Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2022.01.31.
Cáfol a Móricz Zsigmond Gimnázium: nem tilos „kezit csókolommal” köszönni a tanároknak
Korábban egy blog írta azt, majd a kormánypárti Origo is átvette, hogy a gimnáziumban betiltották a „kezit csókolom” köszönési formát, mert nem felel meg a nemi egyenlőség elvárásainak. Az iskola cáfol, egyúttal egy útmutatót is kiadtak, hogy mit tartanak illendőnek az intézményben.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.31.
Tanársztrájk: Van olyan iskola, ahol a 600 diákból csak ketten jelentek meg hétfőn
A tanárok országszerte tartottak ma, január 31-én figyelmeztető sztrájkot reggel 8 és 10 óra között. A PDSZ országos választmányi tagja szerint a vártnál is többen csatlakoztak a demonstrálókhoz, de pontos számot csak később, a délutáni órákban lehet majd tudni. Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely és Dobrev Klára Facebook-bejegyzésekben álltak a tanárok és a sztrájkolók mellé. Van, ahol pedig a büfés is beállt az érintettek közé.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.30.
Kitartanak a tanárok a sztrájk mellett, ami az Emmi szerint törvénytelen
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is arra bíztatja az oktatásban dolgozókat, hogy szervezzék tovább a hétfőre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot – áll a két szakszervezet közös, szombati közleményében. Körlevelében és sajtóközleményében jogellenesen állítja a kormány, hogy a sztrájk nem jogszerű. Erről csak bíróság, egy külön nemperes eljárásban dönthet” – írták. A szakszervezetek szerint a kormány arra kényszeríti a tankerületi központok igazgatóin keresztül az intézményvezetőket, hogy szóbeli utasítások alapján, jogellenesen akadályozzák meg a sztrájkot, a valósággal ellentétes értesítéseket küldjenek ki a szülőknek, beszéljék le a dolgozókat a sztrájkban való részvételről. Több helyről kaptunk olyan visszajelzést, hogy fegyelmi eljárással fenyegetik a sztrájk mellett kitartó kollégákat. Teszik ezt úgy, hogy a fegyelmi eljárás jogintézménye lassan tíz éve nem létezik
(Forrás: telex)
 
2022.01.30.
Az AKG is kiáll a pedagógussztrájk mellett
A hétfőn, január 31-én tartandó peagógussztrájkkal kapcsolatban azt írják, mélységesen egyetértenek azzal, hogy sürgősen és hatékonyan tenni kell a tanárok elnyomorodása és túlterhelése ellen, a diákok és az egész társadalom érdekében is.A két pedagógus-szakszervezettel egyetértésben, elkerülhetetlennek tartjuk a pedagógus jövedelmek jelentős növelését, a tanítók, tanárok, óvodai és bölcsődei pedagógusok, és más, az oktatást közvetlenül segítő kollégák munkakörülményeinek javítását. Bízunk abban, hogy a 2022. január 31-i figyelmeztető sztrájk elegendő jelzés a kormány számára, elfogadja a szakszervezetek követeléseit, és így nem lesz szükség a sztrájk kiterjesztésére\"A közlemény végén hangsúlyozzák: \"Amennyiben nem történik az oktatásban dolgozók helyzetében érdemi változás, támogatjuk a sztrájk márciusi folytatását és kiterjesztését.\"
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2022.01.30.
Bánó András: Káslerék gyűlölik a pedagógusokat?
Nem tudok másra gondolni, csak erre – látva és olvasva a hétfőre tervezett pedagógussztrájkkal kapcsolatos fejleményeket. Miután az EMMI hosszú ideje tisztességtelen időhúzáshoz folyamodva, nem volt hajlandó megegyezésre az alapbérük emeléséért küzdő pedagógusokkal, a tanárok szakszervezetei bírósághoz fordultak egy figyelmeztető sztrájk miatt. A Fővárosi Törvényszék a pedagógusoknak adott igazat, végzésében kimondta: meg lehet tartani a január 31-re tervezett két órás figyelmeztető munkabeszüntetést.
(Forrás: hírklikk)
 
2022.01.30.
Harminc éve egyre elkeserítőbb a helyzet az oktatásban, megosztották a tanárokat, a kormány semmibe veszi a pedagógusokat
Vezsenyi László elfogadhatatlannak tartja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma azzal intézi el a tanárok sztrájkját, hogy baloldali kampányakcióról van szó. Szerinte kormányokon átívelő az oktatás és a pedagógusok problémája. Azt is mondta, tanárként kötelességünk segíteni egy nemi identitását kereső fiatalt, ez még nem jelenti a nemátalakító műtétek propagálását.Vezsenyi László a Szeged Televízió Téma című hírháttérműsorában arról beszélt, harminc éve egyre elkeserítőbbnek látja a helyzetet a közoktatásban, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a tanárok hétfői sztrájkjáról úgy beszél a kormány, mintha Gyurcsány Ferenc, a baloldal vagy bárki más akciója lenne.„Ez csak azt bizonyítja, hogy mennyire semmibe veszi a kormány a pedagógusokat. Még az önálló gondolkodást is elvitatja tőlük”
(Forrás: szeged.hu)
 
2022.01.30.
SZTRÁJK: MIÉRT TÖRVÉNYES ÉS MIÉRT NEM HALASZTHATÓ?
1. A sztrájkot NEM LEHET ELNAPOLNI, mert akkor TELJESEN ÚJ ELJÁRÁST KELLENE INDÍTANI: egyeztetni a kormánnyal, bíróságra menni… (Ez több hónapot jelent: a jelenlegi eljárás ősz eleje óta zajlik a szakszervezetek és a kormány között!) 2. A bírósági eljárás a még elégséges szolgáltatás megállapítására irányult, ezt vitatták a felek (a szakszervezetek és a kormány): ezért a kormány – amennyiben fellebbez – CSAK A SZOLGÁLTATÁS ELÉGSÉGESSÉGÉT VITATHATJA MÁSODFOKON, A SZTRÁJK TÖRVÉNYESSÉGÉT NEM. 3. Tehát a jelenlegi jogi eljárásban nem a sztrájk jogszerűségét vizsgálták, de mivel a kormány ezt az elemet is behozta a legutolsó beadványában az eljárásba, ezért említi meg a végzés, hogy A SZTRÁJK JOGSZERŰ. De ezt az előbbi pontban említettek miatt fellebbezéssel nem lehet vitatni. 4. A kormány szándékos félretájékoztatása ellenére a sztrájk törvényességével kapcsolatban csak a bíróság hozhat egy újabb eljárásban döntést, SEM AZ EMMI, SEM AZ INTÉZMÉNYVEZETŐ, SEM A TANKERÜLET NEM ILLETÉKES EBBEN A KÉRDÉSBEN.
(Forrás: ckpinfo)
 
2022.01.29.
Nem hobbi, nem is játék, hanem a végső kétségbeesés eszköze – A tanársztrájkról szubjektíven
A diák frusztrált, mert érzi, hogy amit kap, annak túlnyomó része használhatatlan lesz későbbi életében, e helyett pedig számos sokkal izgalmasabb dolgot is tudna csinálni. (Nem, messze nem csak jutyúboznak és tiktokoznak, kedves \"jó generációsok\".) A tanár ideges, mert ha nem is ellenőrzik minden lépését, de megkötött kézzel kell beszélnie arról, aminek egy részéről ő sem érti, hogy miért kell. A szülő ideges, amiért a gyereke nem kap értelmezhető tudást, korrekt visszajelzést. Az intézményvezető többnyire nem mer vagy nem tud érdemben foglalkozni a tanárok, diákok és szülők panaszaival, mert a központosított rendszerben a feje fölé raknak valakit. Olyan valakit, akinek amúgy sokszor semmi motivációja ahhoz, hogy egy egész tankerület összes nyűgét a nyakába vegye, ezért csak számon kéri a kötelező adatokat és papírokat, és retteg, hogy fentről nehogy valami dorgálás érkezzen. \"Fent\" pedig jobbára csak elégedetlen, hálátlan és kezelhetetlen problémaként tekintenek a pedagógusra, akinek hiába emelik folyamatosan a fizetését (azért lessük meg, mihez mérve...), hiába kapja a szép, egységesített tankönyveket, az új, szuper adminisztrációs rendszert, folyamatosan csak panaszkodni tud, semmi nem jó neki.
(Forrás: Szeretlek, Magyarország)
 
2022.01.29.
Irány a szöveg! – Részlet a Kortárs folyóirat januári lapszámából
A Kortárs folyóirat +-18-as sorozatában Vinczellér Katalinnal beszélgettünk, aki a Veres Pálné Gimnázium magyartanáraként, a Pagony Könyvkiadó pedagógiai szakértőjeként és elkötelezett olvasóként segít eligazodni a tankönyvek sorai között. Az Oktatási Hivatal által kiadott tankönyv tulajdonképpen elég pontosan leképezi azt az ellentmondást, amit a NAT és a NAT-on alapuló kerettanterv is tartalmaz. Történetesen, hogy a konkrét tananyagleírás előtt van egy hosszú, szívhez szóló szöveg a kompetenciafejlesztésről, az önállóan gondolkodó, kritikus véleményt megfogalmazni tudó diákok edukálásáról, amivel természetesen nem tudsz nem egyetérteni, ha tanár vagy. Ez után a hosszú, biztató bevezetés után következik egy teljesen preskriptív szöveg, ami iszonyatosan pontosan, minimál óraszámban hatalmas anyagokat ígér rengeteg szöveggel. Ha mindezt komolyan akarnám venni, tényleg az történne, hogy kilencedik osztályban az első órán bemegyek, benyomom a gombot, negyvenöt percen keresztül darálok, darálok, darálok egészen tizenkettedik április végéig, hogy aztán a gyerekek anélkül, hogy megszólaltak volna, semmiféle kompetenciafejlesztésre, véleménymegformálásra, vitára, reflexióra alkalmuk nem volt, számot adnak „tudásukról” egy húsz pontot érő irodalmi teszt formájában. Ahhoz, amit irodalomnak, gondolkodásnak, kompetenciának hívunk, nem lett túlságosan sok közük.
(Forrás: kortarsonline)
 
2022.01.29.
ÁMBÉDKAR ISKOLA: SE TORNATEREM, SE KÖZTÉRI SZOBOR
Bár a fideszes városvezetés 2019 őszén megbukott, mégsem történt érdemi változás a cigány gyerekek érettségihez jutását segítő Dr. Ámbédkar Iskola és a miskolci önkormányzat kapcsolatában. Az ellenzéki vezetésű hivatal elutasította azt a kérést, hogy a város közterületén lehessen elhelyezni a roma fiatalok továbbtanulását segítő iskola névadójának szobrát.
(Forrás: Jelen)
 
2022.01.29.
Autós felvonulást szerveznek a pedagógussztrájk napján Budapesten
Szolidaritási autós felvonulást szervez a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a januári 31-i pedagógussztrájk napján – erről a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma számolt be közösségi oldalán. Mint írják, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a jelentkezést január 28-án péntek éjfélig lehet leadni. Fontos tudnivaló, hogy míg a pedagógussztrájk hétfő reggel 8-tól 10 óráig tart, addig az autós felvonulás kora délután lesz, a gyülekező 13 óra 30 perckor kezdődik a Szépművészeti Múzeum előtt, indulás 14 óra környékén várható.
(Forrás: index)
 
2022.01.29.
A református egyház oktatási hivatalának vezetője az írta hittanoktatóinak, hogy a pedagógussztrájk a baloldal műve, akik amúgy eltörölnék a hittant is
A Magyarországi Református Egyház zsinati oktatási hivatalának vezetője azt írta az állami iskolákban tanító hittanoktatóiknak, hogy hétfőn törvénytelen sztrájkot tartanak a pedagógus-szakszervezetek, ezért az iskolaigazgatóikat már pénteken tájékoztassák határozott szándékukról, hogy meg akarják tartani január 31-i óráikat. Azt írta, ha felügyeletet vállalnak az oktatók, azzal a sztrájkkal való együttműködésüket jelzik. A hittanoktatóknak kiküldött levélben az oktatási hivatal vezetője magáévá tette a kormány narratíváját is, ami szerint a sztrájkra a baloldali pártok és a két szakszervezet (PSZ és PDSZ) a választási kampány részeként tekint. „A református köznevelési és szakképzési intézmények nem engedik befolyásolni pedagógusaikat, s távol tartják magukat a politikai manipulációtól” – írta.
(Forrás: telex)
 
2022.01.29.
Hétfői sztrájk: a szakszervezetek győzelemről számoltak be, az Emmi máshogy látja
A szakszervezetek nem fújják le a hétfőn reggel 8-10 óra közé tervezett figyelmeztető sztrájkot – jelezték. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanakkor azt közölte, hogy nem lesz jogerős bírósági ítélet hétfőig a fellebbezésre rendelkezésre álló idő miatt. Azt nem közölte a tárca, hogy fellebbez-e. Közölték, hogy a kormány felszólítja a hétfői sztrájkot szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el. A koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban – írja az Emmi, arra kérve a szakszervezeteket, hogy ne nehezítsék tovább a szülők dolgát.
(Forrás: Infostart)
 
2022.01.29.
Tízezrek állnak ki a tanárok mellett, de az Orbán-kormány mellett igazgatók is próbálják elfojtani a sztrájkot
Már több mint 40 ezren írták alá a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) online petícióját, amelyben a január 31-i két órás figyelmeztető sztrájk, valamint a március 16-ára tervezett határozatlan idejű sztrájkhoz kérték a munkavállói közösség támogatását. Emellett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Szakszervezeti szövetség, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, a Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, valamint a Szülői Hang Közösség is támogatásáról biztosította a tanári érdekképviseleteket.
(Forrás: Népszava)
 
2022.01.29.
Egyetértenek a követelésekkel, de nem sztrájkolnak a Radnóti dolgozói - állásfoglalásukban azt is leírták, miért
Nem vesznek részt a két nagy pedagógus-szakszervezet január 31-i figyelmeztető sztrájkjában az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium dolgozói. Egyetértenek a követelésekkel, de úgy vélik, a kétórás figyelmeztető sztrájk nem hatékony, sőt jelenlegi formájában – felügyelet fizetség nélkül – a munkáltatói jogok semmibevételének tartják. De ha a pedagógusok követelései megint süket fülekre találnak, március 16-án már ők is sztrájkolni fognak.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.29.
Így sikerültek a központi felvételik egy éve - vajon milyen pontszámok lesznek idén?
73 ezer nyolcadikos vizsgázott január 22-én matematikából és magyarból a központi középiskolai felvételin. Az iskolák február 7-én értesítik eredményeikről a náluk vizsgázó diákokat az eredményekről, néhány intézmény holnapján azonban már elérhetőek a friss átlagpontszámok. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) alig egy nappal a január 22-i írásbeli után közzétette az eredményeket, az intézmény így számolt be az idei feladatsorokról: „az AKG-ban felvételi vizsgát író diákok átlagos eredményei alapján a tavalyihoz hasonlóan idén is valószínűleg valamivel könnyebb volt a hatodikosok matematikavizsgája. A többi vizsga nehézsége az eredmények alapján átlagosnak nevezhető”.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.28.
Kimondta a bíróság: Jogszerű a tanárok hétfői sztrájkja
A pedagógusok délelőtt nyolc és tíz óra között tarthatnak figyelmeztető akciót a nem jogerős ítélet szerint. A szaktárca úgy látja, mégsem lesz sztrájk. A bíróság jogszerűnek találta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által benyújtott szabályokat, így az érintettek hétfőn, január 31-én megtarthatják figyelmeztető jellegű sztrájkjukat. A PDSZ szerint ez egy „elsőfokú bírósági végzés.” A szakszervezetek a bíróságnak bejelentik, hogy lemondanak a fellebbezés jogáról, tehát a kormányoldalon múlik, hogy hétfőre a végzés jogerőre emelkedik-e”
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.28.
Évi 7,2 milliárd forintot szán a kormány a kisgyerekek úszásoktatására
2020 őszén indították el ezt a programot próbaként Budapest XXII. kerületében, Debrecenben, Móron és Tokajban. A mostani döntés szerint „első alkalommal 2022. február 1. és 2028. június 30. között” szélesebb körben is megvalósítják. Ehhez már az idei költségvetésből és aztán 2028-ig évente 7,2 milliárd forintot ad a kormány. A programot „a Magyar Úszó Szövetség bevonásával és a kiválasztott települések illetékes köznevelési intézményei fenntartóinak közreműködésével” kell lebonyolítani, de arról nem szól a határozat, hogy hány települést akarnak kiválasztani és hogyan, vagyis hogy a program mennyire lesz országos.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.28.
NE HAGYJÁTOK MAGATOKAT! SZERVEZZÉTEK TOVÁBB A SZTRÁJKOT!
VÁLASZOLTUNK EGY TELJESEN ELSZÁLLT KORMÁNYOLDALI BEADVÁNYRA A mai napon, azaz január 28-án, péntek reggel 9 óráig kellett benyújtanunk a kormány bíróságnak beadott ellenajánlatára a reakaciónkat, amelyet megtettünk. A kormány beadványa egyéb abszurd dolgokat is állít, pl. hogy a sztrájk okafogyott, mert teljesült a pedagógusok bérkövetelése, mivel a miniszterelnök ígérte, hogy 2023-ban átfogó pedagógus-béremelés lesz. Azt is megkérdőjelezte a kormány képviselője, hogy szakszervezet szervezhet-e sztrájkot. Erre már nincsenek szavak, és véleményünk szerint bíróság sem, aki ilyet helyben hagy. Nem csoda, hogy a kormány most már súlyosan törvénysértő eszközökhöz is nyúl: a sztrájkhoz soha nem látott tömegek csatlakoznak ezekben a pillanatokban is! (PDSZ)
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
 
2022.01.28.
„Az egész felnőtt-társadalom szégyene, hogy a pedagógusok kezdő alapbére a szakmunkás minimálbérnek felel meg”
Kisokost készített a SzülőiHang a pedagógussztrájk apropóján, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre igyekeznek válaszolni. A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkot hirdetett január 31-re, miután nem tudtak megegyezni a minisztériummal a béremelés mértékéről, illetve az oltatlan pedagógusok helyzetéről sem. Mint ismert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy próbálja megakadályozni a sztrájkot, hogy hangsúlyozza: az nem törvényes, és így a gyerekeket nyugodtan be lehet vinni az iskolába január 31-én is. A SzülőiHang most pedagógussztrájk-kisokost készített a szülőknek, amelyben leírják a legfontosabb tudnivalókat. Honlapjukon leszögezik: az egész felnőtt-társadalom közös szégyene, hogy a gyermekeinkkel foglalkozó, értük felelősséget vállaló pedagógusok kezdő alapbére a szakmunkás minimálbérnek felel meg. A jelenlegi pedagógusbérek nem fedezik a megélhetés költségeit, így senki ne lepődjön meg, hogy a közoktatás színvonala folyamatosan romlik, nincs elég pedagógus, aki a gyermekeinket oktassa, nevelje.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.28.
„Jókaival szemben merénylet a nagy regényeit hetedikeseknek tanítani”
Az iskola működése egy nagy színjáték. A politika előírja, mit kell „leadni” az iskoláknak, a tanárok úgy csinálnak, mintha megtanítanák, a diákok úgy csinálnak (vagy már nem is csinálnak úgy), mintha megtanulnák. Valójában pedig ontja a közoktatás a műveletlen tömegeket – véli Knausz Imre oktatáskutató, aki szerint a felső tagozatban nem a tananyagra kellene koncentrálni, hanem a diákok érdeklődését kellene felkelteni a világ dolgai iránt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.28.
Miért tanárellenes a magyar?
A Nagy Feró számon szocializálódott kommentproletárok serege a 8 óra munkát, 8 óra pihenést, 8 óra szórakozást hajtaná be a tanárokon. Mert a gyár akkor termel jól, ha minél többet dolgoznak a munkások. A tanár pedig burzsoá, így ő nem termel. Ő csak fogyaszt, úri hóbortból gyereket nevel, néha oktat is. Néha a szülővel, néha a szülő ellenében elvégzi a munkát. De a nevelt gyerekből nem lesz kettő vagy három az évek alatt. A diáknak csak a minősége változik, ha jól végezzük a munkánkat. Ez nem mindig sikerül. Néha kudarcot vallunk, de nekem is eszembe jut a pincérlány, aki szakmunkásból jött a szakközépbe, és olyan jó volt magyarból, hogy végül elvégezte a kommunikáció szakot. Az egyből egy lett, de nem ugyanaz. Hanem az a sokkal jobb egy. Ez a minőség. Az a tanár munkája, hogy a kirúgott pincérnövendéknek megadja az esélyt egy jobb életre. Aztán majd kiderül, hogy él-e vele. Rizikós. Majdnem olyan, mint a lottó. Csak itt többször lehet nyerni. (Boldog Zoltán)
(Forrás: Librarius)
 
2022.01.28.
MAGYARORSZÁGON ALIG LÉTEZIK A MAGÁNISKOLAI SZEKTOR, AZ ELITIZMUSA MIATT MÉGIS NAGY FELTŰNÉST KELT
A magániskolák sokszor annak ellenére kerülnek a figyelem középpontjába, hogy a közel 730 ezer magyarországi általános iskolás csupán 3 százaléka, 22 ezer tanuló jár az iskoláknak mindössze 6 százalékát kitevő 154 olyan általános iskolába, aminek a fenntartója nem az állam és nem az egyház. (Ha az óvodákat és a középiskolákat is belevennénk, akkor ez a szám azért magasabb.) A miniméretű magániskolai szektor mégis azért ilyen látványos, mert egyrészt ide járatják gyerekeiket a leggazdagabb magyarok (és az itt élő külföldiek egy része), másrészt ide tartoznak azok a híres reformpedagógiai irányzatokhoz tartozó alternatív iskolák, ahová a jómódban élő elit tagjai íratják a gyerekeiket, ha ki szeretnék őket menekíteni a sokszor megkérdőjelezhető színvonalú közoktatásból. (Kende Ágnes)
(Forrás: Qubit)
 
2022.01.25.
Tanügyi intézkedés nincs, de sok iskolában alig van tanár, aki tanítana
Tanügyi intézkedés jelenleg egy iskolában sincs, ugyanis nemrég módosultak a karanténszabályok, az oltatlanokra öt nap karantén vár, aki viszont be van oltva és nincs pozitív teszteredménye, az járhat iskolába. De vannak olyan iskolák, ahol a sok beteg miatt nehéz megoldani az oktatást, ezért áthidaló megoldásokat választottak: van, ahol visszaálltak az online oktatásra, azonban a legtöbb intézmény még a jelenlegi járványadatok mellett is a személyes oktatást preferálja – derül ki az RTL riportjából.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.25.
Ránki Sára: ELBALTÁZOTT ÍRÁSBELIK
Összegezve: az idei felvételi feladatsor sem azt kéri számon, amit tanítunk. Nem indulnak a gyerekek egyenlő esélyekkel, eleve nem tudnak egyenlő esélyekkel indulni. Gondoljunk a Covid okozta elmúlt másfél évre, az elmaradt órákra, a hiányzó pedagógusokra. Egy általános iskolának nem feladata ugyanakkor egy hatosztályos felvételire felkészíteni, feladata viszont a nyolcosztályos felvételire. De annak a szülőnek a gyereke, aki nem tud magántanárt megfizetni, ahol az egyes feladattípusokat gyakoroltatják a gyerekekkel, eleve hátránnyal indul. Akárhonnan nézem is, még mindig nem jók ezek a felvételi feladatsorok. Vagy azt kérjék számon, amit meg kell tanítani, vagy tanítsunk mást a nyelvről. Azt, amit most számonkértek.
(Forrás: Jelen)
 
2022.01.25.
A kormány szeretné, ha úgy sztrájkolnának a tanárok, hogy azért tanítanak is közben
Nem jutott eredményre a kormánnyal folytatott tárgyalások során a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Pedagógusok Szakszervezetének közös sztrájkbizottsága. Pedig már hónapok óta folynak a konzultációk, a hétfői volt a hetedik alkalom, amikor leültek tárgyalni a pedagógusok követeléseiről és a január 31-ei kétórás figyelmeztető sztrájkról. A fő követelések a pedagógusok kötelező oltásáról szóló rendelet visszavonásáról és a bérrendezésről szólnak. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja a 444-nek azt mondta, a követeléseikkel kapcsolatos megállapodás ügyében nem jutottak előrébb, szerinte EMMI-s tárgyalópartnereik láthatóan abban érdekeltek, hogy addig húzzák a figyelmeztető sztrájk részleteinek a megbeszélését, amíg a pedagógusok kifutnak az időből.
(Forrás: 444.hu)
 
2022.01.25.
UZSALYNÉ PÉCSI RITA A TRANSZHATÁSRÓL, AZ OKOSESZKÖZMENTES ISKOLÁKRÓL ÉS A SZÜLŐI MINTÁRÓL
Hirtelen lett az életünk része a kütyüvilág, nem alakult még ki a kultúrája, nem vagyunk tudatosak. Sikeres elvonót irányító kutató is van olyan, aki azt mondja magáról, hogy maga is leszokóban lévő függő. Sokan azt hiszik, hogy itt csak a videójátékról van szó, pedig nem, hanem az okostelefon használatáról is. Elhitettük magunkkal, hogy minden rendben van, mert elhitette velünk ez a mesterien felépített mechanizmus, amelynek tényleg egyetlen célja van: lekötni az ember figyelmét. Az ember mentegetőzik: ugyan, nem vagyok függő, bármikor ki tudom kapcsolni. De ha igazán elkezdünk ezzel szembenézni, akkor az apró dolgok is nehézzé válnak. Mi lenne, ha nem az ágy mellett lenne a telefonom? Ha nem a telefonra, hanem hagyományos ébresztőórára kelnék fel? Ha kint hagynám a telefont mondjuk este tíz után egy másik helyiségben? Sokaknak ez elképzelhetetlen, pedig nagyot segítenének magukon. A mintaadás rendkívül fontos. A gyerek azt gondolja: miért nem szabad nekem, amikor apa és anya is folyamatosan azt nyomkodja, amikor a tanár is előveszi az órán?
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2022.01.24.
„A feladatsorok összeállítói egyáltalán nem vettek tudomást arról, mi történt az elmúlt két évben\"
Ezekkel a feladatokkal ki lehet deríteni, hogy egy diák tudja-e, mi a különbség a képző, a jel és a rag között, vagy felismer-e egy magas hangrendű szót. Arról viszont semmit nem tudunk meg, hogyan gondolkodik egy felvételiző, kreatív-e, van-e nyelvi érzéke, hogy ha bekerül egy tehetséggondozó, hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba, akkor ott hogyan fogja megállni a helyét – mondta az Eduline-nak a negyedikesek és a hatodikosok magyar nyelvi felvételijéről a Radnóti-gimnázium tanára.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.24.
Ónody-Molnár Dóra: TÖMEGESEN KERÜLNEK KI AZ ISKOLÁKBÓL OLYAN FIATALOK, AKIK NEM TUDNAK SEM ÍRNI, SEM OLVASNI, SEM SZÁMOLNI – 2. rész
A tanárok szavaiból kiderül: nem a „lemorzsi” miatt csökken a statisztikában a buktatások száma, hanem azért, mert az elszegregálódó iskolákban a pedagógusok felhagytak a buktatással. Az ilyen iskolák félelme indokoltnak tűnik. Az iskolahálózat elaprózódott, az általános iskolák felében 150-nél is kevesebb a tanuló, ezért a kormány egy reformra, vagy csak egy „sima” költségvetési szigorból fakadó megszorításra hivatkozva akár tömegével zárhatná be ezeket az intézményeket. Így aztán minden körbeér: az iskolabezárástól való félelem miatt a pedagógusok nem buktatnak, a szegregáció és az egyre súlyosabb tanárhiány miatt az oktatás minősége viszont nem javul, sőt romlik, ezért aztán tömegesen kerülnek ki az általános iskolákból olyan fiatalok, akik nem tudnak sem írni, sem olvasni, sem számolni.
(Forrás: Jelen)
 
2022.01.24.
PDSZ: Vicc, hogy ilyen kettős mércével kezelik a figyelmeztető sztrájkot és általában az oktatást
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetőségi tagja a Hírklikknek nyilatkozva elmondta, már 17 ezer aláírás (azóta már 20 ezernél is több – a szerk.) gyűlt össze azon a petíción, amelyet a pedagógus-szakszervezetek indítottak a figyelmeztető sztrájk megtartásért és támogatásáért. Kérdésre elmondta azt is még mindig nem fedte fel magát az a névtelen levélíró, aki Orbán Viktornak címezve megfogalmazta, milyen nyomorúságos körülmények között él tanár létére. Pedig több felajánlás is érkezett a szakszervezethez, amit közvetítenének is az érintettnek. Eközben a Facebook-oldalukon egyre többen névvel és arccal beszélnek arról, hogy miért vesznek részt a sztrájkban. Szerinte a kormány csak gyermekmegőrzőként tekint az állami oktatásra, de amikor szóba kerül a sztrájk lehetősége, akkor rögtön szóba kerül az oktatáshoz való, alaptörvénybe foglalt jog, ami szerinte köszönőviszonyban sincs a sztrájktörvényben előírt, a lakosságot alapvetően érintő szolgáltatással.
(Forrás: Mérce)
 
2022.01.24.
A PDSZ tagja is megszólalt a lefújt felvételiről: mindenképp hátrány éri az érintett gyerekeket
Ez egy jó szándékú technikai hiba volt. Nagyon alaposan elő akarták készíteni a felvételit, és nem figyelte az időt, aki végrehajtotta a felbontást. A hibát a gimnázium is elismerte. Tehát nem volt szó visszaélésről? — Egyáltalán nem. Ez senki részéről nem merült fel eddig. Mennyire kirívó ez az eset? — Nem tudok más ilyen esetről, de olyanról se hallottam még, hogy 20 kormányhivatalnok megy ki egy iskolába ellenőrizni. Abban biztos vagyok, hogy ilyen jellegű ügy ekkora sajtónyilvánosságot nem kapott korábban. Mi lesz most a diákokkal? — A járvány miatt eleve kijelöltek két pótidőpontot, amikor meg tudja írni az is a felvételit, aki pozitív teszt, betegség vagy más alapos indok miatt nem tudott megjelenni. Az egyik ilyen időpontban fogja megírni az érintett 160 diák a tesztet.
(Forrás: Blikk)
 
2022.01.24.
Elküldtek egy tanárt egy budapesti gimnáziumból, mert nyomult a lányokra és szexchatbe keveredett a diákjaival
Novemberben elküldtek egy szaktanárt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumból, mert “az online térben korábbi figyelmeztetés ellenére pedagógushoz nem méltó módon viselkedett”. Az iskola igazgatójának tájékoztatása szerint a rendkívüli felmentés oka az volt, hogy a pedagógus “sorozatosan vétett a szakma etikai követelményei ellen, a tanulókkal szemben tanúsított magatartása, a tanulók által elérhető közösségi oldalon szexuális viselkedése a tanulók lelki és mentális egészségét veszélyeztette”, sőt, “magát egy iskolánk diákja rokonának kiadó, nem valódi lányprofil által küldött képre válaszul” a nemi szervéről küldött fotókat egy közösségi média platformon. A férfi a pornográf fotókat ráadásul egy olyan álprofilnak küldte, amit néhány, általa is tanított tizedikes diák hozott létre csapdának, miután a tanár az iskolában furcsán viselkedett a lányokkal. A kínos képek többekhez eljutottak, a tanárt elküldték és feljelentették, két diák ellen fegyelmi eljárás indult az elküldött tanár emberi méltóságának megsértése miatt.
(Forrás: Átlátszó)
 
2022.01.24.
Ellenőrök szálltak ki egy alapítványi gimnáziumhoz és lefújták a felvételit
Szombaton nagyjából negyed órával 10 óra előtt kéttucatnyi kormányhivatalnok ment ki a budapesti Kürt Alapítványi Gimnáziumhoz, amelynek épületében tudomásunk szerint nagyjából 150 diák írta volna meg a központi felvételit. Nem sokkal 10 óra után a jelenlévő diákokkal közölték, hogy nem írhatják meg a magyar nyelv felvételit, legfeljebb csak a matematikát, vagy dönthetnek úgy, hogy jövő hét csütörtökön írják majd meg mindkettőt. Végül ez utóbbi mellett döntöttek.Úgy tudjuk, hogy az ellenőrök azért fújták le a felvételit, mert a gimnázium egyik termében felügyelő tanár 10 óra előtt pár perccel nyitotta ki a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot. A szülők felháborodtak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.22.
Covid-teszt: Ott lehetnek a káosz nyomai a mai középiskolai felvételiken
Az iskolák vezetésének egyébként nem sok beleszólása van abba, mi történjen Covid-gyanú esetén. A karanténba kerülőkről a népegészségügyi hatóság dönt, egy teljes osztály vagy akár iskola digitális órarendre átállásáról pedig az operatív törzs. Ezek a döntések a tapasztalatok szerint nem mennek mindig olajozottan, van, hogy két napot is várni kell a hivatali válaszra, miután kiderült, hogy Covid-fertőzött van egy osztályban. Addig, határozat hiányában, úgy folyik az oktatás, mintha mi sem történt volna. De indokolt esetben az operatív törzs nem zárkózik el a digitális órarendre való átállástól. Így például a múlt héten az a közlemény jelent meg a budapesti Madách Imre Gimnázium weboldalán, hogy „a hirtelen megugró fertőzésszám miatt engedélyt kaptunk, hogy január 12. (szerda) és 18. (kedd) között tantermen kívüli, digitális tanrend szerint oktathassunk. Ez valamennyi osztályra érvényes.” Egész osztályok pedig nagyon sok iskolában vannak digitális órarendben, például egy budai általános iskolában 20 igazolt covidos diák miatt nyolc osztály online tanul.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.22.
„Évről évre több tízezer gyereket lökünk bele ebbe a végtelenül rossz gépezetbe”
Káros a társadalomra, az oktatásra, megviseli a gyerekeket, sőt még a szülőket is – mondja a középiskolai felvételiről az Eduline által megkérdezett oktatáskutató. Árulkodó tény, hogy ma már nemcsak magyarból és matekból hirdetnek különórákat felvételizőknek, hanem „lelki felkészítőket” is, ahol a 10-14 évesek megtanulhatják, hogyan gyűrhetik le a stresszt.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.22.
A szekuláris oktatás feltétele a demokráciának – válasz Radó Péternek
Szekularizáció hiányában a Fidesz átmenti a hatalmát az egyházi intézményrendszerbe, melynek beláthatatlan következményei lesznek. Nem ismételhetjük meg a rendszerváltás kudarcát, amikor kompromisszum született mindenből, csak előrébb nem igazán jutottunk. Éppen ezért igenis ambiciózusnak kell lennünk, és törekednünk kell a teljes szekularizációra: egyház csak akkor tarthasson fenn iskolát, ha önerőből hajlandó teljesen szekuláris, polgári, az államival megegyező oktatást biztosítani. Ez lenne az igazi ’karitatív, nonprofit’ tevékenység, nem pedig a gyerekek indoktrinálása a gyakran elavult tanaik követésére. Ráadásul honnan tudjuk, hogy erre nincs társadalmi vagy politikai igény? Nem sok kutatás születik ezzel kapcsolatban. Az viszont látható, hogy a DK népszerű a szekuláris agendával, a magyarok többsége nem keresztény, a fiatalok 94%-a pedig nem tartozik felekezethez. Akkor meg miért kell körbeóvatoskodni az egyház társadalmi-politikai szerepét? (Békés Gáspár)
(Forrás: Milenna)
 
2022.01.22.
Bréking: egyetlen magyar iskolában sincs hivatalos zárás a tomboló omikron-hullám közepette
Miután a kormányzat nem rendelt el rendkívüli szünetet a középiskolai felvételi (ami holnap lesz) hetében, hogy a hétvégére minél kevesebb megbetegedés legyen a gyermekek körében, így az iskolákban nagyon gyorsan terjedt a vírus az elmúlt időszakban. Az Emmi új szabályai - nincs tanügyi intézkedés - vélhetően azért léptek életbe, hogy sok gyerek ne kerüljön karanténba, aki felvételizik, illetve azért, hogy sok szülőnek ne kelljen otthon maradnia iskoláskorú gyermekével a járványidőszakban. Ennek ellenére továbbra is nagyon sok iskola, osztály van, ahol terjed a vírus, és rengeteg diák otthon van ezért.
(Forrás: portfolio.hu)
 
2022.01.22.
Pedagógus-krízis: harmadannyi pályakezdő, nagy lemorzsolódás, idősödő tanárkar
Pár napja közölte ellenzéki képviselői kérésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma a pályakezdő pedagógusok számát: a 2020/2021-es, vagyis a legutóbbi tanévben összesen 2095 tanár kezdte el pályafutását – és így az egyes pedagógusok által halálpálya-modellnek is hívott pedagógus életpálya-modellt – valamilyen köznevelési-közoktatási intézményben az országban. Az alig több mint kétezer pályakezdő tanár az elmúlt évek legalacsonyabb száma, ráadásul a 2017-2019-es évekhez képest harmadára esett vissza. (A 2019/2020-as tanév adatai fájóan hiányoznak a nyilvános adatsorokból.) Nehezen képzelhető el, hogy ez a drasztikus, egy vagy két év alatt végbemenő bezuhanás pusztán annak lenne a következménye, hogy hirtelen részmunkaidőben kezdték el foglalkoztatni a pedagógusokat. Ráadásul az is kiolvasható az adatokból, hogy a pedagógus végzettséget szerzők száma is csökkent az elmúlt években.
(Forrás: g7.hu)
 
2022.01.22.
Arca van annak, akit tehetetlennek gondolsz – holnap indulnak a BIDF 2022 vetítései!
A Mércén rengeteget foglalkozunk nemzetközi politikával, igyekszünk saját életünk, társadalmunk kihívásait minél szélesebb kontextusban bemutatni, és értelmezni. Akik szintén szeretnek más országokban élő emberek történetein keresztül magukra, küzdelmeikre ismerni, vagy csak kitekintenének a Kárpát-medence hétköznapjaiból, azoknak jó szívvel ajánljuk az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (január 22-30.) vetítéseit. A cikksorozatban a Mérce újságírói mutatják be a számukra legizgalmasabb filmeket, és mindenkit bátorítunk, hogy tekintse meg a fesztivál versenyprogramját, mert nagyon könnyű izgalmas filmekbe botlani.
(Forrás: Mérce)
 
2022.01.22.
Berúgta az ajtót az omikron variáns, de az Emmi szerint a magyarországi iskolákban nincs semmilyen korlátozás
Magyarországon 2021. december 15. óta az 5-11 éves korosztály képviselői is megkaphatják a koronavírus elleni oltást. A Pfizer által kifejezetten nekik kifejlesztett oltóanyagból a gyerekek 10 mikrogrammnyit, a felnőtt adag egyharmadát kapják, az első szállítmányban 138 ezer dózis vakcina érkezett, azóta pedig már küldenek karanténba egész osztályokat, megfertőződik egy-egy gyerek. Azoknak, akiket beoltottak, iskolába járniuk akkor is, ha érintkeztek fertőzött személlyel, karanténba viszont csak azoknak kell vonulniuk, akik az oltás ellenére fertőződtek meg.
(Forrás: Népszava)
 
2022.01.22.
„Egyetlen iskolába sem lopózunk be álruhában” – új utakat keres a Melegség és megismerés program
A tavaly júniusban született homofóbtörvény szerint nevelési-oktatási intézményben külsős személy vagy szervezet csak nyilvántartásba vételt követően tarthat foglalkozásokat. Az országban egyedül a Melegség és megismerés (továbbiakban MM) funkcionál LMBTQ-fókuszú iskolai programként, amit tavaly elvileg kitiltottak az iskolából, a gyakorlatban azonban nem született meg a végrehajtási rendelet, így nincs törvényes akadálya a foglalkozások megtartásának. Más kérdés, hogy a meghívások lenullázódtak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.20.
Színvonalasabb oktatással és béremeléssel küzdene az ellenzék a szegénység ellen, de az adópolitikában nem lesz nagy változás
„Az embereket jobban érdekli a külpolitika, mint a szegénység” – viccelődött Kész Zoltán, amikor megnyitotta az Ellenzéki Kerekasztal beszélgetéssorozat csütörtöki felvonását. Tíz-egynéhányan ültek a közönség soraiban, hogy meghallgassák, mit gondolnak az ellenzéki pártok képviselői a szociálpolitikáról. Múlt héten, amikor erkölcsi alapú külpolitikáról beszélgettek, telt ház volt ugyanitt. Nem lehet az embereket utcára tenni. Mivel a teljes ellenzéki programot még nem hozták nyilvánosságra, nem mindig könnyű megítélni, mi számít konkrét ígéretnek, és mi egy-egy párt vagy politikus ötletének.
(Forrás: 444.hu)
 
2022.01.20.
A magyar iskolák közel felében már ma sincs elég matektanár
Magyarországon a pedagógusellátottságra, illetve az esetleges tanárhiány mértékére nehéz konkrét választ adni, mert az elérhető adatok ellentmondásosak – derül ki az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által kezdeményezett, a T-TUDOK oktatáskutató cég által végzett kutatásából. A területre egyszerre jellemző a hiány és a pazarlás. A tankerületek eseti módon és nem transzparensen határozzák meg, hogy melyik iskolában mennyi státuszt engedélyeznek, mivel nincs erre vonatkozóan átlátható szabályozás, míg a kötelező óraszámokra, illetve a helyettesítésekre vonatkozó szabályozás igen rugalmas.
(Forrás: hvg,hu)
 
2022.01.20.
„Igazgató asszony maga köteles böngészni az EESZT-t és az ott megjelenő pozitív teszteredményeket jelenteni”
Több iskolában is azt a feladatot kapták az intézményvezetők, hogy folyamatosan figyeljék az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) a pedagógusok, diákok pozitív koronavírusteszt-eredményeit – értesült a Népszava több forrásból is. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás szintén megerősítette, hogy egyes intézményvezetőket erre utasított a területi népegészségügyi hatóság, ugyanakkor tud olyan iskolákról is, ahol az igazgatók semmit nem tudnak erről. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter gimnáziumi igazgató is azt nyilatkozta a Népszavának: az intézményvezetők nyomon követhetik a Köznevelési Információs Rendszer és az EESZT összekapcsolt felületén az intézményükhöz tartozó járványügyi adatokat.
(Forrás: Népszava)
 
2022.01.20.
Pedagógus-krízis: harmadannyi pályakezdő, nagy lemorzsolódás, idősödő tanárkar
Az alig több mint kétezer pályakezdő tanár az elmúlt évek legalacsonyabb száma, ráadásul a 2017-2019-es évekhez képest harmadára esett vissza. (A 2019/2020-as tanév adatai fájóan hiányoznak a nyilvános adatsorokból.) Nehezen képzelhető el, hogy ez a drasztikus, egy vagy két év alatt végbemenő bezuhanás pusztán annak lenne a következménye, hogy hirtelen részmunkaidőben kezdték el foglalkoztatni a pedagógusokat. Ráadásul az is kiolvasható az adatokból, hogy a pedagógus végzettséget szerzők száma is csökkent az elmúlt években. A valamilyen pedagógusképzésre jelentkezők száma 2016 és 2021 között a kétharmadára esett vissza: 2016-ban több mint 20 ezren, 2019-ben mintegy 15 ezren, a 2020-as mélyponton alig több mint 11 ezren, míg 2021-ben körülbelül 13 ezren jelölték meg valamelyik helyen valamelyik pedagógus szakot.
(Forrás: g7.hu)
 
2022.01.20.
Totyik Tamás: Egy sztrájk, és ami mögötte van
A pedagógus szakszervezetek tervezett januári és márciusi tiltakozó sztrájkjának résztvevői a versenyképes pedagógusbérekért és a munkaterhek csökkentéséért küzdenek, ám a harc valójában a jövőről szól. Arról: lesz-e még valaha Magyarországon megfelelő létszámú és jól képzett pedagógusgárda, amely meg tudja akadályozni, hogy a társadalom jelentős része beleragadjon a tudatlanságba. A tét, a felelősség óriási, ennek felismeréséhez akarat kell, a cselekvéshez pedig elszántság.
(Forrás: Mérce)
 
2022.01.20.
MA MÁR A „NEM TUDOM, HOGY TOLOM VÉGIG EZT A HETET” LETT A NORMA – SZÜLŐK, MUNKÁLTATÓK ÉS PEDAGÓGUSOK A JÁRVÁNY BERMUDA-HÁROMSZÖGÉBEN
Nehéz helyzetben van most szinte mindenki: az óvodások, akik – mint minden évben – idén is szinte mindig náthásak, csak éppen most egészen mást jelentenek a tüneteik. A szüleik, akiknek meg kellene oldani, hogy otthon maradjanak velük, és rendben ellássák őket, a szülők munkáltatói, akik kénytelenek valahogy megoldani, hogy a munkaerő teljesen kiszámíthatatlanul fluktuálódik, és a pedagógusok, óvónők, intézményi dolgozók, akik folyamatosan ki vannak téve a fertőzésveszélynek. De hol lehet erre az összetett problémakörre a megoldás?
(Forrás: wmn.hu)
 
2022.01.20.
Gyorsan terjed a járvány a budapesti óvodákban, több száz gyerek most is karanténban van Gyorsan terjed a járvány a budapesti óvodákban, több száz gyerek most is karanténban van
Van olyan budapesti kerület, ahol 18 óvodai csoport, összesen 315 gyerek van karanténban, máshol minden ötödik ovis csoportot haza kellett küldeni koronavírus-fertőzés miatt, sőt vannak olyan fővárosi óvodák is, amelyeket teljes egészében be kellett zárni. Gyorsan terjed az omikron a legkisebb gyerekek között is, pedig a legtöbb óvodában már hónapokkal ezelőtt szigorú járványügyi szabályokat hoztak.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.20.
„Ha tiltják a párbeszédet, oda a bizalom” – kötelező lett az oltás, felmondott a két pécsi angoltanár
– Rémálom ez az egész. Így foglalta össze az elmúlt hetek történéseit Virágh Judit, pedagógus. Kollégája, Elter Rita is hasonlóan vélekedett. Judit és Rita angoltanár, eddig a pécsi nevelési központ – a „Nevkó” – 1-es számú általános iskolájában oktattak, s mivel nem kértek oltást a Covid ellen, a novemberi kormányrendelet értelmében januártól fizetés nélküli szabadságra kellett menniük. Ők inkább felmondtak.
(Forrás: Népszava)
 
2022.01.20.
Átlátszó: Napirenden van a Műszaki Egyetem modellváltása, de csak a választások után dönthetnek erről
Az Átlátszónak nyilatkozó források szerint magas szinten felmerült, hogy sok más egyetemhez hasonlóan, a BME-t is egy vagyonkezelő alapítványba szerveznék ki. Az egyik forrás azt mondta, ezen a január 15-i találkozón szóba került modellváltás, amit a dékánok egy része, valamint Kotán Attila kancellár is támogatna. A másik BME-s forrás azt mondta, a modellváltást leginkább az egyetemen belülről szorgalmazzák, a zalaegerszegi találkozón a BME vezetőinek egy része informálisan kérte Palkovicsot, hogy kezdeményezze egy új vagyonkezelő alapítvány létrehozását a BME számára. A Telex információ szerint a BME vezetésében korábban lehetségesnek tartották, hogy még az április 3-i országgyűlési választás előtt megtörténhet a modellváltás, azonban az egyetem szenátusa annyira megosztott a kérdésben, hogy erre addig valószínűleg nem fog sor kerülni.
(Forrás: telex)
 
2022.01.19.
73 ezer diákot várnak a szombati felvételire, sok középiskola szigorú Covid-szabályokkal készül
„Aki teheti, tartsa otthon a gyerekét a felvételit megelőző napokban, ezzel is csökkentve a fertőzésveszélyt” – ezt a tanácsot adta a középiskolai felvételire készülő diákok szüleinek néhány nappal ezelőtt a Civil Közoktatási Platform. Nem véletlenül: járványügyi szempontból kifejezetten rossz pillanatban lesz a szombati központi írásbeli, amelyre majdnem 73 ezer általános iskolást várnak. Az Eduline-hoz érkező információk szerint nagyot ugrott a koronavírus-fertőzöttek száma az iskolákban, egyre több diák kerül karanténba, sőt több intézmény teljes egészében bezárt egy vagy két hétre.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.18.
Ki fogja tanítani a gyerekeinket?
Két év alatt harmadára csökkent a kezdő pedagógusok száma. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő adatigénylésére válaszolva, az Emmi nem könnyen árulta el a megdöbbentő számot: míg 2018-ban még hatezren álltak munkába, 2020-ban már csak kétezren. Nahalka István oktatáskutató szerint ez súlyos problémákat okoz. Pedig a pedagógus szakszervezetek is régóta figyelmeztetnek rá, hogy baj látszik, előbb-utóbb nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket. A kevés bér és a nagy leterheltség nem vonzza a fiatalokat a pályára. A már-már gumicsontként rágott pedagógus béremelés pedig egyre csak várat magára.
(Forrás: hírklikk)
 
2022.01.18.
Százak mentek vissza Romániába, ezrek maradtak
Évről évre egyre több diák lépi át a határt Románia magyarlakta településein, hogy Magyarországon folytassa a középiskolát. Az agyelszívás nehezen érinti a partiumi magyar gimnáziumokat, hosszú távon pedig a szórványmagyarság közösségeit is kihívás elé állíthatja, ha a jövő értelmisége már tartósan az anyaországban telepedik le. A 16 éves Örs másfél éve kezdte a gimnáziumot Gyulán, és bár szereti a határ túloldalán fekvő Nagyzerindet, azt mondja, ma már inkább otthona a magyarországi város, mint a romániai falu, ahonnan jött. Az ő példáján keresztül mutatjuk be a Romániából Magyarországra ingázó tizenévesek történetét.
(Forrás: telex)
 
2022.01.18.
Meg kell teremteni a feltételeket a tudományra éhes diákoknak
Mindent megtett a Magyar Innovációs Szövetség, hogy az idén több diák jelentkezzen a tudományos tehetségkutató versenyre, ám valószínűleg a feltételek hiányossága miatt ezt nem sikerült elérni. Pakucs János elnök szerint a jövő évben több iskola is erősítheti technikai és személyi hátterét. Még bő két hónapjuk van pályamunkáik kidolgozására azoknak a középiskolás diákoknak, akik a 2021/2022. évi Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny első körében továbbjutottak. A speciális tanulmányi megméretés során a fiataloknak önálló tudományos, innovatív projekteket kell megvalósítaniuk április 1-jéig.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2022.01.18.
„A Klebelsberg Központot és a tankerületi rendszert meg kell szüntetni”
Új Nemzeti alaptanterv és közoktatási törvény, a tankerületi rendszer felszámolása és a pedagógusbérek rendezése – többek között ezeket ígéri az egységes ellenzék oktatáspolitikai kommunikációjáért felelőse, Tóth Endre. Három lépcsőbe soroljuk az intézkedéseket: vannak azonnali, gyorsan végrehajtható intézkedések, mint például az önálló Oktatási Minisztérium felállítása. Majd az egy-két éves, középtávú megoldások, ezek közé tartozik egy új közoktatási törvény kidolgozása is. Végül a hosszabb távú, tág reformok, amelyeket két évnél több időbe telik előkészíteni, egyeztetni.
(Forrás: Népszava)
 
2022.01.18.
Szövegértés-szövegalkotás fejlesztése animációkkal
Cikkünkben azt szeretnénk bemutatni, hogy hogyan lehet a szövegértést-szövegalkotást animációk készítésével fejleszteni. Egyre inkább szükségszerűvé válik a szóbeli kifejezőkészség formálása, mivel egyre nehezebben szólalunk meg, nehezebben fejezzük ki magunkat nagyobb közönség előtt. KÜLÖNÖSEN FONTOS EZ A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ DIÁKOK ESETÉBEN, HISZEN NEKIK MÉG NAGYOBB PROBLÉMÁT OKOZ A SZÖVEG MEGÉRTÉSE, ÉS ÖNMAGUK KIFEJEZÉSE. A szövegértés eredményességét kognitív képességek is befolyásolják, mint például a figyelem, az emlékezet, a képzelet, a gondolkodás stb., így azoknak a tanulóknak, akik eleve hátrányból indulnak ezen képességeket tekintve, szükségessé válik, hogy különböző eszközök segítségével megerősítsük ezeket a területeket.
(Forrás: Moderm Iskola)
 
2022.01.18.
Ónody-Molnár Dóra: MERÉNYLET EGY GENERÁCIÓ ELLEN Szegregálásra költött uniós milliárdok (1.rész)
Magyarország azt a vállalást tette az Európai Bizottság felé, hogy 2020-ra 10 százalék alá csökkenti a korai iskolaelhagyók arányát. A kitűzött célt egyelőre nem teljesítette, viszont alibiprojektekre számolatlanul égeti a közpénz-milliárdokat. Egy olyan uniós projekt nyomába eredtünk, amely már a megalkotásakor is kudarcra volt ítélve. Nem lehet ugyanis egy lemorzsolódást erősítő oktatási rendszerben uniós projektecskéken keresztül strukturális változásokat elérni.
(Forrás: Jelen)
 
2022.01.17.
Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 175. évfordulóján
Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 175. évfordulóján a felvidéki Szklabonyán és a Nógrád megyei Balassagyarmaton szombaton és vasárnap; az író szülőfalujában bemutatják az új állandó kiállítást, Balassagyarmaton emlékülést is rendeznek – tájékoztatta az MTI-t a Mikszáth Kálmán Társaság alelnöke.
(Forrás: Respublika)
 
2022.01.17.
„A hatodikos otthon covidosan, ovis öccse kórházban oxigénkezelésen, a negyedikes öccs mehet suliba”
A „Felvételi a járvány árnyékában” című írásukban a szülők arra hívják fel a figyelmet, hogy a tesztekre épülő középiskolai felvételi eljárás „a szakirodalom szerint eleve rossz gyakorlat, egyebek mellett a több szempontból is kontraszelektív jellege, és a fokozott stresszhelyzet miatt is. Az írásbeli felvételi nagy terhet ró a diákokra mentálisan is”.Burai Vera, a Szülői Összefogás Közösség képviselője a 168-nak adott interjúban arról beszélt, hogy eleve egy nagyon rossz gyakorlat ez az írásbeli, évek óta mindenki erről beszél. Most ebben a helyzetben, amikor két éve nem tudnak rendesen készülni a gyerekek, és nyilván eleve rosszabb feltételekkel indulnak, mint eddig, ez még nehezebb helyzetet okoz, és ez csak az írásbelinek az egyik oldala. A másik az, most egyre inkább azt látják, hogy rengeteg beteg van. Mint írják, most, a járvány idején még inkább megterhelő a központi felvételi megírása a gyerekeknek, hiszen az előző tanévekben nem tudtak megfelelően tanulni az iskolában. „A pandémiás helyzet az eleve súlyosan forráshiányos, működési zavarokkal terhelt iskolarendszert még nehezebb helyzetbe hozta, a meglévő társadalmi különbségeket elmélyítette, és tovább növelte az esélyegyenlőtlenséget.
(Forrás: 168 óra)
 
2022.01.16.
Mennyit keres ma egy tanár, és mennyit keresett a Monarchia alatt?
Gondolta volna, hogy utoljára a tágabb értelemben vett Rákosi-korszakban volt olyan alacsony a pedagógusok fizetése, mint amilyen szintre 2013-ra, az életpályamodell bevezetése előtti időpontra züllött? S hogy ez volt az a két időszak a magyar történelemben, amikor egy átlagos mezőgazdasági munkás is többet vitt haza egy általános iskolai tanárnál? Hát azt, hogy a Horthy-korszakban egy – akkoriban tényleg luxusnak számító – új autó is kifért volna egy évi tanári bérből? Cikkünkben annak jártunk utána, hogyan alakultak a pedagógusi bérek az elmúlt évszázadban, s ehhez a legjobb viszonyítási pontnak – történelmi BigMac-index és bonyolult viszonyítási rendszer híján – az akkori legtöbb embert foglalkoztató ágazat, a mezőgazdaság, s azon beül is a kétkezi munkás, a napszámos bére tűnt.
(Forrás: Mandiner)
 
2022.01.16.
Újabb tíz százalékot ad a pedagógusoknak a kormány januártól
Jövő év januárjától egy 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál, ennek a többletfedezete mintegy 63 milliárd forint – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese Facebook-oldalán. A Magyarország Kormánya Facebook-oldalra feltöltött videóban az államtitkár elmondta, a koronavírus-járvány okozta többletkiadások ellenére a kormány úgy döntött, hogy folytatja a béremeléseket a közszférában; a gazdaság többletteljesítménye az, ami megalapozza ezeknek a béremeléseknek a fedezetét. Nem ez az első béremelés, hiszen a tavalyi évben is a járvány ellenére már volt egy 10 százalékos béremelés, és az első csoport, akik számára a kormány egy nagyobb léptékű béremelést indított, szintén a pedagógusok voltak, amikor egy több év alatti, 50 százalékos béremelést hajtottunk végre. Az a tervünk, hogy 2023-ban egy nagyobb léptékű pedagógus béremelésre is sor kerülhet Magyarországon – fogalmazott Rétvári Bence.
(Forrás: Index)
 
2022.01.16.
Dinamikus ének-zene tanítás. Farnadi Tamarával Buda Sára beszélgetett 2021 decemberében
Engem Kodály Zoltán szellemisége Kokas Klára megismerése után ért el. E két mester művészi és tudományos találkozásában nyert értelmet minden dolog, amit tanultam addig a zenetanulásról, a tanításról és a kodályi teljes emberré nevelésről. Ekkor tudtam végre belemerítkezni e két nagy zenei útba, ami a tanítás és tanulás legmagasabb céljait és eszközeit mutathatta így meg a kutatásaim során. Számomra már ők ketten mutatják az utat, melyen haladnom kell.
(Forrás: tani-tani online)
 
2022.01.16.
Az iskolai felvilágosításokat tartó civilek a homofób népszavazásig még regisztrálni sem tudnak a kormánynál
Legalábbis elvileg, mivel jelenleg – hiába fogadta el a törvényt a fideszes többség (a Jobbik közreműködésével) már bő fél éve – azt sem tudni, hogy a szervezeteknek hol kellene regisztrálniuk. Ezt a szervet Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere a mai napig nem jelölte ki – derül ki az RTL riportjából. Ahogy a lap felidézi a regisztrációs kötelezettség vonatkozik a szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel, a kábítószerfogyasztás káros hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos foglalkozásokat tartó szervezetekre. A törvény kimondott célja, hogy meggátolja az „LMBTQ-propaganda” terjedését az iskolákban.
(Forrás: Mérce)
 
2022.01.16.
A középiskolába felvételizőknek nyújtanak segítséget
A kialakult járványhelyzet miatt az általános iskolás 4. osztályos, 6. osztályos, 8. osztályos, végzős tanulók nem, vagy csak részben tudnak eljutni olyan tematikus pályaorientációs napokra, nyílt napokra és börzékre, ahol a továbbtanulásukról tájékozódhatnának. Ez megnehezíti nekik, a szüleiknek és a tanáraiknak, hogy meghatározzák, a diákok melyik középiskolába jelentkezzenek. Ezen hiányt igyekszik pótolni a #hovatovább – Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo, mely biztonságosan, a célcsoport számára hasznos információkat összesítve online jelentkezik. A főszervező Felelős Szülők Iskolája a felvételivel kapcsolatos döntéseket kívánja megkönnyíteni előadások, bemutatkozók formájában január végén és február elején.
(Forrás: Infostart)
 
2022.01.16.
„A Klebelsberg Központot és a tankerületi rendszert meg kell szüntetni”
Új Nemzeti alaptanterv és közoktatási törvény, a tankerületi rendszer felszámolása és a pedagógusbérek rendezése – többek között ezeket ígéri az egységes ellenzék oktatáspolitikai kommunikációjáért felelőse, Tóth Endre. Az egyik legsürgetőbb feladat a pedagógusbérek rendezése. Amíg egy kezdőpedagógus egy penészes lakásban, üres tésztán kénytelen élni, addig nem tud teljes odaadással a tanításra, a diákokra, saját szakmai fejlődésére koncentrálni. Az, hogy a béreket milyen gyorsan sikerül rendezni, nyilván a költségvetés helyzetétől is függ. Egy azonnali emelésre mindenképp szükség lesz, majd egy lépcsőzetes, felmenő rendszerben szeretnénk tovább emelni és értékállóvá tenni a tanárbéreket. Az első lépések között szerepel a szabad tankönyvválasztás visszaállítása is, hogy szeptembertől a pedagógusok már olyan tankönyvekből taníthassanak, amelyeket a munkájukhoz a legmegfelelőbbnek tartanak.
(Forrás: Népszava)
 
2022.01.16.
\\\"178.193 forintból nem lehet tisztességesen megélni\\\" - írja az ország egyik legjobb gimnáziumának tanára
Minden keresettel rendelkező, vásárló, rezsit fizető ember számára világos, nagyjából mennyit kell fizetni mostanában az alapvető szükségleteink rendezésére. Én azért tudok pedagógusként dolgozni, mert a szüleimnek köszönhetően nem kell albérletet fizetnem. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha albérletben kellene élnem. Hóvégén így is kétszer meggondolom, vegyek-e gyümölcsöt… 178.193 forintból nem lehet tisztességesen megélni, az pedig fel sem merül, hogy megtakarítást halmozzak fel. És itt jönnek szembe azok az egzisztenciális szorongást okozó nagy kérdések, hogy meddig élhetek abban a lakásban, amiben jelenleg, lesz-e valaha autóm, és ha eszembe jutna családot alapítani, miből tudnék felnevelni egy gyereket. Teljesen kilátástalan anyagi helyzetet okoz, ha valaki a gyerekeket választja hivatásául. Kezdőként és 30 éve pályán lévő kolléga esetében is.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.15.
Kiderült, mennyit keres ma egy fővárosi gimnáziumi tanár
A pedagógus pontosan leírja saját helyzetét is, hogy azon keresztül világítsa meg a helyzetet. E szerint a negyedik tanévében, egy osztály elballagtatása után, az úgynevezett pedagógus-életpályamodellben gyakornoki szintet meghaladva jelenleg 178 193 forint a nettó fizetése. Pontosabban a szakmai ágazati pótlékkal kiegészült fizetése, mert az alapilletménye nagyjából 160 000 forint. A következő havi fizetése az újabb pótlékemelés miatt 207 000 forintig emelkedik. Nem a fizetés nő tehát, hanem a pótlék. (Ami bármikor elvehető.) A pedagógusbéreket még mindig, most, a minimálbér emelése után is a 2014-es minimálbérhez kötik.
(Forrás: telex)
 
2022.01.15.
„Nem a gyerekek fontosak, hanem a saját hatalma”
A Budapest Pride szerint Orbán szándékos félrevezetéssel próbálja összemosni a gyermekbántalmazást a meleg és leszbikus emberekkel. Ez vélhetően nem véletlen, hiszen a kormányfő tegnap is sokat beszélt az országgyűlési választások napjára, április 3-ra kiírt homofób – a kabinet által gyermekvédelminek titulált – népszavazásról. Orbán a saját narratíváját erősítve hangsúlyozta, Magyarország olyan ország, ahol a felnőtt emberek felelősséget tudnak vállalni a saját életükért, és nem tartozik a kormányra, kinek, milyen a szexuális irányultsága. A referendum nem is erről szól – folytatta a miniszterelnök – hanem a gyerekekről, akiknek nevelése a szülő joga, mindegy, hogy homo- vagy heteroszexuális. – Az iskola nem mondhatja, hogy olyan propagandát állít szembe a gyerekekkel, mellyel nem ért egyet a szülő, és nem szabad, hogy az iskolákba beférkőzzön a propaganda – mondta.
(Forrás: Népszava)
 
2022.01.13.
Kipihentebb diákok, kevesebb dugó: miért nem 9 órakor kezdődik az iskola?
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és az Adom Diákmozgalom is támogatná a 9 órai iskolakezdést, ami a szakemberek szerint is fokozná a diákok teljesítményét. A fizikai jólléten túl a dugók is csökkennének. Karácsony Gergely főpolgármester tavaly nyáron levélben fordult a budapesti tankerületek vezetőihez ez ügyben, és noha vidéken is több kezdeményezés indult, a diákok többségének máig 8 órakor csengetnek be.
(Forrás: index)
 
2022.01.13.
A pedagógushiány miatt iskolabezárásokra, csoportlétszám-emelésre készül a kormány
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) jelenleg nem tudja pontosan felmérni az oltatlan pedagógusok távozása miatt az oktatásban bekövetkezett károkat, mivel sok adatnak nincsenek birtokában. Úgy számolnak, a pedagógusok két százaléka biztosan kiesett – tudtuk meg Totyik Tamástól. A PSZ alelnöke azt mondja, a minőségi oktatás összeomlása már két-három éve bekövetkezett, az iskola gyermekmegőrző funkciója az, ami még nem omlott össze. Az biztos, hogy a kormány szándéka szerint 2023-ban a közoktatás szerkezetének felülvizsgálata után képzelhető el jelentősebb bérrendezés a pedagógusoknál.
(Forrás: Hírklikk)
 
2022.01.13.
Szinte az összes tudós felállt, miután a Kásler-féle intézet „einstandolta” az év történelmi kiállítását
Decemberben Kásler Miklós miniszter indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló nagyszabású nemzetközi kiállítás kurátorait, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézet kezébe helyezte – értesült a Válasz Online. A váratlan lépés láttán karácsony és újév között mintegy tizenkét történész, régész és levéltáros szakította meg az együttműködést az 506 millió forintból megvalósuló, egy-egy látványosságot többek között a szentpétervári Ermitázsból és a Vatikánból kölcsönző tárlattal. A lapunknak nyilatkozó érintettek azt mondják: a politikai nyomásgyakorlás elfogadhatatlan, A pozsonyi csata című botrányfilmmel hírnevet szerzett új kurátor kezében pedig szakmailag tönkremehet a projekt.
(Forrás: válasz online)
 
2022.01.13.
A francia általános iskolák fele bezárhat a tanársztrájk miatt
Évtizedek óta nem látott sztrájkra készülnek a tanárok Franciaországban. A tervek szerint 75 százalékuk nem fogja felvenni a munkát csütörtökön, ami azt jelenti, hogy az általános iskolák felében egyáltalán nem lesz tanítás. A szakszervezetek azért tiltakoznak, mert szervezetlennek látják a kormány vírussal kapcsolatos intézkedéseit az iskolákban. Azt mondják, sem a dolgozókat, sem a gyerekeket nem sikerült megvédeni, nem szervezték meg a fertőzött tanárok pótlását, miközben az iskolákban ki se látnak a kontaktkutatásból és a tesztelésből.
(Forrás: 444.hu)
 
2022.01.12.
Tényleg egész évfolyamok kerülhetnek karanténba az omikron miatt, egyre gyorsabban terjed a vírus az iskolákban
Nagyot ugrott a koronavírus-fertőzöttek száma több általános és középiskolában – tudta meg az Eduline. Van olyan budapesti gimnázium, ahol a következő két hétben csak online tanítanak majd, máshol több mint ötven diák és tanár tesztje lett pozitív a múlt héten. A januárra-februárra tervezett nyílt napok szinte mindenhol elmaradnak, az Educatio-kiállítást viszont megtartják.Az Eduline-hoz egyre több általános és középiskolából érkeznek olyan hírek, hogy a téli szünet utáni második héten megugrott az igazolt fertőzött diákok száma – sok helyen egyszerre több osztály volt kénytelen átállni digitális oktatásra. Számítani lehetett rá. Már december végén egyértelmű volt, hogy a koronavírus-járvány ötödik hulláma januárban elindul, ráadásul ezt már a jellemzően enyhébb tüneteket okozó, de az eddigi változatoknál sokkal gyorsabban terjedő omikron okozza majd. A diákok átoltottsága pedig nem elég nagy ahhoz, hogy az iskolákban ne terjedjen a vírus – az 5-18 évesek harmada egy, negyede pedig két oltást kapott eddig.
(Forrás: Eduline)
 
2022.01.08.
Minőségi megújulás a menzákon
Ablakon kiadott étel helyett svédasztalos étkeztetést, egyetlen menü helyett szélesebb kínálatot vezetne be a hazai menzákon a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége. A szakmai szervezet szerint a közétkeztetési rendszer minden területe megérett a felülvizsgálatra, olyan változásokra van szükség, amelyek garantálják, hogy a lemorzsolódás helyett egyre többen vegyék igénybe a közétkeztetést, s jussanak egészséges, tápláló ételhez.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2022.01.08.
Magyarországi példa mutatja, hogy működik az integrált oktatás
Kézdi Gábor és Surányi Éva az egyik legnagyobb Magyarországi integrációs program hatását vizsgálták tanulmányukban. (A teljes kutatási itt érhető el angolul.) Az Országos Oktatási Integrációs Hálózat programja a 2003/2004-es tanévben indult, 45 általános iskola részvételével. A program célja a hátrányos helyzetű és roma diákok integrált és minőségi oktatása volt, amelyhez az iskolák anyagi, és szakmabeliek által kidolgozott pedagógia-módszertani támogatást is kaptak. A résztvevő iskolák önkéntes jelentkezésen alapuló pályáztatással kerültek kiválasztásra, és a kötelező integrált oktatáson felül megválaszthatták, hogy a pedagógiai tartalom mely elemeit (pl. csoportmunka, kooperatív tanulásszervezés) építik be tanmenetükbe és melyeket nem.
(Forrás: telex)
 
2022.01.07.
Nyáron indulnának az ingyenes külföldi nyelvtanfolyamok, de a programról senki nem tud semmit
A nyelvtanfolyamok lebonyolításáért felelős Tempus Közalapítvány nem nyilatkozhat, az Emmi nem hajlandó nyilatkozni, az iskoláknak semmi információja nincs, noha a tanév egyik legnagyobb, bonyolult szervezést igénylő projektjéről van szó. A mintegy 140 ezer diákot és mintegy 10–15 ezer pedagógust érintő program szervezésére pár hónap maradt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.06.
Pénzes Ottó: Nem gyerek-, hanem pedagóguscentrikus iskolát akartam létrehozni
Egy iskola, mely hírhedt is lehetne, ehelyett népszerű mind a tanárok, mind a diákok körében. Egy iskola, melyben Hazaszeretet lépcsőn és Történelem lépcsőn sétálnak fel-le a gyermekek. Egy iskola, ahol a diákok szekrényein magyar tudósok, kutatók, találmányok képei láthatók. Pénzes Ottóval, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola igazgatójával beszélgettem.
(Forrás: Szemlélek)
 
2022.01.06.
A távozó pedagógusok béréért harcolnak az intézmények
A távozó pedagógusok pótlása: szétosztják az órákat, összevonják a csoportokat- A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) előzetes felmérése szerint az intézmények 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a kieső pedagógusok osztályait, óráit szét fogják osztani, a csoportokat össze fogják vonni. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója lapunknak elmondta: náluk is csak így tudták megoldani az angoltanár kiesését, ami a diákoknak új kihívást, a pedagógusok számára pedig magasabb óraszámot és több felkészülést jelent.
(Forrás: index)
 
2022.01.06.
Ingyenes digitális gyermekvédelmi tananyag szülőknek
A Gyerekkel a digitális világban című tananyag a digitális gyermekvédelem alapvető szempontjait, a digitális nevelés alapjait mutatja be. Támogatást, segítséget, azonnal használható információkat, eszközöket kínál, szórakoztató, interaktív módon – közölte az anyagot összeállító Digitális Jólét Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2022.01.06.
A sztrájkra készülő tanárok dühét szítja az aldis eladók bére is
Miután kiderült, hogy a bolognai típusú, hároméves alap- és kétéves mesterképzésre kevesen mennek, azzal igyekeztek vonzóbbá tenni a pályát, hogy újra ötéves osztatlan képzésben tanulhatnak a pedagógusnak készülő diákok, ám a kezdeti lelkesedés tovaszállt, ma már újra nagyon kevés a jelentkező. Ez azt mutatja, hogy nem a képzési formával van a gond, nem érdemes azt fércelgetni – mint ahogyan egyébként idén szeptembertől újrafazonírozzák –, mert az alapvető probléma a bérezéssel és a munkakörülményekkel van. Ráadásul egyes, főleg humán tárgyakból szakmailag is egyre vállalhatatlanabb követelmények elé állítják a tanárokat az új Nemzeti alaptantervben foglaltakkal.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.06.
AZ EMMI ÁMOKFUTÁSBAN – MIKÖZBEN EGYRE MÉLYÜL A KÁOSZ AZ INTÉZMÉNYEKNÉL
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) újabb mocskolódó közleményben „üzen” annak a szakszervezetnek, aki a közoktatás működőképességét súlyosan veszélyeztető helyzetre igyekszik felhívni a figyelmet: „A baloldal és szövetségeseik hergelése ellenére minden feladatellátási helyen újraindul az oktatás a téli szünetet követően” – írják, ezzel nyilván megalapozva a konstruktív eszmecserét velünk, akiknek pont annyi közünk van a baloldalhoz, mint hozzájuk. Azaz pontosan semennyi. A „felelős minisztérium” célja továbbra is csak a figyelemelterelés lehet – érdemi válaszokat a felmerülő problémákra véletlenül sem adnak. Pedig a saját – nyilván győzelmi hangulatúnak szánt – közleményük is már súlyos, rendszerszintű problémákat árul el:
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
 
2022.01.05.
780 pedagógus kapott eddig felmentést Káslertől az oltás alól, hogy mi az indoklás, azt nem tudni
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hétfői közleményéből derül ki, hogy a 78 ezer állami intézményekben dolgozó pedagógusok egy százaléka kapott mentesítést Kásler Miklóstól a kényszerszabadságolás alól azért, mert még nem vette fel az első oltását. Ez 780 pedagógust jelent, az, hogy mi jogosít fel valakit ilyen felmentés megszerzésére, azt nem részletezi a közlemény.
(Forrás: Mérce)
 
2022.01.05.
30 ezer diákot érint a kötelező oltás miatt jelentkező tanárhiány, de a kormány csak gyurcsányozik a PDSZ szerint
Az EMMI szerint a közoktatásban tevékenykedő 78 ezer munkavállaló 94%-a már felvette az oltást, 3% szakorvosi ellenjavallattal, 1 % miniszteri mentesítéssel rendelkezik, további 1% van betegállományban, illetve vár mentesítési kérelme elbírálására, mely napokon belül lezárul és csak egy százalék azok aránya, akiket fizetetlen szabadságra küldtek. A minisztérium szerint tehát nem áll fenn olyan tanárhiány, amely jelentős hatással lenne az oktatási rendszer működésére.
(Forrás: Mérce)
 
2022.01.05.
Az 5-11 évesek kevesebb mint 10 százalékát regisztrálták eddig koronavírus elleni oltásra
A koronavirus.gov.hu adatai szerint az 5-11 éves korosztályból eddig összesen 62 ezer gyereket regisztráltak a szülők. A KSH adatai szerint ebben a korosztályban 646 ezren vannak, vagyis 10 százalékukat sem jelentették be oltásra. A 62 ezer regisztrált gyerekből 48 ezren kapták meg eddig a vakcina első adagját. A gyermeket kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál oltják, utóbbi esetben is szükség van a regisztrációjukra.
(Forrás: 444.hu)
 
2022.01.05.
Stumpf István: az egyetemi modellváltás a magyar versenyképesség záloga
Az újonnan váltók egyértelműen megtapasztalták, hogy sikersztorivá vált az egyetemi modellváltás, a nagy kritikusok is támogatólag léptek fel az utolsó néhány hónapban, mert látták, hogy ennyi pénz nem ment még az egyetemre, és ilyen perspektivikusan nem lehetett tervezni – mondta Stumpf István az InfoRádió Aréna című műsorában. A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos beszélt az egyetemek idei 1000 milliárd forintos támogatásáról, az oktatói bérekről, a teljesítményelvűségről is, és arról is, hogy milyen egyetemet építenek Tokaj-Hegyalján.
(Forrás: Infostart)
 
2022.01.05.
PDSZ: óriási problémát okoz az oltatlan tanárok kiesése
Az Emmi hétfői tájékoztatása szerint az állami iskolákban a tanárok 1 százaléka rendelkezik miniszteri mentesítéssel, további 1 százalék van betegállományban, illetve vár mentesítési kérelme elbírálására, mely napokon belül lezárul. Azt közölték, hogy a 78 ezer pedagógus 94 százaléka oltatta be magát, és egy százalék nem vette fel az oltást, így nem dolgozhat. A fentieken túl ugyanakkor egyre többen jelzik vissza a szakszervezetnek, hogy védettségi igazolványra, illetve ellenanyagszintet igazoló laboreredményre meghatározott ideig szóló igazolást kaptak a foglalkozás-egészségügyi orvostól, tehát ilyen mód valamelyest csökkent azok száma, akik január 3-án még nem léphettek be az oktatási intézményekbe tanítani. Nem elhanyagolható továbbá azok száma sem, akik eddig táppénzen, vagy normál szabadságon voltak – folytatta Nagy Erzsébet –, akik esetében 30+15 nap érvényes, tehát a visszatérésüktől számítva ennyi idejük van arra, hogy beoltassák magukat, vagy szerezzenek orvosi igazolást, de közben bemehetnek tanítani.
(Forrás: Infostart)
 
2022.01.05.
A kórházban kezelt koronavírusos gyerekek kétharmadának van alapbetegsége
Az elhízás bizonyult a leggyakoribb rizikófaktornak a kutatás szerint. A koronavírusos megbetegedés kapcsán kórházba kerülő gyerekek közt sok a súlyos állapotú beteg az amerikai járványügyi központ adatai szerint: július-augusztusi adatokat tekintettek át, melyek még az omikron előtti képet festik elénk, írja a MedicalXpress. Az ebben az időszakban azonosított 915 gyermekkorú beteg közül 713-at kifejezetten koronavírus miatt vettek fel kórházba, 177 esetében bár valamilyen más okból történt a kórházi felvétel, az ott elvégzett koronavírus-teszt pozitív eredményt adott, 25 gyermeknél pedig sokszervi gyulladás állt a hátterében.
(Forrás: Infostart)
 
2022.01.05.
Minden gyereket le kéne még tesztelni otthon – kötelező maszkviselettel indul hétfőn a tantermi oktatás Szlovákiában
A meghosszabbított téli szünet után terv szerint kezdődik meg a tantermi oktatás. Hétfőn, január 10-én megnyílnak az óvodák, az alap- és a középiskolák. Ettől az időponttól ismét áttérnek az iskolák az iskolai szemafor szerinti működésre. Lehetőség lesz a tanulók tesztelésére is, az oktatási minisztérium több mint három-millió tesztet osztott ki erre a célra - tájékoztatott kedden Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter. Már korábban is jelezte ezt, most viszont beszámolt a részletekről is a Facebook-oldalán.
(Forrás: parameter.sk)
 
2022.01.05.
Két hétig vizsgálta a kormányhivatal, hogy az Oroszlánkirály megkérdőjelezi-e hagyományos nemi szerepeket
A homoszexualitást megjelenítő kiadványok ügyében a kormányhivataloknál lehet panaszt tenni, de az rtl.hu információi szerint ilyen ügyekben csak alig történt bejelentés: október 31-ig mindössze hat ügyben tettek panaszt, ám egyik sem zárult büntetéssel. Vas megyében valaki például valószínűleg csak gúnyt akart űzni az új szabályokból, és azért tett bejelentést, mert szerinte a Csipkerózsika, az Oroszlánkirály, a Mulan és a Pumukli történetei megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket. A kormányhivatal munkáját azonban ez sem akasztotta meg, és 14 napon napig vizsgálták is az ügyet, de végül arra jutottak, hogy a beadvány nem volt elég alapos.
(Forrás: hvg.hu)
 
2022.01.04.
Fontos határidőt osztott meg az Oktatási Hivatal
Már lehet jelentkezni a 2022 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre, a jelentkezési felület december 23. óta elérhető. A felvételizők az E-felvételi rendszerben jelentkezhetnek alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre, és legfeljebb hat helyet (hármat díjmentesen) jelölhetnek meg. A jelentkezési határidő: 2022. február 15.
(Forrás: msn.hu)
 
Sajtófigyelő
2022.11.26.
ORSZÁGOS AZ ELÉGEDETLENSÉG – AZ ŐSZI TILTAKOZÁSI HULLÁM 2000 ESEMÉNYE LÁTHATÓ TÉRKÉPÜNKÖN
napi térképek után most elkészült az őszi tiltakozások – sztrájkok, polgári engedetlenség, élőláncok, szolidaritási akciók – egyesített térképe. A térképen mintegy 300 telep...
(Forrás: ckpinfo)
--
2022.11.24.
Toplistás tankerületi vezetők: mindenki kétmillió forintnál nagyobb jutalmat kapott
„Bár Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője áll a tankerületi hierarchia csúcsán, meglepő módon az 1,7 milliós összeggel nem ő kapta a legmagasabb motivációs elismerést 2021...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2022.11.24.
Súlyos bizonyítványt kapott a magyar oktatás
Egy új uniós jelentés adatokkal bizonyítja a magyar oktatás teljes kudarcát: az iskolai eredmények romlanak, az oktatásra fordított állami pénz kevés, egyre többen hullanak ki idő előtt...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.11.24.
Kampányt hirdetett egy pedagóguscsoport, hogy kiderüljön, mit (nem) tud venni egy tanár a nettó órabéréből
Akciókampányt hirdetett a Pedagógus Egység nevű, a tanársztrájkhullám támogatására alakult csoport, hogy minél többeket rávegyen arra, hogy a nettó órabérét kiszámolva szembesüljö...
(Forrás: Mérce)
--
2022.11.23.
AZ UKRAJNAI MENEKÜLT GYEREKEKNEK NEM FELZÁRKÓZTATÁSRA, HANEM POZITÍV ÉLMÉNYEKRE LENNE SZÜKSÉGÜK AZ ISKOLÁBAN
Milyen szerepet tölthet be a művészet az oktatásban? Hogyan használható a kreatív pedagógia eszköztára a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási folyamataiban? Hogyan segíthetnék a külö...
(Forrás: Qubit)
--
2022.11.23.
„Komfortot találok a vagdosásban” – pánik, önsértés és mentális zavarok a gyermekeknél
„Kisebb lett a világ”, „ha valaki rámnéz, sírni tudnék”, „el akarok tűnni valahova”, „addig ütöm a bordáimat, amíg be nem húzódnak”, „nem lenne-e könnyebb, ha nem lenné...
(Forrás: Mandiner)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep