Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020. július 18. szombat, 10:29

Rémán Izabella: Álomból valóság. Egy örökbefogadás igaz története – Könyvajánló

„Azt kívántam írás közben – vallja a szerző – hogy bárkihez jut is el, azt olvashassa ki belőle, ami neki szól. Remélem, mindenki megtalálja benne…”

Én elolvastam, és megtaláltam benne a nekem személyesen is szóló üzenetet. Azt, hogy egy nő számára az anyaság érzése alapvető szükséglet. Akár szül, akár örökbe fogad, át kell élnie a zsigeri  összetartozás élményét. A kölcsönösség, az egymásra csodálkozás varázsát. Azt a csodát, amit egy kisgyerek napról napra történő változása, váratlan meglepetésekkel teli fejlődése jelent.

A szerző elmeséli, hogy miként vált az évekkel korábbi álma valósággá, hogyan támadt  benne a vágy, hogy egyedülálló nőként gyereket fogadjon örökbe, és miként sikerült ezt megvalósítania. Az olvasó tanúja lehet a procedúra során átélt viharos  érzelmeknek: a reményteli várakozás és a felelősségvállalástól való félelem váltakozásának. De eljön a pillanat, amikor eltűnnek a szürke tények, elsüllyed a kiábrándító, személytelen, az emberi sorsokat gépiesen kezelő valóság, semmivé válnak a kétségek és megszületik valami különlegesen szép. Amikor az először látott kicsi lány ráérez az őt örökbe fogadni készülő nő legbensőbb érzéseire, és ösztönösen kiválasztja őt:

„Belépünk az ajtón, a kislány a nevelőmama ölébe rohan, alig láthatóra zsugorodik. De a szeme csillog, amikor a tekintetünk találkozik. Mennyire pici, milyen gyönyörű – ezek az első gondolataim. Hat felnőtt és egy gyermek egy szobában, és minden figyelem a 2,5 évesre irányul. Hogyan lehet ezt mosolyogva elviselni? Lassan oldódik, engedi magát bevonni gyámja mesterkélt játékaiba. Én szótlan és tétlen maradok, csak nézem. Csodálom. Gyönyörű és bölcs. Mintha értené, mekkora tétje van ennek a találkozásnak. Próbálják felém irányítani a figyelmét, de minél inkább próbálják, annál jobban ellenáll. Érzem, nincs teendőm, nem tudok részt venni ebben a játszmában. Várom, hogy „megérkezzen” az én terembe.

Éppen a babakonyhában kotyvaszt. A gyámja azt kérdezi:

– Mit főzöl?

– Kávét – válaszolja huncut mosollyal.

– Kinek főzöd a kávét?

Eddig nekem háttal tüsténkedik. Hirtelen megfordul, a szemembe néz, és azt válaszolja:

– Anyának! – és egy hirtelen mozdulattal átnyújtja a babacsészét.

A szobában megáll a levegő. Néhány pillanatra egy különös áram szalad körbe, amelyben Anna, a nevelőmama és én kapcsolódunk. A többiek kívülállók. Ebben a pillanatban eldőlt a sorsunk. A nevelőmama, aki eddig kerülte a tekintetemet, mélyen a szemembe néz. Mosolyog.”

Az örökbefogadás megtörténik, és az álom a valóságban folytatódik…

„Két évvel ezelőtt ezen az éjszakán álmomban megláttam őt. Öt hónapja itthon.
Hónapok óta készültünk erre a napra: megnézni a csillagokat és hallgatni a békákat a Velencei-tónál.

Aztán így sikerült: felhők, síri csendben lapító békák és a takarónkat is berepítette a szél a stégről a vízbe. De az egyetlen arra úszó ironmanszerű embör visszahozta nekünk  Sokan kértétek, hogy meséljem el a történetünket. Megírtam teljes valójában.”

Rémán Izabella könyve megvásárolható a Lelkesedés könyvek online boltjában.

Kapcsolódó link:

Figyelmetekbe ajánljuk a Lelkesedés könyvek online boltját

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep