Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

2 610 üzenet

  1. Petra szerint:

    (folytatás) És közben gondolhatsz, amit akarsz, igazad van. Mert a tankönyv szerintem a munkafeltételek biztosításának körébe tartozik, ami az intézményvezető feladata lenne. Lehet, hogy jövőre már a tanári széket is ki kell fizetnetek majd… Tehát én a helyedben mindenképpen azon lennék, hogy az iskola vásárolja meg a kérdéses tankönyvet. Ez lenne az ízléses. A szakkönyvtámogatást nem is értem, hogy miért kevered ide, az neked mint pedagógusnak jár, és olyan irodalomra költöd, amire te akarod – ezt a támogatási formát kifejezetten az önművelés, önfejlesztés támogatására alkották meg, és nem azért, hogy a napi munka feltételeinek a megteremtését ebből finanszírozzák. Ezt neked nem az igazgatód, hanem az állami költségvetés biztosítja, és az igazgatódnak semmi köze hozzá. Az erre vonatkozó szabályozást különben olvashatod ezen a honlapon, a jogi rovat „A pedagógus mint munkavállaló” címe alatt.

  2. Petra szerint:

    (befejezés) Remélem, sikerül higgadtan képviselned magadat (magatokat), és születik valami épeszű megoldás a helyzetre. Érdemes lenne érdeklődéssel meghallgatnod az igazgatód indítékait és érveit (érdeklődő partnerként, és nem alattvalóként megkérdezned őt), miközben fel vagy készülve a magad érveivel. Talán lehet úgy irányítani a helyzetet, hogy megértve a problémáját, javaslattal állhass elő.
    Feltétlen írd majd meg, mi történt

  3. Hajni szerint:

    Szia PetraNagyon köszi a hozzászólást,segített megerősíteni abban, amit mi is gondoltunk az esetről. Egyébként a gazdasági vezető volt az, aki ennyire beleszólt a dologba. Mikor elmondtuk neki problémánkat, majdhogynem elküldött minket melegebb vidékre. De mi nem hagytuk annyiban Másnap bementünk az igazgatóhoz, aki elfogadta véleményünket, mely szerint mennyire etikátlanul döntöttek a könyvek és így a mi ügyünkben is a megkérdezésünk nélkül. Nekünk elmondta, hogy tulajdonképp csak javaslat szintjén gondolt a vezetőség erre a megoldásra, mi pedig elmondtuk,hogy a gazdasági vezető mint egy kötelező, megmásíthatatlan tényként közölte mindezt velünk. Vagyis nem is közölte, csak üzengetett szegény tankönyváruson keresztül. Szó szerint ezt mondta: „Amelyik tanár nem akar fizetni, az jöjjön fel hozzám” Ez már nem az első ilyen tanárellenes megnyílvánulása volt felénk. Nekem az 1 letanított évem alatt sikerült megtapasztalnom, mennyire gyűlöl minket tanárokat, mennyire lekezel minket.25 éves fejjel már látom,nem hogy elősegítené munkánkat, de még inkább akadályozzaNa, erről ennyit. A lényeg,hogy beadjuk a könyveket a könyvtárba. Én pedig még pénteken még egyszer bementem az igazgatóhoz egy privát beszélgetésre, és még az a szerencse, hogy ő olyan ember, akivel normálisan el lehet csevegni. Mindenről beszámoltam neki,amit én az egy év alatt megtapasztaltam az intézményben. Remélem, hamarosan változások állnak be.

  4. Földes Petra szerint:

    Kedves Hajni
    Örülök, hogy így alakultak a dolgok.
    Üdv: Petra

  5. Panni szerint:

    Segítséget szeretnék kérniSzeretném elvégezni a Kozéki-féle személyiségvizsgálatot, amelyre Vörösné Rövid Zita
    Minőségbiztosítás az osztályfőnöki munkában
    c. tanulmányában hivatkozik /Uj Ped. Szemle 2000 március/, de a 100 kérdésből álló kérdéssort nem sikerül megszereznem. Irodalomként hivatkozik kozéki Eszköz az alapvető személyiségvonások mérésére. Pedagógiai Szemle, 1988. 5. sz. 387–398. p.
    Ezt a régi számot már nem sikrült fellelnem
    Ha valaki tud segíteni köszönettel vennémÜdvözlettel:Panni

  6. Juli szerint:

    Kedves Panni A megjelölt folyóiratot bármelyik könyvtárban megtalálod. Sajnos, ez az évfolyam a neten még nem található. Nem tudom, hol laksz, mennyire jelent problémát a közeli könyvtár ellátottsága. A megyei (vagy kerületi) pedagógiai intézetben (illetve pedagógiai szolgáltató központban biztosan kapsz segítséget. Ugyanez a mérőeszköz feltételezhetően megtalálható Kozéki Béla valamelyik 1988 után megjelent és a cikk utáni bibliográfiában feltűntetett könyvében. De legyél óvatos: az ilyen vizsgálat elvégzése komoly pszichológiai felkészültséget igényel, különben többet árt, mint használ. Ha Te magad nem rendelkezel pszichológusi képesítéssel, a vizsgálathoz feltétlenül keress olyan szakembert, aki segít a feldolgozásban. Bármi gondod adódik, nyugodtan keress bennünket újra.

  7. Szécsi Mária szerint:

    S.O.S. Keresek egy 9.évfolyamos tanítványomnak bentlakásos iskolát,ahonnét nem tud meglógni, és állandó felügyelet alatt van, Sürgős.

  8. Juli szerint:

    Kedves Mária Ez a probléma csak helyben,az érintett szülők, kollégák,és ha szükséges más szakemberek (pszichológus, szociális munkás stb.) számára értelmezhető. Minden konkrét élethelyzet a maga egyediségében ítélhető meg, ezért kívülállók, azaz a pontos körülményeket nem ismerők ebben a kérdésben nem illetékesek a tanácsadásra.Honlapunk tanácsadó rovatán keresztül elérhetők olyan szakemberek,akik – amennyiben az adott ügyről megkapják a szükséges tájékoztatást – szívesen segítenek.

  9. Hajni szerint:

    HelloEgy nagyon egyszerű kérdést tennék fel: Ha az órára a fénymásokat akarok vinni, és saját lapra fénymásolok, mindenhol ennyire korlátozzák a tanárt Nálatok hogy működik Nálunk megszabták, hogy a tanárnak be kell mutatnia, mit akar fénymásolni, hány példányban, csak dolgozatról lehet szinte szó,és amikor megírják a diákok a dolgozatot, akkor be kell mutatni, hogy tényleg megírták a tesztet. Ennél nevetségesebb eljárást még nem találtak ki szerintem. Nem hiszem,hogy egy iskola olyan szintre süllyedhet, hogy ne engedje a pót-és segédanyagok fénymását, ami szerintem nálam, mint angol tanárnál szinte mindennapos is lehetne.Ha nem is minden órára, de hetente 1-1 órára jó lenne bevinni vmit, ami segíti ill. feldobja az órkat. Mintha bilincset vertek volna az ember kezére, el vagyok szomorodva és fel vagyok háborodva, hogy ilyen hülyeségeket találnak ki egyesek, csak hogy spóroljanak az iskolában.áááááá, ilyen nincs szerintem, csak nálunk. Nekem, mint pályakezdőnek harcolnom kell )

  10. Juli szerint:

    Kedves Hajni Mi is túlkapásnak véljük a kontroll ilyen formáját. Egyetlen elfogadható indok, hogy a papír és a festék drága, az iskoláknak takarékoskodniuk kell, tehát nem lehet mértéktelen mennyiségű másolást elvégezni az iskolai másolón. Lehet gondolkodni az anyagi erőforrások bővítésének módjain, de az általad elmondott eljárás rendkívül sokat ronthat az iskola légkörén, és olyan bizalmatlanságot sejtet az iskolavezetés részéről, ami semmi jóra nem vezet. Félek, hogy az eset nem egyedi, de remélem, azért nem jellemző…

  11. Petra szerint:

    Kedves Hajni,
    ugye jól emlékszem, hogy te írtál tankönyv-ügyben is Ez a két eset azt mondja nekem, hogy nehéz anyagi helyzetben van az iskolátok, és a vezetés veletek harcol ahelyett, hogy kölcsönösen megértenétek: egy hajóban eveztek, csak kissé nehezek az időjárási viszonyok. Egyetlen tanácsom van: folyamatos, nyílt kommunikáció, és erre kellene rávennetek az igazgatótokat is. Sok türelmet kívánok hozzá: Petra

  12. Hajni szerint:

    Sziasztok,köszönöm válaszotokat.Az iskola anyagi helyzetének megítélése nem az én feladatom, de azt hiszem,lehetne regélni…Én úgy látom, sok olyan dologra pocsékolnak pénzt, amit olcsóbban is ki lehetett volna hozni…vagy éppen fölösleges beruházás volt…Hajni

  13. Hajni szerint:

    Még egy dolog: iszonyatosan nagy káoszt érzek az új érettségivel kapcsolatban, fogalmam sincs, hogyan fogja biztosítani az iskola a felkészítést. Jelenleg heti 3 angol/ német órával dolgozunk, egyszerűen hiába minden erőfeszítés, nem tudunk megoldásra jutni, hogyan garantálhatnánk még több órát a diáknak, mikor így is a maximumon vannak.Szerintem nem vagyok egyedül.

  14. Szentmiklóssy Lina szerint:

    Waldorfos kolléga segítségét várom, aki tájékoztatna a felsőtagozatos epochális oktatás sajátosságairól, a tananyag epochákba szervezéséről és működtetéséről.
    Előre is köszönet
    Lina

  15. Juli szerint:

    Kedves Lina
    Az osztályban végzett tanulmányi munka sajátos eleme az ún. epochális oktatás, ami azt jelenti, hogy a gyermekek tanrendje nem naponta és óránként változik, hanem a fõoktatás tantárgyainak tananyaga tömbösítve, egy-másfél hónapos szakaszokban kerül feldolgozásra. Ez az oktatási forma valóban főként a Waldorf pedagógiához kötődik, de más (főként alternatív) iskolák is alkalmazzák. A következő internetcímeken találsz anyagot a fogalom tisztázásához és a gyakorlati megvalósítás tapasztalataihoz:
    gedeon.akg.hu/program/prg4.html; w3.enternet.hu/pedkoll/sulik/waldorf_suli.htm
    http://www.sulinet.hu/tart/cikk/cc/0/11439/1
    Ha a dolog mélyebben érdekel,érdemes személyes kapcsolatba lépni valamelyik alternatív iskola pedagógusaival,és konzultációs lehetőséget kérni tőlük. Sok sikert kívánunk a további munkádhoz

Hozzászólás a(z) klara bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 9 10 11 12 13 174
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep