Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

2 610 üzenet

  1. Anikó szerint:

    Üdvözletem!

    A következő kérdésben kérném a segítségét. Óvodapedagógusként dolgozom. Eddig, mivel elvégeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Pszichopedagógus szakát, illetménykiegészítésként gyógypedagógiai pótlékot kaptam. Az új bértáblába való besorolás során munkáltatóm már nem érvényesítette másoddiplomám. Kérdésem az lenne, hogy továbbra is jár e ezen pótlék számomra,vagy már nem számít,hogy elvégeztem a Pszichopedagógus szakot is?
    Köszönöm válaszát.
    Tisztelettel: Czernics Anikó

  2. Varga Ili szerint:

    Kedves Anikó!

    A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 16. §-ban van szabályozva, hogy kit illet meg a pótlék.

    (7) Gyógypedagógiai pótlékra az a pedagógus jogosult, aki sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai
    nevelését, iskolai nevelés-oktatását, kollégiumi nevelését vagy fejlesztő nevelés-oktatását a szakértői bizottság
    szakvéleményében foglaltak szerint végzi, feltéve, ha kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal
    foglalkozik, vagy ha az általa felkészített sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók aránya az intézményben
    a nevelési év, tanév első napján eléri a harminchárom százalékot.

    E rendelet 1. melléklete szerint a pótlék mértéke az illetményalap 5-10%-a lehet.

    Üdvözlettel Varga Ili

  3. W. Ibolya szerint:

    Üdvözletem!
    Segítséget szeretnék kérni. Többcélú gyógypedagógiai oktatási és szociális intézményben dolgozom, beosztásom szerint gyermekotthoni nevelőtanárként, ahol 26 óra a lekötött munkaidőm. Második éve gyesen lévő kolléganőmet helyettesítem a szakiskolai intézményegységben, ahol a lekötött munkaidőm 20 óra. Most mivel beosztásom szerint 26 óra a lekötött munkaidőm, a szakiskolában azt várják el tőlem, hogy 26 órát tanítsak. Jogszerűen járnak-e el velem szemben.
    Előre is köszönöm:
    Ibolya

  4. Ani szerint:

    Tisztelt Cím,
    Segítségüket szeretnem kerni, a szabadsagaimmal kapcsolatban. Egy alapitvany altal fenntartott ovodaban dolgozom gyogypedagoguskent. A munkaltatom koznevelesi szerzodesben all az allammal. Gyesrol ternek vissza, de az itthol toltotott evek alatt felhalmozodott szabadsagom kiszamitasanal akadnak nezetelteresek. Az en esetemben 46 nappal kell a munkaltatomnak szamolnia?Elore is koszonom segitseguket! Udvozlettel, Ani

  5. OFOE szerint:

    Kedves Ibolya! Ez azt jelenti, hogy 52 órában akarják dolgoztatni? Ez biztosan törvénytelen.

  6. Lenke szerint:

    Tisztelt Cím!
    Segítségüket szeretném kérni az új besorolásommal kapcsolatban. Tanítói és főiskolai magyar szakos tanári diplomám után 1997-ben pedagógia szakos egyetemi diplomát szereztem. Akkor az általános iskolában, ahol dolgozom, a H fizetési osztályba soroltak. Most viszont csak az F fizetési osztályba kerültem, amit nem írtam alá. Tanítok magyart, alsóban éneket és napközis foglalkozásokat is tartok. Jár-e nekem a H besorolás? Köszönöm előre is a válaszukat.

  7. Kabóca szerint:

    Tisztelt Osztályfőnök!
    A besorolásoknál figyelembe vehető-e a mesterképzésen szerzett multikulturális nevelés tanára/ált.isk.ban történelmet, hon-és népismeretet tanító tanár esetében/végzettség?

  8. Varga Ili szerint:

    Kedves Lenke! Véleményem szerint mivel a jogszabály azt írja elő, hogy a megfelelő szakos tanári diplomával láthatja el a munkakörét, így az egyetemi végzettek közé kell besorolni. De ahogy láttam a neten, elég nagy a kavarodás. Olvastam, hogy vannak olyan tankerületek, ahol főiskolaiba sorolják be őket. Ezt célszerű helyben tisztázni, hiszen eszerint különböző módon értelmezhető a rendelkezés.

  9. Varga Ili szerint:

    Kedves Ani!

    A törvény a következőket tartalmazza:
    Köznev. tv. 2.§:(3)4 Köznevelési intézményt
    a) az állam, valamint b) e törvény keretei között
    ba) a nemzetiségi önkormányzat,bb) az egyházi jogi személy,bc) a vallási tevékenységet végző szervezet vagy bd) más személy vagy szervezet
    alapíthat és tarthat fenn, ha a tevékenység folytatásának jogát – jogszabályban foglaltak szerint – megszerezte.

    A szabadságról: 64. § (1) bek. 2a) pontja rendelkezik.

    Szerintem a fentiek alapján megilleti a 46 nap szabadság, sőt Önre nem is a Köznev. tv. előírásait kell alkalmazni, hiszen feltételezhetóa hatályba lépése előtt szült.

  10. Zita szerint:

    Üdvözlöm!
    Önkormányzati óvodában dolgozom, 46 nap szabadságom van egy évben közalkalmazottként. A nyári időszakban kivettem 34 napot, tehát maradt 12 napom. Dec.16-ra vagyok kiírva szülni. Jelenleg is aktívan dolgozom és tervezem is nov. közepéig, amikortól is terveim szerint kivenném a maradék 12 napot, majd a szülésig fennmaradó időben, kb.2 és fél hétben betegállományban, vagy szülési szabadságon lennék. A munkáltatóm viszont közölte, hogy csak 7 nap szabit vehetek ki, mert 5-öt elvesz tőlem! Kérdezném, hogy megteheti e ezt és milyen alapon, vagy indokkal? Hisz az egész évet ledolgozom!!!! Ha jól értelmezem a Mtk.-t a szabadságokról, semmi olyanba nem ütközöm ami ezt a lépésüket indokolttá tenné. Jól tudom? Kérem segítsenek nekem, mert nem szeretném ezt az 5 napomat hagyni, ha jogtalanul akarják elvenni. Választ a kérdésemre pedig sehol nem kapok!
    Tisztelettel: Zita

  11. Varga Ili szerint:

    Kedves Zita!

    A 2012. évi I. tv. valóban előírja, hogy 7 nappal rendelkezhet szabadon a munkavállaló (ezt bemásolom). Gondolom ezt a részét alaposan elolvasták és erre való hivatkozással nem adják ki a maradék 5 napot. (Az emberiességet most nem kommentálom. ) Viszont fő szabályként az esedékesség évében kell kiadni, ez az egyik része a dolognak. A másik, hogy ha most nem adják ki, viszi magával és mikor munkába állna a fiz. nélküli letelte után, akkor kell kiadni. Elveszni semmiképpen nem fog! Szorgalmasan olvasgassák csak tovább azt a törvényt… Van mit.
    122. § (1) A szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki.

    (2)17 A munkáltató évente hét munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ennek során a 121. § megfelelően irányadó. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.

  12. T.Tamás szerint:

    Kedves Osztályfőnök!
    Véletlenül találtam rá a honlapjukra.Pedagógus végzettséggel kormánytisztviselő vagyok most járásnál 9 éve.
    1 évet dolgoztam előtte tanárként, majd a lényegesen jobb fizetés miatt köztisztviselő lettem. Azonban a járási változások (pl. fizetés csökkenés) miatt és pedagógus béremelés miatt lehet, hogy újra tanítanék. Kérdésem, hogy az új bértáblánál beszámítanák vajon ezen éveimet is, vagy csak az 1 évet?
    Köszönettel 🙂

  13. m.anya szerint:

    Kedves Osztályfőnök!!
    Én mint szülő szeretnék megoldás találni állandó hétvégi problémákra,kötelezővé tett egész napos iskolai oktatás van nálunk ezzel nincs is problémám!!Hanem igazából a hétvégék azok amik borzasztóak ugyanis a kedves tanárnéni házi feladatok tömkelegét adja fel a gyerekeknek!Abban szeretnék segítséget kérni öntől hogy lássak tisztábban mégis mennyi az a felső határ amit a pedagógus házi feladatban hétvégére adhat!!Mert ha szóvá ejtettük hogy szerintünk sok a házi feladat hétvégére,akkor azzal takarózott,hogy szabad joga van!Még ami nagyon fontos hogy a gyerekekkel üzenget haza hogy ne hogy azt higgyék a szülök………elegem van ebből!Jeleztem az iskola igazgatója felé is de nem történt semmi változás!!! 🙁 Előre is köszönöm!!!

  14. petra szerint:

    Kedves T. Tamás, nem szolgálhatok jó hírekkel – ide másolom a 326/2013 kormányrendeletnek a szakmai gyakorlati időre vonatkozó rendelkezését:
    13. § (1) A magasabb fokozatba történő előrelépéshez szükséges szakmai gyakorlat

    a) pedagógus-munkakörben,

    b) pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban,

    c) óraadói megbízásra szóló polgári jogi jogviszony keretében,

    d) az Európai Iskolákban pedagógus-munkakörben munkaviszonyban,

    e) pedagógus-képzést folytató felsőoktatási intézményben folytatott oktatói tevékenységgel, vagy

    f) a miniszter igazolása alapján közszolgálati jogviszony keretében köznevelés országos irányításával összefüggő munkakörben

    eltöltött szakmai tevékenységgel szerezhető meg.

    Eszerint a közszolgálati jogviszonya nem számít gyakorlati időnek a besorolás szempontjából.

  15. Eszter szerint:

    Kedves Szülőtárs! Minden iskola a saját pedagógiai programjában határozza meg a házi feladattal kapcsolatos alapelveit. Ha ezt megsérti a tanár, az intézményvezetőhöz lehet fordulni.Törvényi szinten nincs meghatározva az a bizonyos „felső határ”. Attól függően, hogy hányadikos a gyerek, még indokolt is lehet a sok tanulnivaló. Az ötödikes tananyag szerintem például csak úgy tanítható meg, ha a gyerekek otthon is komolyan foglalkoznak a tananyaggal. Azt javaslom, hogy engedje önállósodni a gyerekét, segítsen neki abban, hogy úgy szervezze az életét, hogy az órák után egy alkalmas helyen az iskolában (könyvtárban?), esetleg otthon el tudjon készülni a leckéivel. Akkor a hétvégéi felszabadulhatnak. Ha nagyon tarthatatlan a helyzet, próbáljon beszélni a többi szülővel. Ha ők is hasonlóan látják a dolgot, közösen beszéljenek a tanárral, és ha nem boldogulnak, akkor az igazgatóval.

Hozzászólás a(z) Andor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 143 144 145 146 147 174