Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019.05.31.
Pedagógiai realizmus. Kísérlet egy elvetélt pedagógiai elmélet rekonstrukciójára: Mérei Ferenc, 1948. Knausz Imre írása
Mérei Ferencet nagy hatású pszichológusként ismerjük és tiszteljük. Ebben az előadásban arra teszek kísérletet, hogy – ha nem is bizonyítsam, de mindenesetre – valószínűsítsem, hogy Mérei lehetett volna a pedagógiai elmélet kreatív és filozófiailag igényes megújítója is. 1948-ban, vélhetően az év elején keletkezett kézirata – amely mostani elemzésem fő tárgyát alkotja – ugyanis lényegesen ígéretesebb anyag, mint amit egy politikai megrendelésre készült alkalmi elaborátumtól várhatnánk. Ugyanakkor amellett is szeretnék érvelni, hogy Mérei későbbi éles és végleges visszakanyarodása a pszichológiához egyáltalán nem a véletlen műve, és ez az eset talán egy kicsit rávilágít arra is, hogy miért nem alakult ki erős pedagógiai elmélet a magyar pedagógiai gondolkodásban azóta se.
(Forrás: tani-tani online)
 
2019.05.29.
„A világért se a suliba küldje a munkafüzeteket!” – Mindenki menekül az állami tankönyvektől
A kormány évek óta próbálja kiszorítani az alternatív tankönyveket az iskolákból annak érdekében, hogy a tanárok inkább a sokszor kétes minőségű „újgenerációs” állami tankönyveket válasszák. Idén egy rendeletmódosítással érték el, hogy a tavaly decemberben lejárt magánkiadós kiadványok engedélyét ne lehessen meghosszabbítani, emiatt több száz népszerű tankönyv került le a hivatalos tankönyvjegyzékről. Az intézkedés nagy bizonytalanságot keltett az iskolákban, sokan a még engedéllyel rendelkező könyveket, munkafüzeteket sem merték megrendelni. Az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. adatai szerint a tavalyi évhez képest idén kevesebb mint felére csökkent a magánkiadós tankönyvek iskolai megrendelésének aránya.
(Forrás: népszava)
 
2019.05.29.
Ingyenes pályaválasztási napot tart a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
A pályaválasztási napon a vendéglátás, a divat, a gépjárműipar és az építőipar különféle szakmáiba kóstolhatnak bele az érdeklődők a virtuális valóság VR) technológia segítségével, így megtapasztalhatják például azt, hogy milyen a magasban dolgozni hegesztőként vagy tetőfedőként.A Jövő kávézó elnevezésű programokon négy témában folynak majd beszélgetések multinacionális cégek munkatársai vezetésével. Szó esik arról, hogy miért van kevesebb lány a technológiai pályán, a digitális világ pszichikai hatásairól, az öt éve még nem létezett szakmákról és a tudatos digitális biztonságról. A pályaválasztási napot a Fővárosi Önkormányzat támogatja az Iskolakapun kívüli program keretében, a programokra regisztrálni szükséges.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.05.29.
Nagyon várom, hogy visszatérjen a kreatív unalom
Barabási Albert-László fizikus-hálózatkutatónak adta át az idei Bolyai János Alkotói Díjat Áder János köztársasági elnök a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A díjátadót beárnyékolja, hogy az EP-választások elmúltával a kormány véglegesíti az MTA kutatóintézeteinek elvételét. Barabási, a Közép-európai Egyetem professzora annak idején Áder Jánost is próbálta meggyőzni arról, hogy ne írja alá a Lex CEU-t – eredménytelenül. Interjúnkban tudományról, sikerről és a skálafüggetlen hálózatokról is beszélgettünk a tudóssal.
(Forrás: index)
 
2019.05.29.
Balla István: „A hagyományos oktatási rendszerhez képest mindent ellenkezőképp kell csinálni”
A gyerekeik nem érezték jól magukat az iskolában, és amúgy sem azt tanulták, amire húsz év múlva szükségük lesz, elkezdtek hát gondolkodni, mit tudnak tenni, hogy mindez megváltozzon. Utánaolvastak, szakértőket kérdeztek meg, és összehoztak szűk egy év alatt egy alternatív iskolát. A gyerekeik nem érezték jól magukat az iskolában, és amúgy sem azt tanulták, amire húsz év múlva szükségük lesz, elkezdtek hát gondolkodni, mit tudnak tenni, hogy mindez megváltozzon. Utánaolvastak, szakértőket kérdeztek meg, és összehoztak szűk egy év alatt egy alternatív iskolát, a Fürkészt. Az alapítókkal, Berecz Zoltánnal és feleségével, Berecz Melindával beszélgettünk.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.27.
A tanárok megbecsültségéért indít kampányt NoÁr
A társadalmi üzeneteket hangsúlyozó klipjeiről (Ébresztő,Tanulni akarunk!, Fogjunk össze, Levél a Mikuláshoz) ismert Molnár Áron mostanában kihívásokat is indít. Ilyen volt legutóbb a húsvétról megmaradt ételek értelmes felhasználása, ezúttal pedig a pedagógusok megbecsültségéért indít kihívás Éljenek a pedagógusok címmel (és #kapitányom hesteggel. Arra kér mindenkit, hogy írja meg a kedvenc volt vagy jelenlegi tanárának, miért (volt) fontos ő az életében.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.27.
Kiderült: az uniós pénzek miatt veszik el a kutatóhálózatot az MTA-tól
Az MTA-nak ingyenesen át kell adnia a kutatóhálózathoz tartozó vagyonelemeket is. Az ELKH közvetlen irányítója egy13 fős testület lesz, ebből 6-ot a kormány, 6-ot az MTA javasol, de kinevezésükről a miniszterelnök dönt. A testület elnökéről az MTA elnöke és a miniszter, vagyis Palkovics dönt, úgy, hogy a 13 fős testületben a tudomány művelői legyenek többségben. Ez a testület dönt majd a kutatóhálózatot érintő legfontosabb kérdésekben. Létrejön a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács (NTT), ami gyakorlatilag az ELKH fölébe rendelt szervként a kormány tudománypolitikáját fogja koordinálni azzal, hogy átveszi kormány tudományos területre szánt pénzeinek (NKFI Alap) irányítását.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2019.05.27.
Segédmunkás apának segédmunkás lesz a gyereke is
Ha megnézzük, milyen családból származik valaki, szinte tökéletes biztonsággal megtippelhetjük, mivel foglalkozik, mennyit keres és mit gondol a világról. Ez valamennyire minden országban igaz, de Magyarországon különösen nehéz egy alsóbb társadalmi csoportból feljebb lépni, pláne felülről leesni. Az emberek mégsem érzik ezeket a merev határokat, sőt többségében úgy látják, előreléptek a szüleikhez képest. Hogy lehet ez?
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.05.27.
Több száz diák ingázik naponta Ausztria és Magyarország között
Több száz diák ingázik naponta Ausztria és Magyarország között, sok család a magyar iskolarendszerből menekíti így gyermekét.A szülők azt mondják, stresszmentes diákéveket és használható nyelvtudást kapnak, ráadásul ingyen. Szombathelyről például naponta három szerződéses járat viszi a diákokat Oberwartba. Az egyik iskola igazgatója arról beszélt az ATV-nek, hogy a bár a diákok nyelvtudása különböző, a legtöbben gond nélkül teljesítik akár az osztrák érettségi követelményeit
(Forrás: eduline)
 
2019.05.27.
Erővel veszi el a kormány az MTA kutatóintézeteit
Hiába a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ellenállása, két hónap múlva megtörténik, amitől tartottak a kutatók: a kormány elveszi az akadémiától az intézmény kutatóintézet-hálózatát. Miután hónapok alatt sem sikerült kompromisszumra jutnia az MTA-nak és a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM), utóbbi az Index információi szerint most konzultáció nélkül készítette elő a kutatóintézeti rendszer átalakítását.
(Forrás: Qubit)
 
2019.05.27.
Elégtelen szolgáltatás
Az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ és a tankerületek eldöntötték: most „nem időszerű”, hogy a tanárok sztrájkoljanak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által május 29-re meghirdetett munkabeszüntetést ezért le kellett fújni. Pláne, hogy a bíróság sem tudott időben döntésre jutni abban, sztrájk idején vajon milyen „elégséges szolgáltatásokat” kellene biztosítani az iskolákban – mintha még soha nem fordult volna elő Magyarországon, hogy a tanárok sztrájkba léptek.
(Forrás: Népszava)
 
2019.05.26.
Visszavonta a sztrájkfelhívást a PDSZ
„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete értesíti a sztrájkra készülőket és a közvéleményt, hogy a jogszerű sztrájk lehetőségeinek feltételei a PDSZ-nek nem felróható okok miatt ez idáig nem jöttek létre, ezért a 2019. május 29-re meghirdetett sztrájkfelhívást visszavonja, és arra kéri a helyi sztrájkbizottságokat, hogy függesszék fel a munkabeszüntetés megszervezését” – közölte a PDSZ.A szakszervezet kiemelte: a PDSZ eltökélt abban, hogy minden jogi eszközzel küzdjön azért, hogy Magyarországon a közszférában is szabadon lehessen sztrájkolni, s a továbbiakban ennek a küzdelemnek a függvényében fogja meghatározni a sztrájkkal kapcsolatos lépéseit.
(Forrás: Népszava)
 
2019.05.25.
Felmérik az iskolák beltéri levegőjének minőségét
Egy hazai akcióterv keretében pedig 105 ezer kérdőívet küldtek ki 3. osztályos gyereknek, akik szüleikkel együtt tudtak erre válaszolni. A válaszok feldolgozottsága nyolcvanszázalékos, de az már most látszik - mondta Müller Cecília -, hogy 17-27 százalék közötti azon gyerekek aránya, akik a felmérés pillanatában valamilyen légúti tünettel küszködtek. Ebből a legfontosabb kockázati tényező a beltéri levegő minősége, így ez hatással lehet a légzőszervi megbetegedésben szenvedő gyerekek állapotára - tette hozzá.
(Forrás: eduline)
 
2019.05.25.
Mentőövet kapott, megmenekül az államosítástól és tovább működhet az Ámbédkar Iskola
A 168 Órának Palkovics László úgy nyilatkozott, hogy 2016-ban, amikor meglátogatta a Dr. Ámbédkar Iskolát, úgy találta, az iskola életre hívói, Orsós János és Derdák Tibor pedagógusok fontos munkát végeznek. – Arra tették fel az életüket, hogy ezeknek a nehéz helyzetben lévő gyerekeknek érettségit adjanak, és ezt mindenképp támogatni kell – mondta lapunknak. Palkovics László a tárcája alá tartozó szakképzésért felelős államtitkársággal közösen azt a megoldást dolgozta ki, hogy a Dr. Ámbédkar Iskola 2020-tól technikumként működhessen tovább. Azaz: az első négy évben megszerzik a gyerekek az érettségit, az ötödik évben pedig szakmához juthatnak. A gyerekek kilencediktől pedig ösztöndíjat kapnának. A 2020-ig tartó átmeneti időszakot pedig úgy oldaná meg a miniszter, hogy szakképzési megállapodást kötne az iskolával, így a finanszírozása stabilizálódna az intézménynek.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.05.25.
Jövőkép az oktatásban
Jövőkép címmel rendezett konferenciát a Nemzeti Pedagógus Kar a budapesti Dobos C. József Szakképző Iskolában, melyen a részt vevő pedagógusok az ágazati irányítás képviselőitől kaphattak tájékoztatást a köznevelés és a szakképzés rendszerét érintő aktuális feladatokról, a tervezett változásokról, a fejlesztési projektekről.
(Forrás: Tantrend)
 
2019.05.25.
L.Ritók Nóra: Választás
Már előre sejtem, megint lesznek, akik a fejemre olvassák a szegények döntéseit, bármi legyen az, mint legutóbb. Ezért most előre elmondom, most sem tettük ezt a témát központi helyre a fejlesztő munkánkban. Nem azért, mert nem tartjuk fontosnak, hanem azért, mert nem tartunk még itt. A részvételi demokrácia kiteljesedése a generációs szegénységben élők körében tisztességesen csak távlati cél lehet. Hangsúlyozom: tisztességesen. Mert manipulálni én is, mi is tudnánk őket.
(Forrás: hvg./Nyomor széle blog)
 
2019.05.25.
Az akadémiai dolgozók felháborodtak Palkovics nyilatkozatán
A miniszter egy interjúban kifejtette, hogy az MTA közgyűlésének döntésétől függetlenül is le fogja választani a kutatóhálózatot az akadémiáról. Ez előre láthatóan sikertelen reform lenne és már most romboló hatású – olvasható az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) közleményében.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.23.
Több ezer fiatal tüntetett Budapesten a klímaváltozás megállításáért
Mintegy 2-3 ezer ember vonult pénteken Budapest belvárosában azért, hogy felhívja a figyelmet: hatalmas baj felé haladunk, és nekünk kell cselekedni. A demonstrálók között döntő többségében gimnazistákat lehetett látni.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.23.
L. Ritók Nóra: Szakemberképzés
Észak-és Kelet-Magyarország, de a határ mentén jó széles sávban délen is, és szigetszerűen mindenfele a Dunától keletre halmozódó szegénységfaktorok érzékelhetők. Lakhatási szegénység, iskolai lemorzsolódás, a közmunka, mint egyetlen lehetőség, munkahelyek hiánya, behajtócéges tartozások, szakemberhiány az oktatásban, egészségügyben, szociális területen, szegregált lakókörnyezetek, szegregált iskolák, stb. jellemzi a településeket. Itt van a legtöbb kiemelt gyermek is, és a nevelőszülő is. Ma települések sokaságán csak az intézményrendszerhez kötődő munkahelyek léteznek a közmunka mellett. Alig vannak vállalkozások, cégek. Szolgáltatásokat pedig egyre kevesebb helyen tudnak eltartani a falvakban élők. Van, ahol semmit.A szakemberképzésnek erre reagálnia kellene.
(Forrás: hvg/Nyomor széle blog)
 
2019.05.20.
Ónody-Molnár Dóra: Az ólom- katona
Az ólomkatona azonban váratlanul visszalőtt. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy mire megy vele. Tiltakozhatnak az akadémikusok, amennyire csak akarnak, jön a törvény, amint a végrehajtó miniszter már beígérte. A kétharmad pallosa lesújt, a kutatóintézeteket pedig elveszik. Ekkor sokan azt kérdezik majd az MTA vezetőitől, hogy „na, megérte?”. Egy simulékonyabb magatartással nem lehetett volna legalább részben megmenti az intézeteket? És milyen részeredményt értek el a simulékonyabb magatartással a pedagógusok, a trafiktulajdonosok, a rektorok, az egészségügyi intézmények vezetői? Mit tudtak megőrizni maguknak a magánnyugdíj-tulajdonosok? Az utolsó fillérig elvettek tőlük mindent.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.05.20.
Nyelvvizsgával kamatmentes az új diákhitel
lső körben várhatóan háromezer fiatal él majd a nyelvtanulási diák­hitel lehetőségével – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón. A legfeljebb félmillió forintos, októbertől igényelhető kölcsön teljes kamatát átvállalja az állam attól, aki megszerzi a középfokú nyelvvizsgát.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.05.20.
Komoly feladatok várnak a diákokra a következő hetekben: nyelvi és kompetenciamérés jön
Az idegen nyelvi mérés feladatsora a 6. és 8. évfolyamos diákokra vár, akik 2019. május 22-én tesztelhetik a tudásukat. A feladatsort minden olyan 6. és 8. osztályos diáknak ki kellett töltenie, aki első idegen nyelvként angolul vagy németül tanul.Hamarosan jön a kompetenciamérés is. Az idei országos kompetenciamérés 2019. május 29-én lesz majd. A feladatlapokat szintén minden 6., 8. és 10. évfolyamos diáknak kell kitöltenie: egy matematikait és egy szövegértést mérő tesztet kapnak.
(Forrás: eduline)
 
2019.05.20.
Orbán továbbra sem szán három percet a tiltakozó tanárokra
Közel tízezer aláírás gyűlt eddig össze a budaörsi pedagógusok nyílt levelére, ám a miniszterelnök nem veszi át a dokumentumot. Április elején közel háromszáz budaörsi oktatási, nevelési intézményben dolgozó írta alá azt a nyílt levelet, amihez várják az ország minden iskolájából, óvodájából, kollégiumából a támogató aláírásokat. A levélben a pedagógusok és egyéb iskolai dolgozók bérének rendezését, illetve az oktatási átalakításokba való beleszólást követelnek, és azt állítják, hogy az előbbi témában a miniszterelnök megszegte ígéretét. Május elején a levelet és az aláírásokat közvetlenül Orbán Viktornak szeretnék átadni. Az átadásra a kezdeményezők bármikor, bárhol az országban hajlandók, ha Orbán Viktor ad nekik 3 percet.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.17.
Ebbe az iskolába járatja gyerekeit a budai elit: 10-szeres a túljelentkezés, tandíj nincs
"Ha ma elmegyek egy 15 éves érettségi találkozóra, ott az egykori tanítványaim jó része olyan szakmában dolgozik vagy olyan foglalkozást végez, amiről fogalmam sincs, hogy mit jelent, egyszerűen nem tudom, hogy mit csinálnak. De azért mi készítjük föl őket ezekre a dolgokra" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Porogi András, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója, aki többek között beszélt a mai, magyar oktatás legnagyobb dilemmáiról; a digitalizáció és a tudásátadás nehézségeiről; valamint arról is, miként lehet az ország legsikeresebb középiskolái között egy állami fenntartású iskola.
(Forrás: Pénzcentrum)
 
2019.05.17.
Forradalmasítják a vak tanulók matematika oktatását
Ma már minden technológiai feltétel adott, hogy a közoktatásban a látássérült diákok ugyanolyan szinten tanulhassák a matematikát, mint a látó társaik. A szükséges matematikai leírónyelv már régebb óta létezik, amit a képernyőolvasó programok már közel két éve fel is tudnak olvasni. Ez az újítás azonban még csak egyetemi szinten terjedt el, általános és középiskolákban még gyakran felmentik a látássérült diákokat a természettudományos tárgyak alól. Ezen változtatna egy alapítvány, ami oktatóanyagot készített a leírónyelv használatához, és azt is sikerült kilobbiznia, hogy következő szeptembertől a tankönyvek akadálymentesítésekor már ezt a nyelvet használják. Mindez hosszabb távon nem csak a látássérült emberek oktatásában, hanem foglalkoztatásában is előrelépést jelenthet, hiszen új karrierlehetőségek nyílhatnak meg a vak emberek számára.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.05.17.
Ne szenvedjenek, mosolyogjanak, ha lecigányozzák őket
A több ezer, családjából kiemelt gyerek jó része roma, és a szakértők egy része szerint jó lenne, ha a többségük roma nevelőszülőhöz kerülhetne. Ők általában könnyebben megtalálják a hangot a vér szerinti szülőkkel, és talán a gyereket is jobban fel tudják készíteni arra, hogyan legyen büszke a származására. Roma nevelőszülőkkel beszélgettünk arról, kell-e a cigányságról beszélgetni a vacsoraasztalnál, és hogyan lehet nevelt gyerekként szembeszállni a kirekesztéssel.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.05.16.
Robotdiák helyettesít egy beteg gyereket a tanórákon Bécsben
Egy különleges diák, egy 30 centis robot is jár az osztrák főváros egyik általános iskolájába, a Volksschule Neilreichgasséba. Az AV1 névre hallgató robot az egyik tanulót, Dominikot helyettesíti, aki súlyos betegsége miatt több mint egy éve nem járhat iskolába. Hogy ne maradjon le a tanulásban, egy államilag finanszírozott házitanító foglalkozik vele, a kis robot révén pedig most már aktívan részt is tud venni az órákon. Jelentkezik, ha tudja a választ, felszólítja a tanár vagy beszélget az osztálytársaival. Dominik egy tablet segítségével követi az órákat, amelyre a robotot irányító programot installálták.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.16.
Csak a politika szintjére ne süllyedjen le a vita – történelemtanítás másképp
Miért nem lehet hagyományos módon tanítani a történelmet? Mit kezdjen egy tanár a 20. századdal, amikor a politika is állandóan újra próbálja írni azt? Az ismeretekre vagy a diákok készségeinek fejlesztésére érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni? Foki Tamással, az ESTÖRI nevű történelmi verseny zsűrielnökével, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettesével beszélgettünk.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.16.
Az ombudsman szerint alapjogokba ütközik a kötelező nyelvvizsga bevezetése
Az intézkedés veszélyeire korábban többek között Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa is felhívta a figyelmet, szerinte a felvételi rendszer bemeneti feltételeinek módosítása több érintetti kört – például a fogyatékkal élőket vagy a roma szakkollégium tagjait – hátrányosan érint. A rendelkezés jövő évi bevezetése ellen áprilisban diákok tüntettek.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.13.
Ahelyett, hogy megvédenék, büntetik a prostitúcióra kényszerített gyerekeket
Április végén egy gyermekprostitúciós ügyben a bíró szigorúbb ítéletét azzal indokolta, hogy az elkövetés helyszínén az utóbbi években megsokasodtak az ilyen bűncselekmények. A helyszín a Pest megyei Örkény és környéke, ahol a helyi családsegítő már évek óta szélmalomharcot vív a gyermekprostitúció ellen. Az észlelt eseteknek azonban csak a töredéke végzi a bíróságon, és ennek az elsődleges okai sokszor maguk a futtatott lányok. A rendőrség ugyanis addig nem tesz semmit, amíg bizonyíték nincs rá, vagy a lányok maguk azt nem mondják, hogy kényszerből állnak az utcán. Amíg ez nem változik, a bűnügyi statisztikák köszönőviszonyban sem lesznek a mindennapi helyi tapasztalattal.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.05.13.
Rettegtek a gyerekek a súlyos lelki traumákat okozó óvónőtől, de semmi nem történt, amíg egy szülő feljelentést nem tett
Az olyan panaszokat, ahol nincs látható nyom, külső sérülés, sajnos nagyon nehéz bizonyítani – nyilatkozta a Népszavának Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő. Tapasztalatai szerint az érzelmi, verbális bántalmazás ügyében indult feljelentések is ritkák, és sokszor „lyukra futnak”. – A rendőrségnek kötelessége, hogy az érintettek meghallgatásán túl szakértői vizsgálatot rendeljen el. Az eljárás ideje alatt van mód a feltételezett bántalmazó munkaviszonyának felfüggesztésére, de az csak a szexuális bűntetteknél kötelező – mondta a szakértő, hozzátéve: a súlyos munkaerőhiány miatt az alkalmatlan „szakemberek” nehezen kerülnek ki a rendszerből. Nemrég hasonló vizsgálatot folytatott le az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is egy budapesti óvoda ügyében, az ombudsman – az óvoda és a fenntartó önkormányzat mulasztását megállapítva – jelentésében arra hívta fel a figyelmet: rendszerszintű problémák állnak fenn.
(Forrás: népszava)
 
2019.05.13.
Friss kutatás: a munkahely nem helyettesíti az egyetemi tanulást
Egy kutatás szerint jelentős a lemorzsolódás az egyetemi alapképzéseken: a hallgatók 40 százaléka megszakítja tanulmányait – az okok egyelőre nem tisztázottak, de annyi biztos, hogy sok cég kifejezetten hajt az egyetemista munkaerőre. Főként az informatikai és a gazdasági szakokra jellemző, hogy egy vonzó álláslehetőség elcsábítja a diákokat - pedig a cégeknek ebben felelőssége van, hiszen talán jó ötletnek tűnik pénzt keresni a tanulás helyett, de a karrierterveket erősen befolyásolhatja a diploma hiánya.
(Forrás: eduline)
 
2019.05.13.
Sokba fog kerülni a szülőknek a nyári táboroztatás
Egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az ottalvós táborok átlagköltsége 50 ezer forint, de van negyedmillióba kerülő tábor is.Idén több mint 215 ezer gyerek fog táborozni, ami a tavalyi 200 ezres rekordot is fölülmúlja – állítja Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.A portálon közel ezer táborturnus közül lehet válogatni ár, helyszín és tábortéma alapján is. A megnövekedett kereslet áremeléshez is vezetett, átlagban tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.13.
Patkányok miatt ürült ki egy óvodai csoport Zuglóban
Segítséget kért egy zuglói óvodavezető a jegyzőtől, ugyanis az egyik intézményében patkányok tűntek fel, a fővárosi patkánycég viszont a méreg kihelyezése után nem vállalta a fertőtlenítést és az ürülék eltávolítását – derült ki egy Indexhez eljutó levélből. A zuglói önkormányzat azt írta, hogy két zuglói óvodában is patkányok feltűnését jelentették, ezért javasolta Karácsony Gergely a külön patkányirtást Zuglóban.
(Forrás: index)
 
2019.05.12.
“El kell felejteni a frontális tanítást, amiben mi felnőttünk!” Interjú Lányi Mariettával, a Gyermekek Háza pedagógiai vezetőjével
Közel 30 éve működik Magyarországon egy iskola, ahol a befogadás és az elfogadás nem csupán egy fejezet valamely pályázatban megírt jól hangzó projekttervben. A Gyermekek Házában, vagy ahogyan sokan emlegetjük, a "GYH"-ban, az olyan fogalmak, mint "inklúzió", "integráció", "differenciálás" vezérelv, a napi szintű pedagógiai munka esszenciái. Ez a ház valóban a gyermekeké, és pedig minden egyes gyermeké, aki része ennek a közösségnek. Mert a GYH nem csak egy általános-és középiskola, de valódi közösség. Tarján Kata Lányi Mariettával, a Gyermekek Háza pedagógiai vezetőjével beszélgetett.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2019.05.11.
Uniós milliárdokat költött a kétes minőségű állami tankönyvek fejlesztésére a kormány, a magánkiadókat meg elsorvasztják
z idei tankönyvrendelési időszakban a korábbi évhez képest kevesebb mint felére csökkent a magánkiadós tankönyvek iskolai megrendelésének aránya – derült ki az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) előzetes adataiból, amiket a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (TANOSZ) küldtek meg. Míg tavaly a tankönyvrendelések mintegy 32 százalékát tették ki a magánkiadók kötetei, idén ez az arány már csak 14 százalék. Az állami kiadású tankönyvek megrendelési aránya tehát 86 százalékra emelkedett. Vagyis a kormány évek óta zajló, az alternatív kiadványok és kiadók kiszorítását célzó „tankönyvpolitikája” beérni látszik. Ezt tisztességes verseny helyett jogszabály-módosításokkal érték el. A kormány célja az uniformizálás: a lehető legtöbb iskolában csak állami tankönyvekből tanítsanak. Ezek közé tartoznak azok az „újgenerációs” kiadványok, amelyek botrányos, nem egyszer propagandával is felérő politikai tartalmaikról, pontatlanságaikról, szakmai hibáikról váltak ismertté az utóbbi időben – és amelyek fejlesztésére, tesztelésére több milliárd forint uniós támogatást költöttek el.
(Forrás: Népszava)
 
2019.05.11.
Nem fog változni a matematikaérettségi pontszámítása
Egy diáktól indult a kezdeményezés, melyet pár nap alatt 30 ezren írtak alá, és melyben azt követelték, hogy csökkentsék a matematikaérettségi pontszámításának határát, mivel túl nehéznek találták a feladatokat.Az Oktatási Hivatal csütörtökön az Index kérésére elmondta: „Az érettségi feladatlapok kidolgozása minden vizsgatárgyból a tételkészítő bizottság feladata és felelőssége. A bizottságokban tapasztalt, gyakorlott szaktanárok, valamint szakmai lektorok gondoskodnak a feladatsorok minőségéről, valamint arról, hogy azok a vizsgakövetelményeknek és a korábbi évek vizsgáztatási tapasztalatainak megfeleljenek. A tételkészítő bizottság álláspontja alapján a feladatsor nehézsége feladatonként és összesítve is megfelelő volt, megoldásukhoz nem kellett a középszinten elvárhatónál több tudás.
(Forrás: 444.hu)
 
2019.05.11.
Lehet-e tüntetni egy matekérettségi ellen?
Hasonló tiltakozások nem előzmény nélküliek. Az általános iskolából a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokba felvételiző gyerekek szülei szinte minden évben panaszkodnak a központi felvételire. A szülők egy része ugyanis azt látja, hogy a gyereke sírva jön ki az írásbeliről. A felvételire sokat készülő, előkészítőkre, magántanárhoz járó 10-12 éves gyerekek egy részének ez az első nagy csalódása az oktatási rendszerben és önmagában. Azt élik át, hogy a feladatok egy részét nem tudják megoldani, vagy nincs rá idejük, és jó, ha a maximális pontszám felét sikerül elérniük. Bármennyire is kegyetlennek tűnik, ez tesztelméleti kérdés: a szűkös középiskolai helyekre csak olyan feladatsorral lehet kiszűrni a gyerekeket, ami alaposan széthúzza a mezőnyt.
(Forrás: index)
 
2019.05.11.
Százezernél olcsóbban gyártják a szakdolgozatokat, az egyetemek tehetetlenek
A helyzet odáig fajult, hogy az egyik ilyen cég internetszerte hirdeti magát, nem titkolva egy percig sem, hogy mivel foglalkozik: 10.000+ elégedett ügyfél, 1.000+ szakember, 250+ szakterület. Több mint 15 000 elkészített dokumentum. Szinte minden szakterület esetén tudunk segíteni, kérd egyedi ajánlatunkat!– olvasható a honlapjukon, ami alapján egyértelmű, hogy nagyüzemi termelésről van szó. És ez csak egy szereplő a szakdolgozatírás piacán. Hogyan történhet meg, hogy nyíltan reklámoznak egy illegális tevékenységet? Kik írják és kik íratják ilyen mennyiségben a szakdolgozatokat? Olcsó vagy drága megíratni egy diplomamunkát? Hány olyan oklevelet adhatnak ki évente, amelyhez csalással jutnak hozzá? Milyen büntetés járhat azért, ha valaki lebukik? Egyáltalán: bukott már le valaki? Mit tudnak tenni az egyetemek?
(Forrás: 24.hu)
 
2019.05.10.
Nyomdai alkalmazott szivárogtatta ki a töriérettségi tételeit a rendőrség szerint
A készenléti rendőrség azonosították, és pénteken gyanúsítottként hallgatták ki azt a 40 éves nyomdai alkalmazottat, aki a gyanú szerint kiszivárogtatta a szerdai történelem érettségi írásbeli esszéfeladatait - közölte a police.hu.A férfi elismerte a szivárogtatást, amelynek hivatalos elnevezése: korlátozott terjesztésű minősített adattal visszaélés vétsége. A rendőrség azt közölte, hogy az eljárás a bizonyítékok teljes körű összegyűjtése érdekében folyamatban van, ezért az eljárás jelen szakaszában további tájékoztatást nem ad.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.10.
Lőrincz László: A vak mesterlövész
Ám tudva-tudatlan, valójában éppen Bayer fogalmazza meg cikkében a reálkommunista korszak etoszát: ne tiltakozz, hanem ügyeskedj. Ezt sírja ő vissza. Máskülönben szerinte, ha így megy tovább, visszajön „Kosztolányi Aranysárkányának világa, ahol meg is verik a tanárt, ha buktat. Hamarosan jön a lumpenprolik apoteózisa ... S aki mondjuk megtanult helyesen írni, az rághatja szégyenében az ökleit...” Meglepő, mert a Kosztolányi-regény a Horthy-korban íródott, és eddig jobbos lapokban azt olvastuk, hogy akkoriban még rend volt az iskolákban, csak a kommunisták és Magyar Bálint rombolták le a tanárok tekintélyét. Mégis lám, a nagy államférfi országáig kellett visszamennie egy kis kísértésre képes múltért.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.10.
Bayer Zsolt: Újféle érettségi
Mi, kérem, soha nem tiltakoztunk amiatt, hogy nehéz az érettségi, és aláírásgyűjtésbe sem fogtunk emiatt. Mi még a kőbaltás emberek voltunk. Tiltakozás és aláírásgyűjtés helyett fogtuk magunkat, és nekiálltunk rettegni. Mármint az érettségitől. Rettegésünkben pedig, még ha csak az utolsó pillanatban is, de őrült tanulásba fogtunk. Aztán elkezdődött a dolog. Idegeskedés, meló, gyomorgörcs, kreativitás – csupa kőkorszaki dolog. És abszolváltuk. Persze kicsit csaltunk is, én például két magyarérettségit írtam meg, cserébe másnap a vécé víztartályában megtaláltam két matekpélda megoldását. Ma már a Zs generáció nem ilyen elmaradott. Ők egyszerűen tiltakoznak egy jót,
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.05.10.
Nehéz matek-, kiszivárgott töriérettségi: „robbanni látszik” a feszültség az oktatásban
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke elmondta az ATV Start műsorában, hogy a matek írásbeli második része volt nehéz, vagyis inkább nagyon hosszú, melyre rövid idő volt adva. Arra, hogy a petíciónak van-e értelme, úgy reagált, hogy menet közben már nem lehet a szabályokon változtatni. Ha egy feladat nehéz, akkor az mindenkinek nehéz, közölte, és alacsonyabb lesz az átlag.Közben az is kiderült, hogy a történelem érettségi egy része kiszivárgott, de nem kell megismételni az írásbelit. Az alelnök megjegyezte, hogy rés keletkezett az ellenőrzési rendszeren, ezt ki kell vizsgálni, és a nyomozás eredménye után le kell vonni a végső konzekvenciát. Elhangzott, hogy feszültség van a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete között. A probléma abból adódott, hogy a PDSZ nem hívta meg a PSZ-t arra az ülésre, amelyen a sztrájkról szóló döntést hozták, igaz, akkor külföldön tartózkodtak, de nem is értesítették őket, hogy mire készülnek, így a Pedagógusok Szakszervezete reaktív helyzetbe került.
(Forrás: ATV)
 
2019.05.09.
Mégis az Akadémiánál marad a kutatóhálózat? Exkluzív interjú Lovász László MTA-elnökkel
Hétfői közgyűlésén úgy döntött a Magyar Tudományos Akadémia, hogy kutatóintézet-hálózatát, amelyet a kormány tavaly nyár óta le akar választani róla, inkább megtartaná. A végső szó a kormányé és a parlamenté, Lovász László MTA-elnök viszont szerdán találkozott Palkovics Lászlóval. A Válasz Online-nak pedig most azt mondja: tapasztalt nyitottságot a miniszter részéről. A „civilben” nemzetközi hírű matematikus Lovász szerint a kormánynak van olyan nagy többsége, hogy egy kis kritikát el kell tudnia viselni.
(Forrás: valasz.hu)
 
2019.05.09.
Palkovics: Valamit félreértett az MTA elnöke, szó nincs elmozdulásról
Az MTA-elnök optimista nyilatkozata után megkérdeztük Palkovics Lászlót, igaz-e, hogy a kormány belemenne az akadémia követelésébe és az MTA mégis megtarthatná az kutatóintézet-hálózatot, a miniszter azonban egyértelmű nemmel felelt, azt mondta: örül, hogy az MTA elnökének jó érzése van a találkozójukkal kapcsolatban, de azon semmifajta elmozdulás nem történt az intézethálózat sorsával kapcsolatban,a kormány továbbra is eltökélt benne, hogy azokat le kell választani az MTA-ról.Vagyis vagy Lovász László, vagy az MTA-elnök szavait tolmácsoló válasz.hu félreértett valamit, amikor a hónapok óta vitatott kérdésben elmozdulásról beszélt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.08.
Jobban odafigyelnének a lemorzsolódó diákokra
A korábbinál jobban odafigyelnek a lemorzsolódó diákokra egy újonnan kifejlesztett jelzőrendszer segítségével – közölte tegnap Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Mint mondta, a Kréta elnevezésű tanügyigazgatási rendszer új modulja lehetővé teszi, hogy folyamatosan nyomon kövessék a gyerekek tanulmányi eredményeit, igazolt és igazolatlan ­hiányzásait. A szoftver havi bontásban feltünteti a mulasztásokat, az átlagokat, vagy hogy ki, melyik tárgyból áll bukásra. A tanulói adatokból diagramok, grafikonok készülnek, és a rendszer automatikusan értesítést küld a az osztályfőnöknek, az intézményvezetőnek, valamint a szülőknek, ha valamelyik területen kiugró változás áll be.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.05.08.
Nem tudnak mit kezdeni a gyermekotthonok a drogproblémával
A nevelők nincsenek felkészítve a drogfogyasztásból fakadó problémák kezelésére, keveset tudnak arról, mik azok a dizájner szerek és milyen veszélyeik vannak. Ritkán van pszichológus vagy addiktológus az intézményekben, akihez segítségért fordulhatnának, jobb híján azonnal mentőt hívnak a gyerekekhez, ha droghasználatra gyanakodnak. Pedig az otthonokban élő fiatalok különösen veszélyeztetettnek számítanak szerhasználat szempontjából: a dohányzás mindennapos, és a dizájdrogok is egyre elterjedtebbek körükben. Főleg a lányok kerülnek könnyen bajba, mert ők jellemzően a korábban átélt traumáik és nehéz élethelyzetük miatt nyúlnak a különböző szerekhez.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.05.08.
Itt a Z generáció, és teljesen felforgatja a munka világát
A Z generáció a folyamatos frissítések világában él, ezért sokkal gyorsabban dolgozza fel az információkat, viszont kevésbé képes a koncentrációra. Ennek ellenére jobban megy nekik az úgynevezett multitasking (többfeladatosság), hiszen miközben tanulnak, a telefonjukkal vagy a táblagépekkel bíbelődnek, és közben lehet, hogy a face-time-on beszélnek a haverokkal. Számos munkavállaló jósolja azt, hogy a most 16 és 18 év közötti fiatalok közül sokan hagyják majd ki a felsőoktatást, és kerülnek azonnal a munkaerőpiacra, hiszen rengeteg más, online alternatíva is létezik a tanulásra. Egy Z generációs fiatal ismeri a függetlenség értékét, és ez a tudására is vonatkozik: ha egy Z-nek tudomása van egy sokkal hatékonyabb, nem hagyományos tanulási lehetőségről, mindenképpen megfogja ragadni azt.
(Forrás: jobline.hu)
 
2019.05.08.
Jilly Viktor: Tankönyvválasztás és tanári felelősség
Én pályám kezdete óra folyamatosan iskolában tanítok, ami – katonai hasonlattal élve – megfelel egy lövészárokban harcoló közkatona státuszának, aki a saját bőrén érzi a fentről jövő döntések hatását, és azt is pontosan tudja, hogy mellette harcoló társai mit éreznek, hogyan gondolkodnak ezzel kapcsolatban. Természetesen a katonákhoz hasonlóan a tanárok is szeretnék betartani a felülről jövő utasításokat. Ha azonban ezek az utasítások morális válságot idéznek elő bennük, és olyan döntéshelyzetekbe sodorják őket, amelyekben felvetődik a kérdés, hogy voltaképpen kinek is tartoznak felelősséggel, akkor talán érdemes lenne egy pillanatra megállni, és bizonyos döntéseket újragondolni.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.08.
Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra
Az egyházi iskolában tanulók aránya (az összes tanulóhoz képest) a 2001-es 4,9 százalékról 2014-re 13,8 százalékra nőtt. Ez akkora növekedés, ami arra utal, hogy a 2010 utáni oktatási rendszerben az egyházi iskolák nem kizárólag a magániskoláktól szívták el a gyerekeket, hanem az állami rendszerből is. A Tárki 2016-os Társadalmi Riportja szerint a 2010 után növekedés elsősorban az általános iskolákban és a szakképzést folytató középfokú oktatásban, a szegényebb régiókban és a kisebb településeken volt megfigyelhető. „Az egyházi iskolákban az általános iskolai programokban a halmozottan hátrányos, a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanulók kisebb arányban tanulnak, vagyis úgy tűnik, hogy az egyházi iskolák a szegény régiókban és a kisebb településeken is elsődlegesen a kedvezőbb családi hátterű szülők gyerekeinek tanítását tekintik céljuknak az általános iskolai oktatásban” – írta Hermann Zoltán és Varga Júlia a tanulmányban.
(Forrás: index)
 
2019.05.07.
Érettségi botrány: feljelentést tett az Oktatási Hivatal
2019. május 8-án, a történelem írásbeli érettségi vizsga megkezdését követően az Oktatási Hivatalhoz bejelentés érkezett arról, hogy egy közösségi oldal zárt csoportjában a középszintű történelem érettségi feladatsor esszétémáit a vizsga kezdete előtt közzétehették. A Hivatal ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tett.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.07.
Már 15 ezren írtak alá egy petíciót a túl nehéz matek érettségi miatt
Az idei matematika írásbeli nehézsége meghaladja a középszintet, ezért országos szinten szükség van a ponthatárok csökkentésére – írja Pósa Anikó, annak a petíciónak az elindítója, amit már 15 ezernél többen aláírtak. A petíciót aláírók szerint „irreálisan nehezek voltak” a matekérettségin a feladatok, ezért szeretnék a ponthatárok csökkentését. Az aláírók feltehetőleg azt szeretnék-e elérni, hogy kevesebb pont legyen elég bizonyos érdemjegyekhez, és nem azt, hogy az egyetemi ponthatárokat változtassák meg a nehéz érettségi miatt.
(Forrás: 24.hu)
 
2019.05.06.
Megállapodott a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem
A két egyetem együttműködésének lehetőségét Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője és a pártcsalád csúcsjelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára "hozta magával" márciusi, budapesti látogatására. Tette ezt azután, hogy a Fidesz Néppártban maradásának egyik feltételéül a CEU jogállásának rendezését, illetve Budapesten tartását szabta. Néhány nappal Weber látogatása után Orbán Viktor levelet írt a bajor miniszterelnöknek, amelyben kijelentette: nem fogja akadályozni a CEU és az MTU együttműködését.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.06.
Zöld lámpát kapott a minisztériumtól a Prezi-alapító alternatív iskolája
A Budapest School Általános Iskola és Gimnázium kerettantervét a minisztérium április 30-án fogadta el. A Budapest School a működési engedély elfogadásával válik majd hivatalosan elismert iskolává." Így a diákok akár az általános iskola első osztályától az érettségiig a saját tempójukban, saját céljaikat követve tanulhatnak majd a Budapest Schoolban. Az alternatív mikroiskola-hálózatot 2015-ben Halácsy Péter, a Prezi egyik társalapítója hozta léte. Ma 7 mikroiskolában közel 200 gyerek tanul itt magántanulóként. Szeptembertől újabb 3 iskolát indítanak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.04.
Egyre népszerűbbek a szakgimnáziumok
Bár a szakképzési reform csak jövőre indul élesben, a középiskolai felvételi eredményei idén is bizonyították a szakképző intézmények erősödését: a szakgimnáziumok tovább növelték előnyüket a hagyományos gimnáziumokhoz képest. Akit most nem vettek fel, még 445 iskolába jelentkezhet rendkívüli eljárás keretében, 25 iskola pedig Hídprogramba várja azokat, akiknek a második kör sem sikerül.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.05.04.
Elkerülhetetlen a tandíjemelés - interjú Mészáros Tamással, a Corvinus korábbi rektorával
Miért lesz jobb az egyetemnek, ha nem az állam, hanem egy alapítvány tartja fenn? Néhány hónapja magamnak is feltettem ugyanezt a kérdést. A fenntartóváltás azt érzékelteti, hogy a Corvinus egy szabadabb egyetem lesz, s az állam kivonul mögüle. Bár azt nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy ez a „kivonulás” azt jelenti, az államnak, a kormánynak, a minisztériumnak mostantól semmilyen beleszólása nem lehet az egyetem működésébe. Bár az irányítás hivatalosan az újonnan létrehozott Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumának kezében van, a kuratórium tagjait a miniszter nevezi ki. Ugyanakkor elmondható: annak, hogy a következő években jelentős minőségbeli javulást érjünk el, az alapítványi forma kedvez. Egy kvázi magánintézmény, mint amilyenné a Corvinus válik, „kiemelődik” a felsőoktatási rendszerből, a finanszírozás, az oktatás-kutatás és a személyzeti kérdésekben is szabadabb kezet kap, mint egy állami fenntartású egyetem.
(Forrás: Népszava)
 
2019.05.04.
Elszállt albérleti árak, kollégiumi férőhelyhiány: ez nehezíti meg a felvételizők dolgát
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak az érettségizőknek, akik a következő tanévben – elsőéves egyetemistaként – nem kapnak kollégiumi helyet, ezért kénytelenek lakást vagy szobát bérelni Budapesten. Egy 50 négyzetméteres fővárosi lakás átlagos albérleti díja 160 ezer forint, ám van néhány olyan kerület, ahol ennél valamivel alacsonyabb a lakbér – ha egy hallgató hajlandó néhány metrómegállóval kintebb költözni, havi tíz-húszezer forintot is spórolhat.
(Forrás: eduline)
 
2019.05.02.
Ónody-Molnár Dóra: Ösztöndíj a lemaradásért – Az állam ellehetetleníti a Dr. Ámbédkar Iskolát
Mindez tényszerű ugyan, de a tárca félretájékoztatja a közvéleményt. Azt a téves képzetet kelti, mintha az Dr. Ámbédkar Iskola valami rossz – hanyag, felelőtlen – gazdálkodás következtében került volna válságos helyzetbe. Pedig az Emmiben pontosan tudják a válság okát: az, hogy a kormány ugyanazon társadalmi helyzetű gyerekeknek ösztöndíjat ad, ha a szakképzésben hiányszakmát tanulnak, de akkor már nem ad, ha gimnáziumban tanulnak. Majtényi László alkotmányjogász az Alaptörvény XI. cikkelyét idézi. „Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. Magyarország ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező alapfokú, az ingyenes és mindenki számára hozzáférhető középfokú, valamint a képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők törvényben meghatározottak szerinti anyagi támogatásával biztosítja.”
(Forrás: 168 óra)
 
2019.05.02.
A nyolcadikosok több mint 96 százaléka felvételt nyert valamilyen középfokú iskolába
A Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint idén több mint 95 ezer tanuló, 81 769 nyolcadik, 8340 hatodik és 5230 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú intézménybe. Az általános felvételi eljárásban a nyolcadikosok 96,5 százaléka (78 887 diák) nyert felvételt valamely középfokú iskolába. A felvettek 76,4 százaléka (60 265 diák) az első helyen, 93,4 százaléka (73 670 diák) az első három helyen megjelölt területek egyikén folytathatja tanulmányait.A tanulók 36,4 százaléka (28 738 diák) gimnáziumi, 39,5 százaléka (31 157 diák) szakgimnáziumi, 22,3 százaléka (17 593 diák) szakközépiskolai, 1,4 százaléka (1088 diák) szakiskolai, 0,4 százaléka (311 diák) pedig készségfejlesztő iskolai tanulmányi területre jutott be
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.05.02.
Nagy érvágást jelenthet a brit egyetemeken tanuló uniós diákoknak a brexit
A „nehezítés” abban áll, hogy EU-s diákoknak is a teljes, „nemzetközi” tandíjat kell fizetniük, ahogy azt már most teszik kínai, amerikai és más, a világ többi részéről érkező társaik. Emellett elveszítik azt a lehetőséget is, hogy brit diákhitelből finanszírozzák tanulmányaikat. Bár még mindig nem világos, hogy mikor és egyáltalán kilép-e Nagy-Britannia az Európai Unióból, úgy tűnik az oktatási szektorra vonatkozó szabályozás már a távozásra készül. Az idén, brit egyetemeken tanulmányokat kezdő európai diákok még annyit fizetnek, mint angol társaik, de az Oktatási Minisztérium arra készül, hogy már a jövő év elejétől megdrágítja tanulmányaikat.
(Forrás: infostart)
 
2019.05.02.
A gyerekeknek nagyon nyomasztó lehet a jelenlegi világ
Ennél fontosabbak azok a mindennapi praktikák, amelyekkel észrevétlenül is egyfajta környezettudatos szemléletet sugallunk a gyerekeknek. Ha szelektíven gyűjtjük a szemetet, az elemet, ha van lehetőség, komposztálunk, stb. Vagy hogy hogyan csomagoljuk az uzsonnát: nejlonzacskóba, vagy esetleg méhviaszos papírba? Esetleg sokszor használatos dobozba? És azt is megbeszélhetjük a gyerekekkel, mit csináljon, ha nem eszi meg.Hasznos lehet, ha megbeszéljük a gyerekekkel például, hogy milyen hatása van annak a farmernadrágnak a vízre, levegőre, a környezetre, amit hordok. Játszhatunk „Hány kilométer a reggelim”-játékot. (Egyenként átgondoljuk közösen, hogy amit fogyasztunk, honnan jött, hány kilométert utazott, amíg az asztalunkhoz ért.)
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.05.01.
Tanítanék: A kormány is részt vesz a pedagógussztrájkban
A Tanítanék Mozgalom üdvözli a PDSZ által május 29-re meghirdetett sztrájkot, s arra kér minden oktatásügyben dolgozót, hogy pártszimpátiájától függetlenül vegyen abban részt, hiszen, mint írják, az állam is évek óta részt vesz az oktatási sztrájkban. Ezt azzal indokolják, hogy a kormány évek óta csak a minimális szolgáltatást biztosítja az oktatásban, hiszen a szegregáció miatt egyes iskolák csupán gyerekmegőrzőként működnek, az oktatásfinanszírozás a mai napig csak az elégséges szintet üti meg (ráadásul a források jelentős része értelmetlen, pedagógiailag haszontalan dolgokra folyik el), úgy leterhelték mind a gyerekeket, mind a pedagógusokat, hogy reménytelen a használható tudás elsajátítása, elsajátíttatása.
(Forrás: hvg.hu)
 
Sajtófigyelő
2020.08.11.
Részletes járványügyi intézkedési protokollt kapnak az intézmények
Három héttel azt iskolakezdés előtt még mindig úgy tűnik, hogy a gyerekek és a tanárok visszatérhetnek az intézményekbe, a koronavírus-helyzet miatt azonban ez az utolsó pillanatig változhat...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.08.11.
EMMI: Szeptember elején indul az iskola, nem indokolt a digitális oktatás
Azt írják, hogy a hamarosan megjelenő rendelet szerint a tanév hagyományosan indulhat szeptember 1-jén. „A koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digit...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.08.11.
Lesz intézkedési protokoll az iskoláknak, de még nem tudni mikor
Kapnak majd az iskolák intézkedési protokollt az őszi tanévkezdésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint. Igaz, azt még nem tudni, mikor. A Pedagógusok Szakszervezete szerint már most...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.10.
Lehet, hogy van kész forgatókönyve a kormánynak a tanévről, csak senki nem tud róla
Több forgatókönyvön is gondolkodnak az iskolák arról, hogyan is nézhet ki a következő tanév, azonban ehhez – többekkel folytatott beszélgetés alapján – támpontokat nem kapnak. A Nemzeti...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep