Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. június 11. péntek, 11:50

Sokatmondó filmvászon – Valahol Európában

Május végén sikeresen lebonyolítottuk a Sokatmondó filmvászon című online konferenciát 70 résztvevővel. A rendezvényről majd részletesen is beszámolunk, a konferencia teljes felvétele is elérhető lesz. Itt mintegy előzetesként a mi egyesületünk által lebonyolított részről szeretnék beszámolni. Mint ezt a meghívóban is jeleztük az NFI-vel és a Magyartanárok Egyesületével közös rendezvény központi témája néhány pedagógiai útmutató gyakorlati kipróbálása volt azok közül,  amelyek az NFI Klassz programjához készültek.

Itt most annak a háromtagú munkacsoportnak a tapasztalatait mutatjuk be, amely  a Valahol Európában című filmet dolgozta fel serdülő diákokkal. (A filmhez készül segédanyag megtalálható az NFI oldalán.) A segédlet csak ötletadó, a kipróbáló pedagógusok teljes szakmai szabadságot élveztek a filmmel kapcsolatos munkában. Izgalmas volt látni, hogy sikerült eljuttatni diákokhoz a film aktuális üzenetét.

Valamennyien tartottunk attól, hogy ez a 70 éve készült fekete-fehér film nem fog igazán hatni a mai fiatalokra. Kellemesen csalódtunk. A következőkben bemutatjuk, hogy a három tanár, aki a folyamat során műhelyfoglalkozások keretében is beszámolt  tapasztalatairól, hová helyezte a hangsúlyokat, hogyan sikerült tanítványai érdeklődését felkelteni és fenntartani.

A csoport tagjai: Szedenik Enikő (Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, , Világosné Rozsonits Erika (Soproni SZC Csornai Hunyadi János Technikumának pedagógiai szakképzése), Széni Katalin (Lauder Javne Iskola).

mde

Szedenik Enikő

(9. évfolyam, az osztály fele emelt rajz, a másik  biológia tagozatos).

A diákok különösen örültek a programnak, mert a hosszú online oktatás után ezt a programot jelenléti oktatásban – filmklubszerűen – terveztem. A filmet mindenki otthon nézte meg – és a megbeszélésre volt egy dupla órám. Sajnáltam, hogy a film együtt megtekintésére nem volt lehetőség, de csak egy ilyen lehetőséget kaptunk, és ezt a film megbeszélésére használtuk fel.

Kérdések és válaszok

  1. Mik az első benyomásaid, milyen érzéseket váltott ki belőled a film? – egyéni munka

– szomorúság, nyomor

– komor, nyomasztó hangulat

– visszahozta a rég elmúlt (szomorú) éveket

– az elején túl gyors tempó, nehezen lehetett érteni – közben azonban összeáll a kép, és világossá válik számukra, hogy különböző sorsok jelennek meg előttük, amelyek közös sorssá, életté formálódnak

  1. Melyik jelenet tetszett a legjobban? – egyéni munka

– Kuksi elengedi az öreget                                                                            

– a krumpliföld

– Kuksi „eredettörténete”; a többi karakter (fiú) eredettörténete

– az öreg zongorázik, Kuksi nézi

– megrázó volt a kamrába szabadult, éhező gyerekek jelenete

– Éva megöli a német katonát

– a végső csata

A képhez tartozó alt jellemző üres; Plakat-5-695x1024.jpg a fájlnév

  1. Miért tetszett a film?

– szókimondó, nyers, realista; bemutatja, hogy a nyomor mit képes kihozni az ártatlan gyerekekből;    

  1. Viszonyok a szereplők között – Milyen viszonyokat tudsz megfogalmazni a film szereplői között? – csoportos munka

szőke lány – Kuksi – „ovis szerelem”

Kuksi – Hosszú – testvéri /apai (?)                

Kuksi – Öreg – „unoka-nagypapa” viszony, bizalom – ezért is engedi el Kuksi az öreget

Kuksi – fontos, közösségalakító szerep: mindenkivel jóban van.

Hosszú: hallgatnak rá, „főnök”, mindenki hallgat rá, védelmet is jelent számukra, – a barátját kimenekíti a romok alól

Hosszú – Éva: traumák megosztása hozza közel egymáshoz őket

Az Öreg kiemelése: egyedüli felnőtt, aki nem bűnözőként tekint a gyerekekre, karmesterként összehozza a gyerekeket, bandából rendezett csapatot alkotnak, akik harcolni is képesek, de építeni is! A zene különösen fontos, mert megmutatja a gyerekeknek, hogy nemcsak a túlélésről szólhat az élet, és nemcsak az ösztönökről.

Egyéb megjegyzések:

Párhuzamot lehet felfedezni e film és a Pál utcai fiúk között

Történelmi háttér (valóság) – volt olyan diák, aki hallotta és ismerte Sztehlo Gábor történetét.

További otthoni feldolgozásra két különböző feladatot adtam – otthoni, egyéni munka:

Feladatok

Fogalmazás

Választható témák

  1. A) Bandából közösség
  2. B) A szabadságért harcolni kell

Részletek  a fogalmazásokból

Hosszú ugyan az akasztás ellen szólt fel mégis megbüntette Kuksit, amikor elengedte. Ez is félelem volt? Félt attól, hogy a gyerekeknek igaza lesz és az öreg rossz szándékú? Kuksi büntetése nem volt súlyos, részben egyetértek vele, részben nem. Fontos, hogy megtanulja mit szabad és mit nem, és hogy ne cselekedjen egyedül ilyen fiatalon harminc gyerek ellenében, másrészt jobban kiismerhették volna az öreget, ahelyett, hogy büntetést kap, először ezt csak Kuksi látta be.Az öreg karmester az elejétől kezdve segíteni próbált. Nem volt előítéletes, és szerette volna megmutatni a gyerekeknek, hogy a világ sokkal jobb hely is lehet. A gyerekeknek adta otthonát és még egy nagy ajándékot: a zenét. Megismertette velük a zene csodálatos világát és így új kapukat nyitott meg előttük, reményt ébresztett bennük, ami már oly régen elhagyta őket. Egy új esélyt adott nekik a jobb életre, hogy újra boldogok legyenek.” 

A film szerintem mindenkinek tanított valamit. A közösség, és az összetartás mindennél fontosabb. Néha időbe telik, mire alkalmazkodunk ahhoz, hogy nem vagyunk egyedül, és nekünk is van jogunk segítségben részesülni. A másik fontos dolog, amit nekem megtanított a film, hogy ha ezek a gyerekek nem adták fel a reményt, akkor minden sikerültet, amiben képesek vagyunk kitartóan hinni.”

Plakát készítése a filmhez (A feladat keretében  elkészült plakátokkal illusztráljuk a cikket.

Világosné Rozsonits Erika

Mire magamhoz tértem, két csoportom is lett: a 9. C osztályt én választottam, a másik csoportom spontán szerveződött a felsőbb évfolyamokból – nyilván a pedagógia iránt elkötelezettek -, velük délutánonként találkoztunk.  A tanári segédanyag maximálisan használható volt és hathatós segítséget nyújtott. Már a ráhangolódás alatt megnyíltak a gyerekek, és bátran megfogalmazták az érzéseiket. A sok jó szempontból bőven lehetett válogatni a feldolgozás során, ez inspiráló volt számunkra is. Pontosan jelölték, mit és hol találunk a filmben, nagyban megkönnyítette a feldolgozást.

Az én csoportjaim Kuksikarakterét zárták a leginkább a szívükbe, mert megérintette őket szerethetősége, becsületessége és a tragédiája. Hosszút tisztelték, amiért az idegen gyerekről gondoskodott. Simon Péterpedagógiája lenyűgözte a tanítványaimat. Mivel úgy éreztem, hogy sok ötlet, sok kérdés megfogalmazódott a gyerekekben, ajánlottam számukra, hogy írjanak levelet a film szereplőinek. Itt legtöbben Évát szólították meg, de írtak levelet a gyerekeket üldözök számára is. Nagyon szerették ezt a feladatot is.

Amatőr színjátszó tanítványt és a soproni Petőfi Színházban Mikó Istvánnal egy színpadon játszó tanítványt is találtam. Tervezzük a közös a színházlátogatást és neveléstörténeti kitekintést is teszünk a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumba, hiszen Sztehlo Gábor ott érettségizett.

Számtalan kötetlen beszélgetést, a gyerekek megismerését segítette a film feldolgozása. Észrevétlen eljutottunk a számomra fontos filmélményekhez az ankétok, filmklubok fontosságához. Nagyon meglepődtek, hogy mi akkoriban heti rendszerességgel vettünk és vehettünk részt ilyen programokon, és csodálkoztak, hogy hol is volt a csornai mozi. Már szervezzük a tanév végi utolsó napokra a várostörténeti sétát, ahol megmutatom mi és hogyan volt az én diákéveim alatt a városban. A gyerekek ötlete alapján a helyi múzeum fotó archívumából képeket kérünk, és összehasonlítjuk a mai városképpel.

Részletek a tanulói véleményekből

 A feldolgozás során véleményt formáltunk és nyilatkoztunk vélekedéseinkről, érzéseinkről. Jó volt, hogy helyet kapott az is, hogy megoszthattuk, egy-egy történetből kiragadott rész kiből milyen érzést váltott ki. 

Külön érdekes volt az a feldolgozási folyamat, amikor sorra vettük a szereplőket. Az ő élettörténetükből kapott ízelítő a film során elengedhetetlen volt a cselekedeteik vagy éppen a viselkedésük értelmezése szempontjából.

A filmben bemutatott háborús időszak kapcsán, az emberek érzelmi világra gyakorolt hatásáról, esetleges későbbi hatásokról is lehetett beszélni, ami igazán érdekes és több összefüggésre is rávilágított:

Úgy gondoljuk, az összetartozás érzése még a háborúban is segíti az embereket és a felnövekvő gyermekeket is.  A gyerekek összetartását sok embernek mintául adnám. Örömmel töltött el, hogy a legnagyobb nehézségek közepette is észre lehet venni a jót a világban és vannak, akikre lehet számítani. Megdöbbentő volt, hogy milyen emberi sorsok vannak a világon

 „A film zenéje nagyon zavaró volt az elején, nehéz volt másra figyelni, aztán ez is belesimult a történetbe, hatott az érzelmekre. Furcsa volt, régi fekete-fehér filmet nézni, kezdetben nem volt jó érzés. Ahogy a gyerekek összefogtak, egymásért dolgoztak, már nem zavart, tudtam a cselekményre figyelni. A szereplők válogatása tökéletes volt, hiteles alakításokat kaptunk.”

Részletek a szereplőkhöz írt levelekből

Évának

Megtanítottad azt, hogy értékeljük a családunkat és barátainkat, hogy ne veszekedjünk mindig, hanem lépjünk túl a kicsinyes problémákon és szeressük a másikat. Hiszen lehet, hogy a munka, távolság vagy valami más probléma miatt nem láthatja családját, barátait, nekünk pedig mindez megvan. Azt is megtanítottad, hogy becsüljük azt, amink van, valamint, hogy nem szabad feladnunk semmit idő előtt, küzdenünk kell és bár lehet, hogy hullámvölgyes lesz az, amin végig kell mennünk, de minden rossz után jön valami jó. Kedves Éva! Ezt a levelet azért írtuk Neked, hogy kifejezzük a tiszteletünket, a film megnézése óta példaképként tekintünk rád.”

Gábor Miklósnak

Azért írunk most neked, mert az általad játszott Hosszút tartjuk a leginspirálóbb karakternek és felnézünk rá. Ahhoz, hogy egy ilyen inspiráló és hiteles karaktert el tudj játszani, nem elég egy szimpla színészi tehetség. Szükséges hozzá az is, hogy átéld, és át tudd adni a valós érzelmeket. 

Az általad alakított személyhez is szeretnénk pár szót szólni, illetve elmondani az észrevételeinket vele kapcsolatban. Szerintünk példaértékű, hogy a kemény helyzet ellenére is mennyire a szíveden viselted a többi gyermek sorsát. Akárcsak egy jó bátyó, akire fel lehet nézni! A látottak alapján igazi vezető vagy, akit követni lehet. „

Kuksinak

A boldogságoddal és a pozitív tulajdonságaiddal mindig feldobtad a szürke hétköznapokat. Jó volt látni, hogy ilyen fiatalon ennyire hősiesen és bátran viselkedtél. Az erő, ami benned lakozik és a kitartásod igazán példaértékű volt. Az a kor, amelyben te születtél igazán nehéz lehetett számodra, családod és felnőtt segítése nélkül. Hihetetlen, hogy egyik napról a másikra így felfordult az életed.”

Széni Katalin

  1. ELŐKÉSZÍTÉS
  1. A FILM FORGATÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEI

Kapcsolódó filmhíradók: https://filmarchiv.hu/hu/alapfilmek/film/valahol-europaban-2

Szereplőválogatás 1947 augusztusában

Műtermi felvételek forgatása 1947 novemberében

https://filmarchiv.hu/

hu/alapfilmek/film/valahol-europaban-2

  • VALÓDI GYERMEKSORSOK A FILM HATERÉBEN

Az elhagyott gyermekek (fekete-fehér magyar dokumentumfilm a háború után árván maradt gyerekekről, 1946, rendező: Kertész Pál)

  • HÁBORÚS GYEREKSORSOK A FILMBEN

A film legfőbb karaktereinek előtörténete (részeletek a filmből)

A kecskepásztor kisfiú, kb. 8 éves

A zsidó kisfiú, kb. 9 éves

A szőke kislány, kb. 10 éves

Kuksi, a legkisebb, kb. 5 éves 

Hosszú, 18 éves

Éva, 18 éves 

Ficsúr, kb. 17 éves

Vörös, kb. 14 éves

  1. FELADATOK A FILM MEGNÉZÉSE UTÁN
  2. CSOPORTMUNKA A FŐBB KARAKTEREK KAPCSÁN

1. Gyerekek az országúton

  • Vajon miért maradnak együtt a véletlenszerűen találkozó gyerekek? Mi tartja össze a bandát?
  • Mit gondoltok, mit éreznek egymás iránt?
  • Milyen „bűncselekményeket” hajtanak végre? Mi indokolja a tetteiket? Melyik tettüket tartjátok a legsúlyosabbnak?
  • Szabadok-e ezek a gyerekek? Jó-e nekik, hogy azt csinálhatják, amit akarnak?
  • El tudjátok képzelni, hogy a gyerekek valóban akasztanak? Milyen előzményei vannak ennek?

2. Kuksi, a legkisebb

  • Vajon miért engedte el a kisfiú a muzsikust?
  • Mi lesz a büntetése ezért?
  • Miért nem akar előjönni, amikor a kislány kiengedné?
  • Hogyan reagál akkor, amikor Hosszú kiengedi? Miért könnyebbül meg?
  • Miben más az ő viselkedése a többi gyerekhez képest?

3. Hosszú, a legidősebb fiú

  • Mit gondoltok Hosszúról? Miért hallgatnak rá? Mivel nyeri el társai bizalmát?
  • Milyen módon próbálja szabályozni a többieket?
  • Hogyan viselkedik, amikor a banda akasztani készül?
  • Miért háborodik fel Hosszú, amikor megtudja, hogy a faluban gyerekeket tartanak fogva? Miért véli úgy, hogy ezt nem lehet tűrni?
  • Miben változott meg Hosszú a történet végére?

4. Simon Péter, a muzsikus

  • Mi a véleményetek az öreg viselkedéséről az első találkozásuk alkalmával?
  • Mit érezhet az éleskamrában tetten ért fiú iránt? Miért zárja be? 
  • Milyen hatást kelt a gyerekekben az öreg visszatérése a szökése után? Mitől tartottak?
  • Miben különbözik Simon Péter az eddig megismert többi felnőttől?
  • Hogyan sikerül Simon Péternek elnyernie a gyerekek bizalmát?
  • SZTEHLO GÁBOR EMLÉKEZETE

A gyermekmentő, aki a Valahol Európában hősét ihlette

FILMEK SZTEHLO GÁBORRÓL ÉS AZ ÁLTALA LÉTREHOZOTT GAUDIOPOLISRÓL

Gaudiopolis – A magyar gyermekállam! (6p)

A pap, aki megmentett ezer gyereket a biztos haláltól (13.50 perc) https://www.youtube.com/watch?v=WoBESoZQQS0

A gyermekmentő (62 perc)

Egykori gaudipolisosok visszaemlékezése

GAUDIOPOLIS (ÖRÖMVÁROS) magyar játékfilm

https://www.youtube.com/watch?v=E1epMjjL3Zc

+ 1 érdekesség

FILM A FILMBEN

A Fiúk városa című filmben (Boys Town – Official Trailer)

Kapcsolódó link

Sokatmondó filmvászon – FILM-ISKOLA-IRODALOM, I. Klassz Pedagógiai Konferencia, Alapfilmek az oktatásban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep