Tudom a választ, sajnos… De: elképzelhető, hogy a sok éve működő pedagógus énekkartól bérleti díjat kérjenek az osztálytermi próbáért? Elképzelhető, hogy a tanároktól bérleti díjat kérjenek, ha saját iskolájuk ótvaros tornatermében kosarazni merészelnek?
Kedves Erzsébet! Sajnos, ha a munkáltató utasítja, feltételezhetően köteles a pedagógus elvállalni a feladatot. Az más kérdés, hogy méltányosságból el lehetne ettől tekinteni. Már csak azért is, mert sok köszönet nem lesz egy ilyen osztályfőnökségban a gyerekek számára sem. Arra hivatkozni, hogy három év múlva a felmentését fogja kérni, szintén nem érdemes. Három év után majd valaki váltani fogja, ha mégis megkapja a megbizatást. A legcélszerűbb lenne ezt a problémát – ha lehet – helyben megbeszélni az illetékesekkel.
Kedves Szerkesztőség, kedves Juli!
Újabb tanítójelölt hallgatókat irányítok felétek..
A hallgatókkal blogot vezetünk az órákról, íme egy részlet:
„A múlt órán megismert ofoe.hu-t már böngészgettem, és igen érdekes cikkekre leltem, melyek nem csak osztályfőnököknek szólnak, hanem nekünk kezdőknek is. A Háttér rovatban leltem rá „Az a tekintélyelvű világ már nem visszahozható” című cikkre, mely az autokratikus vezetés hátrányairól szól. A többi írás is nagyon érdekes. Mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom.”
Köszönöm nektek!
Kedves Osztályfőnök!
Az után érdeklődnék, hogy a házi feladatokra adott értékelés (elégtelen) mennyire jogszerű? Meghatározza e ezt egyáltalán a köznevelési törvény vagy ezt elég az iskola pedagógiai programjában szabályozni? Hogyan működik ez?
Kedves Norbert!
Egyszerű szülőként azt javaslom, készítsék el a házi feladatot újra. Ha értelmezési probléma volt a gond (nem volt egyértelmű, hogy mit kell elvégezni), kérni kell a „mankót”. Az osztályzással nem érdemes foglalkozni, vitás esetben mindig a gyerek lesz a vesztes. Ha ráadásul szemünk fénye cseppet sem ártatlan az ügyben, igyekezni kell a tanár jóindulatát visszaszerezni és sürgősen pótolni a mulasztást.
Kisfiam alsó tagozatos (9ves).A tanító néni többször hozta már kellemetlen helyzetbe, megalázta, megszégyenítette az osztálytársai előtt, és dolgozatot íratott vele a délutáni leckeírási idő után. Az igazgatóhoz fordulni nincs értelme, mert már megtettem eredménytelenül,problémákat úgy oldották meg, hogy a gyermekek jártak rosszul. Mit tehetek? Köszönettel: Zsandi
Kedves Zsandi! Próbált már beszélni a tanítónővel? Nyugodtan, indulatok nélkül? Ő mit mondott az esetről? Mikor indult ez a probléma? Csak Önnek van ilyen gondja, vagy más szülőknek is? Amennyiben mások is panaszkodnak, lehetne kezdeményezni egy csoportos beszélgetést.
Szívesen segítenénk, de minden konkrét helyzet más és más. Kellene ismerni a pontos helyzetet, és valamennyi érintett nézőpontját (a tanítóét és a gyerekét is). Amennyiben szeretne konkrétabb segítséget kapni, vegye fel velünk a kapcsolatot, azaz írjon e-mailt a honlap Kapcsolat rovatán keresztül. A konkrétumok ugyanis nyilván nem tartoznak a nyilvánosságra, viszont így csak általános válaszokat tudunk adni, ami feltételezhetően nem igazi segítség.
Érdeklődni szeretnék, hogy a gyermek és ifjúságvédelmi felelős kötelező munkaideje, valamint szabadsága ugyan úgy alakul-e, mint a tanáré? Én megelőző tanévekben tanítottam, most pedig ifjúságvédelmi munkakörben dolgozom teljes állásban. Amikor szerződést kötöttünk azt a tájékoztatást kaptam, hogy megegyező a tanáréval, most azonban problémáim adódtak ebből.
Szeretnék tisztán látni.
Köszönöm
Kedves Zso! Ez iskolai szinten nincsen szabályozva? Bár lehet, hogy KLIK szabályoz már. Van valami írásos szerződés, amelyik rögzíti a munkakörét? Helyben lehetne, kellene tisztázni ezt.
Kedves Éva! Erre a munkajogi kérdésre szerintem az iskoládban pontosabban tudnak válaszolni, mi nem vagyunk napra készek munkajogi kérdésekben, és nem akarunk megalapozatlan tájékoztatást adni.
Kedves Kollégák!
Érdeklődni szeretnék, van-e valakinek információja arról, hogy idén kapnak-e a pedagógusok cafeteriát. Ha (netán) igen, mikor várható?
Köszönöm!
Kedves Mindenki!
Kíváncsi lennék az alábbi témában a ti véleményetekre: Elvileg 2013. szeptemberétől („HA”) bevezetik a „pedagógus életpályamodellt”. A szakszervezetek és a kormány együttműködési megállapodást kötöttek,(a lényeg most jön) miszerint AKI PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁVAL RENDELKEZIK, AZT PEDAGÓGUS 2-BE sorolják be a következő tanévtől. A kérdésem a következő lenne: Ha valaki pl. 5 év gyakorlattal rendelkezik és már megszerezte a szakvizsgát (de az éve nincs meg) azt is besorolják oda?
Várom az észrevételeket!
LINK: A szakszervezetek és a kormány közötti megállapodások értelmezése

Kedves ax! A választ mi is sejtjük, és tartunk attól, hogy ez megegyezik azzal, amit Te erről gondolsz. No comment…
Kedves Szerkesztőség, kedves Juli!
Újabb tanítójelölt hallgatókat irányítok felétek..
A hallgatókkal blogot vezetünk az órákról, íme egy részlet:
„A múlt órán megismert ofoe.hu-t már böngészgettem, és igen érdekes cikkekre leltem, melyek nem csak osztályfőnököknek szólnak, hanem nekünk kezdőknek is. A Háttér rovatban leltem rá „Az a tekintélyelvű világ már nem visszahozható” című cikkre, mely az autokratikus vezetés hátrányairól szól. A többi írás is nagyon érdekes. Mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom.”
Köszönöm nektek!
Kedves Mari! Nagyon köszönjük a népszerűsítést.
Kedves Osztályfőnök!
Évközben nyugdíjba vonuló pedagógus esetén, hogyan kell arányosítani a szabadságot? Mi a kiindulási alap, 31 vagy 46 nap?
Mielőbbi válaszát a fenti email címre várjuk.
Köszönettel
Éva