Kedves OFOE! Hol találom meg azt a jogszabályt, melyben leírják: nyári táborban hány fő gyermekhez mennyi pedagógus foglalkoztatható? Pl: ha a 20 fővel elmennénk iskolán kívül, vagy strandra, vagy kirándulni? (közlekedésnél:10 gyermek után számolnak 1 főt…) A választ nagyon köszönöm, és nagyon várom!
Kedves Ági! Nem találunk ide vonatkozó jogszabályt. De például az Erzsébet táborban 10 gyerekhez egy pedagógus alkalmazható. Ez így lehet minden esetben. Ha csak egy csoport van(bármilyen létszámmal) mindig kell két felnőtt, hiszen bármi történhet, és a csoport nem maradhat gazdátlanul. Ha találunk jogszabályt, azonnal tájékoztatunk.
A kérdésem a következő: van-e valamilyen jogszabályi háttere annak az esetnek mikor egy újonnan nyíló osztályba nem sikerül (a közzététel ellenére) megfelelő számú (gyógy)pedagógust találni (szegregáló iskola esetén). A befogadó nyilatkozattal rendelkező gyerekeket mindenképpen el kell látni, vagy hogyan működik ez? Válaszukat előre is köszönöm!
Kedves Zsófi!
Általánosan: a befogadó nyilatkozattal az iskola hivatalosan is igazolja, hogy a tanuló felvételt nyert az intézménybe. Ezzel természetesen vállalja a tanuló törvényben előírt ellátását is – tehát mindenképpen el kell látnia. Kérdéséből nem derül ki, hogy a tanuló SNI vagy BTMN szakvéleménnyel rendelkezik-e és az sem, hogy a „szegregáló iskola” alatt gyógypedagógiai intézményt ért-e. Ha pontosabb választ szeretne, akkor részletes emailben fejtse ki bővebben a kérdését és szívesen válaszolok a megadott email címen.
Üdvözlettel
Kedves OFOE!
Középiskolában tanítok. Nagy iskolánk van, több mint 800 gyerek, több kisebb-nagyobb tanárival. Szeptembertől az igazgató másik tanáriba rakott, mint ahol az elmúlt 10 évben voltam, ami minden teremtől messzire van, ahol órát tartok. Találtam egy kolléganőt, aki cserélne velem, így beadtam egy kérvényt, melyben kértem a cserét. A válasz annyi volt „Nem járulok hozzá.” Személyes kérdésemre is csak annyi volt a válasz, hogy nem kell indokolnia, így döntött. Az lenne a kérdésem, van e jogom írásbeli indoklást kérni, és ha igen, mire hivatkozzak, és milyen formában tegyem meg? Köszönöm a választ!
Kedves Szilvi! Természetesen jogod van írásbeli indoklást kérni, de nem biztos, hogy az igazgatód ezt a kérésedet teljesíti. Próbáld meg inkább szóra bírni egy négyszemközti beszélgetés keretében, hátha többre mész, ha túl lépsz a hivatalos formákon. Engedj neki némi teret ahhoz, hogy tekintélyvesztés nélkül változtathassa meg a döntését. Talán az segít.
Kedves István a fogadóórával kapcsolatban nem találtunk törvényi szabályozást. Formáját és gyakoriságát az adott intézmény határozza meg és illeszti be helyi dokumentációjába.
Szép napot!
A következő ügyben szeretném a segítségét kérni.
Gyógypedagógusként és osztályfőnökként dolgozom kisegítő iskolában. 20 óra a kötelező óraszámom, ezen felül 6 óra túlórám van, + 2 óra osztályfőnöki órakedvezményem, heti 1 órában tanulói felügyeletet látok el az óraközi szünetekben, így összesen 29 az óráim száma. Az lenne a kérdésem, hogy jogos-e, ha szóban elrendelik ezen órákon felül osztály további felügyeletét heti 2:45 percben a tanév teljes idejére ingyen munkában? Nincs aki felügyeljen az osztályra, nekem pedig ekkor nincs órám. Ha jól értelmeztem a törvényt, ez nem jogos. Igazam van? Esetleg az évi 30 nap eseti helyettesítésben ez mégis elrendelhető?
Köszönöm, olvastam a cikket, de nem egyértelmű, ezért kértem segítséget. Gondoltam, hátha valaki olyan tud segíteni a jogszabályok értelmezésében, aki erre hivatott. Nem lettem okosabb.
Kedves Andi! Íme a válasz, remélem, ez segít.
A tanulói felügyelet nem a neveléssel, oktatàssal lekötött munkaidőre, hanem a heti 32 óra kötött munkaidő terhére rendelhető el. Ha ez a neveléssel, oktatàssal lekötött munkaidővel együtt (elrendelt óraszám) heti 32 órànál többre jön ki, az rendkívüli munkaidőben végzett munkának minősül.
Kedves Angéla! Sajnos nem tudunk ilyen ajánlásról.

Fogadóóra törvényi szabályozása hol található, létezik-e? Milyen gyakorisággal KELL tartani fogadóórát?
Kedves István a fogadóórával kapcsolatban nem találtunk törvényi szabályozást. Formáját és gyakoriságát az adott intézmény határozza meg és illeszti be helyi dokumentációjába.
Szép napot!
A következő ügyben szeretném a segítségét kérni.
Gyógypedagógusként és osztályfőnökként dolgozom kisegítő iskolában. 20 óra a kötelező óraszámom, ezen felül 6 óra túlórám van, + 2 óra osztályfőnöki órakedvezményem, heti 1 órában tanulói felügyeletet látok el az óraközi szünetekben, így összesen 29 az óráim száma. Az lenne a kérdésem, hogy jogos-e, ha szóban elrendelik ezen órákon felül osztály további felügyeletét heti 2:45 percben a tanév teljes idejére ingyen munkában? Nincs aki felügyeljen az osztályra, nekem pedig ekkor nincs órám. Ha jól értelmeztem a törvényt, ez nem jogos. Igazam van? Esetleg az évi 30 nap eseti helyettesítésben ez mégis elrendelhető?
Kedves Andi, ebben a cikkben minden kérdésére választ talál.
Kedves Károly!
Köszönöm, olvastam a cikket, de nem egyértelmű, ezért kértem segítséget. Gondoltam, hátha valaki olyan tud segíteni a jogszabályok értelmezésében, aki erre hivatott. Nem lettem okosabb.
Akkor mi is próbálkozunk még tovább, hátha találunk megfelelő választ. Egy kis türelmet kérünk.
Kedves Andi! Íme a válasz, remélem, ez segít.
A tanulói felügyelet nem a neveléssel, oktatàssal lekötött munkaidőre, hanem a heti 32 óra kötött munkaidő terhére rendelhető el. Ha ez a neveléssel, oktatàssal lekötött munkaidővel együtt (elrendelt óraszám) heti 32 órànál többre jön ki, az rendkívüli munkaidőben végzett munkának minősül.
Köszönöm a választ.