.
    Az integráció nem mai találmány. Mindig is vita volt ebben a témában. Az integráció felelősséggel jár. Vagy képes valaki fölvállalni, vagy nem. Pribránszki Marianna meg sem próbálta. Megkockáztatom, fogalma nincs a mai közoktatásról. A pedagógiáról még annyi se.

    Válasz
11. Aham szerint:

    2017.02.27. 11:46

    Tudjátok, miért nem akarok gyereket? Mert ha fiú lesz, és olyan rossz, mint a ***** volt, akkor tutira megölöm. Nettó PTSD, amit lehet kapni az ilyen "jaj mert neki jár az integráció", "nem is rossz ő, csak jót akar", "jaj, hát a fiúk ilyenek" kategóriától. Olyan ez, mint a fertőzés. A rossz gyerek, akármi miatt is szenved, továbbadja a szenvedést a többinek.

    Válasz
12. Csőszbocskor szerint:

    2017.02.27. 14:29

    Elolvastam Pribránszki Marianna írását és ezt a választ is. Őszintén örülök, hogy elöbbi hölgy már nem tanít.

    Nekem alsós a lányom, van SNI-s gyerek az osztályban, a szülők közül sokan ki vannak akadva. Azok a leghangosabbak, akiknek a gyermeke már látta az összes Harry Potter filmet, némelyikük a Gyűrűk Ura trilógiát is, végigjátszották az Angry Birds összes kiadását tablet-en és nem tudják értelmezni az esti mese szókapcsolatot. Azt gondolom, hogy ezeknek a gyerekeknek nem az SNI-s osztálytárs lesz az igazi gátjuk a fejlődésben, hanem a szüleik.

    Válasz
13. OFOE szerint:

    2017.02.27. 17:07

    Erre az írásra is reagál Primilla az Index Dívány rovatában: A magatartászavaros gyerekek csak ne zavarják a többieket a tanulásban , és komment ott is akad bőven. A probléma súlyos, azt senki sem tagadja, de szinte kezelhetetlen feszültséget is generál. Valamit kellene kezdeni ezzel az üggyel, mielőtt a helyzet tovább mérgesedne a különböző érintettségű szereplők között. Lépni kell, ez iránt nem lehet kétség, de kiknek és merre?

    Válasz
14. fruzset szerint:

    2017.03.13. 17:42

    Kedves Hozzászólók!

    Régebben is voltak magatartászavaros gyerekek, kevesebb IQ-val rendelkezők, stb…25 évvel ezelőtt kisegítő osztályokként működtek, részben integráltan, zökkenőmentesen a többi osztály mellett, egy intézményen belül 10-12 fős gyereklétszámmal. Az működött…Megtanultak írni, olvasni, számolni, sőt, később szakmát is tanultak, mert a saját tempójuknak megfelelően tudott velük haladni a fejlesztő pedagógus.
    Könnyű haragudni a pedagógusra, aki képtelen 28-30 fős gyereklétszámmal úgy differenciálni, hogy haladjon a tananyaggal; aki lemarad, azt is zárkóztassa fel megfelelően; fegyelmezze a magatartászavaros gyermeket,(mert szó szerint képtelenség órát tartani miközben sétálgatnak a teremben, mert nekik lehet); és ha már ott van, a tehetséggondozásról se feledkezzen meg…Ugye???
    Lehet haragudni rám is, a szókimondó pedagógusokra is!
    Integráljunk! DE…
    Magyarországon nincs (még) megfelelő képzés arra, hogy ekkora létszámú gyerekcsoportoknál hogyan integráljunk!!!

    Válasz
15. Mucus szerint:

    2017.05.11. 07:39

    Nem lehet tenni valamit ezellen a nő ellen? Szakképzés nélkül osztja a rosszabbnál rosszab tanácsokat a szülőknek, akik közül sokan elhiszik amit mond, mert szintén nincs elég jó rálátásuk a témára. Nagyon nagy károkat okoz a gyerekeknek és a családoknak.

    Válasz