Kedves Csilla, nem vállalkozunk a jelenlegi átalakuló jogi környezetben arra, hogy hitelesen megválaszoljuk ezt a bonyolult munkajogi kérdést. Ezt helyben kellene tisztázni a fenntartóval.
Kedves Csók Tiborné! Én úgy olvastam a köznevelési törvény 3.számú mellékletében, hogy az idegennyelv tanár, az ének- és a testnevelés szakos tanár főiskolai végzettséggel is taníthat minden iskolatípusban és minden évfolyamon. Elnézést az okoskodásért!
Kedves Krisztina! Valóban: a Köznev. tv. alapján az 5-6. évfolyamon tesi szakos tanár vagy tanító+megfelelő műv. terület kell. Viszont a kényszer nagy úr. Jelenleg nyakra-főre keresik a tesi tanárokat, nem tudom honnan tudnak leakasztani annyit, amennyi kellene. Régebben valahol olvastam, hogy a 120 órás keretén belül majd a nem tesi szakosok elvégezhetnek valamit és azzal megtarthatják a foglalkozásokat. (Bár mintha ez az alsó tagozatra vonatkozott volna.) Ezen az alapon egy egyetemi kieg. képzésben szerzett szakedzőivel esetleg lehet esélye, hogy kaphat 5-6. osztályban is testnevelés órát.
Tisztelt Osztályfőnökök!
Az alábbi kérésemhez kérek Önöktől jogi állásfoglalást:
Határozatlan időre kinevezett tanár vagyok egy általános iskolában, 32 éve tanítok. Szeptember 18-tól október 1-ig 11 nap szabadságot kértem a munkáltatómtól, a Mt. 122.§ (2)alapján.Bár a munkáltatóm nem volt teljesen elutasító, de részletes jogszabályi állásfoglalást kért. Tisztában vagyok vele, hogy nem a legszerencsésebb időpont szorgalmi időben egy pedagógusnak szabadságot kérni, de az élet produkál rendkívüli helyzeteket.
Kérdésem: Megillet-e engem a szabadság, ha igen milyen mértékben?
Fizetés nélküli szabadságot csak a legvégső esetben szeretnék igénybe venni. Várom megtisztelő válaszukat: Réthi Mária
Kedves Réthi Mária!
A munka törvénykönyve szerint évente 7 munkanapot -legfeljebb két részletben – a munkavállaló kérésének megfelelően kell kiadni.
138/1992. Korm. rend.:a pedagógus szabadságát elsősorban a nyári, őszi, téli, tavaszi szünetben kell kiadni.
Véleményem szerint a mt. előírása szerint 7 napot ki kell adni szorgalmi időben is, a többit meg kell oldani valahogyan. Ha valóban olyan halaszthatatlan az ügy, mindjárt a tanév kezdésekor próbáljon meg a többire is szabadságot kérni. Korábban működött az óra csere-bere is, de eddig volt túlóra, és ezért érdemes volt.Ha nem, megy így, fizetésnélkülit kellene kérni, de nem biztos, hogy megadják.
Megjegyzem, ha szabit ír ki, és nem marad a szünetekre, az rendkívül méltánytalan a többiekkel szemben. (Most meg a kötelező óraszám emelésével pláne.) Papíron ugyanis bemegy dolgozni…
(Azt furcsának tartom, hogy a munkáltatója „részletes jogszabályi állásfoglalást kért”. Állásfoglalást már senki nem ad ki, legfeljebb véleményt.)
Érdeklődöm, hogy általános iskolában a tagintézményvezető egyben lehet-e osztáyfőnök is?Mindkét pótlék és kedvezmény megtartásával? Hány órát kell-ene így tartani hetente?
Kedves Mariann! A Köznev. tv-ben van meghatározva a tagintézmény-vezető kötelező óraszáma, ez a tanulók létszámától függ. Az osztályfőnöki teendők ellátásért eddig járó órakedvezményt valószínűleg el lehet felejteni (a munkaközösség-vezetőit is), szerintem ezért (is) emelkedik a pótlék összege. Olyant nem olvastam a jogszabályban, hogy úgy, mint ahogy eddig volt, maximalizálva lenne az összevonandó pótlékok összegének felső határa.
A vezetőknek (intézmény, tagintézmény stb) véleményem szerint azért annyi a kötelező óraszáma amennyi, hogy a fennmaradó munkaidejükben a vezetéssel járó feladatokat lássák el, és nem azért, hogy ebben az időkeretben minél több fizetett túlórát vagy akár osztályfőnökséget is vállaljanak. Ilyen terhelés mellett nem várható senkitől minőségi munka. Pedig egy a tantestületéért felelős vezető számára nagyon fontos lenne a törvény pontos ismerete például azért, hogy annak szempontjait szem előtt tartva megfelelő tantárgyfelosztást tudjon készíteni.
A Hívatlanul csoport már több, mint 2500 fővel működik a Facebookon. Aki idegenkedik a Facebooktól, a következő webcímen is csatlakozhat: hivatlanul@googlegroups.com. A csoport titkos abban az értelemben, hogy a tagok nevei csak a csoporton belül láthatók.
Kedves Andrea! Üzenetváltásunkat átmásoltam az adott cikk kommentjei közé, ott többen nézik. Itt is láthatták, mert született Lippai Ilditől is egy hozzászólás a filmről. Ez is igazolja, hogy a Kevin minden formájában igen csak képes borzolni a kedélyeket.
Egyetlen banknál sem érdemes számlát nyitni. Mi (10.-es osztály) úgy döntöttünk, hogy nem fizetünk sarcot a banknak, tanáraink megérdemlik, hogy ebből a pénzből is nekik kedveskedünk valamivel. A megalázó kényszer-takarékoskodást (osztálypénzt) megszüntettük, gyűjtse mindenki a maga módszerével és akkor hozza be a szükséges összeget, amikor kell. Egy osztálykirándulás ma már luxus, a szalagavató kőkemény üzlet, hetente röpködnek az ezresek ilyen alapítvány, olyan sportkör, egyenpóló, stb., stb., célokra, miközben cidrizünk, hogy legjobb tanáraink mikor jelentik be: jövő héten felvételi beszélgetésre megyek egy olyan céghez, ahol a keresetemből el tudom tartani 2 gyerekemet. Majd, ha a tanár keres többet, mint a banki alkalmazott, akkor utóbbiakat segítjük azzal, hogy jó pénzért kezelhetik a számlánkat.

Kedves Ildi!
Egyetértek veled. Én is úgy tudom, hogy nyevtanár taníthat bármely iskolatípusban. Hivatkoznék
erre a linkre.
Kedves Ildi és Mária! Köszönjük a helyreigazítást. Feltételezhetően Nektek van igazatok. Kedves Csók Tiborné, bocsánat a téves válaszért.
Köszönöm a választ! 🙂
Kedves Krisztina! Valóban: a Köznev. tv. alapján az 5-6. évfolyamon tesi szakos tanár vagy tanító+megfelelő műv. terület kell. Viszont a kényszer nagy úr. Jelenleg nyakra-főre keresik a tesi tanárokat, nem tudom honnan tudnak leakasztani annyit, amennyi kellene. Régebben valahol olvastam, hogy a 120 órás keretén belül majd a nem tesi szakosok elvégezhetnek valamit és azzal megtarthatják a foglalkozásokat. (Bár mintha ez az alsó tagozatra vonatkozott volna.) Ezen az alapon egy egyetemi kieg. képzésben szerzett szakedzőivel esetleg lehet esélye, hogy kaphat 5-6. osztályban is testnevelés órát.
Kedves Osztályfőnökök!
Tud valaki tanácsot adni, hogy melyik banknál érdemes számlát nyitni egy 9.-es osztály számára?
Köszönöm a segítséget: Balázs
Tisztelt Osztályfőnökök!
Az alábbi kérésemhez kérek Önöktől jogi állásfoglalást:
Határozatlan időre kinevezett tanár vagyok egy általános iskolában, 32 éve tanítok. Szeptember 18-tól október 1-ig 11 nap szabadságot kértem a munkáltatómtól, a Mt. 122.§ (2)alapján.Bár a munkáltatóm nem volt teljesen elutasító, de részletes jogszabályi állásfoglalást kért. Tisztában vagyok vele, hogy nem a legszerencsésebb időpont szorgalmi időben egy pedagógusnak szabadságot kérni, de az élet produkál rendkívüli helyzeteket.
Kérdésem: Megillet-e engem a szabadság, ha igen milyen mértékben?
Fizetés nélküli szabadságot csak a legvégső esetben szeretnék igénybe venni. Várom megtisztelő válaszukat: Réthi Mária
Kedves Réthi Mária!
A munka törvénykönyve szerint évente 7 munkanapot -legfeljebb két részletben – a munkavállaló kérésének megfelelően kell kiadni.
138/1992. Korm. rend.:a pedagógus szabadságát elsősorban a nyári, őszi, téli, tavaszi szünetben kell kiadni.
Véleményem szerint a mt. előírása szerint 7 napot ki kell adni szorgalmi időben is, a többit meg kell oldani valahogyan. Ha valóban olyan halaszthatatlan az ügy, mindjárt a tanév kezdésekor próbáljon meg a többire is szabadságot kérni. Korábban működött az óra csere-bere is, de eddig volt túlóra, és ezért érdemes volt.Ha nem, megy így, fizetésnélkülit kellene kérni, de nem biztos, hogy megadják.
Megjegyzem, ha szabit ír ki, és nem marad a szünetekre, az rendkívül méltánytalan a többiekkel szemben. (Most meg a kötelező óraszám emelésével pláne.) Papíron ugyanis bemegy dolgozni…
(Azt furcsának tartom, hogy a munkáltatója „részletes jogszabályi állásfoglalást kért”. Állásfoglalást már senki nem ad ki, legfeljebb véleményt.)
Érdeklődöm, hogy általános iskolában a tagintézményvezető egyben lehet-e osztáyfőnök is?Mindkét pótlék és kedvezmény megtartásával? Hány órát kell-ene így tartani hetente?
Kedves Mariann! A Köznev. tv-ben van meghatározva a tagintézmény-vezető kötelező óraszáma, ez a tanulók létszámától függ. Az osztályfőnöki teendők ellátásért eddig járó órakedvezményt valószínűleg el lehet felejteni (a munkaközösség-vezetőit is), szerintem ezért (is) emelkedik a pótlék összege. Olyant nem olvastam a jogszabályban, hogy úgy, mint ahogy eddig volt, maximalizálva lenne az összevonandó pótlékok összegének felső határa.
A vezetőknek (intézmény, tagintézmény stb) véleményem szerint azért annyi a kötelező óraszáma amennyi, hogy a fennmaradó munkaidejükben a vezetéssel járó feladatokat lássák el, és nem azért, hogy ebben az időkeretben minél több fizetett túlórát vagy akár osztályfőnökséget is vállaljanak. Ilyen terhelés mellett nem várható senkitől minőségi munka. Pedig egy a tantestületéért felelős vezető számára nagyon fontos lenne a törvény pontos ismerete például azért, hogy annak szempontjait szem előtt tartva megfelelő tantárgyfelosztást tudjon készíteni.
A Hívatlanul csoport már több, mint 2500 fővel működik a Facebookon. Aki idegenkedik a Facebooktól, a következő webcímen is csatlakozhat: hivatlanul@googlegroups.com. A csoport titkos abban az értelemben, hogy a tagok nevei csak a csoporton belül láthatók.
Kedves Andrea! Üzenetváltásunkat átmásoltam az adott cikk kommentjei közé, ott többen nézik. Itt is láthatták, mert született Lippai Ilditől is egy hozzászólás a filmről. Ez is igazolja, hogy a Kevin minden formájában igen csak képes borzolni a kedélyeket.
Kedves Palkó Balázs!
Egyetlen banknál sem érdemes számlát nyitni. Mi (10.-es osztály) úgy döntöttünk, hogy nem fizetünk sarcot a banknak, tanáraink megérdemlik, hogy ebből a pénzből is nekik kedveskedünk valamivel. A megalázó kényszer-takarékoskodást (osztálypénzt) megszüntettük, gyűjtse mindenki a maga módszerével és akkor hozza be a szükséges összeget, amikor kell. Egy osztálykirándulás ma már luxus, a szalagavató kőkemény üzlet, hetente röpködnek az ezresek ilyen alapítvány, olyan sportkör, egyenpóló, stb., stb., célokra, miközben cidrizünk, hogy legjobb tanáraink mikor jelentik be: jövő héten felvételi beszélgetésre megyek egy olyan céghez, ahol a keresetemből el tudom tartani 2 gyerekemet. Majd, ha a tanár keres többet, mint a banki alkalmazott, akkor utóbbiakat segítjük azzal, hogy jó pénzért kezelhetik a számlánkat.
Az előbbihez…
http://azenpenzem.hu/cikkek/sokszoros-aron-a-sajat-penz/1377/