Dr. Sallai Éva

Pedagógusnak lenni a mai iskolában

(Az előadás összefoglaló leírása)

Mit jelent pedagógusnak lenni egy olyan világban, amely tele van ellentmondással, nehezen értelmezhető változásokkal, hatalmas feszültségekkel?
Nem mondhatjuk, hogy ez a szakma olyan mindennapokat ad a pedagógusoknak, ahol könnyen eligazodnak, jól kiérlelt módszerekkel eredményesen dolgozhatnak, és az erkölcsi, anyagi megbecsülés mértékével elégedettek lehetnek.

Napjainkban a pedagógia nagyon összetett társadalmi gyakorlattá vált, ezért a változó világ rákényszeríti a gyors megújulást az iskolára is. Ez a nagyon nehéz folyamat meghatározza a pedagógusok szakmai közérzetét, amely tele van egymásnak ellentmondó elvárások feszültségével, bizonytalanságokkal, szorongásokkal. Szerencsére a szakma önjutalmazó sajátosságából fakadóan sok örömet, elégedettséget eredményező helyzettel is találkozunk az iskola világában. Alkalmanként az is elég az örömhöz, hogy egy szakmai beszélgetésben megmutatkozhasson, hogy sokan, sokféleképpen, de azonos felelősséggel gondolkodunk az iskolaügyről, ebben például a pedagógusok felkészültségének fontosságáról.

Néhány szempontot kiválasztva próbálom megmutatni azokat a nagyon is hétköznapi helyzeteket, amelyek szerintem jelentősen befolyásolják a pedagógusok gondolatait, érzéseit.

Állandó változás

1. A szaktanári munkát érintik az oktatás tartalmához, módszereihez kapcsolódó változások. Új tantárgyak születnek, amelyek tartalmi bizonytalanságaival gyakran találkozunk. Legyenek-e önismereti órák, és hogyan osztályozzuk? Ki tanítsa az etikát, médiaismeretet? Milyen veszélyek vannak? Lehet-e új tárgyakat régi módszerekkel tanítani? Mit jelent a tanárok tankönyvválasztási szabadsága? Ennek milyen következményei vannak, amikor új tanár veszi át az osztályt?

2. Az életminták változása magával hozza a szokatlan iskolai helyzeteket is. Soha nem tapasztalt különbségek vannak az egy osztályba járó diákok életmódjában. Csak felsorolás szintjén: festett hajú 6–10 évesek, „fogyókúrázó” óvodások; vallási nézetek miatt nem ehet a születésnapi tortából a 8 éves kisgyerek, nem készülhet a közös műsorban az ünneplésre; SMS-ek az órán, a tanár fényképezése mobiltelefonnal, vagy félmeztelen 12-13 éves kislányok fényképezik egymást a WC-ben és elküldik a fiúknak a képeket; éhezéstől összeeső középiskolás diák, az italozó, drogozó diákok jelenléte. A felsorolt helyzetek nem rosszak vagy jók, hanem feszültséget teremtenek, és a megoldásuk nehéz helyzet elé állítja a pedagógusokat.

3. Az iskola mint szervezet is megújulásban van. Más típusú házirend, másféle jogi szabályozás érvényes napjainkban. A pedagógusokat érinti a minőségbiztosítási őrület is. Az iskola világában a minőségbiztosítás fontos, de a jelenlegi értelmezésben sok formális, a munka minőségét nem emelő adminisztrációval jár. Az iskola szervezeti zártsága is oldódott, pl. az iskolaszék és a diákönkormányzat beleszólásának megerősödésével.

Elvárások kereszttüze

1. A gyerekek olyan iskolákra vágynak, ahol érdekes dolgok történnek velük. Ahol a tanárok olyan légkört tudnak teremteni, amelyben nem kell szorongani, nem kell félni, ahol lehet hibázni. De legfőképpen olyan tanárokra vágynak, akiktől lehet sok elismerést, dicséretet, támogatást kapni.

2. A szülők többnyire olyan iskolát szeretnének, ahol a lehető legtöbb tudást belegyömöszölik a gyerekük fejébe, amivel simán bejuthatnak a következő iskolatípusba. Vagy legalábbis szeretnék, hogy ne kelljen foglalkozni a gyerek iskolai előmenetelével. Ne kelljen különórára vinni, az iskola adjon sok idegen nyelvet és informatikát. Már az első osztályba így toboroznak az igazgatók. A szülő szeretné, ha visszaigazolná az iskola a „jó szülőségét”. Nem időt ad a gyerekének közös élményekkel, hanem jó iskolát, néha anyagilag erején felül teljesítve.

3. A szakmai elvárások is feszítőek. A pedagógus tudjon hatékonyan dolgozni úgy, hogy a feltételek nem adottak. Dolgozzon bontott csoportokban, jó módszerekkel, jó pszichés állapotban, amelyek számon is kérhetőek rajta. A szakma által körülírt jó tanár kritériumaival összehasonlítva a munkáját, saját szakmai önértékelése is meginog az eredménytelenségek láttán. Még akkor is, ha ezek az osztálytermek zárt ajtaja mögött történnek.

4. Az iskola-fenntartók pedig a legolcsóbban működő iskolát szeretnék. Ahol nem kell emelni a pedagógusok fizetését, olyan kollégát lehet elküldeni, akinek a bérén spórolni lehet, úgy lehet összevonni iskolát, hogy költségeket lehessen megtakarítani. „Nem érdekelnek a szakmai kérdések, csak a költségek adatai” – mondja az önkormányzat. Ennek a következményeit láthatjuk nap mint nap.

5. Az oktatásirányítás, oktatáspolitika pedig lassan naponta dob be minden előkészítettséget nélkülöző és komoly szakmai kérdéseket felvető elvárásokat. Itt beszélhetünk a titoktartási törvénytől a szöveges értékelés mentén a testnevelési osztályzatok eltörlési törekvéséig. De megfogalmazható az a kétely is, hogy mit szeretnénk az élethosszig tartó tanulásért és a kooperativitás erősítéséért tenni egy olyan iskolakultúrában, ahol a gyerekek döntő többsége nem szeret iskolába járni, a tanulás szóhoz a szorongás társul, illetve a kooperativitás nincs benne a tanári módszertani kultúrában.

Szellemi intimitás hiánya

1. Az iskola világában nagyon sok motiválatlan diákkal és motiválatlan, munkakedvét elvesztett tanárral találkozhatunk. A tanuláshoz nem kapcsolódik a kíváncsiság kielégítése, és mint kötelező rosszat viselik el az iskolai mindennapokat. Itt a szellemi tudás „adásának és kapásának” elértéktelenedését tapasztalhatjuk.

2. Ahol az erős tanulási motivációval rendelkező diákok örömre adhatnának okot, ott pedig egyre gyakrabban találkozunk olyan légkörrel, amelyben csak a tanár tudásának használata a fontos, és nem alakul ki a közös szellemi munka öröme. Például egy közös kiállítás látogatásában a tanár csak az információ forrása a megbeszélt egy órára.

3. A legjellemzőbb mégis az, hogy az iskola nem tudja megszólítani a diákok tömegeit sem a tanítás tartalmával, sem a tanórán kívüli aktivitásaival. Nem tud vonzó lenni, vagy legalább jó érzésekkel elviselhető. A kultúra-azonos pedagógiától is nagyon messze van a pedagógiai gyakorlat.

Erős szereptúlterhelés

1. Az elnőiesedett pedagógus szakma sajátos kérdések végiggondolására is kényszerülne. A nőpedagógusok túlterheltsége (szorongást okozó szakmai feladatok özöne) bizony éppen azt a pozitív jelenséget gyöngíti, amelyet a nők erősebb empátiakészsége jelent az iskolai munkában.

2. Napjainkban az anyai szerep – egyáltalán a szülői szerep – is megnehezedett, így a saját családi feszültségek is befolyásolják a pedagógusok pszichés állapotát. Gondolunk-e annak a következményeire, hogy a diákok érdeklődésére adott válaszok elmaradása milyen következményekkel járhat?

3. A szereptúlterheléshez hozzájárulhat a kollegialitás nehézsége is. Sokféle szemlélet, a szakmai kommunikáció nehézségei. A tanári szobák hangulata, pszichoszociális légköre nem segíti a feszültségek csökkentését. A tipikus női problémakezelés: az agresszió, szexuális szabadosság túlreagálása.

Pszichés megterhelés

1. Tanítás közben figyelni a logikus kifejtésre és figyelni az osztálytermi történésekre egyidejűleg pszichésen is megterhelő. A már elmondottak miatt nehéz a csoport figyelmét megragadni, és még nehezebb megtartani.

2. Ha a pedagógus közel kerül érzelmileg is a diákokhoz, sokszor mesélnek neki, kérdezni fogják, időt kérnek tőle, belevonódik a problémáikba, akár a megoldásban is segítséget kérnek. Ezt elkerülni csak úgy lehet, ha a tanár csak a tanító közlésekre szorítkozik, és megerősíti magában azt a szemléletet, hogy ő egy szaktanár. Az ő dolga a matematika tanítása, a többi az osztályfőnöké vagy a szülőé.

3. Ez a leszegényített kapcsolat viszont a diákok negatív visszajelzéseinek formáját is befolyásolja. Sokkal nyíltabban fogalmazzák meg azt, hogy nem jók a gyakorlatok, hogy nem érdekes az óra. Ezeknek, de a más helyzetekben születő negatív visszajelzéseknek a feldolgozásával is nagyon magára hagyottak a pedagógusok. Ehhez kapcsolódnak a minőségbiztosításban megjelenő diák- és szülői értékelések, amelyek szakmai értelmezéséről sokkal többet kellene beszélgetnünk.

Nem vitatható, hogy napjainkban a teljesebb mesterségbeli tudás egyre értékesebbé válik. Az új tanítási módszerek, a kapcsolati és irányítási készségek, a konfliktusmegoldás feszültségeket csökkentő módjai elengedhetetlenül a sikeres szakmai munka feltételeivé váltak. Ezekhez a feltételekhez sorolhatjuk még a reflektivitás képességét, a szakmai önértékelés forrásainak átgondolását, a változni tudás képességét és a kreativitás szükségességét, a viselkedés-repertoár gazdagságát.

„…a munkahelyi stressz leggyilkosabb formája az, ha senki sem érdeklődik eredményeink és céljaink iránt” – írta Csikszentmihályi Mihály. Mindannyiunk figyelmébe ajánlom.

Az előadás csak néhány szempontot kínál a „mit jelent ma pedagógusnak lenni” témához.

(Az előadás elhangzott az „Elvárások kereszttüzében” című IV. Országos Osztályfőnöki Konferencián, 2004. november 26-án.)