Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2017. szeptember 27. szerda, 20:39

Digitális Konferencia 2017

„Digitális tér”

2012 óta minden évben megrendeztük a konferenciát, melyek iránt az érdeklődés egészen a 2016-ban szervezett összevont rendezvényig töretlen volt . A 2013-as konferenciára készült el a Digitális_de_generáció című gyűjteményes kötet az addig lezajlott tanácskozások anyagából. Ennek anyaga jó alapot adhat a további diskurzusra, az azóta bekövetkezett változások szemrevételezésére, értelmezésére.

2017 őszén új szakaszt indítunk a digitális pedagógiáról szóló szakmai párbeszédben. Az eltelt évek alatt e területen (is) rohamos változások történtek, nekünk is meg kell tehát újulnunk: megváltoztatnunk a téma megközelítésének módját.

2012-ben azt a feladatot vállaltuk, hogy minél jobban megismerjük a felnövekvő „digitális” nemzedéket, tudatosítsuk a pedagógusszerep szükséges változásait és nyilvánosságot adjunk azoknak a módszertani törekvéseknek, amelyek képesek voltak az új technológiában rejlő óriási lehetőségeket hasznosítani. Deklarált célunk elsősorban a szemléletformálás volt: megmutatni, hogy a változó korban szocializálódó gyerekek és fiatalok sok tekintetben másképp működnek, mint a korábbi generációk, és ahhoz, hogy az iskola betölthesse a neki szánt szerepet, a pedagógusoknak, az intézményeknek alapjaikban kell megújulniuk.

A digitális kompetenciát az új Nemzeti alaptanterv kulcskompetenciaként kezeli, országos digitális oktatási stratégia készül, szélessávú internetet ígérnek minden iskolának. Tizenéves magyar fiatalok nyernek nagy nemzetközi versenyeket, bizonyítva kimagasló digitális kompetenciáikat. Évek óta fantasztikus IKT-műhelyek működnek az ország különböző pontjain, elég csak a Digitális Módszertár évente megjelenő pályázatának nyerteseire vagy a Tanárblog mára nemzetközi hírűvé vált kezdeményezésére gondolnunk. Ugyanakkor azonban a pedagógusok egy része még mindig predigitális szemlélettel viszonyul az új eszközökhöz és módszerekhez. A tankönyvszöveg megjelenítése tableten vagy digitális táblán, a magyarázatot színesítő képek PPT-ben történő kivetítése nem jelent érdemi változást. Nem is szólva arról, hogy még mindig szép számmal akadnak kollégák, akik a digitális eszközökben ellenséget látnak, melyek révén a tanulóik számukra kontrollálhatatlan, követhetetlen információkhoz jutnak, lehetetlenné téve az oktatást. A nemzetközi vizsgálatok eredményei nem csupán a diákok digitális írásbelisége, hanem a pedagógusok digitális kompetenciája terén is a lemaradásunkat mutatják.

A konferenciák most kezdődő szakaszában abból indulunk ki, hogy valamennyien egy digitális térben élünk: értékvilágunk alakulására, kapcsolatrendszerünkre, tevékenységünkre ez a tér meghatározó befolyással van. Központi témaköreink ennek megfelelően a digitális kompetencia és a digitális műveltség.

A 2017. november 18-ra tervezett rendezvényen az alábbi kérdésekre keresünk választ:

  • Mit jelent a digitális korban a tanulás? Hogyan alakul át a tanár-diák kapcsolat, mi a pedagógus dolga és felelőssége? Mi segíti és mi gátolja az eredményes oktatást?
  • Hogyan készíthet fel az iskola a jövőre? Mely készségek megszerzése és fejlesztése nélkülözhetetlen a munka világában való sikeres boldoguláshoz?
  • Mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekek biztonságosan és otthonosan mozogjanak a valamennyiünket körülvevő digitális térben, és képesek legyenek ennek lehetőségeit saját életükben kihasználni?
  • Miként köthetők össze, szervezhetők hálózattá az országban már hatékonyan működő IKT-műhelyek?
  • Mi várható a Digitális Oktatási Stratégia bevezetésétől?  (Itt jegyezzük meg, hogy szeretnénk független műhelyként nyomon követni a Digitális Oktatási Stratégia bevezetését, és segíteni az iskolákat abban, hogy képesek legyenek kiaknázni az adódó lehetőségeket és elkerülni az esetleges kelepcéket.)

A konferencia időpontja: 2017. november 18.

A konferencia helyszíne: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27.

Szervezők:

ELTE Neveléstudományi Intézet
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Tempus Közalapítvány

FELHÍVÁS

A program kialakításánál számítunk azokra a pedagógusokra és más szakemberekre, akik már rendelkeznek továbbadható tapasztalatokkal a digitális térben zajló pedagógiai folyamatokkal kapcsolatban. Ezért várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen bemutatnák a tevékenységüket, eredményeiket és gondolataikat a konferencián. A jelentkezéshez kérjük, csatoljanak olyan ismertető anyagot (videó, prezentáció, leírás), melyet a szekcióprogramok összeállítása során használhatunk. Várjuk alkotó műhelyek teljes szekcióprogrammal való jelentkezését is. A jelentkezési űrlap ide kattintva érhető el.

A hozzánk érkező bemutatók alapján választjuk ki azokat a programokat, amelyek bekerülnek a szekciók programjába.

Jelentkezési határidő: október 10.

Legkésőbb október 20-ig kiválasztjuk a szekcióba kerülő projekteket, és az érintetteket két napon belül értesítjük a döntésről.

Terveink szerint minden arra érdemes projektet bemutatunk a konferencia honlapján, és lehetőség lesz arra, hogy az érdeklődők kapcsolatba lépjenek ezek gazdáival.

A Digitális Konferencia Szervező- és Programbizottsága

A Programbizottság tagjai:

A Szervezőbizottság tagjai:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep