2017.08.31.
Interjú Radó Péterrel - videó
A politika szóljon bele az oktatási reformokba, mert politikai felhatalmazás és pénz nélkül nem megy – mondta Radó Péter az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.
(Forrás: atv.hu)
2017.08.31.
Drámai pedagógushiány - Ötezer tanár került ki a rendszerből
Galló Istvánné rámutatott: az ágazati érdekegyeztetés nem működik, ennek színhelye a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács lenne. A hatályos szabályok szerint minden, az oktatással kapcsolatos törvénymódosítást a Tanács elé kellene terjeszteni. Bár az egyeztetéseket törvény írja elő, a kormány ennek nem tesz eleget, amivel súlyos törvénysértést követ el a PSZ elnöke szerint. Palkovics László oktatási államtitkár a Liga Szakszervezetek múlt heti konferenciáján úgy nyilatkozott: a szakmai egyeztetések a Köznevelési Kerekasztal mellett zajlanak. Csakhogy a Kerekasztalnak semmilyen jogi háttere nincs, az ott született "döntések" semmire nem kötelezik a kormányt, ezért a PSZ más szakszervezetekkel együtt inkább sztrájkbizottságban tárgyal.
(Forrás: Népszava)
2017.08.31.
Hemzseg a szakmai hibáktól és hiányosságoktól az új alaptanterv?
„Új NAT létrehozására szükség van, azonban e feladattal nem tudható le a teljes tartalmi szabályozási rendszer átfogó reformja. Súlyos gondok sürgős enyhítéséről, tűzoltásról lehet csak szó” - írja elemzésében Nahalka István, aki súlyos problémának tartja, hogy hiába írja elő a köznevelési törvény, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem készített elemzést a 2012-ben elfogadott NAT hatásairól.
(Forrás: Eduline)
2017.08.31.
Prókai Eszter: Kegyelemkettessel jutalmaz a magyar pedagógus
Míg a magyar iskolákban jellemzően a tanár egyéni belátásán, jóindulatán múlik, hogyan bünteti meg a rossz diákot, addig Angliában ezt a legapróbb részletekig szabályozzák. Ha valaki megbontja a rendet, a tanárok egységesen reagálnak, nincs kegyelemkettes, meg koki a fejre. Neumann Eszter kutató hónapokat töltött angliai és magyar iskolákban, azt figyelve, hogyan kezelik a pedagógusok a magatartási problémákat.
(Forrás: abcug.hu)
2017.08.31.
Kezdődik a tanév: tanítsunk kortársakat!
Idén már második éve ad közre a tanárokat segítő óravázlatokat az Aegon művészeti díj kapcsolódó projektje. A díjat működtetők, a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tavaly indította el azt a kezdeményezést, miszerint a díjra jelölt művekhez ingyenesen elérhető, letölthető óravázlatot készítenek, amelyek segíthetnek az irodalomtanároknak beépíteni a kortárs irodalmat az amúgy zsúfolt és főleg irodalomtörténeti klasszikusokat központba állító tantervbe.
(Forrás: Magyar Narancs)
2017.08.31.
Urambátyám tanévnyitó – A választások után jöhetnek az iskolaközpontok
Az évszázadokon át tartó urambátyám világ meglehetősen áporodott levegője lengi be az idei tanévnyitót. Balog Zoltán humánminiszter ugyanis Nagykőrösön a helyi református templomban nyitja meg a 2017/2018-as tanévet. Ebből pedig az következik: a kormány már annak látszatára sem ad, hogy az állam világnézetileg semleges oktatást próbálna biztosítani a polgárainak. A rendszerváltás óta még egyszer sem fordult elő, hogy egy templomban tartották volna az országos tanévnyitót.Az idei minden eleme megidézi viszont az urambátyám világot. A templomi rendezvényt az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium az Arany János Református Általános Iskolával közösen szervezi.
(Forrás: 168 óra)
2017.08.31.
Elhatárolódik Putyin díszpolgári címétől a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi tanszéke
Az autokraták magasztalása elfogadhatatlan számunkra, mindennel ellenkezik, amit az egyetemi szakmai munkánk során képviselünk – írja Facebook-posztjában a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi tanszéke. A tanszék a posztban elhatárolódik a Debreceni Egyetem szentárusának azon döntéstől, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek díszpolgári címet adományozzanak.
(Forrás: index)
2017.08.31.
Na, így kéne kezdeni a tanévet egy 21. századi iskolában! - videó
Prievara Tibor tanár, blogger, író, a digitális oktatás magyar úttörője. Prievara Tibor tanár, blogger, író, a digitális oktatás magyar úttörője.Mindenkinek kitalál valamit: van projektje kórházban fekvő gyerekek vagy épp az elítéltek oktatására is. Írt persze egy könyvet is, mi másról, mint arról, hogy milyen a 21. századi tanár.Mindezt a magyar közoktatás keretei közt, mialatt heti 22 órában gimnazistákat tanít angolul
(Forrás: index)
2017.08.31.
Orbán Európa végéről vizionált a pécsi egyetemistáknak
Orbán Viktor köszöntőt mondott a Pécsi Egyetem megalapításának 650. évfordulóján, amely mától a Magyar Felsőoktatás Napja is. A miniszterelnök - ahogy az utóbbi időben szinte mindig - elsősorban Európa jövőjéről, a migrációról és Közép-Európáról beszélt leginkább. A miniszterelnök szerint Európában jelenleg jövőképek vitája, "harca" zajlik. Volt idő, amikor elég volt az európai fősodorhoz csatlakozni (mint például az ő generációjának idejében), de ma már ez kevés.Mára nagyot fordult a világ. Új utakat, más megközelítést kell keresni. Ma ott tartunk, ha hagyjuk magunkat arra sodortatni, amerre Európa tart, akkor el fogunk veszni
(Forrás: Index)
2017.08.31.
Balavány: "Ha a tanár megpofozna, fiam, azonnal gyere haza!"
Az egyik ütés a szeme alját érte, az ajtófélfa adta a másikat. Úgynevezett magatartási gondokkal küzdött évek óta, pontosabban a körülötte levő felnőttek – apa, anya, pedagógus, bárki – mondták, hogy „magatartási gondjai vannak”, és emiatt „szaktanári figyelmeztetőket” kapott. Eltiltották a számítógéptől – talán azt gondolták, így megoldódnak a „magatartási gondjai”, vagyis nem lesz rossz. Ehelyett még neki állt feljebb, kikérte magának a tiltást, és akkor kirepült az a pofon az apja kezéből; a gyerek nekitántorodott az ajtófélfának, a szeme bevérzett.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.31.
Az elbocsátott dékán is oktat majd a BME-n
Már hétfőn folytatják a tanítást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) gazdasági karán az onnan az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) távozó oktatók – értesült lapunk. A visszatérők közt van Andor György is, a kar műszaki egyetem vezetése által elküldött, korábbi dékánja is, miután olyan tárgyakat vitt, amelyeket más nem tud oktatni. A BME gazdasági karát nyáron otthagyó mintegy 40 oktató ügye nagy visszhangot váltott ki nemrégiben, sokan attól tartottak, hogy veszélybe sodorja a BME gazdaságtudományi szakjain az oktatás minőségét.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.30.
Üzent a tanároknak és a diákoknak Palkovics: ilyen tanév vár rájuk
A lehetőségek és esélyek tanéve - az oktatási államtitkár szerint ez vár a diákokra és a tanárokra. Palkovics László csütörtökön Nagykőrösön, a nemzeti tanévnyitón beszélt erről. Balog Zoltán miniszterhez hasonlóan ő is nagyon-nagyon optimista volt.
(Forrás: Eduline)
2017.08.30.
"Vége van az átmeneti nehézségeknek" az oktatásban - legalábbis a miniszter szerint
Balog Zoltán szerint vége van az átmeneti nehézségeknek, a közoktatás korábbi működési problémái megszűntek, ma egy bejáratott rendszerben kezdik el a diákok a tanulást.Úgy fogalmazott: a múlt útjai 2010-re elfogytak a köznevelés rendszere alól. A miniszter szerint egy igazságtalan rendszert örököltek, amely pénzügyi struktúrájában fenntarthatatlan volt, állandó bizonytalanságot hordozott, anyagilag kiszolgáltatta a tanárokat és bizonytalanságban tartotta az iskolafenntartó önkormányzatokat, szélesre tárta az esélyegyenlőtlenségi ollót. A miniszter szerint az anyagi gondokat az erősödő gazdaság megoldja, a szakmai problémákat pedig a párbeszéd oldotta, oldja meg.
(Forrás: Eduline)
2017.08.30.
Így kell felkészülni az iskolakezdésre
Leginkább "fejben", vagyis a feladatokra koncentrálva kell megkezdeni a gyermeknek a felkészülést az iskola megkezdődésére - mondta az InfoRádiónak nyilatkozó gyermekpszichológus. Gyarmathy Éva arra is felhívta a figyelmet, hogy bizonyos helyzetekben nagyon komolyan kell venni azt, ha a gyereknek nincs kedve iskolába menni.
(Forrás: Inforádió)
2017.08.30.
Összefognak a pedagógusok, bele akarnak szólni az oktatási rendszer reformjába
Közös nyilatkozatban vállalja a hét legjelentősebb pedagógus-szakszervezet, hogy a jövőben sem vesznek részt a kormány által új szintre emelt Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkájában. A tanárokat – eddig nem látott erővel – összefogó szervezetek úgy látják, hogy a kormány által létrehozott fórum a korábbiakhoz hasonlóan kiüresíti az egyeztetési jogot, ugyanis amit megtárgyalnának a kerekasztalon, azt továbbra is figyelmen kívül hagyhatja a kabinet, és önkényesen dönthet az oktatás átalakításáról.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.30.
A Trefort igazgatója szerint a Fidesz a tanárokon akár el is bukhatja a választásokat ra követés 2017.08.31. 05:08
„A tanári továbbképzések többségének nem látjuk értelmét – mondja a Trefort igazgatója. – Viszont tudjuk, hogy hatalmas pénzek mozognak cégek felé, amely összegeket úgy könyvelnek el, mint ami az oktatásba megy. Ugyanez vonatkozik a digitalizációra.” Csapodi szerint ha a kormányon lévők nem veszik észre, mekkora forrástöbbletet kellene a pedagógusi fizetésekbe fektetni, akkor a Fideszt a 2002-eshez hasonló helyzet fenyegetheti, amikor nagyrészt az oktatásügy miatt veszítette el a választást. „Mert a társadalom jelentős része a saját bőrén tapasztalja, mi van valójában az oktatásban. És látják, hogy nem tejjel-mézzel folyó Kánaán.”
(Forrás: Heti Válasz)
2017.08.30.
Nem írhatnak a diákok az ingyentankönyvbe
Lapunk az ügyben kereste a Könyvtárostanárok Egyesületét is, akik kollégáik idei visszajelzései alapján fogalmazták meg válaszaikat. Az egyesület elnöke, Simon Krisztina arról beszélt: a kormány az ingyenességet kommunikálja, ami ma Magyarországon azt jelenti, hogy ingyen kapják a gyerekek a tankönyvet, és örökre. – Nincs megmondva, hogy erre vigyázzanak, mert mások is használni szeretnék még évek múltán is – hangsúlyozta. Hozzátette: ha a kormány ezzel ellentétes működést szeretne, akkor legalábbis egy, a szülőknek, diákoknak szóló országos kampányt kellene indítani, hogy miért érték a tankönyv, hogyan használják, hogy azt mások is forgatni tudják.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.29.
Hiller: Orbán oktatási rendszerének lejárt az ideje
Az egykori oktatási miniszter ismertette: a hatszázalékos GDP-ráfordítás, amelyet az oktatásnak szánnak, valamivel több, mint az EU-s átlag, amely 5-5,5 százalék körül van. „A szám nem úgy állt össze, hogy volt egy bizonyos szint, és ezt mi most megemeljük, hanem az elmúlt fél évtizedben jelentős elvonás történt. Ez részben annak a pótlása, de azon túl is hozzátétel.” Emlékeztetett, a szocialista kormányok alatt 5 százalék közelében volt a ráfordítás, innen a Fidesz alatt visszaesett 3,8-ra.
(Forrás: hirtv)
2017.08.29.
Több mint 5 milliárdot toltunk a rendszerbe, pedig a rászorulók eddig is ingyen kapták a tankönyvet
A tanulók több mint fele eddig is ingyen kapta a tankönyveket, most viszont olyanok is megkapják, akik nem szorulnak rá valóban – így látja a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke. Kereszty Péter a Reggeli gyorsban arról is beszélt, hogy tényekkel igazolható, hogy a tankönyvek kiadásának állami kézbe vételével nem értünk el 20-30 százalékos árcsökkenést.
(Forrás: Klubrádió)
2017.08.29.
Miért nem kell az Y-generációnak a komolyzene?
Évek óta forró téma, hogy a fiatalok nem érdeklődnek a komolyzene iránt, nem mutatnak megfelelő tiszteletet a régi, nagy zeneszerzők felé, és egyébként is, három perces dalocskák befogadásához elég csupán a kis aranyhalmemóriájuk, mert az Instagramon meg a Snapchaten lógnak egész nap. Sokak szerint messziről látszik, hogy ez a legfelszínesebb, legostobább generáció evör! De miért van ez? Sokan sokféle okokat felvázoltak az elmúlt években, amelyek többsége ezekre mutatott rá: a hangversenyek túl hosszúak és túl merevek a fiatal érdeklődésének fenntartásához,a jegyek túl drágák,és a formális, csöndben-ül-nem-mozdul hangulat sem tetszik a 25 éven aluliaknak.
(Forrás: Fidélio)
2017.08.28.
Egy a zászló, egyházi az iskola
A Republikon Intézet által hitelesnek tartott számítások szerint az egyházi iskolákban majdnem háromszor annyi forrás jut egy diákra, mint a világi intézményekben. A válaszadók körében ezzel szemben széleskörű egyetértés mutatkozik arról, hogy az állami és egyházi iskolákban ugyanakkora „fejpénz” kellene jusson a tanulókra. Pártpreferenciától függően a megkérdezettek 77-87 százaléka vélekedik így, egyedül az MSZP-sek (56 százalék) lógnak ki a sorból. A kutatók feltételezése szerint ennek az a magyarázata, hogy a szocialista szimpatizánsok egy része kevesebb pénzzel támogatná az egyházi iskolákat.
(Forrás: Népszava)
2017.08.28.
Igazgatók kinevezése: Balog a vezetők „bölcsességére” bízná, indokolnak-e
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke is azt nyilatkozta: jó lenne, ha az iskolaigazgatói pályázaton elutasított jelöltek nem egy egyszerű „nemet” kapnának, hanem egy rövid indoklást is. Így Balog Zoltánt hétfői sajtótájékoztatóján arról kérdeztük: kíván-e a mostani gyakorlaton változtatni az Emmi, és indoklást adni a jövőben? A miniszter először arról beszélt: minden kinevezésnél betartották a törvényes rendet, ahol a helyi vezetők indokoltnak ítélik, ott megtehetik, hogy konkrét indoklást adnak. Ám elismerte, hogy erre valóban nincsen törvényi kötelezettsége jelenleg az oktatási rendszernek.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.28.
Deutsch Tamás: Két év múlva minden iskolában lesz széles sávú internet
A miniszterelnöki biztos kifejtette, hogy a fejlesztések hátteret teremtenek majd a digitális oktatáshoz, amihez az alapot a digitális oktatási stratégia adja. Az internethálózat fejlesztésével párhuzamosan modernizálják az intézmények eszközkészletét is. A biztos arról is beszélt, hogy a modern eszközök mellett ugyanannyira fontos a pedagógusok digitális pedagógiai tudásának, kompetenciájának a gyarapítása is. Éppen ezért a több mint 130 ezer köznevelésben dolgozó pedagógus közül 40 ezren már a most induló tanévben képzéseken vesznek részt.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.28.
Balog szerint Magyarország költi a legtöbb pénzt oktatásra Közép-Európában
A tárcavezető szerint három éven belül minden ötödik gyerek – vagyis húsz százalékuk – olyan iskolában tanul majd, amelyben valamilyen fontos beruházás, felújítás történt.A programra uniós forrást nem vehetnek igénybe, vagyis ez teljes mértékben az állami büdzsé terhére történik majd – mondta a miniszter. Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is nyilatkozott, ahol közölte: a felújításokat próbálják úgy végigvinni, hogy azok ne zavarják a tanítás rendjét, így például a szünidőben lesznek a munkák. A projekt része – mondta – az oktatási eszközök beszerzése és egy digitális program is. A miniszter szerint
a GDP 5,2 százalékát költi a magyar kormány oktatásra, ami azt jelenti, hogy Lengyelországgal együtt Magyarország fordítja a legtöbbet erre a célra.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.28.
Ez komoly? Egyetemisták tanítják majd a középiskolásokat
Novák Katalin beszámolt a Nyelvtanulással a boldogulásért pályázatról, amelynek 3,3 milliárd forintos kerete van, és az első beadási határideje augusztus 30-án zárul. A program arról szól, hogy
tanórákon kívül, nyelvszakos hallgatók heti legalább egy alkalommal foglalkozásokat tartanak, amely az idegen nyelvek elsajátítását segíti a középiskolásoknak.
(Forrás: Pénzcentrum)
2017.08.28.
Ezt Putyinért: áll a bál a Debreceni Egyetem Facebook-oldalán, miután lekapcsolták az értékeléseket
Szakmailag legalábbis vitatható lépésre szánta el magát a Debreceni Egyetem. Mint arról beszámoltunk, hétvégén percek alatt beszakadt a Facebook-oldaluk, miután kiderült, hogy az egyetem díszpolgári címet adományoz Vlagyimir Putyin orosz elnöknek: a Facebook értékelős funkcióját kihasználva záporoztak az 1 csillagos értékelések. Éjjeli cikkünkben még 1,4-es átlagról írtunk, azóta napközben sok ezer egyes értékelés mellett 1,3 csillagra is esett a DE. Olvasónk jelezte, hogy mostanra "megoldódott" a rossz értékelések kérdése: az egyetem hétfő este egyszerűen lekapcsolta Facebook-oldalán azt a funkciót, amellyel értékelni lehet.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.28.
Botka megnevezte első miniszterét
Botka az MTI összefoglalója szerint azt mondta, hogy az MSZP készülő kormányprogramjában az oktatás lesz a prioritás, ami azt jelenti, hogy a következő kormányzati ciklusban megduplázná és a GDP 6 százalékára növelné az ágazatra szánt állami forrásokat. Szerinte bármit is mondjon a Fidesz, az elmúlt időszakban folyamatosan csökkentek az oktatási kiadások, az „orbáni oktatáspolitika” eredményeként pedig romlott a diákok tudása. Hillert Botka László úgy mutatta be, hogy már volt és reményei szerint lesz is Magyarország oktatási minisztere.
(Forrás: Index)
2017.08.28.
Most már a kormány is felméri, mennyire tudnak nyelveket a fiatalok
Novák Katalin elmondta: a kormány nemrégiben fogadta el az idegennyelv-tanítás hatékonyságának fejlesztéséről szóló kormányhatározatot. Ez tartalmazza a felmérés elkészítését is – tette hozzá. Kifejtette: szeretnék megnézni, mi az oka annak, hogy a fiatalok napjainkban kevéssé szereznek nyelvvizsgát, illetve, hogy a nyelvtudásuk elmarad az európai átlagtól. Novák szerint bár a nyelvismeretük nő, javul, de az ezt igazoló nyelvvizsga megszerzésében nem nőnek érdemben az arányok.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.28.
Társasjáték bemutató – Kiwi
Régóta érlelődött az ötlet és pár hete végül nekivágtunk. 2013 óta meghatározója tanodánknak a társasjátékozás, így talán nem is olyan meglepő, hogy társasjáték fejlesztésre adtuk a fejünket. Ráadásul már eddig is sokat teszteltem máshol megjelenő ötleteimet (Szitu, Űrcsempészek) a srácokkal és a kollégákkal, szóval most megpróbáljuk mi magunk hasznosítani ezt a tudást. A társasjátékok értékesítéséből ugyanis a tanodánk fenntarhatóságát építenénk tovább. A legideálisabb forgatókönyv esetén például közel 30 hétig finanszírozhatnánk ebből az önkéntesek és pedagógusok utazási költségét, ami nagyjából a tanév háromnegyede – szóval ez elég nagy segítség lenne (Lencse Máté).
(Forrás: ped2.hu)
2017.08.28.
Egy "tisztességtelen ajánlattal" indul az új tanév, fejüket fogják az igazgatók
Bár ma már bármilyen szakmai vitából politikai kérdést kreál a közbeszéd, azért mi megpróbáltuk megkérdezni a legilletékesebbeket, a terepen dolgozó iskolaigazgatókat, hogy milyennek látják, milyen hangulatban várják a 2017/18-as tanévet. Úgy tűnik, a két legnagyobb probléma országszerte a pedagógushiány (illetve ezzel összefüggésben a – minden ellenkező híresztelés ellenére is – megalázóan alacsony tanári bérek) és az iskolák, pedagógusok szakmai autonómiájának hiánya.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.28.
Visszavágtak Balognak a tankönyvesek: nem létezik ingyenes tankönyv, valaki mindig fizet
a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete szerint a miniszter nem fogalmazott pontosan, amikor azt mondta, hogy nem kell fizetni a tankönyvekért. A különbség mindössze annyi, hogy ezt ma minden magyar adófizető fizeti, még a legszegényebbek is, ezen felül még az Európai Unió adófizetői is hozzájárulnak néhány hazai oktatásfejlesztési projekten keresztül A TANOSZ szerint a szociálpolitikai szempontokat nem az árban kell érvényesíteni, hanem a szociális juttatásokban. A tankönyvi ingyenesség valamennyi diákra történő kiterjesztése csak a jobb módúak pénztárcáját könnyíti, az oktatás minőségét nem javítja, és évente 5-6 milliárd forintot von el az esélyegyenlőtlenségek enyhítésére is lehetőséget adó forrásokból.
(Forrás: Eduline)
2017.08.27.
Sokba kerül az iskolakezdés
Miklós György a Szülői Hang képviseletében Krug Emíliával és Kárász Róberttel beszélgetett az ATV Start hétfő reggeli műsorában – többek között – arról, hogy a szülők nem az olcsó egyentankönyvet igénylik, hanem jó minőségű tankönyveket szeretnének tiltólisták nélkül.
(Forrás: atv.hu)
2017.08.27.
Megdöbbentő összeg - ennyibe kerül az iskolakezdés
15 ezer forinttól akár 100-150 ezer forintig is terjedhet az az összeg, amelyet egy-egy gyermek beiskolázására költenek a szülők, és még ehhez jöhetnek hozzá a különórák költségei - mondta az InfoRádióban Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnökségi tagja. Az első osztályosok beiskolázása hordoz igazán komoly költségeket, a többi évfolyamon mindez változó, a tanár elvárásai mellett attól is függ, hogy a szülő és a gyerek miben állapodik meg, füzetből például lehet 30 és háromezer forintosat is venni.
(Forrás: Inforádió)
2017.08.27.
Gigantikus iskolafejlesztési program indul EU-s pénzből
527 iskola fog megújulni, 81,2 milliárd forint értékben, ez EU-s forrásból történik. 50 településben folyik felújítás (TTT-program), ez viszont magyar költésgvetési forrásokból zajlik. Teljesen új iskolákat adnak át több vidéki városban. "Ilyen fejlesztés nem volt 30 éve", mondja Balog, zömében a hátrányos helyzetű térségekben zajlanak ezek a fejlesztések. Az iskolák államiak, klikesek, de egyházi iskolákat is fejlesztenek. 200 ezer tanulót érint ez a megújítás. 436 iskolát felújítanak, a maradékot bővítik. A jövő héten a nagy digitális progam keretében informatikai fejlesztéseket szándékozik bejelenteni a kormány.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.27.
A Debreceni Egyetem hozta, amit Putyin elvár otthon is: 90 százalék feletti igent
Magyarországi látogatása alkalmából megkapja a Debreceni Egyetem díszpolgári címét Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az intézményt az sem zavarja, hogy erre Budapesten tud csak sor kerülni. A Civis Honoris Causa címet "kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet" kifejtő, valamint "munkásságával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával az egyetemet" segítő, illetve annak valamely "szervezeti egysége, az egyetem jó hírnevének erősítését" végző személyeknek lehet adományozni.Az egyetemnek tehát volt gondja a kitüntetés indoklásával. Végül azt a magyarázatot adták, hogy Putyin jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.27.
Sokba kerül az iskolakezdés
Az ATV Start vendége a Szülői Hang képviseletében Miklós György.
(Forrás: atv.hu)
2017.08.27.
Balog Zoltán szerint megérte ledarálni az egész magyarországi tankönyvpiacot
Balog Zoltán szerint megérte ledarálni az egész magyarországi tankönyvpiacot. Hangsúlyozta: a tankönyvek kiadásának állami kézbe vételével évi 20-30 százalékos árcsökkenést értek el, így vált lehetővé, hogy szeptember 1-jétől ingyenes az összes tankönyv Magyarországon az első kilenc évfolyamon.A miniszter úgy fogalmazott: szabadpiaci árak esetén erre nem lenne lehetőség, a nagy állami tankönyvellátó rendszer létrehozása vezetett oda, hogy nem kell fizetni a tankönyvekért.
(Forrás: Eduline)
2017.08.26.
Az iskolaigazgató akár meg is vonhatja a béremelést a tanártól
Szeptembertől már az igazgatók dönthetnek arról, hogy melyik tanár mekkora béremelést kap. Erről Palkovics László oktatási államtitkár beszélt zalaegerszegi sajtótájékoztatóján. Az új tanévtől átlagosan 3,4 százalékkal növekszik a pedagógusok fizetése. Az egyetlen módosítás idén, hogy – a szakszervezetek felvetése alapján – az iskolaigazgatók a teljesítmények alapján differenciált béremelést tudnak végrehajtani.
(Forrás: Index)
2017.08.26.
Palkovics: a tankönyvek legnagyobb része már az iskolákban van
Az oktatási intézmények által megrendelt 12,7 millió tankönyv jelentős része már az iskolákban van, mindössze 200 ezer tankönyvnek kell még augusztus 31-ig eljutnia az intézményekhez - ismertette a reggeli adatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára pénteken Zalaegerszegen
(Forrás: Délmagyar)
2017.08.26.
Tehetséges gyerek nem is létezik
10 százalék tehetség, 90 százalék munka. A jelenleg uralkodó tudományos nézet szerint egyáltalán nem az intelligencián múlik, hogy ki visz véghez nagy dolgokat, sokkal inkább függ ez a személyiségjegyektől. Jó hír, hogy mindez tanulható. Habár Einstein már fiatalon is kiemelkedett a kortársai közül, egy új könyv megkérdőjelezi azt, amit eddig az IQ mindenhatóságáról gondoltunk, és azt állítja, hogy a felnőttek segíthetnek szinte valamennyi gyereknek „tehetségessé” válni.
(Forrás: Dívány)
2017.08.26.
Lemoshatatlan szégyen ez az egyetemnek - helyi fiatalok petíciót indítottak Putyin debreceni egyetemi díszpolgári címe ellen
Hétfőn Magyarországra érkezik Vlagyimir Putyin orosz elnök. A látogatásba nem csupán kormányközi találkozók és a cselgáncs vébé megnyitó ünnepsége fér bele, az orosz elnök Budapesten átveszi a debreceni egyetem díszpolgári címét is. Az egyetem döntését megtudva indított petíciót egy helyi fiatalok által alapított civil szervezet, a Natív, hogy így tiltakozzanak a döntés ellen.
(Forrás: Kettős mérce)
2017.08.26.
Lusták és konfliktuskerülők
Pedig a Szülői Szervezeteknek egészen másképpen, egyfajta civil szervezetként kellene működniük, szervezeti és működési szabályzattal, saját hivatalos e-mail címmel, akár honlappal. A tanév elején hivatalosan meg kellene alakulniuk, a szülőknek a pedagógus részvétele nélkül kellene kiválasztaniuk azt, aki képviseli őket a jövőben. A fenntartónak pedig helyszínt, infrastruktúrát kell a szülők rendelkezésére bocsátania, sőt minimális mértékben még a szükséges működési költséget is állnia kellene a fenntartónak – erről azonban kevesen tudnak.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
2017.08.25.
Hospitálási tapasztalatok Hejőkeresztúron – Ferencsik Marcell és Orosz Gabriella írása
A szegény sorsú tanulók iskolázása az Észak-magyarországi régió különösen súlyos problémája. A pedagógiai jellegű megoldási kísérletek közül kiemelkedik az ún. Komplex Instrukciós Program (KIP). A programot a Stanford Egyetemen fejlesztette ki Elizabeth Cohen és Rachel Lotan. Hejőkeresztúron Kovácsné Dr. Nagy Emese, a Miskolci Egyetem docense és a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatója vezette be 2001-ben. A program a heterogén tanulói összetételen alapul, ugyanis épp az ebből adódó különbségek és státuszproblémák kezelésére alkalmas.
(Forrás: Tani-tani Online)
2017.08.25.
Az oktatáspolitika társadalomformáló hatásai - videó
Az oktatás beruházás a gazdasági versenyképességbe, az igazságos társadalomba. Ráadásul megtérül, ezért nem szabad sajnálni rá az állami kiadásokat. Nahalka Istvánnal, az ELTE Neveléstudományi Intézetének professzorával beszélget Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője.
(Forrás: Új egyenlőség)
2017.08.25.
Papírpohárral szelfizgetve sóvárognak a pláza kiskamaszai
A kormányzati és európai uniós pénzből működő Új Nemzedék Központ felmérése, a 2000 óta négyévente elvégzett Ifjúságkutatás tartalmaz adatokat a fiatalok szabadidő-eltöltési szokásaira vonatkozóan is. A legfrissebb, 2016-os kutatás eredményei szerint a felmérésben részt vevő 15-29 év közötti fiatalok 25 százaléka “csak úgy elvan”, “semmi különöset” nem csinál a szabadidejében. A 15-19 éveseknél ez az arány 28 százalék. Csak úgy ellenni a fővárosi fiatalok körében a legjellemzőbb időtöltés: 30 százalékuk válaszolta ezt.
(Forrás: abcug.hu)
2017.08.25.
Sokaknak segíthet egy 16 éves magyar diáklány találmánya
Aranyérmet nyert egy magyar diáklány a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Versenyen. A 16 éves Szegedi Melinda 500 részvevő között érte el a rangos elismerést egy gyógyításhoz kapcsolódó újítással. Melinda innovációja a gyógyításban, az orvoslásban nyújthat majd segítséget. Egy e-fáslival indult a versenyen, egy olyan fáslival, amit fűteni és hűteni is lehet, és a módszerével a test hőmérsékletét nagyon könnyen lehet változtatni.
(Forrás: Inforádió)
2017.08.25.
Kezdődik a tanév: minden rendben vagy csak hurráoptimizmus?
Korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások: a családi pótlékot, a gyest és a gyermeknevelési támogatást is jövő hét elején küldik ki - jelentette be az EMMI család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Az oktatásért felelős államtitkár szerint idén nem lesznek fennakadások a Klebelsberg Központ működésében. A PDSZ elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott, a valóság más, mint az oktatási államtitkárság tanévkezdő "hurráoptimizmusa".
(Forrás: Inforádió)
2017.08.25.
Egyházi iskolák - A Fidesz-hívek sem kivételeznének
Még a Fidesz szavazói is egyetértenek abban, hogy minden magyar településen kell lenni világi iskolának, ahogyan abban is, hogy minden diák után ugyanannyi állami támogatás jár, függetlenül attól, világi vagy egyházi iskolában tanul. Ezek a főbb megállapításai az "Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében" című kutatásnak, amelyet a Republikon Intézet végzett.
(Forrás: Népszava)
2017.08.25.
Bérpótlék: kiakadt a szakszervezet, az Emmi átcsoportosításról beszél
„A Tour de Hongrie nemzeti kerékpáros-körverseny évenkénti megrendezése és hosszú távú fejlődése biztosítása érdekében” vontak el több mint 90 millió forintot a szociális és gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak pótlékára szánt összegből – derül ki abból a válaszból, amelyet lapunk tudott meg közérdekűadat-igényléssel az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete a Hír TV-vel közölte: felháborítónak tartja az átcsoportosítást, hiszen az ágazatban bőven lenne helye ennek a pénznek.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.25.
Jézus bevállalná a nyílt beszédet a szexről – Egy bencés szerzetes és egy gyerekjogász véleménye kamaszokról, taburól, félelemről
Két ember beszélget. Tabuk nélkül: szexualitásról, kamaszkorról, bűntudatról, félelemről. Egyikük egy alapítvány vezetőjeként és gyerekjogi szakemberként hivatásszerűen foglalkozik kis- és nagyobb gyerekek testképhez, énképhez, szexualitáshoz kötődő problémáival. Másikuk... szintén. Csak máshonnan, a lélek, a hit felől közelít a tabukhoz. Két ember beszélhet – nyíltan, tabuk nélkül. Juhász-Laczik Albin atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatóhelyettese és dr. Gyurkó Szilvia, a WMN gyerekjogász szerzője. Olvassátok végig, szerintünk megéri.
(Forrás: wmn.hu)
2017.08.25.
Kökéndy Ákos: Hazafias testek – Egy kerettanterv nem tudja megváltoztatni a közhangulatot
Ha végre megtaláljuk magunkban ezt az erőt, akkor olyan világot, olyan hazát alkotunk, amit csak szeretni lehet. Akkor úgy tart majd órát a tanár, hogy nem attól lesz hazafi a gyerek, amit mondanak neki, hanem attól, ahogyan beszélnek hozzá, ahogyan őt is tisztelik. Ha az utcákon a boltokban, a színházakban is ragyog a szabadság és az életöröm, akkor nem kérdés, hogy ha erre árnyék vetül, akkor mindenki összefog a védelmében. Ettől ma még nagyon távol vagyunk.
(Forrás: wmn.hu)
2017.08.24.
Mégsem jó az irány az oktatásban? - videó
Az ATV Start vendége Szekszárdi Júlia, a CKP képviselője
(Forrás: atv.hu)
2017.08.24.
Világszínvonal - Kálmán Olga Egyenesen című műsorában (videó)
Palkovics László oktatási államtitkár állította, hogy helyes irányba tart a magyar közoktatás. Erre reflektál a Tanítanék képviseletében Törley Kata.
(Forrás: hirtv)
2017.08.23.
Tankötelezettség: egyelőre nem nő a korhatár
A kormány még 2012-ben szállította le a tankötelezettség korhatárát 18-ról 16 évre, ám a lépés kritikusai szerint ez növeli az iskolai lemorzsolódást. Palkovics László lapunk kérdésére arról beszélt: másfél év nem hosszú idő, még adatokra van szükségük, hogy lássák az intézkedés hatásait. Felvetésünkre arról is beszélt, hogy a közmunkában megjelenő 16 év feletti gyerekek kérdését nem szabad önmagában csak a 16 éves tankötelezettségi korhatárhoz kapcsolni, és nem jelenti azt, hogy ez a tankötelezettségi korhatár szükségszerűen rossz lenne. Hozzátette: dolgoznak azon, hogy a mostani rendszert miképpen lehetne módosítani úgy, hogy a rászoruló gyerekek a közmunka miatt ne hagyják ott az iskolát.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.23.
A PSZ elnöke az Egyenes beszédben - videó
Galló Istvánnét Rónai Egon kérdezte arról, hogy helyes úton jár-e a magyar közoktatás.
(Forrás: atv.hu)
2017.08.23.
Jó az irány az oktatásban? - videó
Az ATV Start vendége Horn Gábor korábbi oktatási államtitkár.
(Forrás: atv.hu)
2017.08.23.
VITATJUK A VITATHATATLANT – az oktatás helyzetéről Palkovics László lelkendező kinyilatkoztatása kapcsán
Palkovics László, az EMMI oktatási államtitkára figyelemreméltó kijelentést tett, amely szerint „vitathatatlanná vált, hogy az oktatás átalakításával a kormány helyes utat választott”. Az államtitkár nem érvelt a deklaráció mellett, úgy tekintette azt, mint megfellebbezhetetlen evidenciát. Nehéz is lett volna indokolnia ezt az állítást. Nekünk azonban – sajnos – számos érvünk van állítása megcáfolására.
(Forrás: ckp.tanitanek.com)
2017.08.23.
"Őket már nem lehet becsapni" - odacsapott az államtitkárnak a PDSZ
„Mi mást is mondhatott volna az államtitkár, akinek hivatali kötelessége ilyenkor megszólalni? Napjaink közoktatásában nem engedhető meg az őszinte szembenézés luxusa, az annak megfelelő nyilatkozat pedig végképp elképzelhetetlen. Ez a mondat nem azoknak szól, akik – akár csak a legkisebb mértékben is, de – érintettek a közoktatás aggasztóan mély válságában, pláne nem azoknak, akik tenni is akarnak az abból való kilábalásért. Őket már nem lehet becsapni” - írják.
(Forrás: Eduline)
2017.08.22.
Palkovics: Vitathatatlan, hogy jó irányt jelöltek ki az oktatásban
Palkovics úr nyilván nem emlékszik a káoszra, melyet a Klik megjelenése okozott és okoz a mai napig az iskolákban, a tankönyvellátási problémákra, vagy arra, hogy még a krétarendeléshez is központi engedély kell. De Palkovics további humorbombákkal is készült. Azt mondta, az igazgatók kezében van a fejlesztés lehetősége, hogy iskolájukat jobbá, versenyképesebbé tegyék. „Az irány jó, az eszközök és a források rendelkezésre állnak”, de a helyi igényekre nekik kell megtalálni a válaszokat – magyarázta az igazgatóknak. Hozzátette: fontos feladatuk a pedagógusok motiválása, munkájuk megfelelő honorálása is.
(Forrás: Magyar Narancs)
2017.08.22.
Megint zűrzavar lesz az érettségin az atlaszok miatt? Balogot kérdezik a történelemtanárok
Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló rendelet „a 2016/2017. tanév május–júniusi vizsgaidőszakában az érettségi vizsgán az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz és a 2015/2016. tanévben tankönyvjegyzékre került középiskolai történelem atlaszok is használhatóak. Tehát bár idén még engedte a rendelet a magánkiadók atlaszait, de nem mindet, csak a 2015/16-os tankönyvjegyzékben szereplőket. Ez azonban sok helyen gondot okozhatott, ugyanis a diákok egy része régebbi kiadású atlaszt használt (volna), és sok iskola könyvtárában is csak ilyenek megtalálhatók.
(Forrás: Eduline)
2017.08.22.
Megint a pedagógusokat szívatja a kormány: újabb rémes tanév vár a tanárokra és a diákokra
A tanár sem mindenható (dolgoztak is rajta az utóbbi években, hogy még véletlenül se legyen az), és megint indul egy tanév, amikor több mint 100 ezer elsős diák kerül be egy olyan oktatási rendszerbe, ami rohad a szakmaiatlanságtól, meg attól, hogy a kiötlője még mindig azt gondolja, valahol a 19. században vagyunk, és be kell törni azt a fránya kölyköt, ha kell, hazafias neveléssel, büntetéssel vagy éppen buktatással. Olyan iskolákba mennek be másfél hét múlva a diákok, amelyek fenntartójának kábé lövése sincs arról, milyen ma egy normális oktatási rendszer, amelyet lehet szeretni, ahol öröm tanulni, ahol a tanár, és nem Palkovics László, Parragh László meg Orbán Viktor dönt.
(Forrás: Magyar Narancs)
2017.08.22.
Ónody-Molnár Dóra: Az Orbán-kormány elvette a magyar felsőoktatás függetlenségét, de már az egyetemeken sem nagy a felháborodás
Az egykori örömünnep, a ponthúzó buli mára szinte jelentéktelen eseménnyé szürkült. Tíz éve még televíziós közvetítések, internetes tudósítások számoltak be a Millenáris parkot eluraló hangulatról, amelyben a fiatalok sokasága azt várta, vajon bejutott-e a kiválasztott felsőoktatási intézménybe. A ponthatár váró parti azzal párhuzamosan veszítette el jelentőségét, ahogy a közpolitikában csökkent a felsőoktatás súlya. Nincs vízió, hogy honnan hová fejlesztené az ágazatot a kormány, az irányítás jórészt a pénzelosztás köré szerveződik. Egyetlen világos irány látszik csupán, ez pedig annak szándéka, hogy a felsőoktatás az elit kiváltásága legyen: az egyetemek kapui bezáródnak a kevésbé jómódú alsó-középosztálybeli, illetve hátrányos helyzetű családok gyerekei előtt.
(Forrás: 168 óra)
2017.08.22.
Palkovics: az igazgatók feladata, hogy még jobbá tegyék az általuk vezetett intézményeket
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen igazgatói kinevezéseket adott át Palkovics László és Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke. Az államtitkár köszöntőjében kiemelte: az igazgatók feladata, hogy még jobbá tegyék az általuk vezetett intézményeket, hogy élmény legyen ott tanítani és tanulni.
A cél, hogy az oktatási rendszer és a diákok a világ élvonalába kerülhessenek
– jelentette ki. Palkovics László úgy vélte, az oktatásban végbement változtatások eredményeként hatékonyabb rendszer és egyértelműbb viszonyok alakultak ki,
(Forrás: Magyar Idők)
2017.08.22.
Gyerekek, közösségi oldalak, kütyük - ezt gondolják a magyar szülők
Minden harmadik magyar már akár 7 éves kortól saját digitális eszközöket adna a gyerekek kezébe. A legtöbben azonban korlátoznák azok használatát, 14 év alatt például a „kész a lecke” a leghatékonyabb varázsszó. Az általános iskolások közösségi oldal-használatát a magyarok kétharmada ellenzi, de egyharmaduk örülne neki, ha a gyerekének egyszer lenne majd saját YouTube-csatornája, vlogja. Az iskolai mobilozás a válaszadók kétharmada szerint problémát jelent, az internetbiztonságra pedig a többség beszélgetéssel hívná fel a figyelmet - derült ki az Euronics digitális felmérésének eredményeiből.
(Forrás: Inforádió)
2017.08.22.
Algyőn is azt az iskolaigazgatót nevezték ki, aki ellen tiltakoztak -videó
A szülők és a diákok véleménye a legfontosabb - ezt mondta a Klebelsberg Központ elnöke, amikor átadták az iskolaigazgatói kinevezéseket. Algyőn viszont hiába tüntettek korábban a szülők és diákok, éppen azt az iskolaigazgatót nevezték ki, aki ellen tiltakoztak. Makón pedig egy leváltott iskolaigazgató írt nyílt levelet a rendszer hibáiról. Az oktatási államtitkár szerint ugyanakkor megszűntek azok a problémák, amik az iskolák működését gátolták.
(Forrás: rtl.hu)
2017.08.22.
Már eltelt három év, de Hüvös Lászlót még nem hallgatták meg - nyomoznak a fantomdiákok ügyében
Az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány 2002-től működtette a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskolát (SZEFI), amely az érettségire felkészítő képzés mellett OKJ-s szakképzési lehetőséget kínált a tanulmányaikat folytatni kívánó felnőtteknek.Az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány 2002-től működtette a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskolát.Angyalné Kovács Anikó, az intézmény vezető beosztású munkatársa 2014 júliusában a lapnak azt mondta: a diákjaiktól értesültek arról, hogy a NAV vizsgálatot indított. Ez úgy derült ki, hogy a tanulóknak még májusban tanúvallomást kellett tenniük írásban arról, hogy a Szefibe jártak.
(Forrás: Délmagyar)
2017.08.22.
Sokak számára hitelfelvétellel indulhat a tanév
Sajnálatos, de évről évre több család kényszerül hitel felvételére az őszi iskolakezdés előtt, ám ha az otthoni költségvetés szűkös, akkor jól meg kell gondolni, honnan és milyen feltételek mellett adósodik el valaki – nyilatkozta lapunknak a BankRáció.hu vezető elemzője. Gergely Péter szerint a kisebb kiadásokra esetleg igénybe lehet venni a folyószámlahitelt, hitelkártyára is lehet vásárolni, azonban nem igazán praktikus. Ezeket az összegeket ugyanis nagyon gyorsan vissza kell fizetni, s egyébként is igen magas kamatot számítanak fel a felhasznált összeg után, ha késik a törlesztés.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.22.
A sajószentpéteri iskola végül fogadja a parasznyai kisfiút
A Gábor otthonához legközelebb eső, integrációval is foglalkozó általános iskolában közölték, hogy várják a fiút. Korábban azért nem kívánták Gábort fogadni, mert túl nagy létszámú osztályokkal indulnak, és attól tartottak, hogy emiatt nem tudják az integrációs feladatukat megfelelően ellátni, de mostanra úgy döntöttek, hogy mégis megoldják a feladatot.Szakértők szerint nem is tehettek volna másképpen, mert Gáborról a pedagógiai szakszolgálat megállapította, hogy integrálható, és így fogadnia kell az olyan iskoláknak, amelyeknek alapító okiratában benne van, hogy integrációval is foglalkoznak.
(Forrás: 444.hu)
2017.08.22.
Egyetlen iskola sem akar fogadni egy hatéves hiperaktív kisfiút Borsodban
Megalázó tortúrán kell átmennie egy hatéves, hiperaktív kisfiúnak, akit egyetlen környékbeli általános iskola sem akar fogadni, pedig hivatalos papírja van arról, hogy iskolaérett, és hogy a többi tanulóval együtt, integráltan oktatható. A hatéves Gábor egy Borsod megyei községben, Parasznyán lakik szüleivel. Óvodás korában megállapították róla, hogy hiperaktív, de ez nem jelenti azt, hogy fogyatékos volna.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.22.
A Lego története: "A gyerekek eddig kész megoldásokat kaptak. Másra van szükségük!"
Hogyan lett asztalosműhelyből játékgyár, mikor tért át a dániai vállalat a fajátékokról fokozatosan a műanyagra, és miként vitt mindebbe rendszert az alapító fia? A minap 85. születésnapját ünneplő Lego létrehozásának története és a játékbirodalom üzleti tapasztalatai. „A játékokhoz ötlet kell, és az ötlet köré épült rendszer. Én ezt szeretném megvalósítani. A gyerekek eddig kész megoldásokat kaptak. Másra van szükségük. Olyasmire, ami erősíti a képzeletet és a kreativitást”
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.22.
Osztály, vigyázz! – A felső tagozatok összevonásáról még nem tett le a kormány
Újra elővette a kormány korábbi, zárt ajtók mögött készített tervét a kistelepülési iskolák felső tagozatainak összevonásáról. A projekt rengeteg kérdést vet fel, köztük olyan egzisztenciálisakat is, mint hogy mi lesz azokkal a falvakkal, ahonnan elviszik a diákokat. Az Emmi racionalitást ígér, és hangsúlyozza, még nincs döntés.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.21.
Most szép lenni katonának! Szekszárdi Júlia írása
Hogyan lehet egy életérzésre nevelni? Bármilyen tantárgy keretében? Itt bizony egy kötelező ideológia érvényesítésének szándékáról van szó, ami a diktatúrák sajátja. A hazaszeretet fontos érték, de parancsszóra senki sem fog pozitív attitűddel kötődni a hazájához.
(Forrás: Tani-tani Online)
2017.08.20.
"Nem érjük be az értesülésekkel": kérdésekkel bombázza Csépe Valériát több szervezet
"A Nemzeti Alaptanterv kérdése országos jelentőségű ügy, közoktatásunk, gyerekeink jövője múlik rajta. Annak érdekében, hogy állampolgárként és a szakma képviselőiként mi is vállalhassuk a ránk háruló felelősséget, ismernünk kell a kapcsolódó munkálatok jelen állását és a további terveket. Nem érjük be a többnyire a sajtóból származó, nem mindig megbízható értesülésekkel, egy társadalmi szintű szakmai egyeztetés aktív részesei kívánunk lenni" - olvasható a nyílt levélben.
(Forrás: Eduline)
2017.08.20.
A török puccskísérlet bekerül a törökországi honismereti tankönyvbe
Az incidens feldolgozására hat oldalt különítettek el a szerzők. A diákok ebben a fejezetben megismerkednek a puccs, az áruló, a kegyetlenség és a vértanúság fogalmával. Az összeesküvésről szóló rész elején azt kérik a diákoktól, hogy fogalmazzák meg írásban, mit jelent számukra a szabadság.Majd azt kérdezik a gyerekektől, hogy szerintük az állampolgárok hatással vannak-e egy ország vezetőinek a megválasztására.Az ötödik osztályosok feladatai között szerepel továbbá az is, hogy beszédet kell tartaniuk a függetlenségről, valamint fiktív e-mailt kell írniuk egy külföldön élő, de törökül értő személynek a július 15-én történtekről.
(Forrás: Hír ma)
2017.08.20.
Tankönyv készült testnevelésből - nem nálunk
Liviu Pop oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy azt „a román akadémia és az egyetemi szakoktatók javaslatai alapján állították össze és ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek nem mozogni fognak testnevelés órán." Szerinte a legtöbb európai országban használnak hasonló tankönyveket, Franciaországban már az elsősöknek is van. A másik furcsa új kiadvány az Osztályfőnöki tankönyv.Egyelőre mindkét kötetből csak a román változat érhető el, egyelőre nem tudni, mikor készül el azok magyar változata.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.18.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint a Nemzeti alaptanterv újragondolásáig "szüneteltetni kell" a PISA mérésekben való részvételt, mert nemzetközileg is lejáratják a magyar gyerekeket
Közleményt adott ki az MSZOE, amiben felteszik a kérdést, hogy kik a felelősek a magyar tanulók nemzetközi kudarcáért? Majd rögtön meg is válaszolják: "egyértelmű, hogy azok a pedagógusok a felelősek, akik nem tudják megtanítani gyermekeinket írni, olvasni, számolni a 8. évfolyam végére. 2016. a siker éve volt a pedagógusok érdekvédelmi szervezeteinek. A sorozatos béremelésektől a tanfelügyelet korlátozásáig, a KLIK megszüntetésétől az iskolaigazgatók hatáskörének növeléséig mindent elértek, amit akartak! A szülők pedig fizetik a magántanárokat, a nyelvvizsgát, az osztálypénzt, feltöltik az iskolai alapítványokat adójuk 1 %-ával."
(Forrás: 444.hu)
2017.08.18.
A Kőszívű utcai csillagok, avagy hogyan vegyük el a gyerekek kedvét egy életre az olvasástól?
De ha elfogadjuk a Kakucsi Általános Iskola hitvallását, miszerint a cél “megszerettetni az olvasást úgy, hogy az öröm legyen és élvezet” (kiemelés az eredetiben), és ezt a nemes célt összevetjük az eszközökkel, nyilvánvaló, hogy a magyar általános iskolák a kötelező és ajánlott irodalmi művek listájával minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a gyerekek már jóval azelőtt megutálják az olvasást, mielőtt magabiztosan be tudnák kötni a cipőfűzőjüket
(Forrás: 444.hu)
2017.08.17.
Csak nyerhet az a fiatal, aki hiányszakmát tanul
Sajnálom azt a 33 ezer fiatalt, akiknek nem sikerült a felvételijük a felsőoktatásba, mert ha egy részük a szakképzést választja, akkor most egy sikeres életpályamodell első szakaszát teljesíthették volna, vagy esetleg sokkal simább úton kerültek volna be az egyetemre vagy a főiskolára – mondta lapunknak Vörös-Gubicza Zanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója. Hozzátette: nincs veszve semmi, országos szintű a munkaerőhiány, 50-60 ezer állás betöltetlen, ugyanakkor a felsőoktatásba fel nem vett fiatalok 238 szakma közül választhatnak 44 képzési centrumban.
(Forrás: Magyar Idők)
2017.08.17.
Közösen dönthetnek a pedagógus-érdekképviseletek
Még augusztusban egyeztet a két legjelentősebb pedagógus-szakszervezet egymással arról, hogy a jövőben részt vegyenek-e a kormány köznevelés-stratégiai kerekasztalának a munkájában – tudta meg a Magyar Nemzet. Lapunknak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője arról beszélt: hamarosan megbeszélést tartanak erről a Pedagógusok Szakszervezetével. A PDSZ elnöke szerint érdemes lenne egységes döntést hozniuk a részvételről, vagyis vagy mindkét szakszervezetnek részt kellene vennie a munkában, vagy egyiknek sem. Mint emlékezetes, a kerekasztalt eredetileg tavaly februárban alakította meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miután egyre élesebbé váltak a közoktatás helyzetével kapcsolatos tiltakozások
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.16.
Rossz a szülők véleménye az iskolai nyelvtanulásról - videó
Az ATV Start vendége a Szülői Hang képviseletében Miklós György.
(Forrás: atv.hu)
2017.08.16.
Lazuló gyerekek – A legkisebbeknek is segíthet a meditáció az indulatkezelésben
Bagdy Emőke pszichológus is úgy látja, hogy már hatévesen elkezdhetnénk megtanulni kezelni a stresszhelyzeteket, de hiába is lobbizott amellett, hogy a heti 30 perces lazítás bekerüljön a Nemzeti alaptantervbe, a program félreértelmezése és az egyházi körök riogatása befeküdt a kezdeményezés elé. Amikor felkínálták, hogy a tanároknak egy 40 órás tréninget biztosítanak a metódus elsajátítására – amit amúgy több száz pedagógus el is végzett –, akkor például olyan vádak érték a programot, hogy lehetetlen ennyi idő alatt felkészíteni valakit a tanításra. Egyéb kifogások között felmerült az is, hogy az ádáz pszichológusok a meditációval becsempésznék a buddhizmust a közoktatásba, és mentális úton befolyásolnák a diákokat. Bagdy Emőke úgy véli, hogy nem az ő befolyásuk veszélyes, hanem az a súlyos félreértés és félremagyarázás, amely „mentális fertőzésként” tekint a meditációra.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
2017.08.16.
Iskolai bántalmazás: nem volt belső vizsgálat
Egy szülő jelezte, hogy bántalmazták a gyermekét a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskolában, az igazgató azonban ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bejelentést, informálisan eltanácsolta a gyermeket az iskolából – adta közre az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Székely László ombudsman azt állapította meg, hogy az igazgató súlyos visszásságot okozva, a hatáskörét túllépve gyakorolt nyomást a szülőre. A biztos segítségét egy édesanya kérte, akinek gyermekét – állítása szerint – bántalmazta a veresegyházi iskola egyik tanára. Miután ezt az édesanya egy szülői értekezleten szóvá tette, az iskola igazgatója a gyermek tanulói jogviszonyának megszüntetését kezdeményezte.
(Forrás: Magyar Idők)
2017.08.16.
A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből
Abdullah egy 64 pixeles kis alak egy számítógépes játékban, aki megpróbálja elhagyni Szíriát, hogy ne kelljen harcolnia a polgárháborúban. Abdullah Karam szíriai menekült, aki 2015-ben érkezett Európába. Szüleit maga mögött hagyta, a bátyját majdnem megölték, egy hordóban úsztatták át a török-szír határon. Abdullah eldöntette, hogy játékot készít a saját meneküléséből, így született a pixeles Abdullah. Milyen érzés egyedül egy sötét erdő közepén aknákat kerülgetni?
(Forrás: abcug.hu)
2017.08.16.
Néhány zseni nem menti meg a magyar informatikaoktatást
Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója nemrégiben aranyérmet szerzett az Iránban megrendezett nemzetközi informatikai diákolimpián. Az eredmény azért különösen figyelemreméltó, mert ugyanő már két aranyérmet szerzett az idei és a tavalyi matematikai diákolimpián is. A csapatvezető szerint ugyanakkor nem lehetünk teljes mértékben elégedettek. Dacára ugyanis néhány diák elismerést érdemlő teljesítményének, a számítástechnika és különösen a programozás jelenleg olyan alárendelt szerepet tölt be a Nemzeti alaptantervben, ami lehetetlenné teszi, hogy a diákok elsajátítsák a jövőben elengedhetetlenné váló algoritmusalapú gondolkodási készségeket.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.16.
Balog: A kormány nem hagyja, hogy tönkretegyék a Snétberger-központot
Nagy szükség van az intézményre. Pótolhatatlan munkát végeznek a tehetséges roma gyermekek felfedezésében az egész Kárpát-medencében – mondta az emberi erőforrások minisztere az Origonak adott interjúban, ahol arra is kitért, a központ jelenleg is zökkenőmentesen működik, de a félelem és bizonytalanság nem tesz jót a pedagógiai munkának, ezért a támadással okozott szükséghelyzetet heteken belül lezárják. Egyesek nyerészkedni akarnak az ügyön, az elbocsátott igazgató pedig védettséget nem élvező módszert megpróbálta ellopni. Mint mondta, ez bűncselekmény, így a büntetőfeljelentést megteszik.
(Forrás: Index)
2017.08.16.
Megússza a káoszt az ország egyik legnagyobb egyeteme
Intézményi megállapodást kötött egymással a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem annak a negyven, a BME gazdaságtudományi karán felmondott oktatónak a foglalkoztatásáról, akik júliusban egy hullámban távoztak az intézményből.A negyven oktató távozása gyakorlatilag ellehetetlenítette volna a tanévkezdést és a későbbi oktatást a műegyetem gazdasági karán, azon belül is főként a pénzügyi és üzleti jogi tanszéken. Mivel az ELTE-nek a BME oktatóit átvevő, frissen alakult Gazdaságtudományi Intézetecsak a következő, 2018/19-es tanévtől indítja majd be képzését, a távozottak – kvázi vendégoktatóként – a most induló tanévben is a műegyetem gazdasági karán taníthatnak.
(Forrás: Eduline)
2017.08.16.
A fasorban sincsenek a magyar egyetemek
Intézményeink pozíciója romlott: három éve még az ELTE és a Szegedi Egyetem is benne volt a TOP500-ban, most egy kategóriával lejjebb csúsztak: az 501-600-as csoportban vannak. Azaz a magyar egyetemeket a kelet-közép-európai egyetemek második harmadának a végén tartják őket számon, egyértelműen és tartósnak tűnően lemaradva Prága, Varsó és Krakkó mögött. A szakterületi listákon jobb a helyzet, hiszen például a matematikai területen az ELTE a legjobb posztszocialista országból figyelembe vett egyetemként a 101-150-es csoportban, a BME a 201-300 közöttiben szerepel. Fizikában az ELTE és a Debreceni Egyetem a 201-300 között (elmaradva a cseh, szlovák és szerb egyetemi pozícióktól) található, míg kémiából, földtudományokból, ökológiából nem találni magyar egyetemet.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.16.
Óriási tankönyvbotrány: kilúgozták a történelmet, nagy a felháborodás
Egy, országszerte 50 középiskolában használt tankönyv alaposan megszépíti Japán XX. századi történelmét. Nagyvonalúan nem említik meg például a 300 ezer ember halálával járó nankingi mészárlást, melyet a japán birodalmi hadsereg követett el a Kína elleni háború idején. Szintén homályban tartják a tényt, hogy több százezer nőt és gyereket kényszerítettek ugyanebben a háborúban prostitúcióra Kínában.A könyv a Pearl Harbor amerikai katonai bázis elleni 1941-es támadást megemlíti ugyan, de jogos csapásként utal rá.
(Forrás: Eduline)
2017.08.16.
Az új Nemzeti alaptantervvel terelnének a szakképzésbe?
Mint ismeretes, a kormány az oktatással kapcsolatos tavalyi tiltakozások hatására úgy döntött: újból átalakítja a NAT-ot. Így vetődött fel annak a kérdése ismét, hogy érdemes lenne-e kilenc évfolyamossá alakítani az általános iskolákat, vagy inkább a jelenlegi, nyolc évfolyamos szerkezetet kell-e megújítani.Az új szerkezet bevezetése révén az alsó tagozat elvégzése után a kistelepülések tanulói a létrehozandó iskolaközponti iskolákban folytatnák általános iskolai tanulmányaikat, „ezzel csökkenne a teher a kistelepülések iskolafenntartása vonatkozásában”. Egyúttal magasabb színvonalú oktatást biztosítana a felső tagozatokon.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.16.
Kudarc a science tárgy
Az összevont természettudomány alapgondolata nem ördögtől való, számos országban nagy hagyománya is van, hiszen nemcsak a különböző fizikai, kémiai jelenségeket, hanem az azok mögött meghúzódó összefüggéseket is bemutatja. Nálunk azonban nem nagyon lehet ilyen oktatási hagyományról beszélni, így az azonnali bevezetés (az oktatási államtitkár tavaly májusban beszélt ötletszerűen a science tantárgyról, ami szeptemberben már el is indult) helyett először az alapozásra, a tárgyhoz kapcsolódó tankönyvek kidolgozására, a tanárok felkészítésére lett volna szükség.
(Forrás: Népszava)
2017.08.16.
A kameráknak harcol, valójában totális hátraarcban a kormány a CEU ügyében
Elképesztő kettős beszédet folytat a kormány a CEU ügyében: miközben Brüsszelnek hetente hangoztatja, hogy nem lép vissza a nemzetközi botrányokat kavart törvénymódosítástól, a háttérben információink szerint olyan megállapodásra készül New York állammal, amelyben kifejezetten előzékeny és engedékeny a korábban elüldözni kívánt egyetemmel.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.16.
Sokkal jobb könyvből tanulhatnak a magyar gyerekek Romániában, mint idehaza
Egyszerűen felüdülés volt ezt a könyvet átolvasni, nagyságrendekkel jobb, mint a Magyarországon használt tankönyvek – mondta a Magyar Nemzetnek Arató László. A Magyartanárok Egyesületének elnökét azután kerestük meg, hogy több online közösségi fórumon is élénk diskurzust váltott ki a román oktatási minisztérium gondozásában megjelent új, ötödik osztályosok számára készült magyar nyelv és irodalom tankönyv.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.12.
Tehetségtábor roma fiataloknak - van, aki már YouTube-toplistára jutott
A Polgár Alapítvány romáknak szóló tehetségprogramjának mintegy hetven, kistelepülésen élő, hátrányos helyzetű diákja már nyolcadik éve minden nyáron Csillebércen táborozik. Itt pedig csak a zenében vagy a táncban tehetségesek, hanem például a kiemelkedő matekos gimnazisták is komoly fejlesztést kapnak. Idén az ’Olympic legacy’ ifjúsági projekt keretében angol és brazil fiatalokat is vendégül láttak Csillebércen. A program tavaly elnyerte a Legnagyobb hatású projekt-kategória Civil Díját.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.12.
Shakirától Spongyabobig. Karlowits-Juhász Orchidea gondolatai egy példaképkutatás kapcsán
Vizsgálatommal elsősorban arra kerestem választ, hogy a magyar fiatalok példaképválasztásaival összevetve milyen orientációs személyeket neveznek meg a gyermekotthonban nevelkedő fiatalok, és milyen értékkategóriák mentén rendeződnek választásaik. Továbbá arra is kíváncsi voltam, hogy az intézet dolgozóinak fejében miként reprezentálódnak a fiatalok példaképei, és hogy ezek a reprezentációk mennyire állnak összhangban gondozottjaik válaszaival. Jelen írásomban a példaképkutatásokban sokat emlegetett „médiafaktorra” fókuszálva gondolom újra vizsgálati eredményeimet.
(Forrás: Tani-tani Online)
2017.08.11.
Segítség a hátrányos helyzetű kollégistáknak
Száztízmillió forintos keretösszeggel indul kollégiumi modellprogram halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok számára. A kormányzati tájékoztató szerint a Kollégium Plusz elnevezésű projekt lényegében egy kollégiumi körülmények között megvalósuló gyermekjóléti prevenciós kezdeményezés, célja pedig „olyan fenntartható, esélyteremtő, a társadalmi felzárkózást segítő plusz funkció modellezése működő kollégiumok bázisán, melynek révén áthidalható a gyermekjóléti rendszerben tapasztalható szolgáltatási hiány, elősegítve így a gyermek családban történő nevelkedését”. A modellprogramot olyan felső tagozatos gyermekek számára szükséges kialakítani, akik egyszerre igénylik a kollégiumi elhelyezést és a gyermekjóléti prevenciót.
(Forrás: Magyar Hírlap)
2017.08.11.
Egyre népszerűbb a felnőttoktatás
A munkaerőpiac visszajelzései alapján ma már az érettségi kevés az elhelyezkedéshez, ahhoz, hogy valaki biztos alapokra helyezze a jövőjét, legalább egy szakmára is szükség van – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Rámutatott, hogy a felnőttoktatás egyre népszerűbb, míg öt évvel ezelőtt a jelentkezők száma csupán ötezer volt, tavaly már 46 ezren tanultak ebben a képzési formában.
(Forrás: Magyar Idők)
2017.08.11.
A rendőrség szerint nem zaklatták az Alföldi utcai gyermekotthon lakóit
A nyomozás szerint nem történt szexuális bántalmazás az Alföldi utcai gyermekotthonban, ahol egy férfi állítása szerint a dolgozók szexért cserébe jutalmakat ígértek a gyerekeknek. Az ügy tavaly ősszel robbant ki, azóta az államtitkárság, a kormányhivatal és a fenntartó is vizsgálódott, de senki sem találta megalapozottnak a gyanút.
(Forrás: abcug.hu)
2017.08.11.
Alig, hogy a régi bezárt, új iskola indul Csobánkán
Kétes vállalkozás iskolát nyitni egy olyan faluban, ahol egy évvel ezelőtt azért zárt be a régebbi intézmény, mert a szabad iskolaválasztás miatt szép lassan elszivárogtak a jobb anyagi és szociális hátterű családok gyerekei, a maradó hátrányos helyzetű gyerekek pedig egy forráshiányos, fásult tanárokkal vegetáló falusi iskolában találták magukat. Nincs garancia arra, hogy nem ez a sors vár az újonnan induló általános iskolára is, amiből ráadásul kimaradnak a tavaly nagy nehezen más települések iskoláiba áttolt gyerekek. Ha viszont tudja tartani a közeli városok színvonalát a falusi iskola, sok szülőnek jobb lehet, ha gyerekeik helyben tanulhatnak.
(Forrás: abcug.hu)
2017.08.11.
Körlevélben közölték az iskolákkal, hogy mit árulhatnak a büfében
Rétvári Bence a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a dokumentum – amelyhez hatósági leírást is mellékeltek – az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is. Át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.11.
Megsemmisítő véleményt mondott a CEU-törvényről a Velencei Bizottság
A Velencei Bizottság szerint módosítások törvényesen csak a Magyarország területén még nem aktív külföldi intézményekre alkalmazhatók, a már működő egyetemek esetében viszont más a helyzet. A másik fő megállapítás szerint túlságosan gyorsan fogadták el a törvényt, amely nem tette lehetővé, hogy transzparens legyen a törvényalkotási folyamat, ráadásul az érintett feleknek nem adott lehetőséget az előzetes konzultációkra. A Velencei Bizottság felszólította a kormányt, hogy ne írjon elő nemzetközi megállapodást a származási országgal, ne kelljen a székhelyen egyetemi oktatást nyújtani és töröljék el a névhasználatra vonatkozó, indokolatlan szabályozást.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.11.
CEU-törvény: a kormány kioktatja a Velencei Bizottságot
A kormány állítja: minden érintett felsőoktatási intézményt egyenlőként kezelnek, és ennek alapján tárgyalnak azokkal. A tárgyalásokra kijelölt magyar munkacsoport komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a tárgyalások sikeresek legyenek, és érvelésük szerint ennek alapján jött létre a megállapodás egy másik intézménnyel (Western Maryland College). Mindezt a Velencei Bizottság is elismeri – zárul a reakció.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.11.
A lány, aki Kőbányáról indulva valósította meg az amerikai álmot
A másik nagyon fontos különbség szerintem a kritikai gondolkodásra való tudatos nevelés. Magyarországon erre engem sosem tanítottak, itt viszont kódolva van az oktatásban, hogy egy-egy témát minden oldalról körbejárj és alkoss róla önálló véleményt. Nem arról van szó, hogy a professzor elmondja neked a „tudást” te pedig visszaadod. Ezért soha nem is kellett memorizálnom dolgokat, sokkal inkább a rendelkezésre álló információkból kellett visszaadnom, hogy én hogyan értelmezem az adott témát. Saját magadnak kell levonni a tanulságokat.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.10.
Mészáros Lőrincék kirobbanthatatlanok, míg egyeseknek megkegyelmeznek
Ám úgy tűnik, az alapítványi intézmények egy része most fellélegezhet. Ugyanis idén júliusban módosítottak az ősszel induló tanévet szabályozó rendeleten, így a korábban nagyságrendileg hatvanban limitált fenntartói szám szinte duplájára nőtt, 113-ra. Ennek hatására több olyan alapítvány kapott ismét keretszámokat, amiktől korábban jobbnak látták ezt elvenni. Az ilyen régi-új szereplők között egyébként olyan ismerős neveket találni, mint az 1,6 milliárd forint tartozást felhalmozó Országos Roma Önkormányzat, amely Nógrád megyében 16 gazda képzésére kap támogatást. Ismerős lehet az egyébként az ATV-t tulajdonló Hit Gyülekezete neve is, amely többtucatnyi keretszámot kapott gépészeti, informatikai, illetve szállítmányozási képzések lebonyolítására Veszprémben.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.10.
Az okostelefonok tönkretesznek egy generációt?
A mai amerikai tinik alig randiznak, szexuális aktivitásuk is jóval később kezdődik. 1991 óta a tizenévesek szexuális aktivitása 40 százalékkal csökkent, ennek következtében sokkal alacsonyabb lett a tinimamik száma is. Egészen megdöbbentőnek találja a pszichológus, hogy az autóvezetés - az amerikai kultúrában a szabadság szimbóluma volt mindig is – sem érdekli ezeket a tiniket. Persze kitűnő sofőrjeik vannak szüleik személyében. Mint ahogy az is különös, hogy az anyagi függetlenség nem hozza lázba őket, elődeik mindent megtettek, hogy zsebpénzhez jussanak, ám ez sem jellemző az Igenerációra. A felnőtté válás és az azzal járó felelősségvállalás messze kitolódik. A mai 18 évesek úgy viselkednek, mint a korábbi 15 évesek, a gyermekkor a középiskoláig nyúlik.
(Forrás: Figyelő)
2017.08.09.
Tiltakoznak a szülők a szegregáló iskolaigazgató ellen
A Biatorbágyi Általános Iskolában a szülői közösség nem ért egyet az újra kinevezett igazgató személyével, és az iskola szegregációgyanús gyakorlatával, az önkormányzat azonban meg sem hallgatta az ellenjelöltet - számolt be az esetről az Index a most esedékes iskolaigazgatói megbízások megújítása kapcsán.
(Forrás: Népszava)
2017.08.09.
Százmilliókkal rövidíthette meg a tanárokat a Szeged-Csanádi egyházmegye
Tizenegy éven át nem fizetett pótlékokat a Szeged-Csanádi Egyházmegye a hátrányos helyzetű településeken általa fenntartott iskolákban dolgozó tanároknak, állítja a Magyar Narancs eheti száma. A cikk szerint egy érintett tanárnő férje, Bene Tibor perelte be az egyházmegyét, amiért felesége két éven át tanított a battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakközépiskolában, de nem kapta meg a pótlékot, ami egy 2006-os kormányrendelet szerint járt volna.
(Forrás: Index)
2017.08.09.
Kezdődik az iskola, megvette már a gyereknek a fegyvert?
Augusztus van, és hiába nyaralnak sokan, az áruházak kegyetlenül emlékeztetnek arra, hogy hamarosan kezdődik az iskola. Így tett az amerikai áruházlánc, a Walmart is, amely az idei őszi kampányszlogenében arra biztatja a diákokat, hogy kezdjék úgy az iskolát, mint egy hős. Csakhogy ezt a feliratot sikerült egy fegyvervitrin fölé kitenni, és azonnal kész volt a marketingkatasztrófa az iskolai lövöldözések országában.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.08.
Feladta a kormány, CEU-ügyben mégis beéri egy New York állammal kötött szerződéssel
A CEU további magyarországi működésének a felsőoktatási törvény nyáron elfogadott módosítása szerint az egyik feltétele, hogy a külföldi egyetemek magyarországi működését nemzetközi szerződés szabályozza. A magyar kormány és New York állam megállapodásával ez teljesülhet. További követelmény még, hogy Magyarországon csak olyan külföldi felsőoktatási intézmény működhessen, ami otthonában - a CEU esetében New York államban - is fenntart kampuszt. Ez pillanatnyilag még megoldatlan, de akár úgy is megoldható, hogy a CEU megállapodást köt egy New Yorkban kampuszt fenntartó egyetemmel. Vagyis elméletben a szeptemberi tanévkezdetig megoldódhat a CEU sorsa, és továbbra is Magyarországon működhet az egyetem.
(Forrás: 444.hu)
2017.08.08.
Alig van hatalmuk, de az a biztos, ha fideszesek az iskolaigazgatók
Amíg az önkormányzatok nevezték ki az iskolaigazgatókat, legalább félhettek tőle, hogy ha rosszul választanak, a lakosok megbosszulják a rossz döntésüket, és leválthatják őket. A kormány viszont következmények nélkül küldheti a számára kedves embereket az iskolák élére, függetlenül attól, mit akarnak a helyiek. Bár az igazgatók kezét megkötik a tankerületek, a kistelepüléseken élők még mindig felnéznek rájuk, ezért a választások előtt nem mindegy, kik vezetik az iskolákat.
(Forrás: abcug.hu)
2017.08.08.
Hamarosan pecsét kerülhet a CEU-megállapodásra
Nem kergeti tovább a külügyminisztérium az amerikai szövetségi kormányt a CEU-ról szóló megállapodással, hanem beéri a New York állammal kötendő egyezséggel, amelyet hamarosan alá is írnak - értesült a hvg.hu. A megállapodással az egyetem ugyanakkor csak az egyik, működését ellehetetlenítő feltételt pipálhatja ki: a lex CEU értelmében még New York-i kampuszt is kell létesítenie
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.08.
Hazafias tesi után sorkatonaság? Itt a HM válasza
Ettől függetlenül minden demokratikus társadalom oktatási rendszerében elengedhetetlen, hogy a lakosság felelőssége megjelenjen, amikor az ország védelmi képességéről van szó. Arról a védelmi képességről beszélek, amelyet meghatároz, hogy mennyire elkötelezett az adott ország lakossága a hazája irányában, mennyire kész azt megvédeni, ha szükséges. Fontos, hogy az iskolai évek alatt szó essen az ezzel szorosan összefüggő hazaszeretetről. Ebben nincs semmi ördögtől való, amitől bárkinek rettegnie kellene." – mondta Maruzsa Zoltán.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.08.
Az LMP 16 évre csökkentené a választói korhatárt
Utalva arra a jobbikos felvetésre, amely befejezett nyolc általános iskolai osztályhoz kötné a választójogot, azt írták, az LMP már 16 éves kortól szavazati jogot adna minden magyar állampolgárnak, és fejlesztené az állampolgári ismeretek terjesztését. A párt elutasítja a Jobbik műveltségi cenzusát.
A 16 évre leszállított választójog mellett fejleszteni kell az állampolgári ismeretek terjesztését és rendbe kell tenni a közoktatást, hogy a jövő generációja tudatosabban hozhasson döntést.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.08.
Az államtitkár szerint a hazafias tesióra életérzés, nem pedig a gyerekek militarizálása
Itt nem egy új tantárgyról beszélünk, még véletlenül sem! Tartalomról, életérzésről, ami már ma is megjelenik a történelemben, a földrajzban, de megjelenhet a zenében és a testnevelésórán is. A hatályos kerettantervek módosításánál is fontosabb azonban, hogy legkorábban 2019 szeptemberétől egyébként is jön az új Nemzeti alaptanterv.
(Forrás: Magyar Idők)
2017.08.04.
Hasznos lenne a klíma az oviban, de sokan tartanak az egészségügyi kockázatoktól
Bár sokan tartanak az egészségi kockázatoktól, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint a megfelelő körültekintés mellett használható légkondicionáló berendezés köznevelési intézményekben. Ugyan nem jellemző, hogy a bölcsődékben, az óvodákban vagy az iskolákban lennének klímák, de a szakma alapvetően óvatos ezekkel az eszközökkel, és hagyományos módon igyekszik óvni a gyerekeket a kánikulától – derül ki a lapunk által készített körképből.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.04.
Tízezrével vesznek el a diplomák a nyelvvizsga hiánya miatt
A közoktatás hiányosságai miatt azok a szülők, akik megtehetik, nyelviskolába járatják a gyerekeiket. Az ottani oktatás sokkal hatékonyabbnak tűnik, hiszen sok diák az iskolában ezer óra után sem tudja letenni a nyelvvizsgát, míg a nyelviskolákban ennek a töredéke is elég ehhez. A nyelviskolát azonban sok szülő nem tudja megfizetni, ezért 2020-tól a felvételin megkövetelt nyelvvizsga szociális szűrő lehet a diákok között.
A kormány nem mérte fel alaposan, mire képes a közoktatás, amikor 2014-ben elrendelte az új felvételi feltételeket. Éppen emiatt Székely László ombudsman elhalasztatná ennek a felvételi követelménynek a bevezetését.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.04.
Sulyok Blanka: Hazafias tornaórák, lojális igazgatók, szép, új világ
Amikor meg kell védeni Európát, nincs idő oktatásfejlesztésre. De a hazafias tornaóra, az fontos. A gyerekek kis fogékony agyába bele kell égjen: itt veszély van. Itt háború lesz. Jobb, ha mindenki ideje korán megtanul célba lőni, és megtanulja, hogy kicsik hátra, nagyok előre, a gyenge leverve, a parancs teljesítve jó. Szádat befogod, sorba beállsz, vigyázz, kész, tűz. Ha nem tetszik, kerülhetsz te is célkeresztbe, mert ne félj, vannak sokan, akiknek ez tetszik.
(Forrás: Kettős mérce)
2017.08.04.
„A legfelső hadúr parancsára” - interjú Vekerdi Tamással
Azért nem sikerült mindent teljesen szétverni. A masszív állami iskolák persze ugyanolyan rosszak maradtak, amilyen rosszak voltak. Hallottuk, azért kell államosítani, mert akkor mindenki egyformán részesül a forrásokból, a rosszabb helyzetben lévő iskolák majd felzárkóznak. Erről szó nincs természetesen, hiszen a szabolcsi, borsodi, baranyai iskolák ugyanolyan borzalmas helyzetben és állapotban maradtak – nem úgy, mint például Finnországban, ahol a legészakibb, számiföldi iskola is ugyanolyan jó, mint a Helsinkiben található. Ez persze itthon is megoldható lenne, de ahhoz nem kivenni kellene a pénzt az oktatásból. Sok-sok százmilliárdot vettek ki a köz- és felsőoktatásból, ami nonszensz.
(Forrás: Magyar Narancs)
2017.08.03.
"Magyarországon most nem engem kell a legjobban utálni. Van a Soros, vannak a migránsok és csak utánuk jönnek a cigányok."
Egyszerre torokszorító és felemelő interjút adott Bogdán László a HírTV-ben.Csütörtökön a cserdi polgármester volt Kálmán Olga műsorának vendége, aki egymaga többet tesz a cigányság pozitív megítéléséért, mint az összes fideszes roma “szakpolitikus” együttvéve.A beszélgetés végén Kálmán Olga azt, kérte a polgármestertől, hogy mondjon valami pozitívat, biztatót is. Büszkék vagyunk, válaszolta Bogdán, a falu szinte összes fiatalja gimnáziumba jár.
(Forrás: 444.hu)
2017.08.03.
A szórványterületeken élők oktatásának támogatására ír ki pályázatot az Emmi
A szórványterületeken élők oktatásának támogatására ír ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közreműködésével, 20,5 millió forint keretösszeggel – mondta el Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár az MTI-nek pénteken. Közölte, pályázni a Kárpát-medencében, a szórványterületeken dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulásra lehet. Pályázatot jogi személyiséggel rendelkező határon túli szervezetek – egyházak, alapítványok, civil szervezetek – nyújthatnak be.
(Forrás: Magyar Idők)
2017.08.03.
Távozó BME-s oktatók: megszólalt az ELTE
Tényleg az ELTE-n folytatják a műszaki egyetemről távozó oktatók közül „sokan” – erősítette meg az elmúlt napokban szárnyra kapott sajtóhíreket az intézmény kancelláriája. Az ügy komoly hullámokat vert az utóbbi napokban, negyven dolgozó hagyja el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdaságtudományi Intézetének kedvéért. Megírtuk: ők egyenként nem, csoportosan viszont akár vállalják, hogy átmenetileg tovább tanítsanak a BME-n, hogy így biztosítva legyen az ottani képzések folytatása is. Egy ilyen megoldásra az ELTE is hajlana.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.03.
NAT-munkálatok: várjuk a hivatalos információkat és a nyílt vitát! 2017-08-04
A NAT koncepció alapvetően befolyásolja a közoktatást, ezért elengedhetetlen, hogy a közvélemény megismerje azt. Az interjúban, illetve a tavaszi roadshow során sok olyan megközelítés elhangzott, amivel egyet tudunk érteni, de – mint arra elemzésünkben rámutattunk – a megismert koncepcióból ezek nem következnek. Az elképzeléseket csak akkor ítélhetjük meg, ha ismerjük azokat. Fontos az is, hogy a NAT kidolgozásába minél szélesebb körből válasszák ki a szakértőket. Ha valóban száz szakembert vontak már be a munkálatokba, nem fogadható el, hogy a CKP-hoz csatlakozott nagy múltú és nagy szakmai tekintélyű szervezetek nem kaptak felkérést a delegálásra.
(Forrás: ckp.tanitanek.com)
2017.08.02.
Már szállítják a tankönyveket az iskolákba
Maruzsa Zoltán kifejtette: a gyártási folyamat hétfőn lezárult, és ezzel megkezdődhetett évfolyamonként szétválogatva a könyvek kiszállítása a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktáraiból. Hozzátette: az előválogatással is az iskolák munkáját szeretnék megkönnyíteni a tanévkezdés előtt. A köznevelési intézmények mintegy 12 millió tankönyvet rendeltek meg a 2017/2018-as tanévre. A helyettes államtitkár emlékeztetett: a tankönyvellátás az 1–9. évfolyamon ingyenes, és rászorultsági alapon a 10–12. évfolyamon a diákok több mint 60 százaléka kapja térítésmentesen a kiadványokat,
(Forrás: Magyar Idők)
2017.08.02.
Egyetemi kar lett a Pető András Főiskola
Semmelweis Egyetem (SE) karaként működik mától a 2014 óta állami fenntartásban működő Pető András Főiskola, valamint az annak részét képező Konduktív Pedagógiai Központ, továbbá a konduktív fejlesztési intézmények, tehát a Pető óvoda és iskola. A két felsőoktatási intézmény szenátusai még áprilisban hoztak elvi nyilatkozatot az egyesülésről. Hankó Balázs, az orvos- és egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási képzőhelyek fejlesztésének koordinálására nemrég kinevezett miniszteri biztos lapunk megkeresésére hangsúlyozta: az integrációval Pető András szellemisége és hagyatéka tovább erősödhet.
(Forrás: Magyar Idők)
2017.08.02.
Negyven oktató távozik a Műegyetemről
2017 szeptemberétől közel 40 oktató távozik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karáról (BME GTK) – írja honlapján az intézmény hallgatói képviselete.Közleményükben hozzáteszik, a távozó oktatók más felsőfokú intézményben folytatják munkájukat, ugyanakkor számos új oktató érkezik a BME GTK-ra. Felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt hetekben egyeztetések indultak a hallgatói képviselet bevonásával arról, hogy a kar és a távozó oktatók közötti megállapodás keretei között biztosított legyen a gördülékeny oktatás.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.02.
Magyar robotsiker Amerikában – vannak azért olyanok, akik bejutnak Trumphoz
Másfél évtizede tanított nálunk egy amerikai tanár, aki megismertette az akkori diákokat a Lego-robotokkal, illetve a First Lego League nevű Lego-robotépítő versennyel. Az első csapatunkat is ő vitte el egy angliai versenyre. Mióta az alapítónk elhagyta a gimnáziumot, én vettem át a szakkört – kezdi a Fazekas Gimnázium és a robotok közös történetét Karsai Zsuzsanna gépész-műszaki tanár, aki elkísérte a diákokat a washingtoni versenyre. – A szakkör első fázisában a diákjaink egyetemista instruktorok segítségével sajátíthatják el a robotépítés- és programozás alapjait, majd, ha megtetszik nekik, önállóan is dolgozhatnak különféle projekteken.
(Forrás: Magyar Nemzet)
2017.08.02.
Afrikai iskolásoknak adományozott a sztárénekesnő
Rihanna 2012-ben alapította meg a Clara Lionel Foundationt (CLF) (a névvel nagyszülei előtt tiszteleg), mely nonprofit szervezettel az elszegényedett közösségekben élő gyermekeken igyekszik segíteni. Támogatja az oktatás és az egészségügy előremozdítását – tavaly a Harvard az év emberbarátja díjjal tüntette ki az énekesnőt, ezen tevékenységei miatt. Legfrissebb karitatív akciója részeként egy kerékpármegosztó vállalattal, az ofoval karöltve alakítja ki globális ösztöndíjprogramját. A bicikliket Malawiban élő, ösztöndíjas lányok kapják majd, hogy biztonságosan odaérjenek az iskolájukba.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.02.
Lebutított jövő - Parragh László és a kormányzat harca az értelem ellen
Parragh László elszántságára, ha nagyon keresünk, még találhatunk racionális magyarázatot.
A magyar ipar egyes, egyébként sem túl versenyképes szereplőinek rövid távon talán jó lehet, ha a közoktatási rendszer nem a végzett munkaerő minőségére, hanem a mennyiségére koncentrál. Más kérdés, hogy később a teljes adófizetői közösség fogja viselni a szakmájuk elavulásával maximum közmunkára fogható tízezrek támogatásának költségeit. Hogy a kormánynak miért érdeke ez, arra nehéz mást mondani, mint hogy dacból is az ellenkezőjét akarják csinálni annak, amit a „liberális mainstream” szakértői javasolnak.
(Forrás: Magyar Narancs)
2017.08.02.
Hazafias tesióra: a tanterv részévé válik az alattvalóképzés?
Meglóduló fantáziával akár a sorkatonaság visszaállításának előkészítését is bele lehet látni abba a kormányzati tervbe, amely hazafias és honvédelmi elemekkel dúsítaná a testnevelésórákat. Arra egyelőre nincs válasz, hogy miként történik mindez, a tanárokban mindenesetre rossz emlékeket idéz a felvetés.
(Forrás: hvg.hu)
2017.08.02.
Az elit gimnáziumokban fog kitörni a lázadás
A szülőknél kétféle reakciót látok. Az egyik az „én is ezt kaptam” érzése. Nem olyan tragikus ez, mi is felnőttünk. A másik válasz az, hogy elviszik a gyereket alapítványi iskolába. Ezek száma növekszik, az a réteg, amely hajlandó és képes megfizetni a magánoktatást, menekül. Emiatt még inkább szétszakad a rendszer. A tantárgyakhoz ragaszkodó elit gimnáziumok a legkevésbé nyitottak a változásra, mégis azt prognosztizálom, hogy a lázadás itt fog kitörni. A kiemelkedő nagy gimnáziumok sem szerepelnek jól a mérésekben. A fordulat akkor fog bekövetkezni, amikor majd az oda járó gyerekek és a szüleik kezdenek el mást igényelni.
(Forrás: 168 óra)
2017.08.02.
Janusz Korczak: Gettónapló – magyarul. Simon Mária írása
Ne számítson senki sem arra, hogy a varsói gettó napi eseményeit fogja olvasni, vagy hogy részletes leírásokat a gettóról, a borzalmakról. Mégis mindent megtudunk. Korczak árvaházát beköltöztették a gettóba. Az alapvetően megváltozott körülmények között is igyekszik úgy működtetni az általa teremtett intézményt, mintha a háború előtti világ még létezne. A gyerekek súlyát rendszeresen megméri, iskolai ülést tart, levelezik magasrangúakkal, hogy élelmet szerezzen, hiszen legalább 2 hónapi ínségre számít. Az iskolagyűlés után a bíróság ítélkezései is rendre sorra kerülnek. (Ez egy olyan bíróság – a falakon belül –, ahol felnőtt, gyerek azonos elbírálást kap a gyerektársadalom által megszabott törvények szerint. Figyelemmel kíséri a gyerekek vágyait, szükségleteit, és motiváló megoldásokon gondolkodik:
(Forrás: Tani-tani Online)
2017.08.02.
A hvg.hu 4.b osztálya megtartotta az első hazafias tesiórát - videó
Július 25-én jelent meg Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával az a kormányhatározat, amely év végi határidővel előírja, a védelmi felkészítés feladataival kapcsolatban ki kell dolgozni egy tanulmányt arról, hogyan lehet a hazafias és honvédelmi nevelést testnevelésórán megvalósítani, miként kell ehhez a kerettantervet módosítani. A határozatból nem derül ki, hogy ezt pontosan mikortól és hányadik évfolyamon vezetnék be, arról meg pláne nem tudni semmit, mi lenne a kifutása egy ilyen ötletnek.
(Forrás: hvg.hu)