2008. április 23. szerda, 5:56
Hétköznapok
Benedekné Fekete Hajnalka
Véletlenül lettem iskolaszolga, érettségi délutánján kezdtem a pályát, vonatra ültem egy nagy csapat lurkóval, s irány Balatonlelle tíznapos, onnan visszajőve egész nyaras városi napközis tábor. Nem tudom már pontosan, talán a második, talán a harmadik nap fogadtam hűséget a pályának. (Könnyű volt, még nem tanultam a tudományt. Azóta sokat, sok helyen, s egyre inkább érzem, rettenetesen keveset tudok.) Hogy így maradtam, ahhoz kellett persze egy varázslatos nyár, a tizennyolc évesek hite és az a nagyon fura, nagyon nem tanáros (most úgy írnák, alternatív) nevelői csapat, amit 1980-as évek végén Maráczi Ernő Gödöllőn gyűjtött maga köré. Első diplomám szerint oligofrénpedagógus-pszichopedagógus vagyok.
Pest megye szegletén, Turán élünk párommal és három gyermekemmel.
Április 1. kedd – Kultúráról
Délután Ki Mit Tud. Külön nap az 1-2., 3-4. és külön a felsős évfolyamnak, mert vannak sokan. Vita volt, lesz: csak a minőség, és osztályonként csak egy-kettő, ki tényleg, vagy jöhessen mind, ki verselni, dalolni, mesélni kész. Jöhessen, döntöttünk jól évekkel ezelőtt. S lett nagy hangosság, mert jöttek, kik nem szoktak, szüleikkel, családjukkal a Művelődés Házába, s nem tudták, hogy itt és ekkor nem jó, ha esznek és isznak és csörögnek és dobolnak és beszélnek – mint otthon szokták ünnepen. De már hét éve jönnek (és mennek színházba és kiállításra is), s gyerek színpadon virul egyre több, a sokból több lett, és családok megtöltik házat, s már kevesebb a zaj, mikor csemete szaval. S járja a tágabb határt két táncos csapat is, kik hat évvel ezelőtt egy másik hasonló rendezvény kapcsán álltak össze – és lettek mára igazi csoport.
Április 9. szerda – Csapatomról
Piros nap – jelöljük a naptáron, ha mindenki bejön. Szaporodik mostanában a piros, örülök.
Reggel morognak a gépelők, nincs friss anyag a gépen, s igazuk van, már egy hete nem tettem fel semmi újat. Legutóbb a puzzle-készítő aratott nagy sikert, népszerűségben első a saját arcképcsarnok, az erdei állatok közül az emlősök és madárgyűjtemény.
IKT-ról azt gondolom, eszköz, semmi több, jól kell használni, számítógépet kezelni meg kutyakötelesség iskolának megtanítani azt, kinek otthon nem adatik, mert másként nem boldogul. Nincs hozzá tantervem, nincs rá órakeret meg modul, az eszköz áll benn a terem sarkában, aztán ha van rá lehetőség, akkor ott dolgozik a lurkó. Néhány éve kollégáimmal részt vettünk egy e-learning pályázaton, izgalmas munkák születtek, használjuk.
Mostanság könnyebben láblógatok reggelente, két hete, hogy megérkeztek az új csudák, úgymint geo-készlet, mi habszivacs mértani testekkel fejleszt térlátást is, meg a mágneses kalendárium, min lehet időképet, napot, évet, órát s más miegyebet rakosgatni, meg a filctáblás készletek, sőt lett felújítva tábla, lett újra írható és rajzolható, és igazi színes ceruza, mi méregdrága, de színez. Ideért a szeptemberre ígért IPR-támogatás.
Apropó. Az OKM honlapján érdemes megnézni az esélyegyenlőség címszó alatt, mi nincs. Néha tényleg úgy érzem, minden iskolának, ki elhiszi és azt hiszi, hogy segítve lesz, ha befogad, elfogad, melenget, egy szép nagy bohócjelvényt kellene felfestenie a homlokzatára.
Minden, mi van, nálunk nyitott polcon és szekrényben áll, tudják a kölkök, használják örömest. S reggel így lehet kényelmesen szöszölni. Az első óra is, a legtöbb, beszélgetős, szabad tevékenykedős, mert gyakran, hogy csak félkilencre ér, kit nem keltenek.
Küzdünk a tanszerekkel, régimódi vagyok ebben, legyen dolog kölyök életében, miért felelős, tudja, hogy van dolga iskolával otthon is, legyen lecke, mire ránéz, és füzet, mit visszahoz. Persze nehéz ügy ez ott, hol egy szobában két ágyon nyolcan élnek, s megesik gyakran, hogy vesződik, pacázódik eszköz, de mégis. Ma is hiányzott két matekkönyv, ilyenkor szokás, hogy kinek nincs, csinál mást, másban, de pótolni legkésőbb másnapi reggeli szöszölés alatt köteles. Működget.
Április 10. csütörtök – Magántanulókról
Hosszú nap volt, még üldögélt a lelkemen az előző nap délután, gyermekvédelmis kollégámmal jártuk körbe a magántanulókat. Van program s kicsi pénz annak, ki már nem tanköteles (Egy lépés), de nincs annak, ki MT. Az kallódik. Igaz, járhat be órára, ha akar, de nem akar, vagy ha mégis, megesik, gyakran csak a szünetbeli vígság miatt jő, mit iskola nyilván rosszul visel. Magántanuló legtöbbször abból lesz, kinek szüleje sem járta nyolcat. S bár évek óta próbáljuk, hogy ne, mégis újra lesz. Magántanulóságot nálunk szülő szokta kezdeményezni (ez már eredmény, hogy mi iskolánk burkoltan sem), mert gyerek csavarog, s bírság menetrendszerűen érkezik. Egyszerű recept: a rosszul tanuló, kudarcos gyerek kezdi gyűlölni és kerülni iskolát, miért is újra bukik… aztán jön pillanat, mikor szülő kezdeményez. Gyermekjóléti, családsegítő mérlegel, és sajnos legtöbbször javasolja, legyen hát úgy, mint család kéri, mert ők se bírnak…
A dolog abszurd voltát év végén, az osztályozó vizsgán érdemes szemlélni. Komoly bizottság, komoly szaktanárokkal komolyan vizsgálja, hogy a gyermek, kiről pontosan tudható, hogy:
- családfővel egész évben feketén kubikol, fát aprít, téglát cipel,
- saját 13-14-15 évesen világra hozott gyermekét neveli,
- csavarog, heverész, bandázik,
mit tud a GULAG-ról, az ozmózisról és Nyugat-Afrika gazdaságföldrajzáról.
Két éve hát írtam, pályáztam, adtak (köszönjük, VODAFONE), így áprilistól júniusig délutánonként próbálunk két kollégámmal segíteni a segíthetetlenen, becsalogatni azokat, kiknek már nem mindennap az iskola, készülni vizsgára – de inkább csöpögtetni lelkekbe, kell az a kis tudás, mert élet hosszú, s lesz holnapután is. Így hát hívjuk őket újra és újra, s látjuk, honnan kellene felállni, elindulni, felkelni, és amitől mázsányi a gyomor, látjuk, honnan nem jön majd, ki ígéri, s nem jön öccse, húga és talán a karján alvó baba sem, mert az, ami mi vagyunk, egy másik, soha meg nem érthető s hódítható világ.
Azért háromkor ott voltak öten, négykor már nyolcan, s talán csináltunk hasznosat is együtt.
Április 14. hétfő – Nevelési Tanácsadóról
Hírportálfüggővé lettem, mióta bejelentette a BKV a pénteki sztrájkot, hónapok óta készülődünk a NAGY UTAZÁSRA, szerveztem, szereztem, kuncsorogtam, hogy legyen, s nem csak saját csapatnak, hanem többeknek is, kik másként soha, és pont most. Nem lehetne egy másik nap érdekérvényesíteni?
Megjött a rengeteg vizsgálati eredmény a nevelési tanácsadótól, vizsgáltak csak elsős évfolyamon 27-et (87-ből), és 23 papírra írták rá a KT 30. §-át, majd minden gyerek, kit küldünk, egy helyett kettő, de honnan legyen rá pénz, kérdi a fenntartó.
Újítják RGYK határozatokat, kaptam listát titokban – mert ez titok, csak kell intézménynek három helyre –: étkezés, tankönyv, IPR-program, s titok miatt csak titokban fogunk eljárni oda, kik nem bírnak oly szövegértéssel, hogy kitöltsék vonatkozó nyomtatványokat, s így nem lesznek gyermekeik HHH státuszban, s nem vihetjük majd őket ingyen NAGY UTAZÁSRA, táborozni és így tovább. A HHH státusz megállapítása, felülvizsgálata egyike azon kretén jogszabálydzsungel-termésnek, mely megtizedeli a dologgal hittel, felelőséggel foglalkozókat.
Április 16. szerda – Beírás
Elsős szülői ma, jövő hétfőn-kedden beírás. Hozza hozzánk, vagy viszi más város más iskolájába? Előbb csak hatodik után vivődtek el, aztán már ötödiktől, s a dolog kúszik lefelé. Kérdezték ma tőlem is – barátin, négyszemközt –, miért hagyom sajátot itt, hol ennyi olyan. Tán nem okos a gyerek? De, okos. Megtanul nehezített körülmények között figyelni, úgy hallgatni előre, hogy sok a háttérzaj. Megtanul sokat csapatban-dolgozásból és együttműködésből. Megtanul sokféleséget és konfliktuskezelést. S látom, jól van. Mégis sokszor gondolok rá: vajon ha négy év múlva középiskolába megy, fogja tudni mind, mi akkor majd oda kell? Nem lesz hátrébb, mint más, ki máshol jár?
Hiszem erősen: mi iskolánk jó iskola. Látom, van sok derék diák, ki nálunk végez, s feljebb is remekül megállja helyét. Csak sokszor, sokszor kell elmondani, megmutatni azoknak, kik bizonytalanok. Néha magamnak is.
Benedekné Fekete Hajnalka (Terepmunkás)
Juli, a fórum ügyében azt hiszem, a május végi személyes találkozón megbeszélhetnénk a terveket, a feladatok megosztását. Addig csak azt mondanám: persze, bármiben szívesen segítek, amihez csekély képességeimből telik. Az én mániám az előkészítés, a tematikus munkacsoportok, de ehhez tényleg kell az, hogy személyesen is ismerjük egymást.
Kedves Judit! Egyetértek. Kösz Juli
Jajj de jó, Juli, hogy szóltál! Olyan jó, hogy lesznek tehetséggondozó pedagógusok! Akkor mostmár majd tudjuk, hogyna kell gondozni a tehetségeket. Ez itt, nálunk, különösen fontos, sok a tehetséges gyerek, és nem is tudom, mit csináljak velük……(!?)Csak van velük egy kicsike baj. Hogy rohadtul szegény családokban élnek. Ahol a legkevésbé érdekes, hogy mennyire tehetséges a gyerek, beszippnatja őket a nyomor, meg az "ingerszegény környezet". Azt hiszem, ezt így kell mondani, bár majd megkérdezem a tehetséggondozó tanároktól, ők mégiscsak jobban értenek hozzá.
A tehetségfejlesztésnek, a tehetségfejlesztő képzésnek több évtizedes múltja van, nemzetközi szervezetei vannak. Magyarországon a 90-es években kezdték el a tehetségfejlesztő szakemberek szakirányú diplomát adó képzését (ma már több százan vannak). Nem rajtuk kell elverni a port, mert valaki butaságot nyilatkozott a rádióban (rosszkor és rossz helyen). (Különben nem hallottam, s nem ismerem a műsort, s azt sem, hogy ki nyilatkozott).
Nem hinném, hogy azzal kellene folytatni, hogy a pedagógustársadalom különböző rétegei egymásnak essenek.
A közoktatásunkban "elinduló nagy programokról" jut eszembe:
– Mi történik, ha valaki a tűz közelében elszellenti magát?
– Négy- ötszázmilliós átfogó, nagy program lesz belőle.
Keserű vagy, Mátyás, de sajnos teljesen igazad van. A közoktatás nagy programjait érintő metafórádat akár szabadalmaztatni is lehetne.