Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. augusztus 30. vasárnap, 8:22

Zöld cseresznye konferencia: 2009. október 3-4.

20 éves az alternatív pedagógiai mozgalom

2009. október 3-4-én (szombat, vasárnap) a budapesti Millenárison Zöld cseresznye címmel konferenciát rendeznek a húszéves alternatív pedagógiai mozgalom tiszteletére. A konferencia díszvendége Spencer Kagan, a Kooperatív tanulás című könyv szerzője lesz.

„Úgy vagyok vele, mint a cseresznyével: mikor szedi az ember, az egyik megért, a másik nem ért meg. De ha otthagyjuk a fán azt a zöld cseresznyét, valamennyi idő múlva éppen olyan piros, zamatos lesz az is.”

Rácz József, batildai tanító

A konferencián minden olyan iskolát és pedagógust szeretettel várunk, aki az utóbbi években valamilyen formában a megújulás útját járja. Szeretnénk felmutatni azt a sok eredményt, ami együtt létrejött, abból a célból, hogy az óvodák, iskolák legszélesebb köre a továbbiakban is megtalálja azt a zamatot, színt, tartalmat, amelyet hasznosítani tud.

A konferencia díszvendége Spencer Kagan, a Kooperatív tanulás című könyv (Önkonet, Bp., 2001) Amerikai Egyesült Államok-beli szerzője lesz. A kooperatív tanulás a magyar közoktatásban nagyon elterjedt, a legtöbben, akik ezt a módszert különböző kurzusokon tanulták, e könyv alapján dolgoznak. A konferencián valamennyiünk számára egyedülálló lehetőség nyílik arra, hogy személyesen találkozhassunk ennek a huszonkét országban elterjedt pedagógiai rendszernek a megalkotójával.

A konferencia főbb témái:

  • együttnevelés, befogadó pedagógia;
  • árnyalt értékelés;
  • személyes kapcsolatok – együttműködés;
  • tanulásszervezés;
  • problémamegoldás – konfliktuskezelés;
  • aktív állampolgárság;
  • pódiumbeszélgetések: Vekerdy Tamás, Horn György.

A konferencián való részvétel ingyenes.

Szervezők:
Szabad Iskolákért Alapítvány (SZIA), Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME), Önkonet Kiadó, Millenáris Nonprofit Kft.
Együttműködő partner: Educatio Kht.

További információk, jelentkezés a SZIA Műhely honlapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep