Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. március 23. kedd, 17:20

Két új e-könyv az OFOE Könyvesboltban 2

Szabó Anna Míg roppan egy utolsót című kötetének hátsó borítóján ez olvasható:

Különös rőzsedalok. „Füstösek, furcsák, búsak, bíborak.”

Igen, a halálról is. Életről. Gyerekkorról. Az igazságérzet szenvedélyéről. Ami úgy világít, mint egy lámpás. Másoknak utat mutat, de aki azzal van megverve, hogy nem bírja elengedni, nehezen viseli el, amit lát.

Éles kontúrokkal sejlik föl a könyv első harmadában a múlt. A háborús generációé, a mai ötvenesek szüleié. A baljós huszadik század. Sivító sziréna és a pincében egy biztonságot jelentő mackó. Később a csalán csípése. Hétköznapi apróságok, amikbe kapaszkodni lehet. Nagy szüksége van erre az eszköztárra a második részben megismert tanárembernek, aki érzékszervi fogyatékos gyerekekkel foglalkozik. Ez a legfontosabb tudás, amit átadhat: a túlélés képességéé. Miközben neki, az utazó gyógypedagógusnak, ki kell bírnia, hogy nem segíthet mindenkin. Nem csak azért, mert az élet ilyen, hanem mert, akinek dolga lenne ehhez feltételeket teremteni, nem teszi meg.

És ekkor a lámpás csodalámpássá változik. Csak meg kell dörzsölni, és áradnak belőle a mesék. Gyógyítanak, hűsítik a homlokot, és közben okosan, észrevétlenül megtanítanak matematikául, földrajzul, vagy emberül.

Gyerekekről szólnak, felnőttekről, a léleketetőről és a kígyókirályról – aki talán csak egy kígyóuborka. Szikrázva rajzolnak ívet.

Mesélni gyereknek ártalmatlan dolgokról szokás. S valóban, mi a hétfejű sárkány és a gonosz boszorkány a háborútól még sebhelyes épületekben lakó, zúzott testű-lelkű emberek életéhez képest?

Lázár Júlia

Részlet a szerző előszavából

„Gyermekkorom, szakmai életpályám és magánéletem egyes történései, mint macska gyomrából a szőrcsomók, feltolulnak, kikívánkoznak. A könyvben szereplő írások segítenek a túlélésben – nekem. Cseppjeiben koránt sem a tiszta vizű tenger tükröződik. Arcunkat azonban nem csak csillogó tengerszem, hanem pocsolya, hínáros tó vagy a mocsár tenyérnyi szabad vízfelületében is láthatjuk.”

Rostás Margaréta: Hegedűs dal (Igazgyöngy Alapítvány)

Részletek Sulyok Blanka recenziójából

Lehetne naiv, naplószerű könyvet írni ilyen élettapasztalatokból, valószínűleg már csak a puszta „események” dokumentumszerű rögzítéséből is figyelemreméltó olvasmány születne. Szabó Anna azonban ennél jóval többet nyújt. Írása nemcsak a túlélésben segít, neki, és persze nekünk is, és nemcsak azt mutatja meg, hogy miképp is szabadulhatnak meg sebeink a „salakdaraboktól”. A legfájdalmasabb alámerülések közepette is – gyönyörködtet. Mert olyan jól ír. Hogy az már szépirodalom.

Az egyes történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, de önmagukban is gyakran töredékesek és sejtelmesek, talán kibírhatatlanul kíméletlen lenne vakító fénnyel világítani be a múlt legsötétebb zugait.(…)Szüleinkben, nagyszüleinkben, akikbe sokáig mi szerettünk volna kapaszkodni, és akiket gyakran igazságtalanul okolunk személyes kudarcainkért. Megrendítő az a feloldozó szeretet és empátia, ahogy a narrátor ezekhez a „kisgyerekekhez” viszonyul. A megértő megbocsátás az, ami lehetővé teszi, hogy aztán saját, kisgyerekkori emlékeit se vádiratként olvassuk. Hanem, minden mesterkélt didaktikusságot nélkülöző, mégis világos figyelemfelhívásként – nincs nagyobb ínség, mint egy gyerek szeretetéhsége. („Varjatok mackót! Kössetek mackót! (…) Adjátok gyerekeiteknek, hetedíziglen. Öleljétek őket, hogy ölelhessenek.”)

Ahogy a saját gyerekkor, úgy a gyógypedagógusként átélt tapasztalatok megjelenítése is nélkülöz minden hamis érzelgést vagy megszépítő nosztalgiát. Az utazó gyógypedagógus, aki látássérült gyerekkel foglalkozik a legkülönbözőbb állami intézményekben, gyakran szembesül reménytelen élethelyzetekkel. Iskolát agyonnyomó bürokráciával vagy épp pedagógiai „vaksággal”, tehetetlen, nyomorban vergődő családokkal és dacos, kudarcra ítélt gyerekekkel. Ami miatt mégis fénnyel és színekkel telítődnek ezek az írások, az nem más, mint az a nagyon mély és tiszta forrásból fakadó, megértő, cinkos szeretet, ahogy a gyógypedagógus a gyerekekhez viszonyul. A tűpontos együttérzés, melyet a gyerekek érzékeny antennáikkal azonnal megéreznek, és ettől megnyílnak a magasra felhúzott, vastag falak, és megláthatjuk, ki lakik bennük valójában.

Felfénylő mesék a könyv utolsó harmadában. Színesek, szomorúak, vigasztalóak mégis. Gyógyítva tanítóak. Tündért rejtő, öreg fáról, megelevenedő kőmadárról, enyhülést kereső, árva hóemberről. Küzdelmekről, haragról, emberségről és megbocsátásról. Az Igazgyöngy Alapítvány nehézsorsú kis illusztrátorainak szemkápráztató, felkavaró, gyönyörű képeivel.

<< Két új e-könyv az OFOE Könyvesboltban 1.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep