Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2017.01.31.
13 év fegyházat kaptak a gyermekkínzó szigetszentmiklósi szülők
Bűnösnek mondta ki a bíróság első fokon azokat a szigetszentmiklósi szülőket, akik évekig verték, erőszakolták, patkánnyal etették a gyerekeiket. Egyformán 13-13 év fegyházara ítélte őket a bíró, és máris menniük kell a rácsok mögé, ugyanis a jogerős ítéletig előzetesben kell lenniük. Az asszony zokogott, amikor meghallotta a büntetését. Két éve még felmentették őket a szexuális erőszak vádja alól.
(Forrás: Index)
 
2017.01.31.
Mit nem tud a gyerek?
A csalódás kollektív élmény ebben az időszakban egy külpesti általános iskola igazgatója szerint. Azt mondja, meg lenne lepve, ha valakinek 100 százalékosan sikerült volna a lvételi: „Matematikából annyira mérhetetlenül sok a 34 feladat hatvan percre, hogy azoknak is gondot jelent, akik egyébként meg tudják oldani a példákat. Mi arra tanítjuk a gyerekeket, hogy legalább kétszer olvassák el a feladatot, de ha ezt megteszik, az idő fele már el is ment. Volt olyan feladat is, amit nem tanulnak általánosban.”
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2017.01.31.
Már kikerült a bentlakásos iskolák ötlete a PISA-jelentésből
Palkovics László oktatási államtitkár tagadta nekik, hogy a kormány elé kerülő előterjesztésben szerepelne olyan javaslat, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket a családjukból kiemelve bentlakásos iskolákban oktassanak. Palkovics a lapnak azt mondta, a köznevelési kerekasztalon számos javaslat született a PISA-eredmények javítására, és egy korábban készült anyagban lehetett olyan, amiben ez is szerepelt. Palkovics szerint ez egy egyeztetési folyamat során előfordulhat, de a kormány elé ilyen javaslat nem kerül, mivel a minisztérium sem ért egyet ezzel.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.30.
Gyerekcipőben járva
Mindez pedig úgy merült fel bennem, hogy az iskolai nyílt napokat látogatva azzal szembesültem: az általános iskolában sem lesz jobb a helyzet. Délután ötre, ritkább esetben legkésőbb fél hatra a gyermekért kell menni. Az egyik iskolában egyenesen azt mondták: kérjük, hogy fél ötig jöjjenek el a gyermekükért. Indokolt esetben legkésőbb öt óráig! Ha valaki fél hatig sem jön, akkor fél hatkor értesítjük a rendőrséget és a gyermekvédelmet!
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.30.
Soros-pénzből szervezik a Tanítanék-tüntetést
Videót tett közzé a Tanítanék Mozgalom, amiben a holnapi tüntetésen való részvételre buzdít.Videót tett közzé a Tanítanék Mozgalom, amiben a holnapi tüntetésen való részvételre buzdít. Bár a Tanítanék Mozgalom egyik arca a tüntetés indokaként azt említi, hogy lejárt az oktatási követeléseik teljesítésére megszabott határidő, a videóban az oktatásról ezen kívül egyáltalán nem beszélnek. Ehelyett a civilek elleni állítólagos támadásokról van szó.
(Forrás: Origo)
 
2017.01.30.
Aki Nobel-díjas magyarokat nevelt
Világhírű tudósokat mentorált, mégis alig ismerik manapság Rátz László nevét. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban a tanítványai közé tartozott Neumann János, a később Nobel-díjjal elismert Wigner Jenő és Harsányi János is. Egész életét a tanítás töltötte ki, diákok nemzedékeire gyakorolt hihetetlen hatást átfogó tudásával és személyisége erejével. Nyáry Krisztián a BBC History januári számában megjelent cikkének rövidített változata.
(Forrás: Index)
 
2017.01.30.
Az antipolitika korlátai A Tanítanék mozgalom pályaíve a 2010 utáni rendszerbontó kísérletekét idézi
Szükségesnek tartottam hosszabban idézni a mozgalom december végi évértékeléséből, hiszen ez jól szemlélteti, hogy a Tanítanék megfogalmazásai mennyire „túlmotiváltak”, képszerű, érzelmileg katalizálni kívánó fordulatokkal és követelésekkel teliek („hamu alatt izzó parázs”, „fellobbanás”, „a víz az úr”). A politikai költészet szárnyalása ellenére őket is utolérte a 2010 utáni civil gyermekbetegség: a hónapok óta halmozódó retorikai nyomásgyakorlások egyre kevésbé párosulnak cselekvéssel, így a mozgalom jó ideje leginkább médiatartalomként van jelen, és nem (a szűken vett politikán kívüli) politikai entitásként
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.30.
Eszmék harca a civil csatában
A kormány kontra civilek vitában olyan vezetők is véleményt nyilvánítanak elítélő hangnemben, akik nagyon is tudják, hogy nem róluk van szó, mégis mondják a baloldali mantrát. Miről van szó? Miért baj, ha külföldről kapnak pénzt? Ezzel még önmagában nem lenne baj. Csak azzal az ideológiával és eszmei töltettel, amely áthatja a liberális világot, és globális viszonylatban mérgezi a politikát. Már olyan baloldali vélemények is szárnyra kaptak, hogy Soros György a magyar Széchenyi, miért kell bántani, ha a pénzével segít?
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.30.
Gyerekrajzzal toborozzák a határvadászokat
A police.hu-n arról írnak, hogy több toborzót is tartanak februárban Heves megyében, ahol több határvadászt szeretnének összeszedni.Az oldalon az eseményt egy rózsaszentmártoni általános iskolás rendőrkutyás rajzával illusztrálják. Tavaly szeptemberben egy általános iskola előtt álltak a toborzók, és a gyerekeiket iskolába vivő szülők közt próbáltak leendő határvadászokat szerezni. Nemrég arról számoltunk be, hogy már egy gödöllői gimnáziumban is határvadászokat toboroznak, arról is a rendőrség számolt be.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.30.
Palkovics megtiltaná a diákok éjszakai buszoztatását
Az oktatási államtitkár közölte, a hosszabb utaknál a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy este elindulnak, és megállás nélkül teszik meg a hosszú utat, hogy másnap délután már kint legyenek a síterepen. Szerinte hiába van két sofőr, nem ugyanaz, ha a busz hátsó ülésén bóbiskolnak néhány órát, mintha szállodában pihennék ki magukat.„Az utat úgy kell tervezni, hogy este tízkor a busz megáll, és reggel hatig nem megy tovább. Ezt a nyolc órát a két sofőrnek szállodában kell eltöltenie”.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.30.
Bence nem akar otthon tanulni, mert akkor nem lesznek barátai
Hirdetésben keres iskolai szakápolót egy gyáli édesanya, szervátültetésen átesett kisfia mellé. Ha nem találnak valakit, aki segít a gyereknek egy orvosi rutinfeladat megoldásában, akkor várhatóan nem járhat tovább iskolába, csak magántanulóként folytathatja tanulmányait. A gondot az okozza, hogy kevés a szakember és alacsony a bér, amit ajánlani tudnak.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.30.
A jó gyerekkornak nem elszenvedője a gyerek
Hagyományos tanterem, tankönyv és tananyag nélkül, játszva tanulva, együttműködve szerzik meg a gyerekek ugyanazt a tudást, mint más iskolákban, és amit kapnak, egy életre szóló útravaló: a jó gyerekkor, aminek nem elszenvedői, hanem alakítói voltak. Ez nem egy oktatási sci-fi, hanem az AKG leendő általános iskola működésének sarokköve. Niedermüller Annával, az alakuló intézmény vezetőjével beszélgettünk.
(Forrás: Dívány)
 
2017.01.30.
Kész a PISA-kudarcról szóló jelentés
Megoldásként az anyag azzal ajavaslattal áll elő, hogy „a hátrányos családi hátterű, negatív hatások veszélyeztetettségében élő gyerekek esetén”erősítsék meg és terjesszék ki a bentlakásos rendszerben működő, felzárkóztató képzési formát.A tartalmi szabályozás problémái közt felveti tanulási motiváció hiányát és „a fogyasztás kizárólagos értékmérőkénti megjelenését a közgondolkodásban”. Az alkalmazott tudást vizsgáló felmérések kudarcáért is felelős hozzáállás helyett a tartalmi elemek csökkentését és az alkalmazási készségek erősítését ajánlja a dokumentum.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.30.
Palkovics László: Más dolgokat és máshogyan kell megtanítani
A PISA-felméréseken azok a diákok szerepeltek rosszul, akiknek a családjában nem a tanulás az első; az új Nemzeti alaptantervbe már egy életvitel tantárgy is bekerülhet – mondja Palkovics László a hvg.hu-nak adott interjúban. Az oktatási államtitkár tisztázta, miért távozott a Klik vezetője, illetve azt is, mit gondol a Németországot kocaként ábrázoló tankönyvről és arról, hogy csökkenteni kellene-e a tornaórák számát.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.29.
50 éves vagyok, most leszek negyedikes
Felnőtt emberek, de életükben nem volt még a kezükben térkép, és volt, aki a nevét sem tudta leírni. Bagon pár hátrányos helyzetű felnőtt elhatározta, hogy befejezi az általános iskolát, pedig van, aki negyven éve hagyta ott a tanulást. A gyereknevelés és a munkába járás is nehezíti a dolgukat, ráadásul hamarosan itt az osztályozó vizsga, és izgulnak, nehogy butának gondolják őket.
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.29.
Eredményesebb iskolai munkára van szükség - interjú Solti Péterre, a Klik új elnökével
Fontosak lesznek a tankerületi központok hamarosan elkészülő szervezeti és működési szabályzatai, amelyekben már megjelenik a feladatok és a hatáskörök megosztása. Ebben is számítok Hajnal Gabriella segítségére, valamint a szakszervezetek véleményére. Folyamatosan felügyeljük majd, hogy miként alakul az együttműködés a tankerületi központok és az igazgatók között.Jelenleg minden tankerületi központ és intézmény saját költségvetéssel rendelkezik, amelyet az iskolaigazgató és a tankerületi központ vezetője egymással egyeztetni köteles.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.29.
Hiába a Brexit, már a tanárokat is külföldről hívnák be Angliába
Annyira kevés brit diák végez tanár szakon, hogy külföldieket hívnának be tanítani az országba, a Brexit-pártiak legnagyobb felháborodására. A Daily Telegraph által szerzett kormányzati dokumentum szerint 300 ezer fontot, azaz nagyjából 109 millió forintot szánnának tanárok Nagy-Britanniába hívására.A tervek elsősorban cseh, lengyel és német tanárokkal számolnak, de szívesen látnának az országban amerikaiakat is. Elsősorban matematika- és fizikatanárokból van hiány.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.29.
Diákjai búcsúztatták a veronai buszbaleset hős történelemtanárát
Hogy diákjai mennyire szerették őt, halálával vált mindenki számára nyilvánvalóvá. A tragikus veronai buszbaleset óta B.B. Facebook-oldalát elárasztják az emlékek. Ahogyan azt annak idején nálunk is tette, kollégáival a gyerekeknek sítábort szervezett. Tudom, hogy egy sor önfeledt, boldog emlékkel tartottak haza. Mielőtt B.B. meghalt, úgy tudni, több gyereket mentett ki a lángok közül. Érdekes, hogy ezen nem lepődött meg senki.Senki, aki ismerte őt. A tény, hogy nem tanít többé, sokkal megdöbbentőbb.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.29.
Soha nem lesz már olyan a biztonságérzeted, mint előtte
Testi és lelki biztonságérzetük soha többé nem lesz olyan, mint az extrém trauma előtt, és minden tömegszerencsétlenség túlélőjében sokáig ott a kérdés: „én miért igen, és ők miért nem?" Faragó Ágnes, az 1994-es szajoli vonatszerencsétlenség túlélője klinikai szakpszichológus lett. Huszonkét évvel Magyarország legsúlyosabb közlekedési katasztrófája után, mindkét oldalt ismerve magyarázta el, mi történik az emberrel egy ekkora krízisben.
(Forrás: velvet.hu)
 
2017.01.28.
Professzorok Batthyány Köre: Olimpia akkor is kell, ha szétlopnák
Kizárólag azért szeretnék olimpiát, mert a nemzeti összefogást, a büszkeséget erősítené. Egy kicsit összefognának a magyarok, és lenne egy olyan érzésünk, hogy mi, akiket a világ közvéleménye mindig is lenézett, egyedül is megcsináltuk. Nem mellesleg, lehet, hogy felpörögne a gazdaság is.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.28.
Gyűjtésbe kezdtek az ELTE-n egy lopás miatt
Január 23-án jelentettek lopást az ELTE Finnugor tanszékén, ahol egy lezárt szoba lezárt szekrényéből vittek el három projektort és két laptopot. Egy gyűjtést szerveztek, ugyanis az egyetem egyelőre nem jelezte, hogy milyen mértékben is pontosan mikorra tudja elhárítani a kárt, de ez hónapokba is beletelhet, miközben egy hét múlva kezdődik a tavaszi szemeszter.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.28.
Balogék szakképzésben tartanák a diákokat
Olyan ösztöndíjrendszert kívánnak bevezetni, amely a tankötelezettség, vagyis 16 éves kor után is benntartja a diákokat a szakképzésben – fogalmazott Balog, hozzátéve: a tervek szerint minden elvégzett évvel emelkedne az ösztöndíj összege, a bizonyítvánnyal pedig egy induló tőkét is kezébe kapna a fiatal. Balog nem véletlenül mondta ezt, minisztériumának adatgyűjtése szerint megsokszorozódott az iskolaelhagyók száma.
(Forrás: Népszava)
 
2017.01.27.
A kislányok is azt hiszik, a fiúk okosabbak
Az ötéves lányok és fiúk az intellektuális kiválóságot a saját nemükhöz kapcsolták, vagyis a lányok többsége a nőket, a fiúk többsége a férfiakat ábrázoló képek közül választott. Az idősebb, iskolás korú lányok azonban már elkezdték magukévá tenni a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákat. A 6-7 éves lányok közül "szignifikánsan kevesebben" választottak nőt ábrázoló fotót. Hasonló eredmények születtek, amikor gyerekek fotói közül kellett azonosítani a történet szereplőjét.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.01.27.
Érthetetlen busztragédia, gyász és feldolgozás a médiazaj közepette
"Páratlan médiafigyelem kísérte a busztragédia fejleményeit az elmúlt napokban, ebből jócskán „kaptak” azok is, akiknek most csak a saját veszteségeikre kellene koncentrálni. Szőke András gyermekpszichológus szerint méltóságot sérthet az érintettek körüli médiazaj, amelynek közeli csillapodása után kezdődhet az igazi feldolgozás. A közösségekben generációkon át öröklődhet egy ilyen tragédia emlékezete."
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2017.01.27.
Balog Zoltán: nem lehet túlbecsülni a jó élmények iskolában tartó erejét
A tárcavezető elmondta, olyan ösztöndíjrendszert kívánnak bevezetni, amely a tankötelezettség, vagyis 16 éves kor után is benntartja a diákokat a szakképzésben. A tervek szerint minden elvégzett évvel emelkedne az ösztöndíj összege, a bizonyítvánnyal pedig egy induló tőkét is kezébe kapna a fiatal. A miniszter arról is szólt, hogy a szakképzésben meg kell változnia a képzés módjának is, hangsúlyozva, hogy nem lehet túlbecsülni a jó élmények iskolában tartó erejét.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.27.
Egyelőre maradhat a házi feladat
Az államtitkárság most azt közölte: a házi feladatok mennyisége, továbbá hogy azokat milyen ütemben kell elvégezni, jelenleg az iskola hatáskörébe tartozik; az ilyen típusú szabályozásokat az iskola pedagógiai programjának kell tartalmaznia. – Valamennyi intézménynek megvan a lehetősége, hogy rendelkezzen afölött: a házi feladatok elvégzése kizárólag iskolai (napközis) vagy otthoni tevékenység-e.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.27.
Az iskolaszövetkezet is igazolhatja a kötelező gyakorlatodat
Egy olvasónktól megtagadta egyeteme, hogy a kötelező szakmai gyakorlatát iskolaszövetkezeten keresztül teljesítse, pedig erre van lehetőség. A kötelező szakmai gyakorlatról a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény és a szövetkezeti törvény rendelkezik. Utóbbit korábban a Munka törvénykönyvében szabályozták, a módosítást 2016. év végén eszközölték. Bár vannak eltérések az Nftv. és az Szt rendelkezései között, az Szt. szabályait célszerű alapul venni az iskolaszövetkezeti szakmai gyakorlatnál, ugyanis az újabb jogszabály mindig nagyobb összhangban vam a jogalkotó szándékával.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.27.
Setényi János: Ezeregy sebből vérzik a magyar közoktatás - videó
Az, hogy ma milyen egy iskola Magyarországon, lényegében attól függ, hogy milyen gyerekek járnak oda. Úgy látszik, hogy sem a tananyag, sem a taneszközök, sem a pedagógusok felkészültsége nem tudja érdemben befolyásolni a gyerekek teljesítményét. Ezt lényegében a családi hátterük határozza meg.
(Forrás: Kölöknet)
 
2017.01.27.
Szilágyi Zsófia: Nem unatkozunk
„Merthogy messze nem csak azzal tanítunk, amit mondunk, hanem valamilyen módon azzal is, amilyenek vagyunk.” – A Litera új beszélgetéssorozatot indít A katedrán címmel. Oktatóként is tevékenykedő kritikusokat, irodalomtörténészeket, esztétákat, írókat kérdezünk, hogyan látják a magyar oktatást. Elsőként Szilágyi Zsófia válaszolt nekünk.
(Forrás: Litera)
 
2017.01.27.
„Hatalmi célokkal estek neki az oktatásnak” – Interjú Magyar Bálinttal
A tananyagcsökkentés valójában komplex, hosszú távú feladat. Kell hozzá a 18 éves tankötelezettség, a hosszabb alapozó szakasz, a pedagógiai szerkezet átalakítása, a szöveges értékelés, az, hogy a tanároknak legyen idejük korrepetálásra. Míg ezt a folyamatot ’98-ban csak megakasztották, addig a 2010 óta hozott összes intézkedés is szembemegy az esélyegyenlőtlenséget csökkentő, deszegregáló, kompetenciaalapú oktatással. Ezt tükrözik a katasztrofális PISA-eredmények.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2017.01.27.
Budapest School: bemutatja alternatív suliját a Prezi alapítója
Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója 2015 februárjában alapította meg a Budapest Schoolt, az egyik legérdekesebb alternatív iskolát. Egy oktatási kísérletnek hívja, ahol nincs tanrend és nincsenek tantárgyak sem, a tanárok megpróbálják a teljes projekt-alapú rendszerrel felkészíteni a gyerekeket a felnőtt életre.
(Forrás: Szeretlek Magyarország)
 
2017.01.27.
Felháborító szegénység: nincs kiút a nyomorból
A Közmunkások Szakszervezetének társelnöke szerint a környékükön a gyermekéhezés is súlyos probléma.A gyerekekkel cukros szörpöket itatnak, hogy csökkentsék az éhségüket. A szomszédos falvakban sok helyen nem tudják biztosítani a hétvégi vagy szünidei étkeztetést, holott a kormány azt állítja, megoldotta ezt a problémát. Még ré­­gión belül is hatalmas különbségek lehetnek a tanintézetek között.A környéken egymástól másfél kilométerre van két általános iskola. Az egyik görögkatolikus, és olyan a felszereltsége, hogy bárhol Európában megirigyelhetnék. A másik, az állami iskolában viszont mintha a hetvenes években megállt volna az élet.
(Forrás: 168 óra)
 
2017.01.26.
Az EMMI 5 milliárd forintot fizetett a Pallas Athéné Egyetem PPP-szerződésének megszüntetéséért
Tavaly decemberben jelentette be Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár, hogy az EMMI 12 egyetem összesen 29 milliárd forintnyi, PPP-projektből adódó kötelezettségét fizeti ki egy összegben. A Matolcsy György jegybankelnök kedvenc egyetemének, a Pallas Athéné Egyetemnek juttatott 5,3 milliárdos támogatás bőven az átlag fölött van, de önmagában is groteszk, hogy a koldus fizeti az úr hobbiját.
(Forrás: Átlátszó)
 
2017.01.26.
Putyin látogatása miatt tanítási szünet lesz egy iskolában
Az V. kerületi Szemere Bertalan Általanos Iskola és Gimnáziumban nem lesz tanítás tanítás február 2-án Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása miatt. A szülőket üzenetben arról tájékoztatta az iskola, hogy a környéken óriási lesz a készültség, ezért szinte lehetetlen lenne bejutni az épületbe, így a Klik-kel egyeztetve tanítási szünetet rendeltek el. Az elmaradt tanítási napot később fogják pótolni. 
(Forrás: Index)
 
2017.01.26.
Az Oscar-jelölt magyar film, amely a jelen világpolitikai eseményeit juttatja eszünkbe
Egy tízéves kislány új iskolába kerül, ám a beilleszkedés nem várt nehézségekbe ütközik - Deák Kristóf Mindenki című filmjének egyszerű, pozitív kicsengésű története lenyűgözte több külföldi fesztivál közönségét, ezután került egyre közelebb az Oscar-jelöléshez. A rendező szerint a film a reményt adó üzenete miatt lett sikeres, a külföldi kritikák pedig a két gyerekszereplő játékát dicsérik.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.26.
Nemzetért kell dolgozniuk kell a tanároknak. Ja, és a gyerekekért is
Több ponton változhat a Nemzeti Pedagógus Kar által kidolgozott etikai kódex: a beérkezett vélemények alapján kikerülhet belőle az alaptörvényre való direkt utalás, az elszürkülés, rutinból végzett munka és kiégés ellen való küzdelem, és a nevelőtestületeknek az erkölcsi kérdéseket, értékeket érintő egységes fellépése. A dokumentumban, amit várhatóan november közepén fogadnak el, új pontként szerepelhet, hogy a pedagógusok küldetése a nemzeti közszolgálat.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.26.
A Nemzeti Pedagógus Kar kiáll a Köznevelési Kerekasztal mellett
A kormány által létrehozott szervezet szerint a Köznevelési Kerekasztal alkalmas lehet arra, hogy érdemi javaslatokkal segítse a döntéshozókat a szükséges változtatások meghozatalában. Hozzátették: azért dolgoznak a kerekasztali munkacsoportokban, hogy a lehető leghamarabb a kormány elé lehessen terjeszteni a jogszabály változtatást igénylő tervezeteket. Kiemelték: a pedagóguskar küldöttei gyakorló pedagógusként, és a környezetükből kapott információk alapján az elmúlt két évben többször jelezték, hogy egyre nehezebb a mindennapi munka elvégzése az intézmények és a kollégák számára is.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.26.
Rosszul jegyezték be a Nemzeti Pedagógus Kart
Kiss László MSZP-s képviselő szúrta ki, hogy míg a törvény szerint a kar köztestület, és honlapján önmagát is ennek nevezi, addig csak sima egyesületként van bejegyezve. A gyakorlatban nagyon nagy különbség nincs a kettő között, de a köztestület egy komolyabb forma, a cím viselése egyfajta kiváltság. Kiss megkérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy mi tesz a törvénytelen állapot ellen, aki azt válaszolta, hogy neki ugyan semmit se kellett volna tennie, mert a dolog nem hozzá tartozik, de azért szólt Fővárosi Törvényszéknek, hogy javítsák ki a hibát. 
(Forrás: 444.hu)
 
2017.01.26.
Szigorítanák az iskolai autóbuszos kirándulásokat
Nem elfogadható például az sem, hogy a buszsofőrök a pihenőidejüket a buszon félig ülve, félig fekve töltik. Előírnánk, hogy minden kirándulást az iskola szervezzen, hiszen a gyerekek az iskolával vannak jogviszonyban. Olyan jelentési, dokumentációs kötelezettséget is ki kell alakítani, hogy az iskola pontosan tudja, hol vannak a gyerekek – fejtette ki az oktatási államtitkár, aki szerint az a cél, hogy minimalizálni lehessen az ilyen balesetek lehetőségét, függetlenül attól, ki szervezi a kirándulást.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.26.
Békéscsaba lehet az egyetlen megyeszékhely, ahol nem lesz felsőoktatás
Forrásaink szerint felmerült az is, hogy a szeptemberben már nem is indít új képzést a SZIE Békéscsabán, ám az intézmény honlapján rövidesen megjelent egy anyag, ami a 2017-es évben induló képzéseket sorolta fel. A gond csak az volt, hogy a 2016-os képzési kínálathoz mutattak a linkek, például az andragógia képzést már egyik felsőoktatási intézmény sem hirdetheti meg 2017-re. A felvételi során megjelölhető szakokat végül decemberben frissítették, de az intézmény sorsa továbbra sem volt tisztázott.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.26.
Bódis József rektor: Minden egyetem "gúzsba kötve táncol" itthon
Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke arról beszélt, hogy a partnerség nem úgy működik, mint másfél évvel ezelőtt. A kancellári rendszert úgy értékelte, ha azt veszik, hogy ma konszolidált a felsőoktatás, akkor sikeres, de a végeredménynek kell jónak lennie. A konzisztóriumokat korábban kifejezetten támogatta, ugyanakkor szerinte ma a felsőoktatás a 80-as, 90-es évek szemlélete szerint működik. "Minden intézmény a gúzsba kötve táncolás művészetét mutatja be"
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.26.
A vidékiek humán, a budapesti felvételizők tudományos szakokat keresnek
A vidéki fiatalok nagyobb eséllyel választják az emberközpontú szakmákat, mint a budapesti középiskolai diákok – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem pályaorientációs kutatásából. A 40 hazai középiskola 1530 diákjának bevonásával vizsgálta a végzős középiskolai diákok főbb érdeklődési területeit a METU pályaorientációs kutatása. A 2016. november 15. és 2017. január 15. között megvalósult felmérés válaszadóinak 10 százaléka Budapesten, míg 90 százaléka vidéki iskolákban tanul.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.26.
Jövő hónap elején mindenki megkapja a bérét, ezt ígéri a Klebelsberg Központ
Minden dolgozó megkapja a bérét jövő hónap elején, a tankerületi központok ütemezetten végzik a feladataikat és mindent megtesznek azért, hogy zökkenőmentes legyen az átvett és újonnan felvett kollégák foglalkoztatása - közölte a Klebelsberg Központ.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.25.
Félelem vagy bizalom - társadalmi aktualitások egy agykutató szemével. Interjú Prof. Dr. Gerald Hüther agykutatóval
Agykutatói szemszögből azt mondhatom, hogy a félelem ellenszere a bizalom. Ezért lenne nagyon fontos azokban a helyzetekben, amikor félelemmel szembesülünk, az elveszett bizalmat újraépíteni. Ehhez három összetevő szükséges: a saját képességeinkbe, a saját tudásunkba és a saját tapasztalatainkba vetett bizalom. Másrészt az abba vetett bizalom, hogy ami nem megy egyedül, az sikerülhet másokkal együtt, és végül annak bizonyossága, hogy amit teszünk, annak értelme van és az egy szélesebb kontextusba ágyazódik. .
(Forrás: Gyermekkor ökológiája)
 
2017.01.25.
Lefokozott három egyetemet a kormány
A kormány keddi határozatában visszavonta korábbi döntését, így a  Pázmány Péter Katolikus Egyetem kiemelt felsőoktatási intézménnyi minősítését, valamint az  Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem és a  Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kiemelt felsőoktatási intézménnyi minősítését - írja a Magyar Közlöny. A döntéshez indoklást nem mellékeltek.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.25.
Mendrey László: Lehet, hogy az iskolai dolgozók még nem az emelt bérüket kapják
Elképzelhető, hogy február elején még nem az emelt bért kapják meg a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott iskolai dolgozók. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, bíznak benne, hogy ha ez így is lesz, a különbözet megérkezik a hóközi kifizetéssel. A Klebelsberg Központ azt közölte, hogy minden dolgozó időben megkapja a bérét.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.01.25.
Még sosem voltak annyian az Educatio Kiállításon, mint idén
A 2017 január 19-21 között megrendezett 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításra több, mint 43 ezren voltak kíváncsiak - közölték a szervezők. Még sosem voltak annyian az Educatio Kiállításon, mint idén. A legtöbben pénteken látogattak ki az eseményre, akkor 16 ezren voltak a Hungexpón.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.25.
Totojázik a Klebelsberg Központ, késhet az iskolai dolgozók fizetése
Késve kaphatják meg a fizetésüket az iskolák technikai dolgozói – állítja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, országszerte több iskolában a takarítók, portások, gondnokok, karbantartók szerződésének módosítása nem történt meg a január 15-i határidőig. Így lehetséges, hogy az érintettek csak késve jutnak hozzá a januári fizetésükhöz.Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is megerősítette a lapnak: a probléma valós. Az általa irányított győri gimnáziumban sem zajlott le a szerződések módosítása.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.25.
Utcára tett diáklány: tények egy bulvárhír mögött
Összegezve a dolgokat, többen úgy vélik, kamaszként szűknek érezték a mozgásteret, amelyben éltek a kollégiumban, de felnőttként már hálásak, és megértik a rendszer logikáját. Ugyanakkor életre szóló barátságokat kötöttek, és az intézménynek köszönhetően olyan kirándulásokra juthattak el – akár külföldre is –, ahova más módon nem tudtak volna elmenni. Mások arról beszélnek, évekig tartó traumákat szedtek össze a bentlakásban töltött időszak alatt. A kérdés adódik: vajon kevesebb vaskalapossággal és szigorral fel lehetett volna-e építeni ezt a közösséget?
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.25.
Felfüggesztettet kapott a tanárnőt bántalmazó anyuka
Jogerősen felfüggesztett börtönre ítéltek egy nőt és a testvérét, amiért megütötték a nő kisfiának a tanítónőjét. Az ítélet után az anyuka a Hír TV-nek azt mondta, a tanítónő terrorizálta a gyerekét, ezt szerette volna megbeszélni, de közben elvesztette a fejét. Az iskola igazgatója szerint a tanítónő nem bántotta a kisfiút, amit szerinte az iskola kamerái is bizonyítanak.
(Forrás: Hírtv)
 
2017.01.25.
Ezek az ózdi gyerekek simán ugorják a PISA lécet
Bódis Krisztával sokszor, sokféle formában összefutottam már, persze főleg a munkáira gondolok: ismerem írónőként, de követem azt a hihetetlenül hatékony tevékenységét is, amit a hátrányos helyzetű gyermekekért folytat. Ez a Van helyed stúdió, és annak pesti testvére, a Stúdió plusz. Interjú arról, hogy ha akarjuk, és dolgozunk rajta, a szép elméletek nagyon is működővé tehetők a gyakorlatban.
(Forrás: Divány)
 
2017.01.24.
Prókai Eszter: Fölösleges házit adni, ha otthon fűtés sincs
A Tolna megyei apró település, Gyulaj iskolájában tudják a tanárok, hogy ahol összesen egy szoba fűtésére van pénz, ott nem lehet elvárni, hogy a gyerek délután házit írjon. A zömében cigány iskolában nem az alternatív oktatási módszerekkel próbálnak segíteni, inkább azzal, hogy a tanárok munkája nem ér véget a tananyag leadásával. Ha a kollégiumba készülő lányoknak kell divatos ruhát válogatni, vagy a cseten meghallgatni őket, rájuk akkor is számíthatnak.
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.24.
Lola megmondja. Egy Asperger-szindrómás kislány története
A munkám során gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a szülők sokáig hárítják gyermekük problémáját, a jelzések ellenére nem vesznek tudomást az eltérő fejlődésről. Egy törött lábat könyebb begipszeltetni, vagy egy lyukas fogat megnézetni, mint szakemberhez fordulni akkor, amikor azt hallod, hogy a gyereked furcsán viselkedik, nem úgy, mint a többi gyerek (Peer Krisztina, gyermekpszichológus interjúja Lola édesanyjával.
(Forrás: Kölöknet)
 
2017.01.24.
Matektehetségeket keres az MTA
Az MTA Tantárgy-pedagógiai Programjának támogatott csoportja kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy megismertesse a diákokkal a matematikai gondolkodás örömét, és rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni. A tehetségek felkutatása érdekében a kutatók a tavaszi félévében megpróbálnak minél több iskolát felkeresni, és ott a szokásostól eltérő megközelítésű matematikai foglalkozásokat tartani. A foglalkozások egy-egy hétköznap 3 óráját veszik igénybe.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.01.24.
Hazafiságra, rendre nevelnek. Középiskola a debreceni laktanya szomszédságában
Öt-, hétszeres a túljelentkezés, a kétszázhúsz fős diákság felének négyes fölötti a félévi átlaga – mondta lapunknak a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója, Berkecz Gábor. Fő céljuk, hogy tanulóik vigyék magukkal a Magyar Honvédség szeretetét. Roppant vonzó a katonás nevelés, a rend és a fegyelem. Mivel bevezették a bentlakást, ezért az oktatás nem zárul le az utolsó órán. A délutáni szilenciumi felkészítésen továbbképzések futnak, igény szerint plusz kiegészítő foglalkozáson vehetnek részt a tanulók.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.01.24.
Tornaórák a széntárolóban
A pilisszántói általános iskola diákjai évek óta az intézmény pincéjében, egy korábban széntárolóként használt helyiségben kénytelenek letudni a mindennapi tornaórákat, az iskolának ugyanis nincs saját tornaterme. Az elmúlt napokban nagy vitát váltott ki a település lakott külterületének szomszédságába tervezett transzformátorállomás építésének terve, ekkor vetődött fel a tornaterem kérdése is. Az önkormányzat 65 millió forintért adna el egy ingatlant az Elműnek, ebből a pénzből építenének egy normális tornacsarnokot is. Ám az érintett lakók - érthető okokból - tiltakoznak a beruházás ellen.
(Forrás: Népszava)
 
2017.01.24.
Dübörögnek a politikai árvák, 50 ezer aláírás Orbán olimpiája ellen
A Momentum Mozgalom budapesti népszavazást kezdeményezett a 2024-es olimpiai pályázat visszavonásáért. Ha összegyűjt 138 ezer aláírást, Budapesten népszavazás lesz. Erre még 25 napja van. Az eddigi mérleg szerint öt nap alatt csaknem 50 ezer aláírást sikerült összegyűjteni – mondta az ATV reggeli műsorában Hajnal Miklós, a mozgalom elnökségi tagja.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.24.
Egy kamugép riogatja az érettségi változások ellen tiltakozókat
Újra feltűnt a túlbuzgó kormánypárti aktivista, Egres Béla, aki szerint "nagyon is rendjén van az egész napos iskola a mindennapos testnevelés és a napi 6-8 tantárgyból feladott házi feladat", aki ez ellen tiltakozik, azoknak meg elveszik a tanulmányi eredményeit. Amikor a kormány oktatáspolitikája ellen felpörög egy kezdeményezés, akkor rendre megjelenik Egres Béla néven egy aktivista, aki egy kamu szervezet, a Jövő Generációja Egyesület nevében írja első olvasatra félelemkeltő, másodsorban bárgyú leveleit.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.24.
Már több ezren írták alá a középiskolások érettségi elleni tiltakozását
A diákok szerint későn derült ki, hogy szakközépiskolákban milyen követelmények szerint kell letenni a szakmai érettségit, de a nyelvi érettségit is későn nehezítették.Egyenlőtlen feltételeket teremt az érettségi követelmények gyors változtatása, amelyre a tanulók nem készülhetnek fel időben - összegezhető középiskolás diákok tiltakozása, akik két hete nyílt levelet fogalmaztak meg a kormánnyal szemben, hogy vonják vissza a módosításokat.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.24.
Valami gond van a szlovákiai magyar oktatással
A 2016/2017-es iskolaévben elvégzett teszten matematikából 62,3 százalékos volt az országos átlag. A magyar tannyelvű alapiskolák 10-11 éves diákjai az átlag alatt teljesítettek. A magyar nyelven tanuló diákok egészen pontosan 48,8 százalékos eredményt értek csak el. Magyar nyelv és irodalomból összesen 2902 ötödikes diák végezte el a tesztet, melyből az országos átlag 55,5 százalék lett. Közben szlovák nyelv és irodalomból az átlag 63,1 százalék.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.24.
Feketelistát akar a kormány a gyermekek ellen bűncselekményt elkövetőkről
Az áldozatvédelem része a gyermekvédelmi rendszernek. A cél, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a megelőzésre, ezért azt szeretnék elérni, hogy olyan személy, aki bántalmazó volt korábban, ne is dolgozhasson a gyermekvédelemben – mondta a lapnak Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Czibere elismerte, hogy ezeknek az eseteknek a megelőzésére az erkölcsi bizonyítvány kevésnek bizonyul. 
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.24.
Farkas Melinda: Anyára várva. Sok kisgyermek nem éri meg, hogy egyszer szerető családba kerülhessen
a gyermekvédelmi jelzőrendszer továbbra is súlyos hiányosságokkal küzd. 2011–2015 között több mint 35 százalékkal csökkent a veszélyeztetett gyermekek száma, ami azt jelenti, hogy 66 ezer nehéz körülmények között élő gyermek esett ki a rendszer látóköréből. Azt, hogy az elmúlt években nem lett kevesebb a veszélyben lévő kicsi, tragédiák sora jelzi A gyermekvédelmi jelzőrendszer azonnali megerősítésére van szükség, ma ugyanis sok kicsi azért nem kerülhet örökbefogadó szülőkhöz, mert meg sem éri, hogy bántalmazó vér szerinti családjából kiemeljék.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.24.
Szigoríthatják az iskolai kirándulásokra vonatkozó utasításokat
Szigorítaná az iskolák külsős programszervezésének belső szabályait a minisztérium a tragikus veronai buszbaleset miatt - tudta meg az InfoRádió. Az oktatási államtitkár arról beszélt, hogy fenntartói utasításba adná, hogy a kirándulás alatt a buszsofőrök és az utasok is szállodában töltsék pihenőidejüket, például este 10 és reggel 6 óra között. Palkovics László a jövő héten egyeztet erről, utána már ki is adhatja az utasítást.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.01.22.
Jó-e, ha az osztályfőnök sír a gyásznapon?
Erről a kérdésről információink szerint egy zárt pszichológusfórumon is vita folyt. Többen ugyanakkor úgy gondolták, hogy ha már egyszer előírta ezt a kormány, akkor a pszichológusok adjanak segítséget a tanároknak a trauma kibeszélésére. Ezért született meg az az ajánlás, ami az Osztályfőnök.hu-n jelent meg Kiss Kinga, klinikai gyermek-szakpszichológus és Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó aláírásával.
(Forrás: Index)
 
2017.01.22.
A jövőjük múlik rajta: egy tollvonással javíthatna az oktatás helyzetén a minisztérium
Hogy hogyan fog kinézni az új érettségi rendszer, azt sokáig nem kötötték a diákok és pedagógusok orrára, hogy végül 2016. december 29-én(!) közöljék a végső verziót. Vagyis azt lehetett tudni, hogy ez lesz az első olyan évfolyam, amelyiknek kötelező lesz szakmai tantárgyból érettségiznie, csakhogy azt senki sem tudta egészen az év majdnem utolsó napjáig, hogy pontosan milyen követelményeknek kell majd megfelelnie.
(Forrás: Kettős Mérce)
 
2017.01.22.
Salamon Eszter: PISA – fogyaszthatóan, ketchup és sajt nélkül
Az Európai Szülők Egyesületének elnöke, az európai élethosszig tartó tanulás platform alelnöke nemzetközi oktatási szakértőként szól a témához.A PISA-eredményeket a nemzetközi oktatási szakma nagy részének véleménye szerint tehát nem szabad túlértékelni, ám ha már egy ország részt vesz a felmérésben, érdemes ezt alapos szakmai elemzésre felhasználni. Felelősen természetesen akkor járnak el a szakemberek, ha figyelembe vesznek más adatokat, jelenségeket is, ha megpróbálják a nyilvánosság előtt is világossá tenni, kontextusba helyezni a számokat.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2017.01.22.
Kényszerpályamodell - Megint kiszúrtak a kísérleti nyúlnak használt évfolyammal
Az utolsó pillanatban változtattak az érettségi követelményeken. Se feladatsorok, se a korábbi évek tapasztalatai nem segítik a diákokat. Lehetnek olyan iskolák, ahol a diákoknak a fele megbukhat a nyelvi érettségin.Tanácstalanul, kétségbeesve várják a szakgimnáziumok (korábban szakközépiskolák) végzős tanulói a májusban kezdődő érettségiket.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2017.01.22.
"Egy-két feladaton még nekem is el kellett gondolkodnom" - tanárok és diákok a felvételiről
A magyarteszt nem okozott meglepetést a nyolcadikosoknak, a matematikai feladatsort azonban nem mindenki tudta befejezni az időhiány miatt - így jellemezték a szombati középiskolai felvételit az eduline által megkérdezett pedagógusok. A középiskolai írásbeli felvételi feladatsorait a vizsga után néhány órával az eduline-on is megtalálhatták a diákok, a tanárok és a szülők.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.22.
Még nincs minden rendben a BME gazdasági kara körül
Amekkora meglepetés volt, hogy az ELTE-hez csatolhatják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági és társadalomtudományi karát, annyira váratlanul jött a hír múlt héten, miszerint minden marad a régiben, már ami a szervezeti struktúrát illeti. Hogy belülről mégis sokminden változott, arról Margitay Tihamér, a kar kinevezett dékánja beszélt egy interjúban, ami a GTK oldalán jelent meg.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.22.
"Ennek a rendszernek egyszer vége lesz, ez biztos"
A semmiből robbant be a közéletbe a budapesti olimpia ellen beadott népszavazási kezdeményezésével a Momentum Mozgalom. A főként húszas és harmincas éveikben járó egyetemistákat és pályakezdőket tömörítő szervezet csütörtökön kezdi meg az aláírásgyűjtést, de távlati céljuk a párttá alakulás, meg az Orbán-rendszer leváltása.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.22.
Útmutató tanároknak a tragédia feldolgozásához
Két pszichológus szakértő pontokba szedte, mit érdemes és hogyan átbeszélni a tanároknak a diákokkal a hétfői tanórákon január 23-án a pénteki, veronai buszbaleset áldozatainak emlékére elrendelt nemzeti gyásznapon. Révész Renáta Liliána pszichológus gyásztanácsadó és Kiss Kinga klinikai gyermekszakpszichológus egy teljes óravázlatot állított össze, hogy ezzel segítsék a pedagógusok munkáját. A hétfőt gyásznappá nyilvánító kormányrendeletben külön kitérnek arra, hogy az iskolákban pedig tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.
(Forrás: Dívány)
 
2017.01.22.
Úgy nem lehet, hogy a tanár nem ér rá tanítani
Ingyen oktatás és tankönyv, mégis sokan kibuknak. A tanároknak a tanítás az utolsó. Nem itt, Indiában, de ők már megoldották. Rájöttek, hogy át kell helyezni a hangsúlyokat: mostantól a tanárok legfontosabb dolga az lesz, hogy tanítsanak, és ennek kell minden mást alárendelni. Nem arra volt szükség, hogy továbbképzésekre küldjék őket, vagy hogy ellenőrizzék, bent vannak-e az iskolában, hanem hogy tanítsák a gyerekeket! Ellenőrizni és jutalmazni pedig a tanítás minőségét kell, nem mindenféle egyéb dolgot.
(Forrás: Dívány)
 
2017.01.22.
Juhász Ágnes: DE MOST TÉNYLEG…
Olvasom a Magyar Hírlap online cikkét, és a kommenteket. Olvasom, szomorúan, kétségbeesve. Mert azt értem, hogy pártállástól, politikai meggyőződéstől függhet, hogy valaki jónak tartja-e a jelenlegi oktatáspolitikai elképzeléseket, egyetért-e a szakképzés átalakításának az irányával. Azt azonban nem hittem, hogy van érző, olvasni tudó ember, aki nem sajnálja azokat a diákokat, akik négy hónappal az érettségi előtt tudják meg az érettségi követelményeket.
(Forrás: Tanitanék)
 
2017.01.21.
Egyetlen gyerek halálának a feldolgozása is nagyon nehéz
A szakemberek szerint ugyanis a teljesen váratlan, hirtelen bekövetkezett halál feldolgozása különösen nehéz gyászmunkával jár. Ilyen traumatikus helyzetekben rengeteget számít a krízisintervenciós csoport helyszíni jelenléte, de túlélőknek a jövőben a környezetük támogató attitűdjére is szükség lesz. Gyászterapeuta és pszichológus mesél arról, hogy mi a szerepe ilyen helyzetekben a krízisintervenciós csoportnak, és hogy a környezet mivel segíthet (vagy szándéka ellenére akár árthat is) a feldolgozás folyamatában. 
(Forrás: Dívány)
 
2017.01.21.
Ombudsmanhoz fordult a CKP a szakgimnáziumi érettségi miatt
A Civil Közoktatási Platform Ügyvivő Testülete beadvánnyal fordult Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához az érettségi követelmények módosításával kapcsolatban. Beadványukban jogi érvekkel támasztják alá azt, amit a diákok az EMMI és az NGM vezetőihez írt levelükben panaszoltak: a 2017-es érettségire vonatkozó szabályozás, illetve annak bevezetési módja sérti a diákok alapvető jogait: a jogbiztonság elvét, valamint a tanuláshoz, ezen belül a szakma megszerzéséhez és a felsőfokú továbbtanuláshoz való jogot.
(Forrás: Tanitanék)
 
2017.01.21.
Apám nem ütött, anyám verhetett agyba-főbe, nem érdekelt
Zsolt kinyitja a Bibliáját, egy lapot kivesz, kihajtja, és olvas:„Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal. Te csak bottal vered meg, de lelkét a holtak hazájától mented meg.” Példabeszédek 23:13–14. „A bot és a fenyítés bölccsé tesz, a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára.” Példabeszédek 29:15. „A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle.” Példabeszédek 22:15. Van egy csomó, olvassak még?
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.21.
Több ezer diák az Educatión -videóval
A "gyakorlatias oktatás" mára már tucatkifejezés. Éles és innovatív verseny folyik egyetemek és főiskolák között azért, hogy megszólítsák az egyre csökkenő létszámú új hallgatókat. Az Y- és Z-generációt már főként közösségi médiás eszközökkel lehet elérni. Egyre vonzóbb a duális képzés, de hatalmas harc folyik a külföldi egyetemek agyelszívása miatt is.
(Forrás: Origo)
 
2017.01.21.
Iskolaigazgató: a diákok mellett volt tanulók, tanárok és egy család is volt a buszon
Az iskola évek óta a Pizolit Busz Kft.-vel utazik sítáborba, mindig ugyanarra a helyre Franciaországba. Az önköltséges táborokat a testnevelő tanárok szervezik. A gimnázium minden utazásnál köt élet-, baleset- és csomagbiztosítást a résztvevőkre, ami a sérültek ellátására, az érintettek kompenzációjára is kiterjed.Tóth Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.21.
Palkovics László: minden segítséget megadnak az iskola tanulóinak
Palkovics László kiemelt fontosságúnak nevezte továbbá, hogy a sérült gyermekeket semmilyen hátrány ne érje a következő időszakban tanulmányaik, akár az érettségi során.Emellett az államtitkár is felidézte: a szombati kormányrendelet nyomán vasárnap minden iskola igazgatójának levelet küldenek, hogy a hétfői gyásznapon méltóképpen emlékezzenek az áldozatokra.Az államtitkár a jövőre vonatkozó feladatként arra is kitért, hogy bár balesetek mindig történnek, de minden olyan jogszabályt meg kell hozni, hogy az elkerülhető baleseteket megelőzzék.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.21.
A tragédián nem múlhat a túlélők jövője - Gyásznapra készül az ország
A Népszava megkérdezte Aáry Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát, lát-e lehetőséget valamiféle méltányosságra, kedvezőbb elbírálásra vagy segítségre, támogatásra, hogy a tragédia érintettjeinek jövőjében ne okozhasson törést a feldolgozhatatlan esemény. Ha erre kérés érkezik - az oktatási államtitkárság, az OH, és az ombudsman együttműködve bizonyára minden lehetőséget megtalál majd arra, hogy e speciális helyzetben a lehető legjobb megoldást nyújtsa az érintetteknek.
(Forrás: Népszava)
 
2017.01.21.
Kitüntetés kapott az UNESCO-tól az egyik magyar egyetemváros
Az UNESCO csütörtöki közleménye alapján a nemzetközi zsűri Pécs városát tüntette ki a 2017. évre kiírt „Global Learning City Award” címmel. Indoklásként hangsúlyozza, hogy a város létrehozott egy olyan platformot, amely elősegítheti és jelentősen hozzájárulhat a további fejlesztésekhez az oktatás, tanulás területén. - írja a Pécsi Tudományegyetem közleménye.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.21.
Teltházzal nyitotta a Nolimpia kampányát a Momentum Mozgalom
A Corvin Clubban megjelent több száz érdeklődő nem csak az épp aktuális Nolimpia-kampányról és a kapcsolódó aláírásgyűjtésről (mely már az első napon több mint tízezer támogatót szerzett), hanem a pártosodás útját járó mozgalomról is kérdezhették a vezetőséget. Előbbi kapcsán elmondták, hogy már önmagában az siker, hogy vita zajlik az olimpiai rendezésről, valamint hogy a témát az emberek ,és nem a kormány uralja, tematizálja. Kiemelték azt is, hogy sok olyan visszajelzést kaptak az elmúlt héten arról, hogy sikerült felkavarniuk a hazai politika állóvizét.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.21.
Gyásznap az áldozatok emlékére
Nemzeti gyásznappá nyilvánította a kormány hétfőt az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére. Már szombaton meg is jelent az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben. A nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében, katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbocra engedik az Országház előtt, a Kossuth téren. Az eseményen Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részt vesz.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.21.
„Soha nem voltunk még ilyen helyzetben”
Nem tudjuk, mi vár ránk, soha nem voltunk még ilyen helyzetben - nyilatkozta Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója annak kapcsán, hogy holnap bár nem lesz tanítás az iskolában, de minden osztályban osztályfőnöki óra keretében segítenek a  tanulóknak feldolgozni a traumát. Kifejtette: az elhunytak kilétét illetően még mindig nincs pontos információjuk. A túlélők sokkos állapotban vannak, a helyszínen tartózkodó iskolapszichológusnak is alig sikerült néhány szót váltani a diákokkal. 
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.20.
Nem érte váratlanul a diákokat a változás
A Tanítanék által felvetett problémákkal kapcsolatos megkeresésünkre az oktatási államtitkárság rámutatott: a 2016. január 1-jén hatályba lépő rendelkezés szövege már 2012. december 16-tól megismerhető volt, a diákok tehát már az iskolába való jelentkezésük előtt tudhatták, hogy a 2016/2017-es tanév május–júniusi vizsgaidőszakától a szakgimnáziumokban a kötelezően választandó vizsgatárgyak helyébe a szakgimnázium ágazatának megfelelő szakmai vizsgatárgy kötelező ötödik érettségi vizsgaként kerül.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.01.20.
Solti Péter: Eredményesebb iskolai munkára van szükség
Az intézményfenntartó hét elején hivatalba lépett elnöke elmondta: bár a tankerületi tanácsok felállítása még nem történt meg, azok fontos véleményező-javaslattevő fórumként működnek majd. Hangsúlyozta, a jelenlegi jogszabályi környezet a korábbinál nagyobb mozgásteret ad az iskolaigazgatóknak, mivel a tényleges munkáltatói jogok – bizonyos kivétellel – náluk vannak. A Klebelsberg Központ új vezetője szerint a menedzserszemlélet arra utal, hogy a fenntartói feladatok ellátásában előtérbe kerül a szolgáltatásnyújtás
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.20.
PISA-sokk
Sokkolta a közvéleményt az év végén nyilvánosságra került PISA-teszt eredménye, a magyar diákok ugyanis a rangsor utolsó negyedében végeztek, ezzel rontották korábbi, nem túl előkelő helyezésüket. Nem árt azonban, ha tudjuk, mi ez a teszt, mit mér, és kinek az érdekében. Az sem árt, ha átgondoljuk, milyen kapcsolatban állhat a nemzeti közoktatásokkal, és miért suhogtatja a PISA-kardot oly nagy zajjal a politika.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.20.
Megszólalt a Szinyei igazgatója: rejtély, miért francia sofőr vezette a buszt
A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében - mondta el az intézmény igazgatója szombaton az MTI-nek. Tóth Gábor megerősítette, hogy a hivatalos utaslista szerint 54-en volt a buszon.Az számára is rejtély, miért vezette - az egyik olasz hírügynökség értesülése szerint - a járművet francia sofőr, mivel Magyarországról két magyar sofőrrel indult a túra
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.20.
Magyar diákcsoportot szállító busz szenvedett halálos balesetet Olaszországban
Legkevesebb tizenhatan meghaltak egy magyar diákokat szállító busz olaszországi balesetében, amely péntek este történt egy veronai autópálya-kijáratnál, San Martino Buon Albergo közelében. A legfrissebb jelentések szerint további legalább 39 sérült van. Közülük egy ember mesterséges kómában van, ketten nagyon súlyosan megsérültek, tízen pedig súlyosan.Ez az utóbbi 18 év legsúlyosabb, külföldön történt magyar buszbalesete.
(Forrás: Index)
 
2017.01.19.
Móra Veronika: Civilek a teljes idegösszeomlás szélén
Mi civilek, ha kölcsönösen támogatjuk egymást és kiállunk egymásért, erősebbek vagyunk annál, hogy csak úgy „el lehessen takarítani” minket. De ebben leginkább egymásra számíthatunk: azokra az emberekre, polgárokra, akik látják, hogy a „civil” az nem egy furcsa állatfajta, hanem mi magunk, akik együtt tenni akarunk azért, hogy Magyarország egy jobb és élhetőbb hely legyen. Vigyáznunk kell egymásra, nem hagyni, hogy éket verjenek közénk, és akkor újra megmutathatjuk: civil társadalom mindig volt, van és lesz is, függetlenül attól, hogy mit hoz a politikai széljárás. 
(Forrás: Ökotárs)
 
2017.01.19.
Ónody-Molnár Dóra: Szomorú tudósítás egy voltaképpen örömteli eseményről
A kerekasztal beszélgetésen egyedül Zeitler Ádám, a Milestone Intézet alapítója ás Tóth Valentin, a CCHBC Magyarország vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója mondott egy-két olyan mondatot, ami megmentette a közönséget az elalvástól. Zeitler elmondta, hogy a szinte felfoghatatlanul gyorsan változó világban az egyetemeknek drasztikusan váltaniuk kellene az oktatás terén: az általánosan művelt értelmiségi képzése felé kellene elmozdulniuk a szakirányú értelmiségi képzése helyett. Tóth Valentin pedig azt fejtegette, hogy felméréseik szerint a tehetséges fiatalok olyan munkahelyeket keresnek, ahol feladatokkal bízzák meg őket és az is számít, hogy a vállalatnak komoly, a fejlődési lehetőséget biztosító háttere legyen.
(Forrás: 168 óra)
 
2017.01.19.
Szijjártó kiborult -videó
„Az embereket az emberek által megválasztott parlamenti képviselők és az ennek alapján létrejött kormányok képviselik. És minden ezzel szembeni beállítás, az hazugság. Mert vannak civil szervezetek, amik létrejönnek különböző kezdeményezések alapján, és bizonyos témákban elmondják a véleményüket, ami egy nagyon fontos és nagyon hasznos dolog. De úgy beállítani a dolgot, hogy innentől kezdve az NGO-k mondják meg, hogy mit akar a társadalom, ez azt hiszem, túl van minden határon” – nyilatkozta a külügyminiszter.
(Forrás: Hírtv)
 
2017.01.19.
Solti Péter: az iskolaigazgatók is érdekeltek lesznek az intézmények gazdálkodásában - videóval
Solti Péter, a Klebelsberg Központ új elnöke az Inforádió Aréna című műsorában. Stabilitást és kiszámíthatóságot ígér az átszervezett KLIK működésében.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.01.19.
Olimpiát buktatnának az álcivilekkel
Már többször megbukott balliberális politikusok állnak az olimpiai pályázat elleni népszavazásért aláírást gyűjtő Momentum Mozgalom (MoMo) hátterében információink szerint. A MoMo már idén párttá alakulna. Az ellenzék máris beállt a szerveződés mögé, az MSZP az esetleg elnyert rendezési lehetőség lemondásával is fenyeget.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.19.
Változások az ELTE-n, figyelni kell a jelentkezésnél
Azok a szakok, amelyek az ELTE jogán indulhatnak 2017-ben, a Felvételi tájékoztatónak a felvi.hu-n január 31-ig megjelenő úgynevezett hivatalos kiegészítésében már az ELTE karainál lesznek megtalálhatóak, ezért tehát érdemes a jelentkezéssel megvárni a hivatalos kiegészítés megjelenését. Közölte azt is: január 25-én, szerdán 13 órától az ELTE-karok képviselőinek részvételével nyílt napot tartanak az átalakuló képzési kínálatról a SEK-en, ahol részletes tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.19.
Mérnökhallgatókat vár a magyarországi Coca-Cola
Élelmiszeripari mérnök és gépészmérnök hallgatók szerezhetnek munkatapasztalatot annak a duális képzésről szóló megállapodásnak köszönhetően, amelyet négy egyetem és a Coca Cola HBC Magyarország írt alá pénteken Budapesten. A szeptemberben induló képzéseket rögzítő megállapodást a Szent István Egyetem, a Pannon Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem képviselője látta el kézjegyével..
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.19.
A gyámhivatal szerint ők jogszerűen cipeltek el egy gyereket a bölcsődéből
Az ideiglenes nevelésbe vételt 30 napon belül automatikusan felülvizsgálja a hivatal, és ha már nem indokolt a kiemelés, visszakerülhet a gyerek az anyjához, vagy elrendelik a nevelésbe vételt. Molnár Noémi, az Utcajogász munkatársa azt mondja, a határozat ellen fellebbeznek, érvelnek az eljárás jogszerűtlenségével is, mivel szerintük nem volt indokolt az azonnali intézkedés. Ha érveiket elfogadja a XIII. kerületi gyámhivatal, amely ősszel a családban tartotta a gyereket, Erzsébethez visszakerülhet a gyerek.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.19.
„Tanulópénz” az olimpia elleni akció
Csütörtöktől indul az aláírásgyűjtésük. Harminc nap alatt össze lehet szedni a budapesti népszavazás elrendeléséhez szükséges 138 ezer hiteles kézjegyet? – kérdeztük Fekete-Győr Andrást, a 2024-es olimpia budapesti megrendezése ellen aláírásokat gyűjtő Momentum Mozgalom elnökét.Nem Budapest urizálására lenne szükség, hanem arra, hogy ezt a pénzt inkább oktatásra, egészségügyre költsék. Jelenleg gazdasági versenyképességben, életszínvonalban és átláthatóságban évek óta Európa sereghajtói vagyunk. Inkább ezt kellene orvosolni.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.19.
Botrány lett egy Anne Frank-kiállításból Horvátországban
Egy horvát középiskolában, Sibenik városban, cenzúrázni próbálták az Anne Frank életéről szóló, Történelem a mának című kiállítást, mert az igazgatónak nem tetszett, hogy a partizánokat pozitív, míg a usztasákat negatív fényben tüntették fel. A szervezők ezt követően leállították a programot.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.19.
Középiskolai felvételi: nem azt kérdezik, amit az iskola tanít (videóval)
Szombaton írják a nyolc-, hat- és négyosztályos gimnáziumokba jelentkező diákok a központi írásbeli felvételiket. Az oktatáskutató (Setényi János) szerint ezekre az iskola nem készíti fel a gyerekeket. A magántanárokat pedig nem mindeni tudja megfizetni.„Ilyen osztály alapú szelekció kevés európai országban létezik... A magyar közoktatás tele van ilyen egyszerű, döbbenetes ténnyel, amiről senki nem akar beszélni”.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.19.
Professzorok Batthyány Köre: a hatalom vazallusokat és szerencselovagokat termel ki
A jobboldali professzorok a kormányzati eredmények elismerése mellett meglepően kemény állításokat is tesznek az Orbán-kormány munkájáról. A jobboldali értelmiségi hátország egyik legfontosabb szereplője az egyetemi tanárokat, kutatókat tömörítő Professzorok Batthyány Köre megítélése szerint a reformot tiszteletreméltó céllal, az egész országra kiterjedő esélyegyenlőség érdekében indították el, de a közoktatás akkor elképzelt szervezetéről látni kellett volna, hogy működésképtelen. Erőből vittek át az érdekeltek többsége által ellenzett jogszabályokat; nem csoda, hogy később ezeket módosítani kellett.
(Forrás: Válasz)
 
2017.01.19.
Ízekre szedték a kormány sikerpropagandáját Sólyom Lászlóék csoportjában
szerdán Kiút a magyar gazdaság helyzetéből címmel szervezett rendezvényt az Eötvös József Csoport a jezsuiták budapesti központjában, a Párbeszéd Házában. Az világos volt előre is, hogy a csoport nem az erősödésből keres kiutat, hanem szerintük, szemben a kormányzati propagandával, nagy bajban van a magyar gazdaság. Csaba László közgazdász, akadémikus, az est egyik fő szónoka is arra jutott, hogy az oktatás átfogó reformja nélkül nincs remény.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.01.19.
Ma nyílik meg az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás Budapesten.
A háromnapos szakkiállításon megismerhetitek a felsőoktatási és továbbképzési lehetőségeket: az intézményeket, az ösztöndíjakat, az egyes szakmákat, duális képzéseket, nyelviskolákat, valamint a hallgatói életet. Az idén tizennyolc országból mintegy kétszáz kiállító vesz részt az eseményen.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.18.
Tanárok tüntetnek február 1-én (videó)
"Az értelme az ilyen követeléseknek, hogy egyrészt a társadalomban ez konkrétabban körvonalazódjék: ez nem egy átláthatatlan és megoldhatatlan probléma, hogy Magyarországon normális, gyermekközpontú, korszerű oktatási rendszer legyen, hanem itt személyi felelősök vannak, és igazából csak társadalmi nyomásra lehet ezeken a dolgokon változtatni..." (Sulyok Blanka)
(Forrás: atv.hu)
 
2017.01.18.
Gyerekbántalmazás miatt tettek feljelentést egy tornatanár ellen
Ötödikes fia bántalmazása miatt tett feljelentést egy Nógrád megyei szülő az iskolában tanító tornatanár ellen. Állítása szerint a férfi az egész osztály jelenlétében tarkón csapta és a földre lökte a fiút, amiért elrúgta a terem közepére odatett labdát. A kórházban többek közt koponyazúzódást és testi erővel elkövetett testi sértést diagnosztizáltak a fiúnál. A nyomozás még folyamatban van, az iskola egyelőre nem válaszol a kérdésekre. 
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.18.
Felszámolja a kormány a fóti gyermekvárost
2019-ig teljesen átalakítaná a gyermekvédelmi rendszert a kormány, többet nem lesznek ilyen célból fenntartott tömegszerű intézmények, helyettük több, kisebb kapacitású létesítményt jön létre. Ennek az átalakításnak részeként a kabinet 2018-ig bezárja a fóti gyermekotthont. A különleges ellátást igénylő gyerekeket Hatvan városába, a speciális gondozást igénylők Zalaegerszegre és Kalocsára kerülnek. A kísérő nélküli kiskorúakról és a migráns gyerekek sorsáról a tudósítás nem ejt szót. Fóton a gyermekek mellett 150 gondozóról kell gondoskodnia a kormánynak.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.01.18.
Középiskolai katonai képzést indít a kormány
Szeptembertől honvéd kadétképzés indul egy budapesti és egy szekszárdi iskolában – adta hírül a Honvédelmi Minisztérium közleményét az MTI. A tárca azzal indokolta az újfajta képzés elindítását, hogy a katonai pálya iránt érdeklődők és ezáltal a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelése érdekében szükség van egy kifejezetten a honvédség számára hasznos előképzettséget jelentő, középiskolai, érettségit adó képzési formára.
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.18.
Setényi: Ezeregy sebből vérzik a magyar közoktatás (videó)
Magyarországon az a siralmas helyzet állt elő, hogy egy jeles érettségivel végzett diákot föl kell készíteni arra, hogy például Hollandiába mehessen egyetemre. És itt nem a tárgyi tudás hiányáról van szó, hanem arról, hogy nem tudják hasznosítani a tudásukat. Nem tanulnak meg prezentálni, csapatban dolgozni, nem tudják értelmezni a gyakorlatban a bemagolt elméleti tudását.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.18.
Palkovics László: erősödik a magyar felsőoktatás intézményrendszere
A magyar felsőoktatás intézményrendszere erősödik, és erre a kormány kiemelt figyelmet fordít a jövőben is – mondta Palkovics László az Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten. Az oktatási államtitkár jelezte: folytatódik a felsőoktatási PPP-konstrukciók kiváltása, e célra idén mintegy 18 milliárd forintot különítettek el.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.18.
Itt a minisztériumi döntés: marad a BME-nél a gazdasági kar
Az oktatási államtitkárság közleményében rámutatott: a BME vezetése érdemi tárgyalásokat kezdett a kar vezetőivel, paritásos bizottságot állított fel a nyitott kérdések rendezésére, és kidolgozott egy kompromisszumos javaslatot, amit a szenátus megszavazott. Tekintettel arra, hogy a feszült helyzetben a kari közvélemény megosztottá vált, a fenntartó maga is megvizsgálta a BME vezetése által a kar részére tett ajánlatot és azt fontosabb vonalaiban és irányaiban méltányolhatónak találta.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.18.
Palkovics: megszűnt a diplomás munkanélküliség
Ezt az Educatio kiállításon mondta az oktatásért felelős államtitkár. Mostanra a diplomás munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt, aki dolgozni szeretne, az tud is.Palkovics László szerint épp ezért az OECD-tagállamok közül nálunk a legnagyobb a diplomák megtérülése.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.18.
Bulvárpedagógus vagy celebtanár? Alámerülés Jocó bácsi világába
Balatoni Józsefet egy alapvetően jószándékú embernek tartom és a fenti írást inkább szánom konstruktív kritikának, mint támadásnak. Nem tartom kizártnak, hogy ha személyesen beszélgetnénk az iskoláról, pedagógiáról, történelemről, akkor több dologban értenénk egyet, mint amennyiben eltérne a véleményünk. A fent felsorolt néhány pont azonban olyan jelenségeket takar, amelyeket kártékonynak érzek. De ne legyen igazam. Lehet, hogy így a krisztusi korban már öreg, rosszmájú és rugalmatlan vagyok.
(Forrás: Facebook)
 
2017.01.18.
Menekülnek a szakemberek?
Az NSZFH működését ismerő források szerint a tömeges távozások nem függetleníthetők attól, hogy tavaly Kanzsalics Esztert nevezték ki a főigazgató nélkül működő intézmény élére. Hogy milyen szakmai indokok alapján döntöttek mellette, nem világos, hiszen a róla fellelhető nyilvános információk között nem látni nyomát korábbi releváns szakképzési vagy felnőttképzési tapasztalatnak. Igaz, ezzel nem volna egyedül a szférában. A terület Cseresnyés Péternek, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárának felügyelete alá tartozik.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.18.
Bölcsiből kapott ki a gyámhivatal egy gyereket
Erzsébet a családgondozó kérésére íratta bölcsődébe a kislányát, előtte a Város Mindekié csoport véleményét is kikérte, akik támogatták az ötletet, hiszen így könnyebben tud dolgozni, és úgy vélték, előzetes bejelentés nélkül nem vihetik el onnan a gyereket. Tévedtek. A szervezet szerint embertelen volt ez az eljárás, hiszen a gyámhivatal egyik érve sem indokolja az ideiglenes elhelyezést, a döntést azért is tartják érthetetlennek, mert a XIII. kerületi gyámhivatal – ahová a család a lakhelye szerint tartozik – alkalmasnak találta a munkásszálló körülményeit a gyerek nevelésére.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.17.
Hogyan használjuk az okoseszközöket tanárként? – avagy ” A tanár appserege”
HEgy hiánypótló összeállítás a téma szakértőjétől, a tanárok számára hasznos alkalmazásokról egy blogban, a komposzt.wordpress.com oldalon.  Dr. Főző Atilla László jól tagoltan, funkciók szerint csoportosítva, teljesen kezdők számára is érthetően tárja elénk az elérhető alkalmazásokat, idegen szóval applikációkat, remek szójátékkal a “tanárok appseregének” elnevezve ezt a stratégiai jelentőségű gyűjteményt.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2017.01.17.
A memoriterek. mint tanítói segédletek a 21. században.  Osvald Andrea írása
A 21. században élve információs társadalomnak vagyunk a részesei, amely percről-perce új információkkal szolgál az ember számára. Mindennapi életünk részét képezi ezeknek az ismereteknek a befogadása vagy kipróbálása. Ennek alapja, hogy megfelelő technológiai háttérrel rendelkezzünk. Azonban a nagy kérdés, hogy ez a rengeteg impulzus, ezek a fejlett technológiai eszközök nem szorítják-e vissza az ember tényleges tudását?
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2017.01.17.
Néhány településen elhúzódik az iskolaátadás
Bár a Klebelsberg Központ szerint minden köznevelési intézmény működtetését átvették, több, az iskoláiról korábban le nem mondó településen állítják, továbbra is ők üzemeltetik azokat. Egyesek kivárnak, mások fellebbezést fontolgatnak a miniszteri döntés ellen, egyedül Gémesi György, Gödöllő polgármestere nyilatkozott úgy: öt napon belül átadják az intézményeket.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.17.
Kiskorú társukat kínozták a kamaszok egy zalai intézetben
A 14 év alatti fiú a "gyermekotthonban" együtt nevelkedett idősebb, büntetett előéletű társaival, akik rendszeresen verték, kínozták. Egy alkalommal eszméletlenre verték, majd felakasztották egy törülközőre, mert nem volt hajlandó segíteni nekik a szökésben. Az ügyészség vádat emelt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.17.
Váratlan helyről kapott kritikát Orbán Viktor
Meglepően kemény bírálatokat is megfogalmazott éves értékelésében a kormánypártok egyik legfontosabb háttérintézménye, a Professzorok Batthyány Köre. Az 1995-ben alapított szervezet értékelését deklaráltan jobboldali, konzervatív értékek mentén végzi, a január közepén kiadott elemzésében mégis igen erős megállapítások találhatók a korrupcióról, valamint a gazdasággal, az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatban is.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.17.
Menő: a diák, aki Rippl-Rónaira írt programot
„Az eljárás neve face morphing, és kicsit bonyolultabb, mint elsőre gondoltam... Elképesztően sokat foglalkoztam ezzel a bejegyzéssel, annak ellenére, hogy senki nem fogja elolvasni – lehet, hogy kezdem elveszíteni a kapcsolatot a valósággal”  – írja Pintér Tamás, aki osztályfőnöke meghívására látogatott el a Festők, múzsák, szerelmek című kiállításra, ahol megihlette egy képernyőn vetített Zorka-animáció. Annyira, hogy elkezdett azon gondolkodni, hogyan lehetne egy programozási nyelv segítségével reprodukálni a mozgóképet.
(Forrás: Dívány)
 
2017.01.16.
Már a gimnáziumokban toborozzák a határvadászokat
„Középiskolákban folytatták a toborzást” – jelentette tegnap este a police.hu. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportja 2017. január 16-án Gödöllőn, a Református Líceumban és a Török Ignác Gimnáziumban várta azokat, akik a határvadász-képzés iránt érdeklődtek.A toborzó csoport tagjai felvilágosítást adtak a jelentkezés és a képzés feltételeiről. Többen jelentkezési egységcsomagot is vittek magukkal.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.01.16.
Iványi Gábor: Felháborítónak és penetránsnak tartom ezt az egészet - interjú
Ha a magyar államtól is kapnak támogatást, amivel elismerik a tevékenységüket, miért mondja a kormány, hogy önök nem a magyar emberek érdekét szolgálják, és ki kell takarítani önöket az országból? Ezt a kormánytól kellene megkérdezni. Felháborítónak, skandalumnak, penetránsnak tartom ezt az egészet. Hát ki szolgálnak a magyar civilek, ha nem a magyar népet? Mi éppen azokat szolgáljuk, akiket a kormány politikája az út szélén hagyott. Akik egyre szegényebbek és kilátástalanabbak, akiknek már nincs hova hátrálniuk. A teljes magyar lakosság negyven százalékáról beszélünk, a legszegényebbekről. Mi őket segítjük.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.16.
Koalával újítanák meg az oktatást
A sokat kárhoztatott „frontális tanítástól” teljesen eltérő, csoportszintű pedagógiai munkára épülő Koala oktatási program segítségével fejlesztené az oktatási rendszert a szaktárca. Az egri Eszterházy Károly Egyetem által kidolgozott módszer segíthet a lemorzsolódás visszaszorításában, de a tehetséggondozásban is. Alkalmazásához ugyanakkor fejlődnie kell a tanárok problémamegoldó, döntéshozó képességének is, hogy ezeket a kompetenciákat átadhassák a diákoknak.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.01.16.
Áder húga Balog áldozata?
Sokkal inkább politikai, semmint szakmai háttere lehet az állami iskolafenntartó vezetőcseréjének. Lapunk értesülései szerint Pölöskei Gáborné elnök - aki Áder János köztársasági elnök húga is - távozása mögött Balog Zoltán miniszter áll, aki Pölöskeinén "vezeti le" csalódottságát, amiért a Fidesz elnöksége - és Orbán Viktor - nem őt, hanem Ádert támogatja a köztársasági elnöki posztra.
(Forrás: Népszava)
 
2017.01.16.
Újabb tüntetésre készülnek a tanárok: két hét múlva tiltakoznak
A Tanítanék által szervezett megmozdulást február 1-jén, szerdán tartják a Kossuth téren.Még decemberben jelentett be a mozgalom, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter lemondását, önálló oktatási minisztériumot és új oktatási törvényt követelnek. Erre január 31-ig adtak haladékot.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.16.
Mit hozott az államosított tankönyvpiac?
Jobb és olcsóbb tankönyveket ígért az állam a tankönyvpiac államosításával. Egyik célt sem sikerült teljes mértékben megvalósítani. Kereszty Péter, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (Tanosz) elnöke úgy véli, hogy az iskolák csak mostanság ébredtek rá, hogy mennyire el voltak kényeztetve a többféle tankönyvvel. Azért volt sokféle tankönyv, mert sokféle osztály és sokféle gyerek van. A kormány ma úgy akarja biztosítani a városi és a falusi iskolák közötti esélyegyenlőséget, hogy mindenki ugyanazt tanulja ugyanakkor, de ez a legnagyobb pedagógiai tévedés.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.15.
Újabb talált tárgyak. Avagy hogyan is tanítsunk korszerűen társadalomismeretet? – Trencsényi László írása
Két könyvről írok. Az elsőnek a szerzői még kiskorúak (negyedik osztályos tanulók) , hívjuk őket T. M.-nek és P. L.-nek. Ők Csalánfalva monográfusai. Helytörténészek, geográfusok, biológusok, politikatörténészek, művelődéstörténészek, s vajon milyen tudományok polihisztorai még ők? A világ teljességét írják, rajzolják képernyőjükre folytatólagosan hosszú hetek óta. A másik kötet „valódi” Kamarás István Titkos kutatónapló című kötetében a szerző, a szociológus nagypapa vakációs szórakozásként „életmódkutatásra” invitálja unokáit.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2017.01.15.
Prókai Eszter: Hónapokig élt fűtés nélkül egy autista fiú egy Békés megyei otthonban
Egy Békés megyei otthonban élő autista fiú tavaly egy dühroham közben letépte a radiátort a szobájában. A fűtőtestet senki sem rakta vissza, egészen addig, amíg az édesanyja meg nem vette hozzá a kellékeket, és nem tette közzé az egészet a Facebookon. Vasárnap azt írta, újra van radiátor, az intézmény pedig kivizsgálja az esetet. 
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.15.
Tóta W.: Alapítvány és Birodalom
Az ellenállás azonban pénzből is él, mint mindenki más. Akkor is, ha politikai alternatívát dolgoz ki szociológiai kutatóintézetekben, vagy ha ételt és takarót oszt azoknak, akiknek másképp nem jut. A Fidesz régóta dolgozik azon, hogy tőle független jövedelemforrások ne legyenek. Hogy megbüntethessen bárkit, aki sokat ugrál. Az önkormányzatok megcsonkításától a norvég alapok elleni támadásokig megtettek mindent, hogy kiszárítsák a velük vitázó értelmiség forrásait. És sikert sikerre halmoztak. Szerkesztőségek buktak el, egyetemi tanárok és püspökök húzták meg magukat riadtan, tudósok és kutatók távoztak az első adandó ösztöndíjjal.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.15.
Megválik egyik egységétől a Szent István Egyetem
A Szent István Egyetem az elmúlt években számos átalakításon esett át, ezekből az egyik legjelentősebb a Corvinustól átvett kertészeti és agrártudományi Budai Campus volt. Az átalakítások - úgy látszik - nem zárultak le: a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a gyulai képzései a Gál Ferenc Főiskola (GFF) Egészségügyi Intézeteként működnek tovább. Emellett a kormány rendelkezik 93,7 millió forint költségvetési támogatás átcsoportosításáról.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.15.
Oktatás: közepesnél rosszabb érdemjegy
Közepesnél is gyengébbre értékeli az oktatás minőségét a magyar lakosság. Kiderült: a magyar lakosság egy egytől ötig terjedő skálán (ahol az egy elégtelent, az öt kiválót jelent) a köznevelést mindössze átlagosan 2,72-ra értékelte tavaly szeptemberben. Ez egyébként javulásnak tekinthető az áprilisi mélyponthoz viszonyítva, mikor mindössze 2,42-os „osztályzat” járt a területnek. Utóbbi eredmény feltehetően nem volt független attól, hogy abban a hónapban két alkalommal is sztrájkoltak a pedagógusok.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.15.
Moslékkal etette az iskolásokat a maffiacég, majd 40 millióra beperelte a tiltakozó szülőket
Az egyetlen, pokoli nagy szerencséje az volt a jogi eljárásokban járatlan, laikus szülőknek, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ingyen és bérmentve elvállalta a védelmüket. A TASZ rövid úton, röhögve lesöpörte a bosszúálló cég légből kapott kereseteit.A szülők megmenekültek. Ahogy megmenekült az az újságíró is, aki írt az ügyről és emiatt rágalmazással vádolták meg, ami akár letöltendő börtönbüntetéssel is végződhetett volna. A TASZ megvédte azt a lapot és főszerkesztőjét is, amelyik közzétette a cikket. Mindezekért a TASZ nem várt el semmilyen köszönetet, csak tette a dolgát, ahogy ezer más hasonló esetben is.
(Forrás: Index)
 
2017.01.14.
Fóti Péter: A jó iskola ismérvei 14 pontban
6. Az iskola adjon megfelelő tájékoztatást a gyerekek fejlődéséről, és változásairól. Ezt a fenti szellemben tegye! (Ha gyerekek és a szülők ehhez jegyeket is igényelnek, akkor megállapodás alapján akár jegyeket is (!) lehet adni.) Egy igazán jó iskola megfogalmazza az értékelést gyerekre szabottan, a jegy másodlagos értékű. A szülőkhöz azért fordul a jó az iskola, mint nevelésben a legfőbb partneréhez, hogy közösen munkálkodjanak a gyerekek érdekeinek megfelelően. Az iskola tekintse partnernek a szülőket, és tájékoztassa őket működéséről. Az iskola szolgálat, amit az iskola az állampolgárok pénzéből teljesít.
(Forrás: Demokratikus nevelés)
 
2017.01.14.
Kiderült, miért méri fel a Klik, hogy hányan tanulnak rovásírást
„Félrevezető, találgatásokon alapuló cikkek jelentek meg bizonyos médiumokban arról, hogy a kormányzat a rovásírás népszerűsítését, kiemelt támogatását tervezi. A hírekben megjelentekkel szemben a valóság prózai: egy sajtókérdés érkezett a rovásírást tanuló általános iskolás diákok számáról, amelynek a megválaszolásához kért adatokat a Klebelsberg Központ a tankerületi központoktól"– írta a KK. Hozzátették, semmiféle retorzió nem éri azokat az iskolaigazgatókat, akik nem tudtak határidőig reagálni a kérésre.
(Forrás: Index)
 
2017.01.13.
„Drámai a gyerekek helyzete Magyarországon” – beszélgetés Herczog Máriával (videó)
A magyar társadalom gyerekszeretőnek gondolja magát, ám soha nem beszélte végig, hogy mi a közösség felelőssége a gyerekek lelki és testi egészségben történő felnevelésében. Az európai szintű törvény ellenére az egymást követő kormányok nem adtak pénzt erre. Pedig Magyarország bőven megengedhetné magának, hogy rendesen megfinanszírozza a szociális és családvédelmi rendszert, a gyerekes családok támogatását. Ráadásul ez már középtávon megtérülne.
(Forrás: Új egyenlőség)
 
2017.01.13.
Egy fogalmi innováció genezise és kutatása.Az Abszolút pedagógusok című kiadvány és bemutatója. Kiss Hajnal írása
A Dob utcai Alexandra Könyvesbolt kávéháza júniusban az Abszolút pedagógusok című könyv bemutató maratonjának egyik helyszíne volt Balassagyarmat, Kecskemét és az Írók Boltja után. A gondolatébresztő eszmecsere az abszolút pedagógus fogalmának széleskörű megismertetésére vállalkozott. A könyv szerzői (Hudra Árpád, Kiss Endre, Trencsényi László) a Kiss Árpád-műhely tagjai, a 20. századi értelmiség kutatói.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2017.01.13.
Majdnem átcsúszott egy kis rendszerkritika a köztévén
A közmédia kettes csatornája, a Petőfi Tv felkért egy fiatal Youtube-vloggert (tehát van a Youtube-on egy csatornája, ahol folyamatosan videókkal jelentkezik), hogy beszéljen egy kicsit a tanulásról továbbtanulásról. Olyan kérdésekre válaszolt, miközben felvette az anyagot, mint hogy mi alapján választott iskolát, nehéz-e a vizsgaidőszak, vagy hogy miért fontos iskolába járni. Utóbbi kérdésnél azonban egy apró részletet végül a közmédia kivágott, mert az nem valószínű, hogy passzol a kormány kommunikációs stratégiájába.
(Forrás: Index)
 
2017.01.13.
Lakner Dávid: A szegény kis Y-generációs panaszai
Tény: az albérletárak az egekben – 26 éves albérlőként tisztában vagyok vele –, az életet elkezdeni nem gyerekjáték. Magunkkal kezdeni valamit: még nehezebb. A világpolitikai helyzet is olyan, amilyen. Emellett a XXI. század magyar fiataljaként azt mondani, hogy nekünk már semmink sincs, csak diákhitelünk: szánalomkeltő, hazug siránkozás. Tessék már végre felnőni.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.13.
Rovásírás iránt érdeklődik a kormányzat
A Magyar Nemzet megkereste az állami fenntartót, hogy megtudjuk, mi okból érdeklődnek kiemelten a rovásírás iránt, és miért volt szükség ilyen szoros határidő megadására. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az adatgyűjtés hátterében az áll-e, hogy a kormányzat esetleg szeretné a jövőben kiemelten támogatni, népszerűsíteni a rovásírás-tanulást, ám lapzártánkig egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.13.
Vass Vilmos: A PISA-eredményekre reagálni kell, de könnyű elhibázni.
A PISA 2015 nemzetközi mérés drámai hazai eredményei alapján kibontakozó szakmai és társadalmi diskurzus egyik sarkalatos pontja a Nemzeti alaptanterv tanulói teljesítményekre gyakorolt hatása volt. Kétségtelen tény, hogy a NAT 2012 erőteljesen tananyagközpontú filozófiája nem támogatta a kompetenciák fejlesztését. Különösen azokon a területeken mutatható ki tényekre alapozottan a visszaesés, amelyeket a kezdetektől fogva (PISA 2000) a nemzetközi összehasonlító mérés az előtérbe helyezett.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.12.
Politizálni menő dolog – üzeni a Tanítanék Mozgalom
Sajtótájékoztatót tartott a Civil Közoktatási Platform és a közoktatásban érdekelt tagszervezetei, a Tanítanék Mozgalom és a Történelemtanárok Egylete Németh Szilárd azon kijelentésére reagálva, hogy a Soros György által pénzelt civil szervezeteket el kell takarítani az országból. A szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy vezetőiknek vagyonnyilatkozatot kelljen leadniuk. Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja a sajtótájékoztatón azt mondta: „civilek vagyunk, és büszkék vagyunk rá, politizálunk, igen, és büszkék vagyunk rá, mert politizálni menő dolog”.
(Forrás: Pesti Srácok)
 
2017.01.12.
Megéri nevezni a BankVelem PénzOkos Kupára!
A nemzetközi Pénz7 rendezvénysorozat részeként hirdetik meg a BankVelem PénzOkos Kupa országos tudáspróbát általános iskolásoknak. A BankVelem PénzOkos Kupa háromfordulós verseny.A versenyre a csapatoknak előzetesen regisztrálni kell! Nevezés és további információk a cikkben és www.penzokoskupa.hu honlapon.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2017.01.12.
A kormányszóvivő szerint a civil szervezetek koalícióra léptek a terroristákkal
Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki maga is Soros-ösztöndíjjal tanult, az ATV-nek pénteken elmondta, nemcsak Szerbiában, a Nyugat-balkáni útvonalon, hanem legutóbb a spanyol észak-afrikai enklávé kapcsán bebizonyosodott annak a gyanúja, hogy szervezetten küldenek több száz embert a kerítésre. És itt kapcsolódott rá a civil szervezetekre, mikor a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy a Soros-féle álcivilek együttműködnek-e a terrorszervezetekkel.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.12.
Virtuális kísérletek voltak a feladatok - interjú Brassói Lászlóval
A nemzetközi tanulói teljesítménymérések tapasztalatai alapján szükség van a magyar diákok digitális kompetenciáinak fejlesztésére, jobban oda kell figyelni a felső tagozatosok szövegértési és matematikai képességeinek, tudásának erősítésére, illetve hatékonyabb tanulói felzárkóztató programok kellenek – erről is beszélt lapunknak Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.01.12.
Politikai célokat szolgáló álcivilek
Érdekes amúgy, hogy a Hillary Clinton amerikai győzelmében bízó Soros-szervezetek maguk fedték fel hovatartozásukat, amit az elnökválasztás eredménye nyomán lehet, hogy már megbántak. Továbbra is legfeljebb hatvan szervezetről van szó, amelyek egy része azonban egyenesen anarchista tevékenységet folytat, minden kormányzati döntéssel és szándékkal szembemegy. Álcivilek, politikai célokkal. Elfogadhatatlan, hogy a társadalmi többség ellenére, kívülről jövő megbízások nyomán akarják megváltoztatni a magyar berendezkedést, támadják a családokat.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.01.12.
Gajdics Ottó:Soros és a seprű
Irgalmatlan hisztéria tört ki a balliberális holdudvarban, mert Németh Szilárd kimondta azt, amit minimum hárommillió ember gondol ebben az országban. A Fidesz alelnöke a Soros-birodalom álciviljeiről szólva kijelentette: szervezeteiket minden eszközzel vissza kell szorítani, el kell innen takarítani. Vagyis aki seprűt ránt, seprű által vész el.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.12.
Ütötte, rúgta a fiatalokat - Ő volt a '"rendész" az intézményben
A két esetet a nevelők nem jelentették. Amikor vizsgálat indult a történtek miatt, az első eset után a nevelőnő beszámolt a verésről, a második esetben pedig az étteremben tartózkodó nevelő szóbeli figyelmeztetést kapott, amiért nem számolt be a bántalmazásról. A javítóintézet rendésze ellen két rendbeli, közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.
(Forrás: Népszava)
 
2017.01.12.
A diákok körében jobban sikerült TIMSS-felmérést domborítja ki az Oktatási Hivatal
A gyengén sikerült 2015-ös PISA-teszt teljesen új volt abból a szempontból, hogy az egész mérést digitális alapon kellett megoldani. Ez nem azt jelenti, hogy számítógépen kellett kitölteni egy hagyományos tesztet, hanem a tesztpéldák "gyakorlatilag virtuális kísérletek, interaktív szimulációs feladatok voltak" - tette hozzá. A gyenge PISA-eredmények megjelenésekor mellékelt értelmező szövegben az OH is ezt emelte ki, bár magának a felmérés digitálisra való áthelyezése nem csak a kutatók kényelmi szempontjait, hanem a diákok digitális készségeinek felmérését szolgálta, amiben súlyosan lemaradtunk az európai versenytársainktól.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.12.
Ötletes program indul a pécsi felvételizőknek: középiskolásként is lehet egyetemi jegyet szerezni
A programra invitált elsősorban 11. és 12., de akár 10. évfolyamos középiskolások választhatnak, hogy megmaradnak kívülálló érdeklődőnek vagy érdemjegyet szereznek. A kezdeményezés szerint aki érdemjegyet szerez, az el is nyerheti azt pár évvel később, ha egy sikeres felvételi vizsgát követően a PTE bölcsészkarának hallgatójává válik. A képzések teljesen ingyenesek, melyekre jelentkezni elektronikusan lehet január 31-éig a PTE-BTK honlapján.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.12.
Két éve késik a gyermekélelmezési program
Lapunk az elmúlt egy évben többször is érdeklődött a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumánál a program állásáról, de választ nem kaptunk. Végül tavaly év végén közérdekűadat-igényléssel fordultunk hozzájuk, hogy megtudjuk, mi lett a mélyszegény gyerekek számára életbevágóan fontos élelmezési projekt sorsa. A napokban végre megérkezett a válasz, amelyben a humán tárca azt elismeri ugyan, hogy a mai napig egyetlen élelmiszercsomagot sem osztottak ki, és a téli hónapokban már biztosan nem is fognak – de a több mint kétéves késedelmet egyetlen mondattal sem próbálják megmagyarázni.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.12.
Balog Zoltánnak fontos eredmény, hogy a civilek fölemelik a szavukat a jogsértések ellen
Balog Zoltán a 2006-os eseményekkel kapcsolatos interpellációjában (a Gyurcsány-kormány idejében) ellenzéki képviselőként még támogatta és hálásan emlegette a jogvédőket és civileket. Hogy dolgoznak, tiltakozásuknak adnak hangot és segítséget nyújtanak az áldozatoknak.Balog Zoltánnak akkor ezt a képet ajánljuk a  figyelmébe: itt éppen a civilekhez mennek be a rendőrök 2014-ben, amikor az Orbán-kormány az első offenzívát indította ellenük. Ezt akkor Balog Zoltán már diktatúrának hívja? 
(Forrás: Index)
 
2017.01.12.
Kihagyott egy programot a diáklány, -15 fokban lakoltatta ki a lelkész
Mínusz 15 fokos hidegben tettek hétfő este az utcára egy 16 éves székelykeresztúri diáklányt a székelyudvarhelyi Református Diákotthonból. A lány az igazgató állítása szerint megsértette a kollégium házirendjét. Porsche Éva igazgatónő a Maszol.ro portálnak nyilatkozva elmondta, hogy ügyészségi feljelentést tettek az ügyben a lány édesapjával együtt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.12.
Orbán aktiválta likvidátorát
Pont így beszéltek 60 éve a kitakarítandó imperialista ügynökökről, és pont így fognak beszélni pár év múlva a kitakarítandó pártokról, amikor annak is eljön a nemzetközi lehetősége. Lásd még bérrettegés. Nem, ilyen nem lesz. Olyan sem lesz, hogy ellenzéki képviselőket retorzió érjen, ha nem vesznek részt az alkotmányozás folyamatában, hogy felszámolják a földrajzinév-bizottságot, ha nem értenek egyet a kormány helyesírási elképzeléseivel, hogy bezúzzák a legnagyobb ellenzéki napilapot, hogy a rendőrség jogvédőket vegzáljon, hogy a népszavazási kezdeményezéseket verőemberek tartsák kordában, hogy a hatalom médiája szervezetten járassa le a hatalomnak nem tetsző polgárokat
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.12.
Köszi, de nekem ne küldjetek e-naplót! Majd a gyerek elmondja, ha akarja...
Új üzenet érkezik a virtuális postafiókomba: az iskola e-naplója értesít, hogy a lányom nemrégiben röpdolgozatot írt, amit a tanár ezúttal jelesre értékelt. Hurrá... Akarom mondani mégsem. Hanem irgum-burgum, vaskalap! Hát mégis, micsoda dolog ez?! Persze a csimotára nagyon büszke vagyok nyilván, no, de hát milyen indiszkrét pletykálás ez az intézet részéről? Hiszen így meg sem adja a lehetőséget a gyereknek, hogy maga büszkélkedhessen el a dicsőségével, vagy rossz jegy esetében akár szorongva sunnyogjon, lapítva, mint szar a fűben napokig. Micsoda orwelli időket élünk, hogy a jó öreg, bizsergető titkolózást, ami az én iskoláskoromban még minden diáknak alanyi jogon kijárt, felváltja a szülő arcába tolt információ?
(Forrás: wmn.hu)
 
2017.01.12.
"Ha egy iskola nem a gondolkodó diákokért dolgozik, zárjon inkább be!" - beszélgetés Nényei Pállal
Ha az iskola csak az a hely, ahol jó jegyeket kell szerezni, azután érettségit, és másra nem való, akkor szerintem zárjuk be az iskolákat, és töltsük értelmesebb dolgokkal az időt – mondja Nényei Pál, a Piarista Gimnázium magyartanára, akinek nemrégiben jelent meg Az irodalom visszavág című kötetének folytatása.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.12.
Egymás után tiltakoznak a magyarországi civil szervezetek Németh Szilárd civilellenes kirohanása ellen
Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke a Hír Tv-ben magyarázta el, miért tartja a szervezet elfogadhatatlannak, hogy Németh Szilárd, a kormányzó Fidesz egyik alelnöke a civil szervezetek eltakarításával fenyegetőzik. Pardavi szerint „A politikába mindenkinek joga van beleszólni, hiszen a közös ügyeinkről van szó. A civil szervezetek is ezzel az alkotmányos jogukkal élnek, amikor véleményt mondanak a közügyekről."
(Forrás: 444.hu)
 
2017.01.11.
Németh Szilárd szerint a töritanárok azok a sorosista civilek, akiket ki kell takarítani az országból
Tegnap elég sok média foglalkozott azzal, hogy Németh Szilárd kisöpörné a sorosista civileket. Amellett, hogy elképesztő, hogy a kormány egy képviselője emberekről, magyar családok tagjai, saját honfitársairól így beszél, és ki akarja söpörni az országból őket, a média nagy része elsiklott afölött a pillanat fölött, amikor Német Szilárd meg is nevezett egy ellenséget.A Fidesz monopolizálni akarja a politizálás jogát.
(Forrás: Kettős Mérce)
 
2017.01.11.
Azok a koszos, büdös hajléktalanok
Zsófi nővérét és anyját az apja molesztálta és verte, a szakközepet nem fejezte be. Ferenc egy középkorú elvált férfi, akinek a devizahitel miatt úszott el a lakása. Józsit kirúgták a munkahelyéről, 15-től 35 éves koráig alkoholista volt, több mint nyolc ezer napja hajléktalan. Az ő sorsukat kapja kezébe a közönség a Jurányiban a Mentőcsónak Egység és Stereo Akt érzékenyítő játékán. A cél az, hogy öt hónap alatt összegyűjtsünk százezer forintot albérletre, de közben számtalan nehéz kérdésben kell döntenünk.
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.11.
Nem tetszett: kiátkozták a modern szoborparkot a veszprémi gimnáziumból
„A gyűjtemény bizonytalan művészeti értékkel bír” – egyebek közt erre hivatkozott a veszprémi Vetési Albert Gimnázium igazgatónője, mikor arra kérte a városvezetést, hogy tüntessék el az iskola udvaráról a neves külföldi és Kossuth-díjas magyar szobrászművészek munkáiból álló szoborparkot.A konstruktivisták hiába nyerték meg majdnem száz éve a kultúrharcot, Veszprémben most bukásra ítélték őket, ugyanis a Királynék városában gúny és megvetés tárgya lett a modern művészet.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.11.
Összevissza beszélt Németh Szilárd a civilekről
Németh Szilárd csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a kormány nagyjából milyen komolyságú emberre bízta a civilek elleni lejárató kampányát. A Fidesz-alelnök volt, hogy nem mondott igazat, volt, hogy a saját korábbi nyilatkozatából kihátrált, máskor meg egyszerűen belezavarodott a szavaiba. Slusszpoén: nem a szervezetek, a vezetőik vagyoni helyzetére kíváncsiak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.11.
Tinilányok kergetik őrületbe a Fidesz kommunikációs guruit
16–25 éves lányok jelentik a legkeményebb diót a kormány számára – már ami a politikai üzenetek célba juttatását illeti. Egy kormányzati kommunikációt és annak nehézségeit közelről ismerő fideszes forrásunk szerint ez az a célcsoport, amelyhez nemhogy nehéz, de gyakorlatilag lehetetlen eljuttatni bármilyen politikai üzenetet. Ha nagy véletlenül mégis betalál egy-egy közéleti tárgyú hír vagy esemény – hová máshová, mint Facebook-oldaluk hírfolyamába – azt azonnal ki is tiltják onnan.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.11.
„A javításokkal újabb hibákat sikerült kreálni” - videó
A Történelemtanárok Egylete bizottmányi tagja szerint, míg korábban minden tankönyvnek ismert volt a szerzője, és, hogy a kiadó részéről ki szerkesztette a kiadványt, most gynevezett „tananyagfejlesztők” készítenek szakmai anyagokat, de hogy ezekkel az Oktatásfejlesztési Intézetben mi történik, már senki nem ismeri pontosan. Amik most itt az elmúlt napokban előkerültek, például földrajzkönyvek kapcsán: nem lehet tudni, hogy hogyan kerülnek bele bizonyos dolgok. Mi sem tudjuk, hogy egy-egy térképért, ábráért ki a felelős.
(Forrás: Hírtv)
 
2017.01.11.
Balog új tankönyvkiadókat ígért az őt letámadó diáknak
Az Emmi-miniszter elhívta teázni azt a diákot, akinek egy korábbi alkalommal megígérte. Most is ígért.Bár Mészáros Dávid a Független Diákparlamentnek is tagja, nem annak képviseletében beszélt a miniszterrel. Elmondása szerint a miniszter egyetértett abban, hogy bizonyos szakoknál érdemes csökkenteni a ponthatárt. A diákok leterheltségéről is hosszan beszéltek, a miniszter örült annak a felvetésnek, hogy a diákok napi óraszámát korosztályonként maximalizálják. A miniszter szavai alapján a tankönyvpiacon is várható változás, további tankönyvkiadók jelenhetnek meg a piacon.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.11.
Miklósi László a tankönyvválasztásról - videó
Meg kéne beszélnünk végre közös dolgainkat, mert tele vannak az osztályok olyan diákokkal, akinek a családját komoly trauma érte, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Miklósi László.
(Forrás: ATV)
 
2017.01.11.
Palkovics László: a tankerületi központ irányít, az iskola dönt
Az új tankerületi központok feladata a koordináció, a szolgáltatás, a döntések az iskolákban születnek ezután – mondta az Emmi oktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán. Emlékeztetett: a Klik felé az egyik legfőbb kritika az volt, hogy a szervezet túl centralizált, a döntések az iskoláktól nagyon távol kerültek. Ezért hoztak létre58 tankerületi központot, amelyek fizikailag is közelebb vannak az iskolákhoz, valamint egy-egy központhoz lényegesen kevesebb intézmény tartozik, így több figyelem jut az egyes iskolákra
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.11.
„A PISA csak egy lakmuszpapír”
Pontosan meg kell határozni, hogy mi a magyar közoktatás célja, és ehhez kell megteremteni a szükséges gazdasági és szakmai feltételeket – nyilatkozta lapunknak a Nemzeti Pedagóguskar elnöke. Horváth Péter elmondta: a Köznevelési Kerekasztal a PISA-felmérés eredményének értékelését követően elkészülő ajánlásban többek között a pedagógus- és továbbképzés átalakítását, a tartalomfejlesztést, valamint a módszertan átgondolását javasolja majd a kormánynak. A pedagóguskar elnöke szerint a társadalom nem készült fel a rövidebb nyári szünetre, az egész napos iskolát pedig abban az esetben tartja jó megoldásnak, ha arról az intézmények maguk dönthetnek.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.11.
Demonstráció a civilek megtámadása miatt
A civilek rengeteget tesznek a társadalomért. Másokért, és ezáltal önmagukért is. Az országot nem lehet „társadalomra” és „civilekre” felosztani. A társadalom mi vagyunk! - írja felhívásában honlapján a Tanítanék Mozgalom.a szervezet demonstrációra hív február elsejére. Ez ugyanis a Civilek Napja Magyarországon.
(Forrás: Népszava)
 
2017.01.11.
Mégis az ELTE-hez kerülhet a BME gazdasági kara? Szavazott a kari tanács
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának (GTK) tanácsa szerdai ülésén nem fogadta el a szenátus előző nap meghozott döntését, amely kimondta, hogy az intézmény integritásának megőrzésére törekednek, és ehhez kérik a fenntartó támogatását - értesült egyetemi körökből az MTI.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.11.
Elég sok a lógós diák
Egyre több általános iskolás blicceli el az iskolát, tavaly már majdnem hatezer családtól kellett megvonni a családi pótlékot, amiért a gyerek a tanévben 50 óránál többet hiányozott. A Magyar Nemzet összegzése szerint a legtöbben a 7. és 8. osztályt kerülik. A hiányzásokban toronymagasan vezet Borsod-Abaúj-Zemplén, a második Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, a harmadik pedig a főváros. Nyugat-Magyarországon szinte nincs is lógós általános iskolás.
(Forrás: Hírtv)
 
2017.01.11.
Megoldatlan probléma az iskolakerülés
A hátrányos helyzetű vidékeken ráadásul továbbra is gyermekek tömegei hagyják el végzettség nélkül az iskolát. A Magyar Nemzet által az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kikért friss adatokból kiderül, hogy kizárólag a középfokú oktatási intézményekben csökkent a hiányzók száma, az általános iskolákban nem. Sőt az alapfokú oktatásban évről évre egyre több iskolakerülőt regisztrálnak, különösen az olyan térségekben, ahol sok a hátrányos helyzetű gyermek.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.11.
A cigányiskola olyan, mint az adóelkerülés
Mint kiderült, ezekben a leghátrányosabb helyzetű falvakban így dönt szinte mindenki, aki megteheti: vagyis a középosztálybeli, tanult, és nem roma anyák jellemzően elhordják a helyi iskolából a gyerekeiket. Hátrahagyva ezzel a leghátrányosabb helyzetű családok gyerekeit, és nem kis mértékben hozzájárulva a szegregálódáshoz.Az MTA Gyeremekesélykutató Csoportja a 23 leghátrányosabb helyzetű térségben azt kutatta, hogy kik azok, akik inkább vállalják a gyerek ingáztatásával járó kényelmetlenséget, de semmiképpen sem szeretnék a helyi iskolát igénybe venni. Illetve mik az indokaik, és milyen következményekkel jár ez a döntés.
(Forrás: Dívány)
 
2017.01.11.
Helsinki Bizottság: Amit Németh Szilárd mondott, az a demokrácia nyílt tagadása
Németh Szilárd tegnap úgy nyilatkozott: megengedhetetlen, hogy egyes civil szervezetek támadják a magyar kormányzati álláspontot, ezért ezeket a szervezeteket „minden eszközzel vissza kell szorítani”, és Magyarországról „el kell takarítani”. Tegnap az ATV-ben – a Magyar Helsinki Bizottságot kifejezetten megemlítve – tovább részletezte, mi az alapvető kifogása ezekkel a szervezetekkel szemben: bele akarnak szólni a politikába, mégpedig mindenféle „legitimációs részvétel”, azaz a választásokon való indulás nélkül. 
(Forrás: Index)
 
2017.01.11.
A Fidesz azokra ront rá, akik még fel mernek szólalni a gazságok ellen
Amint annyiszor, nyugodtan homokba dughatjuk a fejünket, hogy úgysem merik, meg, majd Európa megvéd, meg, nem eszik olyan forrón a kását vagy esetleg max. eltakarítják a civil szervezeteket – és akkor mi van? Nem az én bajom, én nem vagyok civil szervezet.Egy dologban legyünk biztosak. Hogy, ha korunk közéleti verőembere, a Fidesz esze és lelkiismerete (irónia, vigyázz! Bár keserű irónia) a „civiliek” eltakarításáról beszél, akkor annak neki is fog állni a diktatúrát építő párt és a neki alárendelt pártállam. 
(Forrás: Index)
 
2017.01.09.
Palkovics: a tankerületi központok működése rendben megkezdődött
Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár közölte, a kerekasztal ülésén javaslatot tettek az első félév munkatervére. Ennek alapján a következő hónapokban foglalkoznak majd a pedagógus továbbképzési rendszer átalakításával, az Emberi Erőforrás Operatív Program (Efop) köznevelést érintő területeivel, megtárgyalják a digitális oktatási stratégia cselekvési tervét, szó lesz majd a február elején megtartott országos diákparlament ülésén felmerült javaslatokról, és folyamatosan tájékoztatják a résztvevőket a Klebelsberg Központ átalakításával kapcsolatos ügyekről is.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.09.
Prókai Eszter: Ahol sok a cigány diák, onnan menekítik a szülők a gyerekeiket
Egyre inkább az alapján döntik el a szülők, hogy megfelelőnek tartanak-e egy iskolát, hogy hány roma diák jár az osztályba. A lélektani határ ma valahol 40 és 50 százalék között mozog. Ha ezt eléri egy intézmény, aki teheti, viszi is máshova a gyerekét. Ez a döntés, bár racionálisnak tekinthető, a társadalom számára nagyon káros következményekkel jár. Pont azok a gyerekek maradnak ugyanis magukra, akiknek a leginkább szükségük lenne a minőségi tanári munkára, az integrált közösségre. 
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.09.
Ezért távozik Pölöskei Gáborné
„Tavaly márciusban az akkori Klik szervezet élére két válságmenedzsert kértünk fel. A két miniszteri biztos megbízatása arra szólt, hogy részben konszolidálják a Klik akkori pénzügyi folyamatait. miután akkor Pölöskei Gáborné rendelkezett a háttérintézményekben a legnagyobb tudással, az ő feladata volt, hogy ezt a feladatot oldja meg, és ezt nagyon kiválóan teljesítette. A megbízatásuk egy évre szólt. Jenei Zoltán most visszatért a Pécsi Egyetem kancellári pozíciójába, Pölöskei Gáborné pedig hamarosan egy másik oktatással kapcsolatos feladatot fog kapni. Ez így volt tervezve – közölte az oktatásért felelős államtitkár.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.01.09.
Kínos hibáktól hemzsegnek a tankönyvek - nemzeti sporttá vált a bakivadászat
És hogy mi lehet a hibák oka? Egy szerző nemrég elárulta, nagyon kevés idejük jut egy-egy kísérleti tankönyvnél a fejezetek megírására. Szintén ez a gimnáziumi magyartanár mondta azt is, hogy hiába írt meg egy fejezetet, előfordult, hogy a szerkesztő valamiért nem engedte megjelenni. Az OFI egyik munkatársának szavaiból is arra lehet következtetni, hogy sürgeti a tankönyvírást a "közoktatási rezsicsökkentés", melynek keretében az olcsóbb állami tankönyvek szerepe megnő, hiszen a tankönyvek ingyenességét az állam csak egy bizonyos összeghatárig garantálja.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.09.
Egy nap alatt már tömegek álltak a jobb tankönyveket követelő történelemtanárok mellé
Az állami mellett a jobb minőségű régi történelmi atlasz érettségin való használatáért és a szabad tankönyvválasztásért akciónak a tanárok.Egy nap alatt már több mint 1000 aláírója van a Történelemtanárok Egylete által hétfőn indított petíciónak, mely a szabad tankönyvválasztás mellett foglal állást.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.09.
Tragédia a Sajón: gyerekek látták beszakadni a jeget a kislány alatt, de nem mertek szólni (videó)
Beszakadt a jég a Sajón egy hétéves kislány alatt, a gyerek holttestét vasárnap, késő este találták meg. Bartánőivel, a szülők engedélye nélkül mentek a befagyott folyóra játszani vasárnap délelőtt. A másik két gyerek látta, hogy a jég beszakad a kislány alatt, de nem mertek szólni. Két órával később vallották be, mi történt, de mire megtalálták, a kislányon már nem lehetett segíteni.
(Forrás: rtl.hu)
 
2017.01.09.
Klik: több iskolában is volt baj a fűtéssel
A szélsőséges időjárási helyzetben egyes köznevelési intézmények épületeiben elszórtan jelentkeztek átmeneti, legtöbbször a kazán működésével kapcsolatos problémák, amelyek miatt rendkívüli beavatkozásra volt szükség. A tankerületi központok minden esetben megkezdték a hiba elhárítását, és értesítették az érintetteket – ezt válaszolta a Klik a hvg.hu kérdésére, előfordult-e már bárhol az országban, hogy tanítási szünetet kellett elrendelni, mert gond volt az iskolai fűtéssel.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.09.
Sokan nem tudják megfizetni a védettséget
Mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia Magyarországon annak a szülőnek, aki az összes ajánlott, ám kizárólag térítés ellenében igénybe vehető oltást szeretné beadatni gyermekének. A végösszeg akár 287 ezer forint is lehet – tudta meg a Magyar Nemzet. Ezt a legtöbb szülő nem engedheti meg magának, így sok esetben rendkívül alacsony az átoltottság az országban. Pedig egyes betegségek gyakori előfordulása és komoly szövődményei miatt nagyon is indokolt lenne az oltás.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.09.
Tankötelezettségi korhatár: vakon repül a kormány
„Hamarosan neki kell látnunk ennek a feladatnak” – így felelt Palkovics László oktatási államtitkár azon kérdésünkre, miszerint a kormány tavalyi ígéretéhez híven megvizsgálta-e már a tankötelezettségi korhatár 16 évre csökkentésének hatásait. Az államtitkárt a köznevelési kerekasztalt követő sajtótájékoztatón kérdeztük. Azt mondta: arra várnak, hogy legyen elég adatuk arról, mihez vezetett a tankötelezettségi korhatár leszállítása, de a kérdés szerepel a kerekasztal munkatervében.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.09.
Nem lép ki a GTK a műegyetemből
A BME Szenátusa 2016. január 10-i ülésén elfogadta az általa kijelölt testület elnökének előterjesztését és a testület konkrét intézkedési javaslatait a GTK által felvetett problémák Egyetemen belüli megoldására. A Szenátus ezúttal is megerősítette, hogy a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kart a BME szerves és lényeges részének tekinti, és változatlanul törekszik az Egyetem integritásának megőrzésére, amelyhez kéri a fenntartó támogatását. 
(Forrás: Index)
 
2017.01.09.
A tanár nem betanított munkás – Innen csak felfelé vezethet az út - interjú Csapó Benővel (Ónody-Molnár Dóra)
A centralizációt vagy a decentralizá­­ciót nem lehet önmagában vett értékként kezelni, attól függ, milyen célokat szolgál. Továbbá több dimenziója is van, hiszen egészen más, ha a költségvetés, a fenntartás, az átfogó célok, a tananyag vagy a tanítás módszereinek központosításáról beszélünk. Az iskolák működőképes közigazgatási egységekbe szervezése elengedhetetlen volt, és a most kialakuló 60 körüli tankerületi központ megfelel az ország méreteinek. A következő feladat annak meghatározása, hogy ezek elsődleges hatáskörrel rendelkezzenek az erőforrások hatékony elosztásában.
(Forrás: 168 óra)
 
2017.01.09.
Putyini sablonnal dolgozhat Orbán – cél: a lebutított társadalom - Indul az állami civilvadászat
A jogalkotási terv átírná az „állampolgári társulások” jogszabályi környezetét. Hogy miképp, arról csak találgatni lehet. Ám támpontként szolgálhat Orbán Viktor interjúja, amiben a civil szervezeteket a Magyarországhoz ellenségesen viszonyuló külföldi erők előretolt állásaiként definiálja. A miniszterelnök kevés konkrétumot mond, csak Soros György érdekeltségeit nevezi néven, illetve amerikai politikusokra utal. Ennek fényében különösen elgondolkodtató jogalkotási törvényben található azon rész, ami „nemzetközi szinten működőképes megoldások” kidolgozását/ átemelését szorgalmazza.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2017.01.09.
Friss Péter: Európai Iskola a bankok városában
A több mint ötven éves múltra visszatekintő európai iskolák feladata, hogy megteremtsék és biztosítsák az európai intézményekbe kiküldött munkatársak gyermekeinek együttes nevelését.1 Közülük az egyik legfiatalabb az idén 10 éves Frankfurt am Main-i Európai Iskola, amely az elsődlegesen az Európai Központi Bankban dolgozók gyermekei számára biztosít közös tanulási lehetőséget. 
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2017.01.08.
Ha Irakba mennél ösztöndíjjal, akkor Rétvári bejelentésének örülni fogsz
Magyarország és a kurdisztáni regionális kormányzat ebben szabályozza például az ösztöndíjprogramokat is. A magyar hallgatók számára felajánlott ösztöndíjlehetőség elsősorban kurd arab nyelv és irodalom, valamint iszlámtanulmányokra vonatkozik. Azért ezekre, mert a kurdisztáni régió 15 állami egyeteme ezeken a területeken erős - mondta a főkonzul.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.08.
Megfúrták a Pedagógusok Sztrájkbizottságát?
Solti munkáját Hajnal Gabriella segíti majd szakmai elnökhelyettesként. Hajnal Gabriella az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnökeként vett részt a sztrájkbizottság munkájában (erről a posztjáról decemberben lemondott), a Pedagógusok Szakszervezete és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet mellett. A sztrájkbizottság több mint egy éve folytat tárgyalásokat az Emmi-vel, inkább kevesebb, mint több sikerrel, a kormány ugyanis nem tesz eleget a szakszervezetek legfontosabb követeléseinek.Hogy Hajnal kinevezése milyen hatással lesz a sztrájkbizottság további munkájára, egyelőre nem tudni.
(Forrás: Népszava)
 
2017.01.08.
Szmogban az iskolások is rosszabbul tanulnak
A légszennyezettség negatívan hat a kisiskolások iskolai teljesítményére - számolt be egy belga lap. Három belga kutató az észak-belgiumi Zonhoven, Tirlemont és Hasselt városok három általános iskolájában vizsgálta a levegőminőség és a diákok tanulmányi teljesítménye közötti kapcsolatot. Az eredmények azt mutatták, hogy a tanulók iskolai teljesítménye csökken, ha szennyezetett környezetben élnek. 
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.08.
Miniszteri biztosból lesz a Klik új elnöke
Solti Péter miniszteri biztos váltja Pölöskei Gábornét a Klebelsberg Központ (KK) élén. Információink szerint ugyanakkor Pölöskei Gábornét sem hagyják az út szélén, ő a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) folytathatja karrierjét. Ugyanis hamarosan Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárnak is mennie kell, így Pölöskeiné az ő helyére érkezhet.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.08.
Új vezető a Klebelsberg Központ élén
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság ezúton köszöni meg a szervezet pénzügyi konszolidációjának, valamint az új szervezet kialakításának végrehajtásával megbízott Pölöskei Gáborné és dr. Jenei Zoltán miniszteri biztosok munkáját. A tankerületi központok létrehozásával új fejezet kezdődött az állami intézményfenntartás történetében.
(Forrás: kormany.hu)
 
2017.01.08.
Új elnököt neveztek ki a Klik élére: Pölöskei Gáborné távozik
Az emberi erőforrások minisztere január 16-ával Solti Pétert, az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztost bízza meg a Klebelsberg Központ elnöki feladatainak ellátásával - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közleményben az MTI-vel.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.08.
Elege van az állami tankönyvekből a történelemtanároknak
A Történelemtanárok Egylete azt követeli, hogy teremtsék meg a szabad, minőségi tankönyvpiac feltételeit,engedélyezzék, hogy a diákok továbbra is használhassák a korábban alkalmazott magas színvonalú, az életkori sajátosságoknak megfelelő atlaszokat az érettségi vizsgán.A követelésekhez kapcsolódva a Tanítanék Mozgalom honlapján aláírásgyűjtést is indítottak
(Forrás: Index)
 
2017.01.08.
Átvette a KLIK az iskolákat
Az ATV Start vendége Mendrey László elnök, PDSZ -videó
(Forrás: ATV)
 
2017.01.08.
Visszavághat a magára hagyott generáció – feltámadhat a közoktatás
A Civil Közoktatási Platform által kidolgozott Kockás könyv lesz a tárgyalási alap az idei évtől a Tanítanék mozgalom számára a kormánnyal folyó egyeztetések során. A részletes cselekvési terv kész helyzet elé állítja a döntéshozókat – a tanárok és a diákok nem hőbörögnek, hanem javaslatot nyújtanak be arról, hogy milyen lehet az az oktatási rendszer, ami igazságosabb az összes szereplővel, haladó, és fenntartható.
(Forrás: Pesti Bulvár)
 
2017.01.07.
4700 - egyetlen szám a kormány embertelen oktatáspolitikájáról
Régóta tudjuk, hogy a sajátos nevelési igény és a hátrányos helyzet között szoros összefüggés van. És bár papíron a kormány a hátrányos helyzetű gyerekek számát a besorolás variálásával már csökkentette, ám valós számuk egyre csak növekszik. Márpedig ez az egyik valódi oka annak, hogy a speciális nevelési igényű tanulók száma is nő, és rámutat a rendszer egyik legnagyobb hiányosságára, a korai fejlesztés elhanyagolására.
(Forrás: Kettős Mérce)
 
2017.01.07.
Nincs baj a mai fiatalokkal
A magyarországi kutatásban is megjelent az az egyébként nemzetközi trend, amely szerint van néhány százaléknyi olyan fiatal, akik azt mondják, hogy nem szeretnének családot alapítani, nem szeretnének gyerekeket vállalni.„A többség számára azonban a család, a gyerekvállalás érték, az ember boldogságához járul hozzá” - közölte a kutatási igazgató.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.01.07.
Van gimnázium, ahonnan a végzősök több mint harmada külföldi egyetemre ment
Mára már mindennapi gyakorlat lett, hogy az „elit” gimnáziumokból a diákok egy része külföldi felsőoktatási intézményt céloz meg. A Radnótiból a tavaly végzettek 38 százaléka felvételizett külföldre, s fel is vették őket. Ebből az iskolából, mint ahogy általában a többi hasonlóból, elsősorban Nagy-Britannia a célpont, s gyakran ott is az elit egyetemek. 2015-ben több mint három és fél ezer magyar diák felvételizett brit intézményekbe, a felvettek aránya általában a jelentkezők ötöde.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.07.
Vigyázz az okosgépekkel!
Na, most vegyünk egy nagy levegőt, és képzeljük el, mi lenne, ha mondjuk 8. osztályos korukig a gyerekek egyáltalán nem találkoznának okoseszközökkel, ahogy az iparág moguljai is gondolják saját csemetéikkel kapcsolatban? Vajon mitől fosztanánk meg a gyermeket, ha iskolába csak butatelefont vihetne, és kénytelen lenne minden órán és minden szünetben kooperálni, beszélgetni, mindent „kétkezi munkával” és kreatív gondolkodással, praxissal megalkotni?
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2017.01.06.
Lyukasóra – 2020-tól csak komplex középfokú vizsgával lehet belépni a felsőoktatásba
Az iskolai idegennyelv-órák számában Európában az élvonalban vagyunk, a hatékonyságot tekintve azonban hátul kullogunk. A helyzet áttekintése sürgős. Meg kell találni, hol a hiba. A Nyelvtudásért Egyesület által tavaly rendezett konferencián a tanárok egy része úgy gondolta, emelni kellene az óraszámot a közoktatásban, az hozhatna nagyobb hatékonyságot. Ez azonban az adatok tükrében csak pótcselekvésnek tűnik, mert bár hihetetlenül hangzik, de a nyelvtanításra fordított órák számát tekintve Európában az első harmadban vagyunk!
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.06.
Pályázat középiskolásoknak: 1000 euró a fődíj
Forrás: AFP / John Macdougall A Transparency International Magyarország Alapítvány a szlovén és az olasz TI tagozatokkal együtt egy középiskolásoknak szóló Erasmus+ programban vesz részt azzal a céllal, hogy felhívja a diákok figyelmét a korrupció elleni küzdelem jelentőségére. A program egyik záró eleme egy kisfilm pályázat. A forgatókönyvek lehetnek fikciók is, lényeg, hogy pozitív üzenettel hangsúlyozzák a korrupció elleni harcot.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.06.
Hősugárzókkal fűtenék a szülők a fagyos kispesti iskolát
A 444.hu cikkére reagált a Klik. A Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola működtetési feladatait 2016. december 31-éig az illetékes önkormányzat látta el. A Külső-Pesti Tankerületi Központ 2017. január 1-től vette át az intézmény működtetését az önkormányzattól. A rossz műszaki állapotban lévő fűtési rendszer hibáját a szétfagyott légkezelő okozta. A tankerületi központ haladéktalanul intézkedett a hiba elhárításáról. A törvény által előírt hőmérséklet biztosítása érdekében fűtőpanelek beszerzésére és beüzemelésére kerül sor a hétfői nap folyamán. A tankerület mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között folytassák tanulmányaikat.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.06.
Helyettes államtitkár lehet Áder János húgából
A lap úgy tudja, a köztársasági elnök húga a nemzetgazdasági tárcánál kaphat új megbízatást: szakképzésért és a felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár lehet a távozó Odrobina László helyén. Pölöskei Gábornét márciusban nevezték ki az akkor még Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Klik élére, a stabil és tehermentes működést kellett biztosítania, és a köznevelési kerekasztal véleményére alapozva átalakítani a gigaszervezetet. A Klik 198 tankerületéből mostanra 59 tankerületi központ lett, ezek felelnek az iskolák fenntartásáért és működtetéséért is.
(Forrás: Hirtv)
 
2017.01.06.
Vekerdy: nem a kitűnőkből lesznek a topmenedzserek
A legfontosabb lenne megtanulnunk, és megtanítani a gyereknek, hogy érezzük jól magunkat. Legyünk azok, akik vagyunk. Mindenkinek más az ujjlenyomata, más a dns-e, a rendőrség legnagyobb örömére. Akkor miért nem nyilvánvaló, hogy belül, fejben is mindannyian mások vagyunk? Nem igaz, hogy csak az lesz jó az egyetemen, az életben, aki a legjobb az iskolában. Rendszerhiba, sőt, önpusztítás csak a pontok alapján ítélni a továbbtanulásról. Egy normális szisztémában akár a tiszta ketteseknek is joga lenne átlépni a következő fokozatba. 
(Forrás: Dívány)
 
2017.01.06.
Poloskapara az ELTE kollégiumában
Drámai ágyi poloska-helyzetet festett le lapunknak egy pesti kollégium lakója. „Este félve fekszünk le és minden reggel újabb és újabb csípésekkel ébredünk. Mind lelkileg, mind testileg megviselt bennünket ez a probléma, a legtöbbünk hónapok óta nem tud aludni, és rettegve megy haza” – írta levelében egy egyetemista, nem az amazonasi dzsungelből, hanem az ELTE Ajtósi Dürer sori kollégiumából. A diák szerint nem a vérszívó állatok jelentik egyedül a problémát, hanem a vezetőség hozzáállása, és a nem túl hatékonyan működő poloskairtó cég is.
(Forrás: Index)
 
2017.01.05.
Siralmas adatok: kiderült mennyi pénz megy a magyar oktatásra
A kormány és a KSH évek óta nem adott ki pontos adatokat arról, mennyi pénzt fordít a magyar állam az iskolákra, óvodákra. Szerdán megtört a jég: a kormány hivatalos oldalán jelent meg egy rövid tanulmány (Oktatási pénzügyi adatok – Az állami és önkormányzati intézményekre vonatkozó költségvetési beszámolókból származó pénzügyi adatok címmel) erről.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.05.
Horn Gyula óta nem nőtt az oktatásra költött pénz
A kormány is elismerte, hogy sosem költött annyit oktatásra GDP-arányosan, mint a szocialisták 1995-ben. Akkor a GDP 5,3 százalékát szánták erre a területre, míg 2013-ban 3,9-et. Az elmúlt 21 évben csak 2002-ben és 2003-ban költött GDP-arányosan többet a kormány az oktatásra az 1995-ös 5,3 százaléknál. Ez a kormány által decemberben publikált összefoglaló grafikonokból is kiderült, amit a 444.hu vett észre. 2010 óta sosem költöttek többet a GDP 4,4 százalékánál oktatásra, sőt, 2013-ban csak 3,9 százalékot. 
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.05.
A technológia nem falja fel a gyerekeinket - videó
Hinnéd, hogy van egy olyan gyerekágynemű, ami életre kelti Piroskát? Vagy olyan Lego, ami programozni tanítja a gyerekeket? Az idei CES kiállításon belemerültünk a gyerektechbe és elképesztő dolgokat láttunk
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.05.
Újabb szakokat csatolt el csendben a kormány - hízik a közszolgálati egyetem
Miközben a fél ország a Műegyetem gazdasági karának kiválásával foglalkozott, a kormány szép csendben újra kiváltságos helyzetbe hozta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE). Ezúttal az egyik utolsó - és nem éppen erős lábakon álló - állami főiskola, a bajai Eötvös József Főiskola két intézetét csatolják az NKE-hez. A novemberi, nemzetbiztonsági okokkal magyarázott döntést persze nem verték nagydobra.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.05.
Gyalázkodó felirat került a pécsi egyetemmel szemközti épületre
Roma egyetemi hallgatókat gyalázó felirat éktelenkedik az Ifjúság út egyik épületén, közvetlenül az egyetemmel szemben. Hogy pontosan mikor került oda, azt nem tudni, a minap azonban az egyetem egyik adjunktusa Tóth Orsolya – szégyenkezését és felháborodását kinyilvánítva – közzétette a kirekesztő graffitiről készült fotóját a Facebookon, ami lavinát indított el nem csak a közösségi oldalon, de az egyetemen is. A PTE különböző karain tanuló, roma származású diákokat összefogó és támogató Wlislocki Henrik Szakkollégium (WHSz) csütörtök délutánra flashmobot szervezett a helyszínre.
(Forrás: BAMA)
 
2017.01.04.
A Tanítanék mozgalom 2017-ben
A tél végi, tavasz eleji kampány szempontjából az is döntő hatású lehet, hogyan alakul az ellenzéki együttműködés. Jelenleg azonban bizonytalan még, hogy mi lesz az ellenzéki együttműködés végső formája és menetrendje. A sokáig tartó bizonytalanságban így még fel is értékelődhetnek a Tanítanék által szervezett rendezvények az ellenzéki szavazók számára. Az ellenzéki nyilatkozatokban ugyanakkor rendre felmerül, hogy helyet biztosítsanak a civil kezdeményezéseknek akár az előválasztás formájában.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2017.01.04.
Pók Katalin: Klasszikus műveltség és PISA
A mai jobbító szándékot – például a korábbi kis létszámú felzárkóztató osztályokat, vagy a nyíregyházi görög katolikus kezdeményezést a roma gyerekek felzárkóztatására – azonban gátolja a liberális szegregációhisztéria. A lemaradás már az óvodában megkezdődik, a liberalizált óvodakezdés azonban itt is gátló tényezőként lépett fel a korábbi években. Konklúzióm, hogy a kulturális tőke meglétét vagy hiányát sohasem lehet maradéktalanul kiegyenlíteni.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.04.
Iskola, közösség, reflexió – Zarándi Zsolt Bence könyvismertetése
Trencsényi László csaknem 50 éves alkotó munkásságának jelentős részét a tanítási órán, iskolán kívüli, mondhatni szabadidős foglalkozások szakirodalmának gyűjtése és rendszerezése alkotja, de ahhoz, hogy megértsük a szerző törekvéseit, fontos, hogy lássuk, hogyan viszonyul az iskolán belüli eseményekhez, és mi a pedagógiai hitvallása. A könyv maga egy tanulmánygyűjtemény, melyben a szerző 5 egymásra épülő tanulmánya olvasható az iskolai közösségszervezés témakörével kapcsolatban.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2017.01.04.
2017 valóban a lázadás éve lehet
Márpedig ilyen ügyek vannak. A korrupció, az egészségügy helyzete, a médiaszabadság ügye, vagy az oktatás állapota, és a kormány hozzáállása még mindig bicskanyitogató! És azt is láthattuk tavaly, hogy a gyakori megmondással szemben van igény az utcai jelenlétre. Erre bizonyíték az 5 óra alatt megszervezett több ezres tüntetés a Népszabadságért, és azt is látjuk, hogy egy tüntetésnek, vagy tüntetéssorozatnak lehet hatása (Tanítanék mozgalom).
(Forrás: Kettős Mérce)
 
2017.01.04.
Török Mónika: Okosabb vagy, mint egy nyolcadikos?
Ezzel a feladattal szembesülnek 2017 januárjában, a tanterv szerint a nyolcadik évfolyamos tanulók. A képen az látható, amint az elhízott német disznó férfikalapban, unottan szoptatja a kicsikéket, egy, csak egy legény van, aki nem kér az ilyesmiből, ő nyilván a mérges kismalac, egyébként magyar zászlóval. A feladat értelmezni a képet és eldönteni, vajon mindenki egyenlően részesül-e. Nincs azzal baj, ha egy tanárnak határozott véleménye van a világról. Legyen is neki. A baj ott van, ha a tankönyvírónak is van és nem latolgat.
(Forrás: huppa.hu)
 
2017.01.04.
Hogyan segít a pedagógusoknak az iskolai szociális munkás?
Az iskolai szociális munka egy újszerű feladat, ami égetően fontos az iskolák diákjai, pedagógus-közössége és a szülők szempontjából is. Mindezekért létrejött az Magyarországi Iskolai Szociális Munkások Egyesülete, aminek elnöke, Jankó Judit mutatja be a pedagógusoknak a feladatokat, modelleket és a segítséget, amit ők nyújtani tudnak.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2017.01.04.
Ha dolgozni akarsz, nem elég, hogy jó napot kívánok – videó
Benedek jövő májusban érettségizik egy budapesti elitgimnáziumban, ahonnan jogra szeretne tovább menni. Évfolyamtársa, Évi orvosnak készül, a csepeli Norbi viszont hang- és fénytechnikával szeretne foglalkozni, amivel szerinte 4-500 ezer forintot is megkereshet. Dávid autószerelőnek tanul egy székesfehérvári szakközépben, utána Győr felé venné az irányt. Ők négyen sok mindenben különböznek, de egy valamiben egyetértenek: kapcsolatok nélkül semmire sem mennek az életben. Nézze meg, hogyan látja a saját jövőjét tizenegy szakiskolás, gimnazista és egyetemista fiatal! 
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.01.04.
Palkovics László: jó tanár nélkül nincs jó oktatás
Az államtitkár az otthonban élő nyugdíjas pedagógusok újévi köszöntésén felidézte, hogy tavaly tavasszal kezdődött a közoktatás átalakítása, ekkor döntöttek egyebek mellett arról, hogy az általános iskolát és a gimnáziumot közelebb hozni a felsőoktatáshoz, mivel azt látják, hogy a diákok nem kielégítő tudással érkeznek az egyetemekre és főiskolákra.Szólt arról is, hogy a méltányos oktatást szeretnék megvalósítani, vagyis, hogy minden gyermek a képességeinek megfelelő oktatást kapjon.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.01.04.
Heti Rétvári: Csakazértsem volt forráskivonás az oktatásban
Az államtitkár olyan finanszírozási adatokat vesz alapul, melyhez az EU is hozzájárult támogatásokkal, vagyis nem önerőből teljesítette a jobb számokat az ország. Hozzátennénk, hogy a mindenki által mérvadónak tekintett OECD-felmérés pont ezért csak a saját forrásokat számítja, amit egy ország az oktatására áldoz.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.04.
Az új Klik ígéri: pótolják a hiányosságot
Minden szükséges belső szabályozó elkészül a jogszabályokban meghatározott határidőkön belül, az iskolák és a tankerületek együttműködése pedig zökkenőmentes – így reagált a Klebelsberg Központtá (KK) alakult állami intézményfenntartó a Magyar Nemzet mai cikkére.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.04.
Szabályzat nélkül működnek az új tankerületi központok
Bár az új évtől már a Klebelsberg Központtá (KK) alakult állami fenntartó felel az iskolák fenntartásáért és működtetéséért, az egyes tankerületi központok működésének részleteit rögzítő szervezeti és működési szabályzatok (szmsz) egyelőre nem ismeretesek – legalábbis ezt erősítette meg a lapunk által megkérdezett több iskolaigazgató is.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.04.
Csapnivaló a magyar diákok digitális tudása? - interjú Thaiss Miklóssal
Meglepődött, hogy ennyire rosszak lettek a PISA-eredmények? – Nyilván senki nem örült az eredményeknek az országban, de egyáltalán nem nevezném őket meglepőnek. Tény, hogy míg a matematikaeredmények stagnálnak, jelentős romlás történt a természettudományok és a szövegértés területén. Ugyanilyen tény azonban az is, hogy a teszt módszertana megváltozott, és már önmagában az indokolhatja a drámaibb romlást, hogy a teszteket digitálisan kellett kitölteni. Számos más országban is a vártnál nagyobb arányban romlottak az eredmények, mint nálunk, például Lengyelországban, Finnországban vagy Csehországban.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.04.
Bíróság elé állítják a gyerekverő gyerekfelügyelőt
Vádat emeltek egy makói gyermekfelügyelővel szemben, aki tavaly év elején megpofozott, falhoz csapott és ököllel ütött két kisgyereket a gyermekotthon raktárában. A csongrádi főügyészség az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a férfi ellen közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével vádolja. A két kisfiú nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett.
(Forrás: Index)
 
2017.01.04.
Tízosztályos iskola, új szakképzés – mi is van a Kockás könyvben?
Az rögtön feltűnik, végig hangsúlyozza a CKP, hogy a kötetben leírtak vitaanyagnak tekintendők, és csak abban az esetben működnének hatékonyan a javasolt változtatások, ha azokat alapos szakmai diskurzus előzi meg. Ez már csak azért is elengedhetetlen (lenne), mert a felvetett problémák és az azokra javasolt megoldások egy teljesen megújított oktatáspolitikát irányoznak elő.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.01.03.
Ezek az óvodások igazából mattot tudnak adni! - videó
Gyerekek sakkoktatásáról beszélgettünk Fehér Zsuzsival, a Pepita Kódex társszerzőjével, aki az egyik óvodás csoportjának foglalkozására is betekintést engedett nekünk.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.01.03.
Bestseller lett Németországban az újra kiadott Mein Kampf
Óriási vitát váltott ki Németországban, amikor ismét publikálták Adolf Hitler könyvét, miután 70 év elteltével lejárt a szerzői jogvédelem. A művet több ezer oldal magyarázattal látták el, hogy ne csak az őrült propaganda jusson el a tömegekhez. A kiadó korábban mindössze 4 ezer példánnyal kalkulált, emiatt már a hatodik kiadásnál jár a könyv.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.03.
Sok kínai gyerek ma sem megy suliba, de ennek nem örülhetnek
Folytatódott a füstködös időjárás szerdán Kína északi részén, emiatt iskolákat zártak be ismét. Az Egyesült Államok pekingi nagykövetségének mérése azt mutatta ki, hogy 345 mikrogramm volt a finom porszemcsék mennyisége egy köbméter levegőben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint már 25 mikrogramm is veszélyes lehet az egészségre.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.03.
Nőtt a szülők felelőssége - interjú Gyurkó Szilviával (videó)
Ahelyett, hogy megosztaná a szakemberek és a szülők közt a felelősséget, mindent a szülőkre hárít a gyermekvédelmi törvény legutóbbi szigorítása – véli a Lánchíd Rádió által megkeresett szakjogász. Gyurkó Szilvia szerint a forráshiány és a megfelelő szűrők kiiktatása miatt félő, hogy több olyan eset is lesz 2017-ben, amikor indokolatlanul is elszakítanak gyermekeket családjuktól. A védőhálózat hiányosságai miatt azonban továbbra sem lehet biztosan kijelenteni, hogy megelőzhetők a súlyos tragédiák. Kocsmár-Tóth István interjúja.
(Forrás: Hír-tv)
 
2017.01.03.
13 millióért foglalkoztak pszichológusok az Emmi dolgozóival
18 millió forintért foglalkoztak pszichológusok az Emberi Erőforrások Minisztériumának dolgozóival- ez a kormány.hu-ra feltöltött szerződésekből derült ki. A tárca két megállapodást kötött összesen négy hónapra egy Kft-vel, hogy közreműködjenek személyi fejlesztési célok meghatározásában. A tárca szerint azért kellettek a pszichológusok, hogy megtalálják a minisztériumi dolgozók számára a legmegfelelőbb munkaköröket. Azt írták, végül 13 milliót költöttek erre.
(Forrás: rtl.hu)
 
2017.01.03.
Testtartásjavító kütyü lett 2016 legötletesebb diákinnovációja
„Az első dolog, amit a hátad közepére kívánsz” – szól a hátunkra rögzíthető (vagy egyszerűen a póló nyakára csíptethető) testtartásjavító eszköz szlogenje, melyet az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) 10. évfolyamának tanulóiból alakult diákcég, a WRU (we are you) Company fejlesztett ki. Az alig 4 cm-es high-tech kütyünek nemcsak a fejlesztését, hanem a gyártását is teljesen önállóan végzik. A csapat decemberben elnyerte az AKG legjobb diákvállalkozása címet, majd a Junior Achievement Magyarország (JAM) ezévi országos diákvállalkozási versenyén elhozták a legötletesebb termék díját is.
(Forrás: DigitalHungary)
 
2017.01.03.
2016 legnépszerűbb cikkei
Itt az új év, ideje egy kicsit visszanézni az előzőre is. Vajon mik voltak azok a cikkek, amiket a legtöbben olvastak 2016-ban? Nem meglepő, de leginkább az általánosabb, mindenkinek szóló cikkeket, hiszen azok mindenkihez szólnak. A listát torzítja az is, hogy az év elején megjelent cikkek sokkal könnyebben gyűjtenek sok olvasót, mint azok, amik december közepén jeletek meg, de ez nem csak a mi cikkeink problémája, hanem a Star Wars filmeké is. De akkor következzen a 2016-os TanárBlog slágerlista
(Forrás: Tanárblog)
 
2017.01.03.
Kínai diákokat keres közbeszerzésen a Dunaújvárosi Egyetem
A Dunaújvárosi Egyetem kínai állampolgárságú hallgatók toborzására írt ki nyílt közbeszerzést, Ajánlatot az tehet, aki az elmúlt három évben két tanévre, legalább 15 kínai hallgatót toborzott, valamelyik európai felsőoktatási intézménybe.Az ajánlatok beadási határideje február 2.fontos megszorítás az, hogy a hallgatókat a Kínai Népköztársaság területéréről kell toborozni.
(Forrás: Napi.hu)
 
2017.01.02.
Beindulnak a tanárok: már februárban tüntetnek
Még a télen újabb demonstrációkra készül a Tanítanék Mozgalom, az első február elsején lesz. Azt szeretnék elérni, hogy Balog Zoltán humánminiszter távozzon posztjáról, hozzanak létre önálló oktatási minisztériumot a kormányon belül, és „dolgozzák újra a köznevelési törvényt az 50 szervezetet tömörítő Civil Közoktatási Platform Kockás könyvének szellemében".
(Forrás: 168 óra)
 
2017.01.02.
Székely zászló miatt tört ki tankönyvbotrány Romániában
Több romániai országos sajtóorgánum is történelemhamisítással vádolta meg a sepsiszentgyörgyi T3 kiadót, amiért a 11 éve használt negyedikes magyar nyelvű történelem-tankönyvében székely zászlóval jelölte Románia helyét Európa térképén.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.02.
Minden harmadik baba anyja diplomás
Emelkedik a diplomás anyák termékenysége, miközben egyre kevesebb iskolázatlan nő hoz világra gyermeket. Nő a házasságon kívül született gyerekek száma, és az élettársi kapcsolat egyre népszerűbb. Az iskolázatlan anyák még mindig fiatalon, 18 éves koruk körül szülik első gyermeküket, ám a tanultabbaknál folyamatosan tolódik ki a gyermekvállalási életkor, egy diplomás közel 14 évvel később vállal gyermeket.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.01.01.
Lannert Judit: Mit tehet a szülő a jobb PISA teljesítményekért?
Az ilyen válsághelyzetek, mint amiben most vagyunk, azt igénylik, hogy szülő és pedagógus fogjon össze. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne élhetnénk kritikával a munkájukat illetően. De minket is érhet jogos kritika. A kritikát pedig meg kell tanulni mindkét oldalnak elviselni és tanulni belőle.
(Forrás: Kölöknet)
 
2017.01.01.
Pilz Olivér lett az év embere
Az Önök szavazatai alapján Pilz Olivér tanár lett az RTL Híradó Év embere. A tíz jelöltre december közepétől lehetett szavazni, ez alapján a miskolci Herman Ottó Gimnázium matek-fizika-biológia szakos tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselője lett az Év embere. Azt mondta, a díj nem csak az övé, és megerősítette abban, hogy a munkát folytatni kell.
(Forrás: rtl.hu)
 
2017.01.01.
Százezer forintos pályázatokat írt ki hallgatóknak az EMMI
A színművészeket, zenészeket és nagy munkát végző önkénteseket támogatná a kormány. Megindult az új pályázatok kiírása a 2017-es évre, többek között a Vásáry Tamás Ösztöndíj és a Törőcsik Mari Ösztöndíj is.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.01.
Pilz Olivér lett az év embere az RTL Klub szavazásán
Hetek óta folyt a szavazás az RTL Klub Híradójában, ahol az év emberét keresték. Tegnap kihirdették a győztest, aki Pilz Olivér lett, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.01.
Újabb akcióra készülnek a tanárok, továbbra is Balog távozását követelik
Új, önálló oktatási minisztérium létrehozásáért, az oktatásért felelős jelenlegi miniszter távozásáért, valamint új köznevelési törvényért vonulnak utcára a pedagógusok február 1-én - erősítette meg korábbi bejelentését Törley Katalin a Klubrádió hétfői adásában. Követeléseiket néhány nappal karácsony előtt jelentették be, ám arra érdemi reakció nem érkezett a kormánytól, ezért is vonulhatnak utcára.
(Forrás: Eduline)
 
2017.01.01.
A tanárok leghasznosabb applikációját alkotta meg egy magyar startup
A Redmenta startup online feladatkészítő alkalmazásával a pedagógusok játékosabbá és izgalmasabbá tehetik az órai és a házi feladatokat, de még a számonkéréseket is, miközben a gyerekek év közben megszerzett digitális kompetenciáit is mérhetik - írja a Digital Hungary.
(Forrás: Eduline)
 
Sajtófigyelő
2020.08.11.
Részletes járványügyi intézkedési protokollt kapnak az intézmények
Három héttel azt iskolakezdés előtt még mindig úgy tűnik, hogy a gyerekek és a tanárok visszatérhetnek az intézményekbe, a koronavírus-helyzet miatt azonban ez az utolsó pillanatig változhat...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.08.11.
EMMI: Szeptember elején indul az iskola, nem indokolt a digitális oktatás
Azt írják, hogy a hamarosan megjelenő rendelet szerint a tanév hagyományosan indulhat szeptember 1-jén. „A koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digit...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.08.11.
Lesz intézkedési protokoll az iskoláknak, de még nem tudni mikor
Kapnak majd az iskolák intézkedési protokollt az őszi tanévkezdésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint. Igaz, azt még nem tudni, mikor. A Pedagógusok Szakszervezete szerint már most...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.10.
Lehet, hogy van kész forgatókönyve a kormánynak a tanévről, csak senki nem tud róla
Több forgatókönyvön is gondolkodnak az iskolák arról, hogyan is nézhet ki a következő tanév, azonban ehhez – többekkel folytatott beszélgetés alapján – támpontokat nem kapnak. A Nemzeti...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep