Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

Egyesületünk majdnem két évtizede működik, a megalakulásról  2000-ben döntöttünk egy országos konferencián,  2001-ben jegyezte be a Fővárosi Bíróság, és ettől az évtől működik az egyesületi honlap is. (Publikus dokumentumaink itt érhetők el.)

Az elmúlt közel 20 esztendő legjelentősebb eseményei, programjai:

  • Digitális nemzedék, digitális pedagógus konferenciák (2012 – 2016)

Kiadványok

Az elnökség tagjai

Szekszárdi Júlia (elnök)

A szélesen értelmezett osztályfőnöki munka egész szakmai pályafutásom központi témája. Időrendben haladva: voltam osztályfőnök gimnáziumban és általános iskolában, részt vettem az osztályfőnöki tanterv korrekciójában, szerveztem országos konferenciákat. Képeztem és képzek pedagógusokat és pedagógusjelölteket, leggyakrabban a konfliktuskezelés témakörében. Vezettem kutatásokat, vizsgálatokat, kezdeményeztem és menedzseltem gyakorlati projekteket, írtam és szerkesztettem az iskolai neveléssel foglalkozó szakkönyveket, módszertani segédleteket, fejlesztettem tananyagokat.

Soha nem bántam meg, hogy pedagógus lettem: minden létező napi probléma ellenére ezt tartom a lehető legszebb hivatásnak. Tanítottam általános és középiskolában, egyetemen és számos továbbképzést tartottam pedagógusoknak. Legfontosabb kutatási témáim a konfliktuskezelés, az erkölcsi nevelés és az osztályfőnöki tevékenység.

Számos cikket publikáltam pedagógiai szakfolyóiratokban és  az interneten. Több könyvem is megjelent, a legismertebb az Új utak és módok, gyakorlatok a konfliktuskezelés tanításához és tanulásához  (Dinasztia Tankönyvkiadó 2008). Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének alapító tagja és megalakulása (2001) óta az elnöke, valamint az egyesületi honlap felelős szerkesztője vagyok.

Debreczeniné Nagypál Katalin

154

Mindig is pedagógus szerettem volna lenni. Matematika–fizika szakos középiskolai tanári diplomát szereztem Debrecenben, majd elvégeztem a számítástechnika szakot is. Két évet tanítottam általános iskolában, majd egy műszaki középiskolában több éven át. Jelenleg a Debreceni Ady Endre gimnáziumban tanítok matematikát, fizikát és legnagyobb örömömre tanulásmódszertant is taníthattam, amíg volt rá lehetőség. (Amit lehet, becsempészek, amikor, és ahol lehet azóta is.) Egy év kivételével folyamatosan osztályfőnök vagyok. Most érettségi előtt álló dráma tagozatos osztályom van. Harmadik évtizede az osztályfőnöki munkaközösség vezetője vagyok, és a Jövő Nemzedéke Közhasznú Egyesület elnökhelyettese voltam több éven át.

58 évesen szereztem meg a harmadik diplomámat, párhuzamosan az akkor érettségiző osztályommal, nekik szánt motivációval. A gyakorlatban kamatoztatható tudás átadásának felelőssége vezérelt mindvégig, és kapcsolom össze a különböző műveltségterületeket az óráimon. Érdekel minden, ami a tanítással, neveléssel foglalkozik, szívesen próbálok ki új dolgokat is (erre bőven volt lehetőség az elmúlt hónapokban is. Elvem: Aki kimarad, lemarad…) Nagyon szeretem, amit csinálok, mindennap találok valami jót, amiért érdemes bemenni az iskolába minden nap.  Nagyon jó volt részt venni   a „Neked pörög a dob” című film létrehozásában. Elsősorban „hétköznapi tanárként, osztályfőnökként” élem a mindennapjaimat. Egyszer talán publikálok is…

Földes Petra

Az ELTE-n végeztem matematika–fizika–számítástechnika szakos középiskolai tanárként, majd a SOTE posztgraduális képzésén szereztem mentálhigiénikusi végzettséget. Meghatározó tapasztalataim a Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakközépiskolához kötődnek, ahol előbb tanárként dolgoztam, később pedig – mentálhigiénikusként – az egész tantestület segítője lehettem. Az itt szerzett tapasztalataimat igyekeztem a tanárképzésben (Pannon Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola), és igyekszem ma is folyamatosan számos pedagógus továbbképzési programban továbbadni.

A Zöld Kakasban szerzett konfliktuskezelő facilitátori képzettségem és tapasztalatom alapozta meg a PhD kutatásomat; doktori fokozatomat az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolában szereztem. Jelenleg a Pannon Kincstár Tanoda humán szakképző iskolában foglalkozom pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensnek, valamint kisgyermeknevelőnek készülő felnőttekkel.

Mindig is érdekelt és vonzott a szakmai nyilvánosság: korábban a Kölöknet portál, jelenleg pedig az Új Pedagógiai Szemle szerkesztője vagyok. Rendszeresen publikálok az OFOE mellett a Taní-tani oldalán és más neveléssel foglalkozó platformokon. Peer Krisztinával közös módszertani kötetünk Alkotva tanulunk címmel jelent meg a Dinasztia Kiadónál.

Leiner Károly

Tanító, gyógypedagógus vagyok, a szakma Zöldbéka tanár úrként ismer. Utóbbi 25 pályám töltött évem alatt a sajátos nevelési igényű tanulók megsegítése a célom, ezért hoztam létre a Zöld Béka Baráti Kört. Az ő történeteik elevenednek meg könyveimben, publikációimban. Évek óta képzek pedagógusokat új, innovatív pedagógiai eljárások, módszerek megismerésére, alkalmazására. Tananyagfejlesztőként, módszertani segítőként több projektben vettem már részt. Munkámban egységet alkotnak a haladó pedagógiák eljárásai a szabad tanulástól a digitális oktatásig.  2009-től egy utolsó esélyt adó iskolában dolgozom. A könyveim mellett számos írásom jelent meg az egyesületi honlapon, és portréfilm is készült rólam. Az ehhez kapcsolódó cikksorozat Nem lehet abbahagyni címmel itt látható, olvasható. Az Erasmus+ projekt keretében a játékosítás a feladatom. Itt lehet olvasni az ezzel kapcsolatos fejleményekről. Jelenleg a Szivárvány Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola pedagógusa vagyok.

Peer Krisztina

Szakmai pályafutásomat szociálpedagógusként kezdtem, dolgoztam gyermekjóléti szolgálatban családgondozóként, majd egy általános iskolában hátrányos helyzetű fiatalokkal és családjaikkal családi kapcsolattartóként. Jelenleg klinikai szakpszichológusként és metamorphoses meseterapeutaként dolgozom gyermekekkel, kamaszokkal és fiatal felnőttekkel, mellette felnőttképzésben tanítok pszichológiát, valamint rendszeresen tartok önismereti, készségfejlesztő, kommunikációs és konfliktuskezelő tréningeket pedagógusoknak, szociális szakembereknek és bíróknak, bírósági titkároknak.

A Babanet és a Kölöknet internetes portálok pszichológus szakértője vagyok.

.

Könyveim:

Alkotva tanulunk (Dinasztia Tankönyvkiadó, 2008) – Földes Petrával

Mi bántja a gyerek lelkét? 150 kérdés a gyermekkori pszichés megbetegedésekről (Tea Kiadó, 2015)

Megálmodtalak (Tea Kiadó, 2018) – Kele Fodor Ákossal

Honlapom

Sajtófigyelő
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.06.03.
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A Telexnek a Szülői Összefogás Közösség képviselője azt mondta: érti azokat a szülőket, akik próbálják fenntartani a rendszert a gyerekeik érdekében, de ez szerinte csak „pillanatnyi...
(Forrás: Telex)
--
2023.06.03.
Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott...
(Forrás: Index)
--
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep