Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2017.04.29.
Nem vonzó a szakképzés
Tovább apadt a szakképzés népszerűsége – derül ki az Oktatási Hivatal (OH) legújabb adataiból. A hivatal annak apropóján közölte a legfrissebb statisztikát, hogy szerdán lezárult a középfokú intézmények általános felvételi eljárása, vagyis minden iskolának értesítenie kellett a hozzá jelentkező diákokat arról, hogy elfogadták-e felvételi kérelmüket. A nyolcadikos felvételizők 36,4 százaléka ősszel gimnáziumi, 38 százalékuk szakgimnáziumi, míg 23,7 százalékuk szakközépiskolai tanulmányokat kezdhet. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi évhez képest a gimnáziumokba 1,5 százalékkal több diákot vettek fel, míg a szakgimnáziumok 0,7, a szakközépiskolák (korábbi szakiskolák) pedig majd egy százalékot veszítettek népszerűségükből.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.29.
Menekíti az iskolából a gyerekét, aki megteheti
Míg tavalyelőtt 6835 magántanulót tartottak nyilván, ez a szám 2016-ra több mint tíz százalékkal nőtt, vagyis tavaly már több mint 7500 gyermek tanult ebben a státusban.Általában két ok miatt válnak magántanulóvá a diákok: egyik, amikor az intézmény szeretne megszabadulni a problémás diákoktól, a másik pedig, hogy a középosztály kimenekíti a gyermekeket az iskolából – mondta lapunknak Lannert Judit oktatáskutató. A szakember szerint a magántanulói státusba sorolás pontos indoka nélkül nehéz megmondani, miért nőtt meg az arányuk a tavalyi évre.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.29.
Hogyan beszélgessünk a gyerekkel Hitlerről?
Álmomban sem gondoltam, hogy ötéves lesz a kislányom, amikor először beszélek neki Hitlerről. És most mégis megesett. Történt ugyanis, hogy húsvétra az egyik legzseniálisabb kortárs magyar írónő, Tóth Krisztina legújabb, Felhőmesék című mesekönyvét tojta a nyuszi. Éppen a könyv utolsó meséjét, A majdnem százéves bácsit olvasom fel az ötévesemnek, - előtte nem olvastam el a meséket – amikor a történet egy pontján, mint derült égről a villámcsapás, előkerül Hitler neve. Először köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől, és ezt valószínűleg kislányom is érzékelte, és egyből lecsapott rá.
(Forrás: Dívány)
 
2017.04.29.
Az atipikus fejlődésű tanuló – konferencia-sorozat!
Az atipikus fejlődés kezelése a közoktatásban nem megoldott. Hiányzik a pedagógusoknak az integrált tanulók ellátására való felkészítése, miközben a változó környezeti háttér idegrendszerre gyakorolt hatásai miatt a probléma egyre nő. Minderre felhívtuk az oktatásirányítás figyelmét, de a megoldás felé valódi lépések még nem történtek. A pedagógusoknak azonban szükségük van módszerekre ezeknek a különleges gyerekeknek a tanításához. Ezért indítjuk el mini-konferencia sorozatunkat (Gyarmathy Éva).
(Forrás: OFOE honlapja)
 
2017.04.29.
Pótolhatatlan pedagógusok
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a pedagógus-életpályamodell nem vált be, ugyanis 2013-as bevezetése óta rengeteg pluszmunkát, feszültséget, fáradságot hozott magával, ami finoman szólva nem kedvez az oktatás színvonalának. Majd lassan a nagy dérrel-dúrral beharangozott bérfejlesztés is megfeneklett: 2015-ben például kikerült a törvényből az a biztosíték, hogy a pedagógusbéreket a mindenkori minimálbérhez kötik. Így pedig nehéz a fiatalokat a pályán tartani.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.29.
EMMI salátatörvény: Meglepő változtatások, menekülő pályakezdők - VIDEÓ
Öt nap alatt kellett volna véleményeznie a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megalkotott salátatörvényt – mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke az ATV Start című reggeli műsorában.
(Forrás: atv.hu)
 
2017.04.27.
Több gimi is csatlakozott a menő ballagási ajándékozáshoz
Mint írtuk az Eötvös József Gimnázium egyik végzős diákja Facebook-bejegyzésben azt írta, osztálytársaival úgy döntöttek, hogy a ballagásuk alkalmából fogyatékos fiatalokon segítenek. Azt kérik minden rokonuktól, ismerősüktől, hogy a ballagási virágra szánt összeget vagy egy részét inkább jótékony célra fordítsák, segítsék a KézenFogva Alapítvány munkásságát. Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy a „KézenFogva Ballagunk!” kampányhoz nem csak az Eötvös, hanem még mintegy 20 középiskola tanulói csatlakoztak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.27.
Ősztől minden általános iskolás ingyen kaphat tankönyvet?
A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete szerint a mindenkire kiterjedő ingyenesség növelheti az iskolák közötti különbségeket, hiszen a jó körülmények között működő iskolákban, osztályokban a szülőkkel vásároltatják meg az alacsony tankönyvkeret miatt szükségessé váló kiegészítő tankönyveket, munkafüzeteket. Ezt a szegényebb térségekben lévő iskolákban már nem tudják megtenni. "Mindez így többe kerül az államnak és valójában a szülőknek is" - mutatott rá a Tanosz elnökhelyettese. Ha valóban csak a rászorulók kapnák ingyenesen a tankönyveket, akkor a tankönyvellátásra fordított eddigi közpénzekből jobb tankönyvcsomagokat lehetne összeállítani, különös tekintettel a hátrányos helyzetű iskolák kiemelt tankönyv- és taneszköz-fejlesztésére.
(Forrás: Népszava)
 
2017.04.26.
Nagyon más lesz az új alaptanterv, de csúszásban vannak vele
A Nemzeti alaptanterv átalakításáról Csépe Valéria miniszteri biztos elmondta: az elkészült koncepció számos félreértelmezésével találkozott. Kifejtette: cél a használható,"dinamikus" tudás biztosítása a gyerekeknek, illetve a pedagógusok esetében a leadható tananyag helyett tanítható tananyag kialakítása.Egy alapozó fejlesztéssel kell indulni, de a mindenáron való tankönyvközpontúságtól is el kell mozdulni.A problémák között említette, hogy túl sok a tanóra, kevés a gyakorlat, s kihasználatlanok az egész napos iskola lehetőségei is.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.26.
Menő ötlettel álltak elő a ballagó diákok
Az eduline.hu vette észre, a gimnázium egyik végzős diákjának Facebook-bejegyzését, amelyben azt írja, osztálytársaival úgy döntöttek, hogy a ballagásuk alkalmából fogyatékos fiatalokon segítenek. Azt kérik minden rokonuktól, ismerősüktől, hogy a ballagási virágra szánt összeget vagy egy részét inkább jótékony célra fordítsák, segítsék a KézenFogva Alapítvány munkásságát. Az akció neve: KézenFogva Ballagunk
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.26.
Palkovics: Meghatározhatják az iskolai kirándulások fogalmát a köznevelési törvényben
Pontosan definiálnák az iskolai kirándulásokat és a balesetek esetén az objektív kártérítési felelősség fogalmát a köznevelési törvény tervezett módosításában - mondta Palkovics László oktatási államtitkár, aki félreértésnek nevezte a kártérítés értelmezésével összefüggésben a sajtóban megjelenteket.A formálódó javaslatban - amely jövő héten kerülhet az Országgyűlés elé - az szerepel, hogy külföldi iskolai kirándulásnak az minősül, amit egy nevelési-oktatási intézmény legalább hét tanulójának részvételével szerveznek. Rögzítenék, hogy a diákokat felügyelő személy az oktatási intézménnyel foglalkoztatási jogviszonyban áll, s azt is, hogy a térítésköteles kirándulás nem a szomszédos országokban élő magyarokról szóló, 2001-es törvény alá tartozó államokba irányul. 
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.04.26.
Nem csupán egy iskolában kampányolt Dúró Dóra
„Eddig hozzávetőleg ötven utam során jártam a nagyobb egyetemeken, kiemelkedő kulturális intézményekben, múzeumoktól színházakon át levéltárakig bezárólag sokfélében, keresztény egyházi vezetőkkel tárgyaltam az oktatási és kulturális intézményeik helyzetéről, most pedig budapesti iskolákba látogatok el” – írta cikkünkre reagálva, amely arról szólt, hogy a Jobbik iskolákban kampányol.A látogatás után a képviselőnő levélben tájékoztatta az iskola vezetőjét, hogy a Jobbik évek óta szót emel az Országházban a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazottak, technikai dolgozók méltatlan helyzete ellen.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.04.26.
A középiskolába jelentkezők közel 97 százaléka felvételt nyert
A felvételi eljárásban 81 883 nyolcadik évfolyamos, 7516 hatodik évfolyamos és 6089 negyedik évfolyamos tanuló vett részt. A felvettek 74,5 százaléka (60 974 diák) az általuk megjelölt legelső helyre, 91,4 százalékuk pedig (74 824 diák) az első három helyen megjelölt terület egyikébe jutott be. Az általános felvételi eljárás keretében fel nem vett nyolcadik évfolyamos tanulók száma 2520, a jelentkezést benyújtó tanulók 3,1 százaléka – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.04.26.
Áder, a rossz tanuló
Mivel a diákok felkészülten érkeztek, nyilván pontosan tudták például, hogy Magyarországon Orbánék hatalomra kerülése óta egyetlen új szélerőművet sem engedélyeztek, a napelemeket pedig dupla büntetőadó sújtja – hiába lelkendezik a köztársasági elnök, hogy a nap- és a szélenergia immár versenyképes, ha államfőként nem tesz semmit a zöldenergiát mesterséges versenyhátrányba szorító kormánypárti jogszabályokkal szemben (mint ahogy az sem emelte az elnöki hivatal tekintélyét, hogy nem sikerült eltalálnia, hány intézményt érint a CEU-ügy).Összeállításunkban az államfői állításokat vetettük össze a valósággal.
(Forrás: Népszava)
 
2017.04.26.
Milliárdokat kaphat a nemzetközi iskolára Debrecen
Az intézményben – a magyar óvodának, az általános iskola alsó, illetve felső tagozatának megfelelő részlegekben, illetve a diplomaprogramban – összesen 500 gyereket tudnak majd fogadni. A Budapesten működő nemzetközi iskolákkal ellentétben a debreceniben a magyar tanügyi jogszabályoknak megfelelő képzés folyik majd, de olyan magyar, illetve nemzetközi érettségi diplomát kapnak a diákok, amellyel a világ bármely egyetemére bejuthatnak.Kósa Lajos szerint, bár több hazai város is szeretne nemzetközi iskolát, kérelmeik nem voltak megfelelőek, a debreceni programot viszont lényegében változtatások nélkül elfogadták. .
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.26.
Kutatással javítana a nyelvoktatáson a kormány
Kutatást indít a kormány annak érdekében, hogy rájöjjenek, mi a probléma az iskolai nyelvoktatással – derült ki Palkovics László oktatási államtitkár kulturális bizottsági beszámolójából. A téma annak kapcsán merült fel, hogy több ellenzéki politikus számon kérte, miért nem készített a kormány nyelvoktatási stratégiát az elmúlt években. Az államtitkár arról beszélt, „nem nagyon értik, mi történik”, mert egy diáknak összesen 1200 nyelvórája van iskolai tanévei alatt, amely elegendő kellene, hogy legyen egy középfokú nyelvvizsga megszerzésére, így kutatással kívánják feltárni a probléma okát. 
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.26.
Itt vannak az újabb részletek az ingyenes nyelvvizsgáról: 35 éves korig jár
Ingyenessé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Novák Katalin az Országos Diáktanács ülése előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel is segíteni szeretnék a fiatalok munkaerőpiaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, ám stagnál azok száma, akiknek erről igazolásuk is van.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.26.
„Iskolai rendezvényeken vezető politikusok és pártemberek állnak mellettem”
Mindez egy alternatív iskolában. „Hogy van ez? Ha tényleg olyan nagy sikertörténet az állami oktatás (permanens) reformja, vajon miért mentik ki a saját gyerekeiket a rendszerből?” – teszi fel a kérdést a gyerekjogi szakember.Gyurkó Szilvia az állandó, sikertelen oktatási reformokról fejtette ki a véleményét a wmn.hu-n. „Miért van az, hogy az állam (ami jelen pillanatban 1,8 millió gyerekért felelős) úgy játszadozik gyerekek életével és sorsával, mint az egyszeri játékfüggő a kaszinóban fizetésnap után?
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.26.
Csókolom, tanárnő, biztos, hogy lesz munkám, ha elvégzem a nyolc osztályt?” Interjú Csapó Barbarával, a Lehetőségek Iskolája koordinátorával
Ki lehet-e törni a sztereotípiákból? Le lehet-e bontani az előítéleteket? A szegregációra megoldás lehet-e az oktatás? Társadalmi felelősség-e a tanulásból kiesettek visszahívása az iskolapadba? Csapó Barbara, a Lehetőségek Iskolájának koordinátora nemcsak kérdéseket tesz fel, hanem az iskola nevéhez hűen, válaszokat ad, és keresi a legjobb lehetőségeket. Miért kezdett a jezsuita rend felnőttképzésbe?
(Forrás: Index- 10 perc iskola blog)
 
2017.04.26.
A CEU rektora cáfolta, hogy elköltöznének Budapestről
Továbbra is elkötelezettek vagyunk, hogy Budapesten maradjon a CEU, és ezért minden tőlük telhetőt megteszünk. Minden ezzel ellentétes állítás a legjobb esetben is ki lett ragadva a szövegkörnyezetből, vagy egyszerűen hamis - írta  Michael Ignatieff, a CEU rektora az egyetem dolgozóinak és oktatóinak írt levelében. A Hvg.hu szerint a rektor ezzel cáfolta  Enyedi Zsolt rektorhelyettest, aki az RTL Klubnak azt mondta: a CEU jelenlegi formájában szinte biztosan nem marad Budapesten, erre  kevesebb mint 50 százalék esélyt lát.
(Forrás: Index)
 
2017.04.26.
Tanulási zavarok/zavaros javaslatok - VIDEÓ
Maruzsa Zoltán, helyettes oktatásügyi államtitkár ismerteti és értelmezi a törvényjavaslatot, amely tartalmazza a BTM-es tanulók osztályzás és értékelés alóli felmentésesnek visszavonását , valamint azt a kitételt, hogy SNIS-s gyerekek esetében nem minden esetben van szükség gyógypedagógus alkalmazására a SNI-s és BTM-es tanulók fejlesztéséhez. A Magyar Pedagógiai Társaság nevében Turcsik Katalin klinikai szakpszichológus és a szülőként érintett Erdész Ferenc, a CSEVE csoport tagja mondja el (ellen)véleményét.
(Forrás: rtl.hu)
 
2017.04.26.
Alinda vendégei az alternatív oktatásról - VIDEÓ
Van-e jövője az alternatív oktatásnak, merrefelé halad a közoktatás, valósak-e a félelmek, valóban egyre kevesebben, és csak az elit juthat korszerű alap- és középfokú oktatáshoz? Alinda vendégei: Kiss Virág, tanító és Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium vezetője.
(Forrás: Hírtv)
 
2017.04.24.
Szülők: merjünk jobb tankönyvet választani!
A szülők meglepően nagy arányban utasítják el az állami/kísérleti tankönyveket, és elvárják, hogy az iskolában merjék megrendelni azt a tankönyvet, amit jobbnak tartanak. Bár a szülők elismerik, hogy a tankönyvrendelés elsősorban a pedagógusok kompetenciája, úgy gondolják, jobb döntés születhet a szülők bevonásával, ez azonban nem jelenleg nem tipikus. A szülők túlnyomó többsége a minőséget helyezi előtérbe az olcsósággal szemben, de mindemellett a kormányzat által emlegetett olcsóság sem igazán érzékelhető a szülők többsége számára. 
(Forrás: Szülői hang)
 
2017.04.24.
Elutasított egyház
A rendszerváltás elhozta azt a reményt is, hogy az egyházi oktatást sikerül az államosítás előtti szinten helyreállítani. Ez a remény ez idáig inkább illúzió, mint realitás. Negyvenévi kiesét nem lehet a legjobb szándékkal sem egykettőre bepótolni. S nem csak az egyházak személyi, anyagi, intézményi, strukturális feltételeiben mutatkoztak hiányosságok: hiányzott az általános jó szándék is. Az egyházi oktatás helyreállítását vagy újjáalakítását kezdettől fogva erősen akadályozták a világnézeti semlegesség mindenekfölöttiségét hirdető antiklerikális, liberális erők.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.24.
Ignatieff: Hagyjanak minket békén!
„A kérésünk lényege, hogy hagyjanak minket békén, hadd csináljuk, amit az egyetemek csinálnak!” – mondta Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem rektora Brüsszelben hétfő este. A Brüsszeli Szabadegyetem (ULB/VUB) meghívására vett részt egy beszélgetésen az egyetem francia és holland nyelvű részlegének a rektoraival, 150-200 fős nemzetközi hallgatóság előtt.  „Nem politikai intézmény vagyunk, hanem egy valódi egyetem. Izgalmas dolgokat tanítunk, például középkori történelmet és mikroökonómiát” – magyarázta, hogy miért teljesen érthetetlen, amikor a magyar kormány Soros Györggyel vívott háborújának egyik szereplőjeként tekintenek a Közép-európai Egyetemre.
(Forrás: Index)
 
2017.04.24.
Iskolai buszoztatás: törvényt módosítanak, hogy a Kliknek ne kelljen kártérítést fizetnie
A tizenhét halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset után a kormány egyik első jogi lépése az lehet, hogy korlátozza az iskolák – ezzel együtt az állami fenntartó, a Klik – anyagi felelősségét arra az esetre, ha a külföldi utakon baj érné a diákokat. A buszos külföldi kirándulások előtt kötelező lesz személyre szóló balesetbiztosítást kötni – vagy a szülőnek, vagy az iskolának –, ez azonban furcsa módon nem vonatkozik a környező országokba tett kirándulásokra. Azt viszont kötelező lesz nyilvántartani minden diák személyi adatai között, hogy járt-e már a szomszédos országok magyarlakta területein.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.04.24.
Nyílt levélben kérte a törvénymódosítás átgondolására Balogot az Apáczai egyik diákja
Nyílt levelet írt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek az ELTE Apáczai János Gyakorlógimnáziumának végzős, kitűnő eredményű diákja. Markos Balázs, a levél írója tanulási nehézségekkel küzd, de így is mindent kitűnően teljesít azzal a segítséggel, hogy a reál tantárgyak teljesítése alól felmentést kaphat. Azonban egy jogszabály-módosítással elvennék tőle és társaitól ezt az engedményt, ezzel együtt akár a továbbtanulás lehetőségét is.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.24.
"A csendes többséget kell megszólalásra bírnunk!"
Diákok próbálták elképzelni, milyen lenne az a társadalom, ahol a gyűlöletkeltő, sok esetben gyilkos indulatú szólamok valóra válnak. A Mentőcsónak Egység legújabb előadása, A néma tartomány a gyűlöletbeszéddel foglalkozik. Azt kívánják megmutatni, milyen világ jöhet létre a gyűlölet és a manipuláció mechanizmusaira építve.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.24.
Magyar diákok nyertek nemzetközi fizikaversenyt
Idén 19. alkalommal rendezték meg az Ifjú Fizikusok Osztrák Versenyét (Austrian Young Physicists' Tournament, AYPT) az ausztriai Leobenben. A tornán 9 ország 16 csapata versenyzett. A magyar csapat rendkívüli szerepléssel az abszolút első helyet szerezte meg – olvasható a csapat közleményében.A felkészítő munkát egyetemi oktatók és fizika tanárszakos hallgatók végezték az ELTE Anyagfizikai Tanszékén.
(Forrás: Index)
 
2017.04.24.
Áder János új megoldást javasolt a CEU-ügyre a Trefortban
Áder János a klímavédelemről tartott előadást az ország egyik legjobb középiskolájában, de mindenkit az érdekelt, mit mond a CEU-ról. Főleg azok után, hogy látogatása előtt a Trefort tanárainak fele tiltakozott nyilvánosan a törvény aláírása miatt, majd diákok is tiltakozó petíciót tettek közzé, hétfő este pedig trefortos öregdiákok közölték, hogy ők is online petícióban csatlakoznak a tanárokhoz.Egyórás előadása után a diákok kérdezhették a köztársasági elnököt.
(Forrás: Index)
 
2017.04.23.
Utálják a kormány listázós tervét, de nem fogják bojkottálni
Nehéz helyzetbe hozta a civileket a kormány listázós törvényjavaslata, amely külön gyűjtené a külföldről támogatott szervezeteket. Ha regisztrálnak, azzal legitimálják a civilellenes politikát, ha viszont nem, azzal a saját létüket kocáztatják. A nagy, jogvédő szervezetek egyelőre nem beszélnek a terveikről, a kisebb civilek viszont nem akarnak bojkottálni. Helyette keményebb hangnemre váltanak, és ahol csak lehet, elmondják: nem velük van a baj. 
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.04.23.
Hogyan ellensúlyozzuk otthon az iskolarendszer sajátosságait?
Lev Tolsztoj gondolatait szeretném idézni a mai! iskolarendszerrel kapcsolatban: „A gyerekek beszélgetése, mozgása, vidámsága, amely elengedhetetlen feltétele a tanulásnak, zavarja a tanárt, és ezért az iskola a kérdések börtöne, ahol a beszélgetés és a mozgás tilos. …a felülről, erőszakkal létrehozott iskolákban a tanár nem a juhok pásztora, hanem azok börtönőre. [....] Ahelyett, hogy belátnák, a siker feltétele adott helyzetben az, hogy tanulmányozzák azt a dolgot, amivel foglalkozniuk kellene (az oktatásban ez a „tárgy” a szabad gyerek), úgy akarnak tanítani, ahogyan ezt maguk megszokták, és a legjobbnak találják. Ha pedig ez nem vezet eredményre, akkor sem a tanítás módját változtatják meg, hanem inkább a gyermeki természet megváltoztatására törekednek. ”
(Forrás: Index)
 
2017.04.23.
L.Ritók Nóra: Iskolák a határon
Azért ekkorát a pedagógiába régen rúgtak. Meg a pedagógus társadalomba is. Azokba a szegény tanerőkbe, akik ott küzdenek, a szegregált iskolákban, 100 %-ban halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, miközben portfóliót írnak, és várják a minősítőt, vagy épp a tanfelügyelőt. Ahelyett, hogy segítséget kapnának, újra azt üzenik nekik: csak vegetáljatok tovább, nem vagytok értékteremtők, nem vagytok fontosak. Csak azért kaptok fizetést, mert valakinek „ezekkel” is kell foglalkozni. Annyit értek, mint egy közmunkás, vagy egy műkedvelő.
(Forrás: Nyomor széle blog – hvg.hu)
 
2017.04.23.
Nyelvtudós a nyelvtanóráról
Aminek én kevesebb értelmét látom, az az a fajta mondatelemzés, hogy húzzuk alá, mi az alany, mi az állítmány, hogy ez hely- vagy állapothatározó. Igazából a nyelvtudomány egy hallatlanul érdekes, kísérletező tudomány volna, lehetne tanítani úgy, mint jó esetben a fizikát: kísérletezzünk, figyeljük meg, abból vonjunk le egy szabályt, amit egyébként beszéd közben öntudatlanul alkalmazunk. Nagyon érdekes lenne – de ez egyelőre nincs benne a nyelvtanoktatásban. (Részlet Kolozsi Ádám É. Szabó Katalin, nyelvésszel, a Bólyai díj idei kitüntetettjével készült interjújából.)
(Forrás: Index)
 
2017.04.23.
Dr. Gyurkó Szilvia: Hogyan beszélj a gyerekeddel a politikáról?
Miért fontos, hogy beszéljetek róla? Először is azért, mert egyébként is beszélnek róla. Lehet, hogy ez nem tetszik, de tény: már az óvodákban is jelen van a politika. A homokozóban is megjelennek a politikai üzenetek, a gyakran ismételt szlogenek, hiszen a gyerek nézi a tévét, jár az utcán, látja a plakátokat, hallgatja a rádiót, hall téged. Körülveszi őt a politika. Nincs burokban, tehát fontos, hogy segítsük őt abban, hogy értse, mi zajlik körülötte. Arról nem is beszélve, hogy az önálló véleményalkotást – és közben a másik véleményének tiszteletben tartását – gyerekkorban lehet a legjobban megtanulni. 
(Forrás: wmn.hu)
 
2017.04.23.
'ADHD-s vagyok, és kijöttem az utcára' - Figyelj rá, hogy rád figyeljen!
A diagnosztizált és fejlesztett ADHD-sek jól integrálhatóak, ami az egészséges és sikeres felnőtté válás egyik alapvetése. Ami most folyik, hogy egészséges gyerekek mellé beerőszakolunk viselkedési problémás, figyelemzavaros és hiperaktív gyerekeket, úgy, hogy egy-egy iskolára jó, ha egy fejlesztőpedagógus jut, gyógypedagógus pedig nincs is mindenhol, az csak feszültséget szülhet. A gyógypedagógiában járatlan szaktanárok figyelmét teljesen elveszik a kontrollálhatatlan nebulók.Nem arrafelé kellene mennie az oktatáspolitikának, hogy szakképesítés nélkül is alkalmazzon pedagógusokat, hanem meg kellene szervezni az ingyenes és kötelező pedagógus-továbbképzést mindazok számára, akik kapcsolatba kerülhetnek integrált csoporttal, és kötelezően fogadnak sajátos nevelési igényű gyerekeket.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2017.04.23.
Így lett a legrosszabb iskolából a legjobb iskola
Egy michigani középiskola sikersztorijára hívja fel a figyelmet az Upworthy: a Clintondale az állam egyik legrosszabb eredményeivel büszkélkedő iskolája volt, mindössze a gyerekek 63%-a tudott továbbtanulni. Az iskola igazgatója ezért azt találta ki, hogy megfordítják a dolgot: az iskolában a házi feladatokat csinálják meg együtt, tanulni, az ismereteket beszerezni pedig otthon kell majd. Az elején, 2011-ben csak egy osztályban vezették be a módszert, hogy össze tudják hasonlítani a klasszikus metodikával.Az eredmények viszont olyan jók lettek az iskolában házifeladatozó osztályban, hogy azóta az egész iskola áttért a fordított rendszerre.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.04.23.
A szakma nemet mond: képesítés nélküli tanárok ne foglalkozzanak sérült gyerekekkel! VIDEÓ
Egy tervezet szerint a jövőben nem csak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak. A szakma ezt elfogadhatatlannak tartja. A gyógypedagógus hiányra átmeneti megoldást jelenthetne, ha a nyugdíj korban lévő pedagógusokat tovább foglalkoztatnák.
(Forrás: Szeged TV)
 
2017.04.22.
Csak az olvassa versemet, avagy hogyan tanítsuk József Attilát? Trencsényi László írása
Egy irodalomtörténeti emlékülésen kértek meg a szervezők, hogy pedagógusként tegyek a fenti kérdésben vallomást. Elkerültem a tantervelemzés csapdáját. (Mondván: mi érdekelne engem a „tanterv” maga?) A napokkal változó ötletelésnek gondolok minden rangsort és címsort, melyet komoly férfiak és hölgyek tantervbe írnak („tantervbe” írják, mit telefonoztam). Azt gondolom, hogy József Attiláról (is) minden irodalomtanárnak meg kell kötnie a maga „új szövetségét” konkrét diákjaival – ezt gondolom „helyi tantervnek”.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2017.04.22.
Az Oktatási Hivatal hat külföldi egyetemmel kapcsolatos eljárását zárt le
Mióta az Oktatási Hivatal (OH) tavaly megkezdte a Magyarországon működési engedéllyel rendelkező külföldi felsőoktatási intézmények működési engedélyének felülvizsgálatát, hat eljárásban született jogerős lezáró döntés, mind a hat esetben visszavonják az engedélyt. A közleményben emlékeztettek, hogy a törvény értelmében a hivatalnak ötévente felül kell vizsgálnia Magyarország államilag elismert magyar felsőoktatási intézményeinek, illetve a Magyarországon működési engedéllyel rendelkező külföldi felsőoktatási intézmények működési engedélyét. A felülvizsgálati eljárásokat az OH - a 2015-ben rendeleti szinten megjelent részletszabályozás alapján - 2016-ban kezdte meg.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.04.22.
Nem kérnek a trefortos diákok Áder Jánosból
Több mint százhetven trefortos diák írta alá azt a petíciót, amely Áder János köztársasági elnök gimnáziumi látogatása ellen tiltakozik – értesült a 24.hu. Az államfő kedden tart órát az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában, és a rendezvényt aligha sorolja majd legkedvesebb protokolláris eseményei közé. 
(Forrás: 24.hu)
 
2017.04.22.
Lázadnak a Trefortban Áder János látogatása ellen
Kedden Áder János köztársasági elnök az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba látogat, ahol rendhagyó órát tart a diákoknak. Az államfő előre tudhatja, hogy nem mindenki örül majd a látogatásának az ország egyik legjobb iskolájában, mert az iskola honlapján 40 tanár tiltakozó nyilatkozatot tett közzé. Ebben azt írják, hogy nem értenek egyet a lex-CEU-ként aposztrofált törvény elfogadásának módjával, annak tartalmával és szellemiségével. Az aláírók kiállnak a tanítás és a tanulás szabadsága és a nyílt társadalmi viták mellett. 
(Forrás: Index)
 
2017.04.20.
Szépírók tiltakoznak a CEU-törvény ellen a Könyvfesztiválon
Több tízezer magyar és külföldi értelmiségivel és számtalan tudományos műhellyel és civil szervezettel közösen a Szépírók Társasága is tiltakozott az ellen a törvénymódosítás ellen, mely a Budapesten működő Közép-európai Egyetem (CEU) létét fenyegeti. A CEU ügye jelképessé vált, hiszen a magyar kormány aljas és kicsinyes támadása az egyetemi autonómiát, az oktatás és kutatás szabadságát, a termékeny nemzetközi együttműködést és a civil társadalmat veszi célba. A CEU-val való szolidaritás, amely a rendszerváltás óta nem látott tömegeket vitt az utcára, az európai értékek mellett kiálló magyarok közös ügye.
(Forrás: Litera)
 
2017.04.20.
Újabb változások jöhetnek az oktatásban - vége az egésznapos iskolának?
Palkovics László a sajtóban megjelent hírekre reagálva jelezte: a kormány nem döntött sem a kilenc évfolyamos iskoláról, sem a középiskolai felvételik átalakításáról. Tájékoztatót hallgatott meg a kabinet csupán, ezek olyan kérdések, amelyek szakmai vitáját az elkövetkező időszakban folytatják majd le - írja az MTI.
(Forrás: Napi.hu)
 
2017.04.20.
Barkóczi Balázs: A közoktatás megvédése lesz az Orbán-kritikus ellenzék igazi erőpróbája
A CEU-ellenes törvény kiváltotta tiltakozáshullám azért nem tudott eszkalálódni, mert ott csupán ugyanannak az osztálynak a két pólusa feszült egymásnak, és így a tüntetésekből hiányzott a valóban rendszerellenes  kritikai attitűd. A most önszerveződő csoportok politikai aktivitásának és erejének valódi fokmérője az lesz, ha nem csak egy elitegyetem bezárása, hanem az egész közoktatás, és így az alsóbb osztályok mobilitásának ellehetetlenítése ellen is legalább ugyanilyen vehemenciával fognak tiltakozni, kilépve saját komfortzónájukból, és – ahogyan azt a CEU kapcsán már megtették – az éles hangú közlemények világából.
(Forrás: Kettős Mérce)
 
2017.04.20.
Versenyszférából hígítanák a tanárszakmát
Még mindig jobb, ha foglalkozik valaki egy autista gyerekkel, mintha nem foglalkozik vele senki. Így reagált arra a vádra az oktatási államtitkár, hogy a kormányzat felhígítaná a szakmát azzal, ha nem kötné pedagógus végzettséghez a tanári és nevelői feladatokat. Lázár János ugyanakkor külön is kiemelte, hogy a speciális figyelmet igénylő gyerekekkel továbbra is szakemberek foglalkoznának.
(Forrás: Hírtv)
 
2017.04.20.
A CEU-ügynél is durvább dolog történhet az oktatással
A tervezet egyik vitatott pontja, hogy megszüntetnék a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) diákok azon lehetőségét, hogy a nevelési tanácsadó javaslatára felmenthetőek legyenek az érdemjegyekkel való osztályozás alól. Többek között a rendelet ezen pontját is kifogásolta a CSak Együtt Van Esély (CSEVE) nevű csoport, amely a sajátos nevelési igényű gyermekekért jött létre. Közleményükben azt írták, a BTMN besorolású tanulók felmentésének egy tollvonással való megszüntetését teljes mértékben elfogadhatatlannak tartják. A minisztérium az intézkedést azzal indokolja, hogy a gyerekek fejlesztésére helyeznék a hangsúlyt a felmentés helyett, a CSEVE szerint azonban a fejlesztésekhez szükséges körülmények közel sem biztosítottak.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.04.20.
Mutassanak egy biológust, aki elmegy környezetet tanítani
Mendrey szerint a mostani javaslat, miszerint bizonyos tárgyakat tanári végzettség nélkül is lehetne tanítani, valójában nem oldja meg a pedagógushiányt. “Kevés a realitása, hogy egy biológus diplomával rendelkező egyén menjen majd középiskolába biológiát tanítani, vagy az informatikus informatikát, mert a munkaerő-piaci vonzóereje a tanári állásnak nagyon kicsi. A problémát rövid távon mérsékelni igazán azzal lehetne, ha visszatérhetnének az iskolákba tanítani a korábban a nyugdíjkorhatár elérésekor automatikusan nyugdíjazott pedagógusok – ezt mondja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mellett a másik országos tanárszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete is.
(Forrás: abcug)
 
2017.04.20.
Újabb gimnázium állt ki a CEU mellett
A lex CEU visszavonását követelik a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott, de egyébként az iskola honlapján is olvasható levelükben. Azt írják, a lépést tanítványaik és az ország jövője miatti felelősségérzet diktálta. Tiszteletüket fejezték ki továbbá minden kollégának, akik már nyilvánosan tiltakoztak, és kérték pedagógustársaik csatlakozását is.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.20.
„Ez a propagandának nagyon mély és mocskos szintje”
– Nem tudtuk egyenes gerinccel vállalni, hogy ott maradjunk – így indokolta lapunk megkeresésére Szűcs Norbert, a Tanodaplatform vezetője, hogy miért hagyta ott Berki Judittal, a Bátonyterenyei Tanoda vezetőjével együtt az Antiszegregációs Kerekasztalt néhány nappal ezelőtt. – A magyar kormány tanácsadó testületében ültem, miközben az nyíltan gyűlöletkeltő kampányt indított többek között a hozzánk hasonló civilek ellen – indokolta Szűcs a döntést. A szakemberek távozásukat egy igen kemény hangvételű, Balog Zoltánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének címzett levélben is indokolták.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.20.
45 milliárdból turbóznák fel a vidéki iskolák gépparkját
A kormány 45 milliárd forintot fordít az elkövetkező időszakban iskolai informatikai fejlesztésekre – mondta az oktatási államtitkár pénteken a LIGA Szakszervezetek fővárosi szakmai konferenciáján pénteken. Palkovics László beszámolójából az is kiderült, hogy ezt az összeget kizárólag a vidéki iskolák között osztanák fel. A tanárképzés során szintén szeretnék beépíteni ezeket a kompetenciákat, hogy a pedagógusok is lépést tartsanak fejlesztésekkel. Az államtitkár hozzátette, eddig még nem döntöttek a kilenc évfolyamos iskoláról, sem a középiskolai felvételik átalakításáról – a kabinet csupán egy tájékoztatót hallgatott meg a témában.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.20.
Üzent a kormánynak a CEU: nem vádaskodni, hanem tárgyalni kellene
Az intézmény rámutatott: a felsőoktatási törvényjavaslat első megjelenése óta mindvégig azt kérték a kormánytól, kezdjen jóhiszemű párbeszédet, amelynek célja az lenne, hogy mindkét fél részére elfogadható megoldást találjanak, amely lehetővé teszi a munka folytatását Magyarországon. Ehelyett folyamatosan hamis vádakkal és téves állításokkal szembesülnek - írták, hozzátéve: itt az ideje annak, hogy a kormány hagyjon fel ezzel a magatartással, döntse el, milyen álláspontot képvisel, és üljön le egyeztetni az egyetemmel. Jelen pillanatig semmilyen egyeztetés, konzultáció vagy tárgyalás nem volt a kormány és az egyetem vezetése között.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.20.
Újabb főiskola tűnik el: a Semmelweisbe olvad a Pető András Főiskola
2017. augusztus 1-től kezdődően, a Pető András Főiskola a Semmelweis Egyetem önálló főiskolai karaként (a Konduktív Pedagógiai Központtal együtt – melynek részei az óvoda, az iskola és a Pedagógiai Intézet) működik tovább."Az intézmények tevékenységei nemcsak kiegészítik egymást, hanem szervezetileg együttműködve új, magasabb szintű oktatási-, nevelési-, kutatási-, fejlesztési feladatok ellátására nyílik lehetőség az ortopédia, az idegtudományok, a mozgásfejlesztés, a komplex (re) habilitáció és a gyermekgyógyászat terén csecsemőkortól egészen a felnőttkorig.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.20.
Áder János köztársasági elnök nyilatkozata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
A törvény gyors – bár a házszabályi rendelkezéseknek megfelelő – elfogadása, a két új törvényi feltétel előírása sokakban ellenérzést váltott ki. Jó néhányan egyetemük jövőjéért aggódnak. Azért, hogy senkiben szemernyi kétség se maradjon az iránt, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó magas színvonalú munka folytatásának feltételei továbbra is biztosítottak lesznek, felkérem Magyarország Kormányát, hogy az érintettekkel haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében.
(Forrás: Köztársasági Elnöki Hivatal)
 
2017.04.20.
Nem nemzeti, nem alap, és tovább korlátozza a pedagógusok szabadságát – Mindent az új NAT-ról
A tervek szerint hamarosan lezárul, valójában soha el sem kezdődött az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) általános koncepciójának társadalmi vitája. A Csépe Valéria miniszteri biztos által jegyzett dokumentumot március elején mutatták be a kormány közeli szervezetekből összerakott Köznevelési Kerekasztalon, de a többi szakmai csoportnak nem mutatták meg. A Civil Közoktatási Platform (CKP) is csak azért tudta nyilvánosságra hozni, mert nem hivatalos úton sikerült megszerezniük a dokumentumot.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2017.04.20.
A Klik elbánik a nem állami tankönyvekkel
A Tanítanék Mozgalom úgy döntött, hogy rendszeresen tart majd sajtótájékoztatókat, és oldalukon is rendszeresen közölnek aktuális információkat, visszaéléseket, furcsaságokat. Az első ilyen kedd este került ki: a tanárok és szülők szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) indoklás nélkül felülbírálja és módosítja az iskolák munkaközössége által kiválasztott és a szülők által is jóváhagyott tankönyvlistát. Annak ellenére, hogy a könyveket a hivatalosan elfogadott tankönyvjegyzékből válogatták ki. A Klik közleményben tagadja, hogy ők vagy az állami tankönyvellátó Kello kijátszaná a jogszabályokat, és szándékosan szűkítenék a pedagógusok lehetőségeit.
(Forrás: Index)
 
2017.04.19.
Tömény giccsbe rángatták bele az Oscar-díjas magyar kisfilm kórusát
És még mielőtt valaki azt gondolná, hogy egy nemzetközi méretű giccsparádé-sorozat hazai állomása lettünk, jó, ha tudjuk, hogy ez kiköpött hazai termék. A kezdeményezés nem más, mint a Jobb Veled a Világ Alapítvány marketingakciója így, az egyszázalékos adófelajánlások elé időzítve. A szervezet vezetője, egyben a dal szólistája Bagdi Bella „életmódfejlesztő énekesnő”, mindenfajta ezoterikus önismereti és boldogságtréningek szervezője és előadója, Paul Coelhói- és Oravecz Nóra-i mélységű bölcsességek terjesztője.
(Forrás: Válasz)
 
2017.04.19.
Államosítanák az iskolai papírgyűjtést is
Államosítani akarják az iskolai papírgyűjtést, derül ki egy az Index által megismert törvénytervezetből. Az ötlet az iskolai papírgyűjtések végét is jelentheti, az állam ugyanis magához vonná ezt az értékes hulladékot is, miközben még inkább kézi irányításúvá tenné az egész iparágat. Az új előterjesztés szerint a papírgyűjtést csak a kötelezően állami tulajdonban lévő közszolgáltatók végezhetnék.
(Forrás: Index)
 
2017.04.19.
Korai iskolaelhagyás: romlottak a hazai adatok
2015-ben még 11,6 százalék volt az arányuk, tavalyra már leromlott 12,5 százalékra. Ez a szám az uniós országok átlagos 10,8 százalékához képest gyenge. Az adatok szerint a magyar férfi tanulók esetében rosszabb a helyzet: átlagosan 12,9 százalékuk hagyta ott idejekorán a tanulmányait, a nők esetében ez csak 12,1 százalék volt.A magyar statisztika több ok miatt is aggasztó. Egyrészt annak ellenére növekszik a korai iskolaelhagyók aránya, hogy Magyarország az unió tagjaként vállalta, hogy 2020-ra 10 százalék alá csökkenti ezt a számot. Ehhez képest 2014 óta csak romlik a helyzet.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.19.
Na, pont ezért kapkodnak a szomszédos országok a CEU-ért
Tíz év alatt 7024 nyertes pályázatból 125 jutott a posztszocialista országoknak. Ebből a mezőnyből kiemelkedik Magyarország, a maga 54 nyertes pályázatával. Szép eredmény, gondolhatnánk, csakhogy ez valójában szinte egyedül a CEU-nak és a Magyar Tudományos Akadémiának köszönhető. Az MTA kutatóintézetei az összes nyertes pályázat felét kapták, míg a CEU-val összesen már a háromötödét.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.19.
Tízből kilenc tanár átment a minősítési vizsgán, 3000-en újra nekifutnak
A Pedagógus I. és II. fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárások 2014 és 2016 között zajlottak, összesen 39 924 pedagógus tett minősítő vizsgát, és a vizsgák 91 százaléka sikeres volt - írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tájékoztatására hivatkozva.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.19.
Valami egészen furcsa dolgot mondott a szakképzésről a helyettes államtitkár
Pölöskei Gáborné egy debreceni rendezvényen azt mondta, hogy az NGM-ben "jó helyen van a szakképzés", a tárcánál ugyanis nem szociológiai értelemben közelítik meg ezt a területet, hanem abból a szempontból, hogy mi kell a gazdaságnak.Úgy vélte, az oktatási szektor ugyanakkor nem tud olyan rugalmas lenni, mint azt a gazdaság dinamikája megkívánná. Az oktatásnak elsősorban az a dolga, hogy megtalálja a készségfejlesztési lehetőségeket, amelyek a tehetséges és a hátrányos helyzetű gyerekek fejlődését szolgálják.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.19.
Út a disztópiához – A középfokú közoktatás központosításának megkoronázása
De most nézzük, milyen lehet a megvalósítás, ha totális. A 14 éves gyermek megírja a központi írásbeli felvételit. (Központi szóbeli felvételire valószínűleg nem lesz elég pénz, szervezeti és humánerőforrás-kapacitás, kivéve, ha a „nem mondom ki” állja majd a számlát.) Ezek után a központ eldönti, hogy ki milyen képzésre jogosult az eredmények és egyéb meghatározott szempontok alapján, például kék szem, fociklubtagság és hasonlók. Ezzel a történet (más néven: eljárási szabályozás) nincs befejezve. Kötelező elosztás is lesz. Központi döntés arról, hogy melyik gyerek melyik körzetbe tartozik, ezen belül melyik iskolába és annak mely osztályába. Az osztályok, iskolák összetételére külön szabályozás készül, biztosítva az egyenlőséget, integrációt, inkluziót.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2017.04.19.
Kemény adat érkezett az iskolai zaklatásról
A 72 ország 540 ezer tizenéves diákjának megkérdezésével készült felmérés szerzői arra voltak kíváncsiak, mi motiválja a gyerekeket az iskolában és a tanulásban, illetve, hogy hogyan érzik magukat az iskolai környezetben. Magyarországon a tanulók 20,3 százaléka jelentett zaklatást 2015-ben legalább havonta néhányszor. A környező országok közül Szlovéniában (16,4), Horvátországban (17,1) és Ausztriában (19,1) ennél jobb, Lengyelországban (21,1), Szlovákiában (22,5) és Csehországban (25,4) rosszabb a helyzet. A legkevésbé a holland (9,3), a leginkább a hongkongi (32,3) gyerekek érintettek.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.18.
Nem kérünk a városból, azaz jurtában az erdő közepén
Amikor Bojtorján vizsgázott, kint vártunk. Kijött a tanárnő, és megnyugtatott, hogy tökéletesen megoldott minden feladatot, nagyon ügyes a fiam, de van egy kis gond. Mégis mi az? – kérdeztem. Hát az idő, válaszolta. Nem értem pontosan, reagáltam erre. Az, hogy nem csinálta meg időre a feladatot. Erre csak azt tudtam mondani, hogy nálunk otthon nem verseny van, hanem tanulás és feladatmegoldás. Addig, amíg nem sikerül, és amíg jólesik. Azt hiszem, ebből a példából nagyjából mindenki értheti, mi az egyik legfőbb gondunk a közoktatással.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.18.
Nem véletlen, hogy az autizmus az álhírportálok kedvenc játszótere
Az álhírportálok nagy kedvence az autizmus, állítottak már róla szinte mindent. A valódi kutatók azonban, akik a tényekhez vannak kötve, nem tudnak ennyire bátrak lenni, így a megbízható tudományos eredmények csak lassan csordogálnak. A kiváltó okokat ma is intenzíven keresik, és bár a rémhírterjesztőknek ez nem jó hír, jelenleg azt sem tudják egyértelműen kijelenteni, hogy az autizmus biztosan gyakoribbá vált.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.18.
Ez lesz az igazi apokalipszis, nem a CEU bezárása
Ha hihetünk a kormányzati nyilatkozatoknak, minden eddiginél durvábban rajzolja át a hatalom 2019-től a középiskolák hazai rendszerét. Központi felvételit kell majd írnia mindenkinek, és ezzel együtt maximalizálnák a gimnáziumi férőhelyek számát. Az újabb radikális változtatás már a mostani általános iskolások jó részét is érintheti.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.18.
Ne hagyjuk! Húsvétkor kellett volna véleményezni a 100.000 gyereket hátrányosan érintő törvénymódosítást
A Civil Közoktatási Platform ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartja, mivel kizárja az érintettek lehetőségét a valódi és érdemi tájékozódásra, elemzésre és értékelésre, illetve véleményalkotásra. A tervezetben több lényeges módosítás szerepel, köztük olyan is, amely mintegy százezer – beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő és sajátos nevelési igényű – tanulóra nézve  súlyos és káros következményekkel járhat, a pedagógusokra pedig olyan feladatokat hárít, amelyek ellátására őket nem készítették fel.
(Forrás: ckp.tanitanek.com)
 
2017.04.18.
Vallási kiadók terjesztenek egy könyvet, amiben technikai tanácsok vannak arra, hogyan verd meg a kisgyerekedet
Miután imádsággal átgondoltunk minden más lehetőséget, ha úgy érezzük, csak a verés lenne célravezető, imádkozzunk gyermekünkkel együtt! Beszéljük meg a probléma súlyosságát, és hogy mit szeretnénk, mit tanuljon meg a verés által. Csak ezután verjük meg.Ez a tanács Kay Kuzma amerikai szerző Az első hét év című gyermeknevelési tanácsadó kötetének a gyerekveréssel foglalkozó fejezetében olvasható. Csakúgy, mint egy rakás további, pontokba szedett tanács arra vonatkozóan, hogyan és mikor érdemes hatékonyan megvernünk a kisgyerekünket.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.04.18.
Húsvéti meglepetés: jöhetnek a képzettség nélküli tanárok
Drasztikusan romolhatnak a tanulási és magatartási zavarral küzdő gyerekek esélyei, jogszerűvé tennék a képesítés nélküli tanárok foglalkoztatását, és a pedagógusokat arra kényszerítenék, hogy gyógypedagógusi munkát is végezzenek. Fű alatt újabb jogszabály készül.A tervezet azt is előírná, hogy a jövőben nemcsak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak. Ez azt jelenti, hogy az erre nem felkészített tanároknak kellene ezt a feladatot is ellátni.És unortodox módon oldanák meg a pedagógushiányt is: az ország bizonyos régióiban, illetve meghatározott szakmai területeken pedagógus végzettség nélkül is lehetne tanítani.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.18.
Ügyes - Látszatreformok fednék a látszategyeztetést
Köznevelés-stratégiai Kerekasztal néven folytatja a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztal, lényegi változás azonban sem a szervezet összetételében, sem működésében nem lesz - derült ki a lapunk birtokába jutott, az "egyes köznevelési szakmai testületekről" szóló előterjesztésből. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a kerekasztalt továbbra sem lehet majd legitim egyeztetési fórumnak nevezni. Szakmai vitákra amúgy sem kíváncsi az a kormány, amely épp Húsvét ünnepnapjait jelöli ki egy gyerekek tízezreit érintő döntés véleményezésére.
(Forrás: Népszava)
 
2017.04.18.
Kórházsuli: visszahozzuk az életet a passzivitásba
A Kórházsuli program elsődleges célja, hogy a tartósan kórházba került gyerekek, vagy azok, akik otthoni ápolásra szorulnak, ne essenek ki az iskolából és a közösségi éltből sem. A beteg gyerekek személyre szabott, kimondottan nekik készült tananyagot kapnak kortársaiktól, akik pedig mindent beleadnak, hogy érdekes, szórakoztató, izgalmas de mégiscsak hasznos és informatív tananyagot készítsenek a gyógyuló társaiknak.A program nem áll meg ott, hogy segítsen megérteni az adott tantárgyat, hanem kortárs kapcsolatokat is ad azoknak a gyerekeknek, akik legtöbbször teljes izolációban élnek a betegségük miatt.
(Forrás: Dívány)
 
2017.04.18.
Kastélyokkal csábítják a CEU-t, de nem megy el
Elsőre visszakozásnak tűnt, de semmit sem old meg Palkovics László oktatási államtitkár javaslata, amely állítólag megmentené a CEU amerikai képzéseit. Az egyetemen továbbra is úgy érzik, ki akarják őket csinálni, de legalább élvezik, hogy népmesei hősöknek érezhetik magukat. A kormány nem áll szóba velük, mégis harcolnak, hogy Budapesten maradjanak. Bíznak a nemzetközi nyomásban, de a rektor már azon viccel, hogy sosem kapott ennyi külföldi ingatlanajánlatot. 
(Forrás: abcug)
 
2017.04.16.
Gyűlölik a szülők az állami tankönyveket
A TANOSZ felmérése elég egyértelmű, a szülők visszasírják a magánkiadók termékeit. A válaszadók elsöprő többsége nem ért egyet azzal, hogy a tankönyvkiadásnak állami monopóliumnak kell lennie, az állami tankönyvekről pedig szintén ennyien gondolják, hogy rossz minőségűek. A megkérdezettek egyöntetű véleménye, hogy szabaddá kéne tenni a tankönyvválasztást Magyarországon.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.16.
Lencse Máté: Húsvéti premier
Vasárnap délelőtt véget ért a tavaszi táborunk Toldon és jó érzéssel tekintünk vissza az elmúlt sűrű napokra, jó például összeszámolni, hogy 50 ember fordult meg a programjainkon. Hamar híre ment a faluban, hogy nem maradunk hétfőig, így előre kell hozni a locsolást, hiszen az önkéntes és pedagógus lányok sem hervadhatnak el. Nem fognak.Persze nem csak a gyerekek készültek az utolsó délelőttre, hanem mi is. Volt még jó sok társasjáték, kibontottuk a saját készítésű aszfaltkrétákat, csináltunk nyuszi-díszeket és hamisítatlan mozis kaja mellett megnéztük a Told Tv alkotását is, mely a héten készült a cirkuszos projektről és hamarosan online is elérhető lesz.
(Forrás: ped2.hu)
 
2017.04.16.
L.Ritók Nóra: Húsvéti blog
Kellene, hogy pedagógusként kitartsak azok mellett az értékek mellett, amelyek természetemből adódan vittek erre a pályára. Pl. hogy arra neveljem a gyerekeket, hogy tiszteljék egymást, szépen beszéljenek egymással, mert mindent meg lehet beszélni, türelemmel, indulat nélkül. Hogy tanuljanak meg érvelni, vitatkozni, mert ennek is kultúrája van. Teszem azt egy olyan társadalomban, ahol a másik megalázásnak technikája fontos tudás lett. És sok pénz is van benne, karrierlehetőség lett. Bekúszott a parlamentbe, napi szinten ott van a sajtóban, amiben élen jár a kormányzat által támogatott média. Olyan mélységekben vagyunk, mint még sosem.
(Forrás: Nyomor széle blog – hvg.hu)
 
2017.04.16.
Csellengő tinik: sokkal nagyobb a probléma, mint gondolnánk
Elsősorban a tizenéves korosztály életében előforduló krízishelyzetekben kínál segítséget a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány – tudta meg az InfoRádió a szervezet szakmai vezetőjétől. Reményiné Csekeő Borbála elmondta, hogy Magyarországon jelenleg is 17 ezer eltűnt gyermek cselleng, ami súlyos társadalmi probléma.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.04.16.
Válasz Orbán Viktornak, avagy miért tiltakoznak a professzorok?
A törvény elfogadása után lényegében az egész hazai egyetemi szféra érzi veszélyeztetve magát: Az általános vélekedés ugyanis az, hogy nincsen többé korlát, nincsen semmilyen határ, nincsenek fékek és józan szakmai megfontolások, egyeztetések, hagyományok vagy szerzett jogok. Az oktatás minősége sem számít. Lényegében nem maradt olyan pont a döntéshozatalban és jogalkotásban, ahol a legfelső politikai akarat józan mérlegelésére hívhatnánk fel. Elveszett a jogbiztonság és az előreláthatóság. Hát ezért tiltakozunk (Király Miklós, egyetemi tanár).
(Forrás: Mandiner)
 
2017.04.16.
Nem igaz, hogy nincs baloldali fiatalság - "Dani" cselekedett
A hajléktalanok segítésére szerveződött, jórészt fiatal, jobbára kerékpárosokból álló Budapest Bike Maffia tudatta honlapján, hogy egy fiatalember létrehozott egy olyan applikációt, aminek segítségével egy térképen bejelölhető, ha a felhasználó hajléktalan emberrel találkozik, és azt is beírhatja, hogy fedél nélkül élő honfitársunknak éppen mire van szüksége. 
(Forrás: Népszava)
 
2017.04.16.
Erdei iskola magyar módra
"És ami számomra aggasztó, nyomasztó és torokszorító: 30 alsós gyereket két tanár visz el egy teljes hétre éjjel-nappali felügyelettel. Összesen ketten, igen! Nincs ám plusz kísérőtanár, nincs ám pedagógiai asszisztens, akivel megoszthatnánk a figyelmet, a felelősséget, az éjszakázást, a bármit.Ha az egyik gyerekkel történik valami: teszem azt orvoshoz kell vinni, akkor 1 fő marad 29-re. Ezt a felelősséget hogyan lehet a tanítókra terhelni? Éjjel – nappal? Én elhatároztam: lesz, ami lesz, nem vállalom. Nem merem."
(Forrás: caféblog)
 
2017.04.15.
Balog Zoltán: Minden iskolában lesz pianínó
A kormányzás végére minden olyan iskolának lehet pianínója, ahol még nincs ilyen hangszer, s azt ajándékba kapja a kormánytól - mondta Balog Zoltán oktatásért is felelős miniszter szombaton a Katolikus Rádióban. "A Kodály-évhez kapcsolódva, Kocsis Zoltán inspirációjára" valósítják meg a pianínó programot, és az iskolákon múlik majd, hogy élnek-e a lehetőséggel. Több kórust is akar a kormány. "Legyenek például kórusok, ahol eddig nincs kórus, ott kiírunk pályázatot, hogy alakítsanak" - jegyezte meg Balog Zoltán.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.04.15.
Így kezdi elveszteni közvagyonjellegét a zánkai gyerektábor
A kormány és az alapítvány közt született megállapodás szerint a komplexumnak 15 évig kellene gyereküdülőként funkcionálnia. Igaz, 2013-ban az Erzsébet-cégcsoport is 15 évre kapta meg a területet használatra, mégis mindössze három év lett belőle. Arra hivatkozva ugyanis, hogy az Európai Bizottság elkaszálta az Erzsébet-utalványt, lepasszolták a gyereküdültetést és az ingatlanokat, és csak a szociális üdültetésre költenek az MNÜA égisze alatt a még forgalomban lévő étkezési jegyekből befolyó jutalékokból. A gyerektáborokat viszont ezután már közpénzből, az erőforrástárca költségvetéséből finanszírozzák.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.14.
„Nem hiszek abban, hogy minden osztályban ugyanazt kell tanítani”
Miért van helye a kortárs irodalomnak már a kilencedikes irodalomórákon is? Mit olvasnak szívesen a tizenévesek? Ady vagy inkább Kosztolányi a nagy kedvenc a "kötelezők" közül? Mennyi idő alatt lehet ráébreszteni a diákokat arra, hogy a kreativitás menő? Szabó Rolanddal, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.14.
Elég érett a gyerek a hat/nyolcosztályosba?
A tények azt mutatják, hogy a felvételi rendszer alkalmas arra, amire kitalálták. Nahalka István oktatáskutató szerint ugyan eleve teljesen abszurd, hogy egyes intézményeknek jogukban áll kimazsolázni a legjobb diákokat.Ha azonban abból indulunk ki, hogy ezek az iskolák a tehetséggondozás helyszínei, vagyis nem baj, ha az átlagosnál többre képes gyerekek lehetőséget kapnak kibontakozásra, akkor elsősorban azt várjuk a felvételi rendszertől, hogy inkább több, mint kevesebb sikerrel kiválassza azokat a tanulókat, akikről leginkább feltételezhető, hogy a rájuk váró tanulmányi feladatokat magas színvonalon tudják majd teljesíteni. (Az más kérdés, hogy miért nem jut minden gyereknek ugyanolyan magas minőségű oktatás.)
(Forrás: Dívány)
 
2017.04.14.
Botka üzeni Lázárnak, ne merje fenyegetni a szegedi egyetemet
Botka a pénteki közleményében jelezte, hogysem fenyegetni, sem bántani nem engedem a Szegedi Tudományegyetemet.Szerinte az Orbán-kormány brutálisan oktatásellenes politikát folytat. "Lázár Jánosnak a szegedi egyetemet fenyegető nyilatkozata is pont ilyen". Közleményében az MSZP jelöltje azt ígérte, hogy ha kormányra jut, "az egyetemeken nem lesznek kancellárok és nem lesznek politikai kinevezettek, a politika végre békén fogja hagyni az iskolákat".
(Forrás: index)
 
2017.04.14.
Közel a cél
Mindenekelőtt az állam dönti el a beiskolázási irányokat és arányokat, eldöntve ezzel az iskolafenntartók és iskoláik sorsát. A felvételi eljárással összekapcsolva ezt a jogosítványt, az állam szinte névre szólóan határozhatja meg az egyes életutakat. Ez a megoldás a melegágya a korrupciónak, a kijárásos rendszer virágzásának.
(Forrás: Népszava)
 
2017.04.14.
Az elvárások csökkentésével próbálják orvosolni a pedagógushiányt
A törvénytervezet alapján az érintett fogyatékos diákoknak rajzot, testnevelést, informatikát, technikát, ének-zenét, etikát, illetve „az egyes kerettantervek által tartalmilag ezekkel egyenértékű tantárgyakat” szaktanári végzettséggel rendelkező pedagógus is oktathatna. Vagyis nem lenne kikötés a gyógypedagógusi végzettség.A tervezet ugyanakkor megvonna egy könnyítést a btm-diákoktól. A mostani jogszabályok szerint ugyanis megvan a lehetőség arra, hogy ezeket a tanulókat mentesítsék az érdemjegyekkel és osztályzatokkal való minősítés alól – és helyette szövegesen értékeljék őket –, ez a lehetőség a jövőben megszűnne.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.14.
Akkor veszik el tőlünk a szabad oktatást, amikor épp tüntetünk érte
Egészen elképesztő érzés állni a Kossuth téren, és hallgatni, ahogy tízezrek hangja rezgeti meg a Parlament ablakait „Szabad oktatást!” követelve. Voltunk már itt ugyanígy, ugyanezzel az üzenettel alig egy évvel ezelőtt is. És bár most nyilván a CEU ügye viszi a prímet – azt nem nehéz belátni, hogy az egyetemet ellehetetlenítő törvény mögött teljesen más tartalom áll, mint „csak egy egyetem” elpusztításának célja. Viszont az oktatás szabadsága ma sokkal inkább halott, mint egy évvel ezelőtt. És ha valamiért, akkor ezért tényleg tüntetni kell.
(Forrás: Kettős Mérce)
 
2017.04.13.
Az Alkotmánybíróság elé kerülhet a CEU-ügy
Az alaptörvény szerint ugyanis azután, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta a CEU ellehetetlenítését célzó törvénymódosítást, már csak konkrét politikai szereplőknek van lehetőségük az Alkotmánybírósághoz fordulni, így például az országgyűlési képviselők negyedének, ami ötven főt jelent. A szóban forgó beadványt az LMP készítette el, öt képviselőjük alá is írta, illetve a 28 tagú szocialista frakció is jelezte, hogy beállnak a kezdeményezés mögé. Még néhány független honatyára is lehetett számítani, de a Jobbikkal együtt már biztos meglesz az ötven szignó.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.13.
Most akkor tényleg visszatáncol a kormány CEU-ügyben?
Mi történhetett, hogy hirtelen eszébe jutott Palkovics Lászlónak, hogy igazából lehet ezután is CEU-diplomákat kiadni Magyarországon? Hogy hirtelen mégse fantomegyetem a CEU? Hogy mégse csalnak, mégse hazudnak? Mert most úgy tűnik, az oktatási államtitkár szerint van egy jogi megoldás, amit nem tilt a törvény, holott úgy tűnt, épp ezt a jogi megoldást akarta eltörölni a kormányzat (aminek az oktatási államtitkár is tagja).
(Forrás: index)
 
2017.04.13.
Sólyom: A CEU-törvény egyértelműen alkotmányellenes
A felsőoktatásról, az egyetemek autonómiájának elvételéről vitatkozott a Fidesszel szemben kritikus konzervatív értelmiségieket tömörítő Eötvös Csoport szerda délután. Az eseményt moderáló Sólyom László egyértelmű véleményt mondott a CEU-törvényről: a volt köztársasági elnök szerint teljesen világos, hogy az több alapvető alkotmányos jogelvvel megy szembe, vagyis alaptörvény-ellenes, ezért azt meg kell semmisíteni.
(Forrás: index)
 
2017.04.13.
"Ha Magyarország Európa perifériája, akkor Debrecen Magyarország perifériája" - tüntetés a CEU mellett -VIDEÓ
Közel 200 résztvevővel zajlott le a CEU melletti tüntetés Debrecenben. It5t látható és hallható az összes beszéd vágatlanul!
(Forrás: vagy.hu)
 
2017.04.13.
Lázár János: A szegedi egyetem markánsan és aktívan kormányellenes politikát képvisel
“Nehéz józan ésszel belátni, hogy a szegedi egyetem életét hogyan befolyásolja a külföldi egyetemek egységes szabályozása, vagy a vásárhelyi mezőgazdasági karon tanuló diákok helyzetét miként javítja, ha Soros György egyeteme átláthatatlanul és kiváltságokkal működhet Budapesten. A kiállás valójában csupán egyetlen dologról szól: megmutatja, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek komoly politikai elkötelezettsége van, markánsan és aktívan kormányellenes politikát képvisel. Ha a véleményemre kíváncsi, azt gondolom, kár az egyetemet politikai vitákba és politikai akciókba vinni, nem azt várják az intézménytől az ott tanuló diákok vagy a szüleik” – ezt válaszolta Lázár János miniszter, Hódmezővásárhely, Makó és térsége országgyűlési
(Forrás: szegedma)
 
2017.04.12.
Közel 1000 ember tüntetett a TIK-nél, majd a Fidesz-székházhoz vonultak - videó, galéria!
A fővárosi tüntetéshez csatlakozott Szeged is: 17 órakor a TIK előtt beszédekkel álltak ki a CEU-ért és a civilekért, majd a Fidesz székházhoz vonultak. Vásárhelyen két tucatnyian gyűltek össze.
(Forrás: Délmagyar)
 
2017.04.12.
L.Ritók Nóra:Tüntetés a civilekért
Először csak kekeckedőnek bélyegeztek minket. Bajkeverőnek. Aztán ballibsinek. Mazsihisztának. Sorosbérencnek. A munkánk kommunikálásával kiszorultunk az ellenzéki sajtóba. Mert a kormányzati média, az maximum a hazug sárdobálásig jutott velünk kapcsolatban. Később elindultak más dolgok is. Jöttek figyelmeztetések, fenyegetések, a következmények emlegetései. Aztán ellenőrzések sora.  Majd az alapítványunk életében az elutasított pályázatok időszaka következett.Uniós és hazai pályázatok nélkül maradtak nekünk a külföldi támogatások. Soros, Svájci, Norvég Alap…. ami mind, mint negatív bélyeg égett ránk az ellenségkép keltésének jól felépített rendszerében.
(Forrás: Nyomor széle blog – hvg.hu)
 
2017.04.12.
A PSZ állásfoglalása a civil szervezetek és a tanszabadság mellett
Jól működő polgári demokratikus jogállam nem létezhet a kormánytól független, az érdekeltek szabad akaratából létrehozott, fenntartott és működtetett civil szervezetek nélkül! A Pedagógusok Szakszervezete továbbra is szolidáris a CEU minden oktatójával és hallgatójával!Szolidáris  mindazokkal, akik kiállnak a tanszabadság és a civil szervezetek mellett
(Forrás: Pedagógusok Szakszervezete)
 
2017.04.12.
Pilz Olivér beszéde a “Miskolc a CEU-val van!” demonstráción
Legyünk hát mi magunk – civilek, akár egyének akár szervezetek – a fékek és ellensúlyok! Cselekednünk kell! A civilek, az oktatás és ezen belül a Közép-európai Egyetem ellehetetlenítése a tudás és a gondolat szabadságát támadja! Állampolgárok vagyunk, és nem alattvalók. Mi vagyunk a mindenkori kormány megbízói, nekünk tartoznak elszámolással. Sokfelől indultunk, de egy irányba tartunk. Gyermekeink, és saját jövőnket magunknak kell a kezünkbe venni! A jövő záloga pedig az autonóm, szabad és színvonalas köz- és felsőoktatás!
(Forrás: Tanitanék)
 
2017.04.12.
Kiderült, miért nem térnek haza a külföldön tanuló magyarok
Az Engame Akadémia 500 külföldön tanuló diák bevonásával készített felmérést, arra voltak kíváncsiak, hogy tanulmányaik után hazatérnek-e Magyarországra. Az egyetemisták 40 százaléka válaszolta csak biztosan azt, hogy hazatér. A megkérdezettek 40 százaléka szeretne később hazajönni, 30 százaléka nem tervezi a visszatérést Magyarországra, 30 százalék pedig bizonytalan. A kitöltők között nagyjából 90 végzett volt, az egyharmaduk már hazajött.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.04.12.
Hipós víz az óvodában - Büntetőeljárás indult
Áldozó Tamás pápai polgármester kedd este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tizennégy óvodás tévedésből a fertőtlenítéshez előkészített, az aljukon kevés hipót tartalmazó kancsókra rátöltött vízből kapott inni egy pápai óvodában. Miután a gyerekek jelezték, hogy nincs jó íze a víznek, a dolgozók értesítették a gyermekorvost, a mentőket és a szülőket.Az óvodásokat kórházba vitték, és bár panasz- és tünetmentesek voltak, éjszakára megfigyelésre bent tartották őket.
(Forrás: Népszava)
 
2017.04.12.
Tízezer magyar hallgató tanulhat külföldön
Szakértők úgy becsülik – írja a Magyar Nemzet az Engame Akadémia nem reprezentatív kutatására hivatkozva –, hogy Ausztria és Németország a két legnépszerűbb célállomás.Mindkét országban hozzávetőleg 2000-2000 diák tanulhat, harmadik helyen az Egyesült Királyság áll 1900 magyar hallgatóval, negyedik Dánia, ötödik az Amerikai Egyesült Államok.A kutatás kitér arra, hogy a diákok több mint 40 százaléka azért választott külföldi egyetemet, mert úgy vélik, az ott megszerzett diploma előnyt jelent a munkaerőpiacon, több mint harmaduknak pedig a hazai felsőoktatás színvonalával szemben voltak kifogásaik.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.12.
Palkovics: Adhat amerikai diplomát a CEU, a működési engedélynek nincs sok jelentősége
Az a kérdés, hogy a CEU ahhoz ragaszkodik, hogy legyen Magyarországon működési engedélye, vagy ahhoz, hogy legyen Magyarországon képzése, amire CEU-s diplomát adhat ki – leegyszerűsítve így foglalta össze az egyetem szerinte nem is bizonytalan helyzetét a hvg.hu-nak az oktatási államtitkár. Palkovics László szerint a CEU és a Közép-európai Egyetem jelenlegi licencszerződésének kibővítésével az intézmény a nagy vihart kavart törvénymódosítás előtti módon működhet.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.12.
Alig akarják abbahagyni a tüntetést Orbán ellen
A Hősök vétója elnevezésű rendezvényhez több mint 100 civil szervezet csatlakozott, és a szervezők közlése szerint több tízezren vettek részt rajta. És a demonstráció leglátványosabb üzenete egyértelműen az a hatalmas szív volt, amelyet a több tízezresre duzzadt tömeg formált meg a tér közepén. Ám sokkal inkább emlékezni fogunk arra, hogy a tüntetők a sok órás esti vonulásukkal ezúttal is erőteljesen jelezték: elegük van a kormányból.Fontos újdonság volt azonban, hogy nemcsak Budapesten volt megmozdulás, hanem Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Sopronban és Szegeden is tüntettek.
(Forrás: index)
 
2017.04.10.
Hátrál a kormány? Palkovics mintha a lex CEU módosítását vetette volna fel Brüsszelben
Az államtitkár az Európai Bizottság tagjait győzködte kedden arról, hogy a lex CEU nem lehetetleníti el az egyetem működését. A felvetett megoldás a CEU vezetése szerint a jelenlegi jogi keretek között nem lehetséges. Palkovics László azonban "nagyon nagy esélyt" lát arra, hogy a Central European University a jelenlegihez hasonló formában működjön a jövőben is Budapesten
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.10.
Figyelmeztetést adott ki az ELTE kancellárja
Az ELTE kancellárja, Scheuer Gyula közleményben figyelmeztette az egyetemistákat, hogy amennyiben tanórán kívüli eseményt, közösségi programot, rendezvényt kívánnak tartani, azt mindenképp az ELTE szabályzataiban még 2015-ben rögzített módon tegyék.Ennek értelmében tiloselőzetes bejelentés nélkül, ellenőrizetlenül, tisztázatlan felelősségi viszonyok mellett rendezvényt szervezni. A kancellár felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben nem engedélyez olyan rendezvényt, amihez nem kértek engedélyt.
(Forrás: Index)
 
2017.04.10.
Kamerák előtt már régen izzadt ennyire kormánypárti politikus +VIDEÓ
A videó mellé a politológus egy tanulságos felhívást is közzétett: “Lenne egy fontos kérésem, mindenkihez, akinek jelenleg szakmája, vagy jövőbeli karriercélja, hogy mikrofont vegyen a kezébe, és politikusoknak tegyen fel kérdéseket, akár stúdióban, akár parlamenti folyosón, akár sajtótájékoztatón. Azt kérem tőlük, hogy nézzék végig ez a szűk negyedórát, és jegyezzék meg, amit láttak – ugyanis mindenkinek így kéne csinálni.
(Forrás: Pesti Bulvár)
 
2017.04.10.
Fél órával Áder aláírása után már meg is jelent a Magyar Közlöny a CEU-törvénnyel
Előre be volt készítve hétfő éjjel a Magyar Közlöny, és benne a CEU-t ellehetetlenítő törvény, ugyanis alig fél órával azután, hogy Áder aláírta a jogszabályt, az már meg is jelent a legfrissebb Közlönyben. Ez a törvény váltotta ki az elmúlt két vasárnap nagy tömegtüntetéseit Budapesten.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.04.10.
Eltűnt húszezer egyetemista
Miközben mindenki a CEU-botrányra figyel, a kormány azt tervezi, hogy bevezeti a kötelező középiskolai felvételit, központilag szabályozná a felvehető diákok számát, és felvetődött az is, megszüntetik a kistelepülési iskolák felső tagozatát. Mindez tovább csökkentheti a diákok továbbtanulási esélyeit, pedig már most is katasztrofális a helyzet: több mint 20 ezer hallgató tűnt el a felsőoktatásból az elmúlt hat évben, és egyre kevesebben jutnak el az érettségiig.
(Forrás: Népszava)
 
2017.04.10.
Kék elefánt, zöld bálna
Ami viszont igazán fontos a Kék Bálna-ügy kapcsán, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy fogalmunk sincs kamasz gyerekeink internetezési szokásaikról, illetve - bár ez azért a kamaszkor egyik lényege is - fogalmunk sincs a kamasz gyerekeinkről úgy általában.És itt jön be egy nagyon fontos tudományos tény, aminek az egyik felére egy bölcsődékkel foglalkozó cikkemben már utaltam, most azonban a másik fele vált relevánssá. Ebben, a gyerekekkel töltött minőségi és a mennyiségi idők viszonyát vizsgáló kutatásban azt találták, hogy kamaszkorban a minőségi jelenlét mellett a mennyiségi is fontossá vált.
(Forrás: Apapara)
 
2017.04.10.
Emmi: A kormány nem zárja be a Soros-egyetemet
A magyar felsőoktatási törvény módosítása nem jelenti a CEU bezárását, a CEU zavartalanul folytathatja működését, ha Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok erről megállapodik. Magyarország jó szándékú, a magyar kormány nyilvánvalóvá tette, hogy kész a tárgyalásokra - hangsúlyozzák. Mint írták, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár azért utazott a nap folyamán Brüsszelbe, hogy első kézből tájékoztassa az Európai Bizottságot a magyar felsőoktatási törvény módosításának tartalmáról
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.04.10.
Egyházi gimnáziumokat fejlesztenek Miskolcon
Másfél milliárd forint támogatást ad a kormány az Új Széchenyi Terv keretében a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fejlesztésére – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a borsodi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.04.10.
Még nincs minden lejátszva CEU-ügyben
Több úton is az Alkotmánybíróság (AB) elé kerülhet az a törvény, amely ellehetetlenítené a Soros György által alapított CEU-t. Bár a jogszabályt hétfőn lényegében fenntartások nélkül aláírta Áder János köztársasági elnök, így az hatályba is lép, a törvényt még megtorpedózhatják. A nagy kérdés, amire ilyenkor választ kell adni, hogy az elfogadott, majd az államfő által aláírt törvény alaptörvény-ellenes-e. Áder János nyilván úgy gondolja, hogy nem az, különben nem írta volna alá.
(Forrás: Index)
 
2017.04.10.
CEU: "A törvény előre megfontolt politikai támadás"
Az új szabályozás arra törekszik, hogy ellehetetlenítse a CEU számára az amerikai akkreditációjú mester- és doktori fokozatok nyújtását, úgy, ahogyan azt a magyar hatóságok jóváhagyásával tette sok éven át. A törvény olyan büntető jellegű határidőket szab, amelyeknek lehetetlen megfelelni - írják, és hozzáteszik: "a törvény előre megfontolt politikai támadás egy olyan független intézmény ellen, amely negyedszázada büszke arra, hogy a magyar közélet szerves része. Minden jog adta lehetőséget kihasználva küzdeni fogunk a törvény ellen."
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.09.
Milyen CEU-tüntetés? Ott se voltál, kishaver
Hol van már a jó öreg, hányan voltak tüntetni számháború? Pedig micsoda össznépi szórakozás volt, amit ráadásul mindig az akkor még polgári jobboldal nyert. A műfaj tegnap szintet lépett.Ekkora tömeget már nem kell megmagyarázni – állítja totál naivan a 444.hu a vasárnapi CEU-tüntetésről. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének.Mert mit mond erre a Magyar Idők-888-Ripost-Origó-TV2 tengely? A tüntetők kevesebben voltak, mint várták.
(Forrás: Válasz)
 
2017.04.09.
Nyolcezer innovatív pedagógus “pörgette” a Digitális Témahetet – így történt
Újabb nagy lépés a digitális oktatás felé vezető úton- ezzel a címmel jelent meg az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) oldalán a Digitális Témahétről szóló összefoglaló írás, amit az alábbiakban közlünk mi is. A beszámolót azzal vezetjük be, hogy az iskolák tudósításait - 8000 pedagógus, 130 ezer gyerek részvételét!!- követni lehetett a Digitális Témahét Tanári Fórumon és több iskola, pedagógus közösségi médiában való megosztásában. A legtöbb projekt jellegzetességeit összegyűjtve egyértelműen derűlátó következtetést lehet levonni
(Forrás: Modern Iskola)
 
2017.04.09.
Orbán pitbulldózere – Az ember, aki arcát adta a CEU kinyírásához
Fegyelmezettsége vagy saját meggyőződése vitte rá az eddig konszenzuskeresőként ismert oktatási államtitkárt arra, hogy a kormány bunkósbotjaként álljon bele a CEU kinyírásába? Ez az, amit Palkovics László közeli ismerősei sem értenek. A multicég éléről az oktatásba csöppent mérnök-tudós környezetében kíváncsian várják, mi az a pont, amire azt mondja majd, hogy na, ezt már nem. A munkamániás államtitkár a hvg.hu-nak közben elárulta: a mostani posztján köszöni, már ült eleget.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.09.
Mélyponton a természettudományi képzésre jelentkezők száma
Soha nem jelentkeztek az elmúlt 16 évben annyira kevesen természettudományi képzésre a felsőoktatásban, mint idén – derült ki a Magyar Nemzet összesítéséből. Kifejezetten jelentős a visszaesés a múlt évhez viszonyítva. Kérdés továbbá: annak, hogy a tavaly ősztől szakgimnáziummá alakított szakközépiskolákban csökkentették a természettudományi tárgyak óraszámát, és hogy érdemi előkészítés nélkül vezették be a komplex természettudományos tantárgyat, milyen hatása lesz a felsőoktatási jelentkezésekre.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.09.
A Debreceni Egyetem vezetésével szemben az oktatók kiállnak a CEU mellett
Mi, a Debreceni Egyetem alulírott polgárai (oktatói, kutatói, dolgozói és hallgatói) aggódva figyeljük azokat a fejleményeket, amelyek a Közép-európai Egyetem (CEU) magyarországi működését veszélyeztetik.Így kezdődik annak a nyílt levélnek a szövege, amit - ahogy ebben az első mondatban is olvasható - a Debreceni Egyetem oktatói és hallgatói fogalmaztak meg a CEU mellett, a kormány hirtelenjében elfogadott, kifejezetten a CEU-t támadó törvényével kapcsolatban. 
(Forrás: Index)
 
2017.04.09.
Lánczi András rektor szerint a corvinusosok nem politizálhatnak az egyetem nevével
Amióta kiderült, hogy a kormány módosítja a felsőoktatási törvényt, hogy ellehetetlenítse a CEU-t, a magyar felsőoktatás rengeteg szereplője kiállt a megtámadott magánegyetem mellett. A Corvinus vezetése nem hogy nem állt ki a CEU mellett, Lánczi András, a Corvinus rektora (egyébként Orbán-közeli politikai szakértő) egy körlevélben még finoman fel is hívta az egyetemén dolgozók, kutatók és hallgatók figyelmét arra, hogy mik is a nyilatkozattétel szabályai.
(Forrás: Index)
 
2017.04.09.
Ercse Kriszta, a CKP szóvivője a Reggeli gyorsban - hanganyag
Elkészült szakemberek bevonásával egy olyan alapanyag, amelynek alapján társadalmi szintű diskurzus indulhatna a közoktatásról. A döntések nem szakmai alapon történnek, érdekek, érdekeltségek szabják meg az irányokat. Ez a túlközpontosított rendszer nem működőképes. Bár beismerték, hogy a gyerekek túlterheltek, az új NAT-ban a tananyag egyáltalán nem csökkent. A CKP kezdeményezéseire nem érkeztek válaszok, nem volt szakmai egyeztetés. Mindent kontrollálni akarnak. 81 százalékban determinálja a gyerekek teljesítményét, hogy hová született, az iskola nem tudja pótolni ezeket a hátrányokat. Pedig a pedagógiai eszközök megvolnának rá. A jelenlegi rendszer súlyosbítja ezen a téren is a problémákat. (1. rész a 11. perctől)
(Forrás: Klubrádió)
 
2017.04.09.
Orbán kedves egyeteménél furcsaságokra bukkant az EU
Miközben a CEU-t vélt, illetve erősen eltúlzott szabálytalanságokra hivatkozva lehetetlenítené el a kormány, azt nem veri nagy dobra, hogy eközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik projektje miatt komolyan fájhat a feje nemcsak az intézménynek, hanem a kabinetnek is. A brüsszeli ellenőrök durva túlárazásokat és indokolatlan költségeket találtak, amelyeket a magyar fél az unióval akarna kifizettetni.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.04.09.
Kötelező lesz a középiskolai felvételi? -interjú Nahalka István oktatáskutatóval
Most is van középiskolai felvételi, de nem kötelező. Mi lehet a kormány igazi célja ezzel a lépéssel? A háttérben az lehet, hogy növelni szeretnék a szakmai képzésben résztvevők arányát.A szakközépiskolák férőhelyeit nem tudták feltölteni. Most ennek a korosztálynak a létszáma csökken. Valóban van előnye ilyen tekintetben a gimnáziumokban. Megtehette volna, hogy kötelező létszámokat ír elő. Feltételezhetően lesz felvételi, és lesznek ponthatárok. Lesznek olyan gimnáziumok, ahová nem tudnak bejutni, ők a szakképzésbe mennek. Nincsenek pontos információink. Ez a gyakorlat szembemegy mindennel, ami a világban történik, ahol a szakképzés is az egész életen át történő tanulásra készít fel.
(Forrás: atv.hu)
 
2017.04.08.
L.Ritók Nóra: Vita helyett egyetértés
A Katalizátor Hálózat csütörtöki rendezvényének témája a roma integráció és az egyház viszonya volt. A témához Beer Miklós püspök urat és engem hívtak meg beszélgetőpartnerként. Izgatottan készültem, bár azt Beer Miklós korábbi nyilatkozatai alapján sejtettem, hogy nagy vita köztünk nem lesz. Ám volt egyszer egy riport vele, amire én is reagáltam nyilvánosan, amiben a szegeregációról, mint lehetséges megoldásról nyilatkozott, így mégis gondoltam, lehet belőle akár vita is. De nem volt.
(Forrás: Nyomor széle blog – hvg.hu)
 
2017.04.08.
Kötelezővé tenné a középiskolai felvételit a kormány
Az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan a kormány 2019-től kötelezővé tenné a középiskolai felvételit - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének szombathelyi rendezvényén. Az elképzelés szerint a rendszer hasonlóan működne mint a felsőoktatás esetében, tehát központilag megszabnák, hogy hány diák vehető fel egy évben gimnáziumba, mennyi szakgimnáziumba és mennyi szakközépiskolába.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.08.
Hiszünk az oktatás autonómiájában – A Fazekas is a CEU mellett
„Mélységes megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2017. április 4-én a magyar parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek célja a Közép-európai Egyetem (CEU) ellehetetlenítése. Történt mindez egy megmagyarázhatatlan gyorsított eljárás, utólagos törvénykezés keretében, hazai és nemzetközi kutatók, tudósok, oktatók, hallgatók, illetve intézmények által kifejezett fenntartások ellenére. Általános és középiskolai tanárként sem tehetünk mást, mint hogy hiszünk a tanítás és a tanulás, a gondolkodás és a véleménynyilvánítás szabadságában, a párbeszéd lehetőségében, mindenekelőtt pedig abban, hogy az oktatás nem válhat a politika eszközévé..."
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2017.04.08.
Palkovics László az Arénában (interjú az Arénában)
Egy felsőoktatási intézmény kiválóságát nem az dönti el, hogy melyik országban adják ki a diplomáját. A Középeurópai Egyetem egy magyar intézmény, a CEU nem Magyarországon van bejegyezve. Két intézményről van szó. A kérdés már korábban is felmerült, hogy ez miért két intézmény. 2011-ben jelent meg a külföldi felsőoktatási intézménye fogalma. A jogszabályi módosítások nem érintik a Középeurópai Egyetemet. Most jutottak el a vizsgálathoz, amit 2011-ben határoztak el. A CEU az egyetlen a 28 külföldi egyetem közül, amely otthon nem folytat képzést.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.04.08.
Tankönyv helyett tabletet kaphatnak a kisiskolások
Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik, és negyvenötezren kapják meg hamarosan a munkájukhoz szükséges digitális eszközt. A projektre 34 milliárd forint fordítható, és ehhez társul egy 10,5 milliárdos, az iskolák wifihálózatának fejlesztésére szolgáló keretösszeg is.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.08.
Szakmaiatlan a középiskolai felvételi ötlete
Indokolatlan és elfogadhatatlan – így vélekedett lapunknak a kötelező középiskolai felvételik bevezetéséről Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) oktatási szakértője, egyben volt szakállamtitkár. Mint ismert, Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön többek közt arról beszélt, hogy tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, illetve hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.08.
Komoly tanárhiány lehet néhány tíz év múlva, túl magas az átlagéletkor
Magyarországon is egyre inkább idősödik a pedagógustársadalom - írja a szombati Magyar Idők az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatására hivatkozva, amely szerint az idei tanévben a tanítók átlagéletkora 46,6 év, míg a tanároké 46,9 év.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.08.
Oktatási forradalom kell nekünk, ha nem akarjuk, hogy a robotok munkanélkülivé tegyék gyerekeinket
A negyedik ipari forradalom küszöbén Magyarországnak a szellemi kincsét kellene gyarapítania, amihez létfontosságú az informatikai oktatás megreformálása – a SMART 2017 konferencián egész délelőtt erről beszéltek szakértők. Konklúziójuk pedig sürgeti a döntéshozókat: vagy felkészítjük a mai gyerekeket a jövő problémáinak megoldására, vagy az állásinterjúk első kérdésénél csődöt mondanak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.08.
Nádas Péter nyílt levelet írt Ádernek a CEU miatt
Nemrég hírt adtunk róla, hogy csaknem 190 magyar író írta alá a Szépírók Társaságának nyilatkozatát, amelyben a Közép-európai Egyetem, vagyis a CEU ellehetetlenítése miatt tiltakoztak. Ma reggel felkerült egy nyílt levél Nádas Péter hivatalos Facebook-oldalára, amelyben Nádas arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a CEU-t ellehetetlenítő törvényjavaslatot. Nádas azt írja, egy államfő számára ritkán adódik olyan alkalom, amikor "egy tollvonás hiányával" ennyit tehetne a politikai közösség egységéért, hiszen az "eltúlzott félelmekből" és a "fésületlen indulatokból" soha nem jöhet létre egység. 
(Forrás: Könyves blog)
 
2017.04.08.
Az év eddigi legnagyobb tüntetése lesz Budapesten
Délután öt órától újabb tüntetést tart az Oktatási Szabadságot csoport, amely az eddigi két CEU mellett kiálló demonstrációkat is szervezte. Az első, múlt vasárnapi eseményen körülbelül 10 ezren lehettek a Kossuth téren, a lex CEU elfogadása után nagyjából fele ennyi ember jött össze a Nádor utcában. Úgy tűnhetett, hogy csökken az érdeklődés, de pont fordítva:  a mai tüntetés iránt több mint 23 ezren érdeklődnek Facebookon és több mint 19 ezren jelezték, hogy ott lesznek. 
(Forrás: Index)
 
2017.04.05.
Már tüzet nyitnának a CEU mellett tüntetők
Radikalizálódnak a Soros-egyetem mellett tüntetők, akik a közösségi oldalakon hergelik egymást és szítanak indulatot, vagy szólítanak fel agresszív cselekedetekre – szúrta ki a PestiSrácok.hu a CEU melletti demonstrációkat hirdető események bejegyzései, hozzászólásai között. A tanszabadságra hivatkozó, de valójában kormánybuktatáson dolgozó tüntetők között van, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy “valahol el kell dördülnie egy fegyvernek egy tüntetésen”, hogy megállítsák az Orbán-kormányt, míg más Orbán Viktor fejbe lövésére keres bátor vállalkozót. Az ilyen hozzászólásoktól ezidáig nem határolódtak el a tüntetések szervezői…
(Forrás: Pesti Srácok)
 
2017.04.05.
Hiába a munkaerőhiány, bizonyítvány nélkül bajos munkába állni
Roland örült, hogy végre munkát kapott, bejelentettet, az ország nyugati felén, ahol a szállást is biztosítják majd neki. Jó érzéssel töltötte el, hogy nem kell tovább feketén dolgoznia, mert az nagyon nem szerette. Ám aztán jött a hideg zuhany: a munkáltató azt mondta neki, ha nem tudja bemutatni a bizonyítványát, akkor nem veszik fel. A NAV-nak ugyanis tavaly január óta be kell jelenteni a felvett emberek bizonyítványainak adatait.
(Forrás: 24.hu)
 
2017.04.05.
Strasbourg-ban dől el, szabad-e az otthontanulás
A konkrét ügy Németországban indult, amikor 2013 augusztusában húsz rendőr és gyámügyes lepte el a Wunderlich család Darmstadt közelében lévő otthonát, pont akkor, mikor leültek az első otthoni tanítási órára. A hatóságok erővel hatoltak be a házba, és magukkal vitték a négy, 7 és 14 év közti gyereket. Németországban ugyanis 1918 óta tilos az otthontanulás, vagyis minden gyereknek kötelező iskolába járnia. Bár a szülők, Dirk és Petra Wunderlich azóta visszakapták a gyermekeiket, a jogi helyzet máig tisztázatlan, illetve továbbra is fennmaradt az a német szabályozás, amely szerint a gyermek veszélyeztetése az otthontanulás.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.05.
Rejtett kamerával figyelték meg a svédországi muszlim iskola buszát
A felvételeken látható, hogy az Al-Azhar buszára külön szállítják fel a lányokat és a fiúkat. Stefan Loven miniszterelnök szerint ez nem való Svédországba, hiszen ők nem nézik senkinek a nemét ilyen esetben.Az iskola igazgatóhelyettese szerint az eset csak véletlen volt, nincs ilyen előírás az intézményben. A svéd társadalom nagyon érzékeny mindenféle nemi elkülönítésre.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.05.
Nincs is CEU-ügy Lázár szerint
Lázár János a heti kormányinfón elmondta azt is, hogy még külföldi példákat is figyelembe vettek, amikor a CEU ellen hozott törvényt meghozták. Emellett megismételte, hogy senki ne izguljon az egyetemért."Ha valaki veszi a fáradságot, hogy elolvassa más országok szabályozását" akkor az jön ki, hogy a felsőoktatás más országokban is szabályozott, így az egyetemalapítás is, magyarázta Lázár. Emellett szerinte tulajdonképpen nem is nehezítik a CEU-n a tanítást, hiszen a törvény semmiben nem érinti az egyetem működését, az egyetemmel semmi baja a kormánynak.
(Forrás: Index)
 
2017.04.05.
Magyarországon is hódítanak az internetes halálcsoportok?
A hírek láttán három magyar tizenéves néhány napja elhatározta, mindent megtesznek az öngyilkos játék hazai terjedése ellen. Egyikük, Fischer Zsófia a hvg.hu-nak azt mondta, két társával (Dallos Fanni, Somhegyi Marcell) azért regisztráltak a Vkontaktére, hogy ott rendszeresen rákeressenek a játék nevére, és ráírjanak a valamilyen formában tényleg létezőnek tűnő Kék Bálna iránt érdeklődő magyar felhasználókra, és megpróbálják őket lebeszélni a "kihívás" elkezdéséről vagy folytatásáról.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.05.
Zuglói iskolabotrány: "Dimikém, ne menj oda, gáz lesz
Sorra jelentkeznek be egyházak jól menő, sikeres iskoláknál. A magyarországi ortodox egyház már második körét futja; a nyolcadik kerületi Vajda Péter után most a zuglói Városligetinél kilincseltek a fenntartás átvételével. Az öntudatos szülők azonban hamar az egyház tudtára adták, mit is gondolnak az átszervezés ötletéről.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.05.
Forró tavasz: Egyre komolyabb tiltakozást ígérnek a CEU diákjai
Elszánt és eltökélt a CEU-s tiltakozásokat szervező csoport, és így érzik a diákok is. Egyik vezetőjük úgy véli, akár a hídlezárás is jó eszköz a tiltakozás kifejezésére. A CEU szerinte olyan, mint Mátyás idejében a Bibliotheca Corviniana volt: a humanizmus bástyája a feudalizmusban.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.04.
Mi a KLIK-hez akarunk tartozni!
A városligeti iskolában tanuló gyerekek szülei szinte vasvillákkal és fáklyákkal érkeztek a kedd délutáni szülői fórumra, ahol arról zajlott a vita, hogy a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Ortodox Exarchátusa fenntartósága alá vonja-e az intézményt, amihez a szülők 51%-nak beleegyezően kell szavaznia egy hét múlva. A megjelent szülők követelték, hogy a kérelemtől az egyház azonnal álljon el, de az ortodoxok szóvivője nevetve azt mondta, hogy nem hajlandók ilyen kényelmessé tenni a helyzetet. Karácsony Gergely, Zugló polgármesetere még a fórum kezdete előtt megosztotta velünk, hogy ő mint polgármester ebben a helyzetben a szülők akaratát képviseli, és bár nyilvánvaló előnyökkel járna, ha az iskola egyházi fennhatóság alá kerülne, csak abban az esetben támogatja, ha a szülők is ezt kívánják.
(Forrás: abcug)
 
2017.04.04.
Szolgáltatói szemléletű fenntartás – interjú Solti Péterrel a KLIK elnökével
Hirtelen nem válik senki sem menedzserré, ez hosszabb folyamat. Én egyébként nem szeretem annyira a menedzserszemlélet kifejezést, mert hideg és technokrata hangulata van, ezért mondom inkább, hogy a szolgáltatói szemlélettel kell tekinteni a fenntartói munkára. Néhány tankerületi igazgatónak kissé bürokratikus szemlélete volt, amin könnyű változtatni. Terjeszteni kell azt a felfogást, hogy megkönnyíti a munkájukat, ha nagyon gyorsan megoldást találnak a problémákra. Sokféle modellt ki lehet alakítani, ami ezt a problémamegoldást gördülékennyé teheti, de legfontosabb a szemléletbeli változás, ami nem megy minden tankerületi vezetőnél ugyanannyi idő alatt.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.04.04.
Bajba kerülhet a veszprémi egyetem, petíciót indítottak
1500 hallgatót, és uniós pályázati lehetőségeket veszíthet a Pannon Egyetem, ha a kormány központosítja az agrárkarokat. A hazai agrároktatás egy budapesti központba tömörülne, és ez jelenleg a veszprémi Pannon Egyetemhez tartozó Georgikon Kart is érintené. A szakma, például az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is tiltakozik a tervezet megvalósítása ellen. A szakma és a veszprémi rektor is tiltakozik, és már petíció is indult az ügyben.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.04.
A zuglói szülők sem kérnek az egyházi fenntartásból
A zuglói intézménybe járó gyerekek szülei sem fogadták örömmel az exarchátus érdeklődését. Például információink szerint a keddi tájékoztatóhoz annak ellenére ragaszkodott az egyház, hogy az intézményt vezető Vizi Andrea levélben kérte őket arra, hogy már a fórumot se tartsák meg. Ám az egyház a kérésnek nem tett eleget, így nem meglepő módon feszült hangulatúra sikeredett a tájékoztató. Kerestük az egyházat, hogy megtudjuk, visszalépnek-e a városligeti iskola fenntartásának szándékától, ám lapzártánkig nem kaptunk választ. Egyébként az exarchátussal Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kötött megállapodást tavaly. Információink szerint ennek következtében vehetnék át öt iskola fenntartását.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.04.
Ellátási gondok az óvodás, iskolás cukorbetegeknél
Magyarországon minden hatszázadik gyermek diabéteszes lesz, még mielőtt betöltené a 15. életévét. Riasztó adat: az elmúlt harminc évben megháromszorozódott az 1-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyerekek száma. Mégis a mai napig igen nagy gondot okoz a szülőknek, hogy gyakran az óvoda és az iskola sem vállal diabéteszes gyermekeket, ugyanis nincs képzett óvónő és pedagógus, aki biztonsággal el tudná látni őket – derült ki tegnap a Magyar Gyermekorvosok Társaságának a témában tartott sajtótájékoztatóján.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.04.
A Batthyány-kör nem beszélhet a CEU-ról
Nem beszélhet a CEU tervezett bezárásáról a Professzorok Batthyány Körének tagsága: lakatot tettek a szájukra, és határozatban döntöttek a hallgatásról. Náray-Szabó Gábor, a kör elnöke a civiltörvény szigorítását viszont hasznosnak tartja – és azt sem bánná, ha a belföldi támogatású szervezetekre is kiterjesztenék a fokozott ellenőrzést.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.04.
Balog: az előjogok megszüntetéséről van szó
Annak vélelmezése, hogy a felsőoktatási törvény szigorításával sérülne Magyarországon a tanszabadság vagy az intézményi autonómia, az nem felel meg a valóságnak – jelentette ki a Kossuth Rádió reggeli műsorában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.Egy helyen működő, két intézményről beszélünk. Nem szeretné a magyar kormány, ha a CEU ebben a formában működne tovább, ezt ki kell mondani – hangsúlyozta a miniszter.
(Forrás: hirado.hu)
 
2017.04.04.
CEU-ügyben üzent Ádernek a világhírű magyar tudós
A világhírű hálózatkutató,Barabási Albert-László aki korábban arra szólított fel – pártszimpátiától függetlenül mindenkit –, hogy álljon ki az egyetem mellett, Áder Jánosnak írt nyílt levelet. Facebook-oldalán közzétett üzenetében úgy fogalmazott: nagy öröm volt számára, hogy négy évvel ezelőtt fogadhatta az államfőt az általa vezetett bostoni kutatóközpontban. Úgy erezte, a látogatás gesztus értékű volt – jelezte, hogy mennyire fontos az Magyarország jövője szempontjából a tudomány és az oktatás.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.04.
Mi lesz most a CEU-val?
Időközben Kövér László házelnök aláírta, és továbbította az államfőnek a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítását. A CEU pedig jelezte, hogy a jogszabály alkotmányellenessége mellett érvelő memorandumot küld Áder Jánosnak. Szerintük a törvény 1., 2., 4. és 7. bekezdése ellentétes az Alaptörvény több cikkével.
(Forrás: Index)
 
2017.04.04.
Kék Bálna, ugyan! Fontosabb, miért akar öngyilkos lenni egy gyerek
A Kék Bálna nevű jelenség egyre sűrűbben bukkan fel a környező országok híradásaiban, és az utóbbi napokban-hetekben itthon is egyre nagyobb hullámokat vet és pánikot kelt. Méghozzá főleg a szülők körében, a hírek szerint ugyanis arról van szó, hogy idegenek netes közösségi oldalakon keresztül kiskorúakat vesznek rá az öngyilkosságra. A Kék Bálna-jelenség ellentmondásos megítélését jól mutatja, hogy a környező országok is nagyon eltérően reagáltak rá. Ukrajnában a kiberrendőrség már februárban közleményben figyelmeztetett a veszélyre, és azt állították, le is lepleztek egy ilyen hálózatot, amely mögött szakképzett pszichológusok álltak..
(Forrás: Index)
 
2017.04.04.
Nemsokára rengeteg egyetemi tanár hagyhat fel a tevékenységével
Érdekes kezdeményezést indított el Bárány Tibor, a BME GTK Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatója.A Facebookon azt írta, hogy 2017. április 10-étől határozatlan ideig nem hajlandó ellátni az oktatási, kutatási, adminisztratív és egyéb munkahelyi teendőit, mindaddig, amíg a magyar országgyűlés vissza nem vonja a lex CEU néven elhíresült törvényt. Ezt persze nem egyedül tervezi megtenni, csak akkor választja a tiltakozás ezen módját, ha országosan legalább 200 oktató csatlakozik hozzá,akik közül legalább 20-an az ő egyetemén, azaz a BME-n,legalább 2-en pedig az ő tanszékén, azaz a Szociológia és Kommunikáció Tanszéken dolgoznak.
(Forrás: Index)
 
2017.04.03.
Harrach Péter: A CEU egy hadsereg tiszti iskolája - videóval
A Fidesz és a KDNP politikusai egymásra licitálva próbálták valamiféle adminisztratív, akreditációkról és diplomákról szóló vitának beállítani a CEU elleni hadjáratot hétfőn a parlamentben. Rétvári Bence az amerikai diplomát nevezte csalásnak, Orbán a kormány jószándékáról beszélt. És volt egy képviselő, a KDNP-s Harrach Péter, aki kertelés nélkül kimondta, miről szól ez az egész, egyébként mindenki számára teljesen nyilvánvalóan.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.04.03.
Diszlexiás gyerek nincs, csak hülye és lusta
A BTM, vagyis a beilleszkedési, tanulási és magatartási problémákkal küzdő gyerekek kategóriájába tartoznak a diszlexiások, diszgráfiások és diszkalkuliások, akik valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek az olvasás, az írás vagy a számolás terén. Míg egy sajátos nevelési igényű gyermeket, tehát például egy érzékszervi vagy értelmi fogyatékossággal élő tanulót a Nevelési Tanácsadó gyógypedagógusok kiküldésével fejleszt, addig a diszesek örülhetnek, ha egyáltalán van az iskolájukban fejlesztő pedagógus.
(Forrás: abcug.hu)
 
2017.04.03.
A magyar külügy bekérette az amerikai és a német ideiglenes ügyvivőt
Magyarországon minden felsőoktatási intézménynek be kell tartania a rá vonatkozó szabályokat. „A ma elfogadott jogszabály kizárólag erre irányul” – fogalmaztak. Hangsúlyozták: „minden ezzel ellentétes állítás hamis, ezért a holnapi napra mind az Amerikai Egyesült Államok, mind Németország budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét” a KKM-be kérette Altusz Kristóf.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.04.03.
A német elnök kiállt a CEU mellett
Európa nem hallgathat, amikor a civil társadalom, illetve maga a tudomány elől veszik el a levegőt, ahogy az történik éppen Budapesten a Közép-európai Egyetemmel (CEU) - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.03.
Csak Áder János tud hatékonyan fellépni a CEU ügyében
Akár utólagos normakontroll vagy alkotmányjogi panasz keretében is lehet majd kérni az Alkotmánybíróságtól (AB) a lex CEU néven emlegetett törvénymódosítás vizsgálatát, ugyanis a parlament keddi ülésén kivételes eljárásban elfogadta a törvényt. A legegyszerűbb megoldás azonban ilyen esetben az, ha a köztársasági elnök még a hatálybalépés előtt fordul a testülethez.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.03.
Kemény üzenet érkezett az USA-ból - reagált a CEU rektora
A kormány elfogadta a lex-CEU-ként emlegetett felsőoktatási törvényt. Nem sokkal a törvény elfogadását követően az CEU sajtótájékoztatót tartott, amelyen Michael Ignatieff a CEU rektora az USA-ból videóüzenetében fejezte ki sajnálatát és jelezte, hogy az oktatási szabadságért harcolni fognak. A sajtótájékoztatót követően az amerikai nagykövetség is közölte: az Egyesült Államok a továbbiakban is szót fog emelni a Közép-Európai Egyetem (CEU) függetlenségéért és háborítatlan magyarországi működéséért.
(Forrás: Napi.hu)
 
2017.04.03.
Tízperc követés „Akkor működik, ha a változásra mindkét fél nyitott”
Az utóbbi időben számos megjelenés kísérte a Bagázs Közhasznú Egyesület munkáját, akik olyan megközelítéssel dolgoznak a roma integráció és a felnőttoktatás terepén, amely valóban a hosszú távú változások alapja lehet. Molnár Zsuzsannát, a bagi felnőttoktatás programkoordinátorát kérdeztük arról, milyen az oktatás egy korántsem szokványos környezetben, ahol a cigánytelep szélén elhelyezkedő két konténer jelenti a tudás házát.
(Forrás: Index)
 
2017.04.03.
A tüntetők ki akarják tűzni az EU-zászlót a Parlamentre
Több ezer ember tüntetett kedden délután a CEU Nádor utcai főépületénél, néhány órával azután, hogy a parlament a kormánypárti képviselők szavazataival elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását, vagyis a CEU-törvényt.
(Forrás: Index)
 
2017.04.03.
CEU-sajtótájékoztató: "Mindenki velünk van, a kormány egyedül van"
Indulatos a CEU-elleni törvény után az egyetemen tartott sajtóesemény - ilyen kérdések hangzottak el: "milyen kormány az, amely arra kényszeríti a polgárait, hogy vegyék ki gyerekeiket az iskolából?"A CEU rektora szerint a törvény betarthatatlan, és Áder Jánoshoz fordul, hogy alkotmányossági kontrollra küldje a törvényt az aláírása előtt. Az egyetem vezetőségének tagja arról beszél, példa nélküli, hogy egy EU-s tagállam megtámad egy amerikai intézményt. A CEU Budapesten akar maradni. Az amerikaiak állítólag felveszik a kapcsolatot Orbánnal, hogy megoldják a helyzetet.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.03.
Eldőlt a CEU sorsa: megszavazták az egyetemet ellehetetlenítő törvényt
123 igen és 38 nem mellett szavazták meg a lex CEU-t. (38-an nem szavaztak.) Nemmel szavazott az MSZP, az LMP és hét független képviselő. Nem szavazott a teljes Jobbik-frakció és a DK-s képviselők sem. A szavazáson jelen volt Orbán Viktor is, aki tegnap még arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy CEU-ügyben "bízzanak a kormány jóindulatában".
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.02.
Agyrém - "Kékbálnázás" hajszolja öngyilkosságba a tinédzsereket
Egyes források szerint mintegy 130 tizenéves vetett már véget életének Oroszországban, miközben egyre nehezedő kihívásoknak igyekezett eleget tenni. Úgy tudni, egy csoport környékezi meg a fiatalokat,  a lelkileg instabil, alacsony önértékelésűeknek különböző feladatokat kapnak, hogy bizonyítsák értékes voltukat. A megfelelésvágyra építve egyre nagyobb és nagyobb próbatételeket kapnak, egészen addig, amíg élve bírják.
(Forrás: Népszava)
 
2017.04.02.
A Magyar Rektori Konferencia közleménye
Tekintettel arra, hogy a szabályozás több felsőoktatási intézményt és nemzetközi szerződéseket is érinthet, az MRK Elnöksége javasolja, hogy a jogszabályoknak történő megfelelés elvárt időpontja 2019 szeptembere legyen, így minden érintettnek megfelelő idő álljon rendelkezésre a feltételek teljesítésére. Az MRK Elnöksége aggodalommal érzékeli, hogy az országot érintő negatív megítélés már olyan mértéket ölt, ami a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolataira is negatív hatással lehet. Mivel ez a kommunikáció gyakran részleges információkon alapul, ezért kéri az oktatáspolitika irányítóit, hogy mindent tegyenek meg ezen negatív tendenciák ellensúlyozására.
(Forrás: Magyar Rektori Konferencia)
 
2017.04.02.
Kovács Zoltán: A kormány egy egyetemet sem akar elüldözni -
A CEU vezetői olyan jogszabály visszavonását követelik, ami még nem is került a parlament elé - mutatott rá a kormányszóvivő. A kormány egy egyetemet sem akar elüldözni, így a Közép Európai Egyetemet (CEU) sem - jelentette ki Kovács Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2017.04.02.
Államtitkár: amit a CEU csinál, az megtévesztés és csalás
Rétvári Bence, az Emmi államtitkára ismertette: a CEU-t New York államban jegyezték be, de ott csak papíron létezik, mert diplomát nem ad ki, sem kampusza sem oktatói nincsenek. Ennek ellenére ennek az amerikai intézménynek a nevében adnak ki Magyarországon diplomákat, ami megtévesztés és csalás – jelentette ki. A „Soros-egyetem” ugyanakkor együttműködési megállapodást kötött a Közép-európai Egyetemmel, amely „átláthatatlan módon” elvégzi a CEU helyett az oktatási tevékenységet – fogalmazott. A parlament előtt fekvő törvényjavaslat semmilyen szempontból nem érinti a Közép-európai Egyetemet – tette hozzá.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2017.04.02.
Újabb fordulat a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében
Tárgyalni fog a magyar kabinet és az Egyesült Államok kormánya a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében - erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben újságíróknak. A kormányfőt a külföldi egyetemeket érintő törvénymódosítási javaslattal összefüggésben kérdezték a CEU-ról.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.04.02.
Nekiesett a CEU miatt az ellenzék a kormánynak InfoRádió / Herczeg Zsolt 2017.04.03. 15:16
Megkezdődött az Országgyűlés plenáris ülése. Az ellenzék a Jobbikot is beleértve egy emberként támadt a kormányra a felsőoktatási törvény módosításának tervezete miatt, ami bírálói szerint végveszélybe sodorja a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetemet. A kormányoldal a magyar egyetemek érdekvédelmével indokolja a máris csak lex CEU-ként emlegetett javaslatot - jelentette az InfoRádió parlamenti tudósítója.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.04.02.
Prókai Eszter: A súlyos beteg gyerekedet ápolod otthon? Ja, az nem munka
Csordás Anett, a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület elnöke, aki maga is súlyosan sérült gyereket nevel otthon, szülőtársaival évek óta küzd azért, hogy változzon a helyzet, és a kormány tegyen valamit a jelenlegi, méltatlan helyzet megszüntetéséért. A Költségvetési Felelősségi Intézettel kiszámolták, hogy az államnak most havi nettó 97 ezer forintjába kerül egy súlyosan sérült gyerek gondozása bentlakásos intézményben. Ha a kormány megemelné az ápolási díjat havi nettó 97 ezer forintra, akkor ez összesen évente 6,1 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. (Ezt 12 ezer főre számolták ki, és úgy kalkuláltak, hogy a havi ötvenezer forintos többlet jövedelmet az érintett háztartások fogyasztásra költik). Eddig azonban erre nem jutott pénzt.
(Forrás: abcug)
 
2017.04.02.
Erdélyi oktatók és kutatók írtak levelet Balognak CEU-ügyben
Száz erdélyi magyar egyetemi oktató, kutató és véleményformáló kéri egy hétfőn nyilvánosságra hozott nyílt levélben Balog Zoltán minisztert, hogy vonja vissza a Közép-európai Egyetem (CEU) működését veszélyeztető törvénymódosítási javaslatot.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.02.
Már az ELTE teljes vezetése is kiáll a CEU mellett
Az ELTE Egyetemvezető Értekezlete hétfőn elfogadott egy közös nyilatkozatot, melyben kiállnak a kormány által megtámadott CEU-ért. A magánegyetemet már biztosította szolidaritásáról több ELTE-s oktató, diák, tanszék, kar, hallgatói önkormányzat is, de ez az első olyan állásfoglalás, melynek tagja az egyetem teljes vezetése, így Dr. Mezey Barna rektor is.
(Forrás: Index)
 
2017.04.02.
CEU-törvény: cinizmusba menekülnek a fideszesek - videó
Zavarodott és semmitmondó válaszok, ránk csukott kocsiajtó és a kivételes eljárás, ami normális. Fideszeseket kérdeztünk a CEU-törvényről, volt, akinek egy tiszti iskola jutott eszébe.
(Forrás: Index)
 
2017.04.02.
Megszavazták a lex CEU sürgősségét
A most elfogadott menetrend szerint kedden délig már szavazhatnak is a törvényről. Módosító indítványt hétfő délután 5 körülig lehet benyújtani. A sürgősségi eljárást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (KDNP) kezdeményezte, a törvényt pedig Balog Zoltán miniszter (Fidesz) nyújtotta be. A sürgősséget Orbán Viktor is megszavazta
(Forrás: 444.hu)
 
2017.04.02.
Ilyenek a mai gyerekek a tanár szemével
A sok információ és adat koraérettnek tűnő gyerektömeget eredményez szinte minden életkorban, ami képes tévútra vinni akár a szülőket, akár a pedagógusokat. Merthogy nem koraérett, hanem csak annak tűnő gyerekekről van szó! Az ilyen típusú információ nem jelent valós tudást és tapasztalatot, ami pedig a legfontosabb lenne. Saját tapasztalatok kellenének ahhoz, hogy ezek az adathalmazok beépüljenek, a gyerek belső valójává váljanak, azonban kimaradnak azok a folyamatok, amik ahhoz kellenének, hogy ezek az infók belsővé váljanak, hogy a fejlődésüket szolgálják.
(Forrás: Dívány)
 
2017.04.02.
Öt kifutása lehet a CEU körüli botránynak
Kezdettől politikai ügy volt a CEU létét megkérdőjelező kormányzati előterjesztés, miközben a konfliktus egyeztetéssel elkerülhető lett volna. Ha szimplán gyakorlati szemmel nézzük a készülő törvénymódosítást, az bonyolult jogtechnikai lépések után nem feltétlenül jelenti a Budapesten működő Közép-európai Egyetem ellehetetlenítését. A javaslat kétségtelenül nehéz helyzetbe hozza a magánegyetemet, azt üzeni, hogy itt a kormány diktál, de a budapesti intézmény működhetne tovább. Az sem zárható ki, hogy a törvény nem megy át az Alkotmánybíróságon, vagy Strasbourgban támadható meg, mert több jel utal arra, hogy diszkriminálja a CEU-t.
(Forrás: Index)
 
2017.04.02.
Itt van a kormány civil törvényének szövege
Ez az a jogszabály, ami orosz és izraeli mintára regisztrációra kötelezné azokat a magyar civil szervezeteket, amik évente több mint 7,2 millió forint (a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott összeg kétszerese) támogatást kapnak külföldről. Ebbe az összegbe az uniós támogatások nem számítanak bele.
(Forrás: 444.hu)
 
2017.04.01.
Rozika néni – Bardiné Bohács Anikó írása Kovács Andrásnéról
Életműdíjas drámapedagógus, a Magyar Kultúra Lovagja, Németh László-díjas pedagógus és Csokonai-díjas rendező – vagy ahogyan a „szakmában" a legtöbben ismerik, Rozika néni.„Ahol művészet, tolerancia, közösség, érzések vannak, ott már rossz nem történhetik.” Rozika néni, a tanító, a rendező, a közösségszervező, a szakmai tapasztalatot továbbadó, a missziót teljesítő, az anya, a nagymama, a mester és mítosz személyes találkozásunk kapcsán mondta nekem az idézett mondatot. Arra a kérdésre kerestem választ, hogy mitől jó egy drámapedagógia-óra, mikor működik jól egy színjátszó csoport. A válaszában minden benne van, amit ő fontosnak tart.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2017.04.01.
"Nem leszek balek, nem hagyom, hogy átverjenek" - előadás középiskolásoknak
Az adózás működéséről, hasznáról, a bruttó és nettó bérről, a legális munkavállalásról, valamint vállalkozási ismeretekről tartanak tematikus órákat középiskolákban az Adótanácsadók Egyesületének munkatársai - mondta az InfoRádióban a szervezet elnök-helyettese. Siklós Márta szerint egy fiatalnak szüksége van arra, hogy legyenek ismeretei az adózásról.
(Forrás: Inforádió)
 
2017.04.01.
Több ezren tüntetnek a CEU mellett Budapesten
A szervezők tájékoztatása szerint pénteken néhány CEU-s diák, illetve oktató részvételével egy beszélgetés során felvetődött ötlet megvalósítása a mai demonstráció. Ők azon a véleményen vannak, hogy a tervezett felsőoktatásitörvény-módosítást a kormány kifejezetten a CEU ellen írta, azonban érinti az egész magyar felsőoktatást. Szerintük súlyosan sérülhet az oktatási autonómia, ezzel pedig Magyarország a putyini Oroszország és az erdogani Törökország útjára lépne.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.01.
Diákokat szállító busz szenvedett balesetet Svédországban
Peter Nystedt, a helyi katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a buszon 52 felső tagozatos diák és hat felnőtt tartózkodott. A baleset az autópályán, a fővárostól, Stockholmtól 430 kilométerre északnyugatra fekvő Sveg településnél történt – írja az MTI.A Reuters közölte: a legfrissebb információk szerint három ember életét vesztette, és 28-an megsebesültek.A busz egy síközpontba tartott.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2017.04.01.
A lengyel kormány bezúzná a kilencosztályos általánost: a tanárok sztrájkolnak
Országos sztrájkot szervezett pénteken a legtöbb tanárt tömörítő lengyel pedagógus szakszervezet (ZNP), a tiltakozási akcióban a szervezők által közölt adatok szerint az iskolák 37, az oktatásügyi tárca szerint viszont csak az oktatási intézmények 10 százaléka vett részt. A sztrájkot nem támogatta a legnagyobb lengyelországi szakszervezet, a Szolidaritás.
(Forrás: Eduline)
 
2017.04.01.
Kornai aláírásával kezdődik a Corvinus kutatóinak petíciója
A Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa éppen ez év márciusában hagyta egyhangúan jóvá, hogy a két egyetem még szorosabbra fűzze kapcsolatait. Tanszékünk is ezer szállal kötődik a Közép-európai Egyetemhez, együttműködünk oktatásban, kutatásban és erre büszkék vagyunk. Egyetértünk Rektorunkkal, Lánczi Andrással: „Hiszünk a tudás egyetemességében és abban, hogy a gondolkodás különbségek megállapításán alapszik, amit vitákon keresztül tudatosítunk.” Aki az érvek ereje helyett a másik elpusztítására tör, árt az országnak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2017.04.01.
CEU-törvény: kifarol a HÖOK a korábbi álláspontjából
Két nap alatt sokat változott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) a véleménye arról, hogy mit is gondolnak a CEU-t érintő törvénymódosításról. Pénteken még azt írták, időszerű a külföldi egyetemek működésének felülvizsgálata, vasárnap délutáni közleményükben már azt írják, „ezúton is szeretnénk megerősíteni, hogy a Közép-európai Egyetemen színvonalas, magas szintű munkát végeznek, melyet elismerünk és folytatását a jövőben is fontosnak tartjuk hazánkban”
(Forrás: Index)
 
2017.04.01.
Navracsics is kiállt a CEU mellett
Szerdán már beszéltek a törvényjavaslatról az Európai Bizottság politikai vezetőinek, a biztosoknak az értekezletén. Navracsics akkor annyit mondott: „egyelőre tájékozódunk” az ügyben. Vasárnap délelőtt írásban ezt tette hozzá:A Közép-európai Egyetem egyike a legfontosabb felsőoktatási intézményeknek nemcsak Magyarországon, de az egész európai felsőoktatási térségben. Ezért tartom fontosnak, hogy az esetleges szabálytalanságok korrekciója után zavartalanul folytathassa működését Budapesten.
(Forrás: Index- 10 perc iskola blog)
 
2017.04.01.
Több ezren tüntetnek a CEU mellett
A kormány már hétfőn tárgyalhatja azt a törvénymódosítását, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeket szabályozná. A törvényjavaslat több pontja is kifejezetten a CEU-t hozná hátrányos helyzetbe, lehetetlenítené el. A miniszterelnök legutóbbi megszólalásában meg sem próbálta azt a látszatot kelteni, mintha nem a CEU ellen hozták volna a törvényt. Vasárnapra tüntetést szerveztek a CEU mellett: a tüntetők a Fővám térről sétálnak végig a Parlamenthez a CEU érintésével.
(Forrás: index)
 
2017.04.01.
A kormány ügynökei
Teli torokból ordítana a magyar kormány – és joggal –, ha a román kabinet úgy döntene: bezárja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemet. Pedig ha Bukarest „beszántaná” a két intézményt, nem tenne mást, csak a magyar kormányt másolná – amelyik épp most készül ellehetetleníteni a Közép-európai Egyetemet a civil szervezetek elleni támadássorozat egy egyik újabb állomásaként.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
Sajtófigyelő
2020.08.11.
Részletes járványügyi intézkedési protokollt kapnak az intézmények
Három héttel azt iskolakezdés előtt még mindig úgy tűnik, hogy a gyerekek és a tanárok visszatérhetnek az intézményekbe, a koronavírus-helyzet miatt azonban ez az utolsó pillanatig változhat...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.08.11.
EMMI: Szeptember elején indul az iskola, nem indokolt a digitális oktatás
Azt írják, hogy a hamarosan megjelenő rendelet szerint a tanév hagyományosan indulhat szeptember 1-jén. „A koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digit...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.08.11.
Lesz intézkedési protokoll az iskoláknak, de még nem tudni mikor
Kapnak majd az iskolák intézkedési protokollt az őszi tanévkezdésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint. Igaz, azt még nem tudni, mikor. A Pedagógusok Szakszervezete szerint már most...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.10.
Lehet, hogy van kész forgatókönyve a kormánynak a tanévről, csak senki nem tud róla
Több forgatókönyvön is gondolkodnak az iskolák arról, hogyan is nézhet ki a következő tanév, azonban ehhez – többekkel folytatott beszélgetés alapján – támpontokat nem kapnak. A Nemzeti...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep