Előzetes a Taní-tani 2005/2006-os tanév 1. számából

Köztér

Kádár Judit: Szülők és iskolák 3.

„… A cikksorozat első két részében beszámoltam azokról az iskolai eseményekről, amelyek kizökkentettek hagyományosan passzív szülői szerepemből, és arra indítottak, keressem a megújulás lehetőségeit szülők és szülők, szülők és tanárok, szülők és iskola kapcsolatában.

Az első jelentős tapasztalatot ebből a szempontból a keresztdöntést követő események jelentették, melyek során a vétkes gyerekek és osztályuk válságát az iskola egyidejű pedagógiai és szervezeti válsága tetézte. Szülőként egyszerre éreztük a megszólalás, cselekvés, együttműködés szándékát a nehéz helyzet megoldásának támogatásában és azt a fojtogatóan szűk mozgásteret – a hagyományos iskola-szülő kapcsolat kényszerzubbonyát –, ami lehetetlenné tette számunkra a valóban hatékony párbeszédet. Annál fontosabb dologban, mint a gyerekek nagy baja, szülőket megszólítani nem lehet. Csakhogy az iskola rosszul és rossz időpontban szólított meg minket; a puszta jelenlétünkön kívül semmilyen konstruktív együttműködést nem várt tőlünk és nem kínált nekünk…”

Egyedné Ricsei Anna: Cigányok mellett éltem én is

Emlékeim az együttélésről

„…Az 50-es évek elejéről őrzök magamban egy hangos fényképet: Hajdúnánás főutcáján egy barnára aszalódott asszony jajong, miközben támogatják – »jaj, jaj a derekam, mindjárt kettétörik«.
Egy felnőtt is ordíthat fájdalmasan? – dermedten nézem, már tudom, hogy cigány, rongyos és szenved – lehet ennél szörnyűbb? Sokat fulladozó gyerekként, mások kínját is nehezen viseltem. Még a cirkuszból is ki kellett vezetni, mert az artistáknak sírva sikoltoztam: »Jöjjön le a néni! Mikor jön már le a bácsi?«
Fájdalom = cigány: ha nagy leszek, segítek. Így kezdődött…”

Viták

Levélváltás közoktatásunk bajairól és az oktatási miniszter felelősségéről

(Vekerdy Tamás és Achs Károly levélváltása oktatási közállapotainkról, Horváth Endréné, Heindl Péter, Schlammadinger József hozzászólása)

„… az új érettségi nagyszerű dolog – a legkisebb fiam most érettségizik –, itt végre tényleg elindult valami, ami néhány éven belül az egész iskolarendszert képes lesz hatékonyan átformálni (mert nem arra kell készülni, amire eddig). Ez: sikertörténet.”

„Hogy mennyire sikertörténet az érettségi? Bevallom, nagyon kevéssé érdekel. Hadd maradjak meg a hitemben: az a jó tanár, akinek tizennyolc éves tanítványa számára nem lényeges, hogyan vannak megfogalmazva a feladatok.”

„Úgy vélem azonban, hogy jelenlegi miniszterünk – minden szinten – a magyar oktatásügy első számú közellensége, még akkor is, ha ő nem így látja – értelemszerűen –, sőt, nem is annak szánja magát, hanem megmentőjének.”

„… ha magam mérlegre teszem a miniszter tevékenységét, akkor határozottan az kell mondanom: az általa (illetve munkatársai által) beindított jó irányú, »gyermekszempontú« folyamatok sokkal nagyobb súlyt nyomnak a latban, mint az elkövetett, korrekcióért kiáltó hibák.”

Levelek, üzenetek

Mondatok a Taní-tani számára

„Vannak sajátos nevelési igényű tanárok is. Ezentúl hol lesz a mi helyünk a
magyar közoktatásban?” (Surány) Békés Anna tanár

Az egy mondat rettenetesen nyugtalanító műfaj, mert bár tudom, hogy az én
egy mondatom bekerül ebbe a nagyobb szövetbe, de mégiscsak tőlem az az
egyetlen egy mondat áll ott. Ezért nem mertem semmi írni erről, se
megígérni, hogy lesz (mert hátha nem), sem azt írni, hogy nem megy (mert
hátha mégis lesz). És most még mindig ugyanitt tartok. De ugye jól értettem:
egyetlen mondatot vársz, ami az iskoláról szólna? Fenyő D. György

Úgy gondolom, hogy a magyar közoktatás beteg, a hivatalok által kivitelezett reform pedagógiai értéke nem sok, a tanárok bizalmukat (sőt, reményüket) vesztették. De nem csak ők! Szülőkkel, pedagógusokkal és a gyerekekkel folytatott beszélgetéseim során is egyre gyakrabban tapasztalom, hogy nő a zűrzavar, és mintha a „minél rosszabb annál jobb” felmentésében bízva hárítatnánk egymásra körbe-körbe a felelősséget a valóban egyre reménytelenebb helyzetért. Gáspár Sarolta (szerkesztő-riporter Magyar Rádió)

Ilyen helyek, fórum stb., mint a Taní-tani, és főleg ilyen helyek működtetői adják meg az esélyt azok (pl. e mondat írója) számára, akik az „én egész népemet fogom”-projektben mélyen érdekeltek, hogy ne a szokvány hanyatlástörténetekben legyenek kénytelenek látni ezt a mi kis világunkat. Kukorelly Endre

Tájékozódás

Tamás Zsuzsa: Van-e a szenvedésnek neme?

„… Azt állítom tehát, hogy igenis a szenvedésnek van neme. Azt is állítom, hogy ez önmagában nem minősítés: nem szól a szenvedés mértékéről, nem tesz különbséget férfi és nő szenvedésének mértéke között, nem mondja, hogy egyik nagyobb, fájdalmasabb, »értékesebb«, mint a másik.

Azt állítom, hogy igenis vannak férfi és vannak női történetek.

Az állítom, hogy a »történet« szó kétértelmű: jelenti az eseményt, ami megtörtént, és jelenti az esemény elbeszélését.

Azt állítom, hogy vannak események, melyek csak férfiakkal, s vannak események, melyek csak nőkkel esnek, estek, eshettek, eshetnek meg.

Azt állítom, hogy van különbség egy férfi és egy nő által elbeszélt történet között az elbeszélés módjában.

Azt állítom, hogy mindez igaz általában – és igaz a holokauszt történeteire is…”

Diákrovat

Két érettségi írásbeli dolgozat magyar nyelv és irodalomból

(József Attila: Óda című versének elemzése)

„… Az ekkori társadalmi és történelmi hátteret az általános érvényű megnemelégedettség jellemzi, az egyre inkább kiszélesedett fasizálódás az, ami rettegésbe tartja az embereket a kommunizmussal egyetemben, amikor is mindkét politikai irányzat más-más oldal felé szélsősödött el…”

„…A gyönyörű bókolás nem párosítható az enyelgéssel, nincsenek a versben túlzások, nem túldíszített. Nincs benne egyetlen olyan szó sem, amely nem odavaló lenne…”