Egy pontgyűjtő pályázat keretében általános és középiskolások számára sorsolnak ki 5-5 darab 300 ezer forint értékű osztálykirándulást. A részletekről itt tájékozódhattok.
Tisztelt szerkesztőség!
Aggódó édesanyaként fordulok önökhöz. A kisfiam most ötödikes és tanulási problémákkal küzd. Az osztályfőnöke javasolta, hogy indítsam be, hogy sajátos nevelésű igényű gyermek legyen. Ezzel kapcsolatban annyi kérdésem lenne hogy mit is foglal ez magában és ha kijárja az általános iskolát, okoz e valamilyen hátrányt neki a pályaválasztása során. Lesz e ennek nyoma a bizonyítványában.
A problémával a helyi illetékes nevelési tanácsadóhoz kell fordulnia, aki egy vizsgálat alapján megállapítja, hogy szükség van-e az Ön gyereke esetében szakértői bizottságra. Amennyiben igen, ott állapítják meg, hogy a kisfiú „sajátos nevelési igényű”-e, tehát szükséges-e számára speciális fejlesztés. Az SNI-vé nyilvánítás semmiképpen sem fog a pályaválasztása során hátrányt jelenteni.
Kedves Andrea! A szándék feltétlenül dicsérendő, de a megoldást sok minden bonyolítja. A diákönkormányzat nem önálló jogi személy, tehát az adománygyűjtést vagy az iskola vagy az iskolai alapítvány közvetítésével valósíthatja meg. Javaslom, hogy kérdezd meg az iskola gazdasági vezetőjét vagy egy jól tájékozott könyvelőt a megvalósítás lehetőségeiről, szabályairól. Reméljük, sikerrel jártok!
Érdemes a neten meghallgatni a Gondolatjel mai adását érdekes pedagógiai témákról: történelem (blog az első világháborúról), irodalom (a 12 legszebb magyar vers 9. állomása), IKT (az internetben rejlő kihasználatlan pedagógiai lehetőségek).
Gyermekem óvodás kora óta SNI-s, akkor még létezett a félárú étkezési hozzájárulás, azóta ingyenes volt, ami sajnos idén megszünt. Szeretném tudni, hogy milyen juttatások járnak, és hány éves korig?
Kedves Kérdezőnk! Úgy tudjuk, hogy a szociálisan rászoruló, illetve a tartósan beteg gyerek számára jár az 50 százalékos étkezési hozzájárulás, ameddig iskolába jár. Hogy ez a rendelkezés Önökre vonatkozik-e, azt csak helyben (az iskolában vagy az önkormányzatnál) tudják megmondani.
Egy pontgyűjtő pályázat keretében általános és középiskolások számára sorsolnak ki 5-5 darab 300 ezer forint értékű osztálykirándulást. A részletekről
itt tájékozódhattok.
Tisztelt szerkesztőség!
Aggódó édesanyaként fordulok önökhöz. A kisfiam most ötödikes és tanulási problémákkal küzd. Az osztályfőnöke javasolta, hogy indítsam be, hogy sajátos nevelésű igényű gyermek legyen. Ezzel kapcsolatban annyi kérdésem lenne hogy mit is foglal ez magában és ha kijárja az általános iskolát, okoz e valamilyen hátrányt neki a pályaválasztása során. Lesz e ennek nyoma a bizonyítványában.
Kedves Melinda!
A problémával a helyi illetékes nevelési tanácsadóhoz kell fordulnia, aki egy vizsgálat alapján megállapítja, hogy szükség van-e az Ön gyereke esetében szakértői bizottságra. Amennyiben igen, ott állapítják meg, hogy a kisfiú „sajátos nevelési igényű”-e, tehát szükséges-e számára speciális fejlesztés. Az SNI-vé nyilvánítás semmiképpen sem fog a pályaválasztása során hátrányt jelenteni.
Magáról a fogalomról a szülőknek szóló Kölöknet portálon tájékozódhat.
Tisztelt Szerkesztősé!
Munkaügyi problémával kapcsolatban, munkaszerződés, kinevezés témakörben tudnak- e tájékoztatást adni?
Köszönettel: NK
Kedves Katalin! Sajnos munkaügyi kérdésekben nem vagyunk kompetensek.
Szeretném megkérdezni, hogy félállásban most kémia szakos tanár és félállásban ifjúságvédelmi felelős vagyok mennyi a kötelező óraszámom így.
Kedves Kérdezőnk! Mint már említettük, munkaügyi kérdések megválaszolását nem vállaljuk, mivel nem vagyunk e téren járatosak.
T. Szerkesztőség!
Középiskolánkban működő DÖK adománygyűjtést szeretne kezdeményezni a többi DÖK bevonásával. Lehetséges-e ez, ill. milyen törvények szabályozzák azt?
Kedves Andrea! A szándék feltétlenül dicsérendő, de a megoldást sok minden bonyolítja. A diákönkormányzat nem önálló jogi személy, tehát az adománygyűjtést vagy az iskola vagy az iskolai alapítvány közvetítésével valósíthatja meg. Javaslom, hogy kérdezd meg az iskola gazdasági vezetőjét vagy egy jól tájékozott könyvelőt a megvalósítás lehetőségeiről, szabályairól. Reméljük, sikerrel jártok!
Lehetne más a közoktatáspolitika (is)! Olvassátok el L.Ritók Nóra Kérem szépen, nem lehetne valahogy másképp? című írását a taní-tani online-on!
Érdemes a neten meghallgatni a Gondolatjel mai adását érdekes pedagógiai témákról: történelem (blog az első világháborúról), irodalom (a 12 legszebb magyar vers 9. állomása), IKT (az internetben rejlő kihasználatlan pedagógiai lehetőségek).
2011. október 25-ig a kormány oldalon bárki elolvashatja és véleményezheti az új köznevelésről szóló törvény tervezetét.
Gyermekem óvodás kora óta SNI-s, akkor még létezett a félárú étkezési hozzájárulás, azóta ingyenes volt, ami sajnos idén megszünt. Szeretném tudni, hogy milyen juttatások járnak, és hány éves korig?
Kedves Kérdezőnk! Úgy tudjuk, hogy a szociálisan rászoruló, illetve a tartósan beteg gyerek számára jár az 50 százalékos étkezési hozzájárulás, ameddig iskolába jár. Hogy ez a rendelkezés Önökre vonatkozik-e, azt csak helyben (az iskolában vagy az önkormányzatnál) tudják megmondani.
Kedves Horváth Józsefné!
Most olvastam a szeptember 21-én írt kérdését. A személyes email címére írtam a válaszomat, remélem segít?!