Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

2 610 üzenet

  1. Laura szerint:

    Ez a másik véglet is idetartozik. A környezetemben nincs medencés család, de a játszótéri anyukás traccsparti – a gyerektől távoli padon – naponta előfordul. Az Eu szabvány szerint felújított játszótér mellett évente 3-4 szer megáll a rohamkocsi…
    Meghalt egy gyermek, miközben az anyja az okostelefonján netezett.

  2. OFOE szerint:

    Kedves Laura!
    Megnéztem az ajánlott cikket, amerikai példákkal, egy olyan címmel, amihez egyetlen történet sem illett. A szülők többsége – reményeim és tapasztalataim szerint – figyel a gyerekére. Gondok persze adódnak bőven e téren is, és nem csak az okostelefonok és egyéb kütyük miatt.
    Kinek lehetnek itt sziklaszilárd elvei? Olyan gyorsan rendeződik át minden körülöttünk, hogy régen rossz, ha valaki bemerevedik egy bizonyos álláspontba.
    Ahogyan ígértük: rövidesen közzé teszünk egy vitaindítót, hátha lesznek érdeklődő, hozzászólni is kész szülők, pedagógusok, esetleg diákok. Továbbra is szeretettel várjuk az érdeklődő és beszélgetni vágyó látogatóinkat ide: az Üzenőbe.

  3. Laura szerint:

    Köszönöm, figyelni fogom! 🙂

  4. Laura szerint:

    Érdekes indokai vannak a a költségtérítéses felsőoktatás kiterjesztésének. Nem is értem, tulajdonképpen miért maradt meg az 10.000? Bizonyára jó megoldás, ha az állam majd visszafizeti a leendő közszolgák helyett a banknak a hitelt (ha lesz munkájuk), akkor lesz gubanc, ha a végzős nem munkaszerződéssel a zsebében megy el nyaralni… Lesz olyan cég aki szintén fizet a friss munkaerő helyett, bár ez nagy valószínűséggel a 10 %-ot sem éri majd el. Mi lesz a maradék 90 % hitelével? Menjen külföldre, hogy legyen esélye törleszteni? Azt gondolom, hogy alaposan meg kell gondolnia a szülőnek már azt is, a gyereke melyik középiskolába járjon (itt is fizetős lesz nem sokára, hogy nagyobb felelősséggel tanuljon a gyerek), ha pedig nincs meg a megfelelő anyagi háttere, jobb, ha lebeszéli a kölyköt a továbbtanulásról, legyen bármiben hasonlóan tehetséges, mint az újgazdagoké. 🙁

  5. OFOE szerint:

    „A magyar közoktatás egyik legkomolyabb gondja a szelektivitás, a gyerekek társadalmi helyzetétől függő, az iskoláztatás korai szakaszától megfigyelhető kiválasztási mechanizmus. Ez jelenik meg most a felsőoktatásban is. Aki tehetős családba született, tanulhat egyetemen-főiskolán, akinek nem futja a tanulás díját megfizetni, még, ha tehetsége alapján ott is lenne a helye, nem mehet. Csak, ha vállalja az eladósodást, már önálló életének kezdetére az anyagi értelemben vett kilátástalanságot.”(Hálózat a Tanszabadságért)

  6. CsirmazM szerint:

    Kedves Juli!
    Átment a 8. rész? (mindkét megadott e-mail címre átküldtem).
    CsM

  7. Juli szerint:

    Kedves Mátyás, igen, megkaptam. Köszönöm.

  8. Dóri szerint:

    Az Év embere pályázat egyik jelöltje L.Ritók Nóra.
    Szavazzatok rá itt!
    Tudom, nehéz választani tíz nagyszerű ember között.
    De!!! Ő az egyetlen pedagógus a jelöltek közül!!!!
    Ha nyerne, egy olyan tanár részesülne nyilvános elismerésben, aki a többszörösen hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére tette fel az életét.
    Megérdemelné!!!!!

  9. Laura szerint:

    Minden kedves Fórumozónak Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet!

  10. Laura szerint:

    Kedves Juli!
    Karácsony előtti héten volt egy dolgozat (verselemzés), 34 gyerek írta meg, 2 db lett jeles, 7 db 4-es, 1 db 2-es, a többi 3-as. A miénk 4-es lett, fogalmunk sincs, hogy mi hiányzott a jobb jegyhez. Jelenleg áll a balhé, 11 szülő úgy döntött, hogy átíratja a gyerekét más iskolába, mert fölháborítónak tartják, hogy hiába vágta be a gyerek a füzetet, csak közepes lett az osztályzat. Az osztályzás természetesen a tanár kompetenciája, de senki nem érti, hogy miért nem lehet értékelni a dolgozatot, miért nem lehet tájékoztatni a szülőket.

  11. Juli szerint:

    Kedves Laura! A jegyek önmagukban semmit nem mondanak. A füzet szövegének a „bevágása” még nem jelenti azt, hogy az illető meg is tudja fogalmazni a mondandóját. Nagyon fontos lenne, természetesen, hogy világosak legyenek a követelmények. A legnagyobb gond, ami már a korábbi levelezésünkből is kiderült, hogy a szülők és a gyerekek nem bíznak az érintett tanárban. Arról is volt már szó, hogy nem lehet a dolgot megbeszélni vele. Biztos, hogy jó megoldás, ha a gyereket átíratják? Elképzelhetetlen egy szülői petíció az igazgatóhoz, amelyben kérik, hogy más tanítsa az osztályt? Ha ilyen rossz a viszony, és reménytelen a békés rendezés, csak ezt tudom megoldásként elképzelni.

  12. Laura szerint:

    Köszönjük a tanácsot, de úgy látjuk nem érdemes további erőfeszítéseket tenni, mindenképpen a gyerekek rovására menne a dolog. Mi az év végéig valószínűleg kitartunk, azután majd meglátjuk, hogyan tovább.

  13. Juli szerint:

    Kedves Laura! Lehet. hogy az idő a legjobb tanácsadó. Jelzem: nem felejtettem el a vitaindítást, de megvárjuk a következő évet, mert most a többség az ünnepekkel van elfoglalva. Neked és a családodnak is boldog újévet kívánok!

  14. Laura szerint:

    Rendben! 🙂 Üres óráimban (!) a közzétett kerettantervet olvasgatom, mintha finomodott volna – legalább is – a magyar a korábbiakhoz képest… 🙂 Hasonló jókat kívánok én is szülőknek, diákoknak, tanároknak egyaránt! (L. Ritók Nórára folyamatosan szavaztunk, bár úgy nézem a sorrend marad.)

  15. Juli szerint:

    Igen, Nórira sokan szavazunk, de valóban maradt a 3. hely. Nem lehet mindenki aranyérmes. A kerettantervek nem sokat fognak változtatni azon a gyakorlaton, amit – joggal – kifogásoltok. Remélem, az újév nyugodtabb lesz, mint ez a most búcsúzó.

Hozzászólás a(z) márta bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 130 131 132 133 134 174