Mi is egyházi iskola leszünk

A ballaszt a Magyar Etimológiai Nagyszótár szerint ”vitorlás hajó fenéksúlya, holtsúlya”, ”léggömb nehezéke, amelyet kidobnak az emelkedés érdekében”, ”(átvitt értelemben) tehertétel, visszahúzó erő”. Ilyen ballasztot jelentenek pillanatnyilag az óvodák és iskolák a finanszírozási nehézségekkel küszködő önkormányzatok számára. Szeptembertől több, mint 80 tehertételnek minősülő nevelési intézmény kerül egyházi fenntartásba.

Az egyik délelőtt megjelent az iskolánkban az evangélikus egyház képviselője a kerületi oktatási iroda vezetőjének kíséretében, és körülnézett nálunk. Előzetesen még az igazgatónkkal sem egyeztettek. Jó benyomást kelthettünk, mert az evangélikusok várhatóan átveszik majd az iskolánkat. A szituáció kísértetiesen emlékeztetett arra, amikor a hajdani földesúr bemutatta eladásra szánt tulajdonát (földjeit és szorgos jobbágyait) a reménybeli vevőnek. Feudális viszonyok a XXI. században…

Sokak szerint mi még örülhetünk, hogy az iskolánkat az evangélikus egyház készül átvenni, mivel az egyházak közül a legmegengedőbb. Bizonyos változásokkal azonban nekünk is számolnunk kell.

Mivel az egyház lesz a fenntartónk, megszűnik a közalkalmazotti jogviszonyunk.

Megszűnik a három fős közalkalmazotti tanács, amely eddig a dolgozók gazdasági, munkajogi és egyéb érdekeit képviselte a vezetőséggel, illetve a fenntartóval szemben. (A szakszervezetre korábban sem számíthattunk.)

A munkaszerződést a Munka Törvénykönyve alapján fogják megkötni a dolgozókkal, tehát senki és semmi nem véd bennünket az elbocsátás esetén, és nem jár végkielégítés sem. Nem tudjuk mi lesz majd a jubileumi jutalommal.

Nem jár az évi 12 alkalomra szóló kedvezményes vasúti igazolvány sem, nincs étkezési jegy, ruhajegy, könyvtámogatás, de számunkra nem lesz pedagógus igazolvány sem, amely eddig több kedvezményre jogosított.

Igaz: az egyház is adhat jutalmat, prémiumot, de várhatóan igen csekély összegeket.

Eddig a többletmunkáért, például egy iskolai szintű műsorért, ünnepélyért, kerületi bemutató óráért, lehetett kapni valamilyen (igaz, csekély összegű) bérjellegű tiszteletdíjat. A továbbiakban erre sem számíthatunk.

A szakkörök, korrepetálások, túlórák számát az önkormányzat már korábban lecsökkentette, vagy megszüntette valamennyi iskolájában, de nem is kötelezte a pedagógusokat ezek megtartására. Az egyházi iskolákban ezeket kötelező lesz fizetség nélkül is megtartani.

A mi iskolánk igen eredményesen tanította eddig az angol nyelvet, tanulóink több fővárosi versenyen értek el szép eredményeket. Az evangélikus egyház viszont első sorban a németet fogja oktatni, mivel németországi kapcsolatai támogatói vannak. Ez önmagában még nem lenne baj, de mi lesz a mi angoltanárainkkal?

És arról még szót sem ejtettem, hogy mi lesz az iskola évtizedek alatt kialakult szellemiségével, eddig működőképesnek tűnő pedagógiai programjával.

Mivel se közel, se távol nincs pedagógusállás, tőlünk sem akar senki felmondani. Azok sem, akik nem szeretnének világnézetileg elkötelezett iskolában tanítani. Mit tehetnénk mást: alkalmazkodunk. „Legalább van munkánk!” – mondják a kollégáim, és valamennyien reménykedünk abban, hogy jövőre is lesz…

(a szerző nem járult hozzá nevének közléséhez)