2 610 üzenet

1. Laura szerint:

   2013.01.15. 11:04

   Kedves Juli!

   Köszönöm! 🙂

   A helyzet annyiban változott, hogy jövő hétfőtől más iskolába írattuk a gyereket. Az iskolának nagyobb gondja is van annál, hogy jelenleg a miénkhez hasonló apró ügyekkel foglalkozzon. A lányom félévi bizonyítványa jó lesz (magyar 4, földrajz 3, a többi 5-ös), de 99%, hogy az „osztályfőnökünk” lesz az új igazgató még az év vége előtt. Ezt inkább nem várjuk meg…

   Válasz
2. Laura szerint:

   2013.01.15. 11:11

   Kedves Nane!

   A gyereket azonnal át kell íratni másik iskolába! A végén ő lesz a nem életre való, az ideggyenge, a lelki terror előbb a tanulmányi eredményein fog meglátszani, de könnyen lehet, hogy egész életére kiható sérüléseket fog elszenvedni. Az iskola nem fog segíteni, mert nem tud, nem mer. A hatóság már csak akkor avatkozik be, ha vér folyik, ezt megvárni viszont óriási hiba, egyenesen bűn lenne… 🙁

   Válasz
3. Juli szerint:

   2013.01.15. 15:57

   Kedves Laura! Ez a legjobb megoldás, és egyetértek azzal is, amit Nanénak írtál. Lehet, hogy egy ilyen helyzetből jobb kilépni. Nagyon köszönöm a tájékoztatást.

   Válasz
4. Juli szerint:

   2013.01.15. 16:00

   Kedves Nane! Egyetértek Laurával: ha van lehetőség, el kell vinni innen a gyereket. Utólagos engedelmével „kölcsön vettem” a történetét a honlap virtuális szülői értekezlet sorozatának második darabjához. Nagyon remélem, hogy megnyugtatóan sikerül rendezni a gyerek sorsát.

   Válasz
5. Kovács Mariann szerint:

   2013.01.17. 08:11

   Kedves Mindenki!Általános iskolában elsős a kisfiam.Egy „kezelhetetlen”gyerekkel kezdődött!Szülőik,rendkívüli szülőik stb.Esélyegyenlőség,ezzel jönnek mindig,most már négyen vannak,akik miatt meg kell állniuk 5 percenként,a tanárok nem tudnak tanítani,kijelentették nekünk.Egy szülő együttműködik,nevelési tanácsadó,Pesten pszihológiai felmérés.Mit tehetnénk mi,a mi gyermekeinknek nincs joga nyugodt körülmények között tanulni,kötelesek vagyunk tűrni..Fél éve türelemmel vagyunk,a tanárok kivannak,egész nap ordítanak,aztán,igazgató,ig.helyettes is bejön..ordít..semmi nem változik,csak hogy „tudnak a problémáról”.Heten tervezzük,hogy átíratjuk a gyerekeinket,nekünk kell mennünk???Ez a megoldás?

   Válasz
6. Laura szerint:

   2013.01.18. 10:38

   Kedves Mariann!
   Volt hasonló problémánk, mi úgy oldottuk meg, hogy összepakoltunk, bementünk az igazgató nőhöz, kijelentkeztünk. Elmondtuk, hogy tudjuk, nem sokat tehetnek a pedagógusok ilyen esetben, nekünk a gyerek érdeke a fontosabb, odébbállunk. Az új iskolában egy hétig voltunk az osztályban, nem volt közel sem olyan súlyos a helyzet, mint az előző iskolában, de egy hét múlva átmentünk a párhuzamos osztályba egy tapasztalt „tyúkanyó” szárnyai alá… A gyerekem fél év múlva már a kerületi versenyekről hozta az okleveleket, a zaklatottsága fokozatosan elmúlt, szeretett iskolába járni. Innen is köszönjük Erika néninek. Szakember, politikus biztosan tudna ennél jobb módszert is ajánlani, nekünk ez vált be.

   Válasz
7. Juli szerint:

   2013.01.18. 11:34

   Kedves Laura!
   Nagyon ésszerűen, a gyereked érdekében cselekedtél: ha érzem, hogy a fiam/lányom veszélyben van, kimenekítem a csapdahelyzetből. De mégsem lehet a menekülés az egyetlen kiút.
   Igazad van: a megoldás az igazán jó pedagógus,aki érti a dolgát, és megoldja a felmerülő gondokat, aki mellett a gyerekemet biztonságban tudhatom.
   Mariann ügyében tanácstalan vagyok. Ott néhány nehezen kezelhető (sejthetően hátrányos helyzetű) gyerek miatt nem működik a dolog, és ezért akarják a szülők kimenekíteni a gyereküket. Nem hiszem, hogy csak ez lehet megoldás, persze könnyű nekem a távolból tanácsokat osztogatni.
   Mégis azt gondolom, hogy egy igazán jó pedagógus azokkal a gyerekekkel tud megfelelően bánni, akiket rábíztak. Ez a dolga, a szakmája erre készítették fel. Ehhez azonban szövetségesekre van szüksége, és mindenek előtt egy támogató szakmai környezetre, esetenként speciális szakemberekre. Az nyilván nem megoldás, hogy a pedagógusok , feltételezhetően a tehetetlenség miatt „ordítanak”. Jobban kellene ismernem az adott körülményeket ahhoz, hogy megalapozottan formálhassak véleményt Mariann ügyében.

   Válasz
8. OFOE szerint:

   2013.01.18. 11:37

   Kedves Mariann! Arra kérünk, hogy a honlapunk Kapcsolat rovatán keresztül lépj velünk elektronikus kapcsolatba, hogy a konkrét tények ismeretében érdemben próbálhassunk segíteni, vagy legalább együtt gondolkodni Veled és szülőtársaiddal.

   Válasz
9. zoldbeka szerint:

   2013.01.20. 13:41

   Kedves Mindenki!
   Sajnos ma már kevés iskolát kivéve (akik kínosan vigyáznak „szegregációjukra) mindenhol vannak ilyen „problémás” gyerekek: vagy beintegrált SNI-s tanulók, akik „miatt nem lehet haladni”, vagy csak egyszerűen neveletlenek, akik bomlasztják a közösséget, terrorizálják a gyerekeket. A pedagógusok tehetetlenek, a gyermekvédelem sem áll a helyzet magaslatán, így valóban nem marad más lehetőség, mint vagy elvinni a saját csemetét másik intézménybe, vagy eltávolítani a renitens diákot, ha van iskola, aki átveszi.
   Az SNI-vel más a helyzet: tudomásul kell venni, hogy a velük való foglalkozás egy másik szakma feladata – a gyógypedagógusoké. Az SNI-s tanulók erőszakos és feltétel nélküli integrációja csak ahhaoz vezethet, hogy se ő, se társai nem tudnak tanulni, megfelelő ütemben haladni.
   Közel 30 éves gyakorlattal a hátam mögött azt javasolom, hogy az érintett szülők fogjanak össze, járják be a hivatalos utakat(ofők,igazgatók, oktatási bizottságok, segítő szakmák – pszichológusok, gyermekvédelem stb) és kérjenek onnan segítséget. A probléma nagyon jelentős és mindennapos, ám vagy van a pedagógusnak olyan személyisége és kompetenciája, amellyel orvosolni képes a bajt, vagy máshoz kell segítségért fordulni, végső esetben elvinni a gyereket egy másik iskolába, egy elit iskolába. A szakma ma elit iskolának már nem a Fazekashoz hasonló sulikat atrtja, hanem azokat az iskolákat, amelyekben a 25-30 évvel ezelőtti konszolidált állapotok uralkodnak.
   Szomorú…

   Válasz
10. Consta szerint:

    2013.01.20. 17:57

    Szép napot Mindenkinek!
    Tanácsot, segítséget szeretnék kérni!
    11 éves unokám, otthon egy tündéri, segítőkész jólelkű gyerek. Belép az iskolába és máris egy kezelhetetlen, neveletlen kölyök lesz! Mondják ezt a tanárok! Az osztály tele van kisebbséggel, akik persze sosem kapnak beírást. Ma már ott tartunk, hogy az unokámnak betelt az ellenőrzője, és másik iskolát tanácsolnak neki. Csak pár példa a rengeteg közül. Cigány gyerek eldobja a petárdát, elszalad, közelben az unokám, tehát övé a beírás! Cigány gyerek megveri az osztálytársát, elszalad, unokám mellette, tehát övé a beírás. Ha a reggeli szendvicspénzét nem adja oda elveszik tőle. Természetesen ezt a gyerek folyamatosan mondja, hogy nem ő volt, süket fülekre talál. Jelzem 5.-es, eddig különösebb probléma nem volt vele. Mióta 6.-ból lebuktak ezek a renitensek, azóta tart ez a borzalom. 3 osztály van 5.-ből, amikor anyukája kérte, hogy rakják át másik osztályba, a válasz az volt, hogy nem tehetik meg, inkább menjen el a gyerek. Ez nem könnyű, másik faluba áthordani, idő és költség is. Nem értem én ezt!

    Válasz
11. Peer Kriszti szerint:

    2013.01.20. 19:57

    Kedves Nagymama!

    A problémát nem a cigány, nem cigány, neveletlen, jól nevelt gyerekekben látom. Teljesen mindegy, ki honnan jött. Az iskola -pedagógusok- és más szakemberek – gyógypedagógus, szociális munkás, pszichológus stb.- dolga, hogy közösen, összefogva a szülőkkel, megoldják a problémát. Ez ugyanis egy rendszer, ami ha nem működik jól, igenis mindenki felelőssége, hogy rendbe tegye. De nem azzal, hogy kihátrál, főleg, ha azzal hátrányok is járnak (pénz, idő stb.). Érdemes lenne úgy megoldani a problémát, hogy abból mindenki nyertesen jöjjön ki, az pedig csak akkor lehetséges,ha segítséget kérnek. Osztályfőnöktől, igazgatótól, nevelési tanácsadó szakembereitől, gyermekjóléti szolgálattól.
    Amit leír, abból az következik, hogy mindent a másik gyerek/ek csinálnak, unokája ártatlan, a tanárok tévednek. De valóban, mindegyik, mindig? Érdemes lenne a pedagógusokkal beszélni az unokáról, arról, hogy ők hogyan látják a helyzetet és miben látják a megoldást. Mindezt az unoka jelenlétében, hogy ő is hozzá tudja tenni a magáét.
    A hibáztatás helyett sokkal inkább előrevisz az őszinte, nyílt kommunikáció, ezért bátran keresse fel az iskola dolgozóit és kérjen segítséget!
    üdvözlettel: Peer Krisztina

    Válasz
12. Tőkés Hédi szerint:

    2013.01.20. 21:38

    Kedves Krisztina!
    Alapvetően egyetértünk mindabban, ami az elveket illeti. A probléma – és már nem is csak probléma, hanem súlyos gond (vö. a hozzászólások özönét és tartalmát) – a gyakorlatban, a megvalósításban van. Mert ami VAN: az a kevés (és valljuk be: igen nehéz utat végig járó) „sikertörténet”, más oldalról a sok-sok megoldatlanság. Valami miatt az az együttműködés, amelyről írsz, lassú, nehézkes, amit (próbáljuk ezt is megérteni) nem vállalnak a vegzált gyerekek szülei. Elviszik a gyerekeket – ha megtehetik – másik iskolába. Ezt nem lehet megakadályozni, hiszen a szabad iskolaválasztás a szülők elidegeníthetetlen joga. Így aztán pontosan az a folyamat indult be, amit nem akartunk: immár iskolai szintre kerül a szegregáció… (Azt csak zárójelben: van-e ehhez a feladathoz ELEGENDŐ elkötelezett pedagógus?)

    Válasz
13. petra szerint:

    2013.01.20. 22:11

    Kedves Hédi,
    a spontán szegregációs folyamat megállításának – többek között – épp a Kriszti által képviselt szemlélet a záloga. Ennek a szemléletnek a megvalósításához valóban sok mindenre – működőképes ellátórendszerre, nyitott és módszereikben kompetens pedagógusokra és befogadó társadalomra van szükség. Nos, ebben az esetben épp az utóbbiról van szó. Mert a befogadó társadalmat mi csináljuk. Pontosan azzal a szemlélettel, amit Kriszti a hozzászólásában képvisel. És azzal, ha a hozzá szükséges erőforrásokat kiköveteljük.

    Válasz
14. Tőkés Hédi szerint:

    2013.01.20. 22:42

    Kedves Petra (és Kriszti)!
    Újra mondom: egyetértünk az elvek tekintetében. De egy/a társadalom gondolkodásmódját (amely ott és akkor mindig egyéni/családi formában jelenik meg) átalakítani rendkívül hosszadalmas, fölívelő és lezuhanó utakat bejáró folyamat. Erőltetni lehet, de az mindenképpen kontra-produktív. A családoknak és gyermekeiknek nincs ennyi idejük: itt és most történik mindaz, ami történik. Tüzet olt, hogy megvédje a megvert és megalázott gyerekét. Lehetőleg gyorsan, hogy súlyosabb sérülés ne érhesse. Ez kötelessége is, felelőssége is.
    Még egyszer hangsúlyozom: nem engem kell meggyőzni az elvek helyességéről. De ehhez nagy-nagy türelemre, igen hosszú időre, sok-sok jól együttműködő intézményre – és igen – alkalmas pedagógusokra van szükség. Ettől még nagyon messze vagyunk.

    Válasz
15. petra szerint:

    2013.01.21. 08:46

    Hédi, nekem csak az a kérdésem, hogy mitől leszünk közelebb, ha elnézzük, támogatjuk a kirekesztő és menekülő (az eredmény szempontjából az is kirekesztő, ez a spontán szegregáció melegágya) stratégiákat. Igen, értelek, adott szülő szemszögéből nézve, az ő gyereke életében, nincs idő. Csak mondom, hogy az „okként” megnevezett, és nem jószántukból magatartászavaros gyerekeknek is ez az egy élete van, ami épp most foszlik szét a teljes reménytelenségben a fejük fölött. Vagyis, ha nincs idő, úgy nekik sincs, és a felelős társadalomnak se, aki ezt végignézi, és a többségi egyéni stratégiákkal azonosulva fenntartja ezt a folyamatot. Utakat mutatni. Amikor ennyire messziről kérdeznek, akkor innen, ha pedig sikerül közelebb lépni egy történethez, akkor azon a ponton, de mindig a megoldás irányából közelítve – azt gondolom, hogy ezt kell tenni. Egyetértek abban, hogy ehhez a változáshoz hatalmas türelem kell. De nem az első lépések megtételéhez. Mert minden kihagyott lehetőség még távolabb sodor a célunktól.

    Válasz