2017. február 3. péntek, 19:15
Irodalom órán 2.
Mostanában József Attila és Radnóti verseit tanítom. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tudom, rég volt, amikor Attila a Duna partján ülve figyelte az elúszó dinnyehéjat, és hallgatta hogy locsog a felszín és hallgat a mély. Rég volt, hogy egy fiatal ember sort-sor alá tapogatva írt a pokol bugyrairól, de mégis megdöbbentett az a tudatlanság, közöny, amit tapasztaltam ma. Nem csupán a gyerekek részéről (Pfeifer Erzsébet).
Az M3-as 38. kilométerénél a buszunk lehúzódott az árokpartra, füstölve. A sofőr telefonált, majd ő is füstölni kezdett. Az idő telt. A busz lassan ürült. Mert pótlás nem jött. Nem is ígérték. Ki stoppolt, ki telefonált, hogy hol is várja az érte jövőket. Nekünk maradt a remény. (Szabó Anna)