Ez igazán…egészen…izé..!
Az ontológiai optimizmus szerint azért vagyunk a világon, hogy mindent megmagyarázzunk benne.
Adott egy kidolgozott tétel, mely szerint Akakij Akakijevics folyton másol. Ezt az osztálylétszámnak megfelelő példányszámban fénymásolták, s kissé összemosódtak a dolgok.
Ami még valószínűbb: ez már a színpadra alkalmazás stádiuma, amikor is egy abszurd dráma formálódik a fejekben. A.A. nem egyszerűen a kezelője, hanem maga a fénymásoló.Izgalmasan indul.
Csak arra akartam utalni Ax-nak, talán kissé körülményesen, hogy nem érdemes egy jó tanárnak átértékelnie Tamási Áron gondolatát, csak mert egy diák ennyire üstökön ragadta Gogolt. Megfelelő ásványi anyag bevitelével és önbizalommal lehet még belőle bármi. És még mindig fennáll a lehetősége, hogy tényleg csak ennyire indiszponált volt.
Nem jöttem rá magamtól, hogy az imént egy diákbaki(?) dúlta fel annyira Axot. Karcsi, remélem, már túl vagy a fénymásolóvá lett AA. kiváltotta megrázkódtatáson, annyira nem vészes az ügy, tudok ennél megrázóbbat is. Nem is keveset.
Jaj, hát persze, hogy nem volt megrázkódtatás, feldúlás, egyéb, sőt… valami élet úgy szerda késő délután két bizottság között cikázva. Speciel pont az egyik kedvencem mondta (volt több tucat – mármint kedvenc), ismerhetitek is a hullámzó Duna tetejéről, ráadásul talán öt-tíz centinyi eltéréssel attól a helytől, ahol éppen magam is Gogolból érettségiztem ugyanebben a teremben 74-ben… szóval szerettem az ügyet. A sorrend is fordított volt: Tamási Áron szövege már réges régen átértékelődött, amikor ez a kis baki elviselhetőbbé tette az egészet.
A napi rendszerességgel frissülő sajtófigyelő mától a Modern Iskola honlapján található. Az eddig összegyűlt adatbázis továbbra is elérhető az aula.info.hu portálon. A hírek – korábbiakhoz hasonlóan – s közeljövőben az OFOE honlapján is folyamatosan olvashatók lesznek.
Képzési felhívás: Az iskola mint az aktív állampolgárságra nevelés gyakorlati terepe
Akkreditált továbbképzés pedagógusoknak
Időpont: 2011. augusztus 29-31. (+ egy közösen egyeztetett képzési nap októberben)
Helyszín: Budapest
Az Aktív Állampolgárság Alapítvány 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést hirdet az aktív állampolgárságra nevelés iskolai megvalósításának témájában, az alapítvány által kifejlesztett Álompolgár elnevezésű program és a hozzá kapcsolódó kézikönyv alkalmazásával.
Olvassátok el Achs Karcsi Vakbélműtét konzultációval című cikkét! Egy kedvcsináló részlet: „Az iskolaügy bizony igazi konzultációt érdemel. Egy konzultációban érvek sora hangzik el, amelyre ellenérveket lehet felhozni, aztán vitatkozni, esetleg megállapodásra jutni. És szükséges valamiféle alapismeret is. A sebészorvos nyilván szakmai érvekre építi döntését a vakbélműtétről, nem pedig a sok-sok laikus szavazatának összeszámlálásából.” (Népszabadság,2011.07.13.)
Július 1-én megnyílt Magyarország első ártéri kalandparkja a tiszafüredi Császlód-szigeten!
22 hektár, 20 élményelem.
15 méteres kültéri mászófal, 300, ill. 400 méteres drótkötél csúszda, 140 elemből álló felnőtt- és gyermek kötélpálya, lomkorona tanösvény, erdei tornapálya 1800 méteren, zorb..
Várunk minden kalandra vágyó diákot, és persze pedagógust, akár már az első osztályosokat is!Rengeteg fénykép, látogatói vélemények és további információ itt: http://www.facebook.com/RobinKalandSziget
2011. augusztus 1-jén megjelent a Pedagógia-Online Hungarian Educational Research Journal (PO-HERJ), a Nevelés- és Oktatáskutatók Szövetségének (HERA) kétnyelvű online tudományos folyóirata. Megtalálható itt.
Nóri, nagyon jó a Nyomor széle, és tényleg csak megerősítésként, a fogamzásgátlás nagyon drága ma magyar honban, főleg ott, ahol már a meglévő terhesség megszakítása nagyon drága, bár még mindig olcsóbb, mint a fogamzásgátlás: az abortuszért is háromszor kell utazni a védőnői szolgálathoz,(Nálunk negyven kilóméterre) és szociális rászorultság okán is közel tíz ezer forint az abortusz. Így összesen közel húsz ezer.
a gyermeknevelési támogatás összege több mint húsz ezer, a rendszeres bérpótló juttatás összege több mint húsz ezer, ám ezek havonkénti juttatások, hogy fizet belőle a teherbe esett nő húsz ezer forintot. át kellene gondolni. harminc év alatt ingyen nem kötik el a nő pete vezetékét sem. ki segíti generálni a nyomort? csak nem a szociális juttatások mértéke?
Igen, pontosan értjük egymást. De mások miért nem értik ezt? A fél(vagy még több rész) ország a kényszeres születésszabályozást sürgeti, miközben meg lehetne oldani másképp, ha a valós helyzetet valakik végre értékelnék, és hosszú távú stratégiába kezdenének. Akik döntési helyzetben vannak….
Kedves Csilla!
A Szilágyi Gyula Potyautasok című írása (két izgalmas esettanulmánnyal) az Élet és Irodalomban valóban döbbenetes. Két rendkívül tehetséges, ámde hhh-s fiatalról szól, akik kiszorulnak a rendszerből, és hiába mutatnak bizonyos területeken rendkívüli képességeket, jövőjük nem ígérkezik biztatónak, sőt… Az írást elolvashatjátok itt.
Ez igazán…egészen…izé..!
Az ontológiai optimizmus szerint azért vagyunk a világon, hogy mindent megmagyarázzunk benne.
Adott egy kidolgozott tétel, mely szerint Akakij Akakijevics folyton másol. Ezt az osztálylétszámnak megfelelő példányszámban fénymásolták, s kissé összemosódtak a dolgok.
Ami még valószínűbb: ez már a színpadra alkalmazás stádiuma, amikor is egy abszurd dráma formálódik a fejekben. A.A. nem egyszerűen a kezelője, hanem maga a fénymásoló.Izgalmasan indul.
Karcsi! Folytasd! Kitűnő abszurd darab indul. A fénymásolóvá átlényegült A.A. vajon most mit, pontosabban kit sokszorosít? Egyre kíváncsibb leszek…
Csak arra akartam utalni Ax-nak, talán kissé körülményesen, hogy nem érdemes egy jó tanárnak átértékelnie Tamási Áron gondolatát, csak mert egy diák ennyire üstökön ragadta Gogolt. Megfelelő ásványi anyag bevitelével és önbizalommal lehet még belőle bármi. És még mindig fennáll a lehetősége, hogy tényleg csak ennyire indiszponált volt.
Nem jöttem rá magamtól, hogy az imént egy diákbaki(?) dúlta fel annyira Axot. Karcsi, remélem, már túl vagy a fénymásolóvá lett AA. kiváltotta megrázkódtatáson, annyira nem vészes az ügy, tudok ennél megrázóbbat is. Nem is keveset.
Jaj, hát persze, hogy nem volt megrázkódtatás, feldúlás, egyéb, sőt… valami élet úgy szerda késő délután két bizottság között cikázva. Speciel pont az egyik kedvencem mondta (volt több tucat – mármint kedvenc), ismerhetitek is a hullámzó Duna tetejéről, ráadásul talán öt-tíz centinyi eltéréssel attól a helytől, ahol éppen magam is Gogolból érettségiztem ugyanebben a teremben 74-ben… szóval szerettem az ügyet. A sorrend is fordított volt: Tamási Áron szövege már réges régen átértékelődött, amikor ez a kis baki elviselhetőbbé tette az egészet.
A napi rendszerességgel frissülő sajtófigyelő mától a
Modern Iskola honlapján található. Az eddig összegyűlt adatbázis továbbra is elérhető az aula.info.hu portálon. A hírek – korábbiakhoz hasonlóan – s közeljövőben az OFOE honlapján is folyamatosan olvashatók lesznek.
Elindult az OFOE blog! Szeretettel várok minden érdeklődőt! Szekszárdi Juli
Képzési felhívás: Az iskola mint az aktív állampolgárságra nevelés gyakorlati terepe
Akkreditált továbbképzés pedagógusoknak
Időpont: 2011. augusztus 29-31. (+ egy közösen egyeztetett képzési nap októberben)
Helyszín: Budapest
Az Aktív Állampolgárság Alapítvány 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést hirdet az aktív állampolgárságra nevelés iskolai megvalósításának témájában, az alapítvány által kifejlesztett Álompolgár elnevezésű program és a hozzá kapcsolódó kézikönyv alkalmazásával.
További információk: http://www.aktivpolgar.hu/?p=hirek&id=18
Olvassátok el Achs Karcsi Vakbélműtét konzultációval című cikkét! Egy kedvcsináló részlet: „Az iskolaügy bizony igazi konzultációt érdemel. Egy konzultációban érvek sora hangzik el, amelyre ellenérveket lehet felhozni, aztán vitatkozni, esetleg megállapodásra jutni. És szükséges valamiféle alapismeret is. A sebészorvos nyilván szakmai érvekre építi döntését a vakbélműtétről, nem pedig a sok-sok laikus szavazatának összeszámlálásából.” (Népszabadság,2011.07.13.)
Kedves Osztályfőnökök!
Július 1-én megnyílt Magyarország első ártéri kalandparkja a tiszafüredi Császlód-szigeten!
22 hektár, 20 élményelem.
15 méteres kültéri mászófal, 300, ill. 400 méteres drótkötél csúszda, 140 elemből álló felnőtt- és gyermek kötélpálya, lomkorona tanösvény, erdei tornapálya 1800 méteren, zorb..
Várunk minden kalandra vágyó diákot, és persze pedagógust, akár már az első osztályosokat is!Rengeteg fénykép, látogatói vélemények és további információ itt: http://www.facebook.com/RobinKalandSziget
Üdvözlettel,
Robin Hód
2011. augusztus 1-jén megjelent a Pedagógia-Online Hungarian Educational Research Journal (PO-HERJ), a Nevelés- és Oktatáskutatók Szövetségének (HERA) kétnyelvű online tudományos folyóirata. Megtalálható itt.
Nóri, nagyon jó a Nyomor széle, és tényleg csak megerősítésként, a fogamzásgátlás nagyon drága ma magyar honban, főleg ott, ahol már a meglévő terhesség megszakítása nagyon drága, bár még mindig olcsóbb, mint a fogamzásgátlás: az abortuszért is háromszor kell utazni a védőnői szolgálathoz,(Nálunk negyven kilóméterre) és szociális rászorultság okán is közel tíz ezer forint az abortusz. Így összesen közel húsz ezer.
a gyermeknevelési támogatás összege több mint húsz ezer, a rendszeres bérpótló juttatás összege több mint húsz ezer, ám ezek havonkénti juttatások, hogy fizet belőle a teherbe esett nő húsz ezer forintot. át kellene gondolni. harminc év alatt ingyen nem kötik el a nő pete vezetékét sem. ki segíti generálni a nyomort? csak nem a szociális juttatások mértéke?
Igen, pontosan értjük egymást. De mások miért nem értik ezt? A fél(vagy még több rész) ország a kényszeres születésszabályozást sürgeti, miközben meg lehetne oldani másképp, ha a valós helyzetet valakik végre értékelnék, és hosszú távú stratégiába kezdenének. Akik döntési helyzetben vannak….
Aki még nem tette volna, szavazzon a Goldenblog szakértői kategóriájában az OktpolCaféra!