Egyesületünk s Megoldott és megoldatlan történeteink című workshoppal vesz részt a Mindengyerek konferencián. A foglalkozás tartalmáról tájékozódhattok a konferencia honlapján, és ugyanitt lehet jelentkezni is az egyes programokra. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Homoszexualitás és iskola: mit keres a „melegtéma” az iskolában? – ez a témája a Pedagógia-Online hétfő esti kerekasztal-beszélgetésének. Aki elmulasztotta volna, megnézheti itt. Lehet kérdezni, hozzászólni.
Kedves Kollégák!
Szeretném, ha megismernétek a http://www.felsofokon.hu szakmai blogmagazint. Az oktatás szakterület főszerkesztőjeként keresek az oktatás minden területéről szakmai bloggereket, akik csatlakoznának hozzánk és publikálnának a magazinban. A részletekről itt olvashattok.
Várom jelentkezéseteket:Faragóné Hajdok Ilona
Sziasztok! 18 éves elmúltam, ebben az évben érettségiznék..de sajnos 2 év múlva fogok. (egyszer ismételnem kellett egy évet , a másik plusz évem pedig abból lett, hogy amikor egy másik iskolába jelentkeztem nulladikos osztályba tettek be)
Nekem igazából a tanulással nincsen bajom, csak annak nem látom értelmét hogy ott üljek suliba egész nap és nem csinálunk semmit. Sajnos kifogtam olyan tanárokat, akik nem feltétlenül tanítanak. Másik iskolába nem szeretnék megint menni ( ez is már a 3.)
Mit kellene tennem, hgy magántanuló lehessek ? Előre is köszönöööm 🙂
Szeretném megkérdezni. Ki él jobban miota a Fidesz a kapitány? Ugyan az van mint eddig csak más hogy.Mi Magyarok még nem ébredtümk fel.Meddig kell még türnünk?
Kedves Heni! A magántanulóságot kérvényezni kell az igazgatónál, és indokolni, hogy miért akarod ezt a formát választani. Negyedévenként van vizsgakötelezettség, és általában konzultációs lehetőség. Gondold meg azért jól, nem jobb-e, ha az órákon ott vagy, tanulsz, figyelsz. Persze, Te tudod, hogy Neked mi működik jobban. Mindenképpen felelősséggel dönts, beszéld meg a szüleiddel, barátaiddal, esetleg a tanáraiddal. Olyan emberekkel, akikben megbízol, és segítenek abban, hogy a megfelelő lehetőséget válaszd.
Mezőtúron többen leszünk, és film is lesz a műsorból. Petra is csinált képeket a tegnapi eseményről, majd feltesszük a honlapra. Meg majd a filmet is persze.
Az Egyenlítő Bazárhoz kapcsolódó rendhagyó osztályfőnöki órák programja a jövő héten fog megvalósulni az Erzsébetvárosi Közösségi Házban. Tájékozódni lehet róla itt.
Az OFOE nevében szívből gratulálunk L. Ritók Nórának, akit a tegnapi tehetségnapon tehetségnagykövetnek kértek fel. Az eseményről tájékozódni lehet itt.
A tegnapi vasárnapon sok jó dolog történt. Az – többek között –, hogy a Figyelőnet fantasztikus cikket jelentetett meg az Underground Kiadóról. Olvassátok el itt!
Gratulálunk, Gergő!

http://mindengyerek.hu/nem-lesz-mindengyerek-2011/

A Figyelőnet részletes cikket közöl az OFOE-Underground könyvbemutatóról. Olvassátok el itt!
Ma megtörtént a könyvbemutató, nagyon jól sikerült. Majd megjelentetünk róla egy képes beszámolót is.
Bizony, nagyon jó volt, főleg a gyerekek…még egyszer köszönjük a remek műsort. Kár, hogy kevesen láthattuk.
Mezőtúron többen leszünk, és film is lesz a műsorból. Petra is csinált képeket a tegnapi eseményről, majd feltesszük a honlapra. Meg majd a filmet is persze.
Az Egyenlítő Bazárhoz kapcsolódó rendhagyó osztályfőnöki órák programja a jövő héten fog megvalósulni az Erzsébetvárosi Közösségi Házban. Tájékozódni lehet róla itt.
Az OFOE nevében szívből gratulálunk L. Ritók Nórának, akit a tegnapi tehetségnapon tehetségnagykövetnek kértek fel. Az eseményről tájékozódni lehet itt.
A tegnapi vasárnapon sok jó dolog történt. Az – többek között –, hogy a Figyelőnet fantasztikus cikket jelentetett meg az Underground Kiadóról. Olvassátok el itt!
Gratulálunk, Gergő!
A mi cikkeink is „lájkolhatók” már a honlapon. Éljetek a lehetőséggel!