Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. augusztus 20. csütörtök, 9:01

Előadások a társadalmi konfliktusok drámás kezeléséről

Színház és Pedagógia címmel új kiadványsorozatot indított útjára a Káva Kulturális Műhely színházi neveléssel foglalkozó csoportja és az anBlokk Kultúratudományi Egyesület. Több éves közös munka fontos állomása ez, amely során a két szervezet közösen keresi az utat a társadalmi konfliktusok és szakadékok értelmezéséhez és a kimozdítási lehetőségek megtalálásához. A kiadványsorozat célja olyan (társadalomtudományi, pedagógiai, pszichológiai) kutatások bemutatása, amelyek a színházi, drámás módszerek működését írják le a társas konfliktusok feldolgozásában és kezelésében.
A megjelent három kötet apropóján a Káva és az anBlokk 2009. október 2-án workshopot rendez, amelyen dráma, társadalom és pedagógia összefüggéseit gondolhatjuk közösen tovább.

Az egész napos program során az érdeklődők részt vehetnek egy nyitott színházi nevelési foglalkozáson, amelynek témája a kortárs csoporton belüli erőszak. Ez a program 2008-ban elnyerte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Szakállamtitkárságától „Az év ifjúsági projektje” címet, valamint az V. Gyermekszínházi Szemlén a „Műfaj egyik nívós produkciója” díjat. Az előadást beszélgetés követi az alkotókkal, illetve egyéb, a témával kapcsolatos előadások.

Jelenet a Hinta című színházi nevelési programból (kavaszinhaz.hu)

Az esemény részletes programja

2009. október 2. péntek

10.00 – 13.00 Hinta

A Káva Kulturális Műhely közönség számára nyitott, színházi nevelési foglalkozása a kortárscsoporton belüli erőszak témájában. A foglalkozás színházi jelenetek és drámapedagógiai módszerek segítségével vonja be a 11-13 éves gyerekeket egy erőszakról, áldozattá válásról, kiszolgáltatottságról szóló történetbe, amely akár a sajátjuk is lehetne. (E programra előzetes bejelentkezés szükséges.)

Ebédszünet

14.00 – 14.45 Tanulás az erőszakról

Beszélgetés a Hinta című színházi nevelési foglalkozásról a Káva színész-drámatanáraival.

14.45 – 15.00 Színház, pedagógia, politika

A kiadványsorozat bemutatása: Zombory Máté (anBlokk).

15.00 – 15.30 A dráma mint pedagógiai lehetőség

A kiadványsorozat első kötetének címe: Konstruktív dráma.
E kötet kapcsán Takács Gáborral Deme János beszélget.

Szünet

15.45 – 16.30 A társadalmi dráma és az esztétikai dráma összefüggéseiről

N. Kovács Tímea előadása a kiadványsorozat Társadalmi performansz című kötete alapján.

16.30 – 17.15 Erőszak és dráma: Egy etnográfiai kutatás eredményei

Horváth Kata előadása a Hinta című foglalkozásról és az iskolai bántalmazás különböző dinamikáiról.

A workshop helyszíne: Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.

A Káva és az anBlokk szeretettel vár minden érdeklődőt!

További információ: www.kavaszinhaz.hu, www.anblokk.hu; Mikó Krisztina: 06 (30) 278 3244.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep