OFOE Filmklub – I Am Not a Witch (Nem vagyok boszorkány)

Április 30-án egy 2017-ben készült angol-francia-német filmdrámát (szatírát?) nézünk meg a Kino Café moziban. A vetítés 18 órakor kezdődik, a film utáni beszélgetést Kertész Luca, az ELTE Radnóti Gimnáziumának magyartanára moderálja.
A jegy ára 800 Ft.

A faluban történt banális félreértés miatt a kilenc éves Shulát egy vándor-boszorkánytáborba száműzik, ahol két választása marad: a boszorkányközösség tagjává válik, vagy kecskévé változik. Miközben Shula próbál megbékélni új környezetével, egy kormányhivatalnok szárnyai alá veszi, annak reményében, hogy hasznot húzzon kiszolgáltatottságából. A kislánynak kell eldöntenie, hogy elfogadja-e a neki szánt sorsot avagy inkább ellenszegül. Egy újkori boszorkányüldözés történetét filmesítette meg a zambiai születésű elsőfilmes forgatókönyvíró-rendező, Rungano Nyoni. A film a cannes-i Directors Fortnight szekciójában debütált, majd a BAFTA-t és a Brit Függetlenfilmes díjat is bezsebelte. Az idei SCOPE100 online fesztivál is ezt a filmet jelölte meg, mint a hazai közönség számára legérdekesebb európai művet. A történet a babonák és a rituálék kötelékébe ragadt, kegyetlen társadalom képét vázolja fel szatirikus humorral. David Gallego operatőr az Oscar-díjra jelölt A kígyó ölelése után ismét költői látványvilágot teremt (port.hu)

Részletek a filmről írt kritikákból

Rungano Nyoni első filmje nem hiába tarolt Európa különböző filmfesztiváljain: Cannes-ban debütált, a brit BAFTA-n a legjobb elsőfilmes díját kapta, ráadásul a budapesti Titanic Filmfesztivál fődíját is elvitte. Remek érzékkel vegyít különböző elemeket: a tradíciót a modernnel, a mesét a dokumentumfilmmel. Az előbbivel különösen találó kontrasztokat alakít ki: a tetőtől talpig tradicionális boszorkányruhába öltöztetett Shula okostelefonon csörög rá nagymamájára, hogyan is kell tolvajt fogni, a sztyeppéken guruló szekérről pedig popsláger üvölt afrikai módon újraértelmezve az autórádió szót. Közben pedig néha olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznénk egy helyi törzs szokásairól, szatírával és mesével keverve. Nagyon jól eltalált ötvözet ez, a kis Shula kalandjait nézve elsőként meseként is értelmezhetjük a történetet, miközben a sokszor már-már fekete komédiákat idéző pillanatok ki-ki zökkentenek belőle, hogy aztán végül a kegyetlen valóság talaján érjünk a kelleténél nagyobb puffanással földet. Közben abszolút átélhető Shula nézőpontja: a kislány a legzseniálisabb arcokkal adja a környezete tudtára, hogy ő bizony nem érti, mi a fene történik körülötte. A cselekmény előrehaladtával viszont egyre jobba felfogja, miféle gépezetbe került bele – ahogyan vele együtt mi is. A keserédesen induló történet így lesz sokkal inkább keserű, mint édes, egy sor aktuális kérdést boncolgatva: a nők kizsákmányolása, a hagyományokkal való visszaélés és a gátlástalan haszonszerzés (A boszorkány állami tulajdon,Filmtett)

A kislány „varázserejéből” egy kormányhivatalnok igyekszik hasznot húzni, és egzotikusnak szánt öltözékekben, tradicionálisnak tűnő arcfestéssel felvértezve hordozza magával tárgyalásokra, ahol Shulának emberi életekről kell döntenie. Bár a központi motívum a féloldalasan babonákba fagyottság (a mélyen gyökerező hiedelmek és a modern technika elemei keverednek egymással, egy ponton például a kislány a hivatalnok mobiltelefonján kér segítséget idősebb „boszorkánytársaitól”, ami egészen szürreális jelenet), valójában a film sokkal általánosabb kérdéseket vet fel, főként a választás szabadságáról és a kirekesztettségről. Bármennyire is letargikusnak hangozzék leírva a történet, Nyoni filmjének izgalmas fűszere, hogy mindezt abszurd humorral tálalja. Shulát például egy #Bootycall feliratú pólóban ismerjük meg), a rendezőnő pedig eléri ezzel a célját, miszerint végig ne tudjuk eldönteni, felnevessünk-e vagy összefacsarodjon a szívünk. A végén persze egyértelmű lesz a válasz a kérdésre… (Arányi Zsuzsanna írása Vox Mozimagazin)

Vannak a világban szörnyű dolgok, és vannak rendezők, akik tudják: egy film alkalmas lehet arra, hogy rengeteg ember figyelmét felhívja ezekre a dolgokra. Vagy azért, hogy egyáltalán tudomást szerezzenek róla azok, akiknek eddig fogalmuk sem volt, hogy ilyen szörnyű dolgok is vannak a világban, vagy azért, hogy valaki tegyen végre valamit ezek ellen a szörnyű dolgok ellen, vagy azért, hogy elgondolkodjunk az életről, és végül rájöjjünk, mik azok az apróságok, amelyek révén holnaptól mi is egy kicsit jobbá tehetjük a világot. Ilyen fajta film a Nem vagyok boszorkány is. Ilyen, és ennyi: ha ezt elmondtuk róla, akkor mindent elmondtunk róla (Kovács Bálint: Vannak a világban szörnyű dolgok, Index).

Zseniális! Csodálatos operatőri bravúr, olyan képsorokkal, amik kitörölhetetlen nyomot hagynak a nézőben. Javaslom iskolai mozgókép-olvasásra! Az etikai kérdések miatt is remekül felhasználható! (nézői vélemény, port.hu)