Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019.08.30.
A magyar oktatás színvonala 30 évvel maradt le a valóságtól, és ez a szám most megduplázódik
– mondta Rózsa Ildikó, a Resuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány vezetője a 24.hu-nak a köznevelési törvény módosításával kapcsolatban. A parlament júliusban szavazta meg a szeptembertől életbe lépő változtatásokat, amelyek ellen szombaton a Kossuth térre diákok tüntetést szerveztek. A törvénymódosítás annyi különböző területen hoz változást az iskolák mindennapjaiba, hogy sokan elveszve érezhetik magukat a módosított jogszabályok gyűrűjében. Viszont vannak az országban jó páran, akik nem akarták tétlenül nézni, ahogy a tanárok, a diákok és a szülők teljesen elvesznek az intézkedés okozta információhiány által teremtett káoszban.
(Forrás: 24.hu)
 
2019.08.30.
A köznevelési törvény módosításainak eltörlését kéri az ellenzék az Alkotmánybíróságtól
Az ellenzék ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy készített egy alkotmánybírósági beadványt, amely minden alkotmánysértő módosítást pontról pontra végigvesz, és kéri ezek eltörlését.Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője a mai sajtótájékoztatón arról beszélt, a köznevelési törvény módosításának egész szellemisége alkotmánysértő, a jogállamiság alapvető követelményeit nem tartja be sok pontban.
(Forrás: mérce)
 
2019.08.30.
Vád alatt az érettségit közreadó nyomdász
Vádat emeltek az érettségi feladatokat kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a 41 éves, lajosmizsei férfi egy helyi nyomdában dolgozott, ahol a középszintű írásbeli érettségi vizsga feladatsorait nyomtatták ki. Ezek a dokumentumok a vizsgák megkezdéséig korlátozott terjesztésűnek minősülnek, vagyis a feladatokat az érettségi előtt tilos nyilvánosságra hozni, jogosulatlanul megszerezni, módosítani vagy illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tenni. A vádlott a feladatsorok nyomtatása előtt titoktartási nyilatkozatot tett, ezért tettét büntetőjogi felelőssége teljes tudatában követte el.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.08.30.
Palkovics László: Tíz év után először többen választották a szakképzést, mint a gimnáziumot
A szakképzés és a felnőttképzés rendszerszintű megújítását és továbbfejlesztését meghatározó kezdeményezéssel a kormány célja a pályaválasztás előtt állókkal még inkább elhitetni, hogy a jól végzett szakmunka nemcsak versenysikert hozhat, hanem megélhetést is biztosít a családnak, valamint hozzájárul Magyarország gazdasági sikeréhez – hangoztatta a miniszter.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.08.30.
Már a buktatáshoz is fáradtak a tanárok
Ne örüljön, aki a bukási és évismétlési számok látványos csökkenése mögé a magyar oktatási rendszer problémáinak elpárolgását képzeli. Az általunk megkérdezett tanárok és intézményvezetők szerint szó sincs erről, csupán a buktatások körüli harcokba, és az ezzel járó plusz munkába fáradtak már bele az egyre lestrapáltabb tanárok. Esetleg a nehezebben tanítható, hátrányos helyzetű diákok közül mentenek meg egyre többeket az évismétléstől a jövőjükért aggódó pedagógusok. De hiába, a korai iskolaelhagyók száma a bukási statisztikák javulása ellenére nem csökken.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.08.30.
Itt ragyog, ott fakó: tanévkezdet Miskolcon
Észak-Magyarország és Miskolc első magániskoláját, a Hell Csoport finanszírozásával elkészült Avalon International Schoolt pénteken adták át. Az óvodások után havi 120 ezer forint térítési díjat, az iskolásoknál 240 ezer forint tandíjat kell fizetni. Utóbbiaknak még egy kezdőcsomagot is meg kell venniük 60-70 ezer forintért, amiben az egyenruhájuk, pólók, melegítők, egyéb kiegészítők lesznek. Nemcsak az iskola filozófiája szokatlan a magyar közoktatás keretei között – mint a megnyitón elhangzott, a nyitottságra, a globális világszemléletre, a környezet fenntarthatóságára és az egymás megértésére, befogadására épülő Cambridge-i rendszert alkalmazzák majd –, de maga az épület is unortodox módon épült fel, ismerve a hazai viszonyokat. A város határában lévő hajdani Sárga Csikó Étterem és Hotel helyén ugyanis rekordgyorsasággal, márciustól elkezdve mindössze öt hónap alatt húzták fel az 5000 négyzetméteres alapterületű új, angol stílusú épületet, amelynek a környezetét is rendbe tették, parkosították.
(Forrás: népszava)
 
2019.08.30.
"Szegény legény vagyok én" - a Keletinél tartott performanszt a Pedagógusok Szakszervezete
Performanszt tartott a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombat délután a Keleti pályaudvarnál – a szakszervezet elnöke azt mondta, ha a kormány rövid időn belül nem rendezi az oktatásban jelen lévő problémákat, néhány éven belül nemhogy szaktanár, olyan pedagógus sem lesz, aki felügyeletet biztosítana a tantermekben, csoportszobákban.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.08.30.
A posta szerint minden iskolába megérkeztek a tankönyvek
A Magyar Posta és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. összesen 13 millió tankönyvet szállított ki 4091 iskolába. Az iskolák a megjelölt időben vehették át a raklapokra csomagolt könyveket, így mindegyik intézmény felkészülten fogadhatja a tanítási év első napján a diákokat.Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője a közlemény szerint azt mondta, a szállítást a tervek szerinti 20 munkanap alatt, a megadott határidőre befejezték, a postások naponta átlagosan közel 200 iskolába mentek el, ahol tételesen, hiánytalanul átadták a könyveket.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.08.30.
Országos diáksztrájkot hirdettek a Kossuth téri tüntetésen
A köznevelési törvény módosítása ellen tüntetnek a Kossuth téren, szeptember 13-ára diáksztrájkot jelentettek be.A köznevelési törvény módosítása ellen tüntetnek a Kossuth téren, szeptember 13-ára diáksztrájkot jelentettek be.A pár hete elfogadott jogszabály csökkenti az alternatív iskolák szabadságát, állami hivatal dönt majd a magántanulói státuszról, az iskolakezdés lehetősége is veszít rugalmasságából, az iskolaigazgató kinevezésébe sem lesz beleszólás.A tüntetést két waldorfos diák, Nógrádi Áron és Verseghy Viktória szervezte, velük beszéltünk a tüntetés előtt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.08.29.
Pedagógusok Szakszervezete: Ha így folytatják, 10 év múlva nem lesz pedagógus
A pedagógusok túlterheltségére és a pálya elöregedésére figyelmeztetett Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a tömörülés pénteki budapesti tanévnyitó sajtótájékoztatóján.Az óraszámok csökkentése kardinális kérdés, az elmúlt időszak problémáinak alapja – mondta. Ragaszkodtak a fix heti óraszámokhoz – idézte fel. Hozzátette: reménykeltőek voltak az egyeztetések, még arra is volt esély, hogy már a mostani tanévben emelkedjenek a bérek. Mérhetetlenül elkeseredtek, amikor látták, hogy sem a jövő évi költségvetésben, sem a köznevelési törvényben nem látták viszont mindezt – jegyezte meg Szabó Zsuzsa, aki szerint ez a tanév is ugyanúgy kezdődik, mint az elmúlt évi, azaz semmi nem változott.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.08.24.
Tízezrekbe kerül az iskolakezdés, sokan csak hitelből tudják megugrani
A REGIO Játék idei kutatása szerint alapvető tanszerekre 10-15 ezer forintot, iskolatáskára további 5-15 ezer forintot költenek a családok, 10 ezer forint alatt az esetek csupán 12 százalékában áll meg a végösszeg. A Vatera saját felhasználói körében végzett online kérdőíves felmérést, az eredmények szerint a legtöbben átlagosan 15-25 ezer forintot költenek gyermekenként az iskolakezdés idején. A GKI Digital felmérése szerint a vásárlási rohamban átlagosan 50 ezret költenek a szülők, gyermekenként. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint pedig átlagosan 15,6 ezer forint volt egy iskolásra jutó összes iskoláztatási költség tavaly.
(Forrás: népszava)
 
2019.08.24.
Microsoft-botrány: szerződéseket kért be az ügyészség
A Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya egy levélben arra kérte az Esterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatóját, hogy legkésőbb augusztus 26-ig küldje meg “a Microsoft vagy azzal egyenértékű szoftverlicencek és kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére megkötött közbeszerzési szerződéseket, és azok előkészítő iratanyagát is a Fővárosi Főügyészségnek” - számolt be az Atv.hu.
(Forrás: napi.hu)
 
2019.08.24.
Segítség, nem merem alternatív iskolába íratni a gyerekem!
Nyár közepén fogadta el az országgyűlés azt a törvénymódosítást, ami több szempontból is megbolygatja az eddig megszokott oktatási rendet. A magántanulóságot felváltja az egyéni munkarend, az alternatív iskoláknak újra kell írniuk a tantervüket az eddigieknél jóval szigorúbb feltételek szerint. Néhány saját tantervet követő iskola ezzel komoly döntéshelyzetbe kerül, mennyit enged a koncepcióból, amire az intézmény épül.Ha állami, akkor biztonságos? Sokan, akik eddig tudatosan választottak alternatív iskolát a gyerekük számára az állami oktatás helyett, most elbizonytalanodtak: min múlik ezeknek az iskoláknak a jövője? Jó döntés alternatív sulit választani a gyereknek, vagy a jelenlegi helyzetben ez ugrás a sötétbe?
(Forrás: Nők Lapja Café)
 
2019.08.23.
Gulyás: az aktuális komoly feladatok indokolják, hogy a közoktatást ismét államtitkár felügyelje
A kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatás irányítása az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerül - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
(Forrás: eduline)
 
2019.08.23.
„Nem több nyelvvizsgát, hanem kevesebb diákot akar a kormány”
Szél Bernadett szerint ha az általa megismert dokumentum valóban egy nyelvoktatási stratégia, akkor nem sok jóra lehet számítani. – Semmilyen konkrétum nincs benne, csak korábbi kutatások, statisztikák összefoglalói. A színvonala legfeljebb egy elsőéves egyetemi tudományos diákköri dolgozatnak felel meg. Ezt nem lehet stratégiának nevezni – fogalmazott. Állítása szerint a 2020-as nyelvvizsgaszigorról alig esik szó az anyagban, ám például az benne van, hogy a szerzők szerint a közmédia M5-ös csatornája kitűnő az idegennyelv-tudás fejlesztésére.
(Forrás: népszava)
 
2019.08.23.
Ők lehetnek a felsőoktatást hirtelenjében bekebelező Palkovics új emberei nepszava.hu Publikálás dátuma 2019.08.23. 08:22
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán közölte, hogy idén szeptember elsejétől az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerül át a felsőoktatás irányítása. A közlemény szerint az átszervezést Palkovics László ITM-miniszter kezdeményezte. A köznevelés irányítása az Emminél marad, önálló államtitkársággal, Maruzsa Zoltán eddigi helyettes államtitkár vezetésével.
(Forrás: népszava)
 
2019.08.19.
Ötévesen látott először fehér embert, hetedikben bukott, ma iskolát vezet Miskolcon (interú Orsós Jánossal)
Egyszerű a képlet: ha szakiskolába mész, akkor kapsz ösztöndíjat, ha gimnáziumba, akkor nem. A szegény családokból már senki nem jön érettségizni, mindenki tésztakészítő akar lenni. Most tavasszal úgy volt, államosítják iskolánkat. Azt a pár hónapot senkinek nem kívánom. Az járt a fejemben, vagy ezeket a gyerekeket tanítom, vagy senkit. Nem arra születtem, hogy a felső közép csemetéi elé álljak ki a katedrára, inkább lehúzom a rolót, s indulok sajtot csomagolni Franciaországba, Rokfortba, (egy rokonom rég kint van, segít, beállok a szalag mögé, legalább nyugtom lenne, s beosztással spórolnék annyit, amennyit ma idehaza keresek). Gyerekkorom hidasi cigánytelepéről az én generációmban vagyunk úgy százan, abból legalább harmincan nyugaton melóznak, gyárban. Jó ott nekik. Ott ők nem cigányok, hanem megbecsült munkások, s a gyerekeik nem cigány osztályba járnak, mert arrafelé nincs olyan.
(Forrás: 24.hu)
 
2019.08.19.
Magyarul is elindult a világ egyik legjobb tanulási oldala
A Khan Academy neve összekapcsolódott a digitális eszközökkel megvalósult önirányított tanulás fogalmaival. Szülők lelkendezve szokták mesélni, hogy a gyerekük otthon nem (csupán) telefonos játékokkal játszik, hanem a laptopján az akadémia videóit nézi, majd feladatok megoldásába kezd, pedagógusok pedig konferenciákon mutatják be, hogyan lehet osztálytermi környezetben használni a felületet.
(Forrás: Qubit)
 
2019.08.19.
Ha elég vagyonos vagy, a gyerekednek mégsem kell Wass Albertet tanulnia
Hírül adták tegnap, hogy Debrecen város és a Debreceni Egyetem együttesen alapítanak meg egy elit, angol-magyar tannyelvű magániskolát Debrecen-Pallagon, amely az egyszerű, mégis sokatmondó International School of Debrecen (ISD) névre fog hallgatni. A szinte teljesen adófizetői pénzből megalakított, de a tervek szerint borsos tandíjat is felszámító műintézményről már látványtervek is nyilvánosságot láttak: az összesen 4 milliárdból épülő iskolában lesz gumiborítású focipálya, uszoda, wellness, remekül felszerelt tantermek.
(Forrás: mérce)
 
2019.08.19.
Gyarmathy Éva: „Mit akar, az egész ország így működik!”
És nem azért kell a kis hazafiasságot belevinni a tananyagba, mert bárki hazafiasabb lesz, hanem a szófogadás gyakorlásáért. Igazodj! Most polgár leszel, aztán keresztény, népnemzeti, hazafi, és felváltva gyűlölöd a bankokat, a menekülteket, a pedagógusokat, a médiát, a kutatókat, stb. a központi ugráltatásnak megfelelően. Azért kell az egyre ostobább törvényeket hozni, hogy értelmetlen csuklóztatás, függőség legyen, hogy állandóan büntiben érezze magát mindenki, és behúzza fülét-farkát.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.08.19.
Iskolaépítészet: örökség és megújulás. Csémi Lili és Tarcsay Anita írása
A műhelykonferencia a váci Apor Vilmos Főiskola formálódó térpedagógiai műhelyének keretében valósult meg, amelynek célja, hogy interdiszciplináris párbeszédet teremtsen az építészet és a társadalomtudományok között.A műhely kezdeményezője Tamáska Máté, aki Sárkány Péterrel közösen 2017-ben már megjelentetett egy tanulmánykötetet a témában (A tanulás helyei: iskolaépítészet, Martin Opitz Kiadó).
(Forrás: tani-tani online)
 
2019.08.19.
Kettészakadt világ
Visszakanyarodunk hát egy örök kérdéshez, mennyire várható el a mélyszegénységben a környezetbarát magatartás? Ha nincs fa, akkor mi a nagyobb bűn, ha káros anyagokkal fűt, vagy ha kihűlnek a gyerekei reggelre? A választ megadja, hogy kihűlt gyerekekről nem hallunk (szerencsére), de folyamatosan lehet hallani a vidék felelőtlen tüzelési szokásairól, a levegőszennyezésről. Alternatíva nem kínálkozik. Mintha az országban csak egy bizonyos anyagi szint fölött élő embereknek kedvezne minden. Aki az alatt van, az pedig, mintha nem létezne. A szabályok pedig mindenkire vonatkoznak. Azokra is, akik élethelyzetük folytán képtelenek betartani azokat. Vajon az ilyen, és ezekhez hasonló problémák megoldásán ki gondolkodik el?
(Forrás: hvg./Nyomor széle blog)
 
2019.08.11.
A gyerekeinknek is jobb lenne, ha mi szülők nem állnánk ilyen csehül pénzügyi tudatosságban
Legyen szó hazai vagy külföldi tanulmányokról, az önálló életkezdésről, mindez szülőnek, gyereknek egyaránt komoly anyagi terhet jelenthet. A „kirepülés” izgalmas, kihívásokkal teli életszakaszához adunk most praktikus, pénztárcasimogató tanácsokat – az előrelátó pénzügyi tervezéstől az apró gazdálkodási trükkökig.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.08.10.
Deviszont – kritikai pedagógia a külvárosban
A Deviszont Közösségi Tér egy Budapest külvárosában működő oktatási program, amit társadalomtudósok, szociális munkások, filozófusok és pedagógusok hoztak létre szakképzésben tanuló fiataloknak. A Deviszont sok mindenről szól: bizalomról és elfogadásról, tudásról és tanulásról, megismerésről és megértésről, egyénről és társadalomról – egy közösségről, amiben hiszünk. Most pedig megmutatjuk, hogy miért.
(Forrás: mérce)
 
2019.08.10.
Egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez
Elsőtől kilencedik évfolyamig ingyenes tankönyvet kapnak a diákok, ami gyerekenként 10-12 ezer forint megtakarítást jelent. A szeptemberi családtámogatásokat is korábban, augusztus végén kapják meg a családok. Ezek mellett a helyi önkormányzat gyerekvédelmi kedvezménnyel támogatja a családokat, a munkáltatók pedig cafateria formájában segítenek az iskolakezdésben.A NOE augusztus 1-jén egy áruházlánccal közösen tanszergyűjtési akciót indított. Az adományokat szeptember elejéig várják a gyűjtésben részt vevő – a noe.hu honlapon megtalálható – huszonnégy áruház kijelölt gyűjtőhelyén.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.08.10.
Szigorúan keresztény életvitelű takarítónőt keresnek egy szombathelyi iskolába
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság is érdekesnek találhatja azt az álláshirdetést, amit a Sugó-parti Közéleti portál nevű Facebook-oldal talált és osztott meg. Az újságban közzétett hirdetésben a Boldog Brenner János Általános Iskola Kollégium és Gimnáziumba keresnek takarítót, teljes munkaidőre, délutáni munkabeosztással – és "kimondott elvárásuk a keresztény életvitel is. Az azonban nem elég, ha a jelölt a hasára ütve gyakorló kereszténynek vallja magát, példás életvitelét plébánosi ajánlólevéllel kell igazolnia."
(Forrás: népszava)
 
2019.08.10.
A szülők szerint nem tiszta a magántanulókra vonatkozó új szabályozás
Szeptembertől az Oktatási Hivatal szakemberei döntik majd el, hogy ki lehet magántanuló. Az InfoRádiónak nyilatkozó Alapítványi és Magániskolák Egyesületének tagozatvezetője emlékeztetett: eddig az igazgatók döntötték el, ki kaphat ilyen státuszt. Több család, akinél a gyermek magántanuló, jelezte, hogy szerintük az új eljárás nem tiszta – hangsúlyozta a Dobos Orsolya. A kérelmet eddig az igazgató bírálta el, azonban nem létezett olyan szempontrendszer, amit alapul kellett vennie a döntéshez.
(Forrás: infostart)
 
2019.08.10.
Nem érettségiztethet jövőre a Szinyei Merse Pál Gimnázium, leváltották az igazgatót
Leváltották az igazgatóját, és nem érettségiztethet a következő, 2019/2020-as tanévben a Szinyei Merse Pál Gimnázium az idei érettségi körül kialakult problémák miatt. Ezt a leváltott igazgató, Tóth Gábor megerősítette az Indexnek. Az intézményvezetői megbízását augusztus 15-i hatállyal visszavonták.Szombaton az egyik szinyeis zárt csoportban megjelent egy bejegyzés, miszerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium esti tagozatának idei érettségije körüli botrány miatt egy tanévre megvonták a teljes iskola érettségi vizsgaszervezési jogát, tehát a következő tanévben a végzős diákok nem tudnak majd érettségizni a gimnáziumban.
(Forrás: index)
 
2019.08.10.
A három hazai tanár, aki miatt tényleg jó iskolába járni
A Dívány.hu és a Lidl idén harmadik alkalommal hirdette meg Az Év Szupertanára versenyt, melyben olyan tanárok jelentkezését vártuk, akik kreatív és egyedi módszereikkel igyekeznek színt vinni az oktatásba, akiket nem köt béklyóba egy tankönyv, akik tudnak és mernek alkalmazkodni a 21. század kihívásaihoz. Versenyünkre rengeteg izgalmas pályázat érkezett, a beküldött pályamunkák közül pedig háromtagú zsűri választotta ki a három legjobbat, akik most a fődíjért versenyezhetnek.
(Forrás: index)
 
2019.08.08.
Kiderült, milyen szerződés alapján ír bele a NAT-ba havi 480 ezerért Takaró Mihály
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt állította, hogy a tárcával nincs szerződése Takarónak, ám azt nem cáfolta, hogy Takaró részt vesz a kerettanterv átdolgozásában. Most Mesterházy Attila MSZP-s képviselő kérdéseire válaszolva Rétvári Bence államtitkár közölte, hogy a Hajnal Gabriella vezette, közel ötven szakértőből álló kerettantervi munkabizottságok egyik tagja valóban Takaró Mihály, aki a magyar nyelv és irodalom kerettantervi bizottságban dolgozik.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.08.08.
Uzsora - Elszabadul a pokol
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója ismeri a helyzetet. Az alapítvány 27 településen dolgozik. A leglényegesebb tapasztalata az, hogy az állam nincs jelen a problémás területeken. Pedig ahol nincsenek meg azok a szolgáltatások, amelyek tényleg élhetővé tesznek egy falut, az gyakorlatilag halálra van ítélve. Nem lehet azt elvárni persze, hogy a busztársaság veszteséges járatokat üzemeltessen, hogy a posta fenntartson egy hivatalt, hogy egy üzletlánc ráfizetéses boltot tartson nyitva, hogy valaki munkahelyeket teremtsen. Az államnak lenne itt fontos szerepe. Amennyiben nem lép közbe, az történik, amit látunk. Dívik a feketemunka, megjelennek az uzsorások, virágzik az illegális cigarettakereskedelem. Amíg ezek nem lépnek át durván egy határt, addig a hatóságok szemet hunynak.
(Forrás: KLubrádió)
 
2019.08.08.
Felvételi, nyelvvizsga, jogsérelem – felmentettek próbálkozásai és kudarcai
A Magyar Pedagógiai Társaság Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztálya 2019. március 14-én kelt levelében arra kérte Bódis József oktatásért felelős államtitkárt, hogy oldja fel ezt az ellentmondást, és állásfoglalásban nyilvánítsa ki, hogy a középiskolai tanulmányaik során szakvélemény alapján az idegen nyelv értékelése alól felmentett tanulók számára a nyelvvizsga 2020-tól sem lesz követelmény az egyetemi felvételi eljárás során. A levélre semmilyen válasz nem érkezett,ezért a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, Dr. Trencsényi László június 17-én újra írt a hivatalvezetőnek, ismételten kérve válaszát vagy egy személyes találkozás lehetőségét. Egyelőre erre a megkeresésre sem érkezett reakció.
(Forrás: mérce)
 
2019.08.08.
Elvittek több gyereket a fóti gyermekotthonból
Az elmúlt két hónapban hét gyereket is áthelyeztek a fóti gyermekotthonból: másik otthonba vagy családjukhoz kerültek. Az igazgató szerint ebben nincs semmi rendkívüli, nyáron mindig nagy a mozgás az intézményben. Az Abcúgnak beszélő szakemberek viszont furcsának tartják, hogy olyan nehéz sorsú gyerekek is elkerültek onnan, aki még egy évet sem töltöttek az otthonban. Az is ritka, hogy egyszerre ennyi gyerekeket sikerül hazagondozni. A kormány az év elején üzente meg, hogy bezárja a fóti intézményt, azóta viszont nem hajlandó elárulni, mikor kerül sor az átszervezésre.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.08.08.
Idén még lehetnek magántanulók
Aki augusztus végéig benyújtja a magántanulói státus iránti kérelmét, annak még a jelenlegi szabályok szerint az igazgatók bírálják el a beadványát, és egyelőre nem érinti változás azokat sem, akik a jövő tanévre már korábban megkapták az otthoni tanuláshoz szükséges engedélyt. Szeptembertől viszont az Oktatási Hivatal kezébe kerül a döntés, és legkésőbb egy éven belül minden jogviszonyt felülvizsgálnak.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.08.08.
Hatszázmillió forintot osztanak szét az oktatásban
Mintegy 652 millió forint értékű oktatási témájú pályázati csomag jelent meg a napokban, amelyre szeptember 6-ig jelentkezhetnek a köznevelési intézmények, egyetemek, oktatási szervezetek. A határon inneni és túli érdeklődők a tanulmányi és művészeti versenyektől kezdve az innovációs kezdeményezésekig számos tehetséggondozó programra nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást. A kormány kiemelten kezeli a természettudományos és a szakképzési programokat, de önálló keretet kaptak az óvodák is.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.08.08.
Nyelvi viharok dúlnak a németországi iskolákban
A gyermekek több mint harmada migrációs környezetből érkezik. Két német tartományban is megkezdődött már az iskola, miközben a vakációról lassan visszatérő közvélemény máris Carsten Linnemann CDU/CSU-frakcióvezető-helyettes felvetését vitatja. Ő úgy véli, nincs helyük az iskolában azoknak a gyerekeknek, akik alig értenek németül. Egy lapunknak nyilatkozó szakember szerint a fő gond sokszor inkább a bevándorlócsaládok felfogásával van.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.08.08.
Vakon szabják át az OKJ-rendszert Juhász Dániel
Átfogó felülvizsgálat nélkül tervezi átalakítani az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) és a szakmaszerzés rendszerét – állítja Palotás József. A Pedagógusok Szakszervezetének szakértője korábban évtizedekig dolgozott a szakképzés és felnőttképzés területén, 2013-2014 között a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóságát is vezette, 2014-ben pedig a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai főigazgató-helyettesévé nevezték ki. Pozíciójáról 2016-ban önként mondott le. Az OKJ-rendszer hamarosan bekövetkező átalakítását szakmaiatlannak és elsietettnek tartja.
(Forrás: nép)
 
2019.08.08.
Matematikailag vezették le, hogy nem is volt olyan nehéz a matekérettségi
A dolgot talán a legegyszerűbben onnan foghatjuk meg, ha megnézzük, milyen átlageredmények születtek az elmúlt években a középszintű matematikaérettségiken. A mai érettségi rendszernek köszönhetően már minden vizsgaeredmény nyilvános – természetesen név nélkül. Feltételezhetjük, hogy ha valamelyik évben jobb az átlag, akkor a tesztsor valamivel könnyebb volt, amikor pedig alacsonyabb, akkor nehezebb. A kérdés az, vannak-e nagy eltérések az elmúlt évek átlagaiban. Itt látható a 2007 és 2019 közötti májusi középszintű matematikaérettségik összesített átlageredménye (megoldottsága).
(Forrás: index)
 
2019.08.06.
Államosított gyerekek
Az eddigi elmélet szerint hatéves korára egy gyerek eléri azt a fejlettségi szintet, ami az írni, olvasni, számolni tanuláshoz kell. Ám hogy ez mennyire megváltozott, jól mutatja, hogy annak ellenére is egyre több a tanulási problémákkal küzdő gyermek, hogy mind többen csak hét, esetenként nyolcéves korukban kezdték meg az iskolát. Fejlettebb országokban – például a svédeknél, finneknél – épp ezért hétéves korra emelték az iskolakezdést, de még így is az egyéni fejlettségi szint maradt fókuszban. Nálunk a gyerekek számok, strigulák, statisztikai adatok a központi nyilvántartásban. Rövid távon ez az egyszerűbb megoldás – a hosszabb távon jelentkező problémákkal majd foglalkozzon más.
(Forrás: népszava)
 
2019.08.06.
Ónody-Molnár Dóra: Vészhelyzet – A középosztály már kimenekítette a gyerekeit az állami rendszerből
Lapunk Radó Péter oktatáskutatóhoz fordult azt tudakolva, hogy lát-e valamiféle logikát vagy racionális megfontolást a nyár közepén elfogadott módosításokkal kapcsolatban.– A probléma, amit orvosolni akartak a magántanulói státusz szigorításával, nem szakmapolitikai, hanem kommunikációs jellegű. Az elmúlt években látszódik ugyanis, hogy egyre többen próbálják elhagyni az állami oktatást. A kormány kommunikációs problémája abban áll, hogy miközben felkínálta a középosztálynak a menekülési utat az egyre romló állami oktatásból a sokkal jobban finanszírozott egyháziba, mégis, a felső-középosztály legjobb érdekérvényesítéssel rendelkező csoportjai kilépnek a rendszerből, és a magántanulói státusz segítségével saját iskolát alapítanak. Ez kommunikációs válsághelyzet, hiszen a felső-középosztály magatartása aláássa az Orbán-kormány oktatáspolitikájának egyébként is gyenge lábakon álló legitimitását.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.08.06.
„A sötét tömegek pórázát bárki megfoghatja” - interjú Gyarmathy Évával
A sajátos nevelési igényű, vagyis SNI-s gyerekek száma évről évre növekszik, már több mint 90 ezren vannak. Közülük nagyon sokan alternatív, alapítványi iskolákban tanulnak vagy magántanulóként teljesítik tankötelezettségüket. A magánintézmények mintegy 25 százalékkal több SNI-s diákkal foglalkoznak, mint az állami vagy az egyházi iskolák. Ha nem is mindegyikük, de jelentős részük hirtelen átkerülne az állami közoktatásba, az rövid időn belül katasztrófához vezetne. És akkor még nem is beszéltünk a többi különleges gyerekről, mint például a magatartási vagy tanulási nehézséggel küzdők vagy a kiemelkedően tehetségesek, akik szintén nem boldogulnak az állami keretek között.
(Forrás: népszava)
 
2019.08.06.
„Tanító vagyok, és az is maradok… de most elértem a határomat – Egy fiatal pedagógus nyílt levele
Talán egyszer újból bemehetnek egy osztályterembe úgy, hogy szabadon taníthatok és az igazi életre nevelhetem a gyerekeket.Addig pedig elkezdem élni a saját életem.Mi lesz veletek, gyerekek? A legnagyobb szomorúságom, hogy a mai társadalomban mintha senki nem törődne a felnövekvő generációval. A gyereknevelés a legfontosabb és legfelelősségteljesebb feladat, de alig fektetnek bele pénzt és energiát. Aztán, ha a gyerekeink nagy nehezen átvészelik az iskolai éveiket, legfeljebb reménykedhetünk, hogy félévente, évente hazarepülnek hozzánk.
(Forrás: WMN)
 
2019.08.06.
Jól járnak a fiatal pedagógusok: hamarabb jön a fizetésemelés
A mostani két év helyett már egy év után átléphetnek a gyakornoki fokozatból a pedagógus I. kategóriába azok, akik osztatlan tanárképzésben végeztek. Az érintettek korábban juthatnak hozzá a magasabb fizetéshez - többek között ez a változás is szerepel abban a köznevelési jogszabályokat érintő rendeletcsomagban, amely az augusztus 1-jei Magyar Közlönyben jelent meg.A döntés hallgatók ezreit érinti. Mint ismeretes, a pedagógus-életpályamodell első két évében a fiatalok gyakornoki fokozatban dolgoznak, mentor segíti a munkájukat, és a második év letelte után minősítő vizsga révén léphetnek feljebb a pedagógus I. kategóriába.
(Forrás: Pénzcentrum)
 
2019.08.06.
A Nemzeti alaptantervről – Kinek a műveltség, kinek az elnyomás
Az iskola rendszerét és tartalmát – akárcsak a történelmet – a hatalmon lévők írják, az ő szemükön keresztül látjuk a valóságot és magunkat. A közös műveltség az, amire valakik rámondják: az erősek hagyományát tanítjuk. Az lenne kívánatos, hogy bárhol is tanulsz, Buda vagy Baranya, ugyanazt tanuld és ugyanazt értsd alatta. Feltételezzük, hogy emiatt tudunk párbeszédet folytatni egymással, különben nincs közös hivatkozási alapunk. De miért teszünk úgy, mintha eddig lett volna? Mintha mindenki ugyanarról az alapról indulna, mintha az iskola nyelve mindenkinek a sajátja lenne, az általa számonkért tudás pedig azonos mértékben elsajátítható, csak akarni kell.
(Forrás: mérce)
 
2019.08.06.
2020-tól a köznevelésben minden diák ingyen kap tankönyvet
Jövő szeptembertől a köznevelésben minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Üllőn, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktárában tartott sajtótájékoztatón abból az alkalomból, hogy megkezdődött a tankönyvek és fejlesztő taneszközök szállítása az iskolákba.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2019.08.06.
12 ezer diák fizethet akár milliókat, mert nem fejezte be időben az egyetemet
A felsőoktatási állami ösztöndíj 2012-es bevezetése óta 333 ezer érintett fiatalból eddig 12 ezer hallgatónál állapítottak meg visszatérítési kötelezettséget – derül ki a Magyar Nemzethez az EMMI-től eljutott adatokból.Az államilag támogatott felsőoktatási képzés feltételei, hogy a megadott képzési idő másfélszeresén belül meg kell szerezni a diplomát, majd a következő húsz év alatt legalább annyi ideig Magyarországon kell munkát vállalni, mint ameddig az állam pénzén tanult az illető. Ha ezek valamelyike nem teljesül, akkor utólag fizetni kell, az oklevélszerzési határidő túllépése esetén a képzési költségek felét, a munkavállalási kritériumnál pedig a teljes összeget.
(Forrás: index)
 
2019.08.06.
Megtorpant a pedagógusképzésekre jelentkezők számának növekedése: friss adatok
Idén összesen 17 388-an jelentkeztek valamilyen pedagógusképzésre a felvételin, ez pedig valamivel elmarad a tavalyi 17 800, illetve a két évvel ezelőtti 18 183-tól. A ponthatárhúzás után a kicsivel több mint 17 ezer jelentkező közül 8975-en (ebből 8379-en állami ösztöndíjas formában) kezdhetik meg tanulmányaikat valamelyik egyetemen vagy főiskolán.
(Forrás: eduline)
 
2019.08.04.
Kisfilmekkel veszik fel a harcot az iskolai buzizással
Mit lehet tenni, ha két leszbikus lányt “leszbikáknak” gúnyolnak a gimiben, amiért megfogják egymás kezét? Vagy akkor, ha egy meleg fiúnak összefirkálják a szekrényét, esetleg, ha egy tornatanár kipécéz magának valakit azért, mert nem tartja elég férfiasnak? Ilyen helyzeteket mutatnak be a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület érzékenyítő kisfilmjei, amiket a Pride-on is levetítettek volna, ha nem akadályozzák meg szélsőjobboldali aktivisták. Az Abcúgon most megnézheti az egyik filmet és azt is, hogyan reagáltak rá budapesti gimnazisták.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.08.04.
Ónody-Molnár Dóra:Budaörsön nem csitul a felháborodás, a tanárok nagyon dühösek
Wittinghoff Tamás – aki szerint a Fidesz üzent, a két iskolaigaazgatónak politikai okokból kell mennie – kérdésünkre elmondta, hogy Budaörsön azóta is óriási a felháborodás, és ez annak ellenére sem csitult, hogy a minisztériumban utólag mégis úgy döntöttek, a két intézményvezető egy évig még tovább igazgathatja iskoláját. A tiltakozás erejét jól mutatja, hogy két-három nap leforgása alatt 1800-an írták alá azt a petíciót, amelyet a két igazgató kinevezéséért indítottak. Ennek ellenére tart tőle, hogy a minisztérium nem fogja korrigálni korábbi döntését.– Nyár van, nem tudom, mi lesz az ügy folytatása, de mindkét iskolában nagyon dühösek a pedagógusok. És nem találok szavakat arra, milyen közleményt adott ki a helyi Fidesz az üggyel kapcsolatban. Szerintük az egész felháborodás mögött politikai hisztériakeltés zajlik. Írja mindezt a helyi Fidesz-elnök úgy, hogy ért is az oktatáshoz, hiszen korábban megszerezte magának az egyik helyi egyházi iskola vezetését – mondta a polgármester.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.08.04.
Iskolai szegregáció – A tanárok receptkönyet kértek a roma gyerekekhez, az egyházak végtelenül cinikus szerepet vállaltak
A 2002 és 2010 közötti kormányok számos előremutató lépést tettek az iskolai szegregáció felszámolása érdekében, de a nagy struktúrák átalakításához, például a szabad iskolaválasztás felszámolásához nem volt politikai erejük. Így aztán könnyebben lehetett megvalósítani a Fidesz mestertervét, vagyis az iskolák államosítását, majd megteremteni az egyházak térnyerésével a helyi elit kiválasztását és konzerválását elősegítő rendszert. A változásra egyelőre semmi esély nem látszik. Kende Ágnes szociológussal beszélgettünk.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.08.04.
Óriási a területi egyenlőtlenség: több mint 800 óvónő hiányzik
A szakma elöregedése egyébként az óvodapedagógusok körében is zajlik:a Pedagógusok Szakszervezetének előrejelzése szerint öt éven belül a jelenleg pályán lévő óvodapedagógusok egyharmada nyugdíjba megy, vagy elhagyja a pályát, utánpótlás pedig nem érkezik. Ráadásul az óvodapedagógusok bérhelyzete is siralmas, így nem csoda, hogy nem tolonganak a fiatal pályakezdők az intézményekben.
(Forrás: mérce)
 
2019.08.04.
Iskolába kényszerítenek minden hatévest, de rejtély, ki dönt az iskolaérettségről
Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője szerint jelenleg teljes a káosz. – Egyrészt a januári határidő túl korai, ilyenkor még sok szülő bizonytalan. Másrészt ha olyan döntés születik, amivel a szülő nem ért egyet, csak perelni tud, egy ilyen eljárás viszont hónapokig, akár az iskolakezdés utánig is eltarthat – mondta. Szerinte az is kétséges, hogy valóban szakmai döntés születik egy állami hivatalban: tízezres nagyságrendben érkezhetnek kérelmek, néhány hét alatt pedig képtelenség lesz részletes szakértői véleménnyel alátámasztott döntéseket hozni. Bódis József oktatási államtitkár egy nyilatkozatában megemlítette, az Oktatási Hivatalhoz (OH) kerülnek majd a halasztási kérelmek, ám Miklós György szerint az csak tovább bonyolítja a helyzetet, ha minden kérelmet központilag kell majd elbírálni.
(Forrás: Népszava)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep