Interjú Vörösmarty Mihállyal és Kiss Judit Ágnessel

Egy fiktív és egy valós interjú

Mikor a Szózatról tanulunk a tizedikesekkel, Kiss Judit Ágnes Szó című parafrázisa szinte mindig egy fontos „közvetítő vers”. (Kortárs felől a klasszikust – mennyivel egyszerűbb és természetesebb út! Csak legyen hozzá elég idő, tér, energia, lehetőség.) A „Mire gondolt a költő?”-kérdés szinte már paródiája az iskolás verselemzéseknek, de öt évvel ezelőtt mégis szöget ütött az akkori diákjaim fejébe.

Miután elkészültek a csoportmunkában írt „fiktív interjúk Kiss Judit Ágnessel”, amihez a kérdéseket is a tanulók találták ki (a vers nyomán), az egyik fiú felfedezte, hogy Kiss Judit Ágnes amúgy fent van a Facebookon. (Azaz tényleg létezik…) „Tanárnő, ez nem ér! Mennyit agyaltunk rajta, hogy mit válaszolna a költő, ahelyett, hogy megkérdeznénk chat-en. Azért az a biztos, nem?” „Szóval legyen vele igazi, online interjú is?” „Legyen!” És lett. Jucát bejelöltem a face-en, és írtam neki pár sort az osztályról, ő pedig pár nap múlva nagyon készségesen küldte is a válaszokat a kérdéseikre.

Azóta eltelt öt év, és én most már nem tanítok a faipariban, itthon vagyok a kis ikerfiaimmal. Akik kakaót öntöttek a laptopomra, és sok-sok anyagom elveszett, próbálom összeszedni őket innen-onnan, így került most elő ez az interjú és vele sok-sok emlék. Sosem felejtem el, milyen csend volt, amikor kivetítettem Judit Facebook-profilját, és elolvastuk együtt a válaszait, amiket csak nekünk írt. Volt ebben valami nagyon különleges, megható és megtisztelő.

Akkor lássuk a két interjút! A fiktív tervezetét Vörösmarty Mihállyal és az élőt Kiss Judit Ágnessel.

Interjúkérdések Vörösmarty Mihályhoz a Szózat című verse alapján

• Ön többször azt nyilatkozta, hogy manapság a magyarok többsége pesszimista, és egyre kevesebben tartanak ki a hazájuk mellett. Miben látja az okokat?

• De ha ennyire rossz a helyzet, akkor nem az a legjobb, ha az ember egyszerűen keres magának egy másik hazát? Miért kellene „kitartani”?

• Tudom, Ön nem jós, de mégis, hogyan képzeli el a magyarság jövőjét? Milyen alternatívák vannak?

• Végezetül mit üzen az olvasóknak?

Interjú Kiss Judit Ágnessel, a Szó című verse alapján:

1. Az Ön Szó című verse egyértelműen és több ponton is kapcsolódik Vörösmarty Mihály Szózat című verséhez. Miért döntött úgy, hogy megírja a Szózat 21. századi „parafrázisát”?

Nem volt döntés. Csak muszáj volt reagálnom arra, ami történik. Hogy a tanítványaim az érettségi után mind külföldön akarnak boldogulni. Hogy a művész, a kutató barátaim sorban hagyják el az országot. Egyrészt megértem őket, másrészt nagyon fájdalmas. Ebbe szólt bele a Szózat. „a nagy világon e kívül/ nincsen számodra hely”. Most úgy látszik, sokaknak van helyük. Ők azért érzik, bárhol másutt helyük van, csak ebben az országban nincs.
Nagyon szorongtam, szabad-e ennyire emblematikus verset parafrazeálni, de nem volt más választásom. A Szózat témájában, formájában, akár ódai hangvételében jött az én válaszom a „menni vagy maradni” kérdésre.………………………………………………………………………..

• Ön szerint mik a legjellemzőbb okai annak, hogy rengeteg fiatal hagyja el napjainkban – talán végleg – Magyarországot?

Megpróbálok nem politizálni, nem az a dolgom. Talán azt mondom: reménytelenség. Kilátástalanság. Igen, alacsonyak a fizetések, nincs munka, és napról napra születnek olyan döntések, amik ellehetetlenítik az emberhez méltó életet, de mindennél rosszabb, hogy nincs hitük abban, hogy ezen lehet, és pont ők képesek változtatni. Amikor én voltam 16 éves, akkor volt a rendszerváltás. Egy megdönthetetlennek látszó rezsim omlott össze. Bennem ez erősítette meg a hitet, hogy lehetnek hatalmas változások, és részem lehet bennük. A tanítványaim ezt nem élhették meg, és nem akarják felrázni az országot. Inkább kivonulnak.

• Ön érezte már úgy, hogy nincs remény, és legjobb volna elköltözni? Személy szerint Önt mely dolgok zavarják leginkább ebben az országban?

Nagyon sokszor volt bennem, hogy na most én se bírom tovább. De hová mehetnék? Költőként bele vagyok zárva az anyanyelvembe, nem tudok máshogy verset írni. És itt van az a közeg, akiknek számít, hogy mit mondok, mit írok. Másutt mindig csak bevándorló lennék, aki hálás azért, hogy befogadták, és nem szól bele semmibe. Én megszoktam, hogy beleszólok. Egy-két éve írtam egy tárcanovella-sorozatot A villanyoltogató feljegyzései címmel. Tudjátok, mi van kiírva Hegyeshalomnál? Az utolsó, aki elhagyja az országot, oltsa le a villanyt!.Azt hiszem, én leszek az. És ez egyáltalán nem tesz boldoggá.

Napi szinten legjobban az oktatás, a kultúra és az egészségügy, a szociális háló állapota zavar, ezeket látom, de ezek is csak tünetek. Éretlen, fel nem nőtt, önző emberek vezetnek éretlen, fel nem nőtt embereket. Ki vállal itt felelősséget? Ki képes azt mondani: „hibáztam, bocsánat”. Helyette folyamatos sértettség és bűnbakkeresés – egy megfélemlített gyerek viselkedik így. Lehet forradalmat csinálni, vagy leváltani politikusokat, de amíg az önismeret szinte ismeretlen, amíg a teljes magyar társadalom rosszul nevelt gyerekként viselkedik, addig csak hozzájuk hasonlókat tudnánk választani.

• Köszönöm az interjút. Egy utolsó kérésem maradt – legyen kedves, üzenjen valamit a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola 10.a osztályos tanulóinak!

Értékesek vagytok. Az ellenkezőjét senkinek ne higgyétek el! És egyetlen feladatotok van, ami a tanáraitoknak is, nekem is: hitelesnek maradni.

Sulyok Blanka