2 610 üzenet

1. Szili Kristóf szerint:

   2004.02.27. 12:52

   Tisztelt volt osztálytársaim. Találkozót szervezünk az 1951/1958 – as évfolyamunk részére, (a pápai hármas számú általános iskolában végzettekről van szó), 2004 június 19 – én, szombaton, a régi iskolánkban, a Püspöki Palotában. A két fiúosztályt felkutattuk öt fő kivételével, most kezdjük a velünk, fiúkkal párhuzamosan végzett lányosztályok tagjait keresni. Ott dr. Nagy Sándorné Mester Ancsi a szevező. 06-89-324-136. Kérlek, segítsetek Neki, nekünk, ha tudtok valakiről. Üdvözlettel: Szili Kristóf.

   Válasz
2. Penny szerint:

   2004.02.29. 19:47

   Kedves Mindenki
   Remek ez a honlap, őszintén sajnálom, hogy csak most bukkantam rá. A legfrissebb hírekkel kapcsolatban van egy hiányérzetem: egy órája bolyongok az interneten, mert szeretnék jelentkezni Takács Géza felhívására. Se a Taní-taninak nem találtam honlapját, se Takács Gézának bármilyen elérhetőségét… Jó, persze, holnap megnézem a sulikönyvtárban a folyóirat szerkesztőségi emiljét, de hátha nem mindenki ilyen kitartó – szóval jó lenne, ha lenne a felhívásban egy link vagy ilyesmi. Nagyon köszönöm az eddigi infókat is – nagyon hasznos ez a honlap, jövök máskor is. Jó tanítást Penny

   Válasz
3. Péter szerint:

   2004.03.01. 10:49

   Kedves Penny
   Az AKG honlapján keresztül biztosan eléred

   Válasz
4. Szatmáry Nóra szerint:

   2004.03.01. 13:52

   Kedves Penny
   Takács Géza hirdetéséből valóban kimaradt az elérhetőség; ez egyértelműen az én szerkesztői hibám, amiért elnézést kérek. Tehát akkor a cím:
   csgez@freemail.hu
   Üdvözlettel: Szatmáry Nóra

   Válasz
5. márta szerint:

   2004.03.18. 09:39

   Kedves mindenki
   Nagyon ajánlom figyelmetekbe itt a honlapon megjelent Szüdi János: Sorompók, korlátok, kamerák című írását. Ez a téma nálunk is állandóan napirenden van, de valahogy mi is minden alkalommal valami hasonló követeztetésre jutunk, mármint hogy nem feltétlenül a tiltással, a drákói szigorral lehet a leghatásosabban nevelni. Nem az a jó megoldás, hogy ha, a gyermekeinket idézve „börtönt csinálunk az iskolából”. Azt gondolom érdemes lenne beszélgetni a témmáról. Üdv mindenkinek Márta

   Válasz
6. Szávai István szerint:

   2004.03.18. 11:54

   Aki szeretne nyáron tanítványaival együtt (8 évtől felfelé )kerékpározni, linót metszeni, nagyon kevés pénzbe kerül, tavaly 10 nap 6000 ft volt, és ebben minden benne van ) tájékoztatót kaphat: vizuszol@freemail.hu
   13 éve csináljuk, lehet, hogy hallottál róla, csak – mivel már néhány éve nem tanítok, kezd megfogyni a sereg. Idén szeretnénk komolyabban újrakezdeni.

   Válasz
7. Pitypang Aranka szerint:

   2004.03.18. 16:23

   Üdvözlök Mindenkit Olvastátok a cikket a kollégák gyermekeiről itt a honlapon Hát azt hiszem, ha valamivel, ezzel a gonddal mindnyájan találkozunk nap mint nap. Nem tartom túl szerencsés ötletnek oda íratni a gyermekünket ahol mi magunk is tanítunk. Nyomaszt mindenkit és felesleges feszültségekre ad alkalmat. Mert ha a kolléga gyermeke rosszalkodik órán, szünetben rögtön tudomást szerez róla. De miért A kukutyinfalvi gyerek anyukájához sem rohangálok állandóan, hogy már megint rendetlenkedett a gyereke. Ugyanakkor a kedves kolléga is elfelejti, hogy ő milyen dühös, amikor a szülő tőle várja el hoyg megnevelje a csemetéjét. Meg aztán ha rászólok, azt mondják „igen, mert nem szívlelem az anyját”. Ha nem szólok rá, „igen, mert neki mindent lehet, itt az anyja”. A gyerek meg vagy visszahúzódik és magábazárkózik, hogy ezeket elkerülje, vagy kihasználja a helyzet adta előnyöket. Ez sem az sem szerencsés. Nem véletlen, hogy a munkahelyeken összeférhetetlenséget jelent a férj – feleség közti főnök – beosztott viszony. Na nem ilyen drasztikus megoldásra gondolok, mert ez hátrányos megkülönböztetés lenne az amúgy is hátrányos helyzetű pedagógus gyerekekkel szemben, de hogy valami féle szabályozás jó lenne az biztos. Nem gondoljátok Üdv mindenkinek Ari

   Válasz
8. márta szerint:

   2004.03.19. 11:35

   Kedves Ari Elolvastam a cikket a kollégák gyermekéről. Ez nálunk is elég sok kérdést felvet, mivel több ilyen gyermekünk is van. Osztom a véleményed, hogy a többi gyerek szüleihez sem szaladok minden szünetben, hogy mit tett már megint a gyerek. Én legalábbis „lerendezem” saját hatáskörben, úgy mint minden más esetben. Többször beszélgettem ezekkel a gyerekekkel, és egyre inkább azt látom, hogy sok esetben nyomasztja őket, hogy ők „esetek”. A másik dolog pedig, hogy a gyerek „hozott anyaggal dolgozik”, otthon már hallott ilyen vagy olyan véleményeket a tanárokról, és mintegy benfentesként, nem biztos hogy a legjobban tudja ezt kezelni. A hozott anyag probléma sok esetben a tanító tanárra is igaz, és véleményem szerint akaratlanul is befolyásolhatja a gyerek megítélését, akár jó, akár rossz irányba. Üdv Márta

   Válasz
9. Sütő Mihály szerint:

   2004.03.19. 14:40

   A kollégák gyerekeiről szóló cikkhez szeretnék hozzászólni. A jelenség általános, nincs olyan iskola, ahol ne fordulna elő. Ennek ellenére nem kellene a kérdést jogi síkra terelni, ahogy azt Ari említi, csupán mint etikai probléma kellene vele foglalkozni. Annál is inkább, mivel az érintettek (tanár-szülő és csemetéje) is nyilván érzik, hogy helyzetük az iskolában meglehetősen kellemetlen, éppen ezért szinte biztos, hogy valamiféle kényszer hatására döntöttek így. Például: a gyermek rossz tanulmányi eredménye egy másik iskolában („csak szem előtt legyen”); egyszerű kényelmi szempontok; esetleg ingázás egyik helységből a másikba. Szerintem az sem ritka, hogy kifejezetten az iskola kedvéért viszi a tanár-szülő a gyermekét a munkahelyére, hogy összejöjjön az első évfolyam indításához szükséges létszám… Misi

   Válasz
10. Edit szerint:

    2004.03.19. 15:06

    Sok igazság van abban, amit Misi ír. Abban az iskolában történt, ahol tanítok, hogy egy megüresedett álláshelyre azt az egyébként legkevéssé képzett jelentkezőt vette fel az igazgató, aki megígérte, hogy mind a három gyerekét áthozza az iskolába… Az igazgatónak ez éppen olyan létkérdés volt, mint a kolléganőnek, így a következményekkel egyikük sem foglalkozott.

    Válasz
11. Ági szerint:

    2004.03.20. 20:25

    Gondok a kollégák gyerekeivelRégen történt az eset, de még mindig összerándul a gyomrom, ha eszembe jut. Hiszen én pontosan egy ilyen eset miatt hagytam ott az iskolát kb. egy évtizede. Egy kolléganőm fia járt a középiskolai osztályomba, akit szerettem, jó kapcsolatban voltam vele, de mivel erősen disgráfiás volt, nehezen ment neki a magyar. Foglalkoztam vele külön is, de nem voltam hajlandó elégségesnél jobb jegyet adni neki, a mamája pedig elvárta volna, hogy legalább négyest kapjon. Szóban nem volt rossz a fiú, sokat olvasott, de rendkívül nehezen írt. Az ő alsótagozatos korában tudomásom szerint még nem foglalkoztak a disgráfiásokkal. A mama vérig sértődött, amikor az osztályozó értekezleten megmutattam Géza üresen beadott dolgozatfüzetét, és jeleztem, hogy nem fogom tudni érettségire engedni, ha nem tesz erőfeszítéseket a jobb teljesítmény érdekében. A válasz erre az volt, hogy igazgatói segédlettel egy nap alatt áttették őt egy másik osztályba, és a mama többet nem volt hajlandó szóba állni velem. Pedig, ha bízott volna bennem, segítettem volna a fiát, hogy egy megérdemelt elégségest vagy közepest kapjon. Nem kívánhatja tőlem senki, hogy más mércével mérjek egy diákot csak azért, mert a szülője a kollégám. Az igazgató és a kollégák egy része nem helyeselte a lépésemet, és javasolták, hogy legyek konstruktívabb, nekem sem jó, ha rontom magam körül a légkört, ha nem vagyok elég megértő. Annyira felháborított az eljárás, hogy éltem egy aktuálisan adódó állásajánlattal, és ott hagytam az iskolát.

    Válasz
12. Jutka szerint:

    2004.03.21. 10:59

    És mit tegyen az ember, ha a kollégája gyerekével ugyan nincsen problémája, de az osztálytársak a saját gyereke füle hallatára szidalmazzák az őket tanító pedagógust A következő eset valóban megtörtént. Rosszul sikerül a németdolgozat. A némettanár fia az osztály angolos csoportjába jár. Az angoltanár, aki egyben osztályfőnök is, tanúja annak, hogy a beáramló németes csoport felháborodottan szidalmazza a pedagógust, aki túlságosan szigorú jegyeket adott. Az osztályban pedig ott ül a némettanár fia, akinek már piros a füle, merően bámulja a padján lévő könyvet, és szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni az adott helyzettel. Mit tegyen az osztályfőnök ebben az esetben Szídja le a dühöngő társaságot A tapasztalat az, hogy az ilyen indulatok idővel többnyire maguktól elülnek, és akkor nyugodtan lehet beszélni az ügyről. A helyzet kezelését rendkívüli módon megnehezíti a jelenlévő osztálytárs, aki nem csupán tanítványi minőségben tartózkodik a teremben, és nem lehet könnyű neki megélni, hogy társai fennhangon szidalmazzák az édesanyját. A helyzeten pedig csak ront, ha a problémát az indulatok hevében verbalizálni próbálják. A történetben szereplő pedagógus –érzékelve a probléma bonyolultságát –villámgyorsan kimenekült a helyszínről. Tehetett volna mást is

    Válasz
13. Péter szerint:

    2004.03.22. 06:52

    Kedves Jutka Szerintem tehetett volna, és szerepe szerint kellett is volna tennie valami mást. Mert hát úgy áll a dolog, hogy minden iskolai pedagógiai konfliktushelyzetben, legyen abban jelen akár egyszerre a gyerek, a szülő és esetleg még a pedellus is, szerep szerint mi vagyunk azok a szakemberek, akik hivatásszerűen azzal foglalkozunk, hogy ilyen helyzeteket megoldjunk. Ebben a helyzetben a gyerekek szerepük szerint viselkedtek: kajlák, moderálatlanok voltak, és negatív érzelmeiket verbalizálták, abból a nem tudatos célból, hogy megszabaduljanak tőlük. Bár később is csak ennyit tennének, de jól látjuk a világban, hogy később majd fejbe is fogják időnként vágni egymást, netán lelőni, vagy éppen felrobbantani. Az indulatok nem szoktak maguktól elülni, hanem épp felhorgadni. A kibeszélés, az irányított, moderált kibeszélés viszont segíthet, egyrészt a konkrét esetet kezelve, másrészt mintát adva a későbbiekre nézve. Persze ez egy nehéz helyzet, de hát az igazi pedagógus az a perverz alak, aki örül a nehéz helyzeteknek, mert akkor van igazán szükség rá, akkor van igazán dolga. Néha arra gondolok, hogy talán jó is, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen óriási a felelősségünk, mert akkor talán mindannyian hanyatt-homlok elmenekülnénk.

    Válasz
14. Jutka szerint:

    2004.03.22. 11:50

    Kedves PÉter Elvileg tökéletesen egyetértek, természetesen de Te mit tettél volna, ha látod azt a nyomorult gyereket közben. Ha ő nincs ott, engem sem gátolt volna semmi a kibeszélésben. De így Tegyem deklarálttá, hogy abban a pillanatban a társai éppen gyűlölik az anyját Te például hogyan indítottad volna a beszélgetést akkor és ott Nem elvileg, hanem valóságosan Igazán kíváncsi lennék

    Válasz
15. Péter szerint:

    2004.03.23. 07:16

    folytatás: Az igaz, hogy ezekeben a fiatalokban az igazságérzet az egekben jár, a belátás, a megbocsátás, az önkritika, önirónia készsége meg épp ellnkezőleg, de az a tapasztalatom, hogy minden ott van bennük ezeknek a készségeknek az üzemeltetéséhez, csak aktivizálnunk kell őket. Tehát én egy hasonló helyzetben először kitágítom a figyelem, az érzékelés körét a csoportban, aminek a legjobb eszköze a saját érzelmeim, érzékelésem megosztása, és a csoportra bízom a továbbiakat, ők „tudják” ugyanis, hogy mennyi van abban a helyzetben, meddig mehetünk el. És ha ott és akkor ezek után mégsem történik semmi, akkor is azt feltételezem, hogy bennük tovább dolgozik a történet, és talán majd valamikor visszatérhetünk erre a közös élményünkre, mert így már igazán közös, mert nem léptem ki belőle. Kedves Jutka Tudd, hogy ismeretlenül is, pusztán az alapján, hogy megosztottad ezt a történetet, nagyon sokra tartom a „pedagógusságodat”. Szeretettel Péter

    Válasz